36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Chuck Welch
INAKTÍV


szörnyeteg.
offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
Írta: 2014. május 1. 21:36 | Link

Ráhel



Dobpergés. Chuck 19 éves lett, hurrá. Szomorú, hogy ezt nincs nagyon kivel megünnepelnie. Van egy szép háza, kertje, mindene, csak társasága nem. Sokszor mondják, hogy a barátságot meg a szerelmet nem lehet megvenni -mondjuk az utóbbit mostanság simán-, de minden másról a pénz dönt. A napokban gondolkodott el azon, hogy inkább élne szegényen egy szűk baráti körrel, szerető családban, szerelemmel fűszerezve, minthogy csak egymagában legyen luxuskörülmények között. Ha így történne, biztosan furcsa lenne számára, de meg tudná szokni. Bár akkor lehet, hogy a megélhetés miatt kellene aggódni, nem pedig amiatt, hogy a naptárban a sokadik napot húzza ki egyedül. Az ellentétes nem meg a másik fele... Úgy tűnik, hogy a Loise-os dolgokat végleg le kell zárnia magában, nem könnyű, de meg kell próbálnia férfiként viselkedni. A lány nem áll vele szóba, viszont Chuck még mindig érez iránta valamit. Az idő majd feledteti vele a dolgokat és eltemetteti az érzelmeket, de elfelejteni nem fogja, hacsak fejbe nem csapja valami, de akkor mindent elfelejtene és még nagyobb undorral tekintene végig magán minden nap azt mondva, hogy mi lett belőlem? Akár a külső, de a belső megváltozása miatt is. A fiú most már kezdi megérteni, hogy miért szól egy csomó film a viszonzatlan, szétszakadt szerelmekről. Viszont még mindig utálja őket, már csak elvből is, mert férfi; inkább meghagyja a szappanoperát a nőknek...
Ennyi elég is a reklamációból, úgyis csak az arra kitalált kasszánál fogadják el. Hogyha már nincs senki, aki felköszöntse a családján kívül, akkor elindul valamerre és felköszönti magát egy kis folyékony halmazállapotú ajándékkal. Ejj, mire költi ez a kölyök a pénzét, nemhogy venne egy új cintányért. Mondjuk arra is marad pénze, bőven. Fontos megemlíteni, hogy a szülei meglátogatták a házában és vele töltötték az egész napot. Az apjával zenéltek egy jót az alagsorban, ami nagyon feltöltötte. Apja-fia, látszik, hogy a zenében is egy rugóra jár az agyuk. Elvégre a dobos-gitáros próbálkozásokból szokott születni a zene. Legalábbis sokak szerint. Chuck felkap magára valamit -nem annyira foglalkozik vele, hogy mit-, bekötözi bal kezét, aztán el is indul. Még mindig ott van a tenyerében a seb, amit a szerencsétlenül széttört dobverő mély szúrása okozott. Elhagyja a lakást, az udvart, majd az utcából is kikanyarodik. Igencsak hamar kitalálja, hogy a csárdába fog menni. Viszonylag jól ismeri az utat, az itt töltött évek megedzették, már akkor, amikor diák volt. Már a bejáratnál furcsaságot vesz észre. Ez a hely bizony megváltozott. Nem olyan, mint régen. Biztosan leváltották a tulajt... Ezen ráérünk gondolkodni, amikor már bent leszünk.
Be is lép az ajtón és igen, beigazolódni látszik a gyanúja. Ez a hely nagy változáson megy keresztül. Szétnéz tátott szájjal, mint egy turista, aztán felveszi a szokásos arcot és leül a pulthoz. Az alaphangulat most is ugyanaz, a lényeg nem változott. Az jön ide, akinek vagy nincs mit csinálnia, vagy feledtetni próbál valamit, akár csak egy kis időre is.
- Egy vajsört meg valami ütőset - mondja nyersen, majd a kényelmes ülés érdekében kiveszi pálcáját a zsebéből és a pultra teszi és rákönyököl.

gönc
Hozzászólásai ebben a témában

Kőrösi Ráhel
INAKTÍV


Nem tipikus anyuka
offline
RPG hsz: 32
Összes hsz: 101
Írta: 2014. május 1. 22:22 | Link

Chuck
ruha


Egész nap otthon voltam és a teraszt festettem. Igazából ültem és néztem ki a fejemből, késő délután lehetett, amikor rávettem magam, hogy elkezdjem. Gondoltam jó unaloműző, és egy kicsit felébredek, de nem úgy lett. Körülbelül az ötödik ecsetvonásnál unhattam meg végleg. Nem tudtam magammal mit kezdeni, egyedül éreztem magam. Eszembe jutott ugyan mennyi mindent csinálhattam volna ezen a héten, de egyikhez sem volt semmi kedvem. Sajnos a takarítással is hamar végeztem és most nem volt, aki kupit csináljon, hogy előröl, kezdjem az egészet. Ez megőrjített.
Este volt már, amikor megelégeltem a plafonbámulást. Úgy ahogy voltam elindultam a faluba, még a bejárati ajtót se zártam be mondván úgy is hamar visszatérek. Reméltem, hogy találok valakit, akivel régebben jóba voltam. Muszáj volt már szocializálódnom, mert kezdtem azt érezni, hogy elmegy az eszem. Senkinek nem kívánom azt az érzést, amit én az elmúlt napokban a kommunikáció hiánya miatt kellett átélnem.
Sokáig kóboroltam az utcákon zsebre vágott kezekkel, de senkit sem láttam. Vagy lehet, hogy még is, de azokkal tényleg nem beszéltem egy szót sem. Még egy esélyem volt arra, hogy találjak magamnak valakit estére az pedig nem más volt, mint a csárda. Régen sem volt a kedvenc helyem és most sem, de tényleg nem volt más választásom. Séta közben bevillant pár kép, hogy is nézett ki. Bevallom érdekelt, hogy változott e valamennyit vagy sem. Amikor odaértem meglepetten álltam meg pár méterre a bejárattól. Tudtam, hogy valamennyit változott, dehogy ennyit. Sosem gondoltam volna, hogy tetszeni fog a kinézete. Magamban elmormoltam egy imát, hogy találjak valakit aztán átléptem a küszöböt. Teljesen fel voltam készülve arra, hogy a bűz, ami anno körbe lengte a helységet most is megcsapja az orromat, de csalódnom kellett. Éppen, hogy érezni lehetett azt a kellemetlen szagot. Gyorsan körbe néztem, hogy a vendégkör változott e de csalódnom kellett, még mindig azok a kétes alakok ültek egymás hegyén hátán akik fénykoromban is. Erre a felismerésre egy hangos sóhajt eresztettem meg majd a pulthoz mentem.
- Elsőre valami gyengét, ha lehetne. –kértem „kedvesen” a pultost majd amint az elment a dolgára helyet foglaltam. Kiszemeltem magamnak a falon egy pontot, nem szándékoztam nézegetni az embereket. Féltem, hogy valamelyik félreért és rám veti magát. – Kösz. –nyögtem, amikor elém tolta az édes illatú löttyöt. Ujjaimmal körbe fontam a pohár derekát, majd a benne lévő zöldes folyadékot kémleltem. Nem mertem megkóstolni, olyan fura színe volt, aztán meggondoltam magam és még is belekortyoltam. Csalódtam, igaz kissé fanyar íze volt a lime miatt, de ízlett. Miután újra letettem a kezemben lévő tárgyat-bátorságot vettem magamon és körbenéztem. Nem tettem le arról, hogy társaságot találjak. Nem is kellett nagyon nézelődnöm. A mellettem ülő tökéletesnek bizonyult. Nem nézett ki elvetemülten és még normálisnak is tűnt.  Pofimra erőltettem egy barátságos mosolyt.
- De jó ez a tetkóód! –mutatok egy tetszőleges mintára, közben hangom olyan volt, mint egy kislányé, aki éppen most látta meg álmai pasiját. Tudni kell rólam, hogy imádom a tetkókat, csak magamra nem varratnék.

