Nyitva tartás: H-V - 0-24 (ünnepnapokon zárva)

A bolt jelenlegi tulajdonosa: Nikolai Weißling

Alkalmazottak:

• Endrédy Patrik
• Gombos Eszter - NJK
• Hortobágyi János „Samu” - NJK
• South West
• Anna Weißling
• Szendrey Adél

21:10

Olyan jó, hogy mostanában minden úgy alakul, ahogy én azt szerettem volna. Még a csárdába is felvettek pincérnek, úgyhogy keresek plusz pénzt, ami jó, mert majd szeretnék venni egy lakást. Ám nem származok egy nagyon gazdag családból, úgyhogy a pénz egy részét nekem kell megkeresnem. Szeretnék egy olyan kertes házat mint amilyen Ifens haveromnak van. Oda egyszerűbb lenne vinni a nőimet. Sőt, a kastélyban elméletileg nem is lehet bemenni a lányoknak a fiú szobába és fordítva. Ezért ha az ellenkező nemmel szeretném tölteni az időt, akkor faluban a hotelben kell bérelnem egy szobát és hát az is pénz. Bár ha jól tudom itt még társaslakás is van, egyelőre még az is megtenné. Ha lenne saját otthonom akkor már tényleg igazi felnőttnek érezném magam. Bár már most örülök annak, hogy van munkám, mindig is szerettem volna dolgozni. Sajnos az éjszakai műszakot még nem vállalhatom, mert nem vagyok mestertanonc, pedig szívesen dolgoznék éjjel. Akkor lenne biztos a legjobb. Jönnének a hangoskodó vendégek és kidobhatnám őket ha valami olyat csinálnának, amit még nekem is rossz nézni. No, meg akkor jönnének a lányok is inni. Alig várom, hogy már mestertanonc legyek! Valójában magamra sem ismerek. A régi Yancsi nem gondolt ennyit a nőkre meg ő teljesen más volt. Mikor Amirával elkezdtem edzeni azt hittem hiányozni fog a régi életem, de nem. Most jó, most érzem először úgy, hogy jó élni. Eddig zárkózott voltam, ám most már azt hiszem megtaláltam önmagam. Vagyis... ez nem én vagyok, de jó azt hinni, hogy igen.
Mellesleg a mai napon kezdődött a munka, úgyhogy fél tízig itt kell lennem. Már csak húsz perc és végzek. Ó, a francba! Egyelőre minden nyugis. Igaz, van itt pár ember, akik már nem nagyon vannak maguknál, de majd szépen kidőlnek. Azt hiszem a főnökömnek, Jamei-nek javasolni fogom, hogy az egyik hétcégén takarítsunk ki kicsit, mert nagyon büdös van és mindenen egy halom por van.

21:10

Olyan jó, hogy mostanában minden úgy alakul, ahogy én azt szerettem volna. Még a csárdába is felvettek pincérnek, úgyhogy keresek plusz pénzt, ami jó, mert majd szeretnék venni egy lakást. Ám nem származok egy nagyon gazdag családból, úgyhogy a pénz egy részét nekem kell megkeresnem. Szeretnék egy olyan kertes házat mint amilyen Ifens haveromnak van. Oda egyszerűbb lenne vinni a nőimet. Sőt, a kastélyban elméletileg nem is lehet bemenni a lányoknak a fiú szobába és fordítva. Ezért ha az ellenkező nemmel szeretném tölteni az időt, akkor faluban a hotelben kell bérelnem egy szobát és hát az is pénz. Bár ha jól tudom itt még társaslakás is van, egyelőre még az is megtenné. Ha lenne saját otthonom akkor már tényleg igazi felnőttnek érezném magam. Bár már most örülök annak, hogy van munkám, mindig is szerettem volna dolgozni. Sajnos az éjszakai műszakot még nem vállalhatom, mert nem vagyok mestertanonc, pedig szívesen dolgoznék éjjel. Akkor lenne biztos a legjobb. Jönnének a hangoskodó vendégek és kidobhatnám őket ha valami olyat csinálnának, amit még nekem is rossz nézni. No, meg akkor jönnének a lányok is inni. Alig várom, hogy már mestertanonc legyek! Valójában magamra sem ismerek. A régi Yancsi nem gondolt ennyit a nőkre meg ő teljesen más volt. Mikor Amirával elkezdtem edzeni azt hittem hiányozni fog a régi életem, de nem. Most jó, most érzem először úgy, hogy jó élni. Eddig zárkózott voltam, ám most már azt hiszem megtaláltam önmagam. Vagyis... ez nem én vagyok, de jó azt hinni, hogy igen.
Mellesleg a mai napon kezdődött a munka, úgyhogy fél tízig itt kell lennem. Már csak húsz perc és végzek. Ó, a francba! Egyelőre minden nyugis. Igaz, van itt pár ember, akik már nem nagyon vannak maguknál, de majd szépen kidőlnek. Azt hiszem a főnökömnek, Jamei-nek javasolni fogom, hogy az egyik hétcégén takarítsunk ki kicsit, mert nagyon büdös van és mindenen egy halom por van.

Újvári Yannick
21:10

Nem így terveztem, de egyszerűen muszáj volt kiszabadulnom a házból. Na, nem mintha Rich hét lakat alatt tartott volna, sőt, imádtam vele lenni és abban a házban lakni, de már régen csináltam olyasmit, mint a hétköznapi embereke. Nevezetesen, régen mentem el otthonról éjjel csak azért, hogy úgy tegyek, mintha valamilyen szinten átlagos lennék. Nem azt mondom, hogy tökéletesen emberi, éppen csak megtévesztésig hasonló.
Elálldogáltam egy idegig a szekrény előtt, mire végre sikerült kitalálnom, hogy mihez is akarok kezdeni. Első lépésként a bútordarab teljes tartalmát kihajítottam a padlózatra, majd átválogattam őket és a felét visszatuszkoltam. Közvetlenül ezután megtaláltam azt, amire szükségem volt, így a többi anyag továbbra is közelebbi ismeretséget köt a padlózattal, de egyáltalán nem érdekel. Az az én szobám, nem osztozom rajta másik három emberrel, egyszóval senki sem szólhat semmit.
Elindultam az egészen kellemesnek nevezhető éjszakába, anélkül, hogy a bátyám figyelmét felhívtam volna magamra. Fogalmam sem volt, pontosan hova is tartok, így aztán a fél falut bejártam, mire végre sikerült döntést hoznom. Úgy terveztem, hogy emberek közé keveredem, márpedig hol is találkozhatnék több emberrel, mint a csárdában? Egyrészt, hamarosan tíz óra van, másrészt pedig itt mindig van valaki. Olyat én még nem láttam, hogy ez a hely kiürüljön.  Az már egy másik probléma, hogy illene fogyasztani is, de mivel az anyagcserém lényegesen gyorsabb és nincs szükségem emberi ételre, egyszerűen képtelen vagyok bármit is huzamosabb ideig a szervezetemben tartani, tehát például berúgni sem tudok, ami azért megkönnyíti a dolgom bizonyos esetekben.
Belököm az ajtót és mindenféle hezitálás nélkül a bárpulthoz telepedek le. Ez a legjobb hely, ha egy hozzám hasonló el akar tűnni szem elől. Végigpillantok a vendégseregen és meg kell állapítanom, hogy errefelé mindenki épp olyan gyanús, mint én, tehát semmi ok az aggodalomra.

Öltözék

Ami a mai öltözékemet illeti, hát nem túl kirívó, sőt, nem is szoktam olyan ruhákat hordani. Szerencsére itt nem kell egyenruhát hordani, elég csak egy fehér kötényke. Szóval egy farmert megy egy fehér pólót húztam magamra. A póló feszül a testemen, hiszen az rendesen ki van dolgozva, mármint a testem. Mondjuk ebben a kis köténykében elég viccesen festek, de muszáj hordani. Ekkor az egyik férfi hív, hogy szeretne még egy kört abból az italból, amit az előbb választott. Jó pincér módjára kiszolgáltam a vendéget. A férfi arca már teljesen vörös és a szemében látom, hogy azt sem tudja mi folyik itt. Csak vedel. Mikor kicsi voltam utáltam apával kocsmába járni, mert mindig meleg volt és ittas emberek voltak, akiktől féltem. Egyik sem volt túl kedves, úgyhogy kerültem az ilyen helyeket. Ám mostanában egyre többször megfordulok itt, most pedig, hogy itt dolgozik, szinte mindennap ide kell jönnöm. Majd valahogy fel kéne dobni ezt a helyet, mert nem túl gerjesztő. Ha szebb lenne, mondjuk olyan, mint a pub több vendég jönne és több fizetést kapnék. Legalábbis azt hiszem. Visszaállok a pult mögé és nézem az embereket, hátha jeleznek, hogy mennem kell hozzájuk. Ekkor látom, hogy nyílik az ajtó és egy barna hajú lány átlépi a küszöböt. Gyorsan végig mérem... hmm... csinos. Megharapom az alsó ajkam és abban reménykedem, hogy a lány ideül. Fiatalabb nálam kb. 2 évvel, de nem tudom pontosan megállapítani. Inkább másra koncentrálok s nem pedig arra, hogy hány éves is lehet, mert az most nem számít. Odamegyek hozzá és mielőtt megszólalnék körbepillantok, hogy itt van-e a főnök. Ha meglátná, hogy az egyik vendéggel társalgok és nem a munkával foglalkozok letépné a nyakam. Ám mivel úgy tűnik tiszta a levegő megszólalok:
 - Szia Tündérem! Egy ilyen szép lány mint te mit keres itt? - bevetem az ellenállhatatlan Yannick-os mosolyt. - Esetleg kérsz valamit?

ruha

Újvári Yannick

Szóval, a terepszemle alkalmával mindössze két lényeges dolgot sikerült felmérnem; egyrészt, hogy az idebent helyet foglalók nagy részének, már fogalma sincsen róla, mi is az az idebent és másrészt azt, hogy én talán némiképpen kilógok a sorból. Hiszen az életben senki nem mondaná meg rólam, hogy tizennyolc vagyok, és mert valószínűleg mindennek ellenére, én vagyok a legveszélyesebb közel s távol. Ezt persze egyik kábán maga elé révedő boszorkánynak és varázslónak sem kell tudnia és nincs is okuk ilyesmit feltételezni, tehát nem is akarom felhívni erre a figyelmüket. Ha úgy adódik, képes vagyok megvédeni magamat.
Végigpörgetem a fejemben a listát, hogy mit is igyak. Elég változatos vagyok ilyen téren, elvégre nekem ugye cseppet sem árt, de mivel nem is használ, akár ihatok is, nem igaz? Az meg már megint más kérdés, hogy minderről mit is gondolna anyám vagy éppen Richard. Mert apámat nem érdekelné és Keith-t sem… őt valószínűleg sokkal jobban lekötni Sofi, mint az, hogy az egyetlen húga ott csücsül mellette. Ilyen az én formám, két báttyal áldott meg a sors.
Észre sem veszem, hogy az asztallapot bámulom, és csak akkor pillantok fel, amikor valaki megszólít. Tekintetem a fiú arcára rebben és tudom, hogy már láttam valahol. Valószínűleg a kastélyban. Rémlik, hogy felettem jár… talán ötödikes, ahogyan az is, hogy levitás, de ennél komolyabb figyelmet sohasem fordítottam rá. Eddig.
-Nos, a szép lánynak szüksége lenne egy italra. –villantok meg egy mosolyt. –Esetleg ajánlanál valamit?
Azonnal észreveszem magamon, hogy nem éppen úgy reagálok, mint például Yar esetében. Neki valószínűleg a képébe röhögtem volna, ha tündérkémnek szólít, de ennek a srácnak egyetlen szót sem szólok érte. Nem mintha nem zavarna, csupán csak jobban örülök, hogy ő fogadott így, mintha a két asztallal arrébb helyet foglaló varázsló tette volna, akinek szerintem lövése sincsen róla, hogy mi a neve.

Ritka dolog az, hogy erre ilyen szép lányok járnak, mint az előttem ülő. Két dolog jó ebben a melóban: kapok pénzt és lehet ismerkedni. Kár hogy legalább még negyedórát itt kell töltenem. Az előttem lévővel hasznosabban is eltölthetnénk az időt... például sétálhatnánk egyet a tókörül, azt biztos díjazná. Az esti sétákat minden lány szereti. Bár ő nem tűnik olyannak, rellonos beütése van. A zöld lányokkal pedig egy gond van:kiismerhetetlenek. Némelyik olyan kedves akár egy eridonos, vannak olyanok, akik csak szórakozni akarnak - mint én - és vannak vérbeli rellonosok. Mivel a leányzóval csak most találkoztam először nem tudom melyik csoportba tartozik. De remélem a szórakozósba, akkor pont egymáshoz illenénk. Mondjuk én már eldöntöttem, hogy egyelőre nem kell nekem barátnő, csak egy lánybarát sok extrával. Csak az a gond, hogy itt az iskolában kevés lány van, aki csak ennyit szeretne. Úgyhogy erről ennyit. Bár... lehet hogy az előttem lévő is ugyanolyan mint én. Majd meglátjuk.
 - Attól függ. Erőset kérsz, vagy nem annyira erőset? - újabb mosoly. Ekkor látom, hogy ugyanaz a figura, aki az előbb is kért egy kört megint akar italt. Megforgatom a szemeimet.
 - Egy pillanat és jövök. - rákacsintok a lányra. Kissé feszülten igyekszem a férfihoz, mérges vagyok, mert megzavart. Nem tudott volna kicsit várni? Én átadom neki az italt, ő pedig ki is fizeti az eddigi dolgokat, amiket elfogyasztott. Sőt, kicsit többet is ad. Nem szólok, a maradék pénzt megtartom borravalónak. Bemegyek a pult mögé és újra ránézek a lányra.
 - Hol is tartottunk? Ja, meg van, az italoknál. Figyelj, úgy is mindjárt végzek, nem lenne kedved velem töltened az estét? - vigyorgok. sejtelmesen.

Yannick

Az elmúlt pár napban gyakorlatilag ki sem mozdultam a lakásból és az elmúlt egy évben igyekeztem minél nagyobb távolságot tartani az emberektől. Ezzel pedig sikerült azt is elérnem, hogy a barátaim nagy része –akiket nem avattam be– menekülőre fogja. A többiek, akik tudták, mi van velem, vagy mellettem voltak végig, vagy szépen csendben elüldögéltek mellettem és hagyták, hogy azt tegyem, amit csak akarok. Egyik sem esett jól. Egyrészt, gyűlölöm, amikor irányítanak, másrészt gyűlölöm, amikor valaki csak szánakozóan pillog rám. Egyik sem jobb a másiknál. Nem haltam meg és nem is készülök meghalni még elég hosszú ideig, tehát ne úgy nézzenek rám, mintha a temetésemre készülnénk; köszöntem!
Valószínűleg ez lehet az oka, hogy ennyire könnyedén veszem a fiút. Nem szentelek túl nagy figyelmet a részleteknek, mintha csak az a lány lennék, aki valamikor voltam. Egyszerűen sodródom az árral és fikarcnyit sem érdekel, hogy mások mit is gondolnak erről. Ez itt az én életem és nem másé, tehát elvárom, hogy ne merjenek beleszólni a dolgaimba.
-Hm… valami erőset. –vonom meg a vállamat.
Igazából teljesen lényegtelen. Biccentek egy aprót és követem a tekintetemmel, miközben odamegy az egyik vendéghez. Van időm felmérni a helyzetet és őt magát. Nos, egy dologban egészen biztosak lehetünk, nem lenne rossz választás ma estére. Az meg, hogy a későbbiekben mi lesz vele már igazán nem az én problémám. Az én problémáim gyakorlatilag egy szóban jellemezhetőek, Richard. Ha tudná, hogy most éppen itt üldögélek, valószínűleg emlékeztetne, hogy mindenkit lecsap, aki ferdén mer rám nézni. Márpedig itt vannak egy páran.
Tekintetem végig a fiún tartom, miközben visszafelé igyekszik. Egyénfüggő, hogy ez idegesíti-e vagy sem, minden esetre a legtöbb ember ettől frászt kap, mivel ösztönösen gyűlölik, ha mások bámulják őket. Nem hinném, hogy ő is ilyen. Sőt, az sem lepne meg, ha észre sem venné.
Elgondolkozom egy pillanatig az ajánlaton, majd halvány, katherines mosoly kúszik az ajkaimra.
-Esetleg lehet róla szó. –sütöm le egy pillanatra a pilláimat, majd ismét visszanézek a fiúra. –De egészen biztosan akadna itt olyan is, aki nálam sokkal könnyebb eset. –figyelmeztetem.
Ez gyakorlatilag egyfajta jelzés is, hogy engem ugyan nem vesz le a lábamról két szép szempár.

Így estefelé a forgalom is fellendül ami jó dolog, mert akkor több lesz a bevétel.  Igaz, néha fárasztó minden egyes vendéggel kedvesnek lenni, de muszáj. Vannak itt olyan bunkó parasztok, akikre legszívesebben ráborítanám az asztalt, ám sajnos azt nem tehet, még ki is rúgnának szerintem. Ám az előttem ülő csajjal szívesen beszélgetek, hiszen csinos és van benne valami ami tetszik. Nem tudom mi lehet az. Kicsit megigazítom a köténykém, majd megkérdezem, hogy mit óhajt a leányzó. Ha 18 év alatt van, akkor szeszes itallal nem szolgálhatom. Bár... talán most kivételt tehetek, meg amúgy sem néz ki 14-nek. Legfeljebb 17 és az az egy év nem számít. Azt mondja, hogy valami erőset kér, ám az egyik vendég hív engem. Az a férfi törzsvendégnek számít, azt mondják mindennap bejön ide, úgyhogy őt nem várathatom meg. Pedig szívesebben lennék ezzel a csinos lánnyal.
Szóval odamegyek a férfihoz, akinek viszek még egy kis piát ő pedig kifizeti a mai napi italokért járó pénzt. Sőt, a kelleténél kicsit többet is ad, úgyhogy pár érmét borravalónak tekintek, amit zsebre vágok. Visszasétálok a pult mögé és elteszem a pénzt, majd a lány felé fordulok széles yannickos vigyorral.
 - No, vissza is tértem. Szóval valami erős italt szeretnél. Ahaaa... - körbetekintek, hogy mit tudok ajánlani a lánynak. - Whisky vagy vodka? - kérdezem, miközben az említett italokat a pultra helyezem. Belevaló csajnak tűnik, ilyen kell nekem. Remélem a munka után egy kis időt eltölthetek még vele. Bár nem biztos, hogy ő azt nagyon szeretné, ám engem nem érdekel.
Végül rátérek a tárgyra és kíváncsian várom a válaszát.
 - És merre menjünk? Ó, szeretem a kihívásokat. - vigyorogva rákacsintok. Na, az biztos, hogy ez az este nagyon jó lesz. Rápillantok az órámra és megállapítom, hogy már csak öt perc van hátra. Most nem mindegy, hogy öt perccel előbb megyek el? De, teljesen mindegy, úgy is itt van már az esti műszakos srác. Leveszem a kötényemet és felakasztom a fogasra. Kisétálok a pult mögül és rávigyorgok a lányra.
 - Mehetünk? Mellesleg a nevem Yannick, Újvári Yannick? Téged hogy hívnak, Szépségem?

Yannick

Na igen, már kezdem megszokni. Az emberek többsége azonnal kiszúr, ha belépek egy helyiségbe. Mintha csak valamiféle mágikus vonzerőm lenne; ez részben igaz is, elvégre a vámpíroknak nagy előnyük, hogy az áldozatuk mindenféle különösebb problémázás nélkül követi őket. Most azonban az is jócskán mellettem szól, hogy én vagyok az egyetlen tizennyolc éves nőnemű egyed a csárdában. Nehéz lenne elrejtőzni; nem mintha ez szándékomban állt volna akár csak egy pillanatig is.
Figyelem a fiút, miközben kiszolgálja az erősen kapatos állapotban lévő úriembert –és milyen gyönyörűen fejeztem ki magamat a helyzethez képest!–, majd ahogyan a pult mögé sétál. Nem tudom, hogyan reagálna Kath, ha még ember lenne. Valószínűleg sokkal több ellenállást tapasztalhatna a srác, mint jelen helyzetünkben. Nem érdekel, hogy mi lesz ennek a vége, nem vagyok ember és nem kötnek a szabályaik.
-Whisky. –vágom rá szinte gondolkodás nélkül.
Ha már iszok, akkor olyat igyak, amit valamikor szerettem is. Átváltozásom óta nemigen foglalkoztam olyan apróságokkal, mint az emberi táplálékok, tehát fogalmam sincsen róla, mire is számíthatok. Egyértelműen semmilyen hatással sem lesz rám, viszont az ízérzékelésem némileg jobb, mint az átlagembereké.
Visszatérve a szabályaimhoz. Természetesen vannak, elvégre nem ölhetünk célok nélkül. Az alapötlet már megfogalmazódott a fejemben, éppen csak tökélyre kell fejlesztenem. De most nem akarok ezen gondolkozni, sokkal jobban leköt a fiú, aki éppen most vetette fel a továbbhaladás problémáját.
-Nekem bármi megfelel. –vonom meg a vállamat. –Csak azért mondod ezt, mert fogalmad sincs róla, mivel állsz szemben. –villantok meg egy katherines görbületet.
Tényleg fogalma sincsen róla. Az persze más kérdés, hogy ő hogyan fogja értelmezni ezt az egészet, mert nem túl valószínű, hogy azonnal az éjszaka gyermekeire asszociálna. Senki sem tenné… csak, ha ismer… bár valószínűbb, hogy ha engem ismer, akkor egyszerűen csak arra gyanakszik, hogy átlagos napom volt; már a jellememből kiindulva.
Kifordulok a pulttól és lecsúszom a székről, miközben a felém tartó fiút –mint kiderült Yannickot figyelem.
-Persze, menjünk! –biccentek rá.  –Katherine Danielle Averay. –nézek fel rá a szempilláim alól.
Jól begyakorolt mozdulat, rossz beidegződés. Elpillantok a válla felett és küldök egy mosolyt annak a varázslónak is, akinek éppen ki akar esni a szeme, úgy bámul rám, majd ismét a fiúra fókuszálok. Mint mondtam, már hozzá vagyok szokva.

Gyorsan visszasietek a férfitől, az időmet inkább az új ismerősömmel szeretném tölteni. Szerencsére már nem sokat kell arra várni, hogy végezzek a műszakommal. Amúgy még mindig felháborítónak tartom, hogy éjszaka nem dolgozhatok. Miért nem? Lányok is dolgoznak olyankor, pedig ők gyengébbek nálam. Igaz, hogy idősebbek, de én ki nézek vagy húsznak, főleg akkor, ha még a borostámat is meghagyom. Valahogy majd megkérem Jamie-t, hogy hadd dolgozzak éjjel.
Visszaállok a pult mögé és most már csak a leányzóval fogok foglalkozni. Hiszen rajtam kívül még van egy pincér, ő is ki tudja szolgálni. Nem igaz? Kék szemeimmel ránézek a lányra, ő pedig máris mondja, hogy mit kér. Előszedek egy poharat, ami már tiszta és odarakom a lány elé. Töltök az italból, majd visszateszem a helyére. Ennyi elég lesz. Nem akarom, hogy itt berúgjon nekem, még a végén nekem kéne hazacipelni. Ami mondjuk nem lenne olyan rossz dolog, de részeg embereket nincs kedvem kísérgetni.
Végül mondom neki, hogy együtt is eltölthetnénk az éjszakát, mivel pár perc múlva lejár a műszakom. Úgy teszem, mint aki elgondolkodik és kis idő múlva megszólalok:
 - Mi lenne ha sétálnánk egyet a kis tavacskánál? Aztán meglátjuk, hogyan folytatódik tovább az este. - megint rákacsintok. Egy nap ennyit még életemben nem kacsintottam, még a végén megfájdul a szemem. Ekkor a lány olyat mond, amit egyáltalán nem értek. Csak azért mondod ezt, mert fogalmad sincs róla, mivel állsz szemben. Ezt azért mondja mert egyáltalán nem ismerem, vagy csak viccelődni akart, vagy egészen másra gondolt? Mindegy, különösebben nem érdekel, a lényeg az, hogy erre az estére van nőm, tehát tuti nem fogok unatkozni.
Ránézek az órámra és megállapítom, hogy már csak öt perc van a munkaidőmből. Úgy döntök, hogy az utolsó öt percben már nem fogok itt állni, inkább megyek a leányzóval. Ha Jamie megtudja, akkor beadom neki, hogy nagyon fáradt voltam és mégis ez volt az első napom. Ha pedig nem tudja meg, akkor mindenki boldog. Leveszem a köténykémet, kijövök a pult mögül és megvárom amíg ő is lekászálódik a székéről. Mosolyogva bemutatkozok neki és ő is elárulja a nevét.
 - Katherine. Szép név. Akkor hát induljunk! - és együtt elhagyjuk a helyszínt.