36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Dorian Reeve Green
INAKTÍV


Preminister | Szellemmacska
offline
RPG hsz: 160
Összes hsz: 632
Írta: 2015. január 29. 21:08 | Link



Kijelentette a hölgyike, hogy ha korrepetálnám, akkor valószínűleg felrobbantana valamit, vagy felgyújtaná a hajamat, mire én felvihogtam, de a kezem a hajamra kaptam. Mondjuk amilyen elvetemült kis vörös, ki is néztem volna belőle. A vörös csajok mind bolondok kicsit...
- Arról le lehet kattanni, nem adom, csak az enyém - szorongattam a hajam hülye fejet vágva, az orrom ráncolva, de vigyorogtam. Ennél azért sokkal több kellett volna ahhoz, hogy eltántorítson az ajánlatomtól. - Challenge accepted, baby! Mikor és hol?
Az ajkamba harapva elvigyorodtam, majd összefontam a karom elvigyorodva. Persze az elefántos megjegyzésére nem pont úgy reagáltam, mint hogy várta volna, legalábbis azt hiszem. Nem baj, én tök jól éreztem magam, pláne, mikor láttam, hogy nézi a vigyoromat. Mikor nyelvet öltött rám, voltam szíves elkapni azt, amiért utólagosan volt szíves nagyon szúrósan nézni rám. Mély sóhajjal néztem rá, aztán csak rosszalló vigyorral megráztam a fejemet. Én aztán ilyenekért nem fogok hisztizni, meg patáliázni, bocsánatot kérni meg aztán pláne nem! Nem az ő keze lett nyálas... Kijelentettem, hogy még egy veszélyes kijelentés és harapok, mire megkérdezte, be vagyok-e oltva veszettség ellen. Szórakozott vigyorral vállat vontam, hadd őrlődjön a kérdésen, engem bizony nem zavar.
- Na, tüntesd el gyorsan azt az ártatlan vigyort, mert ha jobb is vagy, mint én, azért te sem vagy éppen egy földre szállt angyal - mosolyogtam rá rosszfiúsan, aztán csak a hajamba túrtam, hogy elrendezzem azt. Azt hiszem, a hölgyike kezdett rám beduzzogni, amiért kinevettem őt, de nem különösebben zavart, mert ha ismert volna eléggé, tudhatta volna, hogy nem azért nevettem, mert annyira röhejes, hanem azért, mert egészen szimpatikus volt. Nők... csak a baj van velük! Persze tetszett, hogy folyton fenyegetőzik, meglepően cuki volt tőle, úgy értem elszórakoztam rajta. Az viszont, hogy felpakoltam a mászókára, azt hiszem meglepte. Mondjuk engem is... A fejébe nyomtam a kalapomat, majd oldalra döntöttem a fejemet és úgy tanulmányoztam őt. Végül úgy döntöttem, tetszik az összkép, maradhat rajta.
- Nem lesz bajom, annyira nem vagyok tápos, kicsilány... Ami meg a szóhasználatomat illeti... nem kérheted, hogy térdre borulva esedezzem azért, hogy igyál meg velem valamit. A forrócsoki jó - néztem, ahogy lemászott onnan, kérdőn, mivel először nem nagyon értettem mit akart, de végül persze leesett, hogy a képregényem... leesett.
- Nem sok dolog van, amit féltek... A kalapomat viszont igen, szóval csak tessék vigyázni rá, mert VV lesz - mondtam, majd néztem, ahogy elvonult a táskájáért. Erre persze cukkolni kezdett, ismételten. Leesett állal meredtem rá fél pillanatig, majd kijelentettem, hogy ő egy pimasz nőszemély és a csuklóját elkapva húztam magam után a fél falun át.
- Gyere már, gyere, gyere, gyere, nem akarok egész nap itt állni, gyere... - mantráztam az úton szinte végig, majd belöktem a cukrászda ajtaját kis mosollyal. Voltam már itt párszor. Nem volt a kedvencem dekorációra, valahogy a régi összejövetelekre emlékeztetett gyerekkoromból. Ettől függetlenül szép volt. Szóval itt voltam szíves elengedni a hölgyikét és ránéztem. Egy asztalhoz séta, majd leültem és színpadias mozdulattal, pimasz mosollyal a szemben lévő szék felé intettem.
