36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. március 28. 16:56 | Link

Ákica<3
[tanévkezdés utáni első szabad hétvége]

Ahhoz képest, hogy április eleje van valahogy még nem érzem, hogy tényleg itt lenne a tavasz. A múlt heti hó mostanra teljesen elolvadt, szerencsére utánpótlás sem érkezett belőle, de azért még mindig nincs meleg tavaszi idő.
A cukrászda felé baktatva viszont nem is érzem az arcomba csapó csípős, hideg szelet, sőt szinte semmit sem fogok fel a külvilágból.
Miért van az, hogy amikor minden teljesen tökéletesnek tűnik, gondtalan lehetnék, akkor történik valami, és BUMM. Oda az általános jókedv, jönnek a problémák, amelyeken képes vagyok napokig rágni magamat. Pedig azt hittem, sikerült túljutnom ezen az energia pocsékló szokásomon, de nem. A baj az, hogy erről most Ákossal sem tudtam beszélni. Vagyis pont, hogy vele kellett volna már azonnal megbeszélnem, de egyszerűen nem tudtam, hogyan kezdjek neki. Kicsit hasonlít a helyzet a Beás szituációhoz, márpedig abból okulva, most jobban akarom intézni a dolgokat.
Azt hiszem, komolyan úgy gondolom, hogy sikerült is egy jó megoldást találnom. Mégis a cukrászda felé tartva egyre kevésbé érzem magam elszántnak, egyre nagyobb hülyeségnek tűnik az egész, egyre idegesebb vagyok. A jobb kezem minduntalan a kabátom zsebébe téved, ahol egy hideg, kis üvegfiolára fonódnak az ujjaim. ~ Nem lesz így jó, nagyon nem~ De rossz előérzet ide vagy oda, valami mégis hajt előre, az nem fordul meg a fejemben, hogy hagyjam a fenébe az egész tervet. Igazából most gondolom át először a dolgot, mióta csak kipattant a fejemből. Eddig valahogy sikerült kikerülnöm ezt a kérdést.
A Czukorvarázsba érve minden bizonytalanságom eltűnik, mintha csak útközben elfújta volna a szél, magabiztos és elszánt vagyok. Lecsüccsenek az egyik félreeső asztalhoz, majd hamarosan megjelenik a pincérnő én pedig rendelek egy limonádét és egy narancslevet. Az utóbbi Ákosé lesz, ha ideér. Délután 3 órát beszéltem meg vele, de most még csak alig múlt háromnegyed 3. Általában én vagyok az, aki kettőnk közöl tovább készülődik, és így később érkezik meg a megbeszélt helyre, de most direkt úgy számoltam, hogy mindenképpen előbb érkezzek nála. Amint megérkeznek a kért italok, és a pincérnő is magamra hagy, előkerül a zsebemből a kis fiola. Nem hagyok magamnak időt, hogy átgondoljam mit csinálok, csak fogom és Ákica poharába öntöm a sötét vörös löttyöt, ami elkeveredik a narancslével, mintha mi sem történt volna. A poharat áttolom az asztal másik oldalára, és már nincs más dolgom, mint megvárni, hogy Ákos megérkezzen. Így, hogy túl vagyok a tervem első szakaszán hirtelen elfog a pánik, hogy rettenetes vagyok, és minden rosszul fog alakulni. A növekvő feszültséget az asztalon való dobolásban vezetem le, míg Ákosra várok.
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Magyar Ákos
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. március 28. 20:28 | Link

Katkó

Végre megjött az első szabad hétvége! Juppi! Ráadásul az én kis barna szépségem randira hívott a cukorvarázsba. Előzetesen nem mondott semmit, de gondolom, valami nagy bejelentésre készül, vagy ilyesmi. Különben ott vannak a hálóink és az egész Navine, ahol elbújhatnánk a kíváncsi szempárok elől, ha romantikázni akarunk. A konyháról pedig szerezhetnénk ennivalót is, szóval ez valami különleges eset lehet, vagy csak normális helyen szeretne velem lenni. Mondjuk nekem tök mindegy, hogy hol vagyok vele, csak érezzem Őt, és a közelében lehessek. Nem igazán vagyok a kiöltözés híve, szóval a kötelező dolgokon túl nem is igyekszem túlzásba vinni az egészet, csak kényelmes legyen, viszonylag harmonikus színösszeállítással. Egy kék inget, hozzá farmerra, meg egy melegebb cipőt veszek, aztán már dobom is magamra kabátom és a sapkám, mert azért még nincs olyan meleg, bár már egész jó idő van. Idén elég fura az időjárás, sokszor megviccelt már, csak nem tudtam röhögni a poénján. A lényeg, hogy itt vagyok, és már szaladok is az őzikémhez. Gyorsan leérek a faluba, ahol most egész sokan vannak, hiszen mindenki most meséli el a szünidei élményeit, vagy beszélik meg a vizsgákat a diákok. Nagy lendülettel nyitok be a cukrászdába, és máris meglökök valakit, aki majdnem felborul, ráadásul pár másodperc múlva kiderül, hogy pincér, és csak a lélekjelenléte miatt fogta meg a tálcán lévő üres poharakat.
- Ö, bocsi! - vigyorgok rá kedvesen, majd ennyivel elintézem a dolgot. Régebben biztos jobban szégyelltem volna magam, és most is hallom a mögöttem a morgolódást, de már nem foglalkozom vele. Inkább a szemeimmel kutatom, hogy merre ülhet a kisdrágám. Meg is találom rövid időn belül, és mire odaérek hozzá, már leveszem a sapkát és a kabátot, majd felhelyezem a ruhatartóra.
- Szia! Már nagyon hiányoztál! - mondom neki nevetve, majd odahajolok, hogy egy gyors csókkal köszöntsem. Át is ölelem, nem zavar, hogy ül, nekem jelenleg ez most annyira sokat jelent, hogy kézenállva is átölelném, ha lehetséges lenne. Érzem, hogy mindenem felpörög, nagyon jó vele csókcsatát vívni. Így meggondolom magam és a gyors csókot elnyújtom egy pár másodperccel. Aztán leülök a helyemre, ahová már ki is van készítve a kedvenc italom, a narancslé. Felkapom a poharat, amiből pár csepp a kezemre is löttyen a hirtelen mozdulattól, majd az őzike felé nyújtom.
- Ránk, de főleg rád! – amint lehet, összekoccintom a poharunkat, majd nagyjából a felét eltüntetem az italnak. Nagyszerű íze van, itt mindig friss narancsból csinálják és mindig ugyanolyan frissnek tűnik, nem tudom, hogy hogyan szerzik be az év minden napján a friss gyümölcsöt. Úgy érzem, hogy kitágult a világ, biztosan azért, mert itt ül velem szemben.
- Nagyon szeretlek! – mondom neki őszintén, és ábrándozva tekintek a barna lélektükrökbe. ~ Egyszerűen zabálnivaló, és az enyém. Sosem volt még ilyen szerencsém, és nem is lesz! ~
- Miért itt? Kíváncsi vagyok. Valami nagy dolog történt veled? – szinte kitágulnak a szemeim, olyan őszinte kíváncsisággal figyelem és várom a választ.
Hozzászólásai ebben a témában
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. március 28. 22:56 | Link

Ákica<3

Furcsa mód a hirtelen jött pánikroham csak addig tart, amíg Ákos meg nem érkezik. Azt hittem, ha meglátom őt, majd inamba száll a bátorságom, és egyszerűen csak mindent rázúdítok gondolkodás nélkül, de ahogy meglátom őt belépni az ajtót megmerevedek egy pillanatra, és szinte azon nyomban el is száll a fejemből minden zavaró gondolat. Megint sikerül kizárnom a lelkiismeretemet, és elhitetni magammal, hogy nincs semmi kivetnivaló a tervemben.
Mire Ákica az asztalhoz ér, már az idegesség legapróbb jele sem látszik rajtam, a tőlem megszokott széles vigyorral köszöntöm őt. Na, nem mintha az utóbbi időben színészettel foglalkoztam volna, egyszerűen csak jelen pillanatban tényleg elhiszem, hogy ez egy teljesen átlagos randi.
- Szia - közben a fiúval együtt nevetek. Viszonzom az üdvözlő csókot, és miközben Ákos átölel, én a nyaka köré fonom a karom, bár számomra kicsit zavaró, hogy én ülök, na meg hogy van köztünk egy asztal. De a csók így is nagyon édes. Örülök, hogy Ákos kicsit elnyújtja, nekem ugyanis nem akaródzik elengedni őt, de sajnos nem maradhatunk így örökké. Megint 180°- os fordulatot vesznek a gondolataim, legszívesebben közölném Ákossal, hogy nincs is már kedvem itt ücsörögni, inkább gyerünk vissza a kastélyba és vackoljuk be magunkat a Kan kéglibe. Ezzel együtt elfog a vágy, hogy töviről hegyire mindent elmeséljek neki, azzal bezáróan, hogy Lienaserum van a narancslevében. Mégse szólok semmit, csak elengedem Ákost, és azalatt a pár másodperc alatt, míg ő is elhelyezkedik megint leszámolok a lelkiismeretemmel.
- Rád! - koccintok jó kedvűen Ákossal, néhány másodpercre szinte teljesen megfeledkezve arról, hogy micsoda egy szörny vagyok. Aztán mikor Ákos a szájához emeli a poharad, erős kényszert érzek, hogy rákiabáljak: "NEEE!", vagy, ami még drámaibb, hogy kiverjem a kezéből a poharat. De egyik megoldásra sem kerül sor, csak kortyolok én is a limonádémból. ~ Csak én érzem annak, vagy tényleg nagyon savanyú? ~ De kész, ennyi. Ákos ivott a narancsléből, most már ha akarnám se tudnám visszavonni a hatást. Oké, hogy a Lienaserum nem olyan erős, mint a Veritaserum, de igazságszérumnak igazságszérum. Az agyam megint a tervezésre áll be, hogy hogyan is kéne elővezetni a témát. Hiszen az egy dolog, hogy Ákos igazat fog mondai nekem, de mégsem csaphatok bele a dolgok közepébe, mert Bordeaux bájitalt nem csináltam. Ezt a részt nem gondoltam át rendesen. Ez a hűvös tervezgetés csak addig tart, míg Ákos meg nem szólal.
- Én is nagyon szeretlek - viszonzom a gesztust és az ábrándozó pillantást. Most egyszerűen csak képtelenségnek tűnik az egész. Hogy is tehetett volna velem ilyet Ákos? Pont ő? Egyáltalán nem az a típus. És mégis, a tények ellene szólnak.
A helyzet ugyanis az, hogy egyik este, ahogy éppen fáradtan bevágódtam az ágyamba egy névtelen levelet találtam. Fogalmam sincs ki a fene írhatta az üzenetet, de elég súlyos dolgokkal dobálózott. Történetesen, hogy Ákos nem is volt olyan kis gyámoltalan, mint amilyennek tűnt, sőt, nagyon hajlandó minden eszközt bevetni, ha szeretne valamit. Így például, amikor az első csókunk elcsattant, a hirtelen jött fellobbanásnak állítólag köze volt a narancsléhez. Egész konkrétan a narancslében szerelmi bájital volt. Ezt persze elsőre el sem akartam hinni, úgy voltam vele, hogy valaki csak szórakozik. Fogtam és el is égettem a levelet. Csak az volt a baj, hogy másnap is kaptam egy újabb levelet. Ezt sem tartottam meg, még mindig csak egy hülye tréfának fogtam fel, de azért mégsem hagyott nyugodni a dolog. Mert valójában volt logika abban, amit az ismeretlen írt. Most pedig már nem tudom, mit hiszek.
- Nem, nem történt semmi - térek vissza a jelenbe, és máris egy átlátszó hazugsággal folytatom. Ezt az érzelmi hullámvasutat, amire jegyet váltottam egyre kevésbé bírom. Ákos közelsége teljesen megzavar. Gondoltam, hogy nem lesz fáklyás menet, ennyire már ismerem magam, de rosszabbul érzem magam, mint képzeltem. Úgymond távolról szemlélve a kapcsolatunkat, visszatekintve az eddigiekre teljesen máshogy tűnnek a dolgok, mint most, hogy itt vagyunk. Megint közel állok hozzá, hogy feladjam, összeroppanjak és mindent kisírjak magamból, de valami visszatart, bár egyelőre nem tudnám meghatározni mégis mi.
- Csak azért gondoltam, hogy ide jöjjünk, mert unalmas mindig csak a kastélyban találkozni, nem? - válaszolok a kérdésre.
- Milyen sütit szeretnél, még nem rendeltem. - próbálom kicsit terelni a témát, húzni picit az időt, míg összeszedem magam és eldöntöm, mi legyen.
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Magyar Ákos
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. március 29. 20:40 | Link

