Nyitva tartás: H-V - 0-24 (ünnepnapokon zárva)

A bolt jelenlegi tulajdonosa: Nikolai Weißling

Alkalmazottak:

• Endrédy Patrik
• Gombos Eszter - NJK
• Hortobágyi János „Samu” - NJK
• South West
• Anna Weißling
• Szendrey Adél

női testbe szorulva

Eléggé felfordult a napirendem, mióta ebben a testben kell senyvednem. A nap izgalmai rendesen megizzasztottak, mondanom sem kell, hogy elég mocskosnak éreztem magam – szó szerint – mivel a szokványos reggeli tusolásom elmaradt. Na de büdösen nem lehetek.. nem is bírtam ki volna, de tenni sem mertem ellene. Először is kellett valami normális hacuka, amibe rendesen belefértem, illetve a lányos kellékek, mint a melltartó, meg a normális bugyi. Ezeket – szégyenszemre egy alsóbb évestől nyúltam le, aki igen erős borostával ébredt a reggel, így, felajánlottam cserébe a saját ruháim egy részét. Jó üzlet volt, no meg persze az is, hogy megkérdeztem, mit hogyan kéne hordani. Vicces menet volt, mikor csupasz mellkasán mutogatta, hogy kell a melltartót viselni.. Persze, én meg hálából elmagyaráztam neki, hogy hogyan könnyítsen magán pisiügyben, hogy ne vaduljon el a dolog. Ahogy az arcát láttam, szerintem azóta sem mert elmenni Wc-re.
Szóval tusolás. Csukott szemmel, vagyis előre meredve, nem le magamra. Szivaccsal mostam át magam, meg-megrándulva, mivel szinte féltem magamtól, hogy hogy festek. Miután ismét illatoztam, felöltöztem, immáron egy csinos egyberuhácskába, aminek láttán a hányinger kerülgetett, de ahogy magamra került, egész jól mutatott. Most. Ezen a testen. De a sajátomon.. Lábaimat immáron egy lapos talpú topánkba bújtattam, vicces volt, hiszen mostani lábméretem jó ha 37-es, a eredeti 42-43 helyett. Rettentő fura, minden, mindenem. Na de na, most jött csak a menekülés. Igén, éjjelre kilógok kicsik, nehogy megint elkapjon valami hullám a kastélyban, és reggelre puha kiscicaként ébredjek, vagy valami rút állatként. Mivel kb. senki sem ismert fel, így sikeresen végigsuhantam a kastélyon, ruhácskám szélét igencsak magamhoz szorítva, nehogy egy milliméternyit feljebb libbenjen, majd az udvarra érve lélegeztem csak fel. Borzalom, ahogy a sok hormontúltengéses egy rövidebb szoknya láttán néznek az emberre. Örülök, hogy én amúgy eredeti felosztás szerint sem teszem, de na.. Nem, ez a pokol.
Nagy léptekkel – haha, törpelábbal -, sietősen mentem a falu felé. Éheztem, de a Nagyterem gondolata sikítást vonzott magával, be nem akartam menni nagyobb tömegbe, akik netán felismernének, vagy potenciális prédaként tekintenének rám. Így, úgy döntöttem, a faluban fogok enni, mivel ez a test egy fokkal jobban szenved, mikor üres, nem is hittem volna, hogy lányként is ilyen pokolian éhes leszek. Kajááát ideee!. Elsőre viszont a csárda előtt kötöttem ki, mivel ez esett legközelebb, és talán itt nem érdekel senkit sem, ki lép be, és mikor. Óvatosan löktem be az ajtót, és suhantam be rajta, hogy aztán a legtávolabbi asztalig masírozzak, és helyet foglaljak. Először, pusztán megszokásból, tipikus fiús ülésben helyezkedtem el, mire kapcsoltam, hogy nem vagyok se fiú, és még szoknya is van rajtam nadrág helyett. Káromkodva kicsit – roppant nőiesen -, egymásra pakolta a lábaimat, keresztbe, jó pár perc kellett, mire elfogadható lett, és nem néztem úgy ki, mint egy trampli, majd már rendeltem is egy italt, hogy az út, a szégyen, meg úgy minden port lemossak magamról belsőleg. Tipikus erre inni kell kell nap ez, és nem ünneplés szempontjából..

női testbe szorulva

Eléggé felfordult a napirendem, mióta ebben a testben kell senyvednem. A nap izgalmai rendesen megizzasztottak, mondanom sem kell, hogy elég mocskosnak éreztem magam – szó szerint – mivel a szokványos reggeli tusolásom elmaradt. Na de büdösen nem lehetek.. nem is bírtam ki volna, de tenni sem mertem ellene. Először is kellett valami normális hacuka, amibe rendesen belefértem, illetve a lányos kellékek, mint a melltartó, meg a normális bugyi. Ezeket – szégyenszemre egy alsóbb évestől nyúltam le, aki igen erős borostával ébredt a reggel, így, felajánlottam cserébe a saját ruháim egy részét. Jó üzlet volt, no meg persze az is, hogy megkérdeztem, mit hogyan kéne hordani. Vicces menet volt, mikor csupasz mellkasán mutogatta, hogy kell a melltartót viselni.. Persze, én meg hálából elmagyaráztam neki, hogy hogyan könnyítsen magán pisiügyben, hogy ne vaduljon el a dolog. Ahogy az arcát láttam, szerintem azóta sem mert elmenni Wc-re.
Szóval tusolás. Csukott szemmel, vagyis előre meredve, nem le magamra. Szivaccsal mostam át magam, meg-megrándulva, mivel szinte féltem magamtól, hogy hogy festek. Miután ismét illatoztam, felöltöztem, immáron egy csinos egyberuhácskába, aminek láttán a hányinger kerülgetett, de ahogy magamra került, egész jól mutatott. Most. Ezen a testen. De a sajátomon.. Lábaimat immáron egy lapos talpú topánkba bújtattam, vicces volt, hiszen mostani lábméretem jó ha 37-es, a eredeti 42-43 helyett. Rettentő fura, minden, mindenem. Na de na, most jött csak a menekülés. Igén, éjjelre kilógok kicsik, nehogy megint elkapjon valami hullám a kastélyban, és reggelre puha kiscicaként ébredjek, vagy valami rút állatként. Mivel kb. senki sem ismert fel, így sikeresen végigsuhantam a kastélyon, ruhácskám szélét igencsak magamhoz szorítva, nehogy egy milliméternyit feljebb libbenjen, majd az udvarra érve lélegeztem csak fel. Borzalom, ahogy a sok hormontúltengéses egy rövidebb szoknya láttán néznek az emberre. Örülök, hogy én amúgy eredeti felosztás szerint sem teszem, de na.. Nem, ez a pokol.
Nagy léptekkel – haha, törpelábbal -, sietősen mentem a falu felé. Éheztem, de a Nagyterem gondolata sikítást vonzott magával, be nem akartam menni nagyobb tömegbe, akik netán felismernének, vagy potenciális prédaként tekintenének rám. Így, úgy döntöttem, a faluban fogok enni, mivel ez a test egy fokkal jobban szenved, mikor üres, nem is hittem volna, hogy lányként is ilyen pokolian éhes leszek. Kajááát ideee!. Elsőre viszont a csárda előtt kötöttem ki, mivel ez esett legközelebb, és talán itt nem érdekel senkit sem, ki lép be, és mikor. Óvatosan löktem be az ajtót, és suhantam be rajta, hogy aztán a legtávolabbi asztalig masírozzak, és helyet foglaljak. Először, pusztán megszokásból, tipikus fiús ülésben helyezkedtem el, mire kapcsoltam, hogy nem vagyok se fiú, és még szoknya is van rajtam nadrág helyett. Káromkodva kicsit – roppant nőiesen -, egymásra pakolta a lábaimat, keresztbe, jó pár perc kellett, mire elfogadható lett, és nem néztem úgy ki, mint egy trampli, majd már rendeltem is egy italt, hogy az út, a szégyen, meg úgy minden port lemossak magamról belsőleg. Tipikus erre inni kell kell nap ez, és nem ünneplés szempontjából..

Leo(na)

Reggel egy igencsak testes sikítással ébredtem... volna, ha a tulajdon hangom nem mutál el egyetlen éjszaka alatt egy megfázott baritonná. Jócskán rám jött a frász, mikor magamhoz tértem, Zephyr és Lina is csak pislogtak rám, hogy ugyan mi lett velem, de úgy tűnik, ők még felismertek. Biztos a szagom, vagy valami hasonló. A saját szobámban ültem, önmagam voltam, csak mégsem. Nem éreztem, hogy mellkas tájon bármi is próbálna lefelé húzni, viszont délen cserébe keletkezett némi többlet. Nem tudom, hogy ennek most örülnöm kéne, vagy sem. Igen, jók a tippek, valahogy az alvás alatt sikerült férfivé transzmutálódnom. A hogyanra és a miértre egyelőre nem sikerült még ráeszmélnem, de erősen dolgozok az ügyön. Annyi szent, hogy valamikor hajnal 4 táján estem haza, addig rendfenntartottam a folyosókon, de hogy utána mi történt, miután elaludtam... A jó ég nem tudja.
Valamikor délután fél három környékén eszméltem rá ezekre a fantasztikus változásokra, és azonnal arra a következtetésre jutottam, hogy nem maradhatok így itthon. Manda legyilkol. Minden kérdezés nélkül. Végül is teljesen jogos, egy pasi sétál ki a lakótársa szobájából, de a lakótárs nincs sehol. Messzemenő következtetéseket ugyan nem lehet levonni ebből, de simán azt hiheti, hogy elraboltak, vagy akármi. Egy terhes nő viselkedését nem lehet kiszámítani előre. Összedobáltam egy nagyobb táskába néhány bővebb, fiúsabb cuccomat, és elbúcsúzva a kis állataimtól, kiosontam a házból. A konyhapultra dobtam egy levelet a lányoknak, hogy néhány napra elutazok (adja az ég, hogy ez csak néhány napig tartson), majd jövök vissza. Ahogy a ház előtt álltam, elgondolkodtam, hogy hova is mehetnék. Felmehetnék a toronyba, még mindig üresen áll a volt ágyam - elvetve, szerintem a kastély tette ezt velem. Ott a Bérczes - nem, nincs szükségem arra, hogy ott verjek tábort. Csárda? Tökéletes! Úgyse ismernek fel így az emberek, ott meghúzom magam addig, míg ki nem találok valamit erre a problémára. Megnövekedett lábaimmal és a táskámmal indulok el a csárda felé, és nagyon imádkozom, hogy útközben ne találkozzak senki ismerőssel. Bár tök mindegy, valószínűleg senki nem ismer fel, mondjuk eléggé hasonlítok önmagamra, csak kinőtt az arcszőröm. Nem merek megborotválkozni majd, annyi hétszentség.
Már az ötöt is elüti az óra, mire felbukkanok a csárda ajtajában. Nincsenek még olyan sokan, kihasználom az alkalmat és a pulthoz lépek, hogy kérjek egy szobát. Kissé gondban vagyok, hogy mennyi ideig is szándékozok maradni, így hirtelen 4 napot mondok, aztán majd meglátjuk, de remélem, nem kell több időt lehúznom itt. Fellépcsőzök az ideiglenes lakhelyemre, lehajítom a táskát a földre és végignyúlok az ágyon. Ha most elalszok, hátha normális testben fogok ébredni megint. Hiú ábránd, mert pár óra múlva még mindig nincs semmi, ami lefelé húzna mellkas tájon. Csalódottan sóhajtok egyet, majd felállok és úgy ítélem, ideje lenne megpróbálkozni a zuhanyzással. Nem akarom körbeírni, hogy mit éltem át abban a kettő percben, amit a tus alatt sikerült eltöltenem az imént, de elégedjünk meg annyival, hogy kellőképpen sokkoló volt. Kikerekedett szemekkel állok neki felöltözni a kicsit leharcolt, eredetileg alvós pólómba és egy bővebb farmerba. Szedd össze magad Kiva, és viselkedj férfiként! Ezúttal szó szerint! Tesztoszteront termelsz ösztrogén helyett anyám, ilyen alkalom úgyse lesz több az életedben (reméljük), próbálj meg belőle valami jót kihozni, hátha sikerül. Így aztán egy testes nyújtózkodást követően úgy határozok, hogy nem érdemes itt fent kuksolni, inkább lemegyek a kocsmába szétnézni, hátha történik valami érdekes. Ahogy leérek, pofán vág a masszív embertömeg látványa, rengetegen tolonganak a pultnál és az asztaloknál is. Sorba állok, hogy italt vegyek magamnak, közben végigjáratom a szememet a helyiségen, mint egy terepszemle gyanánt. Gyanús alakok mindenfelé, illetve az egyik sarokban egy szép hölgy. Furcsa érzés kerít hatalmába, ahogy felé pillantok, és tudom, hogy oda akarok ülni hozzá. Annak ellenére, hogy már látok előtte egy poharat, két whiskyt kérek a pultnál egy helyett, és határozott lépésekkel indulok el az asztala felé.
- Szép estét! Leülhetek? Bérleti díj is van nálam - emelem kicsit feljebb a kezemben levő két poharat, mintegy jelként, hogy békével jöttem, nem fogom elfogyasztani vacsorára.