- Leülsz, vagy egész nap ott fogsz ácsorogni, Reenie? - kérdeztem hátradőlve kis vigyorral.
Hozzászólásai ebben a témában

Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. február 19. 18:07 | Link


Ruha † A mászókalakó...


Az hogy még így is belement a dologba nagy bátorságra utal. Elmosolyodva néztem rá, majd  szórakozottan rágcsálva az alsó ajkam bámultam rá. Ötletem sem volt, mégis hol akar ő engem pálcahasználatra oktatni, vagyis na. Arra nem volt ötletem hogy hol oktathatna... Egy idő után abbahagytam és felsóhajtva néztem el tőle.
- Találj ki valami helyet és időpontot. - mondtam mivel nem visszakozott, hiába is vártam. A továbbiakban nagyrészt olyan dolgokat csinált vagy tett, amelyeket nem igazán tudtam hova tenni tőle. A nyelvelkapás, a bemutatás... érdekes egy figura volt az biztos. Az ártatlan vigyorra való megjegyzése miatt csak nevetni tudtam. Mikor sikerült összekapnom magam, újra meglepett a mászókára való felpakolásommal. Oké hogy nem vagyok száz kiló, de azért nem is egy próbababa amit az emberek kényük és kedvük szerint pakolhatnak. A végére azért egészen kellemes volt a hangulat, sőt még a fejembe is nyomta a kalapját. Meglepett vele, de nem zavart. Arra amit mondott csak érdeklődő tekintettel meredtem és elgondolkodtam rajta, ám egyenlőre nem mondtam rá semmit. Lemásztam a mászókáról és felajánlottam a forrócsoki ötletét amibe belement. Összeszedve a képregényét mondtam neki megint csak valamit, amire érdekes választ kaptam.
- Mi az hogy VV? - érdeklődő pillantással néztem felé és felkaptam a táskám, majd cukkolva próbáltam kicsikarni belőle valami reakciót, ami most sikerült is. Egy pont nekem! Azonban arra hogy pimasz vagyok csak forgattam a szemem, fel sem tűnt hogy idejött míg el nem kapta a csuklóm.
- Hé! - kezdtem volna bele a szövegelésbe, ám elkezdett magával cibálni a fél falun át. Mivel elég magas volt, így kocogtam olykor ha egy kicsit is rákapcsolt. Nagyon felhúzott a folyamatos gyere már dologgal így meg is jegyeztem.
- Lehet tényleg jó lett volna ha térdre ereszkedve könyörögsz Dorian! - próbáltam felhívni magamra a figyelmét hogy hahó, ezt a lányt nem áldották meg hosszú lábakkal a fentiek. Mármint nem annyira hosszúakkal mint az övé. Mire elértük a cukrászdát addigra kb kifulladtam, így majdnem behasaltam az ajtón, de egy kicsit tántorogva sikerült megállnom, szerencsére épen, mert még fogott. Megálltunk és elengedett, így körbepillantottam a cukrászdában. Nem is emlékeztem mikor jártam itt utoljára... talán tavaly. Annyira lefoglalt a nézelődés, hogy elfeledkeztem egy pillanatra róla. Mire sikerült rálelnem merre tűnt az én kalaptalan egyáltalán nem lovagias partnerem, addigra már pimasz mosollyal szemlélt és ráadásképp elkényelmesedve, úgy, mintha övé lenne a fél világ! Reenie... Megint egy új becenév! Lassan szereznem kell egy papírt amire felírom az új beceneveimet...
- Hát tudod mászókalakó... - kezdtem megnyomva a mászókalakót, így egy kicsit pimasznak hangzott a mondandóm. - Azt terveztem hogy figyelem ahogy elkényelmesedve akár valami felséges úr szemlélődsz. - mondtam, majd egy megadó sóhajjal sétáltam oda és leültem.  Megpróbáltam a lehető legsemlegesebb arckifejezésemmel nézni rá, habár nem ment sokáig. Valahogy megint elmosolyodtam őt nézve. Elpillantva róla inkább azon kezdtem töprengeni mégis mit akarunk mi itt. Mármint gondolom akar sütit... Egy pillanatra kirázott a hideg a gondolatra is. Én aztán tutira nem kérek olyat... már csak az kellene. Még egy olyan mint szilveszterkor és elásom magam a tisztáson! Újra ráemeltem a tekintetem és enyhén oldalra döntött fejjel, érdeklődő tekintettel méregettem.
- Egész kellemes társaság vagy mikor nem kapod el az ember nyelvét és nem mutatsz be neki, vagy mondjuk nem dobod fel csak úgy valahová mint egy bábut. - szórakozott mosollyal néztem, kíváncsi voltam mit mond erre. Mondjuk igazából az érdekelt hogy ő milyennek tart. Mármint.. áh ez bonyolult.
Hozzászólásai ebben a témában
Dorian Reeve Green
INAKTÍV


Preminister | Szellemmacska
offline
RPG hsz: 160
Összes hsz: 632
Írta: 2015. február 21. 17:40 | Link



Még nem volt ötletem, hol is fogom korrepetálni a kiscsajt, de könyörgöm, nagy a világ, meg fogom oldani valahol, ezen ne múljon a boszi jövője. Nem hiszem, hogy ezen múlna, de attól még nem árt, ha tud varázsolni... Gyanítom a helyszínen töprengett, de aztán egyszer csak felhagyott vele, gondolom végül nem akadt rá semmi ötlete, ahogy még nekem sem, de erre még
vissza fogok térni, erre mérget vehet.
- Még nincs ötletem, de elhiheted, hogy ki fogok, ettől nem kell tartanod - vigyorogtam rá szélesen, oldalra biccentve a fejemet. Sokszor csináltam ezt, legalábbis már párszor a fejemhez vágták a szüleim, hogy Gracetől loptam és azonnal fejezzem be, mert olyan vagyok mint egy lány, vaaagy éppen kóborkutya. Nem értem mi bajuk a kóbor kutyákkal...
Azt hiszem, pár dologgal egészen sikerült meglepnem a vöröskét, de ez mindig mindenkivel így volt, nem csak vele. Szerettem különleges és egyedi lenni, a magam módján persze. Nem voltam egy mesebeli herceg, egyesekkel ellentétben, de hát nem születtem szőkének, hogy az legyek. Még csak az hiányzik! Nem, nem és nem. Megfenyegettem játékosan a kalapom fizikai épségével kapcsolatban, persze nem értette, sok más emberrel egyetemben. Elvigyorodtam, majd ránéztem a szemem sarkából, apró mosollyal.
- VV az nem Való Világ, hanem Vad Vérengzés. Persze, ha van jobb ötleted rá, szívesen meghallgatom - vontam vállat, majd odakommandóztam hozzá, közöltem, hogy pimasz, amire csak vállat vont. A csuklóját elkapva cibáltam végig a fél falun, igazából nem nagyon törődve vele, hogy ő kisebbeket lép.
- Miért kellett volna könyörögni? Nagyon szórakoztató, ahogy mellettem kocogsz, szerintem vicces - nevettem fel halkan, de azért lassítottam egy kicsit. Nem nagyon, mert nem szerettem a csiga-expresszt, de azért mégis, ne kelljen már futnia. Szegény Reenie. A küszöbben majdnem orra bukott, mire felvont szemöldökkel pillantottam rá és megtartottam, mielőtt még összetöri magát nekem.
- Megmaradsz azért? Ennyire nem vagyok ám fárasztó, túlspilázod, kedves - túrtam a hajamba a másik kezemmel és rendbe tettem kicsit. Ki kellett volna vasalnom, ez így nem fun... Na majd legközelebb... Én nem zavartattam magam azon, hogy ő nézelődik, egész nyugodtan ledobtam magamat az egyik asztalhoz és elkényelmesedve vizslattam őt. Persze beszólt, hogy el vagyok kényelmesedve, mint valami főúr, mire csak felnevettem és az ajkamba harapva összeszedtem magam, majd az egyik bőrszíjjal babráltam a csuklómon. Nem is tudtam, hirtelen mit is mondjak neki erre.
- Szerintem jobban jársz, ha leülsz, onnét is pont ilyen jól lehet látni engem - mondtam végül szórakozottan, de persze leült, még ha hatalmas sóhajt is hallatott előtte, mintha ő tenne ezzel szívességet. Ch. Nőőők... Rém gyengén nyomta a pókerarcot, de már eléggé kihúztam a gyufát eddig is, szóval ezt most nem vágtam a pofijába, csak hasonló arckifejezéssel bámultam rá. Valamin eltöprengett ismét, majd engem kezdett méregetni, mire felvontam a szemöldökömet. Érdekes egy lány volt, annyi már biztos... Aztán meghökkentem, kissé még hátra is hőköltem, mikor közölte, hogy egész jó társaság vagyok. A fejem kezdtem rázni tiltakozva, de azért vigyorogtam és eltűrtem egy tincset az arcomból.