Katkó

Sosem gondoltam, hogy Zoé után még lesz esélyem a szerelemre. Túlságosan is jó volt a nyár, és túlságosan is rossz volt az egész, ahogy tönkrement. De már kihevertem, igaz egy tanév kellett hozzá, na meg Kati elbűvölő személyisége. Talán most még biztonságban is érzem magam mellette, mert nincsenek úgynevezett körülmények, mint életkor, vagy mondjuk nem csap meg árammal. Zoénál sem volt ez igazán gond az én részemről, de most ezek az akadályok sem gördülnek elém, mi több valamivel magabiztosabb is vagyok, amióta az őzikeszemű az enyém. Nagyon kis furcsa volt azon a délutánon, talán azóta sem volt olyan heves, mint akkor. Vagy csak meg akarom szépíteni a dolgot, igen ez lehet az igazság, hiszen akkor csókoltuk meg egymást először. Belegondolva elég béna randi helyszín a szobánk, de mégis… valamiért nem szokványos és emiatt tetszik. Persze, ha majd a gyerekeinknek elmeséljük, biztos nagyot nevetnek majd… izé… kissé előrehaladtam. Még mi is azok vagyunk, előbb végezzük el az iskolát, meg hasonlók. Kati természetesen ugyanolyan kedvesen fogadott, ahogy szokott, a csókjaink ugyanolyan édesek voltak, ahogy mindig. Vagy talán most egy kicsit édesebbek az előzőnél, hiszen azok már elmúltak, ezek pedig éppen most történnek. Néha magam is meglepődök, mennyi mindent össze tudok hordani. Bebiztosítjuk egymásnak, hogy szeretjük egymást, mindenféle szinten, szavakkal és tettekkel egyaránt. Iszunk is rá, csak, hogy felkerüljön pont arra a bizonyos i-re.
- Végül is igaz, ez egy jó helyszín. Bár veled a szellemházban is jó lenne egy randi, szóval… - meghúzom a vállaimat kedvesen, ha egyáltalán lehet úgy, és kezdek, elveszi a szemeiben. Valahogy ez visszatérő dolog nálam, nem tudom, hogy zavarja-e egyáltalán. A süti kérdés máris továbbtereli a figyelmemet, és már mondom is.
- Az aruenta a múltkor nagyon ízlett, most is jó lenne. Én azt fogok kérni, de én fizetek ám. – kicsit megfenyegetem viccesen mosolyogva az ujjaimmal, és máris rágondolok, a mézes, lágy és csoki bevonatos süteményre. Nem is annyira drága, de itt mondjuk a legolcsóbb muffin is észbontó hatású.
- Te mit szeretnél? Jól gondold meg drága! – a kezem ösztönösen az övét keresi az asztal felett, és pihentetőleg rá is helyezem a kezére a sajátomat. Valahogy, ha a közelemben van, nem szeretem, nem megérinteni, sokat jelent nekem, minden érintés. Minden rendbennek tűnik, nagyon várom a folytatást és azt, hogy előhozakodjon valamivel. ~ De mit szeretne? Biztos nem a vizsgákról beszélgetni. Nagyon jól csinálja, egyre jobban felcsigáz… ~ Mosolygok tovább, mint a vadalma, és még egy apró pír is jelenik meg az arcomon. Egész ügyesen álcázom már mellette ezt.
Hozzászólásai ebben a témában
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. március 29. 22:37 | Link

