Czukorvarázs Cukrászda (est. 1808) Az ország legnevesebb és egyik legrégibb mágikus édességboltja, ahol nem tudsz olyat mondani, amit ne tudnának neked elkészíteni! Vannak állandó és szezonális termékek is, valamin olyan specialitások, amik sehol máshol, hiszen ez a konyha forrta ki. Forrócsoki kínálata például páratlan, ahogy sütemény és torta választéka szintén. A cukrászok örömmel fogadják az új ötleteket, szívesen vállalkoznak kívánságaid elkészítésére, de nekik is vannak, így akár te is kérheted, hogy lepjenek meg. Az ajtóval szembe találod a hosszú pultot, melyet egy kis beugró szakít meg, ahol vár téged mosolyogva az eladó, akinél végül fizetni fogsz. A pult mögött is legalább hárman sündörögnek, folyamatosan elhelyezve a friss süteményeket. Az ajtótól jobbra megpihenhetnek azok, akik itt szeretnék elfogyasztani a finomságokat, de csak addig ugrottak be. Kis asztalok, pár székkel körülvéve ezen a részen. Ha valaki az oszlopok között hátrébb sétál kis, beülős boxok vannak, világos színekben amik nappal és este is nagyon hangulatosak hosszabb megbeszélésekhez, randevúkhoz vagy akár egy családi rendezvény idejére. Végignézheted a pultban is tüzetesen, hogy mit szeretnél, vagy az étel és – italkínálatot rejtő menüből is választhatsz. A süteményedet természetesen kiviszik az asztalodhoz, neked nincs más dolgod, csak lehuppanni a kényelmes székekre, vagy a kanapék egyikére. A mosdó a székektől balra, egy kis ajtó mögött helyezkedik el. A hideg, tisztán csillogó kőlapokra néha lecsöppenő édességfoltok azon nyomban eltűnnek, így hát elmondható, hogy Bogolyfalva legtisztább és legkiválóbb cukrászdája páratlan kényelmet és kellemes légkört áraszt. Munkatársaink fele szakképzett cukrászokból, pincérekből áll, míg másik fele iskolai diákokból, akik szeretnének egy kis plusz pénzt keresni. Négy, nyolc és tizenkét órás műszakokban dolgoznak, hogy a diákok és a rendes dolgozók mind-mind megfelelő beosztást kaphassanak. Várunk szeretettel, ha finom falatokra vágysz! Nyitva tartás: H – Cs: 7:00 – 20:00 P – Szo: 7:00 – 22:00 V: 7:00 – 19:00 Executive chef - Széles VeronikaŐ áll a cukrászda élén, egyfajta igazgató, ahova hosszú évek és komoly munkatapasztalat után jutott el. Ténylegesen nem dolgozik a konyhán, sőt ritkán jelenik meg, de jobb kezei mindig elérhetőek. Menedzserként veszi ki a részét a munkából; feladata többek közt felügyelni, ahogy az alatta dolgozók az új fogásokat megalkotják, az étlapot kitalálják, egyeztetnek a beszállítókkal és a büdzsét kezelik, amit ő maga határoz meg. Head chef - Harriet O. WallaceMivel nincs jelen az executive chef, ő irányít mindent, ami a cukrászdával történik. Általában nem dolgozik aktívan a konyhán, de tapasztalata van benne és eszerint cselekszik. Az ő feladata, hogy gördülékenyen folyjék a munka, ő felel a rendelt friss alapanyagokért, irányítja a személyzet munkáját és felügyeli a betanításukat. Gondoskodik róla, hogy rend és higiénia legyen a munkahelyen. Hozzá tartozik az adminisztráció is. Több év kitartó munkájával szerezte tisztségét. Pastry chef (cukrászséf) - Harriet O. WallaceTulajdonképpen helyettes, a head chef-fel együtt döntenek új emberek szükségéről és felvételéről. Ha szükséges akár a head chef, akár az executive chef helyére is be kell állnia döntésekben önállóan. Napi szinten veszi ki a részét a konyha irányításából, ő vezeti a munkálatokat, az ételek elkészítéséhez tartozó irányítási és tervezési feladatkörök, a munkafolyamatok konkrét levezénylése szintén a vállát nyomja. Feladatokat ad az egyes részlegek séfjeinek, irányítja a konyhai személyzetet. Az a munkakör, ami önállóságot, kreativitást és precizitást is követel attól, aki betölti ezt a pozíciót. Folyamatosan egyeztet az executive cheffel a desszertekről, új süteményeket, desszerteket, pékárukat talál ki az étterem számára. Patissier (cukrász) - Hazel Shaw A legtöbb munkával járó pályának tartják, ami a tényleges folyamatot és kétkezi részt illeti, ráadásul, mikor a cukrászda frissen sült pékárut is készít, akkor ők kezdenek a legkorábban, és általában ők fejezik be legkésőbb a műszakot. A minőség és az íz eltalálása a legnagyobb feladatuk Glacier (fagylaltkészítő; fagylaltárus) - Frank Martina LunaAzon személy megtiszteltetése ez, aki az áprilistól - szeptemberig tartó időszakban felel a friss, minőségi, különleges és frissítő hideg édességek létéért és árusításáért. Új ötleteket valósíthat meg a pastry chef-fel együtt, továbbképzésekben részesül és minden pult körüli teendőt maga végez. A szezonon kívül (október - március) olyan különlegességekkel foglalkozik besegítőként, mint a sültfagyi, a fagylaltos sütemények és pohárkrémek. Bartender (italkészítő; pultos) - Balić András DoriánAz ő feladata nem csupán az italok szakszerű elkészítéséből áll. Olykor komplett show-t varázsol a bárpult mögé, látványosan dobálja a rendelkezésére álló bár eszközöket, shakert, italos üvegeket. Tehát amellett, hogy finom koktélokat készít, a show és a vendégek szórakoztatása is rendkívül fontos. Általában elhívatott, odafigyelő és gyors emberek kerülnek ezen pozícióba. Mindemellett precizitásra és jó memóriára is szüksége van az adott személynak, hiszen számtalan koktélreceptet kell észben tartania, s a vendégkör miatt is fontos. Érdemes megjegyezni a törzsvendégek kedvenc italait. Commis chef (kukta; cukrásztanonc) - Scarlett ConroyAz az elhivatott szakácstanonc, akinek mindent meg kell tanulnia a konyhán folyó munkáról. Egyeztet a beszállítókkal, előkészít a különböző pályákon, felel a higiéniáért, tálal, alapanyagokat rendszerez és mér ki szükség esetén. Aide de cuisine (cukrászdai kisegítők) - Drinóczi Babett MirtillAzon személyek, akik a pakolásban, takarításban, mosogatásban, eszközök rendben tartásában és a pult makulátlan szépségének tartásában segédkeznek. Ide tartoznak továbbá a felszolgálók és a pultban az eladásért felelő személyek is.
|
|
|
Vitéz Rebeka INAKTÍV
 Lakóbalfal offline RPG hsz: 304 Összes hsz: 1056
|
Írta: 2022. május 27. 10:14
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=846857#post846857][b]Vitéz Rebeka - 2022.05.27. 10:14[/b][/url] NoelElőtte egy csodaszép habos latte, egy még szebb és még habosabb sütemény, és egy vaskos kötet az animágia rejtelmeiről. Kicsit elhanyagolta ezt a témát mostanában, és lassan bele kell vetnie magát a dolgok sűrűjébe, így időszerű, hogy fejlessze tudását a témában. Komoly koncentrációt igényelne a feladat, és úgy öt egész percig sikerül is tartania, míg csapongó figyelme el nem terelődik a pultnál sorakozó Noelékre. Az anyukaösztönei rögtön bekapcsolnak, ahogy meglátja a tündérien vigyorgó gyereket, innentől tudvalevő, hogy neki vége. Kornél egész egyszerűen túl aranyos, hogy ne rá figyeljen az unalmas átváltoztatástan anyagok helyett. Ahhoz sajnos elég sokan vannak és elég távol is ül, hogy a beszélgetést ne hallja, így fejben gyárt aranyosabbnál aranyosabb párbeszédeket. Elég pontos elképzelése van arról, hogy az ilyen korú kölykök miről szeretnek fecsegni az apjuknak, az anyjuknak, vagy igazából bárkinek, aki hajlandó velük szóba állni. Kicsit hiányoznak is azok az idők, amikor még vigyázott a törpékre. Meg hiányzik az életéből végre egy saját gyerek is. Egyre erősebb benne a vágy és a kétségbeesés, hogy sosem fogja megtalálni azt, akivel ezt megvalósíthatja. Tisztára olyan hormoningadozásai vannak, mint amilyenek utoljára kamaszkorában. Mikor Noel ismerősök után kutatva körbe pillant, kedves mosolyt küld feléjük, mint ahogy mindenki más felé is szokott, aki véletlenül ránéz. Annyira ösztönös és szívből jövő dolog ez, hogy nem tudja és nem is akarja visszafogni.
|
|
|
|
Vitéz Rebeka INAKTÍV
 Lakóbalfal offline RPG hsz: 304 Összes hsz: 1056
|
Írta: 2022. május 27. 11:03
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=846859#post846859][b]Vitéz Rebeka - 2022.05.27. 11:03[/b][/url] NoelÜzenet átment, megindulnak felé, szóval gyors mozdulatokkal összébb pakol, hogy elférjen a tálca is, meg a széket se foglalja el a táskája. Kistáskával nyilván nem járhat sehova, kell az a bőrönd méretű a rengeteg cuccának. Sok mindent hallott már a nevével kapcsolatban, de így mondjuk még sosem szólították. Az első meghökkenés után kitör belőle a nevetés, mert annyira nonszensz és szórakoztató, hogy nem tudná megállni. - Csak semmi néni, hányszor mondtam már. Nem vagyok ám olyan öreg - ingatja a fejét. Persze már megszokta, tizenhat éves kora óta rendszerint nénizik, de hát azért mégis csak egy fájdalmas pont, akárhányszor emlékeztetik arra, hogy már nem gyerek. - Ez is egy olyan csúnya könyv tudod, rajzok nélkül, mert én az ilyen meséket szeretem. - Meg az összes többi félét. Igazából tökre nem válogat, ami olykor vezet botlásokhoz, de hát enélkül tutira nem alakulna ki éles kritikai érzéke és sajátos stílusa. - Pedig már épp fenyegetett annak veszélye, hogy szörnyethalok unalmamban. - És egyébként igen. Mármint ez aztán minden, csak nem szórakoztató igazából, szóval jobban örül a társaságnak. - Mi újság? - kérdése első sorban Noelhez irányul, de van egy olyan egészen erős megérzése, hogy Kornél éppúgy magára fogja venni, és elmeséli meg a legújabb pletykáit.
|
|
|
|
Vitéz Rebeka INAKTÍV
 Lakóbalfal offline RPG hsz: 304 Összes hsz: 1056
|
Írta: 2022. május 27. 13:46
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=846867#post846867][b]Vitéz Rebeka - 2022.05.27. 13:46[/b][/url] NoelNem bírja, kész, tudja hogy nem kéne, de túl jól szórakozik ezeken a beszólásokon. Persze, ha a sajátja lenne ő is nyilván megdorgálná érte, szóval igyekszik úgy megfulladni a visszafojtott nevetéstől, hogy legalább Kornél ne lássa, és ne vegye ezt biztatásnak. Tudja, hogy működnek a gyerekek, és hogy ilyenkor még véletlenül sem szabad nekik megerősítő jeleket küldeni. - Anya ilyen szigorú, hogy ha megmondizod apát, akkor kikap? - Talán így a sírásra görbülő ajkak hátha ellenkező irányba görbülnek egy lehetséges szövetséges megtalálásával. Ez általában egész jó taktika szokott lenni. Nadrágzsebéből azért előkotor egy zsebkendőt, hogyha beütne a baj is hamar megoldják. - Ha szerencséd van lesz egy jó tíz éved, mielőtt megint rákezd, mikor kamaszodik. - A második dackorszak talán még az elsőnél is rosszabb, mert akkor már elég nagyok és okosak ahhoz, hogy rendes vitákat kerekítsenek és teljes hülyeségeket csináljanak. - Már elkezdtem, nincs visszaút. A barátaimra van időm, a férfiakat meg... hagyjuk inkább. - Időszerűnek érzi, hogy megkóstolja végre sütijét, hogy elüldözze a mindenféle hímek által okozott rossz szájízt. - Vagy ha van valami kihagyhatatlan ajánlatod szólj. - Végülis, sosem lehet tudni, mikor és hol talál rá az igazi. Nem, ez abszolút nonszensz módon hangzik, de az esélyt megadja magának.
|
|
|
|
Vitéz Rebeka INAKTÍV
 Lakóbalfal offline RPG hsz: 304 Összes hsz: 1056
|
Írta: 2022. május 27. 16:49
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=846872#post846872][b]Vitéz Rebeka - 2022.05.27. 16:49[/b][/url] Noel- Hát ez igazán szörnyű! - Meg kell élni ezeket a tragédiákat, hogy aztán az ember felnőtt kroában rájöjjön, mennyivel jobb volt hosszú percekig bámulni a falat, mint az az élethelyzet, amiből szeretne kimászni. Rebit mondjuk sosem állították sarokba, az anyukája nem hitt az ilyen régimódi nevelési elvekben - tegyük hozzá annyira azért nem is volt rossz gyerek, hogy komoly büntetéseket érdemeljen. - Apukád nem tanította meg, hogy nem nyúlkálunk a lányok szoknyája alá? - Még rosszalóan ingatja is egy kicsit a fejét, mielőtt megsimogatná a hozzábújó buksit. Nem lehet haragudni erre a gyerekre. - Még most is elég jó parti vagy. - És ezt most minden hátsószándék nélkül, mint egy tényt jelenti ki. Jóképű, jó családból, jó állással, szép gyerekkel, nem igazán látja a hibát, ami miatt értékét vesztette volna. - Tőlem aztán az egyik Payne vagy Radetzky is lehet. Bár nem gondolnám, hogy egy súlycsoport vagyunk, tudod, nincs tisztára sikált gazdag aranyvérű család mögöttem. - Bár elvileg ha kategorizálni kell, aranyvérűként szerepel a nyilvántartásban, de nem az a fajta, akikről meg van a véleménye. Már nem konkrétan bizonyos emberekről, hanem ezekről a családnak nevezett pénzintézetekről. - Na és te most... vagy ti most? - Egy időben igyekezett számon tartani, hogy akkor együtt vagy külön, vagy kivel vagy mi történik, de mostanában feladta. Elég baja van a saját életével, nem hogy még a legfrissebb pletykákkal is naprakész legyen.
|
|
|
|
Vitéz Rebeka INAKTÍV
 Lakóbalfal offline RPG hsz: 304 Összes hsz: 1056
|
Írta: 2022. május 27. 20:05
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=846879#post846879][b]Vitéz Rebeka - 2022.05.27. 20:05[/b][/url] NoelVeszélyes terep? Egyre jobb, egyre jobb, ezek a kedvencei. Így hát hagyja, hogy Kornél kiadja magából ami apa és a szoknyák kapcsolatáról eszébe jut. Valószínű ki kellene javítania, hogy szokjon át inkább a Rebi nénire, de nem akarja megzavarni ezt az igen fontos mondandót. - Elképzeltem, elképzeltem! - Na de még hogy elképzelte! Azt ugyan nem egészen tudja, hogy mit, de azt nagyon. Aztán ahogy el is képzeli, úgy egyre szórakoztatóbb lesz, a Télapó cicológus feleségével. Nagyon küzd, és sikert arat, így nem neveti el magát. A bocsánatkérő pillantásra csak megrázza a fejét, hogy neki ez egyáltalán nem problémás. Ezt szereti többek között nagyon a gyerekekben, hogy egyrészről ennyire őszinték, másrészről ennyire kreatívak és élénk a fantáziájuk. Nem érti ezt az értetlen pillantást, de nem is kell mindent értenie. Int, hogy hagyja csak a felsorolást, nem kíváncsi ám tételesen minden nőre, akihez köze volt. Bár kétségkívül voltak idők, mikor kapva kapott volna az alkalmon, hogy minden elhibázott romantikus lépésről beszámoltassa, de úgy tűnik, végre elkezd felnőni. - Szóval valójában minden, csak nem egy kihagyhatatlan lehetőség? - Elneveti magát, ahogy visszagondol, mi minden hangzott el. Komolyan, egyetlen pozitív gondolat vagy szép szó sem került elő. - De lehet egy esélyt megérdemelne. - A férfiak amúgy is mindig annyira furcsán látják egymást. - Na ennek örülök! - Olyan őszintén boldog mosoly költözik ajkaira, mintha legalább valaki kiskutyás videókat mutogatna neki. Mások boldogságától ő is boldog lesz, legalábbis ha kedveli azt az embert. Bár kevés olyan ember van, akit nem kedvel igazán.
|
|
|
|
Vitéz Rebeka INAKTÍV
 Lakóbalfal offline RPG hsz: 304 Összes hsz: 1056
|
Írta: 2022. május 27. 21:34
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=846881#post846881][b]Vitéz Rebeka - 2022.05.27. 21:34[/b][/url] NoelArra nem volt felkészülve, hogy édes kis ujjacskák fogják csokicsíkosra festeni az arcát, pedig sok mindenre fel van ám készülve. Legalább emlékezteti arra, hogy időszerű lenne, ha a sütije és a kávéja is fogyna, mert olyan kedélyesen elcsevegnek itt, hogy a latte már jéghideg, a süteményen meg lassan összeesik a hab. Szóval nagyon lelkesen a szájába lapátol két villával a krémes finomságból, ami után utána küld némi kávét, amiben majdnem sikerül megfulladnia a kérdés hallatán. Erre nem volt felkészülve. Elegánsan köhécsel néhányat, mielőtt tökéletesen magához térne. - Nem tudom kire gondolsz. - Na jó, igazából de, túl sok mindenkire nem lehet gondolni. - Vagyis ha Edmundra célzol... igazából nem voltunk együtt. Aztán lecserélt. Ennyi. - Még tettetett lazasággal a vállait is megvonja, elvégre ez semmi, tökre felnőtt, megérti ő hogy nem őt választják. Ennek mondjuk lehetett volna egy másik formáját is választani, de ez van. Most már legalább beszélnek egymással. Ez is jobb, mint a kezdeti időszak, mikor Rebeka annyira dühös volt, hogy legszívesebben agyonverte volna. - Na de azt mondd meg nekem, ki a besúgód? - Azért nem tudtak annyira sokan erről az egészről, még az Edictum sem hozta le, hála Merlinnek.
|
|
|
|
Vitéz Rebeka INAKTÍV
 Lakóbalfal offline RPG hsz: 304 Összes hsz: 1056
|
Írta: 2022. május 28. 12:04
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=846892#post846892][b]Vitéz Rebeka - 2022.05.28. 12:04[/b][/url] Noel- Technikailag nem. Mármint érted, nem volt kapcsolat, semmi elköteleződés. - Így nem is jogos, hogy számon kérje rajta. Elvégre az, hogy saját sértettségét nehezen nyeli le egy dolog, de Edmund végülis nem hibázott. Már ha Rebeka bizalmának elvesztését nem tekintjük hibának. - Nincs ezen mit sajnálni. Megesik. Mindketten felnőttek vagyunk, túlélhető. - Túlélni, igen, az a legmegfelelőbb szó. Az apja már mondaná, hogy "Ami nem öl meg, az megerősít. Kivéve a medve." és valahol biztosan igaza is van, de még nem érzi, hogy érzelmileg sokkal erősebb lenne, vagy ilyesmi. A kis kezek tovább vándorolnak arcáról hajába, kihasználja az alkalmat, hogy egy szalvétával legalább az arcáról eltüntesse a nyomokat. Úgyis tervezett hajat mosni, egy kis csoki mit árthat még? Olyan boldognak és gondtalannak tűnik a kisfiú, mint amilyen Rebeka is szeretne lenni, mikor elfogja a gyermekkora iránt érzett nosztalgia. Azok voltak a szép idők. - Ezek szerint erről elfelejtettél beszámolni, mikor megkérdeztem, mi történt a negyedik fröccs után - húzza össze szemöldökét vádlón, bár még így sem valami fenyegető látvány. Azon az estén kicsit túltolta a bevitt alkohol mennyiségét, egyébként is végtelenül kimerült volt mind testileg, mind lelkileg. Nem csoda, hogy időugrást hajtott végre, és hogy utána be kellett számoltatnia a férfit mi mindent mondott, vagy tett. - Van még valami, amit akkor véletlenül kihagytál a beszámolódból? - Ha igen, akkor jobb később mint soha, itt az ideje megtudni.
|
|
|
|