- Lehet, hogy szerény személyem immár kalaptalan, de a vádja, hölgyem, alaptalan - dőltem hátra, vigyorogva és elkezdtem filozofálni, mit is kéne innom. Tudtam, hogy valami hasonló megnyilvánulást vár tőlem, de azt lesheti, nem vagyok egy selyemfiú, aki nyalizik, azért, hogy a csaj ne hagyja ott az asztalnál.
- Azt hiszem, hogy én tejcsokis forrócsokit iszom. Te mit kérsz? - kérdeztem elvéve a pincérhölgytől az étlapot s elrejtőztem mögé, afféle álcának pont megtette. Igazából nem volt ez a műfajom, de tetszett a leányzó, így próbáltam normálisan viselkedni magamhoz képest. Elsőre tuti hülyeséget vágtam volna rá a mondandójára. Nagy sóhajjal letettem az étlapot, majd rápillantottam komoly arccal, az ujjaimmal dobolva lassan az asztalon. Megköszörültem a torkomat, majd a pillantását kerestem az enyémmel.
- Érdekel én mit gondolok rólad? Azt, hogy furcsa lány vagy... Megszólítottál egy láthatóan nem teljesen komplett fiút és szinte szó nélkül eljöttél vele inni valamit, amit ő nyilvánvalóan randinak vesz, annak ellenére, hogy nem vagy jól. Nem fizikailag, hanem inkább lelkileg. Látszik a szemedben, ha éppen nem mondok valami orbitális baromságot - simítottam meg a kézfejét, de nem szakítottam el pillantásomat az övétől, ha nem nézett másfelé. - Furcsa vagy... Valami elképesztő módon, ami vonzza bajt. Vonz engem. A helyedben vigyáznék azzal, hogy kivel töltöm az időm - kaptam el a kezem és a pillantásomat egy időben, majd ismét az étlap mögé rejtőztem, hogy ismét ugyanaz a komolytalan valaki lehessek, aki egész eddig voltam.
Utoljára módosította:Dorian Reeve Green, 2015. február 21. 17:48
Hozzászólásai ebben a témában

Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. február 21. 18:38 | Link


Ruha † A mászókalakó... / Bocsi előre is, egy kicsit magam alatt vagyok mostanában :S


Mivel ötlete nem volt, nem is zargattam tovább az ügyet, majd dob egy baglyot. Szórakozottan  ráztam meg a fejem, majd nevetésben törtem ki. Szegény bagoly... Inkább csak küldje el, de ne dobja. Persze nem tudhatta hogy min nevetek, de nem is baj, mert én igazán szórakoztatónak találtam elképzelni, leszámítva szegény baglyot a dologból. Végül megköszörültem a torkom és kissé kipirulva a nevetéstől néztem rá.
- Oké, akkor majd írj egy levelet. A sárkányfészekben lakom. - mondtam még mindig kissé vidáman az előbbi nevetőgörcs miatt. Aranyos volt ez a félrebiccentett fej, egész jól állt neki. Mondjuk ezt ég ha kínoznának, akkor sem vallottam volna be neki. A továbbiakban nagyjából nem történt olyan érdemleges dolog, leszámítva a VV-s dolgot amire nemsokára megkaptam a választ. Elgondolkozva néztem felé, majd mosolyogva ráztam meg a fejem.
- Nincs rá jobb szavam, jó lesz a Vad Vérengzés is. - mosolyogtam, ám ebből hamarosan szemforgatás lett és vállvonás mikor kijelentette, hogy egy pimasz nőszemély vagyok. Van benne igazság, habár ezt ő hozza ki belőlem... A cibálós dolgot nem igazán tudtam megint hova tenni, ráadásul olyan nagyokat lépett mint egy huszármenetes ló. Alig tudtam követni, ezért megjegyeztem neki a térdelős lehetőséget, hátha felfigyel rá, illetve hogy alig bírom követni.
- Mert viccesen néztél volna ki. - egy levegővel hadartam el neki, míg a következő megszólalásán már megint a szemem forgattam, de a mosoly ott ült az arcomon. Azt hogy majdnem behasaltam az ajtón ő csak egy újabb piszkálódással illette, amin már csak mosolyogni tudok. Néha olyan pimasz...
- Meg hát! Nem veled van a baj, engem áldottak meg balszerencsével. Örüljünk neki, hogy nem vagyok elég tehetséges abban, hogy magammal rántsalak... -sóhajtottam és körbepillantottam, ő meg eltűnt. Ahogy sikerült rálelnem meg is jegyeztem mennyire királyfisan viselkedik, de ő csak nevetett rajta. Fiúk... Persze megjegyezte hogy a székről is ennyire jól lehet látni, de akkor már odasétáltam és éppen készültem ledobni magam. Mikor ezzel megvoltam ráemeltem a tekintetemet.
- És tényleg... Mondjuk a kalap hiányzik, de majd szerzek neked játékkoronát. - kuncogtam elképzelve. Nem is lenne rossz, habár nem az ő stílusa. Megigazítottam a kalapot a fejemen, majd körbepillantottam újra. Mikor visszanéztem rá és megjegyeztem hogy nem is olyan vészes személyiség ő csak rázta a fejét, mintha a vizet akarna kirázni a hajából, akár egy kutya. Mondjuk a kutyák a szőrükből rázzák ki, de a lényeg ugyanaz! A szövege amit hozzátett meglepett, így pár másodpercig sokkolva néztem rá, ám utána nevetésben törtem ki. Mikor sikerült levegőt vennem gyors meg is jegyeztem
- Jézusom, Dorian! - a szememet törölgettem, mert még a könnyem is kicsordult tőle! Próbáltam összekaparni magam valamennyire, főleg mert kérdezett valamit. Még mindig rázkódva a nevetéstől ráztam meg a fejem, mert nem volt ötletem arra mégis mit igyak. A pincérnő se zavart hogy idejött, nem bírtam abbahagyni jó ideig a nevetést. Végül kapkodva a levegőt sikerült rávennem magam arra, hogy legalább ne nevessek tovább, habár még éreztem kényszert rá. Dorian közben elbújt az étlap mögé, így nem láthattam egy ideig az arcát, de végül letette és a szemembe nézett, én pedig elfelejtettem hogy eddig min is járt a fejem, mondjuk ettől a nézéstől csoda hogy a nevemre emlékeztem még. Habár lehet ezen is gondolkoznom kellett volna pár percig.... Érdeklődve hallgattam, ám ahogy egyre jobban belemelegedett a beszédbe én egyre jobban próbáltam fel is fogni amit mond. Ráadásul az a kézsimítás is meglepett, főleg a vége annak amit mondott. Én vonzom őt... Zavartan pillantottam el én is, nem csak ő. Hirtelen elfelejtettem hogy is kell levegőt venni, vagy értelmes szavakat kimondani, viszont nem akartam dadogni előtte. Kellett pár perc míg összeszedtem a gondolataimat ahhoz, hogy elmondjam amit erről gondolok. Akárhogy próbáltam rendbe szedni magam, amikor azt kimondta megdobogtatta a pici szívemet... Az asztalt kezdtem szemlélni, próbáltam bármi másra koncentrálni, nem arra hogy mi is történt az előbb. Nem lehetséges ez az egész... Mély levegőt vettem és az ajtó felé pillantottam, kedvem lett volna elrohanni. Elrohanni addig amíg csak a lábam bírja, meg sem állni és vissza sem nézni, de nem tehettem. Erősnek kell lennem, nem hagyhatom itt csak így, szó nélkül. Megvetettem a lábam, már ha az hogy a helyemen maradtam ezt jelentette.