Ákica<3

- Felőlem találkozhatunk extrémebb helyszíneken is, ha neked az bejön - villantok Ákosra egy kihívó pillantást. Mert miért ne? Lehet, hogy tényleg egész jó randi helyszín lenne a kísértetház, vagy akár a kínzókamra. A közeg biztos adna valami pluszt az élményhez. Kicsit elszabadul a fantáziám, de igyekszem gyorsan visszarángatni magam a jelenbe, Én most nem tehetem meg, hogy ilyesmiről képzelegjek. Ha kiderül, hogy az egész kapcsolatunk csak egy jól elkészített bájitalon alapszik... Ezzel ismét problémánál vagyunk. Amilyen gondtalanul fantáziálgattam pár másodperce, olyan erővel nehezedik most rám a bizonytalanság, és az egyre erősödő bűntudat ezért az egész helyzetért.
Azonban úgy tűnik, Ákos nem veszi észre micsoda lelki vívódáson megyek itt keresztül. Ez egyrészt jó, esősorban örülök neki, hogy nem kérdez rá a dologra, nem kell magyarázkodnom, van időm a saját tempómban kitalálni, hogyan tovább. Másrészt viszont, miért nem veszi észre? Nem teljesen nyilvánvaló?
Gond nélkül áttérünk, a ki mit rendel témára. Én azonban mégsem tudom százszázalékban erre koncentrálni, a fejemben kavarognak a gondolatok és már képtelen vagyok gátat szabni nekik. Ákos szemeibe nézve minden teljesen egyértelmű. Szeretem őt, és valaki nagyon csúnyán átvert. De ha megpróbálok az agyammal gondolkodni..., ott kezdőik a káosz. Ezért inkább úgy határozok, hogy a legjobb lesz, ha összességében mellőzöm a gondolkodást, amíg lehet. Majd megoldódik minden magától. Remélhetőleg.
Félrebillentem a fejem és csettintek egyet a nyelvemmel Ákos kijelentésére, miszerint ő fizet. De egyébként nem viszem túlzásba az ellenkezést, helyette mosolyogva küldök neki egy cuppanós puszit.
- Hmm, még nem tudom - elgondolkodom, vajon mit is kéne választanom. Aztán Ákos keze megtalálja az enyémet az asztalon, jól esik az érintése, ugyanakkor megint hevesen feltör bennem a lelkiismeret furdalás az egész miatt. ~ Szörnyű vagyok! ~ A további kínszenvedésemtől - rövid időre legalább - az asztalunkhoz közeledő pincérnő ment meg, aki jókedvűen kérdezi, hogy sikerült-e választanunk. Mintha csak megérezte volna, hogy már épp a rendelést beszéljük meg.
- Én öö hamis túróst kérek - adom le a rendelésem, aztán a pincérnő felírja azt is, amit Ákos szeretne és újra magunkra magunkra hagy minket.
Itt az ideje, hogy előhozakodjak azzal, amire kíváncsi vagyok. Már veszem is a nagy levegőt, de szavak helyett végül csak egy hatalmas sóhajra futja meg egy mosolyra. Hiába, nem gondoltam ezt át rendesen, ahhoz nem vagyok elég számító és megfontolt. Éppen ezért még magamat is meglepem azzal, hogy továbbra sem mesélek el mindent Ákosnak, hogy nem adom fel ezt a hülye játékot, és nem szembesítem egyenesen a "vádakkal". Egyszerűen túl rég óta titkolom, és most már fogalmam sincs, miképp vezethetném be a sztorit.
- Tudod, néha olyan fura... egyszerűen csak képes lennék csendben üldögélni veled, és nem kellene semmi más csak te... És ez most nagyon bénán és nyálasan hangzott. Mint akit nem is tudom. Nem itattál te velem titokban valami durva szerelmi bájitalt? - " Csak poén". Ezt sugározza minden rezzenésem, a hangsúly, a hanglejtés, minden. Csak egy furára sikeredett szerelmi vallomás, az egész arra alapozva, hogy az előbbi sóhajom simán elment egy szerelmes sóhajtásnak is. Mindebben a legrosszabb, hogy minden szavam igaz, és mégis hazugságnak érzem. Létezik ez? Ha lehet, az eddigieknél is rosszabbul érzem magam, eddig még mindent elmagyarázhattam volna Ákosnak, nem lett volna semmi gond. De én mit csináltam? Ki tudja milyen indíttatásból inkább körülményeskedve próbálom megtudni a választ a valójában nagyon is komoly kérdésre. ~ Szörnyű vagyok! ~
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Magyar Ákos
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. március 30. 23:41 | Link

Katkó, a nyomozó kisiparos

- Ó, nem is tudtam, hogy te ilyen bevállalós vagy édesem. – kicsit nagyon nyálasan hangzott, de viccesnek szántam inkább és én nevetek is. Hasonlóan kihívóan válaszolok a pillantására, a csokoládébarna szemeibe, meg annyira elveszek, hogy lassan azon gondolkodom, hogy kiszedem őket és üvegben tárolom, hogy mindig… Ö, kissé elrugaszkodtam, azt hiszem. Inkább csak annyit bámulom, amennyit csak lehet és akkor senkinek sem esik bántódása, és az én kedvesem is szép szemekkel nézhet rám továbbra is. Katkó még nem választ, ez kicsit fura, mert mindig határozott elképzelései vannak, ráadásul korábban érkezett és ő ajánlotta fel, hogy sütizzünk. Na, mindegy, vagy ilyen is, hogy ő sincs a toppon éppen, habár ez nem nagyon látszik rajta. Van egy kis mellékérzetem, de komolyan nem tudom, hogy mi az, nem húzza el a kezét, amikor az övére teszem, akkor pedig nagy baj, illetve bármilyen baj nem lehet. Nem sokkal ezután érkezik a pincérnő, Kati pedig rendel, ahogy én is.
- És még egy kör üdítőt, mert remélem, hogy sokáig leszünk. – kacsintok Katira és elég egyértelműen nézek a felszolgálóra ahhoz, hogy tudja, mire gondolok. A pincérnőnk már látott egyet s mást, és csak egy finom mosoly jelenik meg az arcán, miközben elindul teljesíteni a rendelésünk rá eső részét. Aztán az én drága őzsutám belekezd valami fura dologba, és még a végén vicceset is kérdez. Tényleg nem tudok mit mondani rá, csak nevetek.
- Tudod, ez annyira hihetetlen, hogy néha el sem hiszem, hogy te engem választottál. Valójában… nagyon megleptél a szobánkban, nekem sosem volt még ilyen dolgom. Nem, mintha esély lett volna hasonlóra is, vagyis egyszer igen, de az már régen volt. Bájitalt? Á, annál én sokkal bénább vagyok, hogy meg merjek csinálni egyet és beadni Neked. Amúgy sem tudok hazudni, főleg nem olyannak... – itt elcsuklik a hangom, mert visszaidéződik az egész Katival töltött pillantok összessége egy másodpercben - … aki tetszik nekem. – fejezem be s mosolyogva, ajkam beharapva, szégyenlősen hajtom le a fejem, de a szemeimmel őt nézem.
- És nem hangzott nyálasan, inkább őszintén, amit mindig nagyra értékelek. – vigyorgok, mint a tejbe tök, nem tudom, hogy miért. Talán túl szerencsésnek tartom magam, hogy Turnman Kati a kegyeibe fogadott, vagy csak elfogadott olyannak, amilyen vagyok? A másodiknak biztos jobban örülnék, de így is elégedett vagyok. Visszaérkezik a pincérnő az italokkal és a sütikkel is, én pedig jó fiú módjára megvárom, míg Kati nekikezd. Közben megiszom az első kör italt.
- Nagyon jó év lesz ez, érzem. Minden meccsedre elmegyek szurkolni. Na, és valamelyik szünetben elmehetnénk kirándulni… vagy ilyesmi, jó lenne. Szeretnék hosszabb időt kettesben lenni veled, ha te sem bánod. – a gondolataim veszélyes vizekre eveztek, már ami az erkölcsösséget illeti. Kirándulni, persze, az is nagyon jó lenne vele, de az esti romantikázás még jobb lenne. A nappali után közvetlenül.
Hozzászólásai ebben a témában
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. április 3. 10:56 | Link

Ákica<3

A pincérnő felveszi a rendelésünk,és mikor kettesben maradunk belekezdek valamibe, amibe nem kellene. Az a furcsa nyugalom, ami megszállt miközben beszéltem, azonnal tovatűnik, én pedig legszívesebben verném a fejem az asztalba. Lendületesen. De nem lehet, előbb ki kell várni, mit mond Ákos. Alapvetően azt szeretném, hogy csak nevessen az egészen, hogy komolyan se vegye. Másrészt viszont, ha tényleg bebájitalozott volna engem, az legalább valamelyest enyhítene a lelkiismeret furdalásomon. Akkor mondhatni, kvittek lennénk. Erről persze szó sincs, de Ákos nem áll meg ott, hogy ő nem tett semmi ilyet, neeem, ő még mesterien megforgatja a tőrt, amit egyébként én szúrtam saját magamba, ezzel az egész kavarással. ~Ő sosem tudna nekem hazudni... őszintén hangzott ~ Kavarognak a fejemben a hallottak, és elmondhatatlanul nyomorultul érzem magam, még ha tudom is, hogy mindezt magamnak köszönhetem. Azért igyekszem megőrizni a hidegvérem, ami többé-kevésbé sikerül is. A pincérnő gyorsan visszatér a sütikkel meg az üdítőkkel. Lassan, turkálva kezdek neki elpusztítani a finomságot, addig sem kell Ákos szemébe néznem. Mostanra már ugyanis eljutottam arra a pontra, hogy nem is tudok a szemébe nézni. Eljutottam oda, hogy felfogom, mégis mit csináltam, és miért. Nem csak egy poénról van szó, nem csak egy csíny. Ezek után hogy bizonyítom be Ákosnak, hogy szeretem és megbízok benne. Ez érint a legrosszabbul; a tudat, hogy most valószínűleg eljátszottam Ákos bizalmát. Olyannyira el vagyok foglalva saját magammal, hogy csak némi fáziskéséssel jut ez a tudatomig, hogy Ákica közben hozzám beszél.
- Mi...? Ja, igen, igen, benne vagyok a kirándulásban - válaszolok egy zavart mosoly kíséretében. Majd hirtelen felindulásból nagy levegőt veszek, hogy mindent bevalljak, de végül csak egy hatalmas sóhajra futja. Ekkor fordul meg először a fejemben, hogy hát nem kell ebből ügyet csinálni. Egyszerűen csak nem kell semmit sem mondanom, és Ákos sosem tudja meg... De nem én lennék, ha képes lennék ilyen titkolózásra. Ha csinálok valami buta, meggondolatlan dolgot, utána mindig mindent bevallok és még napokig esz a lelkiismeret-furdalás. Most sem tudom elképzelni máshogy. Egyszerűen csak képtelen vagyok hosszabb távon nem törődni semmivel. Egy jó darabig csak szótlanul nézem Ákost - ő akármit is mondjon vagy kérdezzen esetleg, kell egy kis idő, mire összeszedem magam. Az arcomon ekkor már egyértelműen tükröződik a bűntudat, szomorúan csillognak a szemeim.
- Ákos...én... igazságszérumot itattam veled - jelentem ki fojtott hangon, csak így bele a közepébe, és a végén nyelek egy nagyot. Így kimondva csak még rosszabbul hangzik a dolog. Na és persze a bűntudatom sem enyhül egy csöppet sem. Mit is vártam? Gyorsan újra a tányéromra irányítom a pillantásomat, úgy érzem ha állnom kell Ákos tekintetét menten sírva fakadok, vagy rosszul leszek. És mindez miért? Mert mesterien tudom belelovalni magam dolgokba.
- Sajnálom - motyogom a tányéromnak.
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Magyar Ákos
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. április 5. 20:40 | Link