Utoljára módosította:Kőrösi Ráhel, 2014. május 1. 22:22
Hozzászólásai ebben a témában

Chuck Welch
INAKTÍV


szörnyeteg.
offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
Írta: 2014. május 1. 23:56 | Link

Ráhel


Úgy tűnik, hogy hősünknek csak a pia maradt és a dob. Persze előbbi nem olyan mennyiségben, hogy bármi baja legyen, nem függő. Viszont néha igazán jól esik neki. De hát mostanság ez a megszokott a szörnyetegektől, nem akar csalódást okozni; mintha bárkit is érdekelné, hogy mit csinál. Nem tud mit csinálni, szépen lassan megiszogatja itókáját, amit elé rakott a pultos. Utána természetesen kéri is a következőt annyi kikötéssel, hogy valami más legyen. Amíg megkapja, kiüríti gyorsan a vajsörös poharat is. Ez utóbbit utána áttolja a pult másik végére, jelezvén, hogy ebből ennyi elég is volt. Közben gondolkodik a kis életéről, azon amit eddig elrontott, esetleg még el fog. Bár arra csak tippelni tudna, hogy mi lesz az.
Úgy tűnik, hogy eddig nem volt elég körültekintő, mert megpillant maga mellett egy poharat, ami tele van ropival. Pihent agyúságának köszönhetően ki is próbál valamit. Mindig is szeretett gyökérségeket csinálni, sajnos nagy része miatt inkább bolondnak tűnt, mint viccesnek, kisebb korában hajlamos volt átesni a ló másik oldalára. Azóta elkezdett borotválkozni...
Kivesz pár ropit a pohárból, egyet rögtön el is fogyaszt és a többivel kipróbálja, hogy mennyi fér át a fültágítóján. Nem is számolja, úgy sem fontos a végeredmény, csak az élmény számít. Hogy is mondják? Elvan a gyerek, ha játszik. Á, nem ez lesz az. Megvan, olcsó játék hülye gyerekeknek. Miután megunja, kiszedegeti és megeszi őket. Mondjuk ez lehet, hogy azért történik meg, mert mellé ülnek és nem akarja, hogy fogyatékosnak nézzék. Nem biztos, hogy jó induló lenne. Főleg, ha egy hölgy ült mellé, aki talán még hasonló korban is hozzá. Bár  ez elhanyagolható részlet, na jó, nem. Úgy dönt, hogy most nem ő lesz a kezdeményező, de hát nem is kell túl sokat várnia, ettől elvigyorodik egy kicsit. Csak nem magabiztos lett főhősünk valami hatására? Nem, az kizárt, még nem ivott annyit. Ennek érdekében kortyol egyet friss, jégkockákkal felturbózott italából, aztán megszólal tőle megszokott érdektelenséggel, de nem flegmasággal.
- Köszönöm - kifejezetten szereti, ha a tetkóit dicsérik. Bár ez hosszútávon inkább olyan, mintha egy turistalátványosság lenne, de hát meg lehet szokni. Nem szokott problémázni, ezen legalábbis nem. Nincs értelme. Igazából azt sem tudja, hogy melyik tetoválását dicsérték meg, de mindegy is. A beszélgetés elkezdődött, most már csak Chuck-on múlik, hogy folytatódik-e, vagy sem. Nem nehéz kitalálni...
- Neked van? - kérdez inkább, mert ahogy végignéz a lányon nem lát varrt részt, de hát nincs is hol, mert ruhában van. És ez nem célzás semmire. Legfeljebb ha hősünknek ilyen gondolatai támadnak, de ezt majd meglátjuk a közeljövőben.
Kortyol egy újabbat a csodalöttyből azzal nyugtatva magát, hogy szomjas. Közben jobban végignéz a hölgyeményen és csak annyit mond magában, hogy ez igen. Mást nem igen tehet, legalábbis most még nem. Majd kiderül, hogyan alakul az este többi része, korai még találgatni. Lutri az egész. Annyit biztosan megállapít, hogy a titokzatos lány nagyon szép és van stílusa, az már két igen jó tulajdonság Chuck szemében. És még csak nem is lehet a piára fogni, mert az ég világon semmi baja nincsen.
- Amúgy Chuck vagyok - mutatkozik be ahogyan anno megtanították, finoman kezet nyújtva a másiknak. Mondjuk ilyen szétvarrt kezet nehéz finoman nyújtani, de ő most megpróbálkozik vele. Dobosként így is kell kinéznie. Nem szabvány, de nem árt.
- Benned kit tisztelhetek? - teszi fel a kis kérdését remélve, hogy választ kap rá és nem fejeződik be az este. Nem itt, ennyinél.
Hozzászólásai ebben a témában

Kőrösi Ráhel
INAKTÍV


Nem tipikus anyuka
offline
RPG hsz: 32
Összes hsz: 101
Írta: 2014. május 2. 01:00 | Link

Chuck
ruha


Senki, az égvilágon senki ismerőst nem láttam. Bár mit vártam, amikor elmentem azzal a kevés emberrel is megszakítottam a kapcsolatot. Ebbe belegondolva kicsit elszomorodtam, de ez az érzés hamar elszáll hisz nem ezért jöttem. Jól akartam érezni magam az utolsó szabad estémen.
Nem hagytam helyet a rossz érzéseknek, az italomat kikértem és rövid időn belül a társaságomat is megtaláltam. Az indítás nem éppen a megszokott módon történt, de nem arról voltam híres, hogy normális módon közeledek az emberek felé. Azért volt bennem félsz, hogy valami buggyantnak néz, hiszen olyan hogy is mondjam magának valónak tűnt, de szerencsére nem küldött el. Sőt tök kedvesen fogadott. Megsúgom én a helyében már rég elijesztettem volna azt az embert, aki csak úgy rám ront.
Ugyanúgy tettem, ahogy a mellettem ülő, belekortyoltam a lime-os beütésű italomba, majd felé fordultam teljesen. Sose szerettem úgy beszélgetni, hogy testtel nem felé nézek. A társalgásban ez volt az egyetlen, ami irritált. Ha már ő is én is végigmértem, nem kellett csalódnom. A tetkói mellé még jól is nézett ki, erre a felismerésre elmosolyodtam. Aztán jött a felismerés és leblokkoltam. Rá kellett jönnöm, hogy Davidon kívül más férfi egyeddel nem is beszélgettem. Általában lekoppintottam mindenkit és csak Rékára koncentráltam. Egy pillanatra leblokkoltam és csak kamilláztam. Semmi sem jutott eszembe mit mondhatnék, vagy csinálhatnék.
A pillanatnyi ledermedésem feloldódott, amikor magától megszólalt. Ujjaimmal újra közrefogtam pohárkámat, majd lassan ajkamhoz emeltem és jól meghúztam. Talán pár csepp maradt az alján. Intettem a csapoznak, hogy még egy ilyet, aztán újra az ismeretlen férfira koncentráltam.
- Oh, dehogyis, félek a tűtől és a fájdalomtól. –hadarom majd az újonnan érkezett italomat újba felkaptam. – Még régebben elkísértem az egyik „barátomat” varratni és láttam rajta mennyire fáj neki, szóval letettem a dologról, pedig egy szép mintát is kinéztem magamnak. –meséltem el neki rövid a nem éppen érdekes történetemet a tetoválással kapcsolatban. Persze ha mindent elmondtam volna tuti kiröhögött volna, hiszen elég szerencsétlenül alakult a sztori vége. De nem akartam unalmasnak látszani.
Jobbosát elfogadtam és finoman rántottam is egyet kezeinken, amikor összekulcsolódtak. A kézfogás mellé pedig egy barátságos mosolyt ejtettem. Számomra ez a kézfogásos dolog újdonság volt, mert általában megtartottam a 2 méteres távolságot mindenkivel, de nem ártott új dolgokat kipróbálni.
- Ráhel, örvendek. –hangom tele volt jó kedvvel, ami jó jelnek számított a siralmas napom után. Újabbat kortyoltam italomba. – Mondd, csak mit keresel itt egyedül? –kérdeztem, hiszen furcsa volt az, hogy egy fiatal jóképű srác egyedül ücsörgött csütörtök este a csárdában. – Vehetek? –mutattam a ropira és meg sem várva válaszát, elvettem egy szálat, amit jóízűen kezdtem majszolni.
Utoljára módosította:Kőrösi Ráhel, 2014. május 2. 01:57
Hozzászólásai ebben a témában

Chuck Welch
INAKTÍV


szörnyeteg.
offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
Írta: 2014. május 2. 12:34 | Link

Ráhel



Ez egy jó estének ígérkezik. Ilyen észrevételünk rég lehetett, hiszen újabban az estéi abból állnak, hogy kiül a teraszra és ott iszogat, vagy az alagsorban dobol egészen addig, amíg a saját izzadságában fürdik, vagy éppen el nem alszik. Szóval ez az este már eddig jobban megérte neki, mint két hét eddig... Mondjuk azért csinált valamit, rendezgette a házat. Ez viszont elég sovány két hét alatt, szóval inkább hagyjuk. Legalább társasába van, újabban. Elgondolkodik azon, hogy mi lenne, ha nem most találkoznának először és utoljára. Lehet, hogy nem unatkozna mindig. Ebben, hogy egyedül van, hosszútávon csak annyi a pozitívum, hogy a sok szabadidőben teljesen ki fogja magát gyúrni. Mondjuk, most sem panaszkodhat.
De hát már folyik a beszélgetés, ne legyünk semmi jónak elrontói, csak nehogy zsákutca legyen. Mindegy is, legalább valami újdonság történik hősünk életében. Milyen furcsa, feldolgozhatatlan, hogy azok a dolgok hiányoznak az életéből, ami inkább természetes szokott lenni. És amiről más nem is álmodhat ennyi idősen, neki már bőven megvan és nem kell félnie attól, hogy elveszíti mindenét. Főleg, hogy két napja egy újabb cég felkereste, hogy szívesen szponzorálná, természetesen elfogadta. És még egy újabb koncertfelkérést is kaptak a bandával, szerencsére csak Pestre. Most nem kell annyit utazni, mint legutóbb. Bár azt évben is számoljuk, hogy meddig tartott az ottlét.
- Értem - nyugtázza a lány tetkós történetét, aztán ismét megszólal.
- Nem fáj az olyan sokáig, meg a cél mindent megér - biztatja a lányt, aztán belegondol, hogy azért neki is volt olyan, ami piszkosul fájt utána. Mindegy, viszont olyan is előfordult, amit alig érzett másnap.
Chuck örömére a lány elfogadja jobbját és ez azt jelentheti, hogy jó fej. Ennyi alapján annak tűnik, reméljük, hogy a későbbiekben sem fog megváltozni a véleménye. Csak nem lőtt mellé, jó emberismerő. Mondjuk itt az első ránézés dönt; egyre megy, az is jól megy neki. Különösen jól megy neki a szép lányok felismerése. Volt kitől tanulnia ilyen szempontól... Elgondolkodik, hogy most ennyire jól néz ki, vagy ennyire nem? Csak mert a lány eléggé nézi, de hogy miért, az majd reméljük, hogy kiderül. A lényeg, hogy már azt is tudjuk, hogy hívják. Ráhel, szép név, de ezzel még nem megyünk sokra.
- Hát ez egy jó kérdés. Mondjuk úgy, hogy ünnepelek. Ez a hely tűnt a legjobbnak egy olyannak, mint én. Sajnos nem arról vagyok híres, hogy sok barátom van - mintha bármi másról híres lenne. Kicsit túlzott, nincsen barátja a faluban. Mindent számolva is csak három emberrel van jóba, akikkel együtt zenél, de velük is inkább szakmai a kapcsolat, meg a hülyeség köti össze őket és a közös élmények. No meg a közös zenei ízlés. Király, nem?
- Vegy... - be sem fejezi, de a lány kiszed a kezéből egy szálat. Nem igazán zavarja, legalább nem egy félénk, fülét-farkát behúzó személyiségről van szó. Chuck válaszolt minden kérdésre, most Ráhelen a sor, vagyis valami olyasmi. De mielőtt még hegyezné a fülét, kortyol egy újabbat az italából, attól félve, hogy kiszárad...
- Na és te mit keresel itt egyedül? Nem mondták még, hogy a szép lányok számára veszélyes az éjszakai bolyongás? Főleg itt - enged meg egy kisebb vigyort és egy újabb kortyot. Ezzel a pohár ki is ürült. Bedarál egy újabb ropit, majd kér egy újabb italt. Utána elgondolkodik és reméli, hogy nem lőtt túl a lánynál a célon, még. Szükségét érzi, hogy feltegyen egy újabb kérdést.
- Hol van a barátod? - teszi fel az újabb lényegre törő kérdést egy ismételt mosollyal kísérve. Körül is néz egy kis színpadiasság kedvéért.

.
Utoljára módosította:Chuck Welch, 2014. május 2. 12:39
Hozzászólásai ebben a témában

Kőrösi Ráhel
INAKTÍV


Nem tipikus anyuka
offline
RPG hsz: 32
Összes hsz: 101
Írta: 2014. május 2. 13:52 | Link

Chuck
Kedvencem:DD




Furcsa nem? Én szólítottam le egy totál ismeretlen embert és minden nehézségek nélkül beszélgettem vele. Régebben már attól is rosszul lettem, ha valakivel pár szót kellett váltanom. Tényleg megváltoztam, eddig fel sem tűnt, hiszen nem igazán mozdultam ki, de most, hogy a pultnál ültem vigyorogva, mint egy félnótás és kedves volt minden szavam… hát meglepődtem. Arcomon nem látszott semmi, szerencsére mindig is jól tudtam álcázni az érzéseimet, de belső énem ugrált örömében.
A tetkós téma kifejezetten érdekelt. Amíg odahaza voltam a családomnál minden este néztem azokat a tetoválós műsorokat. Akkor mindig elhatároztam, hogy elmegyek csináltatok magamnak valami jót, de aztán az a régi emlék, amikor kidobtam a taccsot egyenesen a művészre elvette a kedvemet. Nem akartam még egyszer úgy járni.
- Áh, megmaradok csodálónak, az jobban áll nekem. –legyintettem majd egy apró korttyal segítettem száraz torkomon.
Nem akartam sokáig nézni, de úgy elbambultam, hogy az csak, na.
Azt hittem nehézkesen fog menni a társalgás mondván, hogy már régen beszéltem ismeretlen emberekkel, de elég jól alakultam. Készségesen viszonoztam jobbját, majd fel is tettem egy kérdést. Tényleg érdekelt, hogy mit keresett itt egyedül. Végül is első ránézésre az jött le az embernek, hogy vannak barátai, akikkel néha beülnek egy két italra aztán tovább állnak. Bár én általában mindig ezt hiszem az emberekről, csak mindig bakot lőttem ezzel a megérzésemmel, ahogy most is. Ahogy hallgattam és a végére ért magamra ismertem abból a szempontból, hogy nem arról voltam híres, hogy barátokkal lettem volna tele.
- Van, egy jó hírem ünnepelek veled. –emelem fel poharamat mintha köszöntőre készültem volna, de csak meglöttyintettem és még egy kortyot legurítottam. Amikor leért akkor ütött csak be a felismerés, hogy azt sem tudtam, hogy mit ünneplünk. –Mondd, csak mit is ünneplünk? –hangom elvékonyodott és lányos zavaromban eltűrtem egy zavaró tincset a fülem mögé.
Sosem voltam szégyenlős, ezért is merészkedtem kihúzni egy szálat az ujjai közül. Meg persze már vágytam a sósra, és ezt a vágyat minél hamarabb le akartam küzdeni. De ahogy elnéztem ne sértődött meg közvetlenségemen. Letettem üres poharamat a pultra és kértem mellé valami erősebbet, közben persze figyeltem mit mondott Chuck. Tetszett a kérdése, már régen mondtak nekem ilyeneket, de nem vettem komolyam. Elfogott a nevetés, amit eleinte vissza akartam fogni, de nem sikerült és kiszökött. Igaz nem tartott sokáig, de éppen elég ideig kacagtam.
- Úgy döntöttem beülök lazítani. Ha mondták is nem érdekel, tudok magamra vigyázni. –vigyorodom, el majd felemelem jobb kezemet, tudjátok úgy, mint azok a pasik, akik éppen a bicepszüket mutogatják. Persze nálam nem volt szinte semmi. Ugyan feszes volt a karom, de izom az egyenlő volt a 0,0000002%-al.
Amint a mutatványommal végeztem és elnyomtam az újabb kacagásomat az újonnan kihozott italomat kezdtem ízlelgetni. Ezen már sokkal jobban éreztem az ital ízét. Ahogy lecsúszott torkomon egy mókás fintort ejtettem meg. Aztán jött az újabb kérdés, ami miatt megakadt a nyelőcsövemen a lötty és elkezdtem köhögni. Előre görnyedtem még Chuck vállát is megfogtam, hogy ne boruljak le a székről és ütögettem mellkasom, hogy végre felszakadjon. Nem akartam pont ma este megfulladni egy hülye félrenyelés miatt.
- Ah… khm… nekem olyanom nincs. –nyögtem ki végül miközben letöröltem az erőlködés miatt kiszökött könnycseppet. – Na és te, neked a barátnőd? –viszonoztam kérdését, legbelül reménykedtem abban, hogy hasonlóképpen reagál rá, mint én. De ne tessék félreérteni, nem bántani akarom csak kölcsönkenyér visszajár!  

Utoljára módosította:Kőrösi Ráhel, 2014. május 2. 14:59
Hozzászólásai ebben a témában

Chuck Welch
INAKTÍV


szörnyeteg.
offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
Írta: 2014. május 2. 16:16 | Link

Ráhel
nekem ez Wink



Hát igen, Chuck most jól beleválasztott a társaságba. Sikerült nem mellényúlnia. Eddig csak reménykedett, de ez most már bizonyos; vagyis nagyon valószínű. Ránéz az órájára, aztán elvigyorodik: hosszú még ez az éjszaka. Majd meglátjuk, hogy mi fog történni. Belekortyol egyet italába, aztán ismét végignéz a lányon. Most sem csalódik, pont mint egy körrel ezelőtt. Ugyanolyan szép, mint eddig volt, a következő körben csak még szebb lehet. Előre várja már azt is, de addig még van egy kicsi, azt ki lehet bírni. Egy újabb korty után megszólal.
- Te tudod - ezzel le is zárja az "ismerkedős témát", lapozzunk inkább. Ráhel is szépen szemügyre veszi Chuck-ot, ami csakis jót jelenthet, vagyis reménykedhetünk benne, hogy jót jelent. Hátha van olyan lány, akinek tetszik. Mondjuk nem szoktak rá panaszkodni, nem nagy az arca, de ő is tudja, hogy általában tetszeni szokott a lányoknak. Főleg, akiknek extrém az ízlésük. Azoknak nagyon. Chuck is szereti a nem megszokott szépségű lányokat és azt pia nélkül is bevallhatja, hogy Ráhel bizony az. Hangsúlyos, hogy még mindig nincsen semmi baja, csak egy kicsit jobban érzi magát. Mindig azzal viccelődött a tanára, hogy ezt úgy meg kell tanulnod, hogyha részegen ültetnek le a dobhoz, akkor is el kell tudnod játszani. Szórakozott már ezzel részegen, de sajnos akkor még a dobverőt megfogni sem tudta igazán, szóval addig még lehet, hogy fejlődnie kell. De hát hova? Ennél jobb már nehezebb lesz, viszont még mindig van mit tanulnia, annak ellenére, hogy ez a megélhetése és jól jövedelmez.
- Tényleg? - kérdez, de választ nem is vár, mert Ráhel már cselekszik is. Pontosabban, emeli a poharát és ki is ürítik mindketten. Igen, erre Chuck is gondolt, de a lánynak csak később esik le, hogy még nem is tudja, mit ünnepel. Szomorú, de a fiú jelen körülmények között nem is számíthat nagyobb ajándékra. Végiggondolva, talán mégis csak történhet olyan, ami jobb kedvre derítené.
- A születésnapomat - mondja nyersen, egy kicsit keserű szájízzel. Soha nem szeretett nagy fenéket keríteni neki, szerencsére most sincs túlságosan sok résztvevő.
A srác kérdésére a lány fulladást imitál, de mire felemeli a kezét, hogy segítsen, Ráhelnek már nincs is semmi baja. Szóval inkább leteszi a lány szép keze mellé az övét, ami egy kicsit nagyobb is, de hát ez így van rendjén. Innentől a lány kezében van a döntés és a srác kézfején lévő háromszög szeme is őt fürkészi. Ráhel felemeli karját és feszíteni próbál, de a bicepsze valamilyen különös dolog folytán nem dudorodik ki. Chuck ezen csak nevetni tud, de úgy dönt, hogy nem fogja most ő is megcsinálni, az arra utalna, hogy magamutogató. Pedig nem, az más kérdés, ha valami kíváncsi rá... Ezek után jut eszébe, hogy ez a barátos kérdés lehet, hogy olyan dolog, amiről nem kellene beszélni, de hát már mindegy. Számíthatott volna rá, de nem tette, ezért meglepetésként érte, hogy visszakapta a kérdést. Sóhajt egyet, aztán a könnyebbik utat választja.
- Nekem... Sincs olyan - most ismeri el először, most már végre nem csapja be magát. De hát ez van, az élet nem áll meg, úgy is fel lehet fogni, hogy élettapasztalat. Nehéz, de kivitelezhető.
Még mindig ott van a két kéz egymás mellett. Chuck kitartó és tényleg Ráhelre bízza a folytatást. Azt a kezét nem is mozdítja, a másik, bekötözött keze segítségével viszont kiüríti az előtte lévő poharat és visszatolja a pulthoz.
Hozzászólásai ebben a témában

Kőrösi Ráhel
INAKTÍV


Nem tipikus anyuka
offline
RPG hsz: 32
Összes hsz: 101
Írta: 2014. május 2. 22:34 | Link