- Szóval... azt gondolod furcsa egy lány vagyok. - kezdtem bele, habár magam is meglepődtem a nyugodt hangszínen amit megütöttem. - Nos, ebben igazad lehet. Kétbalkezes és kétballábas vagyok, nem vagyok képes értelmesen és nyugodtan hozzáállni dolgokhoz, illetve sokáig egy dolgon törni a fejem, de igazad van. Furcsa vagyok, habár ez vagyok, ilyen is maradok. - folytatom a monológot, érem hogy még hosszú ideig fogom mondani, válaszolok illetve próbálok mindenre valahogy mondani valamit, mert úgy érzem ezt kell tennem. - Igen, tényleg eljöttem egy teljesen idegen fiúval inni egy forrócsokit. És? Jó társaságnak tűntél és vicces is vagy, nem is értem ezzel kinek lehetne gondja. Randi? Én és a randizás... - ezen elmosolyodom kicsit sem vidáman, majd megrázom a fejem átkarolva magam. - Egy ideje nem érzem szükségét az efféle dolgoknak, ráadásul... - az ajkamba harapok, erősen. Érzem ahogy megered a vérem, de nem érdekel, segít összeszednem magam, viszont nem bírok ránézni.  - Mármint... - nem tudom hogy folytassam így kell egy kis idő, míg újra rendbe szedem magam, hogy képes legyek folytatni. - Van egy fiú... - rápillantok, végül sikerül összeszednem a bátorságomat. - Akivel jártunk, de... Szóval ő... – mély sóhaj hagyja el az ajkam én pedig görcsösen ökölbe szorítom az öklöm, próbálva megzabolázni az érzelmi  hullámokat amelyek végighaladnak bennem. Nem fogok sírni, előtte nem. Nem tehetem ezt vele... - Összeházasodott valakivel. - egész jó, legalább kinyögtem valamit neki. A következő dolgokra viszont.. ahogy visszaidézem őket újra hevesebben vert a szívem, két okból is. Az egyiket nem tudom hova tenni, értelmetlen dolog tekintve hogy alig ismerem, ám a másik. Féltem. Nem tőle, félek attól amit a vonzalom okozhat. Nem a legjobb dolog az ha valaki életében először lesz szerelmes, ám a fiúnak kötelessége máshoz mennie. - Még mindig inkább veled, mint egymagamban... - mondom arra, hogy kivel töltsem az időm. - Igazad van, tényleg nem vagyok jól. Sajnálom... - ezzel együtt hogy kimondom, érzem az első könnycseppet legördülni az arcomon, ezért gyorsan elfordítom a tekintetem, próbálva rendbe szedni valahogy magam, megzabolázni ezt az egészet. Gyenge vagyok, erre teljesen képtelennek érzem magam. El kellett volna rohannom amíg még volt rá esélyem... Ugyan nem sírom el magam, de teljesen alátemettek az érzések. Tudom hogy most egy kedves szó, egyetlen gesztus képes lenne összetörni ezt a gátat amit sikerült összeeszkábálnom a sírás ellen. Nem ő tehetett róla, én voltam a gyenge.
Hozzászólásai ebben a témában
Dorian Reeve Green
INAKTÍV


Preminister | Szellemmacska
offline
RPG hsz: 160
Összes hsz: 632
Írta: 2015. február 21. 21:28 | Link



A korrepetálással kapcsolatban azt beszéltük meg, hogy majd megbeszéljük még, írok neki egy levelet a sárkányfészekbe, ha kitaláltam valamit. Persze törni fogom majd ezen a fejemet, de most jobb dolgom is van, mint azon agyalni, hogy hol lehet ilyesféle "órát" tartani, elvégre még itt van velem. Rábólintottam, majd inkább elvonultunk forrócsokizni, ha már ilyen aranyosan felajánlotta, az ajánlatomra válaszul. Megtárgyaltuk a VV ügyét, de mivel nem akadt jobb ötlete rá, a Vad Vérengzés mellett maradtunk, pont mint ahogy a kalapom a buksiján a kedvesnek. Miközben végigvonszoltam a falun, azt mondta, hogy lehet, mégiscsak térden állva kellett volna könyörögjek, mire kivigyorogtam és rákérdeztem, mire lett volna jó az neki.
- Mint te most? Áh, értem - nevettem fel, de azért egy icipicit lassítottam, hogy ne haljon meg nekem itt út közben. Azon voltam, hogy ha legközelebb is ilyen lassan csoszog, biztosan cipelem inkább, aztán elborzadt arcot vágtam a saját gondolataimtól. Legközelebb?! Mi van veled, Reeve? Mikor majdnem elhasalt, utána kaptam aggódva, még pont időben, de azért ki nem mutattam volna az istenért sem, hogy egy pillanatra megijesztett. Még magamnak is elég nehezen láttam be, szóval inkább nem hoztam szóba, csak piszkálódtam kicsit, mire ő visszapiszkált. A kis vakmerő!
- Azért nem vagyok annyira csontváz és kétballábas, hogy a negyven kilóddal elránts... talán ha a vaságyadat is hoztad volna, de amúgy nem hiszem... - ráztam a fejem grimaszolva, majd míg ő nézelődött én kényelembe helyeztem magamat. Miután ő is lecsücsült, közölte, hogy hiányzik neki a kalap, meg hogy majd szerez nekem koronát, mire legyintettem vigyorogva.
- Hagyd csak, otthon még van tíz, tizenöt darab... Mindenkinek kell egy hobbi, tudod - vigyorogtam, majd vállat vontam. Ezek után ő a cukrászdát figyelte, majd közölte, hogy nem is vagyok annyira vészes személyiség, amin én csak a fejemet ráztam, mint anno az Ír szetterünk, Rőtszakáll. Szerettem azt a kutyát, mert aranyos volt, de sosem bírtam, hogy mindig rám rázta a vizet. A megjegyzésemtől persze rögtön nevetésben tört ki, aminek örültem, de aztán úgy néztem, mintha minimum sárkánnyá változott volna. Persze csak a vicc kedvéért.
- Nem, nem Jézus! Dorian! - javítottam ki, de aztán én is vele nevettem, mert egyszerűen csak muszáj volt. A pincérnő engem sem különösebben zavart meg, elvettem tőle az étlapot, majd elrejtőztem mögé, hogy tűnődjek egy sort, de nem tartott olyan sokáig. Legalábbis azt hiszem, hogy nem. Közben eldöntöttem, hogy almás pitét kérek és forrócsokit. Egész hosszú kis beszéd lett belőle, annak ellenére is, hogy nem akartam, szóval végül vele egyetemben elkaptam a pillantásomat és azon morfondíroztam, most ez mire is volt jó... Nem vagy normális, Reeve... Ideges lett, az ajtó felé pillantgatott, már azon gondolkoztam, hogyan ugorjak fel és kapjam el, mielőtt kiér az ajtón, de meglepő módon itt maradt és tovább morfondírozott, valamin, valószínűleg azon, amit az előbb mondtam neki. Mikor megszólalt, még engem is meglepett, hogy mennyire higgadt maradt. Kisregényt adott elő nekem arról, hogy ő mennyire furcsa, meg hogy kétballábas és kétbalkezes, én pedig felvont szemöldökkel néztem rá.
- Egyáltalán nem úgy értettem, hogy változnod kéne... Nem hiszem, hogy ezzel bármi gond lenne - mondtam rápillantva ismét és azon gondolkoztam, hogy felé nyúlok ismét, de meggondoltam magam és inkább a combomra tettem a kezemet, hogy nehogy hülyeséget csináljak. Ezt megcsináltad, dorcsi... Zengett rólam egy rövidebb ódát, amin muszáj volt mosolyognom, de aztán baljós előérzetem támadt attól, hogy előhozta a randi témát. Amint meghallottam, hogy "van egy fiú", a hajamba markolva sóhajtottam és hátradőltem. Majdnem a falat kezdtem fejelni, de sajnos nem volt a közelben semmiféle fal, ez pedig jelentősen megnehezítette a dolgomat. Hogy én ezt miért nem gondoltam előre...? Az efféle csajoknak mindig van valakije. Már éppen azon voltam, hogy kifizetek neki egy forrócsokit, aztán felkelek és kivonulok innen, mikor megláttam, hogy mennyire ki van idegileg és azonnal meggondoltam magamat.
- Értem, szóval akkor nem... igazán vagy vevő a randi dologra... Ehm... ciki, tisztázhattuk volna korábban - sóhajtottam, aztán megláttam a könnyet az arcán és rögtön nekem is előtört a jobbik felem. Felpattantam és az ingem ujját a kezemre húzva megtöröltem az arcát. - Ne sírj, Catherine, semmi baj nincs... Ha tényleg így van, akkor nem érdemelt meg téged...
Megsimogattam az arcát majd mellé húztam a székemet és leülve rá az ölembe húzva átkaroltam és a haját cirógattam.
- Semmi baj, Cat... Csak... ne sírj, jó? - nyomtam puszit a homlokára, aztán tovább simogattam az arcát. Nem akartam, hogy rossz kedve legyen, mikor egész eddig olyan jó volt a hangulata. Legközelebb csöndben maradok.
Utoljára módosította:Dorian Reeve Green, 2015. február 21. 21:50
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed