37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 19. 19:53 | Link

Veronika és Tanár úr

A fiú csendesen figyeli a kis társaságában zajló életet, hallgatja a különös férfi, és a szépséges Veronika beszélgetését. Mindig is tudta, hogy a lány maximalista, ezenfelül pedig okos is, mindazonáltal a tanártól hallván az elégedettséget, és a sok-sok jót róla, vigyorra készteti Endre ajkait. Kezei az asztal lapján pihennek, ujjaival néma ütemet játszik a fán. Feleslegesnek érzi magát ezekben a pillanatokban, és legszívesebben eltűnne, sétálna a kinti fagyos időben, belesüppedne a hóba, idegenekkel bolyongana, vagy csak egymagában lenne, nem is tudja pontosan mit szeretne, ezeregy gondolat furakodik fejébe, hogy elvonja figyelmét a pillanatnyi unalomról. Ez a szó viszont nem igen fejezi ki a tökéletes hangulatot, érzetet, ami eluralkodik Endrén, mint valami mézeskalács illatú köd leple, úgy öleli át fiatal, serdülő alakját. Carnage professzor monológja ébreszti fel zűrös, sokszor kivehetetlen gondolataiból, de csak vállat ránt, féltett emlékei megosztásával máskor óvatosabb lesz, talán nem kellene egyből megbíznia a másikban. Noha csak egy őszinte kérdés volt a tanár úr részéről, Endrét érzékenyen érinti, és keresi a szavakat a megfelelő válaszadáshoz.
- Nos - kezd bele nehezen, még a torkát is megköszörüli, ökölbe szorított jobbját szája elé emelve. - Tökéletes kérdés, és talán csak azzal felelhetek, ha nem felelek.
Sikerült egy teljesen tökéletlen válasszal szolgálnia, amit hallván még össze is húzza szemöldökeit. Nem érti mi van vele, máskor simán kivágja magát minden nyűgös-érzékeny kérdés alól, most meg egy fiatalkori szép emléken szótlanná válik? Ejnye. Ezen sürgősen változtatni kell. Talán Veronika jelenléte, az napjaimban való részvétele teszi ezt. Mintha már egy egészen más Araczki lennék. Borzalom.
Enyhén megrázza fejét, a kellemes cukrászda-illatból szippant párat, erre Veronika ujjai a vállát érintik. Gyorsan rámosolyog a lányra, majd hosszas 'ööö'-zéssel Eugene úrra pillant. Mit is dolgozik Iván? Ja, igen...
- Vác város Közigazgatási hivatalában dolgozik, mint főjogász, a politika a mindennapjainak része, de engem - remélem megérti - ez teljességgel hidegen hagy. Azt csinál amit akar, azzal akivel akar, már úgysem az, aki pár évvel ezelőtt a bátyám szerepét töltötte be.
Lefelé tekint, és igyekszik nem Andreára, a testvérének lelki elvesztésére, és az otthoni helyzet hirtelen megváltozására gondolni. Már egyáltalán nem éhes, nem kívánja a forró csokoládét sem, legszívesebben megköszönné, hogy láthatta személyesen Carnage urat, majd elegánsan távozna megfagyni.
Hozzászólásai ebben a témában
Eugene Carnage
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 49
Összes hsz: 61
Írta: 2012. december 27. 09:39 | Link

Endre és Veronika

Egy halvány mosollyal bocsátja útjára Veronikát, majd figyelmét Endre felé tereli. Tekintete mintha kissé merengővé válna, s nem is a fiúra fókuszál pár másodpercre, azonban ennek köszönhetően olyan dolgokat is észrevesz, amik talán a hétköznapi személő figyelmét elkerülnék.
Diszkréten bólint a fiú kitérő válaszát hallva, majd csalódottan veszi tudomásul, hogy a fiú bátyja egyrészt nem köthető különösebben Budapesthez, másrészt a jelek szerint nem túl szoros kettejük közt a kötelék.
~ Meglepően nagy szerencsém lett volna, ha másként van. ~
Jegyzi meg magának. Valóban, túl szép lett volna, ha véletlenül találkozik valakivel az utcán, aki meg tudja ismertetni olyan emberekkel, akik tevékenyen részt vesznek a varázslótársadalom mindennapjainak alakításában.
Mindeközben az sem kerüli el a figyelmét, hogy Endre hangulata hirtelen megváltozott.
- Sajnálom, ha kellemetlen témát érintettem.
Szólal meg Eugene kissé előrébb dőlve, hogy a fiú szemeibe nézhessen. Más esetben ezt követően a beszélgetés másik résztvevője transzba esik, most azonban a férfi nem akar ehhez hasonló képességeket használni.
- És nem sértődöm meg, ha távozni óhajt.
Ha Endre úgy dönt, marad, megvárják, míg a megrendelt dolgok megérkeznek, majd Eugene felajánlja, hogy a fiú fogyassza el az ő adagját is arra hivatkozva, hogy rosszkedv ellen egy nagy adag csokoládénál nincs jobb. Ha Endre távozni óhajt, Eugene rendezi a számlát, majd ő is elhagyja a cukrászdát.
Hozzászólásai ebben a témában

"I have no tears,
no sense of shame, no sense of time..."
Mary Glotter
INAKTÍV


Gyermeklelkű Terrorgombóc
offline
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
Írta: 2012. december 29. 22:54 | Link

Veronika

06:47 volt. Marynek kipattantak a szemei. Kb. egy perccel később felült az ágyban. A szobatársai még aludtak. Úgy érezte, most már tényleg fel kell fedeznie a területet - az iskolán kívül is. Függetlenül attól, hogy még aszt sem sikerült rendesen felfedeznie, sőt...A Bagolykőben töltött napjai óta most először veszi rá magát, hogy nekiinduljon, és megnézze magának Bogoly falvát. Most először azt sem bánja, ha eltéved.
Felkelt, gyorsan lezuhanyozott, sebtében megfésülködött, haját a megszokott lófarokba kötötte, vett egy kényelmes nadrágot, pólót, pulcsit, csizmát, és végül egy nem túl vékony, de nem is túl vastag kabátot. Lement a nagyterembe, evett 2 szelet pirítóst, és 07:13-kor neki is vágott az útnak Bogolyfalva felé.
Mikor leért a faluba, ámulva nézett szét. Sokkal szebb volt, mint Pákozd, ahol felnőtt. Mikor már eleget bóklászott, és kicsit meg is éhezett, betért a cukrászdába, ami mellett és akkor haladt el. Pontosabban haladt volna, ha nem megy be. Igazán helyes kis hely volt, olyan otthonos, és barátságos. Mikor beljebb ment, megpillantotta Veronikát. Veronika mindig nagyon kedves volt hozzá, ezért hamar megszerette a lányt. Valójában eddig ő volt az egyetlen barátnője az iskolában, és sajnos majdnem a sulin kívül is, de ez részlet kérdés, olyan részleté, amelyik per pillanat nemigen tartozik ide. Odament a lányhoz, és köszönt neki:
- Szia Veronika! Hát te? Itt dolgozol? - érdeklődik. Mondjuk jogos. Veronika biztos itt dolgozik, különben nem lenne a pult mögött... Hát igen, Mary hajlamos egyértelmű válasszal rendelkező kérdésekkel bombázni másokat. Részben ezért is tud olyan idegesítő lenni.
- Nagyon megéheztem. - mondja, mikor megkapja a választ. - Tudsz valami fincsi sütit ajánlani? - na tessék, már megint egy egyértelmű választ követendő kérdés. Hogyne tudna ajánlani valami fincsi sütit, mikor egy cukrászdában vannak, és ő itt is dolgozik, valószínűleg már egy jó ideje? De ez láthatólag nem zavarja Veronikát, aminek nagyon örül.
- Amúgy hogy vagy? Mi újság feléd mostanában? - kérdezősködik, végre olyasmiről, ami nem egyértelmű, csak ha választ kap rá.
Hozzászólásai ebben a témában

Széles Veronika
INAKTÍV


Gyakorló anyuka ^^Áron <3
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 1087
Írta: 2013. január 3. 10:56 | Link

Ma egészen nyugodt nap van a cukrászdában. Vannak vendégek, de nem kell rohangálnia, tud figyelni a tanulmányaira. Egyre jobban közeledik a vizsgaidőszak, ő pedig egyre kevésbé érzi magát felkészültnek a dologra. Tudja, és tudja, hogy tudja, de ez bizony nem elég. Nagyon nem elég, ahhoz, hogy tudja az is kell, hogy magabiztosan és ne remegő lábakkal sétáljon be a terembe a vizsga kezdete előtt néhány perccel.
A falnak dőlve olvas, minden második mondat után felpillantva, nem kér-e valaki valamit. Nem szép dolog, hogy így megosztja a figyelmét, de nem teheti meg, hogy csak az egyik dologgal foglalkozik, míg a másikat elhanyagolja.
Az újabb ajtónyitódásra felpillant és elmosolyodva tapasztalja, hogy ismerős érkezik. A kérdésre csak bólint egyet, a könyvet becsukva pedig a pulthoz lép, melynek másik felén Mary foglal helyet.
- Vannak mini tortáink, aranyos mintákkal, nagyon finomak, laktatóak és sokféle ízben kaphatóak. Szerintem a mézeskalácsos a legfinomabb, ha valami sósabbra vágysz, akkor vannak pogácsák, meg mindenféle bagettek, amiket össze lehet állítani, hogy mit kérsz beléjük. Ez most ilyen újdonság, a főnökasszony ki akarja próbálni, hogy mennyire lenne kelendő a dolog. Szerintem azt is érdemes megkóstolni.
Büszke magára, hogy eszébe jutottak a szendvicsek, az előző párosnak elfelejtette ajánlani őket, pedig a lelkére kötötték. Sokkal egyszerűbb lenne pedig kiírni a táblára, hogy ez az újdonság, jöjjenek, egyenek, mint, hogy rajta múlik a dolog, és ha elfelejti, esélyes, hogy a nyakát szegi.
- Szeretném elkerülni a vizsgaidőszakot, de nagyon. Nem érzem még magam elég felkészültnek a dologhoz.
Ezen kívül nincs vele sok, illetve egyetlen apróság mégiscsak, de ez nem esemény, inkább egy hatalmas nagy bocsánatkérés.
- Sajnálom, hogy a múltkor otthagytalak a bálon, de mire észbe kaptam már a folyosón voltam, és valahogy nem is tudom, teljesen összezavarodtam.
A bűntudatos arc mellé, halvány pír is jár, mely inkább Áronnak szól, aki még mindig képes nagyon erős érzelmeket kiváltani belőle. Lesüti egy pillanatra a szemét, majd felpillantva a lányra elmosolyodik.
- Szóval, mit adhatok?


Ruci: http://www.polyvore.com/cgi/set?.svc=twitter&id=67758616
Hozzászólásai ebben a témában

Mary Glotter
INAKTÍV


Gyermeklelkű Terrorgombóc
offline
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
Írta: 2013. január 3. 11:56 | Link

Veronika

- Hmm... "mondja" Mary a sok finomság hallatára. - Igazán jól hangzik. - Teszi hozzá egy vigyor kíséretében. Mikor Veronika a vizsgaidőszakról panaszkodik, Mary a következőt veti fel a lánynak:
- Mi lenne, ha a műszakod lejárta után elmennénk egyet korizni? Akkor felszabadulnál egy kicsit, közben nem izgulnál annyira, és utána tanulnál egy jót? Akkor talán nem fogsz annyira ezen görcsölni, és kicsit elengeded magad! - reméli, hogy Veronika rábólint a dologra. Elvégre, mit árthat? Folyton csak tanul, lehetetlen, hogy ne verődött volna a fejébe az egész. Csak izgul szegény. És ha kicsit elengedi magát, nem izgul majd annyira, és utána frissen, kipihent aggyal ismételheti át, vagy tanulhatja meg azt a kicsit, amit még nem sikerült.
- Ugyan, semmi gond. - mosolyog bátorítóan a lányra. És látva a pirulást, hozzáteszi:
- Viszont ha mindenképp szeretnél kiengesztelni, azzal tudsz, ha mesélsz, ki ez a srác? - egyáltalán nem szemrehányásnak szánta, sőt! Veronika, mint ahogyan a bálon is megállapította, nagyon jól nézett ki azzal a sráccal. És Mary örült, ha Veronikát örülni látja. Nem tudta miért, de örült neki. Mary nagyon megszerette Veronikát, ő olyan igazi barát volt számára. Olyan barát, amilyen még nem volt neki. Aki mindig mosolygott ha meglátta, aki soha egy rossz szót nem szólt hozzá, aki mindig kedves volt, és akit tényleg érdekelt a hogyléte. Persze, voltak Marynek korábban is barátai, de előbb-utóbb mindig kiderült, hogy nem igazi barát, megszakadt a kapcsolat, vagy épp internetes volt, és soha az életben nem látták egymást. Összesen két tartós, személyes barátsága van. A két személy pedig a tíz évvel idősebb nővére, és a fél évvel fiatalabb unokahúga.
Hmm... Nem igen tudok dönteni... Tudod mit? Rád bízom magam. A döntés a tiéd, megbízom az ízlésedben! - vigyorog rá Mary. Aznap nagyon sokat mosolyog, tök jó napja van. Hogy mi az oka? Azt nem tudja. Csak azt, hogy imádja a sulit, a mágiát, és most már Bogolyfalvát is!
Hozzászólásai ebben a témában

Széles Veronika
INAKTÍV


Gyakorló anyuka ^^Áron <3
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 1087
Írta: 2013. január 6. 12:57 | Link

Mary

- Akkor legyen egy szendvics? Mit kérsz bele?
Ez lesz az első szendvics, amit ő készít, és nagyon örül neki, hogy olyan embernek csinálhatja, akit nagyon megszeretett. Miközben készül a finom ebéd felvetik, hogy a műszak végén elmehetnének korcsolyázni. Imád korcsolyázni és ez remekül hangzik. Nagyon szívesen elmegy bárkivel, bármikor. Jégre termett lány. Nem zavarja olyankor se a hideg, se a szél. Amikor korcsolyázik az ember, akkor valahogy minden más háttérbe szorul.
- Még legalább egy óra, mire végzek, ha ráérsz nekem teljesen jó. Nagyon szeretek korcsolyázni és idén még csak egyszer jutottam el.
Ami hatalmas hiba, hiszen a korcsolyapálya ott van a szülei munkahelye előtt, ezen kívül már majdnem a fele elment a télnek, és ha így folytatja, idén nem fogja kiélvezni a pálya adta lehetőségeket. Sajnálná, mert tényleg ezzel csempészne valami kis sportot az életébe.
- Huh…jó. De ígérd meg, hogy nem fogsz kiakadni.
Mary az első, akinek beszélni fog Áronról és ez nagyon meghatározó a későbbiekben is. Tudja, hogy számíthat előítéletekre, nem is kevésre. A szendvics kész, így a lány elé teszi, majd egy kis hezitálás után bele is fog a mondókájába. Nem olyan nehéz az.
- Áron, mármint így hívják, Áron, ő három évvel idősebb nálam. Ide járt ő is a Bagolykőbe, levitás volt. Nem is nagyon vettem róla tudomást, tudod, ő is csak egy fiú volt, akinek nem volt jó hírneve sosem, de tényleg nem fogott meg. Annyi rémlik, hogy egyszer kiütött az első kviddicsmeccsemen. Elegem is volt belőle, meg a kviddicsből is.
Miközben beszél, ujjaival akaratlanul is a pult márványmintázatát rajzolja át, többször is. Zavarban van, de ez most mégis, valahogy jól esik neki. Jó érzés beszélni róla, végre valaki megtudja a történetet, rendesen.
- Majdnem egy éve találkoztunk újra. Nem tudtam ki ő. Beszélgettünk, említette, hogy szeret fotózni és egyből lelkes lettem, mert én is nagyon szeretek. Mesélte, hogy ő fotográfus és kértem, hogy tanítson meg. Ebből lett az, hogy beadta a pályázatát az iskolába később, hátha alkalmazzák és tanár lehet itt. Közben elég jó barátok lettünk. Sokat találkoztunk, beszélgettünk és nekem mesélte el először, hogy tanár lett, és felkért a tanársegédjének. Nagyon élveztem, csak közben valahogy megváltoztak az érzéseim. Áronról tényleg azt érzem, hogy olyan, mintha a másik felem lenne. Ha valamit nem értek nem néz teljesen hülyének, legalábbis nyaltan nem. Tényleg nagyon sokáig ő volt a legjobb barátom és a barátság valamilyen formában meg is maradt, csak, nála is több lett. Egy ideje már együtt vagyunk, csak senkinek nem mondtuk. Ő szerette volna nyíltan, de én féltem a dologtól, de azt hiszem, már nem félek. Csak a szüleimtől…és Adorjántól. Azt hiszem ő még nem fogta fel teljesen, viszont haragudni nem haragudhat, és nem mondhat rólam csúnyákat, mert ő is beleesett a diákjába. Az sokkal durvább is volt, mert a lánynak már vőlegénye volt, de elhagyta miatta. A családja meg szépen kitagadta. Tudod a lány indiai és ott ez nem annyira szokás.  

Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed