Czukorvarázs Cukrászda (est. 1808) Az ország legnevesebb és egyik legrégibb mágikus édességboltja, ahol nem tudsz olyat mondani, amit ne tudnának neked elkészíteni! Vannak állandó és szezonális termékek is, valamin olyan specialitások, amik sehol máshol, hiszen ez a konyha forrta ki. Forrócsoki kínálata például páratlan, ahogy sütemény és torta választéka szintén. A cukrászok örömmel fogadják az új ötleteket, szívesen vállalkoznak kívánságaid elkészítésére, de nekik is vannak, így akár te is kérheted, hogy lepjenek meg. Az ajtóval szembe találod a hosszú pultot, melyet egy kis beugró szakít meg, ahol vár téged mosolyogva az eladó, akinél végül fizetni fogsz. A pult mögött is legalább hárman sündörögnek, folyamatosan elhelyezve a friss süteményeket. Az ajtótól jobbra megpihenhetnek azok, akik itt szeretnék elfogyasztani a finomságokat, de csak addig ugrottak be. Kis asztalok, pár székkel körülvéve ezen a részen. Ha valaki az oszlopok között hátrébb sétál kis, beülős boxok vannak, világos színekben amik nappal és este is nagyon hangulatosak hosszabb megbeszélésekhez, randevúkhoz vagy akár egy családi rendezvény idejére. Végignézheted a pultban is tüzetesen, hogy mit szeretnél, vagy az étel és – italkínálatot rejtő menüből is választhatsz. A süteményedet természetesen kiviszik az asztalodhoz, neked nincs más dolgod, csak lehuppanni a kényelmes székekre, vagy a kanapék egyikére. A mosdó a székektől balra, egy kis ajtó mögött helyezkedik el. A hideg, tisztán csillogó kőlapokra néha lecsöppenő édességfoltok azon nyomban eltűnnek, így hát elmondható, hogy Bogolyfalva legtisztább és legkiválóbb cukrászdája páratlan kényelmet és kellemes légkört áraszt. Munkatársaink fele szakképzett cukrászokból, pincérekből áll, míg másik fele iskolai diákokból, akik szeretnének egy kis plusz pénzt keresni. Négy, nyolc és tizenkét órás műszakokban dolgoznak, hogy a diákok és a rendes dolgozók mind-mind megfelelő beosztást kaphassanak. Várunk szeretettel, ha finom falatokra vágysz! Tulajdonos: Dobrádi ÍriszNyitva tartás: H – Cs: 7:00 – 20:00 P – Szo: 7:00 – 22:00 V: 7:00 – 19:00 Executive chef - Széles VeronikaŐ áll a cukrászda élén, egyfajta igazgató, ahova hosszú évek és komoly munkatapasztalat után jutott el. Ténylegesen nem dolgozik a konyhán, sőt ritkán jelenik meg, de jobb kezei mindig elérhetőek. Menedzserként veszi ki a részét a munkából; feladata többek közt felügyelni, ahogy az alatta dolgozók az új fogásokat megalkotják, az étlapot kitalálják, egyeztetnek a beszállítókkal és a büdzsét kezelik, amit ő maga határoz meg. Head chef - Harriet O. WallaceMivel nincs jelen az executive chef, ő irányít mindent, ami a cukrászdával történik. Általában nem dolgozik aktívan a konyhán, de tapasztalata van benne és eszerint cselekszik. Az ő feladata, hogy gördülékenyen folyjék a munka, ő felel a rendelt friss alapanyagokért, irányítja a személyzet munkáját és felügyeli a betanításukat. Gondoskodik róla, hogy rend és higiénia legyen a munkahelyen. Hozzá tartozik az adminisztráció is. Több év kitartó munkájával szerezte tisztségét. Pastry chef (cukrászséf) - Harriet O. WallaceTulajdonképpen helyettes, a head chef-fel együtt döntenek új emberek szükségéről és felvételéről. Ha szükséges akár a head chef, akár az executive chef helyére is be kell állnia döntésekben önállóan. Napi szinten veszi ki a részét a konyha irányításából, ő vezeti a munkálatokat, az ételek elkészítéséhez tartozó irányítási és tervezési feladatkörök, a munkafolyamatok konkrét levezénylése szintén a vállát nyomja. Feladatokat ad az egyes részlegek séfjeinek, irányítja a konyhai személyzetet. Az a munkakör, ami önállóságot, kreativitást és precizitást is követel attól, aki betölti ezt a pozíciót. Folyamatosan egyeztet az executive cheffel a desszertekről, új süteményeket, desszerteket, pékárukat talál ki az étterem számára. Patissier (cukrász) - Hazel Shaw A legtöbb munkával járó pályának tartják, ami a tényleges folyamatot és kétkezi részt illeti, ráadásul, mikor a cukrászda frissen sült pékárut is készít, akkor ők kezdenek a legkorábban, és általában ők fejezik be legkésőbb a műszakot. A minőség és az íz eltalálása a legnagyobb feladatuk Glacier (fagylaltkészítő; fagylaltárus) - Frank Martina LunaAzon személy megtiszteltetése ez, aki az áprilistól - szeptemberig tartó időszakban felel a friss, minőségi, különleges és frissítő hideg édességek létéért és árusításáért. Új ötleteket valósíthat meg a pastry chef-fel együtt, továbbképzésekben részesül és minden pult körüli teendőt maga végez. A szezonon kívül (október - március) olyan különlegességekkel foglalkozik besegítőként, mint a sültfagyi, a fagylaltos sütemények és pohárkrémek. Bartender (italkészítő; pultos) - Balić András DoriánAz ő feladata nem csupán az italok szakszerű elkészítéséből áll. Olykor komplett show-t varázsol a bárpult mögé, látványosan dobálja a rendelkezésére álló bár eszközöket, shakert, italos üvegeket. Tehát amellett, hogy finom koktélokat készít, a show és a vendégek szórakoztatása is rendkívül fontos. Általában elhívatott, odafigyelő és gyors emberek kerülnek ezen pozícióba. Mindemellett precizitásra és jó memóriára is szüksége van az adott személynak, hiszen számtalan koktélreceptet kell észben tartania, s a vendégkör miatt is fontos. Érdemes megjegyezni a törzsvendégek kedvenc italait. Commis chef (kukta; cukrásztanonc) - Scarlett ConroyAz az elhivatott szakácstanonc, akinek mindent meg kell tanulnia a konyhán folyó munkáról. Egyeztet a beszállítókkal, előkészít a különböző pályákon, felel a higiéniáért, tálal, alapanyagokat rendszerez és mér ki szükség esetén. Aide de cuisine (cukrászdai kisegítők) - Ava Sophia Volkov, Hadrévi Rebeka Azon személyek, akik a pakolásban, takarításban, mosogatásban, eszközök rendben tartásában és a pult makulátlan szépségének tartásában segédkeznek. Ide tartoznak továbbá a felszolgálók és a pultban az eladásért felelő személyek is.
|
|
|
Frida L. Bergstein KARANTÉN

offline RPG hsz: 81 Összes hsz: 86
|
Írta: 2023. február 20. 22:13
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=859517#post859517][b]Frida L. Bergstein - 2023.02.20. 22:13[/b][/url] Hiába lettünk erdei találkozásunk óta kollégák is Reginával, igen nehezen sikerült közös időpontot találnunk egy hosszabb beszélgetésre. Mi már ugyan ketten vagyunk Hubával a melodimágia oktatására, a megmaradt óráim, a tervezés és a képességüket tanulni kezdő diákok segítése így is sok idő, emellett pedig persze ott van az egyetem és a hozzá kötelező gyakorlat. Láthatóan Regina sem dolgozik laza naptárral. Így azonban csak még jobban örültem a találkozásnak. Régóta vagyok már Magyarországon, de nem sikerült olyan nyitottnak lennem, mint szerettem volna. Még mindig nincsenek igazán barátaim, kapcsolataim, pedig úgy tudnék igazán tiszta lappal kezdeni. Új életet kezdeni. Ahogy belépek a cukrászdába, pont elkaptam a pillanatot, ahogy Regina leül. Nagyszerű, akkor nem várattam meg! Széles mosollyal az arcomon sétáltam oda hozzá, hogy aztán én is levegyem hosszú, fekete kabátomat és a másik szék támlájára akasszam. Megigazítottam a szoknyám és az alatta meggyűrődött felsőm, majd levettem a sálam is, hiszen meleg volt már hozzá idebent. - Szép napot! - üdvözlöm a nőt egy biccentéssel kísérve. A reggelen már túlvoltunk, ám még nem annyira, hogy egy kávé ne férjen bele. Elhelyezkedtem én is, készen arra, hogy már rendeljek is. Néhány hete lejöttem ide dolgozni, akkor akadt meg a szemem egy erdeigyümölcsös túrótortán, amit azóta is szerettem volna megkóstolni.
|
|
|
|
Frida L. Bergstein KARANTÉN

offline RPG hsz: 81 Összes hsz: 86
|
Írta: 2023. április 9. 00:05
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=862482#post862482][b]Frida L. Bergstein - 2023.04.09. 00:05[/b][/url] Ösztönösen néztem végig magamon a dicséretre. Szoknyámon még egyszer simítottam egy aprót, lesöpörve róla egy szöszt, ami valószínűleg a fehér sálam nyoma volt. - Köszönöm! - Mosolyom kiszélesedett közben, hiszen mindig jól tud esni, ha dicsérik az embert. Ráadásul ahogy én szoktam öltözködni, az sokaknak idegen, néha még furcsa is tud lenni. Én azonban ezt tanultam el, ehhez szoktam hozzá. Sokat hallgattuk a húgaimmal, hogy nem illik kirívóan öltözködni, ellenben elegánsan, megfelelő visszafogottsággal. Sokáig nem is néztem jó szemmel, mikor az iskolatársaim az egyenruhát rövid szoknyákra, felsőkre cserélték. Azóta persze sokat változott a látásmódom. A megjegyzésre halk nevetéssel reagáltam, miközben helyet foglaltam kollégám mellett. - Én csak szoknyákat hordok. Így lettem nevelve - beszéd közben félretűrtem az arcomba eső tincsem, hogy lássam az idő közben magam elé húzott menüt. - Te választottál már? - érdeklődtem a kínálatot böngészve. Bár tudtam, mit szeretnék, érdekelt a többi opció is. A kérdésre néztem csak fel végül. - Haladunk velük, bár épp csak elkezdtük a munkát. De nagy könnyebbség, hogy ketten vagyunk velük, még ha kevesen is vannak. - Nem kellett sokáig faggatni, hogy meséljek. Hiszen nem lettem volna tanár, ha nem szeretnék mesélni a melodimágiáról. - Neked hány diákod van? - kérdeztem vissza rögtön. Közben megérkezett mellénk a fiatal pincér fiú, s mosolyogva üdvözölt minket, hogy aztán érdeklődjön a rendelésünk felől. Korábbi döntésem mellett maradva az erdeigyümölcsös tortát választottam ki, mellé pedig cappuccinot kértem. A felszolgálóval együtt fordultam aztán Regina felé, hiszen ha ő is leadta a rendelését, folytathattuk a beszélgetést.
|
|
|
|
Frida L. Bergstein KARANTÉN

offline RPG hsz: 81 Összes hsz: 86
|
Írta: 2023. június 19. 16:49
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=864770#post864770][b]Frida L. Bergstein - 2023.06.19. 16:49[/b][/url] Őszintén mosolyodtam el, ahogy az édesanyját és vásárlást említette. A legtöbb ruhát nekünk mindig szabó készítette, egyedi kérésre, sosem merült fel, hogy vásárolni menjünk anyánkkal. Néha nagyon furcsa szembesülni azzal, mennyire másképp nőttem én fel, mennyire más környezethez szoktam, mint a legtöbb kollégám itt. - Én egy túrótortára gondoltam, az erdeigyümölcsösre. - Szemmel közben ösztönösen keresni kezdtem a Regina által említett sütiket a kínálatban, hátha tudok neki segíteni a választásban. - Talán a tiramisu jobban megy a forrócsokihoz - tanácsoltam végül. Közben én teák után kezdtem kutakodni a menü lapjain. A hidegben mindig szeretek egy nagy bögre jó zöldteát. Az olyan különlegesnek nevezhető ízek, mint a forrócsokik között felsoroltak nekem mindig túl erőteljesnek bizonyultak. - A képességesek kevesen, hiszen ritka adottságról van szó. De az elméleti, ismeretterjesztő órák iránt sokan érdeklődnek szerencsére. Szeretek mesélni a melodimágiáról, és jó érzés, hogy sokan érdeklődnek - mosolyodtam el szélesen. - Becsületre méltó dolog tőled, ahogy megszervezed a gyakorlatokat -bólintottam elismerően. Bár én sose vettem részt ilyesmin, tanárként és diákként sem, de az látszik, mennyi mindenre kell figyelni egy ilyesmi helyzetekben, mennyi szervezést és odafigyelést igényel, hogy a diákság biztonságban legyen. Halkan felnevettem, ahogy a tanárit említette. Megpróbáltam elképzelni, nekem milyen volna a Herzberg falai közé tanárként visszatérni. Egy darabig vágytam rá. Ám tagadhatatlanul furcsa lenne régi tanárim kollégájává válni. Bár régi diáktársaimat már nem tanítanám. - Nagyon furcsa. És kicsit ijesztő is. Nem ismertem senkit és azt sem tudtam, hogyan mennek itt a dolgok. De szerencsére mindenki kedves és segítőkész volt. Ráadásul korábban is sokat utaztam, az azt hiszem segített.
|
|
|
|
Frida L. Bergstein KARANTÉN

offline RPG hsz: 81 Összes hsz: 86
|
Írta: 2023. július 21. 20:28
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=865615#post865615][b]Frida L. Bergstein - 2023.07.21. 20:28[/b][/url] Örültem a megerősítésének, mert így legalább tudtam, hogy nem választottam rosszul. Sosem voltam válogatós, de ha már eljöttünk sütizni, szeretnék valami igazán finomat enni. Mikor pedig Regina is választott már, álltam volna fel, ám helyette a beszélgetés folytatódott. Nem bántam egy cseppet sem, hiszen szeretek a munkámról beszélgetni, Regina tárgya pedig igencsak eltér az enyémtől, így az még inkább érdekelt. - Számomra mindenképp lenyűgöző, sosem merült fel, hogy auror legyek. Nem is nézték volna jó szemmel otthon - vontam vállat finoman. Martha gondolkodik ezen a pályán egy ideje, és a szüleink nem is helyeslik - legalábbis a húgom levelei szerint. - Ami azt illeti, én fontolgatom mostanában, hogy a faluba költöznék. - A szemem azonnal felcsillant a szoba említésére. Még nem is néztem alaposabban házak után, a megoldás felkínálta magát. Nem sokat éltem egyedül, így a lakótársak gondolata sem zavart. - Merrefelé laktok? - Nem zavart a hirtelen témaváltás sem, hiszen igazán jól jött, hogy véletlenül épp eszébe jutott az a kiadó szoba. - Németországban születtem, így már amikor a Herzbergbe mentem tanulni egy idegen országba kerültem. Aztán a vizsgáim után Franciaországban tanultam tovább, ott szereztem a pedagógus diplomámat is, még mielőtt hazautaztam megházasodni. - Kis szünetet tartottam, haboztam, mennyire részletesen meséljek arról, miért is jöttem el ismét Németországból. - Mielőtt ideköltöztem, ismét töltöttem egy évet Párizsban. De jártunk sokat Hollandiába, mikor gyerek voltam, az egyik nagynéném ott ment férjhez, és mivel nagyon közel állnak egymáshoz édesapámmal, sokszor látogattuk őket. Na meg a többi rokont is, szerte Európában, bár sokra nem emlékszem már. Rendeltem én is, amint pedig a pincér bólintással tovább állt, én is visszafordultam beszélgetőtársam felé.
|
|
|
|
Frida L. Bergstein KARANTÉN

offline RPG hsz: 81 Összes hsz: 86
|
Írta: 2023. szeptember 4. 22:31
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=866643#post866643][b]Frida L. Bergstein - 2023.09.04. 22:31[/b][/url] Kérdése elgondolkodtatott néhány másodpercre, s csak azután feleltem Reginának. - Inkább tradicionalistának mondanám - válaszoltam óvatos mosollyal. -Édesanyámat mindig is úrinőnek nevelték, ő pedig ezt adta tovább nekünk is. - Azóta azt hiszem mindannyian sokat mozdultunk elfelé ettől, legfőképpen én és Martha. - Egy apró, csak varázslók lakta faluban nőttünk fel, melynek a szüleim álltak az élén, így egy tradicionális tisztavérű családként működtünk. Ebbe pedig nem passzolt egy női auror. Helyette hozzám hasonlóan három húgomból kettő korán férjhez is ment. - Saranál már úton volt a második gyerek is. Valahol még mindig nem szoktam hozzá, hogy ennyire elszakadtam tőlük. Furcsa érzés volt mesélni róluk, mikor Martha levelein kívül semmi kapcsolatom nem volt a családommal. A ház és a kiadó szoba azonban teljesen más színt hozott a beszélgetésbe, ahogy a hangulatomra is. Előtte ötletem sem volt, hova költözhetnék, hogy házat vagy lakást keressek, ez azonban egy jó első opcióként szolgált. A lakótársak gondolata sem zavart, a társaság valóban sosem jön rosszul. Bár kételyeim voltak, éppen a korábban kitárgyalt neveltetésemből adódóan. De azért jöttem Magyarországra, hogy kitágítsam a látókörömet. - Mindenképpen benéznék! - Széles mosollyal tekintettem barátnőmre, és leolvashatta arcomról, hogy feldobott az ajánlata. - Megkereslek a kastélyban, vagy küldök egy baglyot, és egyeztetünk, hogy mikor? Nem szeretnék esetleg rossz időpontban betoppanni - fűztem még hozzá. Azt sem szerettem volna, ha az unokatesója nyit ajtót, úgy, hogy fogalma sincs ki vagyok. Biztos ami biztos, beszéljünk meg egy időpontot. - Rátaláltam egy álláshirdetésre a Bagolykőből, és jelentkeztem melodimágiát oktatni - vontam meg finoman a vállam. Ez a rövid verzió. - Volt egy kislányom, Iris, akit csecsemőként elvesztettünk a férjemmel. - Ez pedig a hosszabb. - Nem bírtam Berlinben maradni, szerettem volna egy teljesen új helyet találni, Bogolyfalva pedig tökéletes volt erre. - Nagyon régen beszéltem bárkinek is Irisről, de valahol jól esett elmesélni. A mosoly teljesen eltűnt ugyan az arcomról, de fejlődés, hogy zokogás és remegés nélkül ki tudom mondani a lányom nevét. - Egyébként szeretem itt, igen. Néhány dologban hasonlít arra a falura, ahol felnőttem - fűztem még hozzá, egy egészen halvány mosolyt varázsolva az arcomra.
|
|
|
|
Frida L. Bergstein KARANTÉN

offline RPG hsz: 81 Összes hsz: 86
|
Írta: 2023. december 2. 15:47
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=869745#post869745][b]Frida L. Bergstein - 2023.12.02. 15:47[/b][/url] Viszonoztam a mosolyát, mellé pedig érdeklődő tekintetem párosult. A Herzbergben és azóta is rengeteg varázslóval és boszorkánnyal találkoztam. Mind más-más háttérrel rendelkeztek, így az otthoni buborékból kiszakadva megtanultam értékelni a különböző családi történeteket. A szőrtelenítő bűbájok említésére még halkan elnevettem magam, fejben végig is gondoltam, mikor tudnék majd menni, megnézni a kiadó szobájukat. A beszélgetés azonban hamar egy sötétebb fordulatot vett, az én arcomról pedig eltűnt a mosoly. Előbb vagy utóbb muszájnak éreztem beszélni neki a babámról, nekem is jobb, ha tud róla. Főleg, ha hozzájuk költözöm. Részvétét egy halvány, erőltetett mosollyal köszöntem meg, épp csak egy pillanatig tartva azt. Szemeim az épp mellénk lépő pincérre és az elém lerakott sütire fordultak. - Köszönjünk - bólintottam a felszolgáló felé. - Nagyon jól néz ki. -Utóbbi szavaimat már barátnőmhöz intéztem. - A többi mágusfaluba nem volt szerencsém még eljutni. Ha kimozdulok Bogolyfalváról a Fővárosi Ispotályba megyek gyakorlatra, vagy az egyetemre. Nem sok szabadidőm marad, de egyelőre jól érzem így magam. - Csak ekkor néztem ismét fel Reginára ismét. Mosolyogni nem tudtam, de nem zavart, hogy tovább haladt a beszélgetésünk. Sőt. - Jajj, nagyon szeretem az iskolát és a tanítást is. A gyógyítást is nagyon szeretem, ha elvégeztem az egyetemet szeretnék majd ott abban a szakmában is dolgozni. Egyelőre viszont nagyon sokat ad, hogy a Bagolykőben lehetek. Sőt, lehet dolgoznék majd az Előkészítőben is. Te hogy döntöttél a tanítás mellett egyébként?
|
|
|
|
Frida L. Bergstein KARANTÉN

offline RPG hsz: 81 Összes hsz: 86
|
Írta: 2024. április 8. 18:46
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=876599#post876599][b]Frida L. Bergstein - 2024.04.08. 18:46[/b][/url] Azt hiszem jól döntöttem a túrótortát illetően. Jól esett a könnyű krém, az erdeigyümölcs pedig épp elég ízt kölcsönzött neki. Valaki egyszer megjegyezte korábban, hogy le sem tagadhatnám, úrilányként neveltek, hiszen még enni is különleges finomsággal tudok. Sosem próbáltam ezen változtatni, miért is tettem volna? Néha azonban eszembe jut. - Azt hiszem az ispotály érdekesebb volna számomra. Amikor eljöttem otthonról, nyugalomra vágytam, de azt megkaptam Párizsban, meg az első itt töltött évemben. Most már vonz a nyüzsgés és azok a helyzetek, amiket a munka adhat az ispotályban. - Szívesen meséltem, hiszen kérdezett, én pedig nem szeretek titkokat őrizni. Időbe telt, de megtanultam nem szégyenként megélni, hogy dolgozó asszony vagyok, ráadásul a férjem nélkül. Csak ezért tudtam olyan könnyeden beszélni. Az ő történetét épp olyan figyelemmel hallgattam, mint ahogy előtte ő hallgatott engem. Még a halvány mosol is visszakúszott az arcomra. Szépnek találtam, hogy így tisztleg a bátyja emlékezetének. Az ő gyásza teljesen más lehetett, mint az enyém. Három húgom van, de el sem tudom képzelni, milyen volna egyiküket elveszíteni. Valójában, nem pedig úgy, ahogy megtettem a kapcsolat megszakításával. - Korábban soha nem is tervezted, hogy tanítani fogsz? - érdeklődtem. - Nekem valahogy mindig egyértelmű volt, hogy egyszer tanárnak fogok tanulni, a gyógyítás pedig a képességemből adódott. De sosem gondoltam volna, hogy tényleg évekig csak a tanítás lesz az életem. Mindig úgy képzeltem, hogy elsősorban feleség és anya leszek. - Halvány mosoly ült a szám sarkában, finoman még a vállamat is megvontam hozzá. A sütemény közben egyre fogyott. A jó tortát könnyű gyorsan eltűntetni, és mondják, hogy jó társaságban repül az idő. Regi pedig egyértelműen jó társaságnak volt.
|
|
|
|