A falu egy gyöngyszeme kisebb átalakuláson esett át fiatal tulaja jóvoltából. A piszok, és bűz, ami korábban körbevette, már csak egészen kis mértékben van jelen a csárdában és környékén, azonban ez még nem változtatott a belső légkörön. Kívülről csak a kis ablakokon kiszűrődő fény jelzi a benti életet, bűbájok biztosítják a környéken lakók nyugalmát, hisz az ide betérő sötét alakok hangosak tudnak lenni.
Ha a mágus fia úgy dönt, belép e kicsi, barátságtalan fogadóba, beljebb sem fogja garantáltan kellemesen érezni magát. A csárda vonzereje nem kinézetében és elhelyezkedésében, inkább az olcsó szobaárakban és a csak kis mértékben vizezett vajsörében keresendő. Szerte az asztaloknál az ország legkülönfélébb és leggyanúsabb varázslói és boszorkányai ülnek, kezük ügyében a nap folyamán jó pár pohár összegyűlik, így hát jobb velük vigyázni.
A bejárattal szemben levő lépcső vezet felfelé, amely a tiszta, de apró vendégszobákhoz vezet. A sejtelmes, éppen csak kielégítő félhomály, amely egyrészt az utca felől érkező fényekből és az apró csillárból árad elegendő ahhoz, hogy bárki azonnal felfogja: jobb itt nem túl sok időt eltölteni. Feltéve, ha mi épp nem ezt a barátságtalan légkört kedveljük.

Ha szombat este, akkor lázas készülődés: úgy hallotta, valami népszerű banda érkezik a faluba koncertezni, hát bolond lesz a négy fal közt a beadandók felett görcsölni, mint azt meglepően sok társa tervezi. Amúgy is, amióta itt van, csak egy hétvégén járt odakinn valami buli után nézni, de amit talált, az… nos, nem az ő világa. Reméli, hogy a mai együttes minden kétségét eloszlatja, igazán szomorú lenne, ha könnyes búcsút kéne vennie e kikapcsolódási formától, és maradna a pergamen-penna nem kívánt társasága a hétvégékre is.
A kis széken térdel, egészen belehajolva a tükörbe, hogy összehozhassa a tökéletes tusvonalat szemhéjára. Persze ajkai résnyire nyílnak, fokozatosan halvány grimaszba torzulnak a nagy koncentrálásban, ahogy azt megszokhattuk a lányoktól, miközben ilyen macerás műveletet hajtanak végre. A nehezén már túl van: haja szög egyenesen omlik vállára. Elképzelni sem tudjátok, hogy azt a göndör loboncot milyen küzdelmek árán sikerül ilyen állapotba hozni, és bár imádja a loknikat, Odett sokszor irigykedve pillog a hullámos hajzuhatagokra, amivel láthatóan kevesebb a probléma.
Nagyon szusszanva dől vissza a székre, mintha komoly megerőltetésen lenne túl, de az arcára kúszó elégedett mosoly arról árulkodik, hogy teljesen megérte. Már csak ruhát kell választani. Hm. A nem túl fényes idő nagyban megkönnyíti a szöszke dolgát.
Az időben indulás soha nem volt az erőssége, de mindig is úgy tartotta, hogy pár perc késés belefér, sőt, stílusos is lehet. Pláne egy koncerten. Mindenki tudja jól, hogy egy zenekar képtelen a kiírt időpontban kezdeni, akkortájt még egy utolsó feles, slukk, egyebek, és talán elkezdenek hangolni. És mivel pontosan úgy is történik, ahogyan Odett számította, a bárpultnál időzik, míg a bandatagok összeszerelkeznek a kezdéshez, és felcsendülnek az első akkordok. Lábfejét lóbálja a ritmusra, még néhány percig üldögél, nézelődik, amíg valamiféle tömegecske össze nem boronálódik a tánctéren. Akkor kiissza pohara maradékát, és átfurakodik az átlag két méter magas alakok közt az első sorba, ahol aztán becsatlakozik a tombolásba, ugrál-riszál, énekel, ha valami feldolgozást hall. Na igen, ez már sokkal tetszetősebb buli, mint a korábbi, amin volt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=531805#post531805][b]Gátfalvi Odett Kinga - 2015.10.17. 12:23[/b][/url]

Ha szombat este, akkor lázas készülődés: úgy hallotta, valami népszerű banda érkezik a faluba koncertezni, hát bolond lesz a négy fal közt a beadandók felett görcsölni, mint azt meglepően sok társa tervezi. Amúgy is, amióta itt van, csak egy hétvégén járt odakinn valami buli után nézni, de amit talált, az… nos, nem az ő világa. Reméli, hogy a mai együttes minden kétségét eloszlatja, igazán szomorú lenne, ha könnyes búcsút kéne vennie e kikapcsolódási formától, és maradna a pergamen-penna nem kívánt társasága a hétvégékre is.
A kis széken térdel, egészen belehajolva a tükörbe, hogy összehozhassa a tökéletes tusvonalat szemhéjára. Persze ajkai résnyire nyílnak, fokozatosan halvány grimaszba torzulnak a nagy koncentrálásban, ahogy azt megszokhattuk a lányoktól, miközben ilyen macerás műveletet hajtanak végre. A nehezén már túl van: haja szög egyenesen omlik vállára. Elképzelni sem tudjátok, hogy azt a göndör loboncot milyen küzdelmek árán sikerül ilyen állapotba hozni, és bár imádja a loknikat, Odett sokszor irigykedve pillog a hullámos hajzuhatagokra, amivel láthatóan kevesebb a probléma.
Nagyon szusszanva dől vissza a székre, mintha komoly megerőltetésen lenne túl, de az arcára kúszó elégedett mosoly arról árulkodik, hogy teljesen megérte. Már csak ruhát kell választani. Hm. A nem túl fényes idő nagyban megkönnyíti a szöszke dolgát.
Az időben indulás soha nem volt az erőssége, de mindig is úgy tartotta, hogy pár perc késés belefér, sőt, stílusos is lehet. Pláne egy koncerten. Mindenki tudja jól, hogy egy zenekar képtelen a kiírt időpontban kezdeni, akkortájt még egy utolsó feles, slukk, egyebek, és talán elkezdenek hangolni. És mivel pontosan úgy is történik, ahogyan Odett számította, a bárpultnál időzik, míg a bandatagok összeszerelkeznek a kezdéshez, és felcsendülnek az első akkordok. Lábfejét lóbálja a ritmusra, még néhány percig üldögél, nézelődik, amíg valamiféle tömegecske össze nem boronálódik a tánctéren. Akkor kiissza pohara maradékát, és átfurakodik az átlag két méter magas alakok közt az első sorba, ahol aztán becsatlakozik a tombolásba, ugrál-riszál, énekel, ha valami feldolgozást hall. Na igen, ez már sokkal tetszetősebb buli, mint a korábbi, amin volt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=531835#post531835][b]Ombozi Noel - 2015.10.17. 13:23[/b][/url]

Megjelenés

Drága bakancsának sarkai a bárszék aljához koppannak, ahogy egy vidám mosollyal helyet foglal a puha bőrön, s rákacsint nagybátyjára. A férfi lefogyott, mióta nem látta, és a hetekben tudomást szerzett arról is, hogy eddig mindenki előtt titkolt lánya nemhogy a faluba érkezett, de még be is iratkozott a tanodába. Noel sokat sejtető vigyora felett kérdő pillantást küld Zsiga bácsi felé, majd a márványlapon kezéhez tolt sörért nyúl. Az üvegbe fogódzkodva hallgatja nagybátyja hümmögését, nézi fejcsóválását, és a mosogató mellé hanyatlását. Na, még így sem látta az egyébként mindig különösen életvidám férfit.
- Ott vagy még? - kérdezi tőle könyökeire támaszkodván, pult mögé dőltében kissé felemelkedve a székről. - Rebi tök jó fej, és tényleg kösz, hogy te mutattad be nekünk...
Vigyorogva beszél a bajuszt és szakállt növesztő csaposhoz, zölden csillanó tekintetében látszik, hogy bár haragudott rá, mikor megtudta a nagy hírt, már egyáltalán nem bánja a dolgot. Mindez csupán haveri piszkálódás, semmi több, hiszen valahol sejti, hogy Zsigmond nélküle is eleget szív mostanában.
- Jó, hogy visszajöttél - mondja már visszahelyezkedve a bőrülésre, és egy széles mosoly után körbenéz a helyiségben; a fiatalok szép számmal gyűlnek, ráadásul a csajok még ebben a hideg időben is kidobták, amit ki kell. Noel egy elismerő pillantással biccent vissza Zsiga bácsinak - ezzel jelezvén, hogy nincs ellenére a ma esti koncert -, akivel világéletében őszintén beszélhetett a lányokról. Végtére is, majdnem ugyanaz a korosztály érdekeli őket. Elég belegondolni abba, hogy míg ő a Balaton mélyén élvezte a javítóintézet biblikus örömeit, nagybátyja gondolkodás nélkül belekóstolt Michelle ajkaiba.
A gondolatra rekedtesen felnevet, majd sörével együtt megfordul, és baljával megtámasztva a márványt kortyolgatja tovább a hideg, felhabzott italt. A banda lassan elkészül, a csárda betelt, mindenki iszik - kezdődhet az este.
Mellőle épp egy szőke ciklon indul el a tömeg felé, aki eddig sajnos elkerülte a figyelmét, így most egy utolsó, hosszú korty után leugrik a bárszékről, és öltönyzakóját megigazítva követni kezdi őt egészen az első sorba. Nem messze tőle áll meg, és míg a hangzavar fokozódik, a zene egyre inkább gerjeszti a hallgatóságot és az percről percre intenzívebben őrjöng, ő alig-alig mozdulva figyeli az ismeretlent. Aztán, az első szám után közelebb durakszik hozzá, és vállával nekilökődve levigyorog rá.
- Bocs... nem direkt volt, csak hát beléd sodort a tömeg - kiabálja neki, aztán üvegét a szájához emelve újra megízleli a mézsört. - Még nem láttalak itt, új vagy?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=531860#post531860][b]Gátfalvi Odett Kinga - 2015.10.17. 14:16[/b][/url]

Lehunyt szemmel ringatózik a lassabb részekre, aztán együtt ugrál a tömeggel a vadabb refrénre. Nem érdekli különösebben, hogy idegen testrészek nyomódnak neki szinte minden második pillanatban, ez a koncertek és mindenféle buli velejárója. Ha löknek, apró termetéhez képest meglepő erővel lök vissza, de a kemény rocker állatkodásból, amit ezek a részeg nagydarab férfiak hajlamosak lenyomni pogózás néven, és mindig vérontásba torkollik, mindig igyekszik kimaradni. Sosem értette, miért jó lényegében tömegverekedést generálni csupán pár méterre a minden bizonnyal borsos árú hangszerektől, és aki belemegy, mégis mit érezhet, hogy önszántából kockáztatja a testi épségét. De egyelőre úgy fest, viszonylag békés közönség verődött össze ma este, Odett nagy örömére. És egyelőre még fejbe sem vágták a nagy csápolás közepette. Persze ami késik… mindenesetre jól érzi magát, és ez a lényeg.
És ha már a bulik általános eseményeinél tartunk… Meglepő, hogy nem a bárpultnál találta meg egy hímegyed a teljesen nyilvánvaló szándékaival, enyhén ittasan még csak nem is burkoltan tálalva a dolgot. Most viszont, ahogy elhalkul a zene, és a frontember egy kicsit húzza az időt a közönség köszöntésével, meg egyéb céltalan szövegeléssel, meglökik. Sokadszorra, nem is tulajdonítana neki jelentőséget, csak hát, megszólítják. Szeretné unottan, az ég felé emelt tekintettel közölni, hogy nem kér a társaságából, de kis híján felnevet ezt a szöveget hallva. Épp az epés visszavágáson dolgozik, aztán felpillant a jobbján magasodó fiúra. És totál ledöbben.
Gyorsan rendezi vonásait, igyekezvén leplezni, hogy nagyon is ismerős számára a felé villantott széles vigyor. Mosolyát azonban nem tudja elrejteni, kíváncsi rá, tényleg ennyire régen volt az a tábor, vagy Noelnek is elkezd derengeni valami idővel.
- Nem történt semmi – vonja meg a vállát, és hát, mivel elég nagy a hangzavar, muszáj közelebb húzódnia a fiúhoz, sőt, még arra is késztetést érez, hogy lábujjhegyre álljon, hátha kevésbé kellene kiabálnia, de leküzdi, mégse rohanjunk annyira előre. Azért, ha már idegennek nézik, legalább könnyen kaphatónak ne tűnjön. Bár akkor talán alapból elutasítóan kellett volna viselkednie, ahogy azt eredetileg tervezte is, egészen addig, míg meg nem látta, kivel van dolga. – Pedig valamelyik hétvégén voltam már itt, nyilván elkerültük egymást. És a tanév elején érkeztem, igen.
A saját hangját is alig hallja ebben a hangzavarban, főleg, hogy a zenekar is rázendít a következő számra. Nincs sok lehetőségük, ahogy a tömeg mozgolódni kezd, ha nem lötyögnek egy kicsit, arrébb lökdösik őket, mondván, nem itt kell cseverészni. Hát hol máshol?
- És te? Te is ide jársz… a suliba? – ez tényleg érdekli. Sosem várta, hogy pont itt fog újra összefutni annyi év után Noellel. Aki aztán fel sem ismeri. Ez igazából bántó is lehetne, de valamilyen furcsa okból kifolyólag kifejezetten mulattatja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=531888#post531888][b]Ombozi Noel - 2015.10.17. 15:29[/b][/url]

Béna szövegének tökéletes tudatában vigyorog bele sörösüvegének szájába, majd a szőkéhez hajol, s erőlködésében összeszaladó szemöldökkel fülel. A zenén túl olyan harsányak a körülöttük szórakozó emberek, hogy még így is csak mondattöredékeket hall, s azokból igyekszik minél gyorsabban kisilabizálni, mit is kiabálhat neki éppen a prédának is kiváló leányzó. Hétvége, elkerülték egymást, tanév elseje(?). Ühm, hát biztos úgy van, ahogy mondja.
- Aha - tarkóját vakargatva, komoly hangon kiabál vissza, de kétli, hogy az újra és újra feltörő üdvrivalgáson át bármit is halljon a lány. Némi csalódottsággal egyenesedik vissza, és az együttes felé fordulva végre engedi, hogy az ő teste is megmozduljon; az üveg nyakára markol, kezei azzal együtt emelkednek, lábai maguktól járnak, tánc közben ide-oda csoszog. Pillantása közben többször is a mellette ringatózó fenevadra esik, és az egyik alkalommal hozzá is tapad. Ó, Noel, hát persze!
Felismerésére nevetni kezd, és szabad kezét átemelve Odett vállán, jókedvűen húzza őt magához. Széles vigyorral hajol füléhez, de mielőtt megszólalna, még kihörpinti az üveg alján várakozó utolsó korty mézsört. Aztán cuppant egy nagyot, és homlokát egy röpke pillanatra a lány halántékának dönti.
- Azon a nyáron írattak be ide - búgja a szőke fülébe, ösztönösen mély lélegzetet véve a parfümös nyakból. - Huhú, milyen rég is volt már!
A lelki szemei elé tolakodó emlékképeken egyre nagyobbakat nevet, keze közben Odett válláról egészen ujjaiig csúszik, hogy sajátjaival összekulcsolva őket, kihúzza őt az első sorból.
- El ne engedd a kezem! - válla fölött pillant hátra a Gátfalvi lányra, és a pulthoz húzza, ahol még éppen akad egy hely. - Ülj le. Zsiga bá', kérünk két erőset!
A sanda mosolyú nagybácsi tekintete találkozik Noelével, biccent, de mivel bőven akad dolga a pult másik végén, egyelőre esély sincs kiszolgálásra. A rellonos a márványlapra könyökölve nézi Odettet, arcáról nem akar lehervadni a hosszú percek óta ott éktelenkedő bárgyú vigyor.
- Kinguci, micsoda meglepetés! - mondja fejét csóválva, aztán egy óvatlan, de leplezetlen pillantást vet domborulataira. - Jó megnőtté', hallod. Négy-öt éve még... hát, egész más voltál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=531919#post531919][b]Gátfalvi Odett Kinga - 2015.10.17. 16:22[/b][/url]

Való igaz, hogy beszélgetésre nem éppen alkalmas a helyszín jelen állapotában, ezért nem is próbálkozik túl hosszú mondatokkal, hiszen a masszív dobszóló azelőtt elnyeli szavait, még mielőtt akár saját füleihez elérhetne. Csak a mellkasát masszírozó basszust érzi, ettől eleinte mindig köhöghetnék jön rá, hozzá kell szokni a hangerőhöz. A fiú le sem tagadhatná, hogy halvány gőze sincs arról, mi folyik itt, szőkénk pedig próbál ezen nem túl feltűnően mosolyogni. Élvezi, hogy előnyben van, határozottan. Nem, mintha féltve őrzött emléke azonnal riadóztatott volna, a nem alaptalanul önelégült vigyor árulta el Noelt, ami mit sem változott az évek múltán.
Kezd egyre melegebb lenni idebent, vagy csak izgatottsága teszi a régi ismerős láttán? Akivel egy pillanatra tökéletesen simul össze a testük, lánykánk pedig kifejezetten örül, hogy háttal áll, zavart pislogását tincsei nagyrészt takarják, arcának pirosságát pedig ráfoghatja a hőmérsékletre, vagy a folyamatos mozgásra. Éppen elkezd gondolkodni azon, mikor világítson rá, hogy akit ma esti partinak kiszemelt, nem más, mint… nos, egy ilyen nőcsábásznál sosem tudni, de elmondása szerint az első csókja. Még mielőtt komolyan elgondolkodhatna azon, vajon mi ilyen szórakoztató, a vállán nehezékként megérzi a fiú karját, aki bizony nem cicózik, máris magához húzza a lányt, aki ösztönösen emeli maga elé kacsóit, hátha ellenkezni kell a komoly hátsószándékok miatt. Végigborsódzik a gerince mentén, ahogy Noel lehelete csiklandozza a fülét, és amikor szavai értelmet nyernek, elvigyorodik, és feszült tartásából is enged. Hosszú ujjak kulcsolódnak az övéi közé, és szorosan mögötte maradva igyekszik nem elesni, ahogy áttolakodnak a tömegen.
 - Mintha lenne rá lehetőségem – morogja az öltönyzakó hátrészének, mindeközben pedig eszementen vigyorog. Figyelembe véve, hogy már ezer éve nem látták egymást, sőt, igazándiból azon a nyáron találkoztak utoljára, nem rója fel a parancsolgatást és a pultos bá’ sokat mondó pillantását sem firtatja inkább. Kényelembe helyezi magát, és közelebb is húzódik, merthogy annyival azért nem kevésbé zajos a pultot támasztva sem, de élesíti szájról olvasó készségét is a biztonság kedvéért.
- Úgy érted, fiatal és ártatlan? Már komolyan kezdtem aggódni, hogy csak mert kivasaltam a hajam és melleket növesztettem, fel sem ismersz… - vigyorog megállás nélkül. Fél szemöldöke enyhén feljebb szökik a gyors vizslatásra, de töretlen mosollyal húzza össze maga előtt a háza színében játszó bőrdzsekit. Igazán hozzászokhatott volna már, és sokkal inkább jelzésértékű a mozdulat, semmint sértődött vagy zavart. – Te is megváltoztál, de a mosolyod leleplezett. Fogalmam sem volt róla, hogy ide jársz.
Nehezére esik napirendre térni a tény felett, hogy éppen Noelbe sikerült ütköznie. Már négy-öt éve? Fejcsóvál, kacarászik. És ő még azt hitte, magányos és elveszett lesz, ismeretségek nélkül!  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=533246#post533246][b]Ombozi Noel - 2015.10.22. 14:46[/b][/url]

Nagybátyja mindent elmondó, pillanatig sem sejtelmes kacsintására vigyora kiszélesedik, fogai előbújnak ajkai rejtekéből. Köhögős nevetéssel fordul vissza Odett felé, és bár leplezni igyekszik, kipirult, forró arca elárulja, hogy zavarban van egykori legszebb emlékeinek főszereplője előtt. Azon a nyáron, sőt, még kastélyba kerülése után is sokszor eszébe jutott a zavarában szőke tincseit arcába húzó lányka, akivel életében először tapasztalt meg intimebb kapcsolatot. Noha az csak egy ártatlan csók volt, ami mostanra, közel húsz évesen már csak a mélyebb érintkezés előfutára lehet, sokat jelentett. Az a csók volt kamaszkora első emlékezetes momentuma, és ő onnan, attól a pillanattól számítja lényegi életét. Ott kezdődött el minden.
- Mondjuk úgy - nevetve felel az őt figyelő macskaszemekbe, és az előzőleg még a szőke dekoltázsát fixírozó tekintetével most az évek alatt megnőiesedő vonásokat járja be. Széles vigyora visszafogott, finom mosollyá szelídül.
Aztán egy apró sóhajjal lepillant a pultra, torkában dobogó szívének esélyt adva ezzel a megnyugvásra. Nagyon furcsa, nagyon-nagyon érdekes ez a helyzet, ami nemcsak az emlékeket hozza vissza, de önkéntelenül is izgatni kezdi a rellonos fantáziáját. - Nagyon megváltoztál. Én akkor is ilyen voltam, csak a hajam nőtt meg, meg nemtom, megszőrösödött az arcom. Ja, meg azóta sokkal jobban csókolok...
Visszafogott mosolyába leplezetlen huncutság költözik, lesütött, csillogó, zöld szempárja újra az ovális arcot mustrálja, keresi a szemkontaktust. Emlékszik, hogy a táborban milyen ideges volt, ha Odett a közelébe került és arra is, hogy mennyire reszketett a keze, mikor a nagy pillanatra végül rákerült a sor. Nem volt egyszerű, de a tudat, hogy mióta nem találkoztak, neki rengeteg alkalma volt gyakorolni, egészen izgalomba hozza.
- Sok dolgot nem tudsz rólam - egészíti ki a kacagó eridonos szavait, és bár vigyorog, hangja komoly marad. Félelmetes, hogy mennyi minden történt vele öt év alatt, az pedig, hogy bőven akad köztük olyan is, amire nem lehet büszke, nem dobja fel. Jobb keze a zene ütemére dobol a márványon, szemei átsiklanak Zsiga bácsira, aki fáradhatatlan kedélyességgel szolgálja ki vendégeit. - Kiderült, hogy van egy kis érzékem az elemi mágiához. Pyromágus lettem. Pár napja volt a vizsgám, ha minden igaz bejegyeztek.
Beszélni kezd, hogy a régi kedves ismerős betekintést nyerhessen mostani élete egy, talán legfontosabb szegletébe. Hol a pultra, hol a lányra néz, szája széle félmosolyra húzódik.
- Te jössz. Mit nem tudok rólad? - kérdezi hangosan, hogy a másik a tomboló fiatalság mellett is biztosan meghallja őt. Még magának is furcsán hat, hogy nemcsak kérdez, de figyel is. Szemeiben kíváncsiság sejlik fel, szája összetapad.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=535777#post535777][b]Gátfalvi Odett Kinga - 2015.10.27. 20:43[/b][/url]

A parketten, épp csak egy pillanattal korábban a felismeréséből érzett magabiztossága úgy szublimál el, hogy már szinte abban sem biztos, volt- e egyáltalán ilyen, vagy csak bebeszélte magának. Most, hogy szemtől-szembe kerültek, kedve lenne zavarában eltakarni az arcát, ennek ellenére igyekszik tartani a szemkontaktust. A márványon könyökölve egy hajtincsét azért kitartóan csavargatja, talán elárulva magát; belevalóság ide vagy oda, az ilyen találkozások minden esetben izgalmasak, és bizony felszínre csalogatják az emlékeket.
Az első csók. Hogy aggódott, nehogy bénázzon, elrontson valamit! Ha egy kicsit megerőlteti magát, szinte előtte van az egész jelenet, az óvatos, ismerkedő érintések… azonnal el is kapja pillantását Noelről, és inkább a pult mögött álló férfit nézi, ahogy kiszolgál. Szapora pislogás közepette próbál megszabadulni a zavarba ejtő gondolatoktól, figyelmét épp visszafordítja a régi ismerős felé, amikor a zöldek felé villannak. Az utolsó megjegyzés és a hozzá járó mosolyt látva felnevet, finoman csóválja fejét, érezte, hogy a közös élményük kapcsán még nem tárgyaltak ki mindent.
- Sejtem – mosolyog, pillái mögül les a másikra. Nem iszákos és még csak nem is bírja a röviditalokat, de most már igazán elkélne a kikért itóka, bármi is kerüljön végül majd a pultra. Körbejáratja tekintetét az összegyűlt kisebb tömegen. Biztosan jó estének számít a mai, látogatottság és bevétel terén, de nem lenne Zsiga bá’ helyében, az már egyszer biztos. – Ennyi erővel rajtam sincs sok változás, az előbb felsoroltakon túl.  
Tér vissza a témához, mert elképzelni nem tudja, mi olyan nagyon más benne. Persze, minden nap látja a tükörképét, öt év pedig sok idő, mindketten felnőttek. Mondhatni. Érdeklődve dönti oldalra fejét, állát a tenyerébe támasztva várja az újdonságokat, mi minden történt Noellel az elmúlt évek alatt, a sejtelmes bevezetés csak tovább csigázza izgatottságát, zöldjeiben kíváncsiság csillan.
- Egy kis érzéked, mi? – egyenesedik ki ültében azonnal. – Azta, ez nagyon menő! Gratulálok – mosolya kiszélesedik, őszinte öröm sugárzik arcáról az első találkozásuk alkalmával még rejtett tehetség hallatán. Ez tényleg nem semmi! Csupa különleges ember veszi körül, gondoljunk csak a nővérére. Bezzeg nála az égvilágon semmi ilyesmi még csak fel sem ütötte a fejét, de kezd beletörődni, hogy a nagy átlaghoz tartozni sem akkora katasztrófa. Ugyanakkor bármi előfordulhat még… Ajkait összepréselve töpreng, mit mondhatna magáról, ami érdekes, az életében valamiféle mérföldkő, de lehetőleg nem szomorú. Nehéz kérdés. Vállat von zavartan, tenyerét a hűvös márványhoz simítja. – Ilyen kaliberű infókkal nem szolgálhatok… de nyilván sok mindent. A Beauxbatonsban tanultam korábban, rajongok azokért a vacak képregényekért, jógázom, akaratos vagyok és szeretem a napfelkeltét nézni a hajnali kávé mellett. Ja, és nem bírom a piát, szóval vigyázz azokkal… – Ha már egy nagy dolgot nem tudott kiemelni, jöhet a több, jelentéktelenebb, random morzsácska, közben pedig, utolsó szavánál mutatóujjával az érkező poharak felé bök, amit Zsiga bácsi egy, a korábbihoz hasonló mosollyal csúsztat le eléjük.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=550865#post550865][b]Ombozi Zsigmond - 2015.12.07. 22:43[/b][/url]

Nincs ínyére a ma esti meghívott "fiatalok tipikus kedvenc együttese" meg a hömpölygő tömeg, amit ezek a majmok idevonzanak. A pultot támasztva vallja be magának az eddig minduntalan elutasított igazságot: megöregedett. Ez a nagy helyzet. Beigazolódott, amit szeretett anyja annyit mondogatott; eljátszotta az életét, állásból állásba ugrált, egyik országból a másikba utazott, és ma pénzen kívül nincs semmije. De legalább az van. A gondolatra fintorba szalad a szája.
Vele szemben, a pult másik oldalán kacagva csápoló fiatalkorú, de bőven húsznak kinéző diáklányokra pillant, és egy, a munkaidőben kötelező vigyorral az arcán eltolja magát a márványlaptól, és egy már bontott whiskysüvegért nyúl. Vonásai vidámak, szemei huncutul csillognak, és nem rest flörtölni a fizetővendégekkel. Talán még kedvére is vannak, nála soha sem tudni.
Aztán oldalra pillant, mire jobb szemöldöke rosszat sejtve felszalad. Noel? Még kiszolgálja a mindenen nevetgélő lányokat, és két témázgató srácot is, majd a pult másik oldalához sétál, és kérdő tekintetét végighordozva az unokaöccse mellett álló szőkén, némán üzen a rellonosnak: ő ki? vigyázol rá? minden oké? ne csinálj hülyeséget!
- Óhajok-sóhajok? Vannak hát. Két erőset, vettem - széles mosollyal néz újra a lányra, és a márványra csapva visszaindul, hogy felvegye a régebb óta várakozók rendeléseit. Sör, whisky és különböző női italok mennek leginkább ma este, és minél hangosabban szól a zene, annál több és több pohár és korsó kerül elő a pult alól.
- Bocs gyerekek a hosszú várakozásért, de egyedül vagyok - mondja, mikor leteszi Noelék elé a feles poharakat. Tekintete az ismeretlen lány arcán állapodik meg. - Aztán vigyázz ezzel a gazfickóval, egy szavát se hidd.
Félmosolya felett kacsint oda a csinos szőkének, majd egy sokat sejtető pillantást küld unokaöccse felé, s végül magukra hagyja őket. Visszasétál a többi pultot támasztó, sarlót tartó kezüket italért nyújtó kamaszhoz. Néha persze visszales Noelékre, hiszen van egy olyan érzése, hogy nem árt szemmel tartani őket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=551247#post551247][b]Ombozi Noel - 2015.12.08. 21:57[/b][/url]

- Szép vagy - mondja egyszerűen; Odett talán nem is hallja szavait a hangosan dübörgő zene és a mögöttük tomboló tömeg miatt. Félmosolya felett fürkészi a másikat, és mielőtt folytatná, közelebb dől hozzá, hogy a füléhez hajolva beszéljen tovább. - Régen is az voltál, de most öt évvel szebb vagy.
Meleg lehelete borzolhatja a lány bőrét, és ő, ennek tökéletes tudatában érinti meg szőke haját. Félre, a füle mögé söpör egy tincset, majd kiszélesedő mosollyal távolodik el tőle. Maga sem tudja, hogy bókja udvarlásnak számít-e, nem is érdekli, hiszen sohasem törődött ilyesmivel. Azt nem tagadná le, hogy még mindig pont úgy tetszik neki a táboros lány, mint annak idején a tűz körül, az egyetlen különbség csupán annyi, hogy ma már kezdeni is tudna vele valamit. Akkoriban... nehezen ment. Kapkodó, ideges mozdulatai voltak, tétova, céltalan érintései, nem úgy, mint ma. Már magabiztos, irányító, egészen férfivé érett.
- Köszönöm, erre az egyre büszke vagyok - feleli, és bár azonnal eszébe jut az intézetben töltött időszak, arról nem akar beszélni. Helyette a csiripelni kezdő Odettet hallgatja, emelkedő szemöldökkel és vigyorra húzódó szájjal. Képzeletbeli bakancslistáján régóta szerepel már, hogy meglátogassa a Beauxbatons-t, és saját szemével nézze meg azokat a hírhedten szépséges lányokat. Na, nem mintha a Bagolykő hiányt szenvedne szemrevaló hátsókból, azért még érdekli, érdemes volt-e bedőlni a városi legendáknak.
- Hé, hé, hé! Ne mondj nekem olyat, hogy nem bírod a piát, mert még a végén visszaélek az információval... nem félsz? - jobb szemöldöke leheletnyit feljebb szalad, ahogy vigyorogva kérdez. Hangjában huncutság cseng, fogai elővillannak vastag ajkai alól.
- ...éppen időben - dünnyögi Zsiga bácsi és italaik érkeztekor, de mikor nagybátyja Odetthez fordul, és még óvatosságra is inti őt, vigyora gyorsan leolvad arcáról. Elnyíló szájjal, pislogás nélkül kezd meredni a férfira. - Köszönöm, tényleg.
Bosszúsan megcsóválja a fejét, és a Zsigmond szemeiben ülő néma kérdésekre haragos pillantással felel: minden oké. Aztán, mikor a férfi elfordul, saját italáért nyúl, és koccintásra emeli.
- Minden szavamat elhiheted, nem vagyok rossz - kedélyes csibészséggel mondja, s közelebb hajol a másikhoz, hogy poharaik végül összekoccanhassanak. - Örülök, hogy újra találkoztunk!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=560832#post560832][b]Gátfalvi Odett Kinga - 2016.01.04. 19:35[/b][/url]

Épp elkapja pillantását a fiúról, így bár a hangját hallja, nem tudja leolvasni szájáról a szavakat. Alig érezhetően összerezzen, amikor Noel odahajol hozzá, és közvetlen közelről fejezi be mondandóját. Ez alapján már van elképzelése szőkénknek, mi lehetett az, amiről lemaradt. És ha nem lenne már maga a bók is bőven elég, ott a bőrét simogató levegő a kimondott szavak nyomán, aztán a fiú eltűri egy kósza tincsét. Alig ér hozzá, mégis… Képtelen elhúzódni, és szándékában áll megszólalni, enyhén elnyílt ajkai mégsem mozdulnak. Valahol tudatában van, hogy ezek a mozdulatok nagyon is szándékosak, talán pont ez, vagy a mögötte lévő lehetséges szándék bénítja meg, és igyekszik feltűnésmentesen palástolni lángba boruló arcát.
Hamar továbblép, pislog kettőt, fúj egy nagyot, és Noel következő szavai is segítenek elterelni a figyelmét az imént történtekről. Nem kell ennek nagy feneket keríteni. Viszont elég jó abban, hogy kihallja a lényeget, ami felett más könnyedén elsuhan, az is igaz, mondjuk, hogy jó nagy galibát tud csinálni belőle magának. Gondolok itt a rejtett utalásra, amit Noel elejt azzal az „erre az egyre” indítással. Hajlamos az ilyen elszólásokba olyasmit belegondolni, ami még véletlenül sincs ott, így egy pillanatra ugyan kérdőn összeráncolja homlokát, és igyekszik kiolvasni a fiú fejéből, mit rejteget, de nem hozza fel a dolgot. Okkal nem szokták részletezni, Odett pedig kifejezetten tapintatos ezen a téren, ő sem szívesen beszél sok mindenről, és amúgy sincsen hozzá az égvilágon semmi köze.
Mosolya azon nyomban visszakúszik arcára, amikor felsorolja az aprócska tényszerűségeket magáról. Egy negyed pillanatra megijed, hogy valami rosszat mondott, a fiú reakciója láttán, de aztán elvigyorodik. – Félnem kellene?
Bár nem illik kérdéssel válaszolni, ez sohasem érdekelte különösebben. Zsiga bácsi pedig eléjük csúsztatja a gátlásoldót, a hozzá intézett mondaton kuncog halkan, Noel arckifejezése láttán viszont felnevet. Kezd egyre érdekesebb vonalat felvenni az egész szituáció. – És most mégis kinek higgyek, hm?  
Próbálja komolynak tettetni magát, a szája sarkában bujkáló mosoly elárulja, hogy nincs oka kételkedni. Kezébe veszi a pohárkát, és a fiúval együtt emeli a magasba.
- Egy percig sem hinném, hogy rossz lennél. Én is nagyon örülök! – koccintanak, aztán lehúzza az azonosítatlan italt, mert akkor sem lesz jobb, ha kortyolgatja. Arca fintorra torzul, ahogy az üres feles poharat visszatolja a pultra.