Czukorvarázs Cukrászda (est. 1808)Az ország legnevesebb és egyik legrégibb mágikus édességboltja, ahol nem tudsz olyat mondani, amit ne tudnának neked elkészíteni! Vannak állandó és szezonális termékek is, valamin olyan specialitások, amik sehol máshol, hiszen ez a konyha forrta ki. Forrócsoki kínálata például páratlan, ahogy sütemény és torta választéka szintén. A cukrászok örömmel fogadják az új ötleteket, szívesen vállalkoznak kívánságaid elkészítésére, de nekik is vannak, így akár te is kérheted, hogy lepjenek meg. Az ajtóval szembe találod a hosszú pultot, melyet egy kis beugró szakít meg, ahol vár téged mosolyogva az eladó, akinél végül fizetni fogsz. A pult mögött is legalább hárman sündörögnek, folyamatosan elhelyezve a friss süteményeket. Az ajtótól jobbra megpihenhetnek azok, akik itt szeretnék elfogyasztani a finomságokat, de csak addig ugrottak be. Kis asztalok, pár székkel körülvéve ezen a részen. Ha valaki az oszlopok között hátrébb sétál kis, beülős boxok vannak, világos színekben amik nappal és este is nagyon hangulatosak hosszabb megbeszélésekhez, randevúkhoz vagy akár egy családi rendezvény idejére. Végignézheted a pultban is tüzetesen, hogy mit szeretnél, vagy az étel és – italkínálatot rejtő menüből is választhatsz. A süteményedet természetesen kiviszik az asztalodhoz, neked nincs más dolgod, csak lehuppanni a kényelmes székekre, vagy a kanapék egyikére. A mosdó a székektől balra, egy kis ajtó mögött helyezkedik el. A hideg, tisztán csillogó kőlapokra néha lecsöppenő édességfoltok azon nyomban eltűnnek, így hát elmondható, hogy Bogolyfalva legtisztább és legkiválóbb cukrászdája páratlan kényelmet és kellemes légkört áraszt. Munkatársaink fele szakképzett cukrászokból, pincérekből áll, míg másik fele iskolai diákokból, akik szeretnének egy kis plusz pénzt keresni. Négy, nyolc és tizenkét órás műszakokban dolgoznak, hogy a diákok és a rendes dolgozók mind-mind megfelelő beosztást kaphassanak. Várunk szeretettel, ha finom falatokra vágysz! Tulajdonos: Dobrádi ÍriszNyitva tartás: H – Cs: 7:00 – 20:00 P – Szo: 7:00 – 22:00 V: 7:00 – 19:00 Executive chef - Széles VeronikaŐ áll a cukrászda élén, egyfajta igazgató, ahova hosszú évek és komoly munkatapasztalat után jutott el. Ténylegesen nem dolgozik a konyhán, sőt ritkán jelenik meg, de jobb kezei mindig elérhetőek. Menedzserként veszi ki a részét a munkából; feladata többek közt felügyelni, ahogy az alatta dolgozók az új fogásokat megalkotják, az étlapot kitalálják, egyeztetnek a beszállítókkal és a büdzsét kezelik, amit ő maga határoz meg. Head chef - Harriet O. WallaceMivel nincs jelen az executive chef, ő irányít mindent, ami a cukrászdával történik. Általában nem dolgozik aktívan a konyhán, de tapasztalata van benne és eszerint cselekszik. Az ő feladata, hogy gördülékenyen folyjék a munka, ő felel a rendelt friss alapanyagokért, irányítja a személyzet munkáját és felügyeli a betanításukat. Gondoskodik róla, hogy rend és higiénia legyen a munkahelyen. Hozzá tartozik az adminisztráció is. Több év kitartó munkájával szerezte tisztségét. Pastry chef (cukrászséf) - Harriet O. WallaceTulajdonképpen helyettes, a head chef-fel együtt döntenek új emberek szükségéről és felvételéről. Ha szükséges akár a head chef, akár az executive chef helyére is be kell állnia döntésekben önállóan. Napi szinten veszi ki a részét a konyha irányításából, ő vezeti a munkálatokat, az ételek elkészítéséhez tartozó irányítási és tervezési feladatkörök, a munkafolyamatok konkrét levezénylése szintén a vállát nyomja. Feladatokat ad az egyes részlegek séfjeinek, irányítja a konyhai személyzetet. Az a munkakör, ami önállóságot, kreativitást és precizitást is követel attól, aki betölti ezt a pozíciót. Folyamatosan egyeztet az executive cheffel a desszertekről, új süteményeket, desszerteket, pékárukat talál ki az étterem számára. Patissier (cukrász) - Hazel Shaw A legtöbb munkával járó pályának tartják, ami a tényleges folyamatot és kétkezi részt illeti, ráadásul, mikor a cukrászda frissen sült pékárut is készít, akkor ők kezdenek a legkorábban, és általában ők fejezik be legkésőbb a műszakot. A minőség és az íz eltalálása a legnagyobb feladatuk Glacier (fagylaltkészítő; fagylaltárus) - Frank Martina LunaAzon személy