36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: « 1 2 ... 10 ... 18 19 [20] 21 22 ... 30 ... 47 48 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 26. 21:00 | Link

Catherine Alexis Rawen


Mi mást is reagálhatott volna a lányka? Nem is azért kérdezte a tanerő, mintha felmerült volna elméjében a visszautasítás lehetőségének gondolata, így talán még a választ meg sem várva, ül le az asztalhoz és vizslató szemeit mélyen a szemben ülő barnáiba fúrja. Miért megint a kihívás? Erre keresi a választ magában, miközben tudja jól, hogy nem vette sikeresen a vizsgát, de kapott egy újabb lehetőséget. Nem mondhatnánk, hogy repes az örömtől, de kardjába sem fog dőlni miatta, csak jobban átgondolja a tennivalóit. A sorsa újra ugyanabba a helyzetbe kényszeríti, immár sokadszorra, és az okával is tisztában van. Mikor megkapja az italát a pincértől, kér valami szigorúan alkoholmenteset még pluszban, és figyelmét újra a lányra irányítja. A vak is láthatja, hogy igen csak zavarba hozta, a szinte már rászáradt arckifejezése, ezért megpróbálja redőit, kevéssé frászt hozóra mérsékelni. Lehajtott fejjel hallgatja a magyarázatot, nem fűz hozzá semmit...még.
- Értem - mondja szürke, sok mindent sejtető hangon. - Ebben hasonlítunk, én is ezért járok ide, ám nem egy lánynak való hely és kissé túl sokat látlak itt ahhoz, hogy a véletlen számlájára írjam. Remélem értve vagyok? - Felvonja szemöldökeit, reflex szerűen. Nem akarja még jobban berezeltetni a rellonost, pont most, amikor...na, jó, ezt majd később hozza csak szóba. Ám a rossz, vagy ki tudja rossz-e beidegződéseknek nehéz parancsolni. Ellágyítja a kissé megkeményedett arcélét. Tanulnia kell a leckéből, amit Keiko által a sorstól kapott. Nem hibázhat ekkorát többet.
- Az ember mindig tesz valami rosszat, akkor is, ha azt gondolja ártatlan - közli filozofikusan és a közben kiérkező újabb italt a lány felé tolja.
- Nem akartam rád hozni a frászt, elnézést! Már megszokásommá vált. - Sajnálkozó mosoly terül szét az ajkán, vagyis messziről úgy hat.
- Egészségedre! - Sután nyújtja koccintásra a poharát, szokatlan egy helyzet, és nem is tudja, hogy hozza szóba azt a dolgot, amiért ide kellett jönnie.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 26. 21:58 | Link

Várkonyi Zoltán
A meglepetés ereje és a bűntudat... † Ruha

Leült velem szemben, én meg eléggé lesokkoltam a hirtelen kínvallatás miatt, fel sem tűnt, hogy rendel valamit. Átlagosan véve ismertem már őt valamennyire, de azért nem számította efféle megnyilvánulásra tőle, mint az a tekintet és a kérdés. Mikor megadom neki a választ, akkor persze jön az „értem”dolog amin felvonom a szemöldököm, továbbra is értetlenül állva a helyzet felett. Mégis mit tehettem már megint... Persze rögtön kapok rá választ, ami ugyebár egy tanártól jött, ráadásul igaza is van. Felsóhajtottam és a hajam kezdtem birizgálni jobb ötlet híján. Ráadásul az a hangnem... Rápillantottam, egyenesen a szemeibe.
- Igen, ebben igaza van. - mondtam egy aprót biccentve. Persze mondhatnám hogy de itt legalább nincs egy diák sem, nincsenek felesleges kérdések, maximum páran néznek rám furcsa szemmel, de ha megbújok a sarokban, akkor nagyjából láthatatlan vagyok annak aki nem feltétlen engem keres.  Mondjuk jót tett hogy próbálta rendezni az arckifejezését és amikor már nem nézett úgy rám, mintha legalábbis a halálos ítéletemet akarná aláíratni velem, akkor én is feloldódtam egy picit. Nem volt semmi bajom vele, imádtam az óráit és ahogy tanít, meg ha kérdeztem valamit mindig elmagyarázta, így nem volt csoda, ha felnéztem rá egy kicsit, na persze nem mondtam volna ki akkor se, ha tényleg egy vallatáson veszek részt. A következő szavain elmosolyodom, mivel filozofikusak, így azért meg kell erőltetnie magát az embernek, ha meg akarja érteni a lényeget. Én minden esetre értettem mire céloz, vagy legalábbis úgy hittem, hogy értem. Az újabb ital megérkezik, amire felvonom a szemöldököm érdeklődve, hiszen van előtte egy, nem értem mire kell a második, de hamarosan megtudom.
- Köszönöm! - mondom a felém tolt italra, ami persze mentem mindenféle szesztől, de ez nekem csak jó. A következő mondata miatt egy kicsit bűntudatom lesz, hiszen nem tehet róla, néha tényleg ilyen a stílusa. Ráadásul én veszek mindent túl komolyan...
- Ugyan, ne kérjen bocsánatot! Nekem kellene, hogy mindig túlreagálom a dolgokat. - legyintettem és rámosolyogtam egy rég nem látott mosollyal, mivel ez szívből jött. Hirtelen jött koccintás ötlete emiatt muszáj vagyok felkapni a poharat és koccintani vele egyet meglepetten. - Hát akkor, egészségünkre! - nevettem fel majd abbahagyva beleittam az italba. Mivel itt vajsörön kívül nagyon semmi sincs amit adhatnának alkohol nélkül, így az volt nem volt meglepetés. Semmi bajom nem volt az itallal, szerettem, és itt nem is volt olyan rossz, már ha azt vesszük milyen lett az amit én próbáltam meg csinálni... Leteszem magam mellé a poharat, majd érdeklődve nézek rá.  Igen, a régi Cat még itt van valahol.
- És hogy van? Rég nem beszéltünk már... - na itt eszembe jut, hogy már megint kezdem. - Mármint... remélem nem zavaró a kérdésem. Ha az akkor nyugodtan szóljon rám. - kezdtem volna magyarázkodni, de inkább lakatot teszek a számra képletesen. Néha észrevehetném magam ilyenkor, mert bajba fogok kerülni....
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 26. 22:28 | Link

Catherine Alexis Rawen


Szereti ez az önelégült majom, ha igazat adnak neki, és meg is jegyzi, valamint a szép emlékek között őrizgeti, és kiváltságokat élvez az, aki erre önszántából hajlandó. Kedveli is a rellonost ezért...is, meg azért is még inkább, mert érdeklődő és segítőkész, bár mostanában kicsit talán elhanyagolja a tanársegédi teendőit, legalábbis Zoltánnak ez a benyomása. Annak viszont örül, hogy nem egy olyan koloncot kap megint a nyakába, akivel csak a veszekedést lehet gyakorolni, de azért meg kell hagyni, nem vesztette el a józanságát így sem soha és erre mi más lenne, ha nem büszke. De, aki így a kedvében igyekszik járni, az remélhet némi kiváltságokat, ezért is nézte el a múltkori kilengését itt a csárdában, sőt, meg is védte volna, ha arra kerül a sor. Most viszont egészen más a gyerek fekvése, és másképp kell hozzáállnia, amit még a lány nem is sejt, ha jól értelmezte az anyja szavait. Minden esetre elgondolkodtató, hogy találtak rá? Ennyire nyilvánvaló, hogy itt tanít? Ennyire követi mindenki a tetteit, hogy ...vagy nyomoztatnak utána? Mielőtt még kialakulna benne a paranoia és mehetne pszichológushoz, ami tiszta égés lenne számára, száműzi a sötét gondolatokat agyából.
- Hagyjuk ezt, nem véletlenül vagy a tanársegédem és remélem ez tudod, hogy mit jelent? - Nem mondja ki, hogy kedveli, mi lenne jobb bizonyíték erre, mint hogy megbízik benne és megengedi, hogy segítsen neki, mert nála ezt is ki kell érdemelni. Tulajdonképpen, hálát ad a sorsnak, hogy őt kapta feladatul, s ha így ebbe belegondol, más tapasztalatot szűr le tüstént. Világosság gyúl az agyában, lehet nem is ő hibázott, hanem a kánya, mert a sors csak akkor ad könnyítést, ha valamit jól oldott meg a tanuló. Fellélegzik erre az önigazoló gondolatra, majd visszatér a vizsgálódáshoz. Még mindig csak kerülgeti a forró kását, nem tudja, mit reagálna Cat, ha közölné vele a tényt.
- Biztosan hallottad, hogy Keiko elment az iskolából és szeretném remélni, hogy ez nem az én hibám, de túlélem, viszont sokkal jobban érdekel, hogy veled mi van? Kevesebbszer látlak, az arcod pedig nem tükrözi a benned dúló harmóniát. És mielőtt felvetődne benned, hogy ehhez nekem semmi közöm, ki kell, hogy ábrándítsalak, igenis van. -  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 28. 19:05 | Link

Várkonyi Zoltán
A meglepetés ereje és a bűntudat... † Ruha

A prof érdekes viselkedésének hála minden figyelmem az övé volt. Na nem mintha nem figyeltem volna arra, aki velem szemben ül általában, de azért ez nagy szó. Szokásom volt elkalandozni, ha maradt néhány másodpercem rá, de most nem tettem. A  szavai viszont megmosolyogtattak. Nem mondta ki de tudtam, hogy kedvel, legalábbis most erre szeretett volna hivatkozni.
-  Tudom. Tisztában vagyok a jelentésével, habár elsőre eléggé kétértelmű volt. - mosolyogtam rá, majd körbepillantottam. Ez szuper, nincs más a környezetünkben aki megzavarhatná ezt a remek beszélgetést. Legalább nem kellett tartanom attól, hogy valaki megzavar minket és megkérdezhetem arról, hogy van terve esetleg az órai dolgokhoz, miben kell segítenem... ilyesmik. Persze ő csendben marad egy ideig, így hasonlóképpen csendben ülök, néha beleiszom az italomba amit nekem hozatott. Mondjuk azt láttam rajta, hogy gondolkodik valamin, erősen gondolkodik. Sajnos nem tudom kitalálni mi jár a fejében és legilimentor sem vagyok, rákérdezni pedig nem mertem. Ahogy ezen törtem a fejem egyszer csak megszólalt és Keiko, vagyis a lánya került szóba. Aztán pedig olyat mond, ami miatt leesett az állam és kellett néhány másodperc míg felfogtam az értelmét a dolognak. Mikor sikerül megemésztenem amit mondott, akkor a félig üres poharamra pillantottam, majd összeszedve az arckifejezésemet rápillantottam.
- Nos... hallottam Keiko távozásáról és igazán sajnálom ami történt, nem is kerestem, pont emiatt. Gondoltam kell egy kis idő, így nem kerestem fel. - mondtam meggondolva nagyon mit mondjak és mit ne. - Az arcom? Hát... történtek olyan dolgok, amelyeknek hála nem éppen vagyok olyan, mint pár hónapja, de már kezdek helyrejönni nagyon kedves, hogy érdekli mi van velem. - mosolygok rá, de csak egy pillanat, utána rögtön megkomolyodom, mivel most jön a neheze. - Az utolsó... mondatára viszont nem tudom mit mondjak, nem értem hogyan is érti ezt. Mint tanár? Mert ha most el akar küldeni az iskola pszichológusához akkor hevesen fogok ellenkezni, előre szeretném közölni. Nincs rá szükség, rendben vagyok, tényleg. - próbáltam magabiztosnak tűnni, úgy néztem az arcára, majd felsóhajtottam. Tényleg nem akartam egy ehhez hasonló vitát és fel sem merült bennem, hogy ezt másképp gondolta. A táskámra pillantottam, majd vissza rá és megpróbáltam valami más téma felé terelni a dolgot, mert nem akartam a saját életem darabkáit megbolygatni. Még csak gyerek vagyok és nem éppen állok biztosan a talajon. Nem fogok egy tanár előtt sírni, főleg nem azelőtt akire felnézek! Mély levegő Cat.... túl leszel ezen is. Megengedem magamnak, hogy összeszedjem a gondolataim, aztán újra teljesen nyugodtan nézek rá. - Inkább beszélgessünk arról, hogy mit tervez mostanában az órákra... Kell valamiben segítenem?- próbáltam valami olyanra rátérni ami nem az érzelmekről szól, legalábbis reméltem, hogy rá tudunk térni erre, elkerülve a könnyes dolgokat, mert tényleg nem állok biztosan az érzelmi helyzetemet illetően.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 29. 17:49 | Link

Catherine Alexis Rawen


Elgondolkodva forgatja poharát, a még éppen csak megkóstolt itallal, de a kétértelmű szóra, felszöknek a szemöldökei. Természetellenes, halk kuncogás tör fel a torkából, ezzel együtt szája is szóra nyílik.
- Kétértelmű?  -  Még folytatná azzal, hogy a barna helyében megválogatná a szavait, meg hogy nem annyira stabil ám a helyzete, mint tanársegéd, és tekintve, hogy nem nyúzza halálra sok munkával, bár megtehetné, nagyon jó kis poszt ez, de persze lehet rajta változtatni. A munka mennyiségén is és még személycsere is felmerülhet, ha így folytatja, csak tessék. Most azonban, ki tudja, miért, beéri azzal az egyetlen szóval, de azért a hangnem felér egy ledorongolással, attól függetlenül, hogy kuncog közben. Igazság szerint mulattatja a helyzet, bár az ő szemszögéből nézve inkább tragikomikus. Aztán Keikora terelődik a szó, majd Cat lelkivilágára, de úgy látszik az ugyanolyan tabu, mint a lánynak az övé. Jól ellesznek így ezek ketten, nem számíthatunk öklömnyi könnyekre, egymásra borulásra és egyéb hasonló nyalánkságokra, a csaposnak sem kell előkeresni a felmosót, hogy a bő érzelem nyilvánítás tócsáit eltüntesse. Zoltán csak bámul továbbra is a poharába, amit néha tör meg az, hogy a szemben ülőre emeli pilláit. Tudja, hogy nem fog semmit kihúzni a lányból, nem is csodálkozik rajta, de most megint nem tudja, mit tegyen, mit mondjon.
Idő?  Neki nem kell idő, letudta már a csalódást, ha így jobb a lányának, nem tehet neki szemrehányást, magának meg megteszi nagyon sokáig, de ez nem befolyásolja azt, ami történt, ezt jól tudja.
- Merlin mentsen meg tőle, hogy ilyet tegyek, ha ekkora ellenállást vált ki belőled, de különben sem gondoltam ilyesmire. – Ezt már majdnem jókedvűen mondja, majd körbetekint a helyiségben.
- Ez a hely amúgy sem alkalmas a kiborulásra, beismerem, egyébként azt is méltányolom, hogy együtt érzel velem. – Felnevet a saját gondolatmenetére, ám még mindig nem tudni, hogy mire gondol. Erre már innia kell, meg is ingatja néhányszor a fejét, majd int a csaposnak, hogy egy második kört rendeljen kettejüknek. Egyúttal bűnbánóan néz a lányra, nem mintha annak bármi joga lenne elítélnie őt egy pohár ital miatt, de változik a világ.
- Nos, örömmel hallom, hogy rendben vagy, akkor talán megbízhatlak néhány feladattal is. Ha már erre terelted a témát. El leszek pár napig foglalva, valakinek órát kéne tartania, meg persze a vele járó papírmunkák, fegyelmezés, házi feladatok ellenőrzése, beleértve a felsőbb osztályokat is. – Kérdőn veti szempárját a barnára, közben belül a kitörni készülő tűzhányó, mely pillanatokon belül kacagásban robban ki, ha sejtései nem csalnak túlzottan. Maradjon köztünk, de a tanítást csak akkor adná át bárki másnak, ha a halál jönne el érte, az is a katedrán találná, de még akkor is befejezné az utolsó mondatot, vagy mondata végére írásban odabiggyesztené a pontot, mielőtt végleg eltávozna az élők sorából. Erről azonban Cat semmit sem tudhat. Miközben hallgatja a tanársegédje válaszát, az egyik levegővételi szünetben, benyögi:
- Anyád baglyot küldött, pár órával ezelőtt. -
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
William Steve Livingstone
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 16
Összes hsz: 762
Írta: 2015. február 7. 21:38 | Link

!!!Táboros játék!!!
Kérlek ne töröld, ne írj bele! Köszi: Táborszervezők
A játék megoldásához elég, ha csak elolvassátok a szöveget, nem muszáj hsz-ban reagálni, de tiltva sincs, ha van időtök, vagy kedvetek, miért ne? Cheesy



Még szinte be sem léptél a csárdába, amikor a morcos pultos azonnal rád förmed.
- Te is azért jöttél? – kérdezte ingerülten.
- Ööö, mire? – kérdezed meglepetten. – Nem igazán értem, hogy mit kérdez.
- Hát azt az ostoba játékot? Megmondtam a tanárodnak, hogy ne küldjön ide senkit. Nem fogok egész álló nap taknyos kölyköket pesztrálni. Szóval te is azért jöttél?
- Iii-gen. – mondod motyogva, és közben a talárod alatt a pálcád után kutatsz.
- Egyből gondoltam. – kaptad az ingerült választ. – Na eredj innen, tűnés a csárdámból. – mutat a kijárat felé. Nem kell kétszer mondania, azonnal kapsz az alkalmon, hogy kereket oldhass. Kilépsz az ajtón, még hátrafordulnál elköszönni, amikor látod, hogy valami repül feléd, és közben a pultos kiabál. – És vidd innen ezt az átkozott fadarabot is. Van jobb dolga is az embernek, mint hogy… - még hallod a morgását, de már nem érted, mert becsukódott mögötted az ajtó. Fölveszed a fadarabot, és látod, hogy három darab számot véstek belé. 1 1 2
Gyorsan elteszed a zsákmányod, és folytatod az utadat.


Tovább a Bejárati csarnokba
Tovább az Önismeret tanterembe
Tovább a Titkos átjáróhoz
Utoljára módosította:William Steve Livingstone, 2015. február 10. 02:02
Hozzászólásai ebben a témában
Tiffany Elswood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 135
Összes hsz: 1504
Írta: 2015. február 16. 21:05 | Link

Márk

 Kész, slussz-passz, ennyi volt, vége. Ez a tanév is elmúlt. Bármennyire is jól jött most egy vakáció, Tiffany belegondolni sem mert, hogy nyakukon a vizsgaidőszak. Szőrnyű.
 Azért nyilván nem lehetett nem szóvátenni, hogy átvészelt egy újabb évnyi tanórát, így, rövid gondolkodás után, a mindig jó választásnak tűnő kocsmázás mellett döntött. Rögvest a szobája felé vette az irányt, ahol is ledobta magáról egyenruháját és talárját, hogy valami kimenősebb gönccel helyettesítse. Gyorsan magára kapott egy pöttyös miniszoknyát, amihez egy kék felsőt, fekete térdzoknit és egy pár bakkancsot társított. Fürdőbe menet még gyorsan rápillantott az éjjeliszekrényen ketyegő órára – 19:27 – majd továbbsietett a kis tükör elé, hogy elrendezze magát.
 19:43ra már teljesen elkészült. Megnézte még egyszer, hogy nálla van e minden, amire szüksége lehet – pálca, pénz, papírzsebkendő – majd becsapva maga mögött az ajtót, megindult a faluba. Kissé összehúzta kabátját, ahogy kilépett a fagyos levegőbe, de amiután mozgásba helyezte magát, megállapította, hogy csupán kellemesen hűvös van odakint. Nem egyedül indult útnak, még megannyi diák szállingózott lefelé a kastélyból, hisz mindenki ment lazítani egyet.
 Mire leért a főutcára sikerült is eldöntenie, hogy melyik helyet válassza egy kis ivászatra – így a csárda felé igazította lépteit. Gondolataiba süllyedve sétált az alkonyodó utcákon, és az utolsó alkalom emlékképeit próbálta előhalászni, mikor itt járt. Csak néhány dolog rémlett, így, bár morogva, de be kellett vallja magának, hogy régen, túl régen járt errefelé. Bár a jobb később, mint soha alapot vesszük, egyáltalán nincs semmilyen gond.
 Határozottan nyitott be a kintről oly sötétnek s eldugottnak tűnő helyre, halvány mosollyal jelezve háláját a benti melegnek. Legombolta magáról kabátját, majd tekintetével keresett egy kisebb, üresen álló asztalt, amihez letelepedhet. Köszönt egy-két iskolatársának, csúnyán nézett az őt fütyülő barmokra a sarokban, majd rendelt egy sört. Máris jobb.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

müty-müty|terelő|kérdezőke
Varjassy Márk
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1095
Írta: 2015. február 16. 22:44 | Link

Fanni

   Alig egy pillanat, s az otthoni szobája köddé vált a szeme elől, s helyét a falu ismerős látványa vette át. Iskolai göncben, egyik kezében a barna bőröndje fogója, másik táskáját elengedte, ami azon nyomban eldőlt, ugyanis a hasára kellett szorítania balját. Nagyon ritkán utazott csak így, egyáltalán nem volt hozzászokva, de ideje se volt valami orvosló igét kérnie rá végzős unokanővérétől, mert azonnal dehopponált.
   Az utcának szólt Zsófinak szánt búcsúja, s szinte elfeledkezve az émelygéstől, azonnal elindult előre. Természetesen a szoba melegében a kabátját nem vette fel, s hirtelenjében fogalma sem volt arról melyik táskájában lehet, keresgélni meg a hidegben se fogja. Szerencséjére a lakóházak helyett, a csárda előtt kötött ki. A fagyhaláltól menekülvén, sietve szedte lábait és a csomagjait, s benyitott az ajtón. Az arcába csapó hirtelen meleg megint taszított egyet ingatag egyensúlyán, úgyhogy körbenézés nélkül tántorgott egyből a pulthoz. Sor híján azonnal sorra került, kért egy barna sört, s valami helyfélét keresett tekintetével, esetleges ismerőst. Többség új volt számára, néhány bizonytalan, aztán az egyikük még inkább elgondolkodtatta. Méregette, méregetett egy lányt, végül rászánta magát, hogy sejtésének adjon egy esélyt. Nagy korty a korsóból, a cuccait a fogasokhoz száműzte, majd újra kézbe véve a sörét odament a haj rokonhoz. Míg odaért végigfutott rajta legutóbbi félrenézett esete, mikor hetekig köszöngetett valakinek az ispotályba, mert keverte valamelyik soha, na jó, pontosabban alig látott rokonával. Szokása összekeverni az embereket, akit meg kéne, nem ismer meg.
- Na szia, de rég láttalak!
   Köszönt ekképp, s egyből ledobta magát a legközelebbi szabad székre. Ha rosszul emlékezne, s nem Fanni a lány, úgyis hülyén jönne ki a dologból, hogy random letámadja ezzel a szöveggel. Tetézi mindezt a hirtelen landolás, széknyikorgás a padlón, mintha aki meginná a sörét, nemigen állna fel az asztaltól. S a legtöbbet úgy hozhatja ki belőle, ha még egy mosolyt is megenged hozzá, s reméli nem túl látványosan lesz lekoptatva, ha tévedett.
Utoljára módosította:Varjassy Márk, 2015. február 16. 23:07 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

12
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. február 16. 22:56 | Link

Várkonyi Zoltán
A meglepetés ereje és a bűntudat... † Ruha

A kérdése a kétértelműre meglepett, nem számítottam rá hogy visszakérdez, így zavartan ráncoltam a homlokom, de végül legyintettem egyet és inkább hagytam a témát. Nem tudok mit kezdeni vele, sőt össze voltam zavarodva egy kicsit. Főleg a dorgálás és a kuncogás az ami összezavart. Ismertem egy ideje, de eddigi emlékeim során kuncogással még nem találkoztam ha róla volt szó. A Keikora való kitérés talán nem volt a legjobb ötlet, de a lelkivilágom sem éppen egy jó téma, így hát...
- Nem, izé.... - zavart pillantással nézek rá, mert kicsit úgy éreztem, hogy túllőttem a célon.- Mármint, én csak... Szóval. - hebegek és habogok, mert nem akartam ezt az egészet kimondani, mármint fejben jobb volt. Ő ugyan jókedvűen mondta a Merlines dolgot, de én teljesen butának éreztem magam. Tudnom kellett volna hogy nem erre gondolt, de... áh már mindegy. Az ez utáni mondata egy kicsit boldogabbá tesz, mert jólesik hogy így gondolja, mármint méltányolja az együttérzésemet a dologgal kapcsolatban. A nevetése mosolyt csal az arcomra és most talán először sikerül nagyjából összeszednem magam teljesen, mióta beszélgetünk. Főleg most, hogy a tanársegédi dolgokra terelődött a szó!
- Feladattal? Bármivel! - lelkesen nézek rá, imádnám ha sikerülne valamivel lefoglalnom magam. Imádtam volna ha egy kicsit sikerült volna megszabadulnom a borongós napoktól... - Ez mind szuper, de nem vagyok olyan ügyes mint a prof, tehát az óra... hát azt is szívesen, de nem hiszem hogy hallgatnának rám... - lesütöm a szemem és az asztalt lesem. - Mármint, nem vagyok olyan magabiztos és határozott, de akármiben segítek amiben tudok. - újra rá emelem a tekintetem, majd megajándékozom egy szerény mosollyal. Nem hittem tényleg, hogy képes lennék egy órát megtartani, de örültem, hogy gondolt rá. Azonban volt egy olyan sejtésem, hogy repülő galacsinok, kiabálások, egymással veszekedő és civakodó diákok lennének ott, én pedig ha belekérdeznének teljesen lesokkolnék. Oké hogy értem az anyagot valamennyire, de azért... áh. Ingatom a fejem a gondolatmenet miatt, majd felsóhajtok. Nem lenne túl jó ötlet! Éppen befejeztem a monológot miért nem lenne jó órát tartanom, mikor a prof mond valamit, amitől úgy nézek rá, mintha kísértetet láttam volna.
- Az anyám?!!! - felugrok az asztaltól és olyan tekintettel meredek rá mint egy üldöznek. Az ajtó felé pillantok félve hogy belép rajta, majd  ökölbe szorítva a kezem dobom le magam a székre, kifújva a levegőt. Már csak ez hiányzott... Úgy éreztem magam mint akit becsaptak, mintha valaki az orromnál fogva vezetett volna. Nem a prof, hanem az anyám. Tudhattam volna hogy vannak kapcsolatai, annyira tudhattam volna. Hátradőlve a székben a plafonra emelem a tekintetem elszámolva egészen húszig.
- Mit akart magától? - semleges hangnemen kérdezem meg, nem kertelek. A lényeg érdekel, hogy mégis mit akart már megint. Néha annyi mindent visz a túlzásba hogy az már fájdalmas... Nem vagyok más kisgyerek akire óvón kell vigyázni, ez már nem az a Cat aki két éve eljött a suliba! Legalábbis én így gondoltam, de ő nem...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tiffany Elswood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 135
Összes hsz: 1504
Írta: 2015. február 18. 19:39 | Link

Márk

 A nyugalmat könnyű megtalálni, a megtartásával van gond. Épp kihozták a lány itókáját, ő meg jóízűen kortyolt bele a keserű italba. Kivállóan esett a hideg pia, úgy érezte, hogy ezzel érvénybe lépett a „Tökéletes este” fogalom. Sulinak vége (arra most inkább nem gondolt, hogy vizsgák is lesznek, méghozzá a nehéz fajtából), kocsmázik, el tud mérülni gondolataiba – mi kell még? A költői kérdésére hamar és váratlanul érkezett válasz, ugyanis alig pár perc múlva valaki elsétált mellette, a következő pillanatban pedig azon kapta magát, hogy az illető az ő asztalához ült le – vagyis inkább dobta le – magát. Lassan emelte fel tekintetét, készülve elküldeni az ismeretlent melegebb égtájakra, mikor tekintete megakadt a vörös hajszálakon, majd találkozott az ismert szempárral és arccal.
-Márk? – ennyit bírt kinyőgni a megdöbbenésről, majd másodperceken keresztül figyelte a srácot, mintha arra akarna rájönni, hogy tényleg hús-vér lény e, vagy csak valamilyen másolata a Levitásnak. Mikor már teljesen meggyőződött, hogy tényleg a Varjassy gyerek ül vele szemben, megengedett magának egy ritkán látott vigyort.
-Te meg hogy kerülsz ide? – kezdte el azonnal a kikérdezést. – Ezer éve nem láttalak, hogy vagy? – és tényleg, csomó ideje nem találkoztak, sőt, szinte egyáltalán nem hallottak egymás felől az elmúlt...évben? Megpróbált annyira lelkesnek tűnni, amennyire csak tudott, mert tényleg örült a fiúnak. Legelőször négy éve találkoztak, a DÖK Napfordulós rendezvényén, amiről Tiff büszkén állíthatta, hogy az ő ötlete volt. A Rellonos emlékezett, hogy majd leátkozta Márk fejét, mivel teljes lelki nyugodsággal rá akart gyújtani a rét közepén, a lány pedig nem akarta, hogy a rendezvényük alatt legyen hiszti. Így belegondolva, 17 éves fejjel félig sem tűnt annyira szőrnyű a dolog, mint annó – de mentségére legyen, évekkel ezelőtt volt! Belegondolva szinte biztos volt benne, hogy tavaly óta nem látta a srácot, de úgy döntött, ezt majd később hozza fel.
 Megváltoztatta testhelyzetét, kissé a társasága felé dőlt, majd félresöpört egy tincset a szeméből, és újra belekortyolt a sörbe, várva, hogy a fiú válaszol-e vagy sem. Bár jobban tenné, hogy megszólalna, ha már csatlakozott hozzá.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

müty-müty|terelő|kérdezőke
Varjassy Márk
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1095
Írta: 2015. február 18. 21:26 | Link

Fanni

  Kivételszámba menően nem tévedett, jó helyre ült, a megfelelő személyhez. Amennyire az ital és a korsó engedte, mögülük szélesen mosolygott legutolsó „találkozásuk” régmúlt idejére, ami épp csak egy összefutás volt anno akkor is. Mennyit változik ez alatt az ember, majd az első pillanatok után jobban összehasonlítja az emlékbéli Fannit a jelenlegivel. Csak növésben vannak még, bizonyára a fiún is látszik hasonló.
- Egyenesen otthonról. – Az ilyen költői kérdésekre évek óta képtelen megtanulni valami frappáns választ, marad a szimpla igazság. – Elég sok kimaradt a nyugodt s békés, lelki és szellemi fejlődésből az elmúlt hónapokban.
Képzeletben megveregette a vállát, milyen bölcselkedően fogalmazott, járt az elismerés. Címeres cigarettatárcájának és gyújtójának meg a kiszabadulás farzsebéből, amelyek kezdtek kényelmetlenné válni a széken ülve. Kirakta maguk közé az asztalra, mintha csak felkínálná közös gyanánt, persze ilyen szándék nélkül. Nem irigy ő, de se mást szívni, se hamust nem látott sehol, régebben meg nem járt ide, hogy rémlene neki, hogy lehetett-e bent rágyújtani.
- Vizsgázni csak le kell majd valahogy, ha rohamtempóban magolok mindent, na meg az előző évben kimaradt ez az időszak. Igazi levitások példakép vagyok nemde?
Egészséges öniróniának sose volt híján, most se tartja magában. Helyzetén időnyerővel lehetne bármit is javítania, marad a kész tények legpozitívabb elfogadása. Míg Fanni emészti az elhangzottakat, végignéz rajta ahogy újonnan tetszetős valakin, vagy rég látott ismerősön szokás. Ugyanúgy a pohara mögé bújva, mintha csak suttyomban méregetne valakit, mintha bármit is érne az ilyesféle fedezék. Apró érdekességnek találta, hogy szeme, s tekintete is kicsit sunyinak hat, még mindig, a jobbik értelmében persze. Vonásai mégis puhábbak, pedig fordítva kéne lennie, csak a szeplők hiányoznak az arcáról, nyilván a napsütés hiányában.
  Na, ki mit néz a másikon. Tekintetét rövidesen levette a lányéról, ahogy poharát visszatette az asztalra, s udvariasan viszont érdeklődött.
- ’Szal ha nem tévedek, te már végzel idén? De ha úgy van, nyugodtan maradhatsz negyedikbe, nem nézlek ki magam mellől, ha mellém ülnél a padba.
Utoljára módosította:Catherine Alexis Rawen, 2015. március 3. 19:56 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

12
Álmosvölgyi Kilián
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 160
Írta: 2015. február 23. 17:58 | Link

Szira, az ördögi nőszemély
Miért kell neked mindig efféle helyeken felbukkanni... / Pár héttel ezelőtt.

Besétáltam a csárdába és helyet foglaltam a tőlem megszokott asztalnál, amit mostanában kisajátítottam magamnak. Nem ez volt az első hogy itt lézengtem, ráadásul még csak nem is az utolsó. Régebben még volt egy kis tétje, de mára már unalmas és lehangol lett ez az egész... Nem kellett aggódnom amiatt, hogy valaki a nyakamra jön azért, mert itt iszogatok, vagy mert kint vagyok a sulin kívül ilyenkor. Igazából ez sosem érdekelt túlzottan, még akkor sem, ha megfenyítettek miatta. Maximum egy vállrándítással tudtam le a problémát aminek sem a tanárok, sem más nem örült egy kicsit sem. Érdekelt is engem, ha levonnak pontot? Nem! És az, hogy megbüntetnek? Olyan durva dolgot még csak ki se tudnak találni ami engem zavarna... Körbepillantva megint rengeteg érdekes arcot véltem felfedezni, de nem zavartak, legalábbis addig nem, míg belém nem kötnek. Az ajtó nyílt, egy újabb idegen tévedt be és a kicsit sem határozott lépteit figyeltem. Hamarosan letelepedett két "nagy"emberhez és elkezdtek beszélgetni. Közben persze odajöttek megkérdezni mit kérek, én pedig a szokásosat rendeltem. Itt sosem ellenőriztek (maximum a defenzort láttam itt időnként, de akkor okos voltam és leléptem), na meg tizennyolc elmúltam, éljen a magyar felnőtté válás kora. Milyen "kár", hogy már egyel idősebb is vagyok a tizennyolcnál. Miután leadtam a rendelésem, azután újra a környező asztalok furcsa szerzeteit szemléltem, mígnem megakadt a tekintetem pár érdekesebb fickón. Nem voltak átlagosak, habár itt általában senki sem az, ritka ha egy vagy talán két diák bejön a suliból ide, mármint a fiatal kategóriából... Most éppen nem volt itt közülük senki rajtam kívül amit igazán jó ómennek éreztem, mert nem volt kedvem kölyköket pesztrálni, hogy menjenek vissza a suliba, mert néha betévednek a prefik és akkor lesz itt nagy baj. Még mindig a kis csapatot szemléltem, mikor feltűnt valaki a színen, akit reméltem hogy eddig nem vett észre, mert ha valami butaságot csinál, akkor biztosan le fogom állítani. Ismertem már ennyire magam és valószínűleg ő is engem. Egyelőre nem tettem semmit, csak az érkező italomat megszerezve vártam, türelmesen...
Utoljára módosította:Álmosvölgyi Kilián, 2015. február 23. 18:37 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Álmosvölgyi Asztrid Szira
INAKTÍV


Rentainé
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 1369
Írta: 2015. február 23. 18:07 | Link



Közeleg a vizsgaidőszak, de nekem még mindig nem ez köti le a figyelmemet. A jegyeim jók, annyit biztos elő tudok kotorni magamból, ami ahhoz kell, hogy átcsússzak negyedikbe. Addig pedig...élvezem az életet, játszok a tűzzel, persze csak finoman és okosan. Ebben a tanévben még csak kétszer kapott el prefektus, ami azért elég jó arány. Már személyesen ismerjük egymást szerintem az összessel.
Ez az este az előzővel kapcsolatos volt. Tegnap azt ünnepeltem a csárdában, hogy csütörtök van, ma meg...hogy péntek. Oké, oké, tudom mit gondoltok. Nem vagyok asztalon táncoló csibe, csak szeretem elfelejteni kis időre a napi gondokat.
A csárda ma nagyon kihalt volt, nem igazán értettem, miért. Mindig tele szokott lenni. Mondjuk ez a tény nem akadályozott meg abban, hogy a pultnál leüljek és a jól ismert csapos fiúkával flörtöljek az ingyen italért.
Jó pár pohár után néztem rá az órára, vele együtt pedig az ajtóra, amin három, már kissé jó kedélyű úriember esett be. Az egyikük jó kiállású, magas szőke volt, egyből kiszúrtuk egymást. A fejemben már kavarogtak a gondolatok az italtól, ő pedig hozzám indult egyenesen - dülöngélve -. Mosolygás is volt ott, meg hátsimítás, aztán meghívott a nagy társasághoz. A másik két srácon kívül ott voltak azok, akik már akkor hangosan vigadtak, mikor én megérkeztem. Semmi rosszra nem számítottam, a fiúba karolva botladoztam el az asztalukhoz. Csak ott pillantottam meg a közelben Kiliánt. Szemem összeszűkült, de el is kaptam róla a pillantásom amint tekintetünk összeért.
Jobban érdekelt ez a csapat, mint Ő. A szőke közel ültetett magához, rendeltek. Jó kedvűen nevettem velük a poénjaikon, bár a felét sem értettem annak az alvilági baromságnak, amit dumáltak. Nem is érdekelt.
Hangosak voltunk, az idő telt, Mr. Szőke nyomult mint az állat, én meg magamat meghazudtolva táncra perdültem vele, persze miután a csárda is kezdett megtelni. Takarodó ideje már bőven lejárt, de diákok nem igazán jöttek, csak Kiliánt láttam állandóan. Csak azért is alapon hagytam a srácnak, hogy tánc közben ölelgessen, a kedvenc dalomat pedig már hangosan énekelve folytattuk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Álmosvölgyi Kilián
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 160
Írta: 2015. február 23. 18:21 | Link

Szira, az ördögi nőszemély
Pár héttel ezelőtt.

Olyan vagyok, mint egy kém. Rajta tartom a szemem, noha semmi dolgom nem lenne vele, nem az én problémám lesz, ha azok a fickók kikezdenek vele. Mély levegőt vettem és megpróbáltam hidegen szembenézni a helyzettel, ám ez nem volt olyan egyszerű. Minél jobban próbáltam ignorálni a társaságot, annál jobban zavart a jelenlétük. Mikor már harmadjára emeltem rájuk a tekintetem, akkor felálltam és a pulthoz sétáltam, kissé erősebben téve le a poharat, mint azt kellett volna. Még pár másodpernyi ideig szorítom, majd végül elengedem otthagyva a pultosnak. Egy gyors, lopott pillantást vetettem feléjük látva, hogy Szira igazán kellemesen elvan a társaságukban, sőt elnevetgél velük. Mivel egyelőre nem láttam okát beleavatkozni, így jobb ötlet híján ledobtam magam helyemre és magamban fortyogtam. Na de miért?! Nem az én dolgom, nem az én nőm és kicsit sem az én problémám... akkor? Az asztalra könyököltem és próbáltam rávenni magam arra, hogy lenyugodjak és egy kicsit lehűtsem a fejem, mivel így ha odamegyek akkor biztosan nekik fogok menni, na persze főleg a szőke fickónak. Az idő telt, közben semmit sem rendeltem csak vártam arra, hogy a leányzó jobb belátásra térjen, mindhiába. Tudtam hogy már rég a kastélyban kellene lennünk, bőven elmúlt a takarodó, de ez lehetett volna a világ legkisebb problémája is ebben a percben. Kit zavar egy újabb monológ valamelyik tanártól, hogy már megint kint voltam éjszaka, sőt a prefektusok is csak ezt tudják hajtogatni, meg azt, hogy büntetés. Szira leállt táncolni a fiúval, én pedig első kézből kaptam egy remek előadást a táncukból. Mondhatni, nem voltam épp vidám hangulatomban, de higgadtabb voltam mint jó pár perccel ezelőtt. Az ölelgetés volt az a pont, ahol már megint sikerült kiborulnom, noha az arcomon ez egy kicsit sem látszott meg. Felkeltem a helyemről majd a lehető leghiggadtabban sétáltam oda, habár legszívesebben a fickó fejét vertem volna a legközelebbi asztalba. Egyenesen Szirához vezetett az utam, akinek elkaptam a karját.
- Ideje lenne elhagynod a társaságot és visszamenned a suliba, Szira. - teljesen higgadtan, hűvösen közöltem vele a tényt, de tudtam mennyire utálni fog érte és hogy számítanom kell az ellenkezésére. Ismertem már annyira, hogy ezt tudjam, így készültem is rá. Ugyan nem szorítottam meg erősen, nem rángattam kifelé, pedig mind a két lehetőség megmozgatta a fantáziámat, de nem tettem. Adok neki egy esélyt, hogy jó kislány módjára és értelmesen döntsön. A fickónak persze nem tetszett a helyzet de egy pillantással a tudtára adtam, hogy igazán szépen kicsinosítom a fejét, ha nem hagyja békén a lányt. El is iszkolt, valószínűleg a haverjaiért. Majdnem felsóhajtottam mert nem akartam kocsmai verekedésbe keveredni, de ha ez az ára... akkor ez az ára.
Utoljára módosította:Álmosvölgyi Kilián, 2015. február 23. 18:36 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Álmosvölgyi Asztrid Szira
INAKTÍV


Rentainé
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 1369
Írta: 2015. február 23. 18:25 | Link



A hangulatunk belengte az egész csárdát, az érkezők között is voltak már páran, akik vigyorogtak rajtunk, és beszálltak a beszélgetésbe. Én is jól éreztem magam, teljesen el is felejtettem, hogy Kilián ott tartózkodik a hátam mögött pár méterrel.
Igazából semmi köze nincs hozzá, hogy mit csinálok és mit nem, ha az nem arról szól, hogy hogyan teszek keresztbe neki. Valamiért szeretek vele veszekedni, akár a folyosó közepén is, meg jól leátkozni mikor nem figyel. Gyerekes, mi? Az.
A szőke hercegem szintén öntötte magába az italokat, közben az én kezemben is cserélődtek az üvegek. Aztán minden olyan gyorsan történt, egyik pillanatról a másikra kezdett zavarni a közelsége, de még mielőtt elhúzódtam volna, valami másfajta szorítást éreztem meg a karomon.
- Mi van?! - szemöldököm a magasba szaladt, kékjeim a homály mögül döbbenten méricskélték Őt. Ott állt mellettünk, a szőkémet meg hát elég hamar lekoptatta. Még csak hozzá sem kellett szólnia... - Te eszelős vagy, hagyj engem békén! - kezemet kirántottam az övéből. Szemeim összeszűkültek, így néztem rá egészen addig, míg magamban elértem a tízes számig. Számolj el magadban tízig mielőtt orrba vágnád.
- Jól szórakoztam vele! Nincs beleszólásod abba, mit csinálok! - hangom az alkohol hatására meg-meg bicsaklott, mivelhogy igyekeztem elég hangosan a tudtára adni az információt. Már szinte mindenki minket bámult, vagyis inkább engem.
A pulthoz léptem, és kértem magamnak még egy italt. Nagyon reméltem, hogy ebbe már nem fog belekötni, hiszen én csak ünneplek...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Álmosvölgyi Kilián
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 160
Írta: 2015. február 23. 18:32 | Link

Szira, az ördögi nőszemély
Pár héttel ezelőtt.

Ahogy azt sejtettem a lány teljesen ki volt borulva, csak mert odamentem és elzavartam a táncpartnerét. Egy sóhajjal és egyben rosszalló pillantással nyugtáztam a kirohanását, hagytam hogy eltépje a kezét, habár megtehettem volna azt is, hogy rászorítok és ezzel magamnál tartom. Lehet ő is edz és erős, de azért én sem vagyok egy puhány alak. Mivel láttam rajta, hogy be akar húzni, így jobbnak láttam egy lépést hátrálni, ám végül ez nem történt meg. Ha megüt akkor lefogom és úgy viszem vissza a kastélyba, mint egy zsákot.
- Az előbbi megszólalásodra, miszerint eszelős vagyok nem fogok sem igennel, sem nemmel válaszolni, saját szíved joga eldönteni. - kezdtem bele a beszédembe, habár néha egy mondat is egészen nagy monológnak számít tőlem, de ő azért kicsikar belőlem akár tízet is, pláne ha valami butaságot csinál, amit be kell valljak egyre gyakrabban és gyakrabban visz véghez. A hangja meg-megbicsaklik, habár ennek a rejtvénynek a megoldására hogy mégis miért nem kell levitásnak lenni. Valószínűleg jobban be van állva, mint amennyire az meglátszik rajta.
- Nem, tényleg nem lenne semmi beleszólásom, de tudod... mindig megteszem, megtanulhattad volna már. - teljesen érzelemmentesen közlöm vele ezt, hiszen mindig meg fogom tenni és nem tágítok ettől még ha ő is kérné hogy ne tegyem. Attól még, hogy ő ki nem állhat, én még lehetek vele gondoskodó, pláne ha az a fickó aki elment a haverjaiért szintén be van állva és nem egyszerű táncpartnernek szemelte ki. Ami a szőkeséget illeti.. éppen jött vissza a haverjaival és igazán magabiztosnak tűnt.
- Figyelj Szira, vagy jössz velem, vagy én cipellek ki, de nincs kedvem beveretni miattad az állam vagy más testrészem, remélem ezzel tisztában vagy és eljut a tudatodig. Ha itt maradsz, akkor olyan bajba keveredsz ha nem is emiatt a srác miatt, de abból már nem tudlak kimenteni... - próbálok hatni a lány jobbik énjére, hiszen van neki olyan, vagyis régebben még volt. A szőke körülbelül a mondandóm végén ér ide és a magasabbik haverja már az öklét ropogtatja. Feléjük pillantok, majd egyenesen arra aki valószínűleg csak azt várja, hogy kimenjünk. Szirára pillantok jelentőségteljesen, majd a fickóra és várok. Ha Szira úgy dönt, hogy nem jön akkor is el kell intéznem a nagyfiút, hisze beleköptem a haverja levesébe... Pedig olyan nyugisan indult ez a nap... A szőkeség minket szemlél aztán kifelé indul a haverjával, én szintén így teszek. Tudom, hogy ha a nagyfiút elintézem akkor a kis szőke hanyatt homlok menekül majd el, ezek csak a nagy emberekre támaszkodnak, aztán ha egyedül maradnak akkor nyüszítve iszkolnak el mintha minimum tíz rémálomból kilépett szörny akarná őket miszlikbe kapni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Álmosvölgyi Asztrid Szira
INAKTÍV


Rentainé
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 1369
Írta: 2015. február 23. 18:36 | Link



Szemforgatva hallgattam, igazándiból a mondandójának a felét sem fogtam fel. Az alkohol elvonja a figyelmem az ilyenekről, tipikusan az egyik fülemen be, a másikon ki eset volt ez.
Csak beszélt és beszélt, én meg mérgelődtem. Komolyan nem értem, miért csinálja ezt. Minden alkalommal amikor találkozunk, valamibe beleszól, vagy beleköt, most is biztos csak azért nem hagyta, hogy táncoljunk, hogy legyen oka belém kötni. Persze Kilián, én ne érezzem jól magam soha azért, mert te ekkora magadba forduló dög vagy, mi?
- Hát ne tedd - morogtam a karjaimat összekulcsolva, az italomat várva. Szemem sarkából láttam, hogy a csapat közeledik, vigyorogva figyeltem azt a jóképű herceget, akivel az imént még össze voltam gabalyodva. Rám is kacsintott, de ahogy észrevettem, nem én voltam a fő cél...
- Vele fogok kimenni maximum - mutattam a srácra, szemöldökömet felhúzva grimaszoltam Kiliánnak. Szerintem tudta jól, milyen szándékaim voltak az estén a jóképűvel.
Nem gondoltam komolyan, hogy ezek kimennek és elintézik egymást, de megindultak. Egy pillanatig csak néztem utánuk, a számat is eltátottam, aztán a poharamért nyúlva utánuk lépkedtem, kissé imbolyogva.
Mintha egy rossz rémálomba csöppentem volna. Oké, hogy ez a majom képes megvédeni magát, na de nem egy csapat ellenséges részeggel szemben, tök egyedül. Próbáltam szólni a srácoknak, hogy hagyják békén, de senki nem hallgatott rám.
- Tudjátok mit, üssétek egymást - a végén vállat vontam, magam elé tartottam a kezeimet, és nagyot kortyoltam az italomba.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Álmosvölgyi Kilián
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 160
Írta: 2015. február 23. 18:51 | Link

Szira, az ördögi nőszemély
Pár héttel ezelőtt.

Ahogy azt előre éreztem nem úgy történt minden, ahogy azt szerettem volna.  Néha elgondolkozom azon, hogy talán egy falat könnyebben rávehetném az okos döntésekre mint Szirát. Vagy szerezzek egy kutyát? El se jutott a tudatáig a lánynak mit mondtam, legalábbis semmi jelét nem mutatta, hogy megértette volna. Egy újabb italt rendelt magának morgolódva én pedig egyetlen szó nélkül hagytam, pedig még ha azt megissza lehet össze is esik itt helyben...
- Ha nem tenném már rég sokkal nagyobb bajban lennél. - mondom neki, majd figyelemmel kísérem hogy a szőke visszatér a haverjaival akik szintén nem állnak a lábukon valami biztosan, de azért az öklüket előszeretettel rázogatják, ezzel bizonyítva, hogy ész helyett maximum izmot osztottak nekik. Mikor kijelentette hogy a szöszivel szándékozik kimasírozni, akkor sóhajtottam egy nagyot és már majdnem könyörögtem az égieknek, hogy csak most az egyszer világosítsák meg az elméjét, de sajnos erre a kérésre biztosan nem jött volna semmi, a fentieket ne érdeklik az ilyesfajta kérések. Végül úgy döntöttünk kint rendezzük le a nézeteinket, vagyis mindenki kijött beleértve a leányzót is. Kisétálva a csárda elé a nagyfiú, vagyis a szőkeség elkezdett hencegni, meg beszólogatni. Nem vettem fel, nem vagyok olyan típus akit érdekel ha a családját szidják. Szira ugyan próbálkozott, de a szavai süket fülekre találtak, sőt az egyik önjelölt macsó kijelentette, hogy ne szóljon bele.
- Ennek nem fog örülni... - jegyeztem meg a fickónak mire az morgolódva elküldött melegebb éghajlatokra. Ezen csak hűvösen mosolyogtam hiszen minél részegebb valaki, annál szebb szavakat használ egy hölgy társaságában. A szőkére emeltem a tekintetem, majd Szirára, nem szentelve a két macsógyereknek semmiféle figyelmet. Egy utolsó kérlelő pillantást engedtem meg magamnak, ám a szőke persze kihasználta, vagyis ki próbálta használni hogy nem figyelek oda. Mázlimra a részegsége miatt valószínűleg eléggé elszámolta magát ahhoz, hogy kitérjek az ütés ereje elől és mellélépve még a földre is segítsem csak egy kisebb fájdalommal a vállamban. Mit ne mondjak nem tetszett neki, hogy kigáncsoltam, a haverjainak sem ahogy láttam.
- Nincs kedvem verekedni - mondtam higgadtan, de erre a két cimborája megindult felém az öklüket rázva, szitkozódva.  A szőke időközben feltápászkodott és úgy döntött hogy megvárja míg a két izomagy elkap és egy kicsit helyrerak. Szép... A kettős támadás nem éppen volt meglepő hiszen nem hittem, hogy valami karaterúgással, vagy ehhez hasonlóval fognak próbálkozni, inkább az erejükre támaszkodnak. Az egyik balról, a másik jobbról jött felém hogy a földre juttasson, de nem kellett hozzá más mint megfelelő reakció, amiben nem volt hiányom. Majdnem az utolsó pillanatban tértem ki a két kéz elől, a két mamlasz pedig egymásnak húzott be, helyettem. Na több se kellett, fogtam és elkapva a fejeiket szépen egymásnak koccantottam őket. Ilyenkor örültem azoknak a súlyzóknak amiket emelgettem néha, sokat segítenek. Persze nem az erő a lényeg, én csak segítettem nekik a lendületük kihasználva a földre kerülni... A szőkére pillantottam, volt körülbelül fél percem, mielőtt ezek feltápászkodnak onnan, már ha nem lágy fejűek. Hogy őszinte legyek, nem igazán elleneztem volna mivel most szerencsém volt, de a következőeben számítanak az esetleges kitérésemre és akkor nagy bajban leszek. Akkor tényleg nem úszom meg ép fejjel és arccal ezt az estét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Álmosvölgyi Asztrid Szira
INAKTÍV


Rentainé
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 1369
Írta: 2015. február 23. 18:53 | Link



Szeretném én azt tudni, hogy miért is akart megvédeni attól, hogy jó estém legyen. Nem vagyok kislány, legálisan ihatok és kavarhatok a fiúkkal, ha azt akarok. Na nem mintha durvább terveim lettek volna a szőkével, de Kilián agyát jó húzni. Ki tudja, meg is történhetett volna...HA nem rontja ott a levegőt Ő is.
Sose szerettem a verekedést, józanul biztos nem. Így meg...fontosabb az épségem, mint a tömegverekedés megakadályozása. Amúgy is megérdemelne egy jó verést amiért mindenbe beleköt amit csinálok.
Eleinte nyugtattam magam, egészen addig amíg nekem be nem szóltak. A poharamat a földhöz vágtam, dühösen fogtam a kezembe a pálcám. Rájuk emeltem, de addig nem csináltam semmit míg Kilián is a támadók kezében volt.
Nem emlékszem a pontos eseményekre, sem arra, hogy milyen átkot küldtem a szőke felé, csak arra, hogy ő abban a pillanatban ahogy a srácra emelte a kezét, összeesett a földön. Miattam.
Nagyjából két másodpercig farkasszemet néztem az ellenséggel, aztán futni kezdtem, vele nem is törődve. Szédültem, a fejem hasogatott, nem is a kastély irányába tartottam. A játszótérre tartó út sötét volt, cseppet sem hívogató, de nem érdekelt. A fagyott talajon térdre rogytam, arcom a tenyerembe temetve nyöszörögni kezdtem. Nem esett bajom, de azt hiszem az alkohol nem passzol az átokszórással.
Utoljára módosította:Álmosvölgyi Asztrid Szira, 2015. február 23. 19:18 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Álmosvölgyi Kilián
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 160
Írta: 2015. február 23. 19:14 | Link

Szira, az ördögi nőszemély
Pár héttel ezelőtt.


Már éppen készültem a szőke elintézésére, ám Szira megtette helyettem. Nem kellett hozzá sok hogy utána induljak csupán annyi, hogy a két pacák megmozduljon mellettem. Szívesen kipróbáltam volna magam ennél jobban is, de lehet tényleg elintéztek volna elég rendesen, így jobb is hogy a lány után indultam. Egy ideig a sarkában voltam, ám vele ellentétben utáltam futni. Nemsokára el is vesztettem egy kis időre szem elől, ám hamarosan újra sikerült beérnem, nagyjából.
- Várj már... - kiáltom utána, de nem teszi, nem áll meg. Egyre idegesebb vagyok emiatt, zavar hogy nekem kell lófrálnom utána akár egy kiskutya. A dühömet lenyeltem elég hamar, tekintve hogy én magam tehettem róla hogy a lány menekülőre fogta a dolgot. Mondjuk... nem csak én. Hagytam hadd fusson amíg csak akar, de a nyomában maradtam. Vártam mikor áll meg, mikor hagy fel végre ezzel az ostobasággal. Már futottunk egy ideje, éreztem a hideg levegőt a tüdőmben és a torkomban egyaránt. Ugyan még nem fáradtam el, de azért sejtettem hogy a futásnak megvan a maga szépsége, ha nem egy lányt kell kergetned majdnem egy egész falun át, vagy lehet azon túl. Szinte kedvem lett volna rákapcsolni és elkapni, ám nem tehettem. Ezt a döntést most rá kellett hagyjam. Ha megáll akkor nem kell tovább loholnom utána, ám ha nem, akkor felfutunk a kastélyba, vagy be az erdőbe. Ki tudja merre is tart.. Valószínűleg még maga sem tudja mi a cél, így csak reménykedhettem benne, hogy nem akar ilyenkor az erdőben versenyezni. Lassan végül csak megáll... Már én is éreztem magamon hogy kezd elég lenni a futkosásból és a hajkurászásból, de nem hagyhattam itt kint a leányzót. A becsületem nem engedte volna meg, sajnos.

//Folytatjuk... valahol. Már ha a leányzó szándékozik megállni. //
Utoljára módosította:Álmosvölgyi Kilián, 2015. február 23. 19:18 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. február 26. 15:58 | Link

Szülinap
Konstantin

Ruha


Felsóhajtottam és még egyszer, utoljára vetettem egy pillantást a tükörképemre. Nem azért, mert annyira aggódtam volna amiatt, hogyan nézek ki, vagy mert Konstantinnak akartam megfelelni, egyszerűen csak tudnom kellett, biztosnak kellett lennem benne, hogy minden rendben van. Tulajdonképpen már csak ez az egy dolog volt az életemben. A rend. Ez volt az, amibe kapaszkodhattam, még akkor is, amikor Angliában elkaptak.
Minden áldott pillanatot azzal töltöttem odabent két kínzás között, hogy mindent tökéletesen elrendezzek magam körül. A körmeimet, a hajamat, a ruhámat… a méltóságomat. Mert talán ez az egy dolog maradt meg az emberi életemből; a méltóságom. Már annak egy tört része ugye, mert ahogyan azt a legutóbbi alkalommal Konstantin is a tudtomra adta, szerinte mindössze egy könnyűvérű nőcske vagyok, aki bárkivel ágyba bújik. Hát köszönöm szépen…
Vártam egy röpke pillanatot, amíg a szemem befogadta a látványt, majd felkaptam a piros szövetkabátot és megindultam a csárda felé, ahogyan azt előre megbeszéltük. Csodálkoztam rajta, hogy emlékszik, annak ellenére, hogy nem az volt életünk legfényesebb estéje a medencénél.
Huszonkettő.
Szép szám… nem mintha számítana. Elvégre talán majd az ezrediket is épp olyan nyugodtan fogom megélni, mint ezt most. Ha ember lennék, biztosan könnyekben törtem volna ki, amiért ismételten eltelt egy újabb év, és amiért egyre jobban közeledik a huszonöt, a harminc vagy esetleg az utolsó…
Belöktem a csárda ajtaját és kiválasztottam a legtávolabb eső üres asztalt, jeleztem, hogy még várok valakit, leterítettem a hátam mögé a kabátomat, majd a előkaptam a kézitükrömet, hogy helyreigazíthassam a kósza tincseket. így vártam a férfit.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2015. február 26. 16:00 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. február 26. 16:32 | Link

Katherine D. Averay


Mint már a medencénél is mondta, szívesen meghívja majd a fiatal nőt egy pohárka erősre, még akkor is, ha születésnapja már aligha jelent bármit is - legalábbis megváltozott énjének, a felszínnek. Mindentől függetlenül, a huszonkettő egy ünnepelni való szám, amit akkor sem tölthet egyedül, ha valahol tudja, hogy még több száz, esetleg ezer ilyen alkalma lesz vigadni. A férfi gondolatai az örökkévalóság körül forognak; saját halandóságán, veszendőségén elmélkedik. Hol lesz ő már akkor, mikor Katherine betölti a kétszázat? Talán majd iszik egy felest az ő emlékére. Vagy nem. Megeshet, hogy egy pillanatra sem fog emlékezni, amit együtt töltöttek, legyen az rossz vagy igazán kellemes emlék. Önkéntelenül is félrehúzza a hidegtől kiszáradt száját, és mielőtt benyitna a párás ajtajú csárdába, még megigazítja nyakkendőjét. Csupán néhány perce hagyta el a kirendeltséget, és bár hazarohanhatott volna átöltözni, neki megfelel az öltöny is. Ugyan a nyakát szorító kendő nem a kedvence, nélküle mit sem érne eleganciája.
- Két dupla whisky-t, és egy üveg kólát kérek - könyököl fel jobbjával a pultra, miután a helyiség legtávolabbik asztalánál megpillantja az ünnepeltet. - A cechet majd csak távozáskor egyenlítem ki.
Míg a pultos elővesz két poharat, és kinyitja az üdítősüveget, ő a piros kabát irányába néz, majd az elé tett tálcát megfogva biccent a pult másik oldalán álló férfinak, és ellökve magát a fától, odaballag a rá váró nőhöz. Leteszi az ezüsttálcát, majd leengedi vállairól a nehéz szövetkabátot is. A közeli fogasra akasztja azt, végül helyet foglal Katherine-nel szemben, és kellemes mosollyal pillant fel rá.
- Régóta vársz? - kérdezi megköszörülve torkát, s közben a nyakát irritáló kendőt igazgatja. Fehér ingén szürke mellény van, ingujja alól régi óra tűnik ki. - Volt egy kis túlórám, azért jöttem csak most. Hogy telt a napod?
Míg beszél, az átlátszó itallal megtöltött poharakat elosztja, a kólát a nő elé tolja, majd saját szélesszájú poharát koccintásra tartva szólal meg.
- Isten éltessen! - köszönti Katherine-t, közben végig keresi az óceánszín szempárt. - Már, ha fogalmazhatok így.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. február 26. 16:47 | Link

Konstantin


Nem telt el túl hosszú idő, mikor meghallottam a szívdobbanásait. Furcsa volt, kezdtem már beállni rá, épp úgy, mint annak idején Serenére, vagy Davidére. Olyan emberek, akik sokat jelentenek nekem. És mind férfiak… így már egészen érthetőnek tűnt, miért is mondta Konstantin azt a medencénél, amit. Fellestem a szempilláim alól, ahogy kinyílt az ajtó és óvatosan figyeltem, amíg rendelt, majd a tükröcskét a táskámba csúsztattam és vártam rá.
Szükségem volt arra a whiskyre úgy, mint semmi másra. Elvégre az ember lánya csak egyszer tölti be a huszonkettőt, és nyilvánvalóan nem arról álmodozik, hogy egymagában kortyolgasson egy csendes sarokban, ezért örültem a meghívásnak. Mennyire szánalmas lett volna, ha ma este egyedül ülök itt… és magamnak fizetek!
-Nem, nem igazán. –biztosítom gyorsan egy apró mosollyal, miközben végigfuttatom tekintetem rajta. –Akkor ezért vagy ennyire elegáns. Pedig már kezdtem azt hinni, hogy csak az én kedvemért csípted így ki magadat. –kacagtam fel halkan és hátravetettem a copfomat.
Elfogadtam a poharat, és miközben az ujjaim között pörgettem elgondolkoztam rajta, hogy mit is válaszolhatnék erre a kérdésre. Merthogy elég jól telt a napom, hát még az éjszakám Daviddel. A gondolataim egy kósza pillanatra a fiú körül forogtak, majd ismét Konra fókuszáltam.
-Jól, szeretem, hogy ilyenkor sohasem süt a nap és nem kell elrejtőznöm valahol. –jelent meg az arcomon egy féloldalas mosoly. –Na és neked? A kedves barátnőd, hogy van? –villantottam meg egy gyors vámpírmosolyt, de ezúttal eszemben sem volt rosszat tenni…ezúttal.
Kicsit furcsa volt ez a helyzet. Elvégre a legutóbbi találkozásunk nem kicsit ütött szíven, de eszem ágában sem volt erről beszélni. Nem szerettem, amikor gyengének láttak és Konstantin most kifejezetten összetörtnek láthatott volna. Épp ezért szedtem össze magamat, mosolyogtam és próbáltam minél magabiztosabbnak tűnni.
-Ó, igazán köszönöm, de nem hiszek az efféle felsőbb hatalmakban. –ittam egy kortyot és letettem magam elé a poharat. –A vérben hiszek. Mi másban is hihetne egy vámpír, nem igaz?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. február 26. 17:23 | Link

Katherine D. Averay


Képtelen eldönteni, hogy azért ilyen kacér és csábító a szemben ülő nő tekintete, mert vámpír, vagy halandóként is pontosan így nézne rá? Vajon lényi állapotából fakad az a furcsa határozottság, magabiztosság és megkísértő erő, vagy ugyanez sugározna belőle akkor is, ha emberként, lüktető vérrel néznének farkasszemet? Katherine viselkedése valószínűleg ösztönös, bizonyára tisztában van saját valóságával, és az emberi gyarlósággal is, de ezzel szerencsére más is hasonlóan van.
Konstantin megcsóválja fejét, de jókedvét nem rejti véka alá, az széles vigyorban lát napvilágot, s az ünnepelt szavaira még fel is nevet. Nem, esze ágában sem volt kiöltözni a halott kisasszony képzeletbeli születésnapjára, főként, hogy mindennap öltönybe kényszerül, így jobban kedveli a lazább viseletet. Ha idejében végzett volna, most pólóban, farmerben és bőrdzsekiben ülne itt, de... talán majd legközelebb.
- Ezerszer láttál már így - mondja az üdítősüveget vizslatva. - Vagy talán már nem rémlik?
Jobb szemöldökét kérdőn emeli meg, fejét kissé megdönti, s úgy figyeli a születésnapost. Nem szándékosan tér ki, egyszerűen a vámpír minden szava mögött csapdalehetőséget sejt. Érdekes kapcsolat az övéké, hiszen gyaníthatóan soha nem fognak egymásban megbízni, mégis jól érzik magukat együtt.
- Akkor ne is hívjalak, nem jössz el velem nyáron süttetni magunkat a parton? - kérdezi vigyorogva, teljesen komolytalanul. Ritka alkalmak egyike, hogy olyasmit mondjon, amiről pontosan tudja, hogy nem fog bekövetkezni. - Pedig nekem már nagyon elegem van a télből. Utálom ezt az időjárást, jöhetne már a jó idő.
Egyelőre vár a barátnőre kitérő kérdés megválaszolásával; egyrészt mert azt sem tudja, hogy rendelkezik-e olyannal, másrészt pedig fel-feltörő bizalmatlansága nem engedi válaszadásra.
- Mozgalmas nap volt, rengeteg papírmunkával természetesen - feleli, s nem bírva tovább türelemmel, erőszakosan enged nyakkendője szorításán. Bőre a kendő anyagának érintésére viszket és kivörösödött. - Léna emberiül érzi magát. Randevúzgatunk egy ideje.
Maga sem tudja mi van közöttük. A nőkkel soha sem értette meg magát túl jól, de igaz, ami igaz: Lénának már virágot is küldött, sőt mi több, üdvözlőkártyát, és fagylaltot vett, ő pedig bögrét kapott. Gondolataiból a koccintásra emelt poharak csilingelő hangja ébreszti fel, s egy jó kedélyű vigyor mellett kortyol saját italából.
- Én sem hiszek Istenben - mondja egy cuppantás követően, poharát az asztalra téve le. - De akárhogy nézzük, te már találkoztál a pokollal. Vér... no igen. Emlékszel még arra, akinek a legfinomabb volt a vére?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. február 26. 17:57 | Link

Konstantin


-Most, hogy mondod… -értek egyet egy halvány mosollyal.
Nem, természetesen egyáltalán nem állt szándékomban ezúttal csapdába csalni Konstantint. Nagyon sokat segített ebben a továbblépésben és az emberi érzelmek helyén kezelésében a tegnapi kis találkám Daviddel. Azóta megtudtam mindazt, amit tudnom kellett arról, amit mindketten műveltünk az eltáv alatt és arra kellett jutnom, hogy talán ez az egyetlen, amiben elnyomhatom a magamban rejtőző érzelmeket. Csak így működhetett, én pedig megadtam magam neki, egyszerűen csak magasabb szintre szándékoztam emelni a nem éppen legális munkánkat.
-De, szívesen megyek, ha hozol naptejet. –kacsintottam rá aprócska mosoly kíséretében. –Régen én sem szerettem a rossz időt. Gyűlöltem a hideget és a nedvességet, de most az életemet odaadnám érte. –vigyorodtam el hirtelen.
Annak idején nem volt az az ember, vagy varázslat, ami engem kirángathatott a kastélyból, vagy a szobám mélyéből, amikor bejött a rossz idő. Így találkoztam annak idején Yarral is, merthogy inkább meneteltem a kandalló és a meleg lángok felé, minthogy odakint császkáljak. Ez nyilvánvalóan abban a konkrét esetben hiba volt, de ki számolja már egy idő után?
Lena.
Nem tudnám megmondani, miért is tereltem rá a témát, minden esetre valahol mélyen legbelül érdekelt a dolog. Mi is segíti jobban a továbblépést, mintha minden erőnkkel támogatjuk annak a személynek a kapcsolatát, akitől el akarunk szakadni? Nem mintha akkor erőfeszítést igényelt volna, viszonylag gyorsan meg tudtam szabadulni az érzelmeim nagy részétől. Elég volt csak arra az aprócska tényre gondolnom, hogy a szemben ülő férfi egyszer már komoly fájdalmat okozott nekem; fizikai fájdalmat. Ezt pedig nem téveszthettem szem elől.
-Tudom. –vágtam rá azonnal és lepillantottam a poharamba, majd egy édes kis mosollyal vissza a férfire. –Kedves nő… tulajdonképpen. –döntöttem el a poharat forgatva.
Érdekes volt kettőnk között ez a kis kapcsolat. Nem tudnám megmondani, miért is alakult ki, ahogyan azt sem, hogy miért is mondtam igent erre a meghívásra, elvégre a legutóbbi találkozásunk alkalmával igencsak egyértelműen kifejtette, hogy nem akar tőlem semmit, ahogyan azt is, hogy mit gondol rólam meg a férfiügyeimről.
-Attól függ, mit is tekintünk pokolnak. -pillogtam rá kissé hunyorítva. -Sokkal rosszabb dolgok is vannak az életben, mint vámpírként élni. -felsóhajtottam és egy konkrét személyre gondoltam, bár igyekeztem gyorsan elhessegetni az emlékeket.
A kérdésre kiszakadok az álmodozásból és egy vállvonással iszom egy kortyot.
-Legfinomabb? Nem. –rántottam meg a vállamat. –Ellenben a legrosszabbra igen. Egy félvámpír barátnőmmel úgy döntöttünk, hogy megkóstolom a vérét… csak a hecc kedvéért. A házvezetőhelyettesünk mentette meg tulajdonképpen az életemet, azután mindhárman úgy néztünk ki, mint akik elkövettek egy brutális darabolós gyilkosságot…magukon. –elmosolyodtam az emlékre. Nem azért, mert majdnem belehaltam, hanem mert az egy tényleg szép időszaka volt az életemnek. Tényleg életnek éreztem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. február 26. 18:43 | Link

Katherine D. Averay


Felnevet a beteljesíthetetlen hasonlaton, és ujjbegyével az asztalon álló pohár száján kezd körözni. Érdekes, hogy Katherine pont ezzel a példával hozakodott elő, minden esetre kedélyesen elmosolyodik, s közben végig a pohárban lötykölődő alkoholt figyeli.
- És mi másért adnád még oda az életed? - kérdezi felpillantva, néhány másodpercen át állva a nő tekintetét, majd ismét poharára sütve kékjeit. Tényleg érdekli, hogy a véren és a hideg, nyirkos időn kívül mi lehet még fontos a másiknak. Hallgatása alatt saját életem adnám érte-listáján mereng, de hamar rá kell döbbennie arra, hogy ha most kifogná a három kívánságot teljesítő aranyhalat, nem tudná mit kérjen. Még több munkát? Feleséget gyerekekkel? Szimplán boldogságot a mindennapokban? Valószínűleg nem. Állna a tóparton szótlanul, és úgy engedné vissza a halat, mintha mi sem történt volna. Ujja megtorpan a pohár sima száján, és értetlenül néz fel Katherine-re.
- Mit tudsz? - kérdezi összehúzott szemöldökkel, de a látszat ellenére sejti a választ. - Még mindig követsz?
Újabb kérdését már csak mellékesen teszi fel, hiszen ha így is van, ő abból semmit sem érzékel.
- Nem csak tulajdonképpen kedves - fűzi tovább gondolatmenetét, ráadásul tényleg kezd értetlenné válni. Katherine összevissza beszél, mintha kódnyelvet használna, amit csak nőtársai érthetnek meg. Félti Lénát, noha tudja, hogy a szemben ülő mostanra elfogadta, és - ha minden igaz - nem bántaná őt. Csak hát, sose lehet tudni.
- Mondj egyet - provokálja a huszonkét évest, mert ő maga semmit sem gondol rosszabbnak annál, amivé az Averay lány vált. Figyelmesen, kissé összehúzott szemekkel nézi a másikat, karjait mellkasa előtt fűzi össze, s kényelmesen hátradől a széken.
- A legrosszabbra emlékszel, a legszebbre meg nem? Kiábrándító lehet. Na és a nők, vagy a férfiak vérét szereted jobban?
Hangjában némi szigorúság cseng, amit úgy húz magára, mint egy védelmező ruhát, azzal a különbséggel, hogy erről nem tud. Kérdez, hogy ne őt állítsák válaszadás elé, és mindent megjegyez, hogy a megfelelő alkalommal felhasználhassa. Letagadná, hogy így van, de ezt a tulajdonságát levetkőzni nem tudja. Mondaná, hogy nem él vissza az információval, de adódhat olyan helyzet, amiben az érdek megkívánná tőle. Szúrós szemekkel figyeli a nőt, de amint észreveszi magát, hangján és tekintetén is változtat. Olyankor sokkal lágyabban kezd beszélni, és szemei is barátságosabbá válnak.
Utoljára módosította:Osztrovszky K. Konstantin, 2015. február 26. 18:44 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. február 26. 18:59 | Link

Konstantin


A saját kis listámon jár az eszem és szükségem van néhány másodpercre, hogy átgondolhassam, milyen formában lenne a leghelyesebb kimondani és tálalni a gondolatot. Ennek mindössze egyetlen nagyon egyszerű oka van, mégpedig az, hogy nem akarok emlékezni. Mindennek ellenére minden egyes alkalommal, amikor Konstantin közelébe keveredek, valamiért Ő is szóba jön.
-Szeretnék visszakapni valakit. –feleltem halkan és ismét kortyoltam egyet.
Vészesen megfogyatkozott az italom és ez itt és most nem volt a legjobb helyzet. Úgy éreztem, szükségem van rá. Szükségem volt arra a megnyugtató melegségre, ami mindössze egy pillanatra átjárt, miközben az alkohol lecsúszott a torkomon.
-Követni? –vontam fel a szemöldökömet. –A madarak csiripelték. –forgattam meg a szemeimet egy apró vigyorral.
Valójában már nem igazán követtem Konstantint, mindössze néha-néha azon kaptam magamat a faluban, hogy kiszúrtam a szívdobbanásait és a tekintetemmel azonnal őt kezdtem keresni, amikor pedig megtaláltam egyszerűen nem eresztettem. Csak ültem valahol és figyeltem, ahogyan elhalad előttem. Ő nem látott engem, de én láttam őt és ez valahol mélyen, legbelül idegesített.
Kiürítettem az a poharamat, majd magam elé vettem a kólát és csak azért, hogy húzzam az időt, ismételten kortyoltam párat. Át kellett gondolnom ezt a helyzetet és meg kellett értenem, hogy mégis miért mondom el azokat a dolgokat a férfinek, amik valójában nem is tartozott rá.
-Csak egyet? –kacagtam el magamat halkan. –Ki tudja, hány évig fogok élni és folyton, újra és újra elveszítem azokat az embereket, akiket szeretek. Valójában még csak huszonkét éves vagyok, ez azt jelenti, hogy négy éve vagyok vámpír, de ennek ellenére már túl sok fájdalom ért és túl sokan haltak meg. Olyanok, akiket nagyon szeretek. Ennél szerintem semmi sem rosszabb, a tudatnál, hogy örökre egyedül maradok.
Mint mondtam, nem tudom, miért is osztottam meg mindezt Konstantinnal, de amikor megtettem, akkor az asztallapba szerettem volna csapkodni a fejemet. Hogy miért? Mert ismertem a férfit. Tudtam, hogy képes lenne mindezt felhasználni ellenem, ha úgy adódna, hogy szüksége lesz rá. Mert tudta, hogy ezzel képes lenne érzelmileg zsarolni.
Megvillant egy pillanatra a tekintetem, amikor végigmértem a férfit, mielőtt bárminemű választ adtam volna.
-A legszebb még nem történt meg. –jelentettem ki magabiztosan. –Nem ez a meghatározó, bár ha lehetőségem van rá, akkor férfiakból iszom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. február 26. 20:19 | Link

Katherine D. Averay


Az életétől tehát pont egy személyért válna meg, ha egyáltalán volna még olyanja. Konstantin csendesen figyeli a nő lesütött szemeit, a poharában megfogyatkozó italát, és elhalkuló hangja sem kerüli el figyelmét. Egyelőre azonban nem szólal meg, hagyja, hogy beálljon közéjük néhány másodpercnyi szótlanság, és Katherine elmerenghessen saját világában. Ő maga nem tudja, kiről van szó, talán egy jó barát, vagy annál több, nagy szerelem az, akit visszavár, de az biztos, hogy pozitívan csalódott most a nőben. Valamiért azt várta, hogy tárgyért óhajtozzon, vagy egy saját szigetért, isten se tudja miért, de nem gondolta, hogy pont egy élő, illetve mára már halott személy lesz szíve legnagyobb kívánsága. Mindig ez történik; ő valamit elgondol, amire aztán Katherine könnyedén rácáfol. Az irodájában, a szökőkútnál, de a stégen sem bízott benne, pedig nem adott rá okot. Mielőtt megszólalna, szájához emeli poharát, és az utolsó korty kivételével kiissza belőle a whisky-t.
- Még leányéletedben, vagy már vámpírként veszítetted el? - teszi fel következő kérdését, mint valami kihallgatótiszt, akinek kényelmes körülmények között kell információt gyűjtenie a szemben ülő, most törékenynek tűnő lényről. Arcvonásai kemények, az együttérzés, ami egyébként szívében dobog, nem látszik. Megtanulta már leplezni, és ha tekintete mégis elárulná egy pillanatban, az újabb pislantással azt is kiűzi onnan.
Szóval madarak. Badarság volt azt feltételeznie, hogy még mindig jelent valamit Katherine számára, ami miatt a nyomában járna, de ilyen az emberi lélek. A felvont szemöldök ívét nézi, aztán a vigyorra csúszik tekintete. Ugyan, mire számított mégis? A csend alatt, ami ismét rájuk telepszik, Konstantin hol a kólásüvegre, hol az asztalra mered, és csak mikor az ünnepelt szólásra nyitja ajkait, néz fel rá.
- Éppen ezt mondtam, Katherine. A vámpírélet hordozza magával a poklot. Egyedül maradsz, hacsak... nem teremtesz magadnak társat. Olyat mondj, ami nem köthető ehhez az állapothoz - határozottan beszél, pont úgy, mint mikor parancsot kap rá. Viszont amit most, vagy mióta Bogolyfalván vannak mond el neki a nő, azzal sem visszaélni nem akar, sem lelki terrorban tartani a másikat. Nem tud elképzelni olyan esetet, amiben megzsarolná Katherine-t, kivételt képez ez alól az, ha az ő érdekében kellene megtennie. - Mindig lesznek olyanok, akikhez kötődhetsz, és soha nem kell egyedül lenned, ha nem szeretnél. Szerintem hozzá fogsz szokni a veszteségekhez is, ugyanúgy, mint bármi máshoz az életben.
Megnyugtatásul mondja, egyik kezéből a másikba lökve át a poharat. Kerüli a nő tekintetét, csak ha beszél, akkor néz rá.
- Honnan tudod előre, hogy az lesz a legszebb? - régen kérdezett már ennyit, akár egy iskolás, aki mindent tudni akar. Aztán, mielőtt partnere megszólalhatna, kiissza sajátjából az utolsó kortyot, és átnyúlva az asztal fölött Katherine poharáért, feláll és a pulthoz sétál, hogy kérjen még két dupla kört.
- Na most mondd - teszi a vámpír elé a mámort hozó nedűt, miközben kényelmesen elhelyezkedik már felmelegedett székén.
Utoljára módosította:Osztrovszky K. Konstantin, 2015. február 26. 20:21 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. február 26. 20:38 | Link

Konstantin


Nem tudtam, hogy magyarázzam el Konstantinnak mindazt, amit éreztem. Nem tudtam és nem is akartam neki ennél konkrétabban meghatározni, hogy kiről is van szó. Az életem azon szakaszát le kellett volna már réges-régen zárnom, csakhogy képtelen voltam rá, bármennyire is akartam. Igen, ez lett volna a helyes, ezt kellett volna tennem. Kellett volna. Sokat elmélkedhettem volna arról, mi is helyes és mi nem, de arra jutottam, hogy teljesen felesleges lett volna, mert én nem hogy másokra nem hallgatok, magamra sem.
-Vámpírként. –lepillogtam a poharamra és nem is akartam onnan felnézni. –Ő volt az egyetlen, aki annak ellenére, hogy folyamatosan levérszívózott és a fejemhez vágta, hogy halott vagyok, minden egyes alkalommal ott állt mellettem és segített, ha bajban voltam. Az életét kockáztatta értem, nem egyszer.
A szavak csak úgy kibuktak belőlem, bár egyáltalán nem akartam mindezt elmondani Konstantinnak. Ugyan korábban már említettem neki a férfi nevét, de akkor épp csak érintőlegesen beszéltünk róla és úgy tettem, mintha nem is lett volna fontos. De fontos volt. Nagyon.
A madarak dolog célba talált és egy halvány mosoly kúszott az arcomra, ahogy őt figyeltem, majd hagytam, hogy a pillanatnyi csend ránk telepedjen. Hallgattam, amit mondott, de úgy éreztem elbeszéltünk egymás mellett.
-A veszteség. A halál nem csak a vámpírlét velejárója. Az igen, hogy újra és újra át kell élnem, de én már életemben is túl sok embert elveszítettem. Olyan, mintha a sors direkt engem pécézett volna ki és most rúgott egyet rajtam, hogy csak azért is megmutassa, lehet még rosszabb. –utaltam a vámpírságomra és ittam egy kortyot.
Már éppen válaszoltam volna, amikor elment italért és követtem a tekintetemmel végig, egészen a pultig, majd onnan vissza, miközben nem értettem saját magamat. Nem tudtam, miért mondok el mindent ennek a férfinek, akihez tulajdonképpen az égvilágon semmi nem köt és miért nem fogom már be végre a számat? Persze, az alkohol… Alkohol! Nincs is már rám semmilyen hatással… nem, csak szimplán teljesen becsavarodtam, erre aztán tényleg nincsen ennél jobb magyarázat, hiába is keresem. Már akkor látszott, hogy megkattantam, amikor visszajöttem ide és ím! már megint hülyeségeket művelek.
Jöhet a taps…
-Nem tudom, melyik lesz a legszebb, de ha eljön, érezni fogom, hogy ez az. –magyaráztam és belekortyoltam az italba. –Olyan ez, mint a szerelem. Ha eljön az igazi, akkor tudod, hogy ő az és vele akarsz maradni egész életedben. Úgy függesz tőle, mint a drogtól. Vagy tévednék? –vontam fel a szemöldökömet és az asztal alatt meglöktem Konstantin lábát az enyémmel, miközben egy halvány mosoly kúszott az arcomra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. február 26. 21:21 | Link

Katherine D. Averay


Látja, hogy partnere a gondolataival küzd, hovatovább, talán még az érzelmeivel is, éppen ezért nem szólal meg. Rendezze csak el magában, neki ahhoz addig semmi köze, míg Katherine nem árul el róla többet. Először azt gondolja, hogy a titkos személyről ma este nem tud meg mást, de kérdésére végül sokkal részletesebb választ kap, mint amit egyébként várt.
- Értem - bólint egy lassút, és a hosszú szempillák árnyékában lakó óceánszemeket fürkészi. Ki nem mondott kérdésekre keres bennük választ, titkokra, olyasmikre, amiket senki sem tudhat, csak mi magunk. Hosszan tartja a szemkontaktust, szavak nélkül állja a nő tekintetét. Miért hiszi mindig, hogy ez a vámpír nem több annál, ami: gyilkos? Felnőtt beszélgetéseket folytatnak, komoly dolgokról vitáznak, sokat elárul magáról neki a fiatal nő, mégsem hisz egyetlen szavának sem. Legalábbis tudatban nem.
- Van a kastélyban egy női szobor, amiről az a hír járja, hogy teljesíti a lehetetlen is - mondja némi szünet után, egyfajta kapaszkodó gyanánt. Ő járt ott, de nem győzte meg a látvány, sem a fiatal festőpalánta, akit ott talált. - Egy unalmas pillanatodban felkeresheted. Vesztenivalód nincs.
Soha nem volt jó tanácsadásban, és most se telik tőle több, de amit mond legalább nemcsak a levegőbe szól, hanem őszinte, és lehetőségként szolgálhat.
- Dehogy pécézett ki - mosolyodik el a fülledt melegben, nyakkendője még így, lazább állapotban is szorítja nyakát. Ujját beleakasztja a görcsbe, és húz rajta egy kicsit. - Ilyesmiről szó sincs. Ezt neked tudnod kéne.
Sokatmondó vigyorral pillant Katherine-re, akiben ezekben a pillanatokban egyszerre látja a kislányt, a huszonkét éves fiatal nőt és a komoly, koraérett felnőtt nőt is. Sokáig nézi, szeretne neki valami biztatót mondani, de nem tud. Ez már csak ilyen, megy minden a rendjén, és ennyi. Ennyi? Előtte már alig, a vámpír előtt viszont mennyi lehetőség áll még! Bár kimondani soha, magában megállapítja, hogy egy kis időre cserélne vele. Vámpírrá válna, hogy megtapasztalja azt az ijesztő másállapotot. Élne a végtelennel, és leülne az újra emberbőrben élő Katherine-nel egy pohárka italra. Szép fordulat volna ez.
- Nem tudhatom - vonja meg a vállát. - Egyszer voltam szerelmes, akkor is plátói volt a dolog. Tuti a sors pécézett ki!
Nevetve húzza fel szemöldökét, majd visszabök lábával. Szegényes egy magánéletet tudhat magának, hogy még a szerelmet sem tudja körbeírni. Ez igen, a taps ide is jöhet.
- És mit gondolsz, ha meglátod azt az embert, akinek a legfinomabb lesz a vére, azt azonnal tudni fogod, vagy már csak azután, hogy belekóstoltál?
Utoljára módosította:Osztrovszky K. Konstantin, 2015. február 26. 21:22 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában




Oldalak: « 1 2 ... 10 ... 18 19 [20] 21 22 ... 30 ... 47 48 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed