A falu egy gyöngyszeme kisebb átalakuláson esett át fiatal tulaja jóvoltából. A piszok, és bűz, ami korábban körbevette, már csak egészen kis mértékben van jelen a csárdában és környékén, azonban ez még nem változtatott a belső légkörön. Kívülről csak a kis ablakokon kiszűrődő fény jelzi a benti életet, bűbájok biztosítják a környéken lakók nyugalmát, hisz az ide betérő sötét alakok hangosak tudnak lenni.
Ha a mágus fia úgy dönt, belép e kicsi, barátságtalan fogadóba, beljebb sem fogja garantáltan kellemesen érezni magát. A csárda vonzereje nem kinézetében és elhelyezkedésében, inkább az olcsó szobaárakban és a csak kis mértékben vizezett vajsörében keresendő. Szerte az asztaloknál az ország legkülönfélébb és leggyanúsabb varázslói és boszorkányai ülnek, kezük ügyében a nap folyamán jó pár pohár összegyűlik, így hát jobb velük vigyázni.
A bejárattal szemben levő lépcső vezet felfelé, amely a tiszta, de apró vendégszobákhoz vezet. A sejtelmes, éppen csak kielégítő félhomály, amely egyrészt az utca felől érkező fényekből és az apró csillárból árad elegendő ahhoz, hogy bárki azonnal felfogja: jobb itt nem túl sok időt eltölteni. Feltéve, ha mi épp nem ezt a barátságtalan légkört kedveljük.

- Na - pattanok fel, mert nekem ez már bőven sok volt. Abban sem voltam biztos, hogy ép elmével kibírom idáig, de mivel láthatóan acélból vannak az idegeim... lényeg a lényeg, nem ajánlatos tovább feszíteni azt a bizonyos húrt.
Manda csak értetlenül pislog, mire én felsóhajtok.
- Figyelj, kétórányi bőgést és gügyögést viseltem el, végignéztem, ahogy pelenkázod, majd megeteted a nyálgépet... had legyek már egy kicsit önmagam - kivételesen még azt is hagyom, hogy a mérhetetlen világfájdalom kiüljön az arcomra, aztán már el is hagyom a házat, még mielőtt Manda röhögése, olyasmire késztetne, amit aztán megbánnék.
Nos, igen.. eddig csak sejtettem, de mára már teljesen biztos vagyok benne, hogy az én nyakamban nem fog csüngni egyetlen ilyen bűzbomba se. Nem bírnám.
Ebből is látszik, hogy ikerhúgomnak jutott több az empátiából, de mi ezt már rég megszoktuk, vélhetően ennek köszönhető az is, hogy a mi kapcsolatunk se mérgesedett el.
A kastélyba viszont nem vagyok hajlandó visszamenni, nem hiányzik még újabb adag visítás, és amúgy is… szünet van, így inkább a csárda felé veszem az irányt, és olyat készülök tenni, amit már rég nem.
Sose éltem példaértékű életet, nem hajtok sem a szentté avatásra, sem az év embere díjra, de álszent sem vagyok, nem fogom megjátszani magam… ha csak az érdekeim nem kívánják úgy, és jelenleg sehogy se kívánják.
Kiengedem copfba kötött hajam, és próbálok neki valami formát is adni az ujjaimmal, mert a látszat azért még mindig fontos.
Nem mondom, hogy törzsvendég vagyok erre, de azért döbbenet, hogy akad itt ismerős arc, nem mintha akár egy pillantásra is méltatnám őket. Nem, az valahogy nem én lennék.
Ahogy kikérem magamnak az italom, keresek is valami félreeső helyet, mert… na jó, nekem aztán igazán nem kell félnem attól, hogy bárki meg merne zavarni. A tapasztalat nem ezt mutatja, és ennek köszönhetően nem írta le magát a szememben az emberiség. Nagyon úgy tűnik, akadnak még olyanok, akikben aktívan üzemel a túlélési ösztön.
A poharat forgatva bámulok ki a fejemből, majd kis idő múlva, meg is húzom azt, hogy végigfolyhasson a torkomon a tartalma, ezzel előcsalva egy már rég érzett, de annál inkább hiányolt érzést. A régi szép idők, mikor az ivás a mindennapjaim része volt, és nem volt a közelemben egy vinnyogó törpe… nem tudom, Manda hogy bírja ezt napi huszonnégyben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=397269#post397269][b]Angelina Mary Philips - 2014.10.02. 23:20[/b][/url]

- Na - pattanok fel, mert nekem ez már bőven sok volt. Abban sem voltam biztos, hogy ép elmével kibírom idáig, de mivel láthatóan acélból vannak az idegeim... lényeg a lényeg, nem ajánlatos tovább feszíteni azt a bizonyos húrt.
Manda csak értetlenül pislog, mire én felsóhajtok.
- Figyelj, kétórányi bőgést és gügyögést viseltem el, végignéztem, ahogy pelenkázod, majd megeteted a nyálgépet... had legyek már egy kicsit önmagam - kivételesen még azt is hagyom, hogy a mérhetetlen világfájdalom kiüljön az arcomra, aztán már el is hagyom a házat, még mielőtt Manda röhögése, olyasmire késztetne, amit aztán megbánnék.
Nos, igen.. eddig csak sejtettem, de mára már teljesen biztos vagyok benne, hogy az én nyakamban nem fog csüngni egyetlen ilyen bűzbomba se. Nem bírnám.
Ebből is látszik, hogy ikerhúgomnak jutott több az empátiából, de mi ezt már rég megszoktuk, vélhetően ennek köszönhető az is, hogy a mi kapcsolatunk se mérgesedett el.
A kastélyba viszont nem vagyok hajlandó visszamenni, nem hiányzik még újabb adag visítás, és amúgy is… szünet van, így inkább a csárda felé veszem az irányt, és olyat készülök tenni, amit már rég nem.
Sose éltem példaértékű életet, nem hajtok sem a szentté avatásra, sem az év embere díjra, de álszent sem vagyok, nem fogom megjátszani magam… ha csak az érdekeim nem kívánják úgy, és jelenleg sehogy se kívánják.
Kiengedem copfba kötött hajam, és próbálok neki valami formát is adni az ujjaimmal, mert a látszat azért még mindig fontos.
Nem mondom, hogy törzsvendég vagyok erre, de azért döbbenet, hogy akad itt ismerős arc, nem mintha akár egy pillantásra is méltatnám őket. Nem, az valahogy nem én lennék.
Ahogy kikérem magamnak az italom, keresek is valami félreeső helyet, mert… na jó, nekem aztán igazán nem kell félnem attól, hogy bárki meg merne zavarni. A tapasztalat nem ezt mutatja, és ennek köszönhetően nem írta le magát a szememben az emberiség. Nagyon úgy tűnik, akadnak még olyanok, akikben aktívan üzemel a túlélési ösztön.
A poharat forgatva bámulok ki a fejemből, majd kis idő múlva, meg is húzom azt, hogy végigfolyhasson a torkomon a tartalma, ezzel előcsalva egy már rég érzett, de annál inkább hiányolt érzést. A régi szép idők, mikor az ivás a mindennapjaim része volt, és nem volt a közelemben egy vinnyogó törpe… nem tudom, Manda hogy bírja ezt napi huszonnégyben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=397292#post397292][b]Ivan Dragomirov - 2014.10.03. 07:52[/b][/url]

Aki azt mondja Magyarországról, hogy páratlan gyöngyszem a turistalátványosság világában, na azt kéne először fogasra akasztani. Ivan orosz létére sem látott még az utcákon ennyi koszt, szegénységet, és az emberek arcát elrondító mogorvaságot. A magyarok halandzsa nyelvéről inkább nem is alkot véleményt, elég ha annyi világossá válik mindenki számára, hogy egy büdös szót sem hajlandó megtanulni. Ha valakinek mondanivalója van számára, majd megtalálja a közlés módját. Addig meg... vodka, da!
A csárdát nem esett nehezére megtalálni, hiszen a falu összes illuminált, csóró varázslója innen távozott. Belépve a csilingelő ajtón azonnal a pulthoz fordul, hogy egy bárszékre kényelmesedve kérjen magának egy kört kedvenc, hazai ízéből. A fogatlan kocsmatöltelékek zajongásával egy percig sem foglalkozik, attól pedig, hogy valaki szántszándékkal beleköt fikarcnyit sem tart. Nagydarab, magabiztos ember, akin látszik, hogy sportol, de ha ez nem volna elég visszatartó erő az itteni söpredéknek, akkor csak hajrá, nézzük, ki nőtt fel medvetartó társadalomban.
A pultra görnyedve kapja meg jeges italát, amit ujjaival először mint valami furcsa szertartást végezve babusgat, kezei között lazán táncoltatja az ibriket, majd egy csapásra húzza le átlátszó tartalmát. Míg lenyeli a szúrós ízt, poharát a pultra csapja, s egy biccentéssel jelez is a csaposnak, hogy töltheti a következő kört.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=397294#post397294][b]Angelina Mary Philips - 2014.10.03. 08:04[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=397299#post397299][b]Ivan Dragomirov - 2014.10.03. 08:21[/b][/url]

Éppen kezébe veszi második kör vodkáját, mikor közvetlenül mellette vágnak le egy megüresedett poharat a pultra. Higgadt lassúsággal fordítja fejét a mellételepedő lány irányába, s leplezetlenül végigmustrálva alakját, végül csinos arcán állapodnak meg nemhogy érzelmekről, de még csak gondolatokról sem sűrűn árulkodó barnái. Az idegen először magyarul próbálkozik - gondolja Ivan, bár biztosra nem veheti, ki tudja hányféleképpen beszélnek az itteniek -, majd egy számára sokkal kedvesebb nyelvre vált, egy csapásra megtalálva a közös hangot.
- Viccelsz, csak tegnap érkeztem, de legszívesebben már ma indulnék vissza a Durmstrangba - feleli némi orosz akcentussal. Mikor a lány is megkapja italát, Ivan sajátját koccintásra emeli, majd minden várakozás nélkül hajtja fel a valószínűsíthetően vizezett nedűt. Szája szélét fintorra húzza, poharát a pultoshoz tolja, majd fél testével a lányhoz fordul.
- Annyira gáz ez a hely, hogy a legszebb lányok is ebben a koszfészekben múlatják az időt?
Sokat elárul egy faluról, ha lakóinak nincs lehetősége igényes helyre menni szórakozni, de az orosz úgy érzi, igazán már azon sem lepődne meg, ha ez a csárda lenne Bogolyfalva kultúrháza.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=397301#post397301][b]Angelina Mary Philips - 2014.10.03. 08:31[/b][/url]

Pedig nem volt kedvem cseverészni. De hát.. ahogy a mondás is szól, csak az ökör iszik magában, nem? A mostani társaságom meg nem is tűnik annyira lohasztónak, kezdve azzal, hogy már lassan fél perce ül úgy, hogy meg se nyikkan, ez ritkaság errefelé, meg kell becsülni. Ki tudja, miért, itt nagyon szeretnek magukról beszélni az emberek, és ez még az istenesebb, amikor már téged faggatnak, na az egyáltalán nem tetszik.
- Ne írd le már most - csóválom meg a fejem, egy halvány mosoly kíséretében, majd a srác, vagy inkább férfi felé fordulok.
- Nem épp a legjobb hely, tény, de azért... még mindig akadnak ennél rosszabbak is - gondolom, az országgal gyűlt meg a baja, meg is értem, bár mondjuk én megszoktam, sőt... volt idő, mikor kimondottan hiányzott.
- Szóval Durmstrang, mi? - kérdezek rá, kocintás után, és miközben kortyolok, alaposan végigmérem. Jó, nekem emiatt már rég nem kell szabadkoznom, vagy magyarázkodnom, legalább is szerintem. Amúgy igen, más sulit el se tudnék képzelni neki... meg az izmainak. Hát igen, vannak... látszik.
- Nem, csak.. ez volt a legközelebb. Az ikerhúgomnak gyereke van, nekem meg lassan fóbiám tőlük - kortyolok még egyet, miközben próbálok valami magyarázatfélét adni, bár nem hiszem, hogy annyira érdekelné a mellettem ülőt, sejtem, ő se élvezi annyira ezt a kényszeredett csevelyt, aztán lehet, velem van a gáz, és csak nekem tűnik ez kényszeredettnek.
- Itt is diák vagy? Mármint... a kastélyban fogsz tanyázni? - döntöm kissé oldalra a fejem, mert ha diák, akkor max. cserediáknak tudom ide besaccolni, aztán lehet, tévedek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=397357#post397357][b]Ivan Dragomirov - 2014.10.03. 14:25[/b][/url]

A hátuk mögött zsibongó férfiak is, de leginkább azok magyar ajka zavarja oroszhoz szokott fülét, és folyton-folyvást eltereli figyelmét legújabb társaságáról. El-el fordítja fejét, hátrapillant a csárdavendégekre, akikről a kultúra hiánya már távolról lerí. Ivan megkocogtatja poharát, és felsandítva az idegen lányra megcsóválja fejét.
- És még minket, oroszokat néznek le. Szégyen - mondja inkább magánnak, karcos, mély hangjában benne van minden felsőbbrendű, nemzeti érzelme. Mi több, ha nem nővel lenne, saját nyelvén ócsárolná az ittenieket, hátha észrevennék magukat. Ám egy tanult ember felülemelkedik a körülményeken, és legyen szó hazáról, érdekről, politikáról, partnerét akkor sem szégyeníti meg.
- Durmstrang - bólint maga elé meredve. Na, az már iskola volt. Ott aki akart, kemény munkával naggyá válhatott nemcsak a professzorok szemében, de az iskola egész történetében. - Hallottál róla?
Különösebb kíváncsiság nem cseng hangjában, de ez nála természetes. Az emberek általában azt gondolják róla, hogy egy érdektelen ember, akit untat a csevej. Ostobaság. Az való igaz, hogy az üres fecsegést kerüli, és ritkán kezdeményez beszélgetést, de ez inkább természetére, mintsem önteltségére fogható.
- Megesik - dörmögi válaszul, majd zsebébe nyúl, előtúr néhány csörgő pénzérmét, és a pultos felé vágja őket. - Ma a vendégem vagy, kedves nagynéni. Gondolom, ha eddig akartál se fogsz most egy ideig családot vállalni.
Arcán halvány mosoly jelenik meg, ami akár az együttérzés jele is lehetne, de csak nyugalom, nem az. Örül, hogy neki nincs ilyen gondja, és meghívásával jelzi, hogy jobb napokat kíván neki, de a csinos szavai nem ivódnak lelkébe.
- Rellon, mester, második évfolyam - néz ismét vendégére, közben kezet nyújt. - Ivan Dragomirov, Moszkva. És, hogy feleljek is kérdésedre, eltaláltad, a kastélyban fogok tanyázni, leginkább az alagsorban, fiolák között. Bájitalkészítő szakon vagyok.
Ha a lány elfogadja kézfogását, érezheti a fiatalember erejét, és láthatja néma tekintetét beleforrni sajátjaiba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=397362#post397362][b]Angelina Mary Philips - 2014.10.03. 14:59[/b][/url]

Engem mondjuk már annyira nem izgat a mellékzörej, amit mások beszélgetése képez, már rég megtanultam kiszűrni a haszontalan mondatfoszlányokat, és csak arra koncentrálni, mai érdekel is. Jelen pillanatban ez a felettébb vonzó külföldi itt mellettem. Jó, lányok, az vesse rám az első követ, akinek nem akadna meg a szeme rajta.
- Igen.. ez jellemző rájuk, nyugi... minket is - vonok vállat, mert én már rég túltettem magam ezeken, persze teljesen más, ha valaki idegenként, először van itt, meg is értem a kiakadását, mert hát... azért  amygaroknak is lenne mit ellesni, mégha Bagolykő is a legjobb iskola.
- Persze, sokan jöttek már át onnan... nem bírták a strapát - vigyorodok el, mert elnézve azokat, akik tényleg maguk mögött hagyták a helyet... cseppet sem csodálkozom. Épp ezért sejtem, a mellettem ülő nem csupán egy-két évet húzott le ott, ez azért látszik rajta.
Még az érdektelensége se zavar, ebben hasonlítunk, hisz belőlem se sugárzik a lelkesedés, de most messze felülmúlom magam, ezt mondjuk annak tudom be, hogy végre olyas valakivel van dolgom, kaihez nem csak gügyögni lehet, és nem visít fel két percenként. Komolyan mondom... üdítő.
- Ne - nevetek fel halkan - ne hívj nagynéninek, kérlek. Már most harmincnak érzem magam tőle - csak mert nem szerepelt a terveim között egy gyerek pátyolgatása, viszont... a húgomról van szó, és érte még most is tűzbe tenném a kezem, nem sokan mondhatják el ezt magukról.
- Köszönöm - mosolygok rá hálásan, és tényleg hálás is vagyok, na nem csak azért, mert meghívott, főleg azért, mert csodával határos módon ezen a helyen férfivel is lehet találkozni, ez már valóságos kuriózum.
- Nem. Jelenleg a hideg is kiráz a gondolattól, bár... én sose terveztem, vagyis.., még egy olyna alkalom se volt, amikor elgondolkodhattam volna ezen - vonok vállat, hisz annyira azért nem sajnálom, sőt. Nekem legalább megmarad az, amit Manda vissza fog sírni egy jó húsz év múlva. De ez ilyen, és mi is csak kívülről hasonlítunk.
- Jé, én is rellonos vagyok, de csak elsős mestertanonc - mosolyodok el, amolyan "kicsi a világ" alapon, bár nem tudom, miért lepődök meg ezen, a mellettem ülőre rá van írva, hogy simán beillik a zöldek közé.
- Angelina Philips, leendő auror - fogok vele kezet, miközben a tekintetét is fogva tartom. A szorítás ugyan nem erős, de azért annyira bőven elég, hogy meg tudjam állapítani, tényleg nem két nap alatt hozta össze azokat az izmokat.
- Tetszeni fog a rellon, még ha maga a kastély nem is - mosolygok rá biztatóan, hisz hol érezhetné magát jobban az ember, mint a sajátjai között, nem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=397376#post397376][b]Ivan Dragomirov - 2014.10.03. 15:51[/b][/url]

Néma figyelemmel hallgatja háztársnőjét, aki egészen feloldódni látszik mellette. Ivan sokáig csak a kezében tartott üvegpoharat figyeli, de a sokatmondó vigyorra felkapja fejét, és kissé megdöntve azt nézi a másik mosolyra álló száját. Szereti a szép nőket, és nem csak agyatlan ágyba hurcolásukban, de külsejükben, és eszükben is örömét leli. Volt dolga buta lánnyal, aki minden szépsége ellenére sem tudta lekötni figyelmét, arról nem is beszélve, hogy egy bizonyos kor után már az is komoly értékkel bír egy férfi számára, ha a csinos fejben némi ész is lötyög. Angelina mosolya mögött bizonyára ravaszság bujkál, ami az orosz szerint kiváló erény.
- Vannak itt Durmstrangosok? - kérdezi őszinte döbbenettel, hiszen nem tudott olyanról, aki régi iskoláját Bagolykőre cserélte volna. Hallotta, hogy mint ő maga is, cserediákként a Beauxbatons-ba sodródott, vagy még északabbra ment, de hogy a világtérkép legsötétebb foltját vegyék célkeresztbe nyomós indok nélkül... szánni való.
- Hé, az a pelenkacsomag egyszer megtanul beszélni, és még az is lehet, hogy jól kifogtok jönni egymással - mosolyodik el, de nem a szavakon, sokkal inkább Angelina nevetésén, és az öregedéstől való, idejekorán megmutatkozó félelmein. Hangosan nem mondja ki, de állítja, hogy aki húszévesen bombázó, az harmincévesen még dögösebb lesz.
- Adjon kettőt a legerősebből - fordul vissza a csaposhoz, ujjával is mutatva a kért mennyiséget. Rá fér a lányra a mesterséges boldogság, és mivel már elmúltak nyolcévesek, nem feltétlenül csak csokoládé útján szerezhetik azt meg. - Fenékig!
Koccint Angelinával újfent, miután az italok - tartalmazzanak bármit is - megérkeztek. Ő már okát sem tudja, miért jött ide, hogy miért érezte szükségét néhány kör erőnek, de végtére is, egyáltalán nem bánja, hogy így alakult. Poharát ajkaihoz emeli, s mikor az ismét a pultra kerül, aljában már csak néhány jégkocka csörög.
- Ha nő lennék, én se szülnék a mai férfinek nevezett förmedvényeknek - nevetése mélyről jövő, hasonló egy medve üvöltéséhez. Soha nem fordult meg fejében a gyerekvállalás kérdésköre, nem is érez magában hozzá kellő empátiát, de egyelőre szabadidejéből sem szívesen áldozna egy aprócska embernek.
- Szép szakma - feleli, és ahogy Angelinát pásztázza, könnyedén el is tudja képzelni róla a szigorú rendfenntartót. - De az enyém nyugodtabb. Hacsak nem sikerül félre néhány kísérletem...