megtiszteltetése ez, aki az áprilistól - szeptemberig tartó időszakban felel a friss, minőségi, különleges és frissítő hideg édességek létéért és árusításáért. Új ötleteket valósíthat meg a pastry chef-fel együtt, továbbképzésekben részesül és minden pult körüli teendőt maga végez. A szezonon kívül (október - március) olyan különlegességekkel foglalkozik besegítőként, mint a sültfagyi, a fagylaltos sütemények és pohárkrémek. Bartender (italkészítő; pultos) - Balić András DoriánAz ő feladata nem csupán az italok szakszerű elkészítéséből áll. Olykor komplett show-t varázsol a bárpult mögé, látványosan dobálja a rendelkezésére álló bár eszközöket, shakert, italos üvegeket. Tehát amellett, hogy finom koktélokat készít, a show és a vendégek szórakoztatása is rendkívül fontos. Általában elhívatott, odafigyelő és gyors emberek kerülnek ezen pozícióba. Mindemellett precizitásra és jó memóriára is szüksége van az adott személynak, hiszen számtalan koktélreceptet kell észben tartania, s a vendégkör miatt is fontos. Érdemes megjegyezni a törzsvendégek kedvenc italait. Commis chef (kukta; cukrásztanonc) - Scarlett ConroyAz az elhivatott szakácstanonc, akinek mindent meg kell tanulnia a konyhán folyó munkáról. Egyeztet a beszállítókkal, előkészít a különböző pályákon, felel a higiéniáért, tálal, alapanyagokat rendszerez és mér ki szükség esetén. Aide de cuisine (cukrászdai kisegítők) - Ava Sophia Volkov, Hadrévi Rebeka Azon személyek, akik a pakolásban, takarításban, mosogatásban, eszközök rendben tartásában és a pult makulátlan szépségének tartásában segédkeznek. Ide tartoznak továbbá a felszolgálók és a pultban az eladásért felelő személyek is.
|
|
|
Lónyay E. Ambrus Független varázsló
offline RPG hsz: 16 Összes hsz: 16
|
Írta: 2024. május 31. 01:18
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=879168#post879168][b]Lónyay E. Ambrus - 2024.05.31. 01:18[/b][/url] Gitta Büszke leszek a válaszától. Sokat számít egy közvetlen családtag dicsérete, akiről tudom, hogy őszintén mondja ezeket. Igen, azt hiszem, elég talpraesett vagyok. Ezzel a résszel sosem volt gond, csak néha megértetni nehéz magam másokkal. De a problémákat jól megoldom, és azt hiszem, hogy ezt a tulajdonságomat apukámtól örökölhettem. A birtokon valahányszor elromlott valami, nem adta fel. Dönthetett volna úgy, hogy kidobja, és vesz egy másikat, de ő addig próbálkozott, amíg nem sikerült megjavítania. Én pedig egészen kiskorom óta segédkeztem mellette. Aztán a megfelelő fotósszög kiválasztása is hasonló. Sokszor nincs sok idő, de addig kell körbe-körbejárni, amíg nem születik meg a tökéletes kompozíció. Ámuldozva hallgatom a történetet a megismerkedésükről. Már csupa fül voltam, hogy mégis ki lehet ez a fiú, aki ennyire megmozgatta őt. Gitta azért eléggé a fellegekben tudott járni, na de ennyire... - Húha, akkor nagyon kommunikatív lehet - állapítom meg, ha ennyire maga köré tudta csavarni a nővérem figyelmét - Te meg túl jó fej vagy, hogy így aggódtál érte. Hány férfi mondhatja el magáról, hogy szinte egyből főznek rá? Az biztos, hogy veled jól nagyon jól járna. Na és merre utazott? Talán ő is volt már Dél-Amerikában? Kalandos élete lehet... - tetszik, ahogy beszél róla. Csak attól a résztől félek, hogy nálam esetleg közvetlenebb, beszédesebb fiú, és így jobban zavarba tud majd hozni a találkozáskor. Mondjuk, ha érdeklik a képeim, akkor arról bármeddig mesélhetek neki, és az utazás is egy olyan közös témának tűnik kettőnk közt, amit bármikor be tudok dobni, ha úgy érzem, hogy kezd kínossá válni a társalgás. Gitta rendelését követően megtudom, hogy Máté szőkésbarna hajú. Próbálom azért elképzelni a vonásait magam előtt, de félek, hogy ha nagyon más lesz élőben, akkor túlságosan látszódni fog a meglepettség az arcomon. Mégiscsak a nővérem ízléséről van szó, és tiszteletben kell tartanom a választását. A sztereotípia alapján egy előkészítős oktató csak kedves lehet, mert értenie kell a gyerekekhez. Ezt igazolják Gitta szavai is. - Még nem tudom pontosan. Egyelőre jó újra Magyarországon. Munkát is keresek ugye... Valamiből össze kell gyűjteni a következő utazásra valót - mosolyodom el. Nem könnyű kérdéseket tesz fel. Közben viszont kihozzák a rendelésünket is, egy-egy pohár víz kísérővel.