Katkó, a nyomozó kisiparos

Még sohasem beszélgettünk kettőnkről, végül is itt volt az ideje már. Nem mintha nem lenne egyértelmű, hogy oda vagyunk egymásért, az iskola nagy részétől meg is kapjuk ezért a szokásos megjegyzéseket, de én tudom, hogy csak irigykednek. Mármint rám, mert Katkónak mind a tíz ujjára akadhatna ilyen, de inkább sokkal jobb pasi, mint én, mégis engem választott, szerencsésnek érzem magam. ~ Igen, nagy szerencse, hogy akkor eljött „szobaavatni”. Aztán csókavatás lett belőle. ~ Magamban kuncogok, majd látom, ahogy zavarban van, főleg a mondataimtól. Nem akarok én nyálasnak tűnni, vagy ilyesmi, de ez van, én így szeretem. A bájital tényleg jó ötlet lett volna, de ezt már nem kell megtennem, és így sokkal jobb, így biztosabb az egész. Tudom, hogy szeret, meg én is őt, ez a vigyoromon és a gesztusaimon is tökéletesen látszik.
- Szuper, mert én is benne vagyok! Vagyis, örülök nagyon! – tejbetök style, a béna vicceimen is ugyanúgy tudok nevetni, mint egy igazán jól. Azokat csak másoktól hallok sajnos, ráadásul a nem túl erős memóriámnak köszönhetően nem is marad meg bennem szinte egy sem. Nem tudom, mert ő nem nevet annyira felhőtlenül, pedig már elég jól beleszokott, és nevet is a bárgyú vicceimen általában. Biztos neki ez a fétise, hogy egy ilyen bolond gyerek kell neki, de én aztán igazán nem bánom. Igaz, megadok neki mindent, ami tőlem telik, szóval nem lehet panasza. ~ Most amúgy miért is gondolkodom ilyen hülyeségről? Szeretem és kész. ~ Nyugtatom le magam, mielőtt még eltávolodnék szellemileg a cukrászda kellemes melegétől, és Katkó csábos szemeitől. Aztán jön a hideg zuhany és az előbbi szemek az asztalt bámulják, bűntudatban égve. Nekem pedig az arcomra fagy a mosoly, majd el is tűnik. Csak bámulom őt, és meg próbálok megszólalni, de csak az ajkaim mozdulnak meg, hang nem jön ki a torkomon. ~ Miért? ~ Kérdezem meg magamtól, ha már Katától nem tudom. Csak tátogok, mint a partra vetett hal, és annyira feszülten ülök, hogy majd be görcsölnek az izmaim. Aztán veszek egy mély levegőt és alig hallhatóan, mégis megkérdezem.
- Miért? – szerintem csak Katkó hallotta, olyan erőtlenül csúsztak ki a szavak a számból. Igazság szerint nem is tudom, hogy miket mondtam eddig, vagy, hogy mondtam-e olyat, amire kíváncsi volt, de nem értem. Mindig őszinte voltam vele, vajon mi késztethette arra, hogy ilyet tegyen? Biztosan nyomós oka volt, különben nem tudom elképzelni. Előrenyúlok és felemelem az állát, hogy a szemembe nézzen.
- Mondd miért? Szeretném megérteni. – egy félszeg mosolyt is kap bátorítónak, remélem nem az ellenkező hatást érem el vele. Persze elengedem a fejecskéjét, még ha nehezemre is esik, mert szeretem őt megérinteni, szinte bárhol. Ha csak a könyökéhez érhetek, az is fellelkesít, de most más van terítéken.
- Nagyon szeretlek. – suttogom, és így biztosra mehet, hogy nem fogom emiatt elhagyni. Persze ez még függ attól, hogy mit mond. Vagy még attól sem? Nem tudom, csak azt, hogy most gőzöm sincs, hogy hogyan kéne viselkedjek. Nem akarom elijeszteni, vagy kikelni magamból, az nem én lennék. Viszont nagyon érdekel, hogy ezt miért csinálta és miért velem…
Hozzászólásai ebben a témában
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. április 5. 22:05 | Link

Ákica<3

Utólag megint csak gratulálni tudok magamnak, amiért ilyen szépen, összeszedetten, logikusan felépítve meséltem el Ákosnak, hogy mégis mi nyomja a lelkem. Ezért díjat érdemelnék. Nem merek felnézni Ákosra, pont elég nekem az amúgy is tapintható feszültség. A fiú végül csak egyetlen halk kérdést intéz hozzám, de ez tűnik sokkal jobbnak, mintha teljesen kiakadt volna. Hiszen az én csodálatos vallomásom nyomán teljes joggal kérdőjelezhetné még a belé vetett bizalmam mélységét. De nem teszi, csak választ vár a szintén teljesen jogos és érthető kérdésére. ~ Mert egy bizalmatlan, naiv, hülye liba vagyok...~ Fut át az agyamon, és egy pillanatra elfog a vágy, hogy az egészet hagyjam a fenébe, inkább védekezzek támadással, csak hogy ne kelljen részleteznem, milyen buta voltam. De nem teszem, mert én is tisztában vagyok vele, hogy ez nem éppen a legjobb megoldás lenne, és épp itt az ideje, hogy elkezdjem kicsit értettebben kezelni a konfliktusaimat.
Akármilyen erősen koncentrálva meredek is a semmibe, nem kerül el a figyelmem, ahogy Ákica keze beúszik a látóterembe. Még mindig szeretném kerülni inkább a tekintetét, de nem húzódok el az érintése elől, megadóan hagyom, hogy felemelje az állam, ezáltal barna szemei kereszttüzébe kényszerítve. Megismétli a kérdést, majd leengedi a kezét, de most már kénytelen vagyok rá nézni, és tudom, innen már nincs más hátra, mint mindent elmesélni, bármit is áruljon el rólam a történet. Csak nem tudom, honnan, hogyan kezdjem. Míg én ezzel küszködöm, Ákosnek sikerül kizökkentenie a következő megszólalásával.
- Én is nagyon szeretlek... - suttogom vissza őszintén, majd már veszem is a levegőt, hogy folytassam, hogy mindent megmagyarázzak. Hosszan benntartom a levegőt, de végül csak egy hangos fújtatás kíséretében eresztem ki, amin után közvetlenül az arcom elé kapom mindkét kezem, és csak az ujjaim között pillogok Ákosra.
- Nem tudom, hogy kezdjem el... Egyik este, találtam egy levelet az ágyamon, nem tudom ki írta, de arról magyarázott, hogy...hogy amikor először mentem át hozzád, az a narancslé bájital volt. Azt hittem, csak valaki szórakozik, de aztán kaptam több levelet is, egész hihető indoklással... De ezt nagyon elszúrtam, tudom. Szeretlek, és nem tudom mit gondoltam... Csak nem akartam... nem akartam ezt... - kezdetben még a kezeim mögül, hadarva beszélek, de aztán nem takargatom tovább az arcom, a végére lassítok a tempón és egész töredékessé válnak a mondataim. A hangszínem bűntudatos és továbbra is bűnbánó, kissé riadt a tekintem. Lepillantok az asztalra, majd mégis visszafordítom Ákosra a szemeimet, mert ezúttal látni akarom, hogyan reagál, minden egyes rezdülését.  
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Magyar Ákos
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. április 6. 18:43 | Link

Katkó, a bűnbánatos

Nem tudom elképzelni, hogy mi vehette rá erre a cselekedetre. Csak nézem, ahogy nem mer a szemembe nézni, és majd szétfacsarja a szívem, hogy így kell látnom. Biztos nagyszerű magyarázat lesz rá, azonban nehéz figyelmen kívül hagyni azt, hogy miért nem kérdezte meg csak úgy. Úgysem tudtam volna hazudni, az sosem ment. Ha próbáltam volna, az meg meglátszott volna az arcomon, modern Pinokkióként. Mindegy most már, legalább bevallotta, az is valami. Mert magában is tarthatta volna, és akkor sosem jövök rá, viszont a bűntudat úgy néz ki, hogy nála is dominált, aminek örülök. Örülök, hogy nem akart átverni igazán, hiszen megtehette volna szó nélkül, így viszont elhiszem a szavait, elhiszem, hogy szeret, amit nem is olyan rég mondott ki. Ha gyorsan visszagondolok akadt pár furcsa jel, amióta itt vagyok, hogy nincs minden rendben, de a közelében ki figyel ilyenekre? Továbbra sem érdekel, megbízom benne, ahogy ő be… Hát ezt nem is tudom most pontosan. Szóval reménykedem, hogy nagyon jó magyarázata van. Egy idő múlva megelégeli a tányérnézést, főleg az én hathatós segítségemnek köszönhetően, és végre szóra nyílnak az ennivaló ajkak. Nem szakítom meg a vallomást, azt tudtam, hogy szeret, mégis egy kis tüske szaladt most a hátamba és eléggé viszket, remélem, hogy ad rá megfelelő gyógyszert. A történetet hitelesen meséli el, nekem úgy tűnik. De nem értem, én nem csináltam semmit, de mindig is furcsálltam a reakcióját. Elhúzom a számat és hátradőlök. Most én vagyok akcióban és a plafont bámulva gondolkodom a megoldáson, vagy legalább a közös nevezőn. ~ Valaki írt neki többször? Ki akarhat neki, vagy nekem rosszat? Mivel nyilvánvalóan arra ment az egész, hogy összevesszünk. Most vagy utálnak bennünket, vagy csak Őt akarják megszerezni és engem el kell távolítani az útból. Vagy pedig igaz az a része, hogy bájital volt a dologban… De ki tette bele és miért? ~ A gondolataim cikáznak, szétesnek, majd összeállnak, de csak nem jön ki belőle semmi okosság. Tehetetlenül nézek vissza rá, de nem akarom kétségek közt hagyni.
- Lehet, hogy így volt, lehet, hogy volt bájital a dologban, de esküszöm, hogy… vagyis nem kell esküdnöm, mert bájital hatása alatt állok. – mosolyodom el zavartan, majd folytatom.
- Szóval, ha így volt, nem tudom, hogy ki tette és miért? Csak velem akartak szórakozni? Fogalmam sincs. Egyébként pedig tényleg meglepődtem – itt már eléggé kezdek vörösödni, ahogy visszagondolok rá – amikor megcsókoltál, nagyon remélem, hogy nem bántad meg. Én biztosan nem, és már sokkal előbb szerettelek, mint aznap, így nem volt szükség bájitalra… ö, szóval érted. Tudom, te ittad meg, de véletlen volt. Aminek nagyon örülök, mert lehet, hogy sosem mertem volna megtenni. Így is te tetted meg az első lépést. – már az ajkait nézem, de bele-bele pillantok a szemeibe szégyenlősen. Sosem volt kenyerem a nagy monológ, pláne nem ebben a témában, de most nem tudtam elmenni a tény mellett, nem terelhettem a témát, mindkettőnk érdeke miatt.
- Megértem, hogy bizalmatlan voltál, de megkérdezhetted volna. Ismersz annyira, hogy ha akarnék, sem tudnék neked hazudni, minden leolvasható az arcomról. – vonom meg a vállaim egy félszeg mosoly kíséretében.
- Én nagyon szeretlek, és nem vetemednék ilyesmire. És megbocsájtok. – felelem szelíden, majd közelebb húzódok hozzá, hogy megcsókolhassam. Remélem, engedi, és akkor minden rendben. Azért bocsájtottam meg, mert nem hagyhattam figyelmen kívül a tényt, hogy szérumot adott nekem, viszont nem volt olyan jelentős hála Merlinnek, hogy problémázzak felette.
- Szóval ne aggódj, felejtsük el, bár jól fenéken billenteném az írogatót, mert gyanítom, hogy a szerelmi bájital készítőjével egyezik a személye. – mondom ki hangosan a gondolataimat. Ekkor eszembe jut valami, amire eddig nem gondoltam, és…
- Ha nem lett volna a bájital, akkor is megcsókolsz? Tudom, hülye kérdés, de tudni szeretném, hogy legalább kedveltél-e akkor olyan nagyon. – hiába nézek az őzbarna szemekbe, hiába próbálom kizárni a gondolatokat, akkor is elvörösödöm. Ez van, vele más a helyzet, a többi lánynál már el tudom kerülni az ilyesfajta helyzeteket nagyrészt.
Hozzászólásai ebben a témában
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. április 24. 22:12 | Link

Ákicamica<3

Azt hiszem, már nem kell ecsetelnem, milyen nyomorultul érzem magam, bár akármilyen terjedelemben képes lennék az önostorozásra, és annak taglalására, hogy  mit, mikor, hogyan szúrtam el. Ezzel szemben Ákos nem akad ki, nem tesz fel több kérdést, egy darabig nem is mond semmit, csak a plafont bámulja, a szájhúzásból meg a tekintetéből pedig nem nagyon tudom megállapítani, hogy mi járhat a fejében. Most jó lenne, ha megnyílna alattam a föld és szépen elnyelne, amíg Ákos nem figyel... Minél előbb túl akarok lenni ezen a beszélgetésen, ha már meg nem történtté tenni nem tudom. Mondjuk tudnám, vannak emléktörlő bájitalok meg bűbájok, szépen kitörölném az egészet mindkettőnk fejéből. Épp hogy csak átfut az agyamon ez az eszement gondolat, de egy picit megijedek magamtól. Nem gondoltam komolyan, de éppen elég, hogy egyáltalán megfordult a fejemben.
Ákos végül újra rám néz, de továbbra is hiába próbálom megfejteni az arckifejezését. Ákos beszélni kezd, én pedig szinte iszom minden szavát, és kissé zavartan, meglepődve konstatálom, hogy nem volt köztük szemrehányás. Nem mondja, hogy csalódott bennem, nem beszél a bizalomról, nem ítélkezik, szinte már lazán veszi a témát. Én meg már nem tudom, hogy ő ilyen elképesztően aranyos, vagy én vagyok az, aki már megint túlságosan belelovalja magát a dolgokba. Valószínűleg mindkettő. Egyedül csak az vág egy picit a húsomba, amikor megjegyzi, hogy nincs szüksége esküdözni, de ezt igazából meg is érdemlem.
- Én sem tudom, hogy ki volt, és mit akart ezzel az egésszel...de tényleg sajnálom, hogy én ilyen ...~befolyásolható?, bizalmatlan?, szerencsétlen? ~...vagyok - fejezem be esetlenül. Még mindig azt próbálom feldolgozni, hogy Ákos milyen hihetetlenül megértő. Ez pedig csak még fokozza a bűntudatomat. Sokkal egyszerűbb lenne, ha kiakadt volna, és kimondta volna mindezt, amire én csak gondolok.
- Megérted? - visszhangzom suttogva, őszinte hitetlenséggel. ~ Jobban ismerne, mint gondoltam?~
- Tudom, és köszönöm, és  tudom, hogy mondanom kellett volna, de nem vagyok jó az ilyesmiben... nem szeretem a konfliktusokat...és először nem is akartam foglalkozni az egésszel, aztán meg már addig húztam, hogy nem tudtam, hogyan kezdjek bele és... - kicsit összevissza reagálok arra, hogy Ákos megbocsájt, bár  én képtelen vagyok magamnak ilyen gyorsan túllépni a dolgokon, és így még visszatérek a korábbi szavaira is. Aztán Ákos belém fojtja a szót, ahogy közelebb húzódik és megcsókol. Iszonyatosan jól esik a fiú gesztusa, miközben lágyan viszonzom a csókot, egészen megnyugszom, kezdem elhinni, hogy minden rendben és nem kell még elásnom magam.
Végül elengedjük egymást, és Ákos szavakkal is fátylat borít a dologra. Én meg még mindig csak hüledezek, hogy hogy lehet nekem ilyen pasim. A kérdésére enyhén én is elpirulok, de nem kell gondolkodnom a válaszon, mivel ezt a kérdést már én is feltettem magamnak.
- Igen...vagyis nem. Mármint nagyon kedveltelek már akkor is, de nem hiszem, hogy megcsókoltalak volna, vártam volna, hogy te csókolj meg engem. De egyáltalán nem bánom, hogy így alakult.
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed