A falu egy gyöngyszeme kisebb átalakuláson esett át fiatal tulaja jóvoltából. A piszok, és bűz, ami korábban körbevette, már csak egészen kis mértékben van jelen a csárdában és környékén, azonban ez még nem változtatott a belső légkörön. Kívülről csak a kis ablakokon kiszűrődő fény jelzi a benti életet, bűbájok biztosítják a környéken lakók nyugalmát, hisz az ide betérő sötét alakok hangosak tudnak lenni.
Ha a mágus fia úgy dönt, belép e kicsi, barátságtalan fogadóba, beljebb sem fogja garantáltan kellemesen érezni magát. A csárda vonzereje nem kinézetében és elhelyezkedésében, inkább az olcsó szobaárakban és a csak kis mértékben vizezett vajsörében keresendő. Szerte az asztaloknál az ország legkülönfélébb és leggyanúsabb varázslói és boszorkányai ülnek, kezük ügyében a nap folyamán jó pár pohár összegyűlik, így hát jobb velük vigyázni.
A bejárattal szemben levő lépcső vezet felfelé, amely a tiszta, de apró vendégszobákhoz vezet. A sejtelmes, éppen csak kielégítő félhomály, amely egyrészt az utca felől érkező fényekből és az apró csillárból árad elegendő ahhoz, hogy bárki azonnal felfogja: jobb itt nem túl sok időt eltölteni. Feltéve, ha mi épp nem ezt a barátságtalan légkört kedveljük.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=886585#post886585][b]Szikszai Attila - 2025.02.05. 14:46[/b][/url]

Ő is kénytelen maga előtt feltartania egy pillanatra a kezeit, hogy láttassa, nem kell tőle tartani, nem auror ő, hogy bűnösök után kajtasson, nincs nála bilincs vagy gumibot, hogy az igazságszolgáltatás érdekében eljárjon, csak egy megkülönböztetett tanácstag, akit érdekel, mi folyik a településen, amelyért dolgozik. Ezúttal nem állja meg a jelenetből kifolyólag, hogy ha csak egy ártatlan pillanatra is, de ne fusson végig a tekintete Jázmin vonásain, s a nevetős mosolya is kezd szépen lassan beleégni az emlékezetébe.
- Elhiszem, nem is kell bizonyítania - inti le aztán, mielőtt fennállna annak a gyanúja, hogy túlságosan belepörögne ebbe. - Alapvetően nem szokott probléma lenni a hellyel - védi meg a vendéglátóegységet. Ismeri Nikot, tudja, hogy sokat tesz a csárdájáért, éppúgy mint a budanekeresdi párja esetén. Régóta ő a tulajdonosa, és ennek is köszönhető, hogy a valamikor még rosszhírű hely mára már a diákság alkoholt fogyasztható rétege is előszeretettel fordul meg itt.
Gondoskodik az espresso-ról, és mikor már mindkettőjük előtt ott az ital, kíváncsian hallgatja is Jázmin elbeszélését az asztal egyik felén ülve.
- Ami azt illeti, még nem voltam az üzletnél, egyből ide jöttem. Lehet, hogy az lesz a következő lépés. Remélem, hogy a kirakatot hamar meg lehet javítani... - mereng el egy pillanatra két jóízű korty között. - Másoktól is azt hallottam, hogy két fiatal kapott össze, és pálcát használtak. Lehet, hogy a Bagolykő mestertanoncai, még esetleg az iskolát is lehet, hogy felkeresem majd. Köszönöm mindenesetre, hogy elmondta ezeket. Ma már bízom benne, hogy jobb éjszakája lesz. Aztán meg abban, hogy minél hamarabb be tud majd költözni az örökölt birtokra. Sajnos a házépítéshez nem értek annyira... Képzelje, az én otthonomat porig rombolta úgy egy éve egy nagy csapat bundimun, a biztosító pedig hosszú idő után nemrég utalta el a pénzt, ezért most én is háznézőben vagyok. Csak még nem tudom, hogy Bogolyfalván vásároljak-e valamit, vagy máshol - osztja meg Jázminnal is a jó hírt, hiszen karácsony környékén jött a levél a kifizetésről, azóta a számlájára is került a pénz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=886681#post886681][b]Rátonyi Jázmin - 2025.02.08. 19:12[/b][/url]

Elmosolyodik a kis jeleneten, hogy mindketten igyekeznek egymást meggyőzni afelől, egyikük sem auror vagy bűnöző. Jázminnak viszont ebben a pillanatban támad egy ötlete legújabb készülő regényéhez, s arra gondol, hogy a két főszereplő lehetne épp egy ilyen páros. Egy rabló és egy auror. Ráadásul, ahogy jobban megfigyeli Attila vonásait, Őt pontosan el tudná képzelni a regény hőseként. Sportos, jóképű, leheletnyi pajkossággal a mosolyában. Gondolatai közül a férfi rántja vissza a beszélgetésükbe, ami egyébként fontos téma, hisz jelenlegi szálláshelyét érinti. - Ezt jó hallani - a férfi szavai valamelyest megnyugtatják, noha az előző éjszaka egész másról tanúskodott. Most viszont, hogy jobban körbenéz, látja azt, hogy alapvetően egész nyugodt a társaság, akik iszogatnak, azok sem hőbörögnek igazán. Ettől függetlenül nem rest megosztani élményét Attilával, be is számol neki az éjszaka eseményeiről két korty kávé között. - Hm, most hogy mondja, valóban, fiataloknak tűntek - bólint és az is lehet, hogy a kirakat ablakának betörése pusztán véletlen, ki tudja. - Ebben én is bízom, alapból nehéz volt megszokni az időátállást - mosolyodik el, emiatt is fáradtan teltek a napjai, erről a kellemetlen éjszakáról már nem is beszélve. A kávét lassan kortyolja, nem szereti egyszerre magába dönteni, így ki tudja élvezni az ízét. Ez pedig egész jó, annak ellenére, hogy nem kimondottan egy kávézóban ücsörög. - A tervek megvannak, már csak idő kérdése - lelkesedése nem apadt, Ő is nagyon várja már azt, hogy végre beköltözhessen a birtokra és ne itt kelljen laknia. - Oh, igazán sajnálom! - őszintén átérzi a férfi helyzetét, ha nem is egészen ugyanilyen szempontból, de Jázmin is elveszítette a lakását. Egy olyan helyzetben viszont, ami a férfivel történt, ez csak még nehezebb lehet, nem beszélve arról, ha lelkileg is kötődött az ingatlanhoz. - Ez viszont jó hír akkor, hogy végre megkapta a pénzt. Nagyon el tudják húzni az ügyintézést, főleg ilyen ügyekben - megcsóválja a fejét, neki sincs sok jó tapasztalata a biztosítótársaságokkal kapcsolatban. - Egyszer síelés közben baleset ért, és a biztosító csak fél évvel később fizetett, elég kellemetlen volt, még szerencse, hogy volt nálam elegendő pénz - osztja meg saját élményét Attilával, de nem kerülte el a figyelmét az, hogy a férfi háznézőben van. - És mi alapján tervezi eldönteni? Úgy tudom, van pár kellemes falu a közelben, de Bogolyfalva is csodálatos a maga nemében. Ha van itt sok barát vagy család, akkor talán érdemes lehet itt alapozni, bár egy új hely új élményeket és ismerősöket hozhat - mosolyodik el, neki ez a hely teljesen új, még maga sem tudja igazán, hogy mibe is vágta a fejszéjét. - Nekem itt nincsenek barátaim, ha ebből indulok ki, akkor így nehéz, viszont ha van valami, amit maga mögött akarna hagyni, úgy jó választás lehet egy új hely - anélkül, hogy belemenne saját történetébe, mégis csak megosztja ezen gondolatait így akaratlanul is. Egy pillanatra be is villan elméjébe Oliver arca, az ex-férje nagyjából mindent elvett tőle, és Montréal-ból eddig üldözte. - És ha máshová menne, itt hagyná a Hivatalt? - érdeklődik, még csak azt sem tudja, hogy vajon Attilának ez-e a fő foglalkozása, vagy netán mást is végez mellette.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=886744#post886744][b]Szikszai Attila - 2025.02.09. 15:14[/b][/url]

- És akkor teljesen egyedül vág bele ebbe az egészbe? - kérdezi Jázmintól őszinte megdöbbenéssel. Most már nem a Hivatal egyik irodájában vannak, hogy megválogassa a szavait, még ha nem is illik erre konkrétan rákérdezni. Az elmondásaiból viszont nagyon az a kép jön le, hogy teljesen a saját maga ura, és ő gondoskodik az engedélyekről, meg úgy a teljes ügyintézésről, ami ilyenkor egy ekkora méretű birtok öröklésével jár. Megannyi hercehurca, és a bürokrácia csúcsra járatása. Ha támad egy új benyomása erről az országról, akkor az egészen biztosan az agyonpapírozás lesz először, ezt már sok külföldi ismerőse is szórakozottan szóvá tette neki korábban. Jázmint csodálattal nézi, amiért kockáztatott. Már nem néz ki huszonévesnek, hogy még előtte legyen az élet, és legyen bátorsága akármibe is belevágni, de még abszolút fiatalos megjelenésű, nincs lekésve semmiről. Attila is így gondolkodik. Sok mindenen mehet most keresztül, beilleszkedni ide, elintézni csomó mindent, ha ezeket tényleg külső segítség nélkül csinálja, akkor le a kalappal, rengeteg energiával járhat.
- Ez van. Egy bőröndnyi értékemet, emlékemet meg tudtam menteni szerencsére - mondja büszkén, de kissé szomorúan, ha belegondol, hogy azért több minden is odaveszett sajnos a balesetben. - Igen, szerencsére élnek rokonaim a faluban, akiknél átmenetileg meg tudtam húzni magam - újságolja hálásan gondolva Regiékre.
- Nem is tudom, szeretnék nyitott lenni mindenre. A megérzéseimre hagyatkozni... új otthont találni, amit ha meglátok, azt érezzem, hogy ez igen, ez kell nekem! Közben meg azon tanakodom, hogy most maradjon a régi, a megszokott, ahol felnőttem és a gyerekkoromat töltöttem, vagy vágjak bele valami teljesen újba, még ha nem is vagyok már egy mai gyerek... Tudja, az Ön esete pont példa számomra, hogy igazából bármikor tudok váltani, ha szeretnék, és miért ne próbálnám meg? Csak elég sokat utaztam már a világban, éltem például az Államokban is néhány évet munka miatt, amire már utaltam, és lehet, hogy inkább az állandósságra van szükségem, hogy valahol végre letelepedjek és családot is tudjak alapítani végre - úgy tűnhet, többet árul el magáról a kelleténél, de Attila nagyon őszinte és szeret nyílt lapokkal játszani, mindezt sokan tudják róla a faluban, amit elmond. Azzal, hogy nincs mit titkolnia, leginkább csak bizalmat szerez mindenki mással szemben, ami előnyére válik tanácstagként.
- Majd lesznek barátai biztosan, itt sokféle ember megfordul - jó értelemben mondja, szeretné kicsit biztatni, hogy jó helyre jött. - Hát, amíg a jelenlegi polgármester van, addig semmiképpen sem. Ha elárulhatok egy titkot, addig, amíg tanácstag vagyok, nem is szeretnék átköltözni egy olyan házba, amit esetleg másik településen vásárolok. Hogy is venné ki magát... Természetesen nem érhet az a vád, hogy elmenekülök, ugyanis itt is vannak érdekeltségeim - az egyik háznak a fele az ő tulajdonjoga, és sokan emlékeznek még a régiek közül a szülei kisboltjára, úgyhogy nem fél attól, hogy árulónak vélnék a szavazópolgárok.
- Gondolom, itt teljesen más lesz az élete... Könnyen ott tudta hagyni a kanadait? - szintén a rokonszenv miatt lesz erre kíváncsi, miközben kortyol a kávéból, hogy utolérje a lemaradást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=886756#post886756][b]Róka Hella Zsófia - 2025.02.09. 17:23[/b][/url]

- Ebben egyetértek - emeli korsóját ennek jeleként. Egyébként sem az az ember, aki csak azért is faggatná a másikat a múltjáról vagy jelenéről. Az emberek beszélnek maguktól is, ha pedig nem, inkább erőltetések hangzik.
Tény, hogy aranyosak együtt és a lány jó választás, mert állítólag egy tündér, de ettől még nem lesz kevésbé furcsa Kristófról elkönyvelni, hogy a nagy csajozógép megállapodott. Na mindegy, ez is az élet velejárója, egyszer mindenkinek benő a feje lágya.
- Oké, ha te mondod. Kolos is mindig ezt mondja, a kavarás csak kavarás, nem lesz ciki attól, mert a tesójával összejössz - nevet fel. Hella valahogy sikeresen ráérez arra, hogy a szoknyavadász pasikkal kössön életre szóló barátságokat anélkül, hogy egyikük is akarna valamit a másiktól. Mondjuk ez annyira nem biztos, hogy pozitívum...
- Benéztünk Markovitsékhoz egy fél órára. Kolost sikeresen megmérgezte egy csaj, de én addigra nem voltam már ott. Vágod? Reggel arra az üzenetre keltem, hogy ez a gyökér rohamot kapott, de már jól van. Mogyoróallergiája van... - forgatja meg a szemét. Akkor egyébként nem volt ennyire vicces. - De, végülis az egyikükkel... egész jól kijövünk. De ne képzelj bele többet, nem hinném, hogy az akadémián vagy a minisztériumban repesnének a hírtől, hogy két tanonc összejött. - Megvonja a vállát, mert bár Ervinnel épp randira készülnek, azért nem merné ezt nagydobra verni. Ki tudja, mennyire kapnának érte a fejükre.
- Nincs kedved elugrani Nekeresdre bulizni? Szívesen táncolnék egyet, hátha van valami diszkó. Vihetjük a csajodat is - kérdőn vonja fel szemöldökét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=886772#post886772][b]Rátonyi Jázmin - 2025.02.09. 20:34[/b][/url]

- Igen, teljesen egyedül, igazából meg is lepett, hogy a mama testvére rám hagyta a birtokát és a házat, de neki nem voltak gyerekei - ettől függetlenül még hagyhatta volna az apukájára is, viszont valamiért Jázmin érdemelte ki a szőlőt, talán azért, mert jó párszor töltötte a nyarakat Mária néninél még iskolás korában, ezt sajnos már nem fogja megtudni. A beszélgetés egyébként nem esik nehezére, igazság szerint egy kicsit még örül is annak, hogy nem csak a hivatalos dolgokról beszélnek, mert az elmúlt pár hétben, mióta itt van az országban, nem igazán akadt társasága. - Nekem meg kapóra jött a lehetőség - teszi még hozzá és kortyol a kávéból. Attilát sajnálja, ez biztosan nagy veszteség lehet az életében, amit nem lehetett könnyű feldolgozni. Egy ház mégis csak olyan dolog, amiért valaki a fél életét is feláldozza, nagy érték és rengeteg munka. Együttérző mosolyt küld most a férfi felé, nem akar tovább a sajnálatról beszélni, hisz az a fontos, hogy a férfinek úgy tűnik, sikerült tovább lépnie, ráadásul miért is venné el a kedvét attól a kis sikerélménytől, amit a megmentett emlék okozott? - Nagyjából annyi kell is - mosolyog és belegondol abba, hogy neki sincs ennél sokkal több. Oliver ugyanis volt olyan szemtelen, hogy a tudta nélkül értékesítette néhány ingóságát. - Rendes emberek lehetnek, maga nagyon szerencsés - mondja ezt őszinte mosollyal, eszébe jutnak tanuló évei, amikor egy-egy páciens szörnyű családi viszonyokról számolt be. Az egyikkel tíz éven át nem is beszélt a testvére, a másik hiába élt az apjával egy fedél alatt, nem tudták rendezni a konfliktusaikat. Attila ezek szerint a szerencsések közt van és ez jó dolog, a boldog élet egyik nélkülözhetetlen eleme. A férfit a továbbiakban is kíváncsian hallgatja és valahol legbelül a nő is érzi azt, amiről Attila beszél. - Pontosan, kimondta a kulcsmondatot. A fontos, hogy olyan legyen, amit a magáénak érez, abszolút megértem a szempontjait - bólint, azon picit elmosolyodik, hogy a férfi nem mai gyereknek nevezi magát. Őszintén, egyáltalán nem tűnik idősnek Jázmin szemében, ellenben pontosan érti a példát. - Ez is egy jó szempont - utal a családalapításra, ebből ki is derül számára, hogy ezek szerint a férfi még nem házas. Abból mondjuk rájöhetett volna erre, hogy Attila ujján nem látott gyűrűt, ezt ugyanis valamiért már az első találkozásuk alkalmával megjegyezte. Ettől függetlenül biztos van párja, nehezen tudná elképzelni, hogy nincs. - Ha nagyon őszinte akarok lenni magával, ez azért valamilyen szinten egy kockázatos döntés volt részemről - vallja be, hisz lényegében az egész életét maga mögött hagyta. - De tudja, vannak olyan dolgok az ember életében, amikor meg kell hozni ilyen döntéseket - itt kicsit el is komolyodik, s a tekintetéből is kiolvasható, hogy nem feltétlenül kalandvágyból van most itt. - Na de remélem, hogy sikerül megtalálnia a legjobb helyet, a céljai nagyon is jól hangzanak - mosolyodik el, titkon Jázmin is vágyik arra, hogy végre lehessen egy családja, egy szerető férje és egy gyermeke. - Remélem és talán Ön lesz az egyik - mosolyodik el, remélve, hogy ezzel azért nem tűnik nagyon rámenősnek. Leginkább csak arra utalt, hogy igazán jól érzi magát eddig és remekül elbeszélgetnek. - Ezzel mondjuk egyetértek, ismerve az emberi természetet, tudom azt, hogy az ilyen közösségekben hogyan reagálnak az emberek. Jobb is elkerülni a konfliktust. Milyen időközönként választják Önöket újra? - kíváncsi lett, hogy vajon mennyi lehet az idő, amit Attila még mindenképp Bogolyfalván töltene. A kávéja közben elfogy, viszont erre most szomjas lett, így az épp üres üvegeket begyűjtő pultost megkéri, hogy hozzon egy narancslevet és azt is megvárja, hogy Attila kér-e valamit. - Igen, egész más lesz - bólint, s megint csak azt láthatja tekintetében a férfi, amit korábban. Egy pillanatra Jázmin el is némul, nem szívesen beszélt az elmúlt időszakban az érzéseiről, kivéve a saját pszichológusát, aki segített neki feldolgozni a történéseket. - Nehéz volt. Pszichiáterként dolgoztam, de eljött az a pont, amikor ott kellett hagynom a munkahelyemet. Ráadásul a házasságom is tönkre ment és úgy éreztem, hogy el kell jönnöm. A családom viszont ott él, így azért nehéz volt, de meg kellett tennem, magamért - mosolyodik el haloványan, nem is megy bele jobban a részletekbe, hisz nem ismeri a férfit. Már azon is meglepődik, hogy ezt így megosztotta vele. - Elnézést, nem akartam kedvét szegni a kalandos élettől. Ettől még lehet izgalmas is egy új helyre költözés - mosolyodik el. - Amerika melyik részén élt és mivel foglalkozott? Azt tudom, hogy most tanácstag, de mi a foglalkozása? - érdeklődik, mert kíváncsi lett a férfira.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=886874#post886874][b]Thomas Middleton - 2025.02.12. 19:02[/b][/url]

Stormie
betoppanva suli után | #notsosureaboutthisGIF


Rém hideg van odakint, csípős ez a délután és noha az volt a tervem, hogy suli után egyből hazafele veszem az irányt, út közben rádöbbenek, hogy apa azt mondta, csak irtó későn érkezik meg munkából és bár az hívogat, hogy bekuckózzak otthon a kutyusommal, de mivel holnap nincsenek óráim, valahogy kedvem támad még lébecolni; és ahogy mindez összeáll bennem, tekintetem a Csárdából kiszűrődő meleg fény felé siklik. Hm... miért is ne?
Pár pillanat múlva már nyitok is be a mulatóba, ahol nem mondhatni, hogy túl gyakori vendég lennék. Talán pont ez a nem megszokottság is vonzott ide. Na meg a melegedés lehetősége. Számmal ó-t formázva fújok ki egy hangos levegőt, így adva jelét annak, hogy jóleső menedékbe értem. Lekapom sapkámat, nyakamról letekerem navinés sálamat (talárom és nyakkendőm oldalamon lógó táskámban rejtőzik) és elkezdem lehámozni magamról bélelt, barna kabátomat, felfedve uniformisom rajtam maradt részét: sötét nadrág, fehér ing. Csodás az idő, itt ennyi is elég. Felekasztom kabátom a fogasra. Beljebb bandukolok, körbe nézelődve. Nem mondhatni, hogy nagyon beleillek a Csárda törzsvendégeinek sorába. Kicsit belekapaszkodom táskám pántjába, megilletődött kis mosollyal pislogva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=886896#post886896][b]Szikszai Attila - 2025.02.12. 23:06[/b][/url]

Bár nem vallja be, így jelét sem különösebben mutatja, de izgulni kezd Jázminért. Ez a projekt elsülhet nagyon jól, de nagyon rosszul is. Egyedül sokkal nehezebb végig vinnie, amit elképzelt. Pláne, ha nincs tapasztalata. Azért remélhetőleg lesz segítsége. A város biztosan. De az engedélyeken és a támogatáson felül többre lesz szüksége - kitartásra, szerencsére, jó üzleti érzékre, és hogy végső soron szeresse, amit csinál. Ez egy teljesen új életforma, amibe belevág. Attilának ismerős lemez valahol. Több szerepben próbálta már ki magát, amire hamarosan ki is tér. De az életben azért mindig volt némi kapcsolódás egyik a másikból, legalábbis az erősségeit igyekezett kihasználni. Kivéve, amikor fiatalon az útját kereste, és még egy rövid ideig Londonba is kiment mosogatni, hogy több pénzt tudjon félretenni a későbbi céljaihoz.
- Igen, felfoghatjuk úgy is, mint egy radikális lomtalanítás - tartsd meg a legszükségesebbeket, mondják. Van is erre valami japán technika, aminek a neve most nem jut eszébe. A családját illetően szerény mosolyra húzódik az arca. Kedves Jázmintól, hogy ezeket mondja. - Az én rokonságom sem fekete-fehér, de szerencsére azokkal veszem körül magam, akik számítanak - és ebbe a szűk körbe most már Kristóf is beletartozik, amíg a Návay házban húzza meg magát. Vele korábban érdemben sosem találkozott, mindig csak hallott róla, mert másik ágról rokon, de ahhoz képest, hogy nincs könnyű előélete neki sem, kellemes csalódás volt a viszonyuk.
- Ó, értem... - komolyodik el az ő arca is, miután a kávét kortyolgatva előadta Jázminnak a házvásárlásról és a költözésről kialakult gondolatait. Úgy érzi, van valami ebben a nőben, amit egyelőre nehéz megfogalmaznia, de úgy tud rá figyelni, ahogyan csak kevesek. Talán egy újságíró, vagy oknyomzó veszett el benne? Rá is akar kérdezni, hogy mi a foglalkozása, mert nagyon empatikusnak és bölcsnek tűnik, utoljára akkor találkozott hasonló emberekkel többnyire, amikor még viselkedéselemzőnek tanult az egyetemen, de mikor volt az már...
- Jaj, ez kedves... De ahhoz jobban meg kell ismerjen - elneveti magát a már-már hízelgő szavakra. Igazából nem tudja, mennyire az etikett beszél Jázminból, de az tény, hogy a városban mindenki a tanácstagok "barátja" akar lenni. Csak aztán jönnek a kérések, szívességek. És bevallja, amíg van ez az egész engedélyezés, nem szívesen kockáztat... Ha támogatást is kap, a végén még az a vád éri, hogy a vele való ismertség miatt fut fel az üzlete. Tanácsosabb addig távolságot tartani, amíg nem rendeződik az örökség sorsa, így a polgármester előtt sem kell majd magyarázkodnia.
- A tanácstagokat elsősorban a polgármester választja maga mellé - adja meg a talányos választ, majd mikor a pincér arra jár, egy pohár szénsavas vizet kér, ha már Jázmin is rendel. Komoly témák jönnek elő, érzi és sejti, hogy meg kell legyen az oka, amiért most itt van, ezért figyelmesen hallgat. - Ó, őszintén sajnálom... Fogadni mertem volna, hogy van köze az emberi lélekhez azok alapján, amiket eddig mondott - bókol. - Nem szegte a kedvem, emiatt ne aggódjon. Nem lehet könnyű újrakezdeni, csak arra akartam utalni... - vesz mély levegőt. Válás, család otthagyás... Öröklés, ami ugye halállal jár. Nem irigyli. - A keleti parton. Eredetileg illemtan és bűbájtan szakos tanár vagyok, amihez van varázslatelmélet és viselkedéselemző diplomám, illetve elvégeztem egy tolmácsképzést is. Dolgoztam a Bagolykőben, a Minisztériumban, illetve háttérmunkatársként a Mágusszövetségnek, mielőtt a tanácsban kötöttem ki - mesél magáról tárgyilagosan, mintha csak az interjúján lenne. Begyakorolt mondatok ezek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=887021#post887021][b]Stormie A. Daniels - 2025.02.16. 12:42[/b][/url]

A mai nap nem túl pörgős, nincsenek sokan a csárdában, ketten a pultban bőven elegek ehhez a tempóhoz. Néha még egy-egy hosszabb cigiszünet és üzenet is belefér Bari felé. Borzasztóan hideg van, de nagyobb hóesés nem érkezett a hideggel, pedig a múltkori hóvihart nagyon is élvezte. Bentről a lakásból, azt tegyük hozzá.
Egykedvűen dúdol a pultban, törölgeti a poharakat és próbál nem arra gondolni, mennyivel szívesebben feküdne most az ágyában egy regény társaságában. Csendben, melegben, esetleg egy pohár rummal megkoronázva az estét. Ennél a gondolatnál toppan be egy új vendég, ő pedig lassan emeli rá a tekintetét.
- Hát te eltévedtél? - szólítja meg Thomast, mikor beljebb mert sétálni. Elég vicces látványt nyújt az a csodálkozó arckifejezése, mintha meg lenne szeppenve, amiért betette a lábát ide. Leteszi a kezében tartott poharat és a pulton megtámaszkodva kissé oldalra dönti a fejét.
- Mit adhatok? Málnaszörpöt? - somolyog, hogy valamivel kedvesebbnek tűnjön. Bírja a srácot, szoktak beszélgetni és néhány napja az új fotóit is megmutatta neki a véleményét kikérve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=887052#post887052][b]Rátonyi Jázmin - 2025.02.16. 21:30[/b][/url]

- Olyasmi - bólint, Attila ügyesen fogalmaz, ezt már a kezdetek óta érzi, szeret is vele beszélgetni, s még a magyar nyelv felfrissítésében is a segítségére van. - Senkié sem az, tudja, van az a mondás, hogy az ember a barátait megválaszthatja, a családját azonban nem. Szerencsére mondjuk nekem sincs gondom ilyen téren - le is kopogja gyorsan az asztalon, s bár ők sem tökéletesek, hála az égnek, apróbb vitákon kívül komolyabb dolgokon nem szoktak összeugrani. Jázmin egyébként már ebből a csekély elbeszélésből is sok mindent le tud szűrni, s bár nem akar azonnali következtetéseket levonni, de úgy tűnik, hogy a férfi egy átlagos családból származik, ami jó dolog. - Ez így igaz - nevetve válaszol, valóban. Még egyáltalán nem ismeri a férfit, ellenben már az első találkozásuk óta van benne érdeklődés és kíváncsiság. Egy része nagyon is megismerné, egy másik fele viszont folyamatosan ott suttog a fülébe, hogy jobb, ha vigyáz. Oliver óta durván visszavett abból, hogy őszintén és nyíltan barátkozzon az emberekkel, hiába szeretne kapcsolódni, azóta van benne bőven bizalmatlanság és félelem. - Ó értem - hümment, ahogy az itteni protokollt megismeri, mondjuk már ez is sokat elárul, ugyanis ha valakit egy ilyen pozícióra megválasztanak, az bizonyára kiérdemelte ezt valamivel. A beszélgetés fonala valahogyan visszaterelődik ahhoz, hogy Jázmin hogyan is került ide, mi volt a motiváció, s bár nem akart mesélni ex-férjéről, főleg nem olyas valakinek, akit most lát másodszor, valamiért Attila a természetességével még ezt is ki tudta belőle hozni. Részleteket ugyan nem mond, ám röviden mégis csak összefoglalja, hogy miért is keveredett Bogolyfalvára. - Ne sajnálja, amit nem lehet megjavítani, azt jobb, ha elengedjük - mosolyodik el, bölcsen hangzik, mégis, nehéz hónapokon van túl, s még nagyobb küzdelmeken. - Nem az, de épp ez ad motivációt hozzá - mosolyodik el, bár ha van is némi szomorúság a mosolya mögött, ő ezt már elhatározta. Vannak céljai, és amúgy is, terápiaként tekint erre az új életre.- Köszönöm, próbálom elrejteni, hogy ne tűnjek túl szakmainak, de nem mindig sikerül - mosolyodik el, majd érdeklődve hallgatja a férfi történetét.- Viselkedéselemző? - máris megcsillan a tekintete, bár a bűbájtan és illemtan is igazán érdekes dolog, azért Jázminhoz ez mégis csak közel áll. - Tolmács? Wow, lenyűgöző - a férfi olyan sok mindenben jártas, hogy Jázminnak minden elismerése. - Képzelje, én meg idegen nyelvű, régi recepteket gyűjtök. Segíthet majd lefordítani némelyiket - mosolyogva szúrja közbe, majd érdeklődve figyel tovább. - Akkor Ön is próbált mindenfélét, ez igen sok tapasztalattal jár - állapítja meg, miközben megkapják az ásványvizet és az üdítőt. Jázmin megköszöni az italt, kortyol is a dzsúszból, ez kimondottan jól esik a kávé után. A beszélgetésben annyira elmerülnek, hogy Jázminnak fel sem tűnik az, hogy odakint kezd szürkülni, s egyre több vendég tér be a csárdába. - Egy évet egyébként én is voltam a keleti parton, egy ösztöndíjprogramban vettem részt az egyetemen - meséli, így akár még az is lehet, hogy egyszer egész közel éltek egymáshoz. - Melyik városban is volt?  - kérdi kíváncsian, miközben kortyol az italából. Egy ittas férfi ekkor lép oda az asztalukhoz, Attila vállára helyezi a kezét és neki áll magyarázni valamit, Jázmin nem igazán érti, mert kissé akadoznak a férfi szavai, de valószínűleg ez is egy közügy lehet, mert a férfi kérlelni kezdi Attilát. Jázmin addig csöndben kortyolja a narancslét, kissé feszült lesz, mert nem igazán szereti az ittas emberek közelségét, főleg ha azok ennyire erőszakosnak és rámenősnek tűnnek. Már csak akkor szólal meg, amikor végre a férfi távozik az asztaluktól. - Nem irigylem, mindig ilyen nehéz a tanácstagok élete? Hogyan viseli a barátnője, hogy mindig megtalálják Önt a város lakói?- kérdi egy mosollyal, s valahol mélyen azért hajtja a kíváncsiság, hogy vajon van-e Attilának barátnője, bár feltételezi hogy van, ha korábban a családalapítást említette.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=887074#post887074][b]Thomas Middleton - 2025.02.17. 17:45[/b][/url]

Stormie
délután a pultnál | #finallyafamiliarfaceGIF


Ráérősen araszolok beljebb, összeszorított szájú  kis mosolyokat eresztve meg a többi vendég felé, majd a hang irányába kapom a fejem, noha először fel sem fogom, hogy pontosan hozzám szóltak. Ez csak akkor áll össze, mikor meglátom, kitől jött a kérdés. Megkönnyebbülten mosolyodom el, arcom egészen kisimul. Egy kedves, ismerős arc.
- Ó, szia - köszönök rá boldogan, gyorsítva lépteimen. - Nem, én csak... - kezdem meg feleletem szemöldök összevonva, miután felfogtam a kérdést, aztán ráeszmélek, hogy ez csak inkább amolyan viccelődés azzal, hogy nem látni engem itt gyakran. És az nem kifejezés. Fújva nevetek egyet. - Gondoltam, benézek - vonok vállat, immár a pulthoz érve.
- Mm... - morfondírozom, ahogy érdeklődik, mit adhat. Tekintetem a kínálatot böngészi. De mindenképpen értékelem, hogy nem alkoholt ajánlgat egyből: hiába ihatnék már évek óta törvényesen, egyszerűen nem szeretem. S bár a málnaszörp tök jól hangzik, most valami olyanra vágynék, ami felolvaszt.- Valami meleg italt szeretnék. Melyik a legfinomabb? - kérem javaslatát derűsen, aztán végig pillantok rajta, ahogy a pult mögött áll.
- Nem is emlékeztem, hogy itt dolgozol - merengek el ezen, még mindig táskám pántjába kapaszkodva. Pedig lehet ám, hogy említette nekem, vagy tudtam róla, de valahogy tényleg nem dereng. Bár tény, nem szoktunk nagyon hosszan vagy kimerítően társalogni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=887113#post887113][b]Szikszai Attila - 2025.02.18. 21:34[/b][/url]

- Teljesen igaz - az viszont pozitívum, hogy Jázmin elmondásai alapján az ő családja rendben van. Természetesen Attila sem panaszkodhat, mert élete során rengeteg tragikus és traumatikus hátterű családmodellt látott, az övé pedig azzal, hogy a szülei válása után a nagybátyja magához vette taníttatni, szerencsére megmaradt a jó úton. És erről az útról később sem tért le, mert a tanulmányai és a munkája végig rajta tartotta.
- Csak előre, ahogy mondják - mosolyodik el. Nem tisztje tanácsot adni, sem életbölcsességeket osztogatni a másiknak, amikor semmit nem tud róla azon kívül, amit néhány pillanattal ezelőtt megosztott róla bizalmasan. Tudja jól, hogy úgy illendő, ha nem színezi ki magában a hallottakat, hanem esetleg megvárja, hogy egy megfelelő alkalommal ő maga nyíljon meg neki jobban erről. Addig a kérdéseket is szeretné mellőzni, mert nem faggatózó és kíváncsiskodó típus. Igazából a közhelyeken kívül nem is tudja hirtelen, mit tudna rá reagálni, ezért is sugallja azt a szavaival, hogy a fájó múltat valóban le kell zárni, és még ha nem is mindig egyszerű, de menni kell egyenesen tovább az életben. Egy pszichiáternek viszont különösen nem lenne elegáns, ha mindezt ő akarná megmondani.
- És tervezi folytatni a praktizálást az ideköltözésével? - kérdése egy kicsit inkább a város szempontjából is releváns, mert ha már így ismerkedik az újonnan betelepülővel, azért fontos adalék, hogy a végzettsége szerint egy ritkább, megbecsült foglalkozást űzőt tisztelhetnek az itt lakók köreikben. Mondhatná, hogy az a jó, ha nincs páciense, de a világ sajnos nem olyan, hogy ez azt jelentené, hogy senkinek nem lenne rá szüksége. Sajnos a mentális zavarok komoly dolgok, Attila csak pszichológusnál járt a munkahelyi kiégései és a stressz miatt, de pontosan tudja, hogy mekkora szükség van a mentális egészségre.
- Pedig a szakmaiság sokszor imponáló is tud lenni - mosolyodik el szerényen, és ez a megjegyzés tekinthető egy kisebb fajta bóknak is. Ő maga legalábbis szeret tudományos témákról értekezni, ezért örül, ha olyanokat talál, akikkel mély beszélgetéseik is lehetnek.
- Ha lesz időm, nagyon szívesen. De cserébe megkóstolnám a végeredményt. Jól boldogul a konyhában? - lehet persze, hogy ezt nem mérte fel jól, mert fordítani és írni más, mint csinálni. Vajon aki nem tudja, az írja a szakácskönyveket? Mindenesetre elég elfoglalt mostanában, alapos oka kell legyen annak, hogy csak úgy segítsen valakinek a fordításban. A tolmácsoláshoz van több köze egyébként is, és Jázmin szépen beszéli a magyart az eddigiek alapján.
- Philadelphiában és Bostonban - válaszolja tárgyilagosan. Régi idők, persze az amerikai világgal teljesen sosem tudott megbarátkozni, de felejthetetlen évek voltak. Jó volt azt az életérzést is megtapasztalnia.
Közben egy helyi lakos az alkohol hatására meglehetősen közvetlenül állít be, felhozva egy régi ügyet, aminek nem feltétlenül itt a helye átbeszélni. Szerencsére hozzászokott már ehhez, nehéz kellemetlen helyzetbe hozni. Kedélyesen bólogat, vállon veregeti, egy méterrel hátrébb lép, és elnapolja a döntést, az alak így távozik is.
- Elnézést, itt vagyok. Biztosan nehezen viselné, ha lenne. Sajnos velem nem egyszerű, hosszúak a napjaim, sokat pörgök, régen is sokat utaztam. Ezt senki nem nézi jó szemmel, de Ön, mint a női nem képviselője, ezt bizonyára meg tudja erősíteni - vonja meg a vállait.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=887155#post887155][b]Rátonyi Jázmin - 2025.02.20. 18:36[/b][/url]

Meglepő mód egy kicsit megnyílt Attilának és a kelleténél is többet megosztott magáról, ami így második látásra sem jellemző rá, főleg nem azóta, hogy tartja a két lépés távolságot az emberektől, különösen a férfiaktól. Ebben az esetben mégis kivételt tett, valahogy könnyeden tudott válaszolni az egyszerű kérdésre, s ami azt illeti, az is jól esett neki, hogy a férfi nem kezdett faggatózni és nem akart a részletekbe mászni. Arról most amúgy sem szívesen beszélni, leginkább azért is jött, hogy felejtsen és a háta mögött hagyja a múlt árnyait. - Még nem tudom, tudja most épp írok. Pontosabban már egy éve ezzel foglalkozom, egy könyvem meg is jelent és most készül a második. Leginkább ezzel szeretnék foglalkozni, illetve a szőlővel. Viszont gondoltam rá, hogy majd nyitok egy magánpraxist, hogy fogadjak néha egy-két pácienst, azt viszont még nem tudom, hogy visszatérnék-e egy pszichiátriai osztályra - egyelőre erről sem szívesen mesélne. A férfi amúgy is jobban érdekli, szerencsére egész sok mindent megtud róla a beszélgetésük során. A bókra elmosolyodik, majd még inkább, mikor a kóstolás kerül terítékre. - Nem olyan rosszul - feleli rövid mosollyal, nem akar egyből mindent elárulni, még sem henceghet azzal, hogy a szüleinek van az egyik legjobb étterme Montréalban, ahonnét Ő is rengeteg finom fogást tanult el. - De majd megállapítja - neveti el magát, ezzel végül is igent mondva a vacsorára, bár kicsit előre szaladt, hisz még a birtokot sem tudhatja magáénak. - Na és Ön? Szeret főzni, vagy inkább enni szeret? - kérdez vissza, ha már szóba jött a konyha, erre igazán kíváncsi. A beszélgetés során jól érzi magát, teljesen megfeledkezik az idő múlásáról és arról, hogy épp egy fejezetet hagyott megnyitva, amit nem ártana befejeznie, hisz határidőre kell elküldenie ezeket. Ehelyett Jázmin inkább elmerül a másik pillantásában és kíváncsian hallgatja, merre is élt, s mi jót csinált Amerikában, míg félbe nem szakítja őket az a férfi. Jázi csöndben kivár, s egy kedves mosollyal hallgatja a férfit, egy picit meg is lepődik. - Talán ritka kivétel leszek, de nincs tapasztalatom ezen a téren, mivel magam is elég rohanós életet éltem, és mindig volt teendőm, sokszor csak este estem haza. A volt férjem sem élt másként, szóval megszoktam. Ezen itt szeretnék kicsit változtatni, jó lenne egy nyugodtabb élet, békésebb, család, gyerekek…- kiszalad a száján mindaz, amire vágyik, aztán zavartan el is mosolyodik.
- Bocsánat, kicsit elkalandoztam. Nahát, itt mindig ilyen korán sötétedik? - kérdi, ahogy kikukkant az ablakon, majd az órájára néz, s akkor döbben rá, hogy már mennyi az idő. - Merlinre! Már hat óra? - pislog a férfire. - Jajj, ne haragudjon, de egy fejezetet még meg kell írnom, teljesen kiment a fejemből - egy zavart és elnézést kérő mosoly is kúszik az arcára, miközben a férfire pillant. Annyira szívesen maradna még a társaságában, hisz most kezdenek csak igazán belemerülni, viszont a szerkesztő a nyakát fogja venni, ha ezt a fejezetet nem küldi el még ma. Az italát ki is issza, majd felemelkedik az asztaltól, de annyira azért nem siet, még ott ácsorog. - Öhm, most akkor még felméri itt a dolgokat, hogy ki mit látott? - érdeklődik kíváncsian.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=891203#post891203][b]Németh Rebeka - 2025.10.30. 11:00[/b][/url]

Nem élhetek örökké azzal, hogy majd elkapom a lepattanókat, hanem igenis nekem is ki kell alakítanom a saját ügyfélkörömet, éppen ezért úgy döntöttem, hogy a mai este lesz az első igazi vadászós estém. Egy olyan helyen, ahol vannak férfiak és nagy eséllyel nincs velük a nőjük, vagy éppen nincs is nekik. Kellenek a férfiak, hiába is nem feltétlenül őket preferálom jobban. A választott helyem pedig a kocsma. A szettem pedig, térdig érő fekete csizmából, rövid, zöld szoknyából, ami kockás, mint az egyenruha a tanodában, csak fele olyan hosszú, fekete mélyen dekoltált, ujjatlan, hátkivágott felsőből és egy derékig érő kis kabátból áll. Az utóbbit gyorsan le is vettem, ahogy beléptem, így a felsőről tudni érdemes, hogy nagyon sokat sejtet, de semmit sem fed fel. Ahhoz kell egy kéz, ami mozgatja az anyagot. A hajam behullámosítva, ajkaimon vörös rúzs a szemem feketével kihúzva, elrejtve benne egy-két zöld csillámot. Csak ha közelről nézik, akkor bukkan elő.
A bárpultnál ülök, érzem a hátam mögött elhelyezkedők tekintetét, mégis, csak akkor nézek szembe velük, amikor néha kifordulok, akkor csak, amikor a pultos fiú nem tart szóval. És mindig csak azokra figyelek, akik nem sütik le a szemüket. Az elején sokan kiesnek a játékból, majd még páran, megint páran, míg végül hárman maradnak. De mind valakivel vannak, így az nyer, aki mellől a cimborája először dől ki.
- Megvagy. - suttogom diadalmasan magamnak, majd az új koktélommal a kezemben, ringó csípővel az asztalához sétálok, és anélkül, hogy akár csak minimálisan is zavartatnám magam, szó nélkül helyet foglalok mellette. - Felelsz vagy mersz? - kérdezem játékos búgó hangon, közel ülve, de tartva a tisztes távolságot még. Lássuk, hogy a nézésen túl a játékban is benne van-e, és ha igen, vajon mennyire rossz fiúcska is tud lenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=891242#post891242][b]Szépfalussy Gellért - 2025.11.03. 11:16[/b][/url]

Rebeka
a görbe esték egyike | megjelenés

Akkora zsivaj uralkodik a kocsmában, hogy a saját gondolataimat sem hallom. Szeretem az ilyet. Éppen Lénárt haverom sztoriját hallgatom arról, hogyan sikerült az egyik műemléket olyan módon restaurálnia a mai nap folyamán, hogy rosszabbul néz ki, mint előtte. „Nem kellene be-varázsgombázva dolgozni”, én csak ennyit mondok neki és megvonom ikonikussá vált, széles vállaimat. A második korsó sörömet veszem kissé cserzett ajkaimhoz, és hangosan nyelve bólogatok a további elmebeteg történetekre is, amivel ismerősöm szolgál. Néha olyan jó csak hallgatni ezeket, és nem nyomja mellkasomat a hiányérzet, hogy én csupán a két kezemmel tudok csinálni mindent, mindennemű varázslat nélkül. Az ember azt gondolná, hogy hozzá lehet ehhez szokni harminchat – sőt néhány napja már harminchét – év alatt, pedig nem. Mivel nem varázstalan környezetben vagyok, ezért nehéz feledni ezt a hendikeppet. Amikor valamit összetörök a boltban, máris mínuszos lesz a mutatvány. Nincsen Reparo, nincsen visszatérítés. Na, de mindegy. Ez már megszokott dolog… Ami viszont nem megszokott, az a megjelenésem. Fekete öltönyben vagyok, nyakkendőben és fehér ingben, plusz „szép cipő”. Igazán megtévesztő, mert egészen úgy nézek ki, mint egy bankár, aki csak a whiskyjét akarja kortyolgatni egy nehéz nap után. A nehéz nap megvolt, de sör van és nagyrészt csóróság. Még ha sok tekintetben jobban is megy a bolt… azért bankot nem fogok robbantani. Lényeg a lényeg, azért vagyok ma így kirittyentve, mert bementem az iskolába Bence ügyeit, kikérését és egyebeket intézni az öcsémmel, amihez kiöltöztem. Szerettem volna jó benyomást kelteni, de nem is értem, hogy miért. Mert most ugyanúgy a kocsmában ülök, de olybá tűnik, hogy Lénárt távozásra adja a fejét, és kissé furcsa íveket leírva indul el az ajtó irányába. Utána fordulok, és egy bamba kacagást – ami inkább felröffenés – hallatok, úgy térek vissza az asztal fölé, amikor is egy nemvárt hangszín csapja meg a fülemet. „Felelsz vagy mersz?”, hallom a kérdést az igencsak kihívóan öltözködő lánytól, amire halvány mosoly suhan át vonásaim között. – Merek – Minek ide köszönés vagy bármi is? Az idő már bőven túl van az este 10 órán. Ilyenkor már úgyis csak felszínes dolgok történnek. Általában.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=891246#post891246][b]Németh Rebeka - 2025.11.03. 14:52[/b][/url]

- Bátor vagy. - felelem kuncogva, miközben jobb kezem mutatóujjával kocogtatom meg az ajkaimat. Bomba biztos a rúzsom, hiszen az én világomban fontos a tökéletesség. - Rendben, kitaláltam. Nézz negyvenöt másodpercig a szemembe. - jelentem ki büszkén, de mielőtt még teljesen bolondnak nézne, adok egy kis magyarázatot is neki. - Egy kutatás szerint, ha el akarod mélyíteni a kapcsolatot valakivel, négy percig kell egymás szemébe néznetek, ez sokkal intimebb dolog, mint a csók vagy a szex, mert így egymás lelkét láthatjátok. Én inkább a szexet választanám veled, de előbb kíváncsi vagyok, hogy bejövünk-e egymásnak. - bevallom, amikor ezt a kutatást olvastam egy kicsit irigy voltam, mert szerintem a kettő kombinálása a tökéletes. Ott vagytok összegabalyodva, szextől izzadtan, kipirultan, és négy percig nem beszélgettek, csak nézitek a másikat. A végén már az is fáj, hogy nem érinthetitek a másikat. Annyira izgalmas lenne megfigyelni egy ilyen helyzetet. Jó, talán egy kicsit benne is lenni, de nem most és nem vele. Viszont tök jófejség tőlem, hogy ha van is nője és mégis lefekszik velem ma éjjel, akkor elmondtam neki egy tuti praktikát, amivel annyira romantikusnak gondolja majd, hogy nem akarja kidobni, ha rá is jön, hogy félrement. Milyen tök rendes ember lettem.
A virtuális vállonveregetés után, ha benne van, akkor közelebb csusszanok hozzá, úgy, hogy a combunk összeérjen. Azta, ez a pasas mindenhogyan nagy. Lepillantok, hümmögök elismerően, majd vissza fel a szemébe. Kíváncsi vagyok, hogy nyitott-e rám, és ha igen, mit fedezek fel benne. Én Rebekát szeretném adni neki, egy vidám, nyitott és laza lányt, aki szeret játszani, szeret szabad lenni. Mielőtt itt még azt hinné, hogy valami komolyabb lesz. Nem, ez csak egy kis szórakozás. Milyen cuki szemei vannak! Hogy említsem meg az ilyen kiskutyaszemű egyedeknek, hogy milyen óradíjjal dolgozom? Hajaj, nem hiszem, hogy Vica büszke lesz rám, ha ma cserkészés címszóval nem Poppy-nak szerzek egy új kuncaftot, hanem Rebekának okozok némi szórakozást. De tök cuki pasi! A fene vigye el!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=891251#post891251][b]Szépfalussy Gellért - 2025.11.03. 15:52[/b][/url]

Rebeka
a görbe esték egyike | megjelenés

Sosem voltam egy gyáva fajta. Legalábbis nem vallom magam annak. Fájón őszinte tudok lenni, de mellette a boldogságom is százszázalékos. Mindent igen mélyen élek meg, és alapvetően nagyon szeretem az életet és az élet-adta lehetőségeket is szívesen fogadom. Ezért van az is, hogy az öcsémmel egy kalap alá szoktak venni, amikor azt mondják, hogy „túl könnyen veszik az életet”. Pedig nem, csak szeretünk megélni mindent. Én kifejezetten. Éppen annyira szeretem a szenvedést, mint a boldogságot. Éppen annyira vagyok zárkózott, mint extrovertált. Furcsa dolog ez.
És ma egyébként – attól függetlenül, hogy az iskolai látogatás kissé megviselt – kifejezetten jó kedvemben vagyok. Még Lórántot sem küldtem el a fenébe, pedig baromira nem izgatott néhány része a mondadójának. Mégis összességében jól szórakoztam azon is. És a tény, hogy nem kell a továbbiakban sem egyedül lennem, még inkább feldob. Még ha nagyon is nyilvánvaló, hogy mire játszik ez a kihívóan felöltözött, vörös rúzsos lány, aki eddig a pultnál ült és láthatóan „vadászott”. Nekem mindig bók, ha egy fiatal, csinos lánynak imponálok. Pedig biztosan van közöttünk egy tíz év. Ami ismét nem túl meglepő, mert valamiért a fiatalabb korosztály preferál leginkább. Felé fordulok ültömben, ahogyan a combjai az enyémhez érnek, és érdeklődve hallgatom, miközben egyet-egyet hümmögök a magyarázatra. – Negyvenöt másodperc – ízlelgetem, majd egy utolsót kortyolok a sörömből. Többször vált már nyilvánvalóvá, hogy igencsak szeretek játszani. Tehát, immáron felé fordulva figyelem őt, amikor „elindítja az órát”. Úgy néz rám, mintha tényleg hinne abban, hogy ennyi idő alatt sok minden kiderülhet a másikról. Elmosolyodok – persze, miért is ne –, de ahogyan elkezdjük, mégsem tudom teljesen félvállról venni, mert mi van, hogyha mégis igazat beszél a tanulmány. A háttérben valaki nevet, valaki becsapja az ajtót, de én csak az ismeretlen kékszín szemeit látom most. Kicsit sötétedni látszik, ahogyan egyre jobban figyelem, de ugyanez mondható el az én zöldjeimről is. A poharam tetején majdnem eltűnik a sörhab, ám most ez nem érdekel. Noha az ujjaim még mindig a korsót markolják. Hüvelykujjaim lassan simít végig a pohár peremén, de a tekintetet nem engedem. A vállaim enyhén feszesek, a fejem kicsit oldalra döntöm, zöldjeimet szűkítem. Látszik, hogy figyelek. Mert figyelni akarok. Érdekes játék ez. Felmérek, mégis egy ponton mintha el akarnám nevetni magam, noha ezt elfojtom. Időnként pislogok, egyre lassabban. Az ajkam nedvesítem, mert a szájamon kezdem venni a levegőt, mintha az orrom is bedugult volna a nehéz levegőtől. Így csúszik át meglepő módon ez az egész egyfajta csendes intimitásba. A szívverésem kiegyensúlyozott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=891254#post891254][b]Németh Rebeka - 2025.11.03. 18:17[/b][/url]

Az ajkaimon ott ragad a játékos mosoly, ahogy nézzük egymást. Nem húzza ki magát, nem neveti vagy viccelj el. Tényleg játszik velem. És ez a tény teljesen megdöbbent. Azt gondoltam, hogy egy nálamnál idősebb férfi nem vevő a kislányos bolondozásra, de valójában az sem kizárt, hogy éppen ez az, ami hiányzik neki, vagy, az is lehet, hogy éppen az olyan fiatal lányokat kedveli, mint én vagyok. Abban biztos vagyok, hogy benne van a harmincas éveiben, talán már közelebb a negyvenhez. Szép férfi, de látszik rajta, hogy már nem húsz éves, ahogy az is, hogy nem is nagyon akar olyan lenni, mint akinél nem múlik az idő. Én szeretem, ha valaki tisztában van a korában és rendben magával, nem úgy, mint a volt férjem, ő ijesztően nem ismerte fel a saját korlátait, sem az intimitásban, sem az életben. Ha egyszer elmesélném, hogy hány dologgal lehet bántalmazni egy nőt szexuálisan, a tisztelt közönség meglepődne.
Ő azonban rendben van magával nagyon is. Rendes fickónak tűnik, olyannak, akit szeret a környezete. Az ilyeneknél nem érti az ember, hogy mégis, hogyan köthet itt ki. Hiszen neki nem itt lenne a helye. Azonban mindenkinek van egy olyan története, amit az emberek sűrű pislogással hallgatnak, míg ő csak sóhajt vagy szájat húz beszéd közben. Figyelem a tekintetét, mintha abban meglelném a kertes házat fehér kerítéssel, két fürtös hajú angyalkával, meg egy asszonnyal, aki gömbölyödve is dögös és vékony a bokája. Keresem, de nem látom ezeket, nem is tudom, hogy lehet-e látni egyáltalán. Vagy pont ezek hiánya készteti, hogy ma itt üljön, és egy fruska játékát játssza. Ha ügyes lesz, az már biztos, hogy ma nem magának kell segítenie a dolgon, hanem segítek neki én.
A tekintete bizsergető, a bőréből kellemes meleg árad. Csinos, talán vezető valahol, talán a hivatalban, de biztos, hogy ma a főfőnöke egy faszkalap volt, mert meg van gyötörve. A ruhája kényelmetlen, segítenék neki gyorsan levenni. De még nem most. Még kicsit játsszunk egymással. De ha eljön a pillanat, majd elpillantok a lépcsősor felé, vagy talán ő maga javasol majd egy csendes zugot, ahol magunk lehetünk. Minden rendes fickó mellé jár egy idióta főnök, aki miatt ő is a legrosszabbat éli át. Szegényem, nem csodálom, hogy itt ül most, majdnem egy percig, vagy talán azon is túl a szemembe nézve.  
- Én felelek. - szólalok meg végül halkan. Nem akarom hirtelen elszakítani magamtól, de nem is akarok rögtön merni. Inkább kicsit elterelném őt abba az irányba, hogy beszélgessen, incselkedjen. Kapjon meg mindent, amit egy nőtől meg akar kapni, és ha már megvan a bizalom, rátérhetünk minden másra is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=891257#post891257][b]Szépfalussy Gellért - 2025.11.04. 12:10[/b][/url]

Rebeka
a görbe esték egyike | megjelenés

Negyvenöt másodperc. Elvileg nem sok idő. Egy kávé megkeverésére elég, egy gyors biccentésre a pultosnak, egy lélegzetvételre két mondat között. Mégis, amikor valakinek a szemébe nézel, ez az idő máshogy működik. Kitágul. Lomhává válik, mint a méz. Az első pár másodpercben még próbálom tartani a távolságot – azt a fajta férfias önuralmat, ami mindig is megmentett attól, hogy túlságosan belekeveredjek bárkibe. Aztán észreveszem, hogy már késő. A tekintete megtalál. Nem tolakodó, nem kihívó – inkább olyan, mint egy ismeretlen dallamvezetés, amit valahol régen hallottál, és most újra felcsendül benned, anélkül, hogy tudnád, miért. Látom benne a játékosságot, de mögötte ott van valami egészen más. Az a fajta fáradtság, amit csak azok viselnek, akik túl korán tanulták meg, hogy a világ nem mindig szelíd. Az arca fiatal, de a szemei nem azok. Olyan ez, mint amikor valaki már tudja, hogyan kell túlélni, de még mindig szeretne élni is. És ebben a kettősségben van valami rémisztően ismerős. A kocsma hangjai elmosódnak körülöttünk. Csak az ujjaim mozdulnak, ahogy a korsó nyakán végig csúsznak. Hallom a saját lélegzetem lassulását. Minden kis mozdulat, amit tesz, túlságosan tudatos ahhoz, hogy véletlen legyen. A pohár peremén megcsillan a rúzsa nyoma, és azt veszem észre, hogy a gondolataim veszélyesen közel kerülnek ahhoz a ponthoz, ahol az ember már nem játszik, csak hagyja, hogy megtörténjen, ami meg akar történni. Negyvenöt másodperc után már nem számolom az időt. Csak nézem. És közben érzem, hogy a saját álarcaim közül néhány észrevétlenül lehullik. Nem kell mindenről beszélni, amit lát az ember – néha elég, ha csak nem menekül el. Még ha most ebben a szerelésben teljesen másnak is tűnhetek, mint a megszokott Gellért… az ember szeme valóban nem tud hazudni, vagy téves képet adni. Aztán meghallom: Én felelek. Egy apró mozdulatot teszek. A korsót elengedem, méretes kezem lassan az asztal lapjára simul, közelebb húzom magamat, mintha csak véletlenül történne. De nem az. A hangom halk, kissé rekedtes, ahogy megszólalok.
– Akkor kezdjük egyszerűen – mondom, és érzem, hogy a szavak valami mélyebb tónust kapnak, mint amit szándékoztam. – Miért jöttél késő este egy kocsmába, hogy kérdezz-feleleket játssz egy idegennel? – Nem suttogom. Csak kimondom. És hagyom, hogy ott maradjon köztünk, mint egy lassan keringő füstcsík. A pillantásom az övében marad, nem engedem el, nem menekülök. Kíváncsivá tett. Nagyon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=891261#post891261][b]Németh Rebeka - 2025.11.04. 14:34[/b][/url]

- Mert az élet túl rövid ahhoz, hogy csak beleüljünk a megszokott dolgokba és hagyjuk elsuhanni. - ez valóban igaz. Ha valamit megfogadtam, akkor az az, hogy nem fogok sosem hazudni, Rebekaként mindig igazat mondok majd, kivéve arról, hogy mi volt minden előtt. Egy szökött lány vagyok, akit egy idősebb férfi bántalmazott fizikailag. Sokan azt gondolják, hogy az apám vert, és nem azt, hogy a férjem viselkedett erőszakosan. És ez így is van jól. Nem tudom, hogy valaha is készen állok majd arra, hogy ezt az egészet, ami bennem van elnyomva felszabadítsam és elmeséljem. Arra sem állok készen, hogy bárki egy merengőben nézze meg ezeket az emlékeket. Mert, ha bárki látná, többé nem lenne képes úgy nézni rám, amilyen én vagyok valójában.
- Én szeretnék élni, érezni, tapasztalni és élvezni. Ehhez az kell, hogy a megszokottól eltérő tetteket hajtsak végre. Így hát felkaptam egy időjáráshoz nem illő ruhát, eljöttem egy helyre, ami nem megszokott hétköznap este, és kerestem valakit, aki nem félt a szemembe nézni. - és ez az a pillanat, amikor döntenem kell, hogy ki is vagyok én. Hogy Rebeka vagyok-e vagy Poppy. Hogy felfedem, hogy ki vagyok, vagy sem. És, ahogy nézem őt, ahogy érzem azt, ami az előbb volt közöttünk, abban a kötelékben, azt érzem, hogy képtelen lennék vele is olyan semleges lenni, mint másokkal. Jaj mibe keveredtem! Ezt nagyon nem így terveztem. - Rebeka vagyok, Beka. De van, aki Poppy-nak hív, a kedvenc virágom miatt. - nyújtom ki a kezem, hogy bemutatkozásunk teljes legyen.
- Neked mi a történeted? Ha rád nézek egy olyan fickót látok, aki eléggé tökös, főnök alkat, de a főfőnöke egy igazi rohadék, aki gallyra teszi, közben meg csak élvezné az életet, és azt szeretné elhitetni magával, hogy az esti sör segít ezt kiváltani, de tudja, hogy másra vágyik. Mire vágysz? - kérdezem csevegő hangon, hátha nem tiportam nagyon bele a lelkébe. Elvégre mi olykor azért vagyunk, hogy legyen kivel lelkizni, nem is mindig a testünket akarják, csak azt, hogy ne legye dr. a nevünk előtt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=891263#post891263][b]Szépfalussy Gellért - 2025.11.04. 19:54[/b][/url]

Rebeka
a görbe esték egyike | megjelenés

A szavai nem pattannak le rólam. Nem is tudnának. Olyanok, mint amikor valaki egy halkan kongó zongorán próbál dallamot játszani – nem harsány, nem hibátlan, de minden hangja betalál valahová, amit talán már el is felejtettem magamban. A mozdulatai közben a keze, ahogy a haját arrébb tűri, az ujjai között végigfut a szőkés tincs, a fény megcsillan rajta, a tekintete pedig mintha mindig egy pillanattal tovább tartaná a szemkontaktust, mint illene. Mégsem tolakodó – inkább olyan, mint egy kérdés, amit nem hangosan tesznek fel. Ahogy azt mondja: „az élet túl rövid ahhoz, hogy csak beleüljünk a megszokott dolgokba.”
A mondat lassan ülepszik le bennem, mint a kávé alján a zacc. Hallom, de valójában érzem is. Nem a levegőn keresztül, hanem valahol belül, ahol eddig gondosan elraktam mindent, ami túl sok volt. A sör illata, a kocsma tompa moraja, a poharak koccanása és a nő hangjának finom vibrálása együtt ringat bele valamibe, amitől egy pillanatra elfelejtem, hogy én vagyok az, aki mindig kézben tart mindent. A „szeretnék élni, érezni, tapasztalni” szavaknál egy rövid, leheletnyi mosoly szalad végig az arcomon. Nem tudatos, inkább reflex. Olyan ez, mint amikor az ember felismeri magát valaki más történetében, és hirtelen rájön, hogy ő is ugyanazokat a köröket rója – csak eddig nem volt, aki kimondja helyette. – Hát… az biztos, hogy nem vagy hétköznapi – mondom végül. A hangom halkabb, mint szeretném, de valahogy nem illene ide a harsányság. Inkább egy megfigyelés ez, semmint bók. A szemem újra az övére talál, és most már nem próbálom elkerülni. Nem menekülök. Ahogy a nevét mondja, Rebeka vagyok. Beki. Poppy, mint a virág, valami megváltozik a levegőben. Mintha a helyiség színei teltebbé válnának, a zaj tompábbá, és minden, ami addig csak háttérzaj volt, most elmosódna körülöttünk. A pult mögül kiszűrődő nevetés, a kinti hideg szél zaja, a poharak csörrenése – mind távoli díszlet.
– Gellért – nyúlok oda, és a kézfogás közben megérzem az ujjai melegét. Puha, mégis határozott mozdulat. Az érintés rövid, de a bőrömön marad az emléke. Talán az ő keze remeg, talán az enyém – nem tudom, és nem is akarom tudni. A kérdése, hogy nekem mi a történetem… elidőzik a levegőben. Nem lehet csak úgy elütni egy vállvonással. Először csak nézem őt, az arcát, ahogy a fény megül az arcélein. Aztán nevetek. Halk, őszinte, kicsit fáradt nevetés ez, amiben több van, mint válasz.
– A történetem? Hát… valószínűleg még mindig íródik – mondom, és a szám sarkában ott marad az a nevetés utáni feszültség. – Azt hiszem, a legtöbb napom arról szól, hogy próbálom kitalálni, mit is akarok. De… ha nagyon őszinte akarok lenni, mostanság nem igazán tudom – újra elnevetem magam, most már önironikusan, vállat is vonok hozzá. Egy ideje megszoktam, hogy úgy csinálok, mintha tudnám. Eléggé megy már a színjáték. Ahogy a poharam után nyúlok, a mozdulat közben egy pillanatra elidőzöm. Az ujjaim a hideg korsón, a fény megtörik rajta. Bence képe, ahogy az iskolában ül, váratlanul villan be. A fáradtsága, a tekintete, amiben magamat látom vissza. Elhessegetem.  – Van egy boltom a városban – felelem, félig játékosan, félig komolyan. – Kviddics-felszerelés, seprűk, sportőrülteknek való mindenféle vacak. Úgyhogy… – egy félmosoly kúszik az arcomra. – …a főnököm én vagyok. És néha egy elég rossz beosztott is – Nevetek, de a hangom mögött ott rezeg valami más is. Valami, amitől a nevetés inkább hangos sóhajnak hat. Egy pillanatra csend lesz. A tekintetem végigfut az arcán – a szeme sarkaiban ott bujkál valami, amitől az ember nem tud másfelé nézni. Az a fajta melegség, ami nem harsog, csak éget. – Talán… – kezdem halkan, szinte magamnak. – …arra vágyom, hogy végre ne akarjak semmit. Csak létezni – felelem, miközben megvonom széles vállaimat. A korsóért nyúlok, belekortyolok. – És neked… Poppy? – nem tudom, hogy miért ezt a nevet választom. Van benne valami kedves pajzánság. Fura, hogy ezek a mai fiatalok mennyi angol becenevet tudnak magukra aggatni. De amúgy ez bájos… olyan, mint valami művésznév.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=891264#post891264][b]Németh Rebeka - 2025.11.04. 20:47[/b][/url]

Halvány mosollyal és egy kicsit jobban kihúzott testtartással fogadom a bókot, mely szerint nem vagyok hétköznapi. Nem is sejti, hogy mennyire nem, de nem akarom, hogy rögtön a közepébe találja magát a dolgoknak. Inkább csak élvezzük az estét, a játékot, amit még csak kergetünk, mint két cica. Hogy vajon a végén egymásra ugrunk-e? Az elején azt mondtam volna, hogy igen, de most már nem tudom biztosan. - Erős neved van. Elsőszülött vagy? - érdeklődök, hogy egy kicsit jobban körvonalat kapjak róla. Az elsőktől egyszerre várnak el nagyon sok mindent és legyintenek sokszor, hogy ők olyan kis kísérleti eredmények. Utóbbi talán azért, mert a nagy elvárások miatti csalódások okán próbálnak úgy korrigálni, hogy ők, a szülők ne sérüljenek. Elsőnek lenni szívás, én már csak tudom.
- Miért feszülsz bele abba, hogy kitaláld, ki akarsz lenni? Az opciók általában jönni szoktak. Besétálnak az életedbe és eldöntöd, hogy akarod-e őket vagy nem. Vannak, amik néha visszatérnek, míg másokat örökre kikukáz a sors. Ha valami nagyon beleillik a képletbe, akkor úgyis visszatér. Sőt, olyan is van, hogy néha húz egy váratlant az élet és te olyan irányba indulsz el, amire nem is számítottál. Szerintem az a legizgalmasabb. - A hangomon is hallatszik, hogy tényleg azt találom a legjobbnak. Odáig vagyok a váratlan dolgokért, így lettem Poppy is, így költöztem a Prambergerre és lettem szabad.
- Te vagy a Kvaffkás pasas? A piacon sokat hallottam már rólad, minden korosztályban vannak utánad sóhajtozók, minden elismerésem. - nem hittem volna, hogy az egyik helyi hírességgel futok majd össze. Bogolyfalva tele van szép férfiakkal, de vannak, akiket többször emlegetnek és az emberek jobban megragadnak nekik. - Képzeld, pont két hete csináltattam meg az első tetoválásom, ami a kedvenc kviddics csapatomra utal. - kifordítva a jobb kezem, a csuklómon láthatóvá válik egy cikesz, amit egy ostorral kaptak el. Egyértelműen a Bakonyi Betyárokra utal, akik örök emléket fognak jelenteni nekem, persze nem csak a kviddics tudásuk miatt.  - Mindig megnézem a kirakatát, nagyon tetszik. Szeretem, hogy átrendezed és mindig új dolgokat teszel ki. De ha te vagy az a fickó, akkor miért vagy ilyen hivatalosban? Én azt hittem, hogy a minisztérium egyik meggyötört fickója vagy. - elég nagy tévedésben voltam, de remélem azért, hogy a boltban lazább öltözetben van. Valami oka van annak, hogy az asszonyok olyan nagyon sóhajtoznak, amikor szóba kerülnek a férfi izmok.
- Ezen a dolgon nem segít az alkohol. Tudományos tény, hogy ha gondolkodóra iszod magad, akkor csak rosszabbul érzed magad, mert többet agyalsz. Elengedni magad úgy tudod, ha lefárasztod a tested annyira, hogy csak bezuhanj az ágyba és ne legyen semmi a fejedben. - sokan azt hiszik, hogy az alkohol megoldás, de szerintem nagyon nem, szerintem pont, hogy rossz irányt eredményez. - Én? Apróságokra vágyom. Hogy holnap ne aludjak el, mert imádom a friss, forró sajtos pogácsát, és napközben már nem ugyanolyan, hogy találjak egy jó, meleg pulóvert, amibe bele tudok bújni, és hogy találjak valakit, akivel szexelhetek egy jót. - iszok egy kortyot a felsorolás végén, majd elgondolkodó arccal pillantok rá. - Talán, ha veled szexelnék ma éjjel, holnap vehetnék egy kviddicses pulcsit nálad és mivel a boltod közelebb van a piachoz, mint a lakásom, még a forró pogácsám is meglenne. - húzom széles mosolyra a számat, hátha nem csak megnevettetem a logikámmal, de még kicsit oldom is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=891266#post891266][b]Szépfalussy Gellért - 2025.11.04. 21:29[/b][/url]

Rebeka
a görbe esték egyike | megjelenés

– Igen – felelem az éleslátására, miszerint idősebb testvér vagyok. Nem tudom, hogy ez mennyire tudatos a szülőknél. Mármint a névválasztás. Pedig akármilyen „erős” ez a név, a mágia mégis elkerülte a tulajdonosát. Ezt persze megtartom magamnak, mert úgy érzem, hogy így is túl sok mindent osztottam meg magamról, mint terveztem. De valamiért olyan, mint egy jó terapeuta. Valamilyen kiskaput megnyitott, és most jó lenne kicsit visszazárni. Iszok egy újabb kortyot, de a korty nyelése közben, kissé felfújt pofazacskókkal kezdem el rázni a fejem. Miután visszateszem az asztalra a korsót, még vaskos mutatóujjammal is nemet mutatok felé, mert nem teljesen értek egyet. – Nem – kezdem a nyelés után kissé elcsukló hangon. – Nem feszülök bele. Csak elgondolkodom rajta – mondom a legnagyobb természetességgel. Mert nem vagyok egy depresszív alkat. Én szeretem élvezni az életet és minden lehetőségével élni, amit elém dob. Szeretem a nevetést, a jókedélyt, a nőket, az italt. Persze lehet, hogy majd idővel ez mennyire változik, vagy inkább hogyan alakul majd át… nem tudhatjuk, hogy merre megy még az élet. Van nem hivatalosan egy fiam, egy lezáratlanul lezárt se veled, se nélküled kapcsolatom egy olyan nővel, akiről azt sem tudom, hogy merre van. Amennyire szimpatikus és kedves vagyok bárki számára is. Ez ideig… óráig tart. Nem vagyok képes mély érzelmek kimutatására. Ha közelebb kerülök valakihez, akkor behúzom a kéziféket és menekülőre fogom. Tyű… valóban tele a fejem mindenféle baromsággal. – Nagyon bölcs vagy ilyen szemtelenül fiatal létedre – beszélek úgy, akár egy öregember. De tényleg így gondolom. Éleslátó. Noha kissé kezd feszélyezni, ahogyan egyre mélyebb rétegekhez jutunk. Nem is tudom már, hogyan jutottunk idáig ez alatt a néhány perc alatt. Mégis tovább mosolygok. Hiszen meghallom a legszürreálisabb dolgot, amit az utóbbi időben hallottam… én vagyok a kvaffkás pasas, akiről beszélnek a nők. Mosolygok? Mit mosolygok? Felnevetek. Így csak szélesen vigyorogva és kuncogva, játékosan hajtok fejet előtte, hogy „igen, lebuktam”. Aztán arra, hogy „képzeld”, kíváncsian düllesztem egy pillanatra a szemeimet, amik máris a tetoválásra siklanak. – Betyárok tetkót sem láttam még senkin soha. Minden elismerésem – húzom grimaszra ajkaimat.
Aztán a tekintetem, testtartásom és mosolyom is megváltozik, ahogyan dicsérni kezd. A szívemnek nagyon kedves az üzletem, és ez most hihetetlenül jól esik, így biccentve, egy szokatlanul félszeg mosollyal köszönöm meg. Szavak nélkül.
– Hivatalos ügyet intéztem – felelem természetes hangszínnel. – Csak nem állíthatok oda egy boltos kötényben – Ebbe viszont tényleg nincsen kedvem belemenni. Így most érje be ennyivel. Nem hazugság, csak nem mondok el mindent. Ezután térünk rá az alkoholra. A söröskorsóra tekintek és szélesen elmosolyodok. – Tudom én. Nincsenek alkoholproblémáim – emelem fel a kezem eskütételre. – Nem várok tőle megoldást. Én csak szeretek ilyen módon is kikapcsolni. A testmozgást sem vetem meg, hidd el – ejtek meg egy kaján vigyort, majd folytatom. – Minden reggel járok edzeni vagy éppen futni – Egy kezemen meg tudom számolni, hogy huszonéves korom óta hányszor maradt ki edzés piálás vagy kimaradás miatt. És persze akkor is az öcsémmel voltam. Hallgatom az elejét annak, hogy Poppy mire is vágyik, aztán megint kitérünk a szexre. Általában jók a megérzéseim, mégis most elnyomom, mert nem akarok tolakodó lenni. Nem is kérdés, hogyha odajutna a dolog, akkor szívesen dönteném a falnak, a pultnak, vagy igazából akárminek, mert érzem a kémiát, de valami sántít. És amikor már elfeledném az előző gondolataimat, akkor megint jön a szex és az a furcsa érzés. Ezért végül sármosan mosolyogva dőlök egy kicsit a lány felé. Éppen annyira, hogy kifejezetten csak ő hallja, amit kérdezek, és ha akar, akkor fel is képelhet. Egész nyugodtan. Vállalom a kérdésért a következményeket. Mert valami összeállt a fejemben. Lehet, hogy hamis. – És… mondd csak… Poppy – ez a név igazi lehelettámadás a női nyaknak. – Ez az éjszaka nekem csupán egy pulóverbe kerülne? – kérdezem diplomatikusan. Mégsem fogom azt kérdezni, hogy „mi az óradíjad”. Biztosan szuper lenne vele – mert fiatal, élettel teli és hihetetlenül vonzó – s persze az is lehet, hogy teljesen félreértettem az elmúlt perceket, de hogy én nőnek sem fizetek ilyen jellegű szolgáltatásért, az biztos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=891267#post891267][b]Németh Rebeka - 2025.11.04. 22:00[/b][/url]

Tetszik, hogy van saját véleménye, nem is kicsit, mert a legtöbben próbálnak úgy tenni, mintha minden úgy lenne, ahogy én elképzelem, hiszen nyilván van oka annak, hogy egyet akarnak velem érteni. Ki szeretne ellentétet valakivel, akinek fizet? Ahogy én, úgy a másik fél is olyankor simulékony tud lenni. Néha felszínes dolgokba, olykor mélyebbekbe. Mikor mit dob a gép. Benne viszont ott az őszinteség és az ellenállás képessége, ami még jobban tetszik. - Sokszor nem az életkor számít, hanem a tapasztalatok. - felelem csendes nyugalommal, hiszen egy hetven éves is lehet bárdolatlan, ha aranykalitkában élt élete minden percében és egy huszonéves is bölcs, ha éppen a kalitkát nem arannyal vonták be.
- Komolyan senkin? Ez nagyon nagy hiba. Én személyesen ismerem őket, rendesek. Az egyikük itt él, most az évfolyamtársam. - ami különösen furcsa tudva, hogy miként indult az ismeretségünk. A szavaimmal pedig nem mondom ki, hogy egyetem vagy mesterképzés a tanodában, csak azt, hogy egy évfolyamba járunk. Erre azért mindentől függetlenül büszke vagyok nagyon.
- Ez igaz, minden ruhadarabnak megvan a helye. - és a hivatalos ügyekhez tényleg nem jó úgy odaállítani, hogy azt sugalld, nem vesznek komolyan. Vannak helyzetek, amikor muszáj felvenni a szépruhát és elegánsan libbenni a feladatok árja felé. Nem is ellenkezek vele olyan dolgokról, hogy legyen önmaga, meg vállalja fel azt, aki ő, hiszen én is sokszor húzok olyan ruhákat, amik komforton kívüliek, ám a helyzet megköveteli őket.
- Látszik is rajtad, hogy ez nem veled született csak és tök jó, ha nincsenek problémáid az alkohollal. - bár ezt az utóbbit kicsit kétlem, mert elég könnyen szolgálták ki a szokásossal ahhoz, hogy ne járjon ide sűrűn, szóval nem tudom, hogy ez tényleg csak véletlen, vagy ezen a részen némi ellentmondást kell tapasztalnom nála. Teszek egy újabb próbát, hogy kicsit megnevettessem, azonban meglepő módon valami egészen más irányba megy el a dolog, amit nevezhetünk nem várt fordulatnak is. Most rajtam a sor, hogy nevessek és egy kicsit megingassam a fejem. - Én nem mondtam, hogy nem fizetném ki a pulcsit, csak összekötöttem a sok kellemes dolgot a hasznossal. - felelem vidáman, egy kicsit hátradőlve a támlának. Adok egy fél percet a csendnek, mielőtt megszólalok újra. - Mindvégig tudtad, hogy ki vagyok, vagy a pulcsi vitt el ebbe az irányba? - kérdezem végül teljesen érdeklődően. Tényleg nem állt szándékomban az, hogy ne fizessem ki, sőt, a fejemben ott motoszkál még valami, amit úgy érzem, hogy el kell mondanom neki.
- Nem kértem volna pénzt, egy élmény volt veled beszélgetni. Arra gondoltam, hogy néha lehetne, hogy csak úgy miért is ne alapon működni, anyagiaktól mentesen. De valóban nem lettem volna ott reggel. Haza kell érnem, mielőtt tökké változom. - vagyis, ha bizonyos időn belül nem kerülnék elő, tuti, hogy Vica berúgná az ajtót és azt mondaná, hogy irány haza. - De, ha nem feszélyez a dolog, mármint, hogy másokkal is vagyok, akkor baráti alapon szívesen könnyítek rajtad. - csúsztatom át a névjegyem az asztalon, mielőtt kicsúsznék a boxból.
- Valamikor beugrom körbenézni, hidegek az esték. - nem fogok erőltetni semmit, holnap sem fogok elmenni hozzá, nehogy azt érezze, hogy rákattantam, de esélyt adtam annak, hogy megtaláljon, ha meg akar találni. Viszont, ha nem állít meg, akkor a kabátom felvétele után a kijárat felé indulok. Érdekes érzésem van. Sikertelen voltam az ügyfélszerzésben, és mégis sikeresnek érzem magam. Különös este ez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=891273#post891273][b]Szépfalussy Gellért - 2025.11.05. 11:12[/b][/url]

Rebeka
a görbe esték egyike | megjelenés

A korsó lassan ürül, az est pedig kisimul körülöttem. A csárda neszei tompán keringenek a levegőben, ahogy Poppy szavai is. A legtöbb ember szónoki mázzal takarja el, ha meg akar fogni valakit – ő nem. Ő csak beszél, mintha magától értetődő volna minden, amit kimond. Valahogy ettől lesz veszélyesebb. Amikor azt mondja, tetszik neki, hogy van véleményem, elmosolyodom. – A legtöbben nem szeretik, ha valaki visszakérdez, vagy nem simul bele a véleményükbe – mondom neki, kissé félrebillentett fejjel. – De szerintem az ellentét nem mindig vita. Néha csak kétféle igazság néz egymással farkasszemet – Nem tudom, honnan jön ez a gondolat, talán a sörből, talán belőle. A „nem az életkor számít” mondatnál kicsit megdöntöm a fejem, és egy apró, elismerő mosoly fut át az arcomon. – Ezzel nehéz vitatkozni. Van, aki húszévesen többet látott, mint más hetvenen – Hangom csendes, szinte beleolvad a kocsma zsongásába. Aztán hallgatom, ahogy a pulóverről beszél, a fizetségről, az élményről, arról, hogy nem maradt volna reggelre. A mosolyom nem több, mint egy pillanat, de őszinte. Van benne játék, de nincs benne nyomulás. – Érdekes ajánlat – Mondom a „baráti könnyítésre”. A hangom mélyebb lesz, kissé rekedtes. – Én magam abban hiszek, hogy ami igazán megéri, azt nem lehet megfizetni.
Ahogy átlöki a névjegyet az asztalon, csak nézem a mozdulatot. Az ujja hegyének ívét, a papírlap siklását a lakkozott fán. Mintha lassított felvétel volna. Nem szólok azonnal. Elveszem, ujjaim közé fogom a kis kártyát, rajta a név, a szám, a dőlt betűs logó. Nem egy virágüzleté. Nem egy fodrászé. Aztán elindul. Nem néz vissza. Csak a kabátot húzza fel, és a hajába belekap a szél, ahogy kinyílik az ajtó. Ott maradok a korsómmal és a névjeggyel. Nézem a habot, ami a peremen lassan lecsorog, és érzem, hogy valami fura bizsergés fut végig rajtam. Nem szégyen, inkább valami felismerés. Tudtam. A hangsúly. A választékosság, ami pont annyira mesterkélt, hogy valaki megtanulta, nem pedig beleszületett. A mozdulat, ahogy a haját hátra igazította, amikor nevetett. A tekintet, amiben nincs meglepetés, ha egy férfi közelebb hajol. Apróságokból rakom össze, mint egy kirakóst. És a kép mostanra kész. Nem hibáztatom. Nem is érzek undort. Inkább… érdeklődést. Mert Poppy más. Van benne valami, ami túlmutat a szerepen, amit magára vett. Talán az őszinteség. Talán a könnyedség, amivel kezel mindent, amit mások szégyellnének. Vagy az, hogy volt mersze a szemembe nézni, amikor kérdeztem. A legtöbben ilyenkor lesütik a tekintetüket. Ő nem. Elrakom a névjegyet. A kabátzseb mélyére csúsztatom, oda, ahol a kezem megszokásból megpihen. Meglepetten veszem észre, hogy mosolygok. Nem azon, amit kiderítettem, hanem azon, hogy mennyire betalált. És hogy mennyire nem akarok ítélkezni. Kortyolok még a sörből. Az utolsót. A keserű utóíz valahogy jobban esik most, mint eddig. Talán mert van benne valami valódi. Mint ebben az egész estében. Amikor felállok, a szék enyhén megcsikordul a padlón. Az ajtóban még visszanézek a helyre, ahol ült. Az asztalon ott maradt egy fél üveg víz, az ujjlenyomata a poháron. Kint hűvös van, de nem zavar. A csárda fényei mögött valami furcsán kellemes érzés marad bennem. Nem tudom, látom-e még valaha. De ha igen, már nem csak „Poppy” lesz. Hanem az a lány, akitől a mai este alatt kicsit másképp gondolok a világra. A névjegy súlya a zsebemben, én meg elindulok hazafelé.