|
|
|
|
Dobrádi Írisz Bogolyfalvi lakos, Gyógyító, Vendéglátós
offline RPG hsz: 21 Összes hsz: 22
|
Írta: 2024. május 31. 09:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=879170#post879170][b]Dobrádi Írisz - 2024.05.31. 09:17[/b][/url] Ákos – Ez egész szép mentés – húzódnak apró mosolyra az ajkai Ákos szavai nyomán. Csak gondolatban teszi azt hozzá, hogy a férfiaknak ennyivel könnyebb ez, hiszen csak meg kell borotválkozniuk. Aztán a mosolyból valami más lesz, először értetlenség, aztán meglepettség. – Én most.. Most nem tudom, hogy mit mondjak erre – köhint párat, hogy ezzel leplezze a zavarát? Zavarban van? Vagy fel van háborodva? Nem is tudja igazán mi játszik benne. – Egészen biztos vagyok abban, hogy nem öntöttem alkoholt a kávédba – pislog sűrűn és most már kifejezetten zavarban, hiszen Ákos szavai eléggé meglepik. Szeretőt tartson, még hogy ő? És menjen az ő házába szexelni? Mi a fene folyik itt? – Jól vagy? Mármint.. érted, most ért csalódás, biztos azért beszélsz nekem ilyeneket vagy nem tudom – egyik ujjával dobolgat a bögréjén, miközben tekintetét újra körbe futtatja a cukrászdán, mintha csak attól tartana, hogy valaki hallja a férfi szavait.
|
|
|
|
Lónyay R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Gitta | Dzsidzsi offline RPG hsz: 223 Összes hsz: 253
|
Írta: 2024. május 31. 20:06
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=879182#post879182][b]Lónyay R. Hargita - 2024.05.31. 20:06[/b][/url] Ambrus - Ó, majd meglátod, igazán közvetlen meg barátságos... és sármos - válaszolom továbbra is mosolyogva. - Jaj és elkezdtem az előkészítőt, ami úgy volt, hogy ő eldöntötte, hogy marad, és munkát keres, és pedagógiát végzett az egyetemen, én meg ezzel párhuzamosan jelentkeztem balettórákat meg színikört vezetni, mert Esther javasolta. Nem is beszéltünk róla mi ketten, csak szembesültünk vele, hogy lett egy nap, amikor gyakorlatilag egy helyen vagyunk, és mindig meg is vár nap végén. Hát nem édes? - mesélem tovább, hogyan is alakult ez minden megbeszélés nélkül a lehető legjobban mégis. - Nem is tudom. Azt hiszem, már első beszélgetésre sikerült beleszeretnem, ha van ilyen is, nem csak első látásra. Az elég merésznek tűnik, hogy a kinézet legyen a mérvadó, de egy beszélgetésből azért már több kiderül, és én még sokáig szeretnék vele beszélgetni is - fejtegetem neki a véleményem, a végére megrázva a fejemet is kicsit. - De tudod, hogy neked is főznék levest, ha a közelben laknál, ugye? A világ másik végére kicsit nehéz utánad vinni, de ez nem jelenti, hogy érted ne aggódnék pont ennyire, ha nem jobban. Te mégis a öcsikém vagy, és mindig az is maradsz. Fuh, hogy merre járt... elég sok helyen, Kínában például, de mit szólnál, ha ezekről ő mesélne? - vetem fel, mert mégiscsak jobban el tudja mesélni, hol járt és mit látott, hiszen ő volt ott. - Kalandosnak kalandos, az biztos. - Nem is tudja Ambrus, hogy mennyire eltalálta a legmegfelelőbb szót talán, ami bennem eddig így nem fogalmazódott meg, pedig mégis a legpozitívabb leírása annak, hogy mennyi mindenen ment át már Máté az évek során. Unatkozni esélye is alig marad gyakorlatilag. Rendelünk aztán sütit magunknak mindketten, majd folytatjuk a beszélgetést, ahol abbamaradt. - Ha érdekel, a teázóban mindig akad munka egy pincérnek - említem meg. Beprotezsálni sem kell különösebben, hiszen tudom, hogy remekül elboldogulna. - Előtte viszont ott a kiállítás, addig szerintem kár gondolni is ilyesmire, nem hagylak éhen halni meg a híd alatt aludni véletlen sem. Mikor lesz pontosan amúgy? Meg is mutatom majd a sütizés után, hol lakunk, és este meg beszélek Mátéval is, hogy mit mikor meg hogyan és hol.
|
|
|
|
Lónyay E. Ambrus Független varázsló
offline RPG hsz: 16 Összes hsz: 16
|
Írta: 2024. május 31. 23:27
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=879183#post879183][b]Lónyay E. Ambrus - 2024.05.31. 23:27[/b][/url] Gitta Szerencsés testvérem van. Hálás vagyok, hogy jól megy a sora Magyarországon. Sokat gondoltam rá a szigetországból, meg az utazásaim során, hogy milyen lehet itt az élete. Úgy érzem, boldog, és ezt most már a saját szememmel látom. Nem hinném, hogy megjátssza előttem. A szüleink előtt még lenne rá esély, a családi asztalnál kikozmetikázunk néhány dolgot, de most abszolút őszintének érzem a szavait. Kíváncsi vagyok, hogy Máté hogyan fog kijönni velünk. - De, az - erősítem meg Gittát, ahogy szélesen elmosolyodom. - Biztosan van ilyen szerelem is. Nekem még nem volt benne részem, de állítólag tényleg van... És igen, beszélgessetek sokat, ismerjétek meg egymást jobban. Mióta is vagytok együtt hivatalosan? - azt hiszem, nincsenek elkésve semmiről. Még nagyon frissnek tűnik a kapcsolat, vagy csak nem akarta részletezni a legutóbbi baglyában. Most olyan, mintha egy új családtag érkezésére kellene felkészülnöm. Ez az egész nagyon izgalmas! Talán ő lehetne majd a tiszteletbeli bátyám. A sógorom furcsa szó. Még meg kell barátkoznom vele. Persze hol van még szó esküvőről... Csak elkalandoztam egy kicsit. Ami biztos, hogy nagyon szép felvételeket készítenék róluk a nagy napon. Legalább azért külön nem kell fotóst bérelniük. - Jaj, Gitta! Úgy hiányoztál - ezekkel a kijelentésekkel most sikerült meghatnia. Egy nagyon picit könnyes lesz a szemem, mert olyan jólesik hallani, hogy bármi is van, az öccse maradok. Fájó belegondolni, hogy annak idején így eltávolodtunk. Elsősorban fizikailag. De azért ahogy cseperedtünk, a testvéri viszony sem volt a régi. Neki ott volt Esther, az új országban is. Nekem meg... Felpattanok, és az asztal fölött áthajolva megölelgetem. Biztonságban érzem magam vele, mint régen. Már ezért megérte Magyarországra látogatnom. - Rendben, majd kikérdezem - nyugtázom, miután megszületett bennem az elhatározás. Tartalmas beszélgetésnek ígérkezik majd. - Hümm, még sosem pincérkedtem. Inkább a bütyköléshez értek. Valami ezermester meló? Nem néznék ki hülyén egy étteremben, kötényben? - gondolkodom a lehetőségeken. A legjobb az lenne, ha a fotózással tudnék elhelyezkedni. - Június nyolcadikán. Már nagyon izgulok. Nyugi, van annyi megtakarításom, hogy kihúzzam valameddig. És rendben, mindenképp - mosolyogva elveszem a desszertes villát, és csípek egyet a torta csücskéből. - Nyami! Ez nagyon finom! A tiédet is megkóstolhatom? - nyalom meg a számat.
|
|
|
|
Herczeg B. Ákos Bogolyfalvi lakos
offline RPG hsz: 22 Összes hsz: 23
|
Írta: 2024. június 1. 13:06
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=879192#post879192][b]Herczeg B. Ákos - 2024.06.01. 13:06[/b][/url] Írisz- Majd ha már nem élvezem az építészetet, mindenképpen elgondolkozom azon, hogy ilyen szövegekkel segítem ki a bajtársaimat. - nem hiszem, hogy valaha is megunom majd, de hátha a barátoknak szükségük lesz rá, hogy ilyen tanácsokkal segítsem őket. Csak eddig még nem jöttem rá a szuperképességemre. Az építészetet mindig szerettem, tény, hogy Liliomnak komoly szerepe volt ebben, de tegyük hozzá, hogy nem csak a mi házunk volt az, amit megterveztem az évek alatt, sőt, nem egy bogolyfalvi ház viseli a kezem nyomát. - Nem, igazából nem vagyok jól. - felelem könnyedén, mert minek hazudjak? Tizenhárom évet dobott félre a nő, akit egész életemben szerettem, csak, hogy félrekúrjon valami családapával. Kis híja volt annak, hogy nem haltam bele az alkoholmérgezésbe és jelen pillanatban az egyetlen értelmes és érdekes társaságom a nővére, és olyan szívesen használnám a ribanc szót, ami talán enyhítene a lelki nyomoromon, de mégiscsak a nővérével ülök itt. Persze a tényen nem változtat, hogy minek gondolom a húgát, és, hogy hány szinonimát tudok felsorolni egyetlen lélegzetvételre. - Hazamegyek. - jelentem be váratlanul, mikor az utolsó korty kávé is elfogyott, és hirtelen állok fel az asztaltól. - Mármint, ne haragudj, de egyelőre még a gyűlöletem erősebb a húgod iránt, mint, hogy venni tudjam ezt az akadályt és cseverésszünk. Köszönöm a kávét, és jó a süti, csak ma nem kívánom. - gyorsan pakolok össze és megpróbálok minél gyorsabban kereket is oldani. Full gáz vagyok, de tényleg.
|
|
|
|
Lónyay R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Gitta | Dzsidzsi offline RPG hsz: 223 Összes hsz: 253
|
Írta: 2024. június 1. 15:30
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=879195#post879195][b]Lónyay R. Hargita - 2024.06.01. 15:30[/b][/url] Ambrus Abba kellene hagynom az áradozást, szerintem enélkül is rá fog jönni ő is hamar, hogy Máté kedves meg szerethető. Nem aggódom azon, hogy ne kedvelnék egymást majd, ha sikerül bemutatnom őket egymásnak. - Majdnem két hónapja, de sokkal többnek érzem. Nem olyan, mintha mindig is ismertem volna, csak mégis... legalább félévnek tűnik - magyarázom neki, magyarázkodva is kicsit. Apu azt meséli, neki olyan volt anyuval találkozni, mintha mindig is ismerte volna. Én ezt nem tudom elmondani, inkább olyan tulajdonképpen, mintha azt a valamit vagy éppenséggel valakit találtam meg, aki mindig is hiányzott az életemből azt megelőzően, hogy találkoztunk volna. - Jaj, te is nekem - válaszolom, megölelve. El se hiszem, hogy megnőtt, szerintem még Máténál is magasabb. Megölelgetem én is az asztal fölött, aztán majd még úgyis kapni fog ölelést bőven később is, az biztos. Ez bepótolandó mindig, tekintve, hogy elég ritkán szoktunk találkozni, mióta én ide költöztem Estherrel, ő meg elkezdett utazni. Előtte sem lógtunk mondjuk egymás nyakán, hogy más-más házba osztott a süveg, meg mindenkit lekötöttek a kamasz évek kihívásai, de ahogy mondtam, mindig az öcsém marad, az egyetlen. Az utazások kapcsán javaslom, hogy majd egyenesen Mátét vallassa, a beszámolók úgyis jobbak első kézből, mint másokon keresztül, majd elnevetem magam a vonakodását látva. - Hát... a temetőbe például kerestek gondnokot, nem tudom, az betelt-e vagy érdekelne-e, vagy megkérdezhetem Seth-et, hogy az iskolában kellene-e segítség neki ebben. Ő az illúziómágia tanárom, meg a gondnok is egy személyben - osztom meg vele a fontos infókat, hogy tudja, kiről is beszélek. Belekóstolok aztán a sütimbe én is. Kifejezetten finom, állapítom meg, közben meg Ambruson pihentetem a tekintetemet, figyelve a szavaira. - Az mindjárt itt is van, és... jaj, de tényleg, komolyan mondtam, hogy maradj nálunk. A szobámat is megkaphatod, amikor épp Máténál alszom, néha előfordul az is - mondom mosolyogva, de azért tudhatja már, hogy nem igazán érdemes tiltakoznia. A tányéromat meg kicsit odébb tolom közben, hogy jobban elérje. - Persze, kóstold csak nyugodtan. Nagyon finom. A tied is annak tűnik, csak nem tudom, van-e benne tej. Sebaj, sütök amúgy hétvégén répatortát, mit szólsz?
|
|
|
|
Lónyay E. Ambrus Független varázsló
offline RPG hsz: 16 Összes hsz: 16
|
Írta: 2024. június 2. 12:05
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=879228#post879228][b]Lónyay E. Ambrus - 2024.06.02. 12:05[/b][/url] Gitta Az idő gyors múlását át tudom érezni. Nagyon furcsa, hogy így elszaladtak az évek. Itt ülök Gittával szemben, mondhatni felnőtt férfiként, belül mégis ugyanannak a fiúnak érzem magam, aki voltam. Mintha csak tegnap lett volna, hogy a birtokon együtt játszottunk, most pedig már azt hallgatom, hogy milyenek a mindennapjai ebben a viszonylag távoli országban, ahonnét apukánk családja származik, és ezért mindig csodálva hallgattam a róla szóló történeteket. - Sok boldogságot, vagy mit kell mondani - kuncogok, bár azt hiszem, hogy ez esetben még a gratulálok lett volna a megfelelő szó. És sok sikert nekik, őszintén bízom benne, hogy boldogok lesznek mind a ketten, de ahhoz előbb Mátéval is le kell ülnöm, hogy erről nyugodt szívvel megbizonyosodjak. Amolyan tesó általi, férfi a férfival felmérés. Addig is beérem Gitta ölelésével, és próbálom megállni, hogy ne sírjam el magam a meghatódottságtól. - Az jó lenne. Még a házimanóknak is szívesen besegítek. Nekik is jár a vakáció - mosolygok szerényen a felvetésre. Annyira örülnék, ha összejönne valami munka. - Tényleg, és hogy megy a képességtanulás? Tudsz bemutatót tartani? - kérdezem meg tőle kíváncsian. Szerintem nagyon izgalmas, hogy ilyeneket tanul. Nekem sajnos erre nem volt lehetőségem. Nem is biztos, hogy menne. Igazából megvagyok enélkül. Ott vannak a képek. - Jó, de már nagy vagyok. Meg tudom oldani a szállásomat egyedül is. Magyarországon belül is szívesen utaznék például. Találtam egy útikönyvet, amiben sok szép tájról írnak - újságolom neki lelkesen, miután győzködtem kicsit, hogy már nem vagyok annyira az a kisöcsi, hogy a nyakán lógjak, de közben mégis hiányzik, és legbelül ezt tenném. - Okés! Szerintem van benne sajnos - olyan kár, hogy nem tudok neki adni belőle. Fene a laktózba. Bosszankodva megrázom a fejem, de hamar mosoly szökik az arcomra, amikor megkóstolom a sütijét, és tovább kanalazom a sajátomat, mint egy ötéves.
|
|
|
|
Lónyay R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Gitta | Dzsidzsi offline RPG hsz: 223 Összes hsz: 253
|
Írta: 2024. június 2. 21:33
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=879240#post879240][b]Lónyay R. Hargita - 2024.06.02. 21:33[/b][/url] Ambrus - Köszi - mondom mosolyogva, hiszen ez kedves kívánság tőle. Biccentek is, hogy ez így éppen elég, aztán ha majd tényleg el is jutunk addig, hogy meg is kéri a kezem Máté, meg tényleg családot alapítunk, még kívánhat egyebet, bár szerintem akkor is be fogom érni ezzel. Ez pont elég, minden mást meg majd előteremtünk. Szerintem meg fogjuk tudni oldani az esetlegesen felmerülő problémákat. Ettől cseppet sem félek. - Vagy még talán Adamet is meg lehet kérdezni... úgy értem, a polgármestert, akinél Máté lakik, hogy a hivatalban nincs-e szükség ilyen ezermesterre, vagy ki tudja, sajtófotósra - vázolok még további lehetőségeket hirtelen, ha már eszembe jutottak. A képességtanulásra is rákérdez, amire ingatom kicsit a fejem. - Haladgatok. Nem sikerült befejezni, amíg mestertanonc voltam, pedig jó lett volna, de majd idén szeretném, még mielőtt visszavonulnék - válaszolom. Ezt még nem döntöttem el teljesen, de nagyon hajlok rá, hogy a Főnix legyen az utolsó előadás, amiben én még fellépek a színpadon. Amúgy is tudom, hogy meg vannak számlálva az éveim, ha nem is egy, de három-négy éven belül kiöregednék, ha éppen nem sérülök le közben, és ha választhatok, inkább családot szeretnék, mint a tánchoz ragaszkodni. Ugyan még nem beszéltem meg Mátéval, sőt, senkivel sem, most is leginkább csak kicsúszott a számon, egyre inkább tervnek tűnik, mint kósza ötletnek. - Bemutatót meg persze, de majd lehet, inkább otthon. Ha nem bánod. Nem biztos, hogy itt kellene nagy feltűnést keltenünk. A Pillangóvarázsban szoktam egyébként pillangókat alkotni néha, mert szórakoztat, meg a színházban használom többet - mesélem. - De várj csak... nézd, ezt szoktam még, mert nem hervad el - mondom, és a tenyeremen megjelenik egy magnóliavirág. Épp olyan, mint ami rengetegszer volt már a hajamban, mióta megismertem Mátét. - Megfogod? Még dolgozom a tapintás részén, a látvány sokkal jobban megy, mint ez, de haladok, azt hiszem. Azt meg egy szóval se mondtam, hogy ne tudnád megoldani, nem is ezért ajánlottam fel. Csak örülnék, ha ott lennél, meg biztos vagyok benne, hogy Esther is. Legalább pár napot. Most ez tudom, hogy olyan rosszul hangzik, de alig látlak, és nagyon örülnék neki, ha kicsit nem így lenne - magyarázom neki. A sütijét sajnos nem merem megkóstolni, de azért is felvetem, hogy majd sütök répatortát, abból meg mindketten tudunk enni. - Nem baj, örülök, hogy ízlik. Ez a cukrászda amúgy már több, mint száz éves, ha jól tudom. Elég régi, és nagyon finom sütijeik vannak. Bogolyfalván egész jó helyek vannak, majd megmutathatok még párat, ha érdekel.
|
|
|
|
Lónyay E. Ambrus Független varázsló
offline RPG hsz: 16 Összes hsz: 16
|
Írta: 2024. június 4. 16:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=879276#post879276][b]Lónyay E. Ambrus - 2024.06.04. 16:17[/b][/url] Gitta - Azta. Egy állás mondjuk menő lenne a polgármesteri hivatalnál... - játszom el a gondolattal, de nem merem magam beleélni. Szeretném, ha a hobbim lenne a munkám. A fotózásból nehéz megélni, de azt mondják, nem lehetetlen. Tudom, hogy türelemre van szükségem, és alapvetően elég birkatürelemmel rendelkezem. Addig meg elvállalok bármi mást, még ha fájó szívvel is. Ha viszont mondjuk karbantartónak vennének fel, akkor egy kicsit legalább emlékeztetne a birtokra, és a honvágytól is kevésbé kellene tartanom. - Értem - nyugtázom. Gitta nagyon tudatosan tervezi az életét. Olyan, mintha minden lépése előre megírt forgatókönyv szerint alakulna. Kitartó, céltudatos, viszont nem hiszem, hogy ennyire előre lehet látni a dolgokat. Arra is csak bólogatok, hogy inkább máshol tartana bemutatót. Persze egy virágot még azért varázsol a tenyerébe. Én ámulattal nézem, mint egy óvodás. Aztán amikor megkérdezi, hogy megfogom-e, bizonytalanul odanyúlok. Kíváncsi vagyok, hogy el tudom-e venni, és hogy milyen lesz a tapintása. Ha meg tudom szagolni, milyen illata lesz? Ha lesz egyáltalán. Ámuldozva felnevetek, és tapsikolok egyet. Annyira izgalmas. Gitta nagyon ügyes, hogy ilyeneket is tud. Hol a virágot, hol pedig Gittát nézem, azon tanakodva, hogy ez az illúzió neki most mekkora koncentrációt vehet igénybe. - De jó! Ez nem semmi! - dicsérem meg szóban is kedvesen, aztán elengedem a virágot. - Persze! Én is nagyon szeretném, ha együtt tudnánk tölteni néhány napot - erősködöm. Ez lehet, hogy hetekben lesz mérhető végül, de pár napnak is már nagyon örülnék. Megdobogtatja a szívemet ezekkel a szavakkal. Szerintem is nagyon ritkán találkozunk. Remélem, hogy most már a suli után több időnk lesz egymásra. Felnőttünk. Azt csinálunk, amit akarunk. Akkor, amikor akarjuk. Szabadság. - Hát, egy körbevezetés hasznos lenne - mivel még nem nagyon jártam itt. Szerényen elmosolyodom, aztán befejezem a maradék sütimet, és megiszom a pohár vizet is hozzá.
|
|
|
|
Lónyay R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Gitta | Dzsidzsi offline RPG hsz: 223 Összes hsz: 253
|
Írta: 2024. június 5. 20:33
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=879318#post879318][b]Lónyay R. Hargita - 2024.06.05. 20:33[/b][/url] Ambrus - Egy kérdést szerintem megér - válaszolom neki elmosolyodva. Nem biztos, hogy van is üresedés, de ki tudja, pont annyi az esélye annak is, hogy épp van, és esetleg még Adam is örülne valakinek, akit megbízható munkaerőként ajánlanak neki. Majd ha Ambrus tényleg úgy gondolja, hogy kicsit megvetné a lábát Bogolyfalván és már Mátét is ismeri, felvetem a kérdést is. Legalább megalapozott legyen az az ajánlás, ne csak az én szavamra lehessen építeni. Annak örülök, hogy ilyen simán tovább is lépünk arról, hogy visszavonulnék belátható időn belül. Nem mondom, hogy rosszabb reakcióra számítottam feltétlen, talán attól tartok kicsit, hogy Máténak nehogy bűntudata legyen az én döntésem miatt, de úgy érzem, vele is meg fogom tudni beszélni, hogy tényleg ezt szeretném. Vannak fontosabb dolgok is az életemben, mint a színpad, és azokat szeretném előtérbe helyezni. Bár látványos illúziót nem szeretnék éppen itt alkotni, a magnóliát mégis megmutatom. Az illat sajnos még hiányzik a teljes összképhez, bár az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy nekem meglehetősen erősnek tűnik az illata, akárcsak a liliomé, viszont nem is sikerült még pontosan megalkotni, hiába tudom milyen is. Viszont a többi részletére már egészen büszke vagyok. Odaadom neki, hogy lássa, már majdnem egészen valósághű, súlya van, a szirmoknak meg textúrája, még ha nem is tökéletes, és már csak az illat kellene, hogy a megtévesztésig valóságos legyen. - Akkor meg ne akadékoskodj már, vagy a végén csúnyán fogok nézni - fenyegetőzöm cseppet sem komolyan, még ha a szememet forgatom is éppen, a fejemet rosszallóan ingatva. De hát ő is tudja, hogy ő pont azon emberek csoportjába tartozik, akikre sose tudnék haragudni se. Lassan eszegetem közben a rétesem, feléig jutok épp, miközben ő elpusztítja egykettőre a sütijét. - Kérsz még? - kérdezem, ismét kicsit odébb tolva a tányért, ha venne belőle. - Azt meg akkor beiktatjuk valahová. A Boglyas teret mindenképp érdemes megnézni, de a Fő utczát is, meg azt is mindenképp látnod kell, hol dolgozom - sorolom hirtelen az ötleteimet, remélve, hogy ő is pont annyira lelkes lesz, mint én. Nem is gondoltam volna egyébként, hogy egyszer itt vezethetem körbe, és még azt is felveti, hogy egy ideig itt dolgozna. Valahogy mindig olyannak láttam, aki remekül meglesz Londonban meg utazgatva, nem Bogolyfalván, de le se tagadhatnám, hogy örülnék neki, ha legalább egy ideig ennyire közel lenne.
|
|
|
|
Lónyay E. Ambrus Független varázsló
offline RPG hsz: 16 Összes hsz: 16
|
Írta: 2024. június 11. 17:01
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=879519#post879519][b]Lónyay E. Ambrus - 2024.06.11. 17:01[/b][/url] Gitta Mindig ő volt az akaratosabb. Ha valamit igazán a fejébe vesz, kitart mellette. Eldönti magától, vagy meggyőződik arról, hogy jó lesz nekem, és szépen rábeszél. Én pedig túl könnyen meghajlok az akarata előtt. Mégiscsak ő a nővérem. Máté megismerését nem sorolom ide, rá amúgy is kíváncsi vagyok. De a maradásomról, sőt még a munkalehetőségekről is elgondolkodtat. Magyarország tudom, hogy szép hely. Gitta sokat mesélt róla, és a családom egy része is ide köt. De azért a szüleimre és Jutka nénire is gondolok. A környékre, ahol felnőttem. Vagy akár Londonra, ami egy igazi világváros. Szóval nagyon aranyos Gittától, hogy mindig figyel a szavaimra, és tudom, hogy bármikor segít, ha szükség van rá. Végül csak egy-egy bólintással, majd egy vállrántással jelzem egyetértésemet. - Köszi, megvagyok. Vigyáznom kell az alakomra - simogatom meg a hasamat halkan felnevetve. Különben is jobban örülnék, ha ő enné meg. A tánc rengeteg kalóriát éget, de neki szüksége van arra, hogy ne legyen olyan törékeny. Óvatos egyensúly ez, mint megtanultam. - Te leszel az idegenvezetőm! - lelkendezem az izgatottságtól. - Viszont lassan be kell csekkolnom a panzióba. Már megnéztem a térképen a címet. Elkísérsz? Nem baj, ha van más programod. Aztán valamelyik nap átcuccolok hozzátok. Majd küldök baglyot, de végre te is fogod tudni, hol keress - karórámon a mutatók jelzik, hogy sajnos indulnom kell. Nem tudtam, hogy alhatok-e nála, ezért gondoskodtam a szállásról. Felállok, kinyújtóztatom karjaimat, a fáradtságtól pedig ásítanom kell. Úgy érzem magam, mint egy jóllakott pandamaci, akit keresztülvonatoztattak a fél országon. Felkapom a táskámat a hátamra, majd a búcsút követően távozom a cukrászdából. Jó fej vagyok, és előtte persze visszaviszem a tányért a pulthoz, hogy ne a személyzetnek kelljen. Itteni kalandom hivatalosan is elkezdődött.
|
|
|
|
Lónyay R. Hargita Előkészítős tanár, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Gitta | Dzsidzsi offline RPG hsz: 223 Összes hsz: 253
|
Írta: 2024. június 11. 21:18
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=879536#post879536][b]Lónyay R. Hargita - 2024.06.11. 21:18[/b][/url] Ambrus - Huh... akkor kénytelen leszek mind megenni, rémes - válaszolom mosolyogva rázva meg a fejem, bár ennyi idő után azért már biztosan tudja enélkül is, hogy csak szórakozom. Eszegetem is lassan a sütit, korántsem olyan sebességgel, mint ahogy ő eltüntette az övét, de azért el fog fogyni hamarosan ez is, aggodalomra semmi ok, hogy ne ennék rendesen. - Persze, hogy el. Dehogy van már programom... a mai napot egyébként is úgy szerveztem, hogy időt tudjak tölteni veled - felelem. Máté éppen dolgozik, és már megbeszéltem vele, hogy majd este átmegyek és együtt vacsorázunk, addig meg, hacsak le nem ráz, az öcsémmel foglalkozom. - Biztos, hogy nem pakolsz le most nálunk? De jó, nem erőltetem tovább, ha ennyire nem szeretnéd, viszont megnézhetnéd legalább, hol lakunk, hogy tudd, hová kell majd áthurcolkodnod - mondom, majd egy újabb falat sütit kapok be. Már csak egy marad hátra. A kezemet a szám elé tartva igyekszem gyorsabban rágni, mert így mégsem illene beszélnem, nem arra tanítottak a szüleink. - Még egy falat van belőle, szóval ha megvársz, mehetünk is - jelentem ki végül, aztán azt az utolsó falatot is bekapom gyorsan, és még azt rágva kelek fel az asztal mellől, hogy én is visszavigyem a tányérom rendes vendég módjára. Meg is köszönöm a sütit, hozzátéve, hogy nagyon finom volt, és már szaladok is vissza az öcsémhez, hogy lelkesen belekaroljak. - Na gyere, mutatom azt is, hogy jutsz el oda, főleg úgy, hogy ne kelljen hozzá átmenni a Pramberger téren véletlen sem, mert nem igazán érdemes arra mászkálni.
|
|
|
|