Chucki fiú
Hihi:DD



Kérdésére egy bólintással jeleztem, hogy tényleg vele ünneplek. Pontosan egyszerre mozogtunk, kiürítettük poharainkat. Elvoltam én úgy is, hogy nem tudom, mit ünneplünk, de azért még is illett megkérdeznem, hát nem voltam rest.
- Boldog szülinapot! Hány éves lettél? –lelkesedéssel teli hanggal köszöntöttem fel, majd pofátlan módon még a korát is megkérdeztem. Biztosra vettem, hogy nem érintette jól a kérdésem, de sajnos már kimondtam, visszavonni pedig nem tudtam. Szerettem szülinapozni, akármelyiken voltam eddig, mindig jó hangulatban telt. Viszont ahogy láttam Chuck nem igazán rajongott ezért a napért, amit megértek, mert hát fájdalmas egy évet öregedni főleg 18 után, de ezt most félre kellett valahogy tetetnem vele. Szerencsére a bicepszmutogatásom sikerrel járt és nevetett rajtam. Mondanom sem kellett, hogy ez volt a célom.
Természetesen felkeltette figyelmemet az, ahogy kezét az enyém mellé tette. Tetszett, hogy nagyobb volt az enyémnél számomra a biztonságot jelképezte a méretesebb kéz. Egy pillanat erejére elkalandoztam a kézfején lévő szemen, aztán vettem a bátorságot és végig simítottam a háromszög oldalain. Megfogott az a tetoválás, szívesen rákérdeztem volna, hogy mit jelképez számára, de nem ez volt a megfelelő pillanat szóval letettem róla. Még egyszer megismételtem az előbbi mozdulat soromat utána pedig
Az ital megakadt a torkomon a kényes téma hallatán. Röpke percig fuldokoltam, aztán amint jobban lettem és ki tudtam nyögni pár szót, felvázoltam a helyzetet. Bizony szingliként éltem eddig minden egyes napot és csak nagyon ritkán vágytam a szerelemre, de ez most jelen pillanatban mellékes volt. Hiszen itt zajlottak az események. Bevallom elgondolkodtatott, hogy vajon miért nincs neki, de azért annyira nem. Nekem az csak jót jelentett, hogy nincs semmiféle csaj, hiszen akkor nem volt semmi féltékenykedés sem.
- Zsír szingli buli! – kiáltottam fel, majd bele boxoltam a levegőbe, mint egy elmeroggyant. Kértem a csapostól még egy kört kettőnknek, hamar ki is hozta. Szerencsére leesett neki, hogy ugyanazt hozza, amit Chuck ivott eddig. – Még ezen kívül állok egy kört. –kacsintottam rá, majd meghúztam az italt. Egyáltalán nem akartam szerelmi ügyekkel foglalkozni ezen az estén. Számomra se volt valami kellemes téma, és ahogy észrevettem Chucknak sem ez volt a kedvence. Bár melyik fiú szeret lelkizni ez ilyen helyen, meg amúgy bármikor.
- Na, szóval, ugye nem akarsz egész este itt gubbasztani? A következő kör után elhúzhatnánk. –vigyorogva az ajtó felé mutattam és el is néztem arra, majd vissza rá. Persze kezem, ami az övé mellett pihent még mindig ott volt. Nem szándékoztam lépni, hiszen nem ismertem, nem tudtam mit akar valójában és én nem a jó emberismerő képességemről voltam híres. Inkább kikértem a következő adagot, azt tuti nem utasította vissza.
Hozzászólásai ebben a témában

Chuck Welch
INAKTÍV


szörnyeteg.
offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
Írta: 2014. május 3. 00:09 | Link

Ráhelke.


Ez már igen. Ennek a gyereknek rég nem volt ilyen tartalmas estéje ebben az országban, de hát valamikor el kell kezdeni. Főleg nem egy ilyen társasággal. Ezt viszont nincs is értelme továbbgondolni, mert esetleg régi sebek is felszakadhatnak. De hát hol van még az éjszaka vége? Ezt igen jó elismerni, nincs itt még vége ennek az egésznek.
- Köszönöm - mondja egy kis vigyorral a szája szélén. Akármennyire nem rajong újabban a szülinapozásért, azért csak jólesik neki, ha felköszöntik. Mostanság úgysem részesülhet ebben a kegyben. Nem mintha sajnálatra méltó lenne, csak érdemes megjegyezni.
- Még csak 19 - ad választ és reméli, hogy ezzel nem rontja el az estét, csak mert mondjuk lehet, hogy fiatal a lányhoz képest. Mindig is mondták neki, hogy idősebbnek tűnik, mint amennyi. Ránézésre is, meg az érettsége, magabiztossága mindig felfelé húzta.
- És te hány éves vagy? - csak megkérdezi ő is, hogy tisztázva legyen ez a dolog is. Inkább előbb, mint utóbb. Nem mintha ez zavarná a fiút egészséges határok között.
- Az! - szingli buli. Mosolyodik el közbe. Ilyet a lányok szoktak egymásnak mondani, mint a csajos buli; vagy valami olyasmi... Nevet egy kicsit, amikor Ráhel ütést szimulál a levegőben, most sem fogja utánozni. Inkább kortyol egyet italából, de ivás közben elmosolyodik attól, amit a kezén érez. A lány gyengéden végigsimítja a háromszög motívumot kétszer is. Ez igencsak jól esik neki, ilyenben sem tegnap volt része utoljára. Kiüríti a poharat, majd ránéz a lányra és ő is hasonlóképpen cselekszik. Mivel a lányon nincsen tetoválás -nem mintha baj lenne-, a kézfejénél kezdve simítja végig egészen a nyakáig, aztán szépen lassan visszateszi kezét a pultra, ahol az imént volt.
- Biztos? - mondjuk fölösleges kérdés. Ráhel biztosan nem viccből monda, hogy áll még egy kört. Csak annyira nem szereti, ha egy lány hívja meg valamire, hiszen neki a pénz az, amiből a legtöbb van. Bár ebben a kivételes, szülinapos esetben még elnézhető a dolog. Ezzel is vigasztalja magát, majd belekortyol az új italba.
- Köszönöm - nyugtázza inkább a "szülinapi ajándékát". Köszönete után lehúzza ezt az italt is, majd válaszol Ráhel kérdésére, aminek el kellett jönnie.
- Tökéletes ötlet - helyesel egy vigyorral, aztán ismét megszólal. Kezd egészen jó kedve lenni a csodálatos társaság és nem utolsósorban a pia miatt.
- Felőlem most is mehetünk - egészen magáénak érzi a pillanatot. Ha már lúd, legyen kövér. Folytatja, amit kell.
- Arra is mehetünk, de arról tudsz, hogy itt szobát is lehet bérelni? - kérdezi, miközben megfogja a lány kezét, ami el is tűnik a mancsában. Ha már ajtó, akkor nem mindegy, hogy milyen. Megissza a következő kör felét, majd ismét a lányra néz a kezét fogva. Ha Ráhel benne van a dologban, akkor intézkedik is a pultosnál. Ha viszont nem, akkor meglátjuk, hogy mi lesz a folytatás.

.
Hozzászólásai ebben a témában

Kőrösi Ráhel
INAKTÍV


Nem tipikus anyuka
offline
RPG hsz: 32
Összes hsz: 101
Írta: 2014. május 3. 01:26 | Link

Chucki fiú
Huhu:DD



Örültem annak, hogy jól esett neki a köszöntés. A szokásos kedves mosolyommal biccentettem és legyintettem, hogy semmiség.
Meglepett azzal, hogy még csak 19. Nem néztem ki belőle, sokkal inkább mondtam volna 21-22 évesnek. Végül is nem nagyon izgatott, mert jó társaságnak tudtam be. A jó társaságban pedig nem számít a kor, vagy tévedtem volna?
- Nem mondták még, hogy illetlenség egy nő korát megkérdezni? - incselkedtem majd el is nevettem magam. Túlságosan felment a kedvem és ennek két oka volt, Chuck és a "rózsa lé" amiket eddig ittunk. Sosem vittem túlzásba a bulizást és mára sem ezt terveztem csak egy pohárkára jöttem le, de ha már így alakult, akkor nem mondhattam mégis nemet. - Amúgy egy picit idősebb vagyok, mint te. - mutató és hüvelykujjammal mutattam egy kisebb távot. Nem tartottam fel, sokáig mert, nem volt szükséges percekig mutatni neki, hisz nem buta gyerek ő.
Muszáj volt újra nevetnem, ennyiszer nem voltam gyerekes, mint ma este. Talán ezt teszi Réka hiánya, vagy szimplán túlságosan is elengedtem magam, ami persze nem baj, annál jobb a "buli".
Hamar lehúztam az újabb elém rakott italt. Utáltam sokáig kortyolgatni az italokat.
Kénytelen voltam viszonozni mosolyát, jó volt látni, hogy jól esik neki az érintésem. Jobban belegondolva nem volt rossz érinteni, a bőre ugyan nem volt annyira puha, mint az enyém, de akkor is kellemes volt végig simítani rajta. Nem vártam volna, hogy viszonozni fogja. Mélyet szippantottam a tömény alkohol szaggal áztatott levegőbe és élveztem minden egyes pillanatát érintésének. Jól esett, hogy valaki így ért hozzám, ezer éve volt már annak, hogy ilyen helyzetbe kerültem. Bevallom kicsit bele is pirultam, de azt be lehetett magyarázni az italoknak is.
Ha előre láttam volna, hogy találkozni fogunk akkor tuti kapott volna tőlem valami jobbat is, de most csak erre futja.
- Persze, hogy biztos, nem szokásom ilyennel viccelni. - kacsintottam rá. - Szívesen. - a szám a fülemig ért, jól döntött, hogy elfogadta. Ha még sem tette volna meg, tuti más módszerhez nyúltam volna.
Tényleg untam már az egyhelyben ülést, kezdtek elzsibbadni a lábaim és a fejem is kezdett tompulni, ami nálam azt jelentette, hogy alvás határán álltam. Szerencsére nem kellett csalódnom Chuck-ban, gondolkozás nélkül belement az ötletembe, amit én egy teli vigyorral díjaztam.
- Jól van, akkor menjünk. - lelkendeztem és már pattantam is volna fel székemről, amikor egy nem várt dolog történt. Chuck megfogta a kezemet. Normál esetben biztos leütöttem volna, vagy valami ahhoz hasonló, de mivel kezdtem nem magamnál lenni és amúgy is túl szimpatikusnak tűnt a fiú meg sem fordult a fejemben. Szóval hagytam had terítse be tenyeremet az övé. Leugrottam helyemről és húztam rajta annyit, hogy ő is leszálljon.
- Oh, el is felejtettem. Akkor legyen a szoba, az közelebb van. - egyeztem bele, majd megvártam amíg Chuck intézkedik. Amíg vártam rá sok dolog megfordult a fejemben. Nem rossz irányba sőt, igazán a kellemes határát súrolták eszmefutásaim. Amikor visszaért hozzám Chuck csillogó szemekkel fordultam felé.
- Felviszel a hátadon? - nem ezt akartam mondani, de ha már ez jött ki. Reméltem, hogy belement, hiszen ha jól tudtam egyáltalán nem voltam nehéz, pár lépcsőfok pedig simán kibírt. - Elzsibbadtak a lábaim és tudod az a szúrós érzés járja át őket, nagyon rossz. - néztem rá nagy boci szemekkel. Ha ez sem hatotta meg akkor kénytelen voltam felcaplatni saját lábaimon, amik tényleg fájtak. Ha pedig még is, akkor felpattantam rá, lábaimmal átkulcsoltam derekát, kezeimet nyaka köré fontam államat pedig a jobb vállára támasztottam és vigyorogva vártam, hogy felérjünk.

Hozzászólásai ebben a témában

Chuck Welch
INAKTÍV


szörnyeteg.
offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
Írta: 2014. május 3. 16:06 | Link

Ráhelcica
<3



Ez a gyerek tényleg piszkosul mázlista. Ilyen lány társaságában kicsit meg is nő az önbizalma, elvégre van is mire, bevallhatjuk. Persze az ital is hozzásegít, amit kortyolgat. Nem mond semmit a lány kérdésére. Megtanították neki, viszont ez most elhanyagolható részlet az események történése közben. Fel ne boruljon a fontossági sorrend.
Azt legalább megtudja, hogy a lány egy kicsit idősebb nála. Erre számított is, de nagy örömére Ráhelt sem zavarja a kisebb korkülönbség. Lehúzza italát, aztán ismét a lányra néz, ugyanúgy, ahogy eddig. Nagyon szépnek tartja a lányt, majd meglátjuk, hogy mi lesz. Egyre jobban úgy tűnik, hogy győzelem lesz belőle. Chuck nem az a skalpvadász típus, viszont nem kell félteni. Ennek ellenére nem szokott olyanba belemenni, amit később megbánna. Természetesen csak beszámítható állapotban, a többiről nem beszélünk. Csak mosolyogni tud a lányra, miközben egymást érik a gyengéd érintések hol az egyik, hol a másik testen. gyönyörűség.
- Zsír - kacsint ő is a lányra, amikor tisztázzák azt, hogy Ráhel állja a kört.
Ezután kicsit érdekesebb téma következik. Most dől el, hogy mi lesz az éjszaka folytatása. Szerencsére nem kell csalódnunk. Chuck most már biztos magában és legalább tudja, hogy Ráhel is hasonlóképpen gondolkodik, mint ő.
Legurítja italát, kis vigyor után lassan elengedi a lány kezét, majd odamegy a pult széléhez, mert a felszolgáló éppen más kívánságának tett eleget. Ezután ki is bérel egy szobát némi pénz ellenében, aztán már a kezében is a kulcs. Ezt megcsörrentve a kezében jól látható módon tér vissza a lányhoz. Ismét megfogja a kezét, de aztán el is engedi, majd szólásra nyitja száját.
- Hogyne - adja a tudtára egyetértését, majd rögtön fel is kapja a lányt a hátsó felénél fogva, aki átkulcsolja a lábait a srác hátán a biztos tapadás érdekében.
- Ja, gondolom... Fogd a zsibbadásra. - suttog a lány fülébe, mikor a feje már az ő vállán van. Ezután el is indul az ajtó felé, immáron kicsit lassabb, de magabiztosabb léptekkel. Oda kell figyelnie, nehogy hasra essen a lánnyal együtt. Ehhez a botladozáshoz nagy mértékben a pia tesz hozzá, a súly még ebben az állapotban sem bizonyul túl soknak, inkább nőiesen könnyű. És szőke. Kinyitja az ajtót, ami még csak a lépcsőhöz vezet. Onnan már csak a 3-as számú ajtót kell megkeresni és a szobához is érnek. De addig még van. Mielőtt még becsukná az ajtót, ismét megszólal.
- Nagyon tetszel nekem, Ráhel - hangján hallható, hogy nem viccel, de pont illik is a hangulathoz. Majd szépen lassan meg is csókolja a lányt. Közben becsukja az ajtót és mennek is a lépcsőhöz, amit nagy nehezen sikerül megmászni. Csodával határos módon nem esnek el a lépcsőzés közben. Szerencséjük van, elvégre nem a legkönnyebb csukott szemmel, csókolózás közben lépcsőt mászni úgy, hogy közben egy lány is rajtad lóg -jó értelemben-.
Megérkeznek a 3-as számmal ellátott ajtóhoz, aminek a másik oldalán a hőn áhított szoba lesz. Finoman nekidönti Ráhel hátát az ajtónak, de még mindig ő tartja és egy újabb csók közben ki is nyitja a kulccsal, majd a kilincset lenyomva bent is vannak. Berúgja maga mögött az ajtót és övék is az egész szoba. Ez most mindegy is, a lényeg, hogy ágy is van benne...
Hozzászólásai ebben a témában

Kőrösi Ráhel
INAKTÍV


Nem tipikus anyuka
offline
RPG hsz: 32
Összes hsz: 101
Írta: 2014. május 4. 21:07 | Link