női testbe szorulva

Reméltem, még ennyi óra, és perc után is, hogy felébredek, és elmúlik minden. Hogy ez csak egy rossz állom, a rossz vicc kategóriából. De nem. Alkaromon egy rész már-már paprikavörös volt, ahogy néha bele-belecsipkedtem, hogy nem-e alszom ténylegesen. Sikertelen kísérletek, de mintha kényszercselekvés lett volna, holott nem vagyok egy mazoista alkat, sőőt.. Ettől függetlenül tettem mégis, majd, megunva azt, és felfigyelve az ott keletkezett fájdalomra, elhúztam a kezem, és körbekémleltem. Nemigen változott a légkör, mióta beléptem, csak egyes vendégen nemigen voltak már szomjasan, ahogy elnéztem. Inkább jobban meghúztam magam a kis sarokban, nehogy valamelyik ki is szúrjon magának, a nagy mulatozás közben. Persze, azt eközben nem figyeltem, mióta ücsörgök itt, így gyors rendeltem valami lőrét, hogy leöblítsem magamról a mai napot, vagyis, megpróbálkozzak vele, még ha tudom is, hogy ez lehetetlen. Lehetetlen addig, ameddig a mellkasomon lévő tartozékok velem vannak. Rettentően kényelmetlen..
Újabb percek suhannak el úgy a fejem felett, hogy nemigen szerzek róla tudomást. Azóta az üres poharaim száma háromra nyúlt meg, de semmi nem változott, sem testben, sem fejben. Sóhajtva dőltem hátra, hiszen kicsit megapadt a vendégek – a nagyon nem szomjas vendégek – száma, és kissé nyugodtabban nyújthattam ki a lábaimat. Egészen elgémberedett abban a pozícióban, melyben pihentettem, vagyis próbáltam. Nem is értem, hogy a lányok ezt hogy bírják akár órákig is elviselni. Nem fér sehogy sem a fejem, de nem is akarom igazán megérteni, hiszen nem tervezek sokáig ebben a testben maradni. Hjaj.. Eközben persze, új arcok is jönnek befele, melyekre csak futólag tekintek, megállapítva, hogy nemigen ismerősek számomra, így már bámultam is ismét az asztal lapját, ahogy azt eddig is tettem. Micsoda izgalmak.. de most nem is nagyon vágytam másra, sőt, nem vágytam semmi másra ennél. Itt is sok az ember, sok fordul meg, de mégsem a kastély, ahol rettentő sok arc ismerős, ki tudja, ki szúrja ki, ki is vagyok, aztán pedig le nem mosom magamról egy életre sem, hogy mit látott, milyen helyzetben kapott el. Nem, ez nem kell nekem. Miközben ezen, és a fene nagy szerencsémen gondolkodtam, észre sem vettem, hogy közelednek felém. Kellett volna a figyelem, mert lehet, hogy ha figyelek, most már sikítva szaladnék kifele, de így csak összerezzenek, mint akit álmából keltettek fel, és nagy, bociszemekkel pillázok fel az idegenre.
- H..he..hello. – makogtam, mint aki elfelejtett beszélni, és még a hangom is rettentően idegen volt számomra. Na de most mi legyen. Küldjem el, hogy nekem igazából nem az van lent, mint amire számol, vagyis, hogy igazából pasi vagyok? Vagy fussak tényleg sikítva? Vagy.. vagy. Maradjak a fenekemen, és tegyek úgy, mint akinek nincs semmi agyi problémája. Ez lesz a legésszerűbb, persze remélem, hogy az idegen is csak beszélgetni akar. – Naiv Leo, a fiúk persze, hogy csak beszélgetni akarnak… -
- Ühm.. persze. Ülj csak. – bólintottam végül, miközben feljebb tornáztam magam, ismét keresztbe szenvedtem a lábaimat, és a nemrég említett poharak felé lestem.
- Ohh, elfogadom. Jól fog esni. – azt már persze nem részleteztem, miért. Ez egy szép kör lesz..