Chucki fiú
:3


Amíg Chuckra vártam tényleg sok dolog futott át az agyamon. Rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem, ami egy kicsit zavart. Sokat nem tudtam magamban megválaszolni, azokat egy kulcsra zárható fiókba eldugtam a képzeletbeli kulcsot pedig zsebre vágtam. Fene se akarta most elrontani a saját kedvemet a bugyuta gondolataimmal. Helyette kikapcsoltam és csak a külvilágra összepontosítottam. Figyeltem, ahogy Chuck rendezkedett és be kellett magamnak vallanom, hogy tényleg bejött nekem a srác. Egyenlőre csak külsőleg hiszen nem ismertem annyira, hogy tudtam volna milyen belsőleg. De ez most kicsit sem számított, megfogott és ez volt a lényeg, ami nálam nagy szónak számított hiszen amint már említettem sok pasit elhajtottam az évek során. Amint visszaért automatikusan egy széles mosoly terült el arcomon.
Bevallom nem akartam a szokásos módon felmenni a lépcsőn. Nem is a háton cipelést akartam felvetni, de még is valahogy azt sikerült. Sajnos nem mindig tudtam szabályozni magam és ezzel ezen az estén sem voltam másképp.
Szerencsémre nem ódzkodott az ötletemtől és rögtön felkapott a hátára. Én persze kuncogva elhelyezkedtem rajta. Persze a zsibbadásos dolog nem volt kamu. Az egész estés ülés nem tett valami jót nekem. Szúrt és olyan volt, mintha kétszeresére dagadt volna a talpam. Örültem, hogy felvett legalább nem kellett végig szenvednem a lépcsőzést. Mosolyognom kellett a megjegyzésén.
- Melyik szoba a miénk? -kérdeztem halkan. Még a falnak is füle volt és nem akartam, hogy ezen csámcsogjanak a vének.
Lassan haladtunk, de én ennek csak örültem. Ahogy egyre haladtunk feljebb tisztult a levegő is. Mármint már nem volt az a büdös alkohol szag, ami lent terjengett.
Egy ajtóhoz érve leszálltam Chuckról és vártam, hogy kinyissa az ajtót. De egy nem várt fordulat következett. Kicsit meglepett, amit mondott. Tudtam, hogy nem véletlenül kerültünk ide fel, de azt nem gondoltam volna, hogy valami ilyesmit fog mondani.
Éppen válaszolni akartam neki valami olyasmit, hogy te is nekem, de ő megelőzött és ajkai az enyémekre tapadtak. Megilletődtem és pár másodperces blokkolás után viszonoztam a csókot. Kezeimmel újra átfontam nyakát és mélyítettem a csókon. Induri pindurit megijedtem, hogy elindultunk, de nem zavart. Egyszer beletúrtam a hajába majd vállára csúsztattam kacsóimat és azon pihentettem őket. Óvatosan közlekedtünk, főleg a lépcsőn. Én mindig előre kitapogattam lábammal, hogy mi merre, hogyan található és csak utána léptem biztosan.
Az ajtóhoz érve Chuck finoman neki döntött, -ami miatt le a kalappal előtte- és kinyitotta az ajtót. Persze addig sem váltak el ajkaink a másikétól. A szobából semmit sem láttam hiszen csukva voltak szemeim, de volt egy olyan érzésem, hogy az ágy felé haladtunk. Ahogy ez eszembe jutott muszáj volt bele mosolyognom az csókba.
Ha ő sem gondolta meg magát, ahogy én sem, akkor az este további részében élvezhettük egymás társaságát.
Utoljára módosította:Kőrösi Ráhel, 2014. május 4. 21:08
Hozzászólásai ebben a témában

Chuck Welch
INAKTÍV


szörnyeteg.
offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
Írta: 2014. május 5. 10:26 | Link

Ráhelcica
:DD



Chuck-nak szerencséje van; megtapasztalhatja az érem két oldalát olyan szempontból, hogy milyen életet él. Kis milliomospalánta, aki a nap nagyobbik részében azt csinál, amit akar. És ahogy az alábbi ábra mutatja, szórakozásból is kijut neki. Mostanság legalábbis úgy néz ki a dolog. Örül neki, hogy összejött azért ez az este, mert könnyen vissza is utasíthatta volna a lány. És az elég kínos lett volna. Szerencsére ezt nem kellett megtapasztalnia, eddig biztosan nem. Reméljük, hogy ezután sem kell majd neki.
- A 3-as - ad rövid, lényegre törő választ. Közben a megosztott feladatköröknek köszönhetően épségben fel is jutnak a szobához. Ráhel tapogatta a dolgokat, hogy ne menjenek neki semminek; Chuck pedig csak ment valamerre, mert nem látott semmit. A lábával azért próbálkozott kicsit rugdalózni, hogy semmi olyan ne kerülhessen a srác elé, amire esetleg nem számítana. Sikerül is nekik, mert már az ajtón is bejutottak és a szobában vannak. Innentől kezdve már tényleg csak annyi a feladatuk, hogy élvezzék egymás társaságát, meg ilyesmi. Chuck már az elejétől kezdve érezte, hogy nem kell majd csalódnia, de hát hogy ennyire beletrafál a főnyereménybe azt még ő sem sejtette...


Bámulja a plafont. Pont, mint a vígjátékokban szokták. Csak ez most a valóság; ott kicsit kínos szokott lenni, itt nem az. Eléggé fáradt már, de még nem tud aludni, hiszen a gondolat nem hagyja nyugodni, hogy bűn minden egyes alvásra elfecsérelt perc, amíg Ráhel ott fekszik mellette. Jobb pillanatban nem is jöhet neki, de csak elmondja, ami a szívét nyomja.
- Tudod... - kezdi el, de azért kicsit nehéz ilyet mondani, főleg az első találkozás után. Ha már elkezdte, akkor inkább nekifut mégegyszer.
- Soha nem éreztem még magam ilyen jól, mint veled - gondol ezzel az egész estére, de inkább a szobában történtekre. Úgy gondolja, hogy már csak akkor szólal meg, ha a lány kérdezi. Addig is finoman rádönti a lány fejét a mellkasára és a jobb kezével a lány arcát, haját simogatja. A másikkal pedig a kezét fogja. Chuck azt sem tudja, hogy mennyi az idő. Az éjszakázás miatt elveszítette a még megmaradt időérzékét is. De úgy jobban belegondolva, nem is érdekli. Pillanatnyilag úgy áll hozzá, hogy reggeltől estig itt maradna vele a szobában.
Utoljára módosította:Chuck Welch, 2014. május 5. 17:55
Hozzászólásai ebben a témában

Kőrösi Ráhel
INAKTÍV


Nem tipikus anyuka
offline
RPG hsz: 32
Összes hsz: 101
Írta: 2014. május 5. 18:49 | Link

Chucki fiú


Mondanom sem kellett, hogy nem így terveztem az estémet. Az elején még azt gondoltam, hogy egy pohár "üdítőt" legurítok aztán hazamegyek. Végül nem így lett, aminek kifejezetten örültem hiszen nem minden nap alakultak így az estéim. Igaz nem is kellettek  volna de ez most egy különleges alkalom volt.
Újfent nem kellett csalódnom. Egyértelműen össze kötöttük a kellemest a hasznossal. Persze idő közben az említett szoba számát elfelejtettem úgyhogy esélyes volt az újra kérdezésre.

Mind a ketten csendben voltunk, Chuck a plafont bámulta én pedig őt. Bal kezemet átvetettem rajta, állammal pedig kitámasztottam a fejem. Legszívesebben be nem állt volna a szám és öntöttem volna a marhaságokat, hogy az újra felbukkant zavaró gondolataimat elhessegettem, de annyira kiszívta belőlem az energiát ez az este, hogy képtelen voltam még a számat is kinyitni.
Ahogy Chucokt néztem csak egy kérdés motoszkált a fejemben. Egyszerűen nem bírtam kiverni a fejemből és még fel sem eszméltem a történtekből. Kába voltam és nem igazán akart a fejem kitisztulni, ami kis időn belül elkezdett irritálni.
A bambulásból Chuck dörmögő mellkasa húzott vissza. Ezt megmosolyogtam és amolyan hümmögés félével jeleztem, hogy figyeltem rá.
Érdekelt, hogy mit akart kihozni mondanivalójából. Akár el is küldhetett volna, hiszen az ismeretség még mindig egyenlő volt a nullával de helyette egy egészen zavarba ejtő mondat csúszott ki a száján. Egészen elpirultam és lányos zavaromban kénytelen voltam eltűrni egy tincset a fülem mögé.
Hirtelen azt sem tudtam, hogy fiú vagyok e vagy lány, annyira meglepett amit mondott. Leginkább azért voltam annyira tanácstalan, mert még senki nem mondott nekem ilyeneket még Andrei sem, pedig vele sem a megszokott módon kezdődtek a dolgaink. Ettől a témától egyből kirepült minden álmosság a szememből.
- Örülök, hogy jól érezted magad. -mosolyodtam el miközben lehajtottam fejem a mellkasára. Furcsa volt újra így feküdni valaki mellett és hallani a szívverését. Nyugtató hatással volt rám és az arc és haj simogatás is rátett egy lapáttal, értette a dolgát Chuck. Viszont azt sajnáltam, hogy nem tudtam neki azt mondani, hogy én is jól éreztem vele magam. Sajnos képtelen voltam mostanság minden nemű érzelmet kifejezni. De ez csak a napokban volt így, máskor simán kitálaltam volna, de most valamiért nem ment.
Próbáltam elaludni, de még mindig nem jött álom a szememre. Egy hirtelen ötlettől vezérelve mutató ujjammal elkezdtem simogatni
- Hmhm...jó az illatod. -suttogom inkább csak magamnak miközben még mindig fel le járt az ujjam a mellkasán. Hol kis köröket írtam le, hol pedig valami nonfiguratív mintát.
Hozzászólásai ebben a témában

Chuck Welch
INAKTÍV


szörnyeteg.
offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
Írta: 2014. május 5. 22:32 | Link

Ráhelcica




Érdekes nap, érdekes fordulatok. A reggele úgy telt, ahogy szokott, a délutánja is. Edzés, dob, lustulás. Mindig sikerül összeokoskodnia valamit magának. Persze azt nem mondhatjuk, hogy soha sem unatkozik. Sokszor elmegy még az életkedve is, még jó, hogy olyankor lélegezni nem lusta...
Kanyarodjunk inkább vissza; bizonyosan ki lehet jelenteni, hogy most nem igazán unatkozik. Az estéje igencsak jól alakult és reméli, hogy még nem ér véget. Bár, ahogy az ábra mutatja, erre elég kicsi az esély, mert egy ágyban fekszik egy lánnyal maga mellett és igencsak élvezi a helyzetet. Inkább mondjuk úgy, hogy a lány társaságát. A lényeg, hogy miközben Ráhelt simogatja, el is kezdenek valami beszélgetés félét. Ez túlzás, mert mindketten félálomban vannak már a hallottak alapján, Chuck legalábbis biztosan. Milyen szép lehet felülről, hogy Ráhel feje pont eltakarja a fiú mellkasán lévő nagy, színes tetoválást. Nem mintha baj lenne, sokan azt mondták neki, hogy az nem néz ki jól, meg már túlzás. A srácot nem igazán zavarja, mert neki tetszik, nem véletlenül csináltatta. Miközben lélegzik, úgy érzi, hogy egy  Ráhellel, mert egyszerre mozognak Chuck tüdeje által. Ez igazán jó érzés a fiú számára. Nem is akarja, hogy vége legyen. Olyan jól esne neki, ha itt maradhatnának még egy igazán hosszú ideig és ki sem kellene mozdulniuk a szobából, ami így most a félhomályban egészen stílusosnak tűnik. Ez a minimális fény is az ágy melletti éjjeliszekrényen lévő kis, gagyi lámpának köszönhető.  A falak olyanok, mintha nem régen lettek volna újrafestve, mert nincsen rajtuk repedés, kopott foltok. Biztosan ezt is renoválták a felújításkor. A bútorok viszont elég megviseltnek tűnnek, tele fakó részekkel, töréssekkel, repedésekkel. Nem mai gyerekek...
- Köszönöm - mondja mosolyogva, miközben ad egy újabb csókot a lánynak. Nagyon jól esik, hogy Ráhel elkezdte simogatni, eddig is luxusban volt, most már teljes kiszolgálásban részesül.
- Neked is - adja ki a hangokat egymás után. Már nagyon elfáradt és alig tartja valami ébren. Átöleli a lányt és ebben a helyzetben el is szenderedik, valahol álom és valóság között lehet...
Valamikor magához tér, fogalma sincsen, hogy két percet aludt-e vagy órákat. Azt sem tudja, hogy Ráhel ébren van-e. Feje még mindig Chuck mellkasán fekszik, ezért nem látja az arcát. A sötétítő pedig elég jól működik és nem szűrődik be kintről semmi.
Utoljára módosította:Chuck Welch, 2014. május 9. 23:11
Hozzászólásai ebben a témában

Kőrösi Ráhel
INAKTÍV


Nem tipikus anyuka
offline
RPG hsz: 32
Összes hsz: 101
Írta: 2014. május 9. 00:18 | Link

Szörnyike:D



Az idilli hangulatot csak fokozni tudták a szobában játszadozó fények és egymás simogatása.
Kiszemeltem magamnak egy két mutatós tetoválást és leginkább azok vonalait rajzoltam körbe. Tudtam, hogy tetszett neki, hiszen már lent is csináltam és akkor is jól reagált. Hát most sem lehetett másként. Én igazság szerint nem néztem körbe a szobába, csak felszínesen. Úgy éreztem akkor abban a pillanatban, hogy ez már megtörtént velem és annak bizony nem volt jó vége. Akkor néztem csak félre. Jól szemügyre vettem a félhomályban úszó szobát és egy pró dolgon megakadt a szemem. Mivel a bútorok nem lettek kicserélve az állapotuk miatt számomra könnyű volt megállapítani, hogy én bizony már jártam ebben a szobában. Rögtön bevillantak a nem éppen kellemes képek. Nem tudom meddig, talán egy percig hagytam magamban pörögni az eseményeket, aztán összeszorítottam szemeimet és újra Chuckra összpontosítottam. Államat újra kitámasztottam és folytattam a játszadozást ahol abba hagytam.
Belemosolyogtam az újabb csókba. Tényleg régen volt már olyan, amikor valakivel így feküdtem volna. Ráadásul olyannal, akit cirka pár órája kezdtem el iszogatni. Nem, nem csíptem be nagyon éppen, hogy csak megéreztem valamit az elfogyasztott mennyiségből. Szimplán azért történt meg, mert szimpatikus volt nekem a srác. Persze ez nem azt jelentette, hogy ezután mindenkivel összefeküdtem.
A csók után elfordítottam fülemet és hallgatóztam. Furcsa volt az, hogy most én feküdtem valakin és nem fordítva.
 Már majdnem álomba szenderültem, amikor eszembe jutott, hogy nekem mégis csak ott volt Réka, aki miatt felelősségteljesen kellett viselkednem nem pedig úgy, mint egy kis kamasz, aki minden este mással feküdt ágyba azért, mert ezt látta helyesnek.
Legszívesebben ki is pattantam volna az ágyból és elhúztam volna a csíkot, de tényleg annyira ki voltam merülve, hogy meg sem bírtam moccanni. A simogatást is már rég abbahagytam és pontosan a jobb mellén a fejem mellett pihentettem kezemet. Pilláimra is olyan ólomsúly rakódott, aminek kénytelen voltam megadni magam.  Egy perc sem kellett és már az álomvilágomban voltam, ahol egy fekete cica voltam és éppen elém rakták a hatalmas tonhalas kaját. Senki és semmi nem kelthetett fel.
Még is, nem tudom mennyi idő után kinyíltak pilláim. Nem tudtam megmondani mennyit aludhattam hiszem még mindig a sötét volt a főszereplő a szobában. Nem mertem megmozdulni se megszólalni, mert nem volt ébren Chuck, nem akartam felkelteni. Még is a fejemet egy kicsit megmozdítottam, de éppen, hogy. Ezután az álom újra elkapott és legközelebb, amikor felkeltem Chuck is fent volt. Nem beszéltünk semmit az estéről, sőt leginkább semmiről. Furcsa volt a helyzetünk nem is kicsit, hiszen kinek kezdődnek így az ismeretségei? Reggel mind a ketten hamar felöltöztünk és búcsút vettünk egymástól.  
Utoljára módosította:Kőrösi Ráhel, 2014. május 13. 14:59
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed