37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: « 1 2 ... 10 ... 18 19 [20] 21 22 ... 30 ... 50 51 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Kyle Donovan
INAKTÍV


Bogolyfalva pálcakészítője
offline
RPG hsz: 151
Összes hsz: 393
Írta: 2016. július 18. 01:10 | Link

A...szöszke?

Persze ki lettem okosítva, hogy az kortárs mű, mire a szememet forgattam. Ha az kortárs, akkor én nem vagyok az? Mert számomra kicsit elnagyzolt volt az egész. Könnyed meg minden. Vagy ez ilyen alternatív kifogás arra ha valamit elcseszel? Kortárs? Akkor majd a következő pálcámra, ami nem tetszik, én is ezt mondom.
- Okosíts már fel, hogy mi az a kortárs, pontosan, definíció szerint. Mert nekem eddig ez egy szinonímaként működött arra, hogy sz.r. Nem akarom szépíteni - néztem rá kissé kétkedőn. Most már komolyan megmozgatta a fantáziámat, hogy mit is takar pontosan a fenti fogalom. Azután meg majd villoghatok vele, mint aki zseniális.
Úgy gondoltam, hogy én erre a beszélgetésre nem vagyok felkészülve. Jobbnak is láttam, ha lelépek, persze nem fizetés nélkül, ezt pedig azt hiszem, szőke asztaltársam nem különösebben díjazta. Nem értem a nőket, hogy miért kell mindig mindent erőltetni... A jeges pillantást persze csak egy felvont szemöldökkel díjaztam és kifizettem a számlámat(meg az ő valamijét), majd összefontam a karom a mellkasom előtt.
- Úgy nézek ki, mint aki fut? Nem. Gyors sétát terveztem - közöltem pókerarccal. Nem értettem, hirtelen mit olyan istentelenül fontos megbeszélni ezen.
- Jó, akkor beszéljük meg, Szofia. Figyelek. Azt akarod tudni miért csináltam? Fogalmam sincs, jól esett. Kedvellek. Borzasztó hosszú magyarázat. Ennyi. Ennyivel tudok szolgálni. Elégedett vagy? - enyhén feszült kezdtem lenni azt hiszem, az pedig nálam soha nem volt jó jel, mert hát... én aranyos fiú vagyok. Komolyan. Csak ne húzzon fel senki mert akkor borul a bili.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Szofia Elena Chenkova
INAKTÍV


Ombozi Hunterné | BestBrideEver
offline
RPG hsz: 182
Összes hsz: 800
Írta: 2016. július 21. 23:45 | Link

A dühös

- A kortárs darabok a jelenkor problémáit dolgozzák fel és az alkotójuk még életben van, vagy legalábbis életben volt, amikor eladta a jogokat. Ez az egyszerű verzió. -sűrítette össze a szőke egyetlen mondatba, mert valahogy nem akaródzott most neki kiselőadást tartani a színdarabok mibenlétéről. - De igazad van, a többségük nézhetetlen. -ismerte be egy halvány mosollyal.
Szofia bár az élete nagy részét a színhát és a balett tette ki, mindössze egyetlen olyan alkalmat tudott említeni, amikor felállt egy darab közepén és sűrű elnézések közepette elhagyta a helyét; ez pedig kortárs volt. Innentől kezdve messzire elkerülte az ilyen jellegű előadásokat, legyen az tánc, vagy próza.
Kyle menekülőre fogta, a lány pedig nem tudta elfogadni a helyzetet. Nem azért, mert annyira borzasztóan önző lett volna, hogy a férfit egy számára kényelmetlen helyzetbe kényszerítse, pusztán azért, mert nem akarta őt ilyen könnyedén elveszíteni. Bármennyire is úgy tett Kyle, mintha nem történt volna semmi és ez nem jelentene semmit sem, ez egy hatalmas hazugság volt.
Másként viszonyultak egymáshoz, másképpen beszéltek és a rellonos már azt is megbánta, hogy a nagy bevonulásakor annyira lelkesen adott egy puszit a férfinek. Nem szabadott volna ezt a játékot elkezdeniük.
- Látom, csak fel ne bukj valamiben a nagy igyekezetedben. -szúrta oda a lány, bár nehezére esett, hogy ne mosolyodjon el a válaszon.
A reakciója elég volt hozzá, hogy a szőke hideggé és tárgyilagossá váljon. A férfi egyre távolabb került tőle, ő pedig sohasem kezelte túl jól a veszteséget. Egyetlen fegyvere volt, ez pedig a bezárkózás -most is ehhez nyúlt.
Kihúzta magát ültében, a kezeit az ölébe helyezte és összekulcsolta, miközben Kyle tekintetét kutatta.
- Nem akartalak kényelmetlen helyzetbe hozni. -szögezte le rögtön, kissé rezignáltan. - De szerintem te is tisztában vagy vele, hogy ez nem ennyire egyszerű. Másként állsz hozzám azóta és baromira sajnálom, ha felzaklattalak a kérdésemmel. Hidd el, nekem nem okoztál álmatlan éjszakákat. -ironizált a szemeit forgatva.
Mert őt is felzaklatták a történtek, akár elhiszi a férfi, akár nem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kyle Donovan
INAKTÍV


Bogolyfalva pálcakészítője
offline
RPG hsz: 151
Összes hsz: 393
Írta: 2016. augusztus 7. 00:17 | Link

Szofi

Végül meg lett magyarázva, hogy attól kortárs, hogy az írója még nem patkolt el. Erre én csak hümmögve bólogattam, mert hát tényleg elég logikusnak tűnt a dolog. Azt hiszem, nekem ennyi info bőven elég is volt róluk, többre most valahogy nem vágytam. Éppen elég volt nekem amatőrként ennyit tudnom.
- Akkor nem az én ízlésem borzalmas, ez azért megnyugtat valamelyest - bólogattam elgondolkozva.
Nem sokkal ezután pedig a méltóságom maradékainak társaságában akartam elhagyni a helyet. Kevés sikerrel sajnos. Mert hogy ugye Ms Szőke orosznak muszáj volt még egy-két dolgot megvitatnia, az én határozott tiltakozásom ellenére is.
- Áh, ilyenkor csak a berendezési tárgyak, kutyák, macskák és alacsony emberek jelentenek a számomra veszélyt. - jegyeztem meg lazán, elfojtva egy mosolyt, mert hát, az isten szerelmére, mégiscsak Szofiról volt szó.  
Aki most a pillantásom kereste, én pedig nem ellenkeztem. Kissé idegesen a hajamba markoltam, majd felsóhajtottam. Nem szerettem vitázni vagy dühös lenni.
- Nem tudom, Szofi, igazából nem zaklattál fel, egész egyszerűen nem tudom, mit is kéne erre válaszoljak. Nem vagyok egy túl érzelmes pasi, a munkámnak élek, fura nekem ez az egész... - valamelyest lehiggadva ültem vissza a helyemre, a lánnyal szemben és próbáltam ignorálni a tényt, hogy még mindig kicsi nekem ez a szék.
- Szóval nem tudom, hogy tovább, de ha tudsz valami okosat, hallgatlak - sóhajtottam végül lemondóan.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Moondance Williams
INAKTÍV


Lily
offline
RPG hsz: 140
Összes hsz: 548
Írta: 2016. augusztus 11. 10:49 | Link

Sheela Lengrond

Jó rég nem jártam már erre. Bagolyfalva most is nyugodt hely volt. Démon a kutyám, mint mindig most is velem volt. Nem hiába nála hűségesebb társam nem volt. Vidáman baktatott mellettem és néha rám pillantott követem – e mikor megálltam egy - egy olt kirakatánál nézelődni. Én magam két év alatt nem sokat változtam talán csak a hajam lett hosszabb. De a stílusom ugyan az maradt. Valahogy a vendéglátói negyedben kötöttünk ki, ami végül is nem volt baj, mert már kezdtem megéhezni. Bár enni ilyen melegben nem akartam ezért beültünk a cukrászda teraszára és rendeltem, Démonnak egy tálban vizet, még én egy jeges teát meg egy fagyi kelyhet kértem. Sajna a két év kihagyás azt eredményezte, hogy még mindig harmadikos voltam, de az nem olyan nagy baj. Majd innentől jobban figyelek. De muszáj voltam odahaza segíteni. Sok volt ott a dolog. És ami a legrosszabb még apámmal sem tudtam találkozni.
Utoljára módosította:Moondance Williams, 2016. augusztus 14. 16:35 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ha az ember megszűnik harcosként viselkedni, megszűnik harcosnak lenni.
Sheela Lengrond
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 87
Összes hsz: 235
Írta: 2016. augusztus 11. 11:24 | Link

Sky

A visszatérés óta csak a gyásszal foglalkoztam, annak ellenére, hogy tudtam jól: nem kellene, elvégre sem a nagyi, sem én nem tehettünk arról, ami történt. Meg sem állíthattuk volna, mert a legtermeszétesebb formában csapott le nagypapára, öregkori halálként.
Érdekes, hogyha erre gondoltam, mindig sirhatnékom támadt. Viszont az a könyvtáros eset Huszthyval tanulságosnak ígérkezett. Annyira, hogy mióta kiléptem abból a könyvtárból, ösztönösen cipeltem magammal mindenhova A papnő lapját.
Ma egy világos kék, keresztpántos toppon, rövid farmernadrágon és fehér szandálon kívül mást nem viseltem. Ennél könnyebb volt elhelyezni a kártyát az egyik oldalzsebben, míg a másikban némi pénzt cipeltem magammal.
Jó idő, ezért úgy gondoltam, kimozdulok. Eljöttem az ismerős vendéglátó negyedbe, egy cukrászdát célozva meg, ahol úgy tűnt, nincsenek olyan sokan. Ám volt valaki, aki ismerősnek tűnt, ezért odamentem hozzá.
- H-Hali! Szabad ez a he -... - Úgy tűnt, mintha egy rég nem látott ismerős, vagy távolabbi haver lett volna. De az idő csalafintasága, hogy nem ismertem rá teljesen.
- Hú de ismerős vagy nekem! - jegyeztem meg fél hangosan, a kinézett szék mögött ácsorogva. Kényelmesen a támlájába kapaszkodtam, többek közt azért is, hogy a meglepettségtől ne essek hátra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Moondance Williams
INAKTÍV


Lily
offline
RPG hsz: 140
Összes hsz: 548
Írta: 2016. augusztus 11. 11:42 | Link

Sheela

Ahogy ücsörögtem a majdnem üres poharam fölött a szívószálat rágcsáltam és gondolkodtam. Mivel odahaza ritkán volt ilyen meleg rendesen megszenvedtem. Legszívesebben egy kád jeges vízben elmerültem volna. A napszemüvegem mögül pásztáztam a környéket hátha ismerőssel találkozom de nem igazán járkált senki arra. Biztos mindenki elmenekült a meleg elől. A napernyő csak a tűző naptól védett, nem a melegtől. Hirtelen egy bizonytalan hangra lettem figyelmes. Megkérdezte leülhet - e –n meg felvont szemöldökkel néztem rá.
- Persze, foglalj helyet. – Mondtam, ahogy az üres székre mutattam. Kicsit oldalra billentettem a fejemet, és úgy figyeltem őt.
- Igazán? Talán azért mert a suliban találkozhattunk – mondtam majd majdnem megfulladtam a teától. – Sheela? Sheela Lengrond, Navine második évfolyam? Te jó isten meg sem ismertelek – mondtam vigyorogva. – Nem emlékszel? Sky. Az alaszkai csaj. Moondance Williams Levita. – Mondtam miközben levettem a napszemüvegem, hátha valahogy beugrik neki a dolog.
- Azért hanyatt ne dobd magad. – Vigyorogtam tovább.
Utoljára módosította:Moondance Williams, 2016. augusztus 14. 16:35 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ha az ember megszűnik harcosként viselkedni, megszűnik harcosnak lenni.
Sheela Lengrond
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 87
Összes hsz: 235
Írta: 2016. augusztus 11. 13:20 | Link

Sky

Zavartan markoltam a szék támlájaba, míg ő a székre nem mutatott
- Köszönöm.
Azzal helyet foglaltam, közelebb húztam magam az asztalhoz, és nagyot sóhajtottam. Még mindig foglalkoztatott a lány kiléte, mert nagyon is ismerősnek tűnt. De kissé homályossá vált számomra az emléke.
Leintettem egy pincért, hogy rendeljek egy hűs limonádét, amit addig kortyolgattam, míg az előztem ülő meg nem szólalt.
Még jobban meglepődtem, mert mindent tudott rólam. Én pedig róla, miutan bemutatkozott.
- Nem dobom magam hanyatt, bár érdekes, hogy itt látlak viszont - vigyorogtam vissza rá - Hogy-hogy nem láttalak idáig?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Moondance Williams
INAKTÍV


Lily
offline
RPG hsz: 140
Összes hsz: 548
Írta: 2016. augusztus 11. 13:29 | Link

Sheela

Láttam zavarát, ahogy a szék háttámláját markolászta még válaszomra várt, de rögtön megnyugodott mikor leült. Én is rendeltem magamnak egy újabb jeges teát, majd elgondolkoztam.
- Mondjuk, úgy hogy halasztottam pár évet. Volt némi családi és egyéb zűr odahaza Alaszkában, ezért haza utaztam.  – Vondtam vállat vonva.
- Tudod odahaza a fő bevételi forrás a halászat és a vadászat. Néhány kiestek a flottából mikor kitört egy nagy vihar. És a fél várost lerombolta. Idő kellett még újra felépítünk mindent. – Mondtam egy mosollyal.
- De hagyjuk is ezt veled mi a helyzet. Tényleg jó rég találkoztunk. Minden rendben veled és a sulival? – Kérdeztem tőle.
Utoljára módosította:Moondance Williams, 2016. augusztus 14. 16:34 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ha az ember megszűnik harcosként viselkedni, megszűnik harcosnak lenni.
Sheela Lengrond
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 87
Összes hsz: 235
Írta: 2016. augusztus 11. 17:09 | Link

Sky

Elmondhattam magamról, hogy már kevésbé voltam ideges, mivel nem mardosott annyira az emlékek homályának bizonytalansága. Teljesen viszont még nem nyugodtam meg, hisz még mindig ott volt, hogy miért tűnt el?
Immáron beugrott annyi, hogy valahol a kastélyban beszélgetni kezdtünk. Zártságom ellenére remekül kijöttünk, és később kerestem is, de nem találtam sehol az épületben. Legalábbis olyan helyeken, ahol biztos elérhettem volna.
Most viszont, miképp beszélt, tisztázódott, hogyha tovább keresem egy-két hétnél, sem találtam volna meg. Hazament. Vajon miért nem gondoltam erre korábban?
- Na! Mondhatom, kalandból ezek szerint jutott bőven neked! - fanyar mosollyal feleltem rá ennyit, és nagyon örültem, mert mi sosem keveredtünk nagy viharokba. Békes volt a falu, meg a kastély is, így aligha kellett hirtelen jött károktól, netán építkezésektől tartanom.
- Azon kívül, hogy eddig egy szót nem hallottam rólad, mondhatjuk, hogy megvagyok! - Nem néztem Skyra. Helyette szórakozottan lökdöstem a jégkockákat a szívószálammal a limonádémban, majd néztem, hogyan úsznak odébb.
- Különben nekem is nehéz időszak ez különben! Leléptem, mint te. Harmadikosnak kéne lennem, de másodikos vagyok... Tudod, elment valaki, aki fontos volt számomra. Úgy jöttem vissza, hogy magamat okoltam, amiért nem tudtam elbúcsúzni tőle.
Keserű sóhajjal zártam mondandóm, majd belekortyoltam a hűs italba. Aztán eszembe jutott, amiről nem beszéltem még.
- Ja, és képzeld! Tanulok ingázni, és csináltam sajátot, hogy tudjak gyakorolgatni. Megmutassam?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Moondance Williams
INAKTÍV


Lily
offline
RPG hsz: 140
Összes hsz: 548
Írta: 2016. augusztus 12. 08:39 | Link

Sheela

Mikor leül rendelt magának egy limonádét. Eszembe jutott, hogy régen mikor először találkoztunk, nem voltunk egymással valami kedvesek. Még is a legjobb barátnők lettünk, és neki bármit elmondhattam és fordítva.
- Igen tényleg kalandból nem volt hiány. – Mondtam mosolyogva. Kicsit veszélyes volta hely ahol éltünk. Télen a hóviharok és vadállatok, nyáron a meg szintén a medvék farkasok és ott vannak a mérges kígyók, és ha mind ez nem lenne elég a földrengések is nehezítik az életet. Szóval nem unalmas arra az élet.
- Bocsi küldhettem volna egy levelet vagy valami. – Vakartam az arcomat, és kínosan mosolyogtam. De lefagyott az arcomról a mosoly mikor meg láttam az arcát. Csak a jégkockákat lökdöste, ide - oda. Majd bele kezd mondandójába. Nem lehetett neki sem könnyű a helyzet.  Szemem sarkából Démonra pillantottam és egy alig látható biccentéssel jeleztem neki. Értette a néma parancsokat és tudta mit akarok. Feltápászkodott és oda ment Sheela mellé, combjára támasztva a fejét és egyik mancsát. Csak halványan megpróbáltam rámosolyogni.
- Őszinte részvétem Ela. – Mondtam neki, mire hirtelen témát váltott. Inga? majd eszembe jutott, hogy a Jóslástan órán tanultunk ingázni.
- Persze mutasd csak. Amúgy sem vagyok valami jó Jóslástanból. A nagyi próbált tanítgatni, de nem mindig tudtam oda figyelni. – Vakartam a tarkómat. Nem voltam a legfogékonyabb diák. Főleg ha sokan voltak körülöttem. Jobb szerettem ha max egy ember van, ott ahol tanulok vagy egy sem. És a pihenés is csak úgy ment. A kollégiumban kész rémálom számomra hogy többen vagyunk egy szobában.
Utoljára módosította:Moondance Williams, 2016. augusztus 14. 16:33 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ha az ember megszűnik harcosként viselkedni, megszűnik harcosnak lenni.
Sheela Lengrond
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 87
Összes hsz: 235
Írta: 2016. augusztus 12. 09:49 | Link

Sky

Nem néztem a lány szemeibe. Megbántott azzal, hogy egy papírra vetett "Ne keress, szia!" - val nem dobott meg, aztán a sors fintoraként egy nap vele ülök szemben, miközben a kalandjáról mesél.
Na jó. Azt is megértettem, hogy mint nekem, úgy neki sem volt könnyű. De valószínűleg fordított esetben ő sem mosolygott volna... Vagy igen?
Szúrós tekintettel néztem végül rá, ám csak néhány pillanatig. Majd kicsivel több figyelemmel ajándékoztam meg a blökijét, aki kedvesen a combomra hajtotta a fejét, meg a mancsával támogatott. Halványan rámosolyogtam, megvakargattam a füle tövét, aztán témát váltottam. Magamban forrtam az utólagos bocsánatkérésen, ezt viszont már nem mutattam ki.
Helyette arról fecsegtem, ami számomra érdekesnek tűnt, s Sky-nak talán úgyszint.
- Nem vagy a legjobbkor tájékoztató. Ezek szerint a legfogékonyabb sem, de szerintem egyik sem probléma - vontam vállat, majd előhúztam farmerom zsebéből A papnő mellé begyömöszölt ingát. Úgy terveztem, egyedül ingázom valamilyen parkban, vagy a kastélyban, de ha már itt ültünk ketten, azt gondoltam: Miért ne?
Meglóbáltam a barna lószőr madzagon függő hegyes hegyikristályt, amit fogóval ráerőszakolt rézfoglalat ölelt körül. A foglalat tetején volt egy kis köralakú lyuk, a zsinór oda lett befűzve.
- Eszkábáltam rajta párszor, mire ilyen lett. Viszont nem tudtam úgy használni, ahogy szerettem volna, ezért  nekem is külön kellett gyakorolnom, mire sikerült. Ha gondolod, megnézheted közelebbről. Csak vigyázz rá!
Azzal átnyújtottam az eszközt annyira, hogy megszemlélje. Bár szerintem a tanárúr a könyvtárban nem véletlen tartotta magát távol tőle, nem bántam, ha egy ismerős személy hozzáér. Elvégre ha visszakerül hozzám, van annyi eszem, hogy vissza tudjam hangolni önmagamra. Gyakoroltam. Így ha majd elkezdem használni előtte, az ő energiája nem fogja körülfogni, és befolyásolni a mozgását.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Moondance Williams
INAKTÍV


Lily
offline
RPG hsz: 140
Összes hsz: 548
Írta: 2016. augusztus 12. 15:38 | Link

Sheela

Sejtettem, hogy nem tetszett neki hogy nem szóltam, hogy elhúzom a csíkot. A helyében én is meglettem volna sértődve. Sőt lehet én ki is osztottam volna az illetőt. Mikor szúrósan tekintett rám belém szorult a levegő és nagyot nyeltem, mert láttam a szemén, hogy forrong benne a düh. De nagy szerencsémre ott volt Démon, aki rögtön lehűtötte a kedélyeit, és még el is mosolyodott. Majd rögtön témát is váltottunk. A jóslástanról meg az ingázásról kezdett beszélni mire én felvilágosítottam, hogy nem vagyok a legjobb ebből a tantárgyból. Mire megnyugtatott, hogy nincs baj.
- A nagyi egy évig próbálta a Jóslástant belém sulykolni és még ő is feladta biztos vagy benne? – kérdeztem tőle, hogy biztos tudja - e mit is csinál, mert tanulásban nem voltam a legkönnyebb eset. Majd elő vette a kristály, amit meg is mutatott. Csinos darab volt és elárulta, hogy ő maga készítette.
- Annyit azért már tudok, ha én is hozzá érek, akkor az energiáim megzavarhatják, mikor használod, úgy hogy csak messziről csodálom. – Mondtam neki vigyorogva, de tényleg nagyon szép volt. Ha jól emlékszem a nagyitól kaptam egy ingát, de vajon magammal hoztam? Gondolkodtam közben.
Utoljára módosította:Moondance Williams, 2016. augusztus 14. 16:31 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ha az ember megszűnik harcosként viselkedni, megszűnik harcosnak lenni.
Sheela Lengrond
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 87
Összes hsz: 235
Írta: 2016. augusztus 12. 19:20 | Link

Sky

Szerintem idő kellett, míg valakinél eldőlt, miben jó, a tanulmányait illetően. Nálam azt hiszem, az anyám volt az, aki próbálta átadni a gyógyfüvekről való ismereteit. Persze sosem ment balhé mentesen, aztán annyira elszállt az agya, hogy valóban örültem, mikor a nagyszüleim magukhoz vettek.
A tudásom hiányos maradt, mert aztán megpróbálkoztam itt, önszántamból a gyógynövénytannal. Rémesen ment, szép megjegyzést kaptam az akkori tanártól, szóval részemről hamar meglett a búcsú a tárgytól.
Ellenben a jóslástanban otthon éreztem magam. Magabiztosan bólintottam Sky kérdésére.
- Hogyne! Főleg, hogy ezek szerint már is tudsz valamit, ami alap dolognak számít - vigyorogtam, miközben letettem magam elé az ingát, hogy közelebb húzzam magam az asztalhoz. Bár nem lett volna probléma, na megfogja. No mindegy.
- Neked esetleg van ingád? - kérdeztem érdeklődve.
Utoljára módosította:Sheela Lengrond, 2016. augusztus 13. 19:07 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Moondance Williams
INAKTÍV


Lily
offline
RPG hsz: 140
Összes hsz: 548
Írta: 2016. augusztus 13. 11:33 | Link

Sheela

Nagyon bizakodónak tűnt, de leginkább én a fizikai dolgokban voltam jó, valamint az LLG, a gyógynövénytan, vagy a Melodimágiában voltam jobb. A többi valahogy nehezebben ment. Emlékszem elsőben a Repülés tan olyan rosszul ment, hogy meg is buktam belőle. Következőre föl se vettem azt a tárgyat. De a többi egész jól sikerült. Kíváncsi voltam az idei vizsgákra hogy lesz, mint lesz, mert végül is már vártam attól függetlenül, hogy ennek az évnek a nagy részét is kihagytam. Reméltem azért valamennyi vizsga sikerülni fog.
- Am… Azt hiszem kaptam egyet a nagyitól. De nem vagyok biztos benne, hogy elhoztam magammal ide. Majd feltúrom a csomagjaimat. – Mondtam ahogy az asztalra könyököltem fejemet megtámasztva.

Utoljára módosította:Moondance Williams, 2016. augusztus 14. 16:30 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ha az ember megszűnik harcosként viselkedni, megszűnik harcosnak lenni.
Sheela Lengrond
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 87
Összes hsz: 235
Írta: 2016. augusztus 13. 19:12 | Link

Sky

- Értem, nem baj! Ez esetben szívesen bemutatózom a sajátommal - mondtam lelkesen, csillogó szemekkel.
Örültem, hogyha legalább most találkozhattam vele, és itt ülhettünk egy szép napon, egyúttal taníthattam egy-két dologra. Persze, elhamarkodni nem akartam. Ahogy túlbuzgónak se szerettem volna tűnni.
- Annyi kérdésem lenne még, hogy meddig jutottatok el a nagyiddal? - kérdeztem érdeklődve.
Nem akartam olyat elismételni, amit esetleg már jól tudott. A hangsúlyt arra fektettem volna, amiben bizonytalanabbnak festett. Ehhez viszont mesélnie kellett arról, amire épp emlékezett, én pedig úgy voltam vele, hogy ezeket alapkövekként használva folytatom tovább a munkát. Ha nem is tanárként, de lelkes diákként...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Moondance Williams
INAKTÍV


Lily
offline
RPG hsz: 140
Összes hsz: 548
Írta: 2016. augusztus 14. 07:06 | Link

Sheela

Jó volt itt ücsörögni a melegben, és jó volt vele társalogni. Rájöttem mennyire hiányzott a vele való beszélgetések. Otthon is jó barátaim vannak, de Ela is nagyon hiányzott közülük. Egyáltalán nem tűnt elhamarkodottnak és túlbuzgónak.
- A szimbólumokig. – Mondtam, mert se erőm se időm nem volt tanulni, két tetőcsere vagy épp házépítés között. A halász flottáról már nem is beszélve. Húsz hajóból alig nyolc maradt meg viszonylag épen. Úgy hogy élni sem volt idő otthon annyi volt a munka. De sikerült alig két év alatt rendbe hozni a várost, és a flottát, így minden újra rendben van.

Utoljára módosította:Moondance Williams, 2016. augusztus 14. 16:30 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ha az ember megszűnik harcosként viselkedni, megszűnik harcosnak lenni.
Sheela Lengrond
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 87
Összes hsz: 235
Írta: 2016. augusztus 14. 12:50 | Link

Sky

Bólintottam, ezzel jelezve tudom, hol tartott. A szimbólumok második évfolyamos anyagnak számítottak. Arra épült, hogy magát a „szimbólum” szót megmagyarázza, és arra vitt, hogy belerázódjunk az utána következő „szimbólumrendszer” jelentésébe, illetve hogy felfedezzük, mennyi szimbólum vesz minket körül, illetve mit jelentenek.
- Elég sokrétű, de nemcsak maga a szó. A tanagyag is, bár nem tudom, az ingázáshoz mennyire fűződik, mert sajnos ebben vagyok a legkevésbé jártas.
Nagyot sóhajtottam, aztán kigondoltam, miképp fogom őt beavatni az ingázásba. Úgy tűnt, valamennyire már benne volt, mert tudta, ha hozzáér az eszközhöz, az átveszi az energiáját.
- Hogy őszinte legyek, ingázni is tanulok még. De ha már itt vagyunk, szívesen tanítanék róla valamit. Abból talán én is tanulhatok egyet, s mást, főleg, ha beszélgetünk róla kicsit, aztán mutatok egy-két dolgot. Onnan lenne a legjobb elindulnunk, hogy tudod –e, a jós számára mi is az inga? – kérdeztem kíváncsian.
Szabadidőmben sokat elmélkedtem rajta. Biztosra ugyan nem mondtam volna, de úgy láttam, nem csupán eszköz. Inkább olyasvala-… ki , mint egy társ. Egy segítő, aki nem tudhatja az adott kérdésre a választ. Vagy tudhat dolgokat, úgy, hogy abból nem oszthat meg sok mindent. Vagy aki elmondhat mindent, amit tud, de ott tartja az orrod előtt a tényt, hogy az információit nem szabad készpénznek venni. Csak egy alapnak, amihez a vezető út többször változhat. Az pedig, hogy erre az útra miképp lelek rá, hogyan járom be, már teljesen tőlem függ. Mert ha úgy nézem, a jövőmet én alakítom, annak ellenére, hogy létezhet egy nálunk sokkalta nagyobb hatalom, ami ezzel a testtel is megajándékozott. Hmm.. milyen érdekes gondolataim támadtak máris!
Annak ellenére, hogy elmélyültem kissé, fél fülem még hegyeztem. Szóval kíváncsian vártam a választ.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Moondance Williams
INAKTÍV


Lily
offline
RPG hsz: 140
Összes hsz: 548
Írta: 2016. augusztus 14. 13:24 | Link

Sheela

- Igen elég sokrétű, és hány kokit kaptam a fejemre a tanulás közben. – Jutottak eszembe, hogy a nagyi mindig a fejemre koppintott, ha nem figyeltem, vagy ha elaludtam. Majd barátosnémra figyeltem mikor elkezdett beszélni. Elmondta, hogy ő is még csak tanulja a dolgot, és hogy szívesen tanítgat engem is hátha ő is tanul valamit.
- Mi is az inga? – kérdeztem vissza, ahogy elgondolkodtam. Mi is az inga? – Hmm… Nem igazán egy sima eszköz.  De nem ad tiszta választ inkább csak lehetőségeket. – Mondtam elgondolkodva.
- Vagy legalább is valami hasonlót mondott a nagyi. Két tető csere között nem volt sok erőm tanulni. – Mondtam egy idétlen vigyorral az arcomon, majd leintettem a pincért még egy hűsítő miatt. – Te kérsz valamit? – kérdeztem tőle kíváncsian.
Utoljára módosította:Moondance Williams, 2016. augusztus 14. 16:30 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ha az ember megszűnik harcosként viselkedni, megszűnik harcosnak lenni.
Sheela Lengrond
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 87
Összes hsz: 235
Írta: 2016. augusztus 14. 15:48 | Link

Sky

Jóízűn felnevettem, mikor a lány azt firtatta, hogy mit kapott a nagymamájától régen. Engem ő nem nagyon tanított jóslástanra, az eddigieket vagy magam, vagy magam szereztem, de az utóbbiban a tanár úr is közrejátszott.
- Megértem, és bocs. Nem direkt volt! - utaltam ezzel a közbenevetésre, aztán tovább vártam. Csak percek kellettek, aztán válaszolt a feltett kérdésemre. Bólogattam a válaszra, büszkén látva, hogy gondolkodóba ejtettem. Én, aki maga is tanul! Na jó.. azért tanárnak még nem mennék el...
A pincér jelenléte miatt nem szálltam túl magasra. Felnéztem rá, majd Skyra, és kedvesen elmosolyodtam.
- Igen, még egy ilyen erdei gyümölcsös limonádé jól esne! - mutattam a kiürült pohárra, amiben a jég már vízzé olvadt, és elkeveredett a pohár alján megrekedt lilás színű folyadékkal. Igazán szépen fest így! No de mi egy téma elején tartottunk.
Miután a nő elment, visszatekintettem barátnőmre.
- Jó volt a válaszod, egyébként. A Jóslástan tanár szerintem úgy tartja, hogy az inga nem is eszköz. Inkább egy társ. Ezen gondolkodtam néhányszor, és lehet alapja, miután a jós sokszor támaszkodik az általa nyújtott lehetőségekre. De inkább, mint építő alaköveket, használja fel ezeket. Hmm... Azt tudod -e, miképpen kell, vagy lehet, használni egy ingát? - tettem fel következő kérdésem. Arcomat most komolynak igyekeztem mutatni, egyébként ott bujkált szám sarkaiban egy apró mosoly.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Moondance Williams
INAKTÍV


Lily
offline
RPG hsz: 140
Összes hsz: 548
Írta: 2016. augusztus 14. 16:28 | Link

Sheela

Jó volt látni, ahogy felnevetett és egyáltalán nem zavart. Még én magam is sokszor nevettem a dolgon. El kellett ismernem nem voltam a legjobb tanuló. Épp csak annyit tudtam, hogy legalább a vizsgákon átcsusszanjak.  Bár stressz helyzetben jobban tudtam teljesíteni. Mindig is így volt. Lehet, hogy az órákon nem igazán teljesítettem vagy épp végig aludtam azokat, de ha vizsgákra került a sor, akkor mindent bele adtam.
- Ugyan nincs semmi baj. Nevess nyugodtan én is azt szoktam. – Mondtam vigyorogva. Huh, apám az elmúlt két évben nem nevettem ennyit. Még is érdemes volt vissza jönni. Hála az égnek, hogy találkoztam vele. Egyedül az zavar, hogy nem egy házban vagyunk. Vele könnyebb lenne elviselni a sok szobatársat is. Gondolkodtam majd a pincértől rendelt egy újabb limonádét.
- Én egy jegeskávét kérnék – mondtam majd mikor elment újra Sheelára figyeltem. – Hogy hogyan kell használni? Hát azt nem. – Mondtam a tarkómat vakarva. Láttam hogy próbál komolynak látszani, de azt az apró mosolyt is láttam amit úgy próbált elrejteni.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ha az ember megszűnik harcosként viselkedni, megszűnik harcosnak lenni.
Podmaniczky Ádám
INAKTÍV


PodiÁdi | Team Eridon <3
offline
RPG hsz: 184
Összes hsz: 1519
Írta: 2016. augusztus 14. 19:54 | Link

Gwen
Zárás után egy órával

Amióta Abi igent mondott, olyan vagyok, mint egy búgócsiga. Pörög az üzlet is ennek köszönhetően, végre tudok ide is rendesen koncentrálni. A többiek szuperül elvitték a boltot, de vissza kell térnem, tudom. A múltkor voltam egy körön Veránál, a cukrászda tulajdonosánál, megbeszéltünk mindent, amit szeretne, amit lehet, amin dolgozni kell. Újítunk, most is, hogy az üzlet menjen. A többiek között kihirdettem egy kis versenyt, hogy legyenek új különlegességeink. Őszi és téli ízeket kértem tőlük, ők pedig rengeteg recepttel és ötlettel ajándékoztak meg, így aztán lesznek tematikus hetek, extra kedvezmények. Nagyon rápörögtem erre az egészre, ezért vagyok még most is itt.
Az utolsó délutános alkalmazottam is elment már egy bő fél órája, én vállaltam, hogy ma befejezem a takarítást, és be is zárok, így hát jelenleg a bolt ajtaja nyitva van, a pult már kitakarítva, az asztalok letakarítva, a székek felpakolva. Hátul is minden csillog - villog, bár ez utóbbi nem az én érdemem. Fütyürészve, élvezve a kellemesen meleg esti időt, állítom hadba a felmosót, mely szépen el is végzi a munkáját. Ami engem illet, az ajtóhoz legközelebbi boxban ülök az ablak mellett, és a papírhalmokat rendezgetem. Hogy ne zavarjam a felmosót, törökülésben helyezkedek el.
Van előttem minden, számlák, melyeket le kell még könyvelni, számlák, melyeket még ki kell fizetni, ötletekkel teli papírok, rajzok, receptek, és üres papírok, melyek szépen lassan az én írásommal telnek meg. Egy külön papíron vezetem a kérdéseket, melyeket fel kell tennem Verának, amikor legközelebb ellátogatok hozzá. Megint egy másikon gyűlik a lista az alkalmazottaim felé. Lehet, hogy mennem kellene, de ha most félbehagyom, akkor tudom, hogy már nem is fejezem be. Most vagyok lendületbe, most kell megvalósítanom mindent.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Sheela Lengrond
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 87
Összes hsz: 235
Írta: 2016. augusztus 14. 20:32 | Link

Sky

Örültem, hogy nem bántottam meg egy régi barátot a nevetésemmel. Korántsem akartam piszkálni tanulás téren, mert tudtam, ez mindenkinél más. Elmondása alapján annak tűnt, aki gyakorlatból jobbnak bizonyult, míg én azok soraiban álltam, akik elméletben remekeltek. Ezért általában a vizsgákat is jól teljesítettem, habár a minimumnál nem nagyon csináltam meg többet. Mindig volt, amiből szinte vártam, hogy mikor kapom meg a legrosszabb minősítést. Mert hiába, én se lehettem tökéletes. Senki sem az, max. a maga valójában, ahogy van.
- Rendben, örülök – vigyorogtam vissza rá.
Annak is örültem, hogy őt ismerhettem, és ahogy ott ültünk egymással, elgondolkodtam azon, miért nem kerülhettünk egy házba a sulin belül, vagy miért nem születtünk amblokk tesókként? Tökre el tudtam volna őt képzelni mindkét esetben. Illetve a kapcsolatot. Működött volna mindenhogy, mert minden helyzetben jól éreztem magam a társaságába. A korábbi bántottság tovaszállt, a pillanatnyi rossz hangulatával együtt.
- Első sorban fontos a laza testtartás. Rossz ómen, ha a végtagjaid keresztezik egymást, vagy ha a könyököddel támaszkodsz, miközben az ingát a kezedben tartod.
Ehhez mérten váltottam pózt. Szorosan egymáshoz simuló lábaimmal lazábbra vettem a tartást, jobban belesimultam a szék háttámlájába, a kezeimet pedig leeresztettem magam mellé, egy könnyed lélegzetvétel erejéig.
- Szóval – szólaltam meg ezután -, ez például már jó. A végtagjaim lazák, kellemesen érzem magam a bőrömben, és ami még fontos, nem vagyok fáradt. Ha az lennék, már bele se mentem volna a használatába, mert mindez azt jelentené, hogy pihennem kell. Ami vicces lenne, mert árnyékos helyen vagyunk, jó kiszolgálással körülvéve… Na mindegy. A lényeg, hogy felemeled a kezed így. Nem tartod túl szorosan a madzagot, de elég stabilan ahhoz, hogy a kő a végén kilengjen. Na meg ehhez jó hossz is kell, de szerintem ezt idővel megérzi az ember.
Az asztal fölött tartottam a kezem, amiben az inga madzagját is tartottam. Jó 10 centin biztosan lógott a hegyikristály, ami egyelőre nem mozdult sehová. Nem remegtem, szél nem fújt, a könyökömet meg nem tartottam az asztalon.
- Az alapelve az, hogyha felteszel neki egy kérdést, válaszol. Előtte viszont meg kell kérni arra, hogy mutasson egy igent, és egy nemet! Úgyhogy inga, kérlek, mutass egy igent és egy nemet! – félig a lányhoz, félig az eszközhöz beszéltem.
Amint így tettem, a kezem megremegett. Az inga az igennél kilengett tőlem nézve előre, a nemnél pedig az előző irányba.
- Fontos, hogy nem én mozgatom ilyenkor az ingát. Inkább a tudatalattiból feltörő energia. Látod, miképp mozog? – kérdeztem ezután.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Moondance Williams
INAKTÍV


Lily
offline
RPG hsz: 140
Összes hsz: 548
Írta: 2016. augusztus 14. 20:59 | Link

Sheela

Jókat nevetgéltünk, miközben beszélgettünk. Leginkább az én ügyetlenségem vagy inkább lustaságom került előtérbe. De tényleg olyan volt mintha a testvéremmel csacsogtunk volna. Bár lenne egy ilyen tesóm, mint ő. Biztos, hogy nem unatkoznék soha mellette. Gondolkodtam, ahogy beszélgettünk közben a pincér is kiért az italokkal. Majd Ela elkezdte magyarázni, hogy milyen a helyes testtartás az ingázáshoz. Én meg közben elkezdtem kikanalazni a vanília fagyit a kávémból. Mindig így kezdtem, előbb a fagyi aztán a kávé. közben félre billentett fejjel figyeltem. Kicsit felkuncogtam mikor a pihenést emlegette.
- Mintha nem pihentünk volna eddig is. – Mondtam vigyorogva majd tovább figyeltem. Szóval laza testtartás, ne legyenek keresztbe a végtagok, és ne könyököljünk. Lazán még is stabilan tartsuk a zsinórt. Vezettem végig gondolatban majd felhúztam a szemöldökömet, mikor megmozdult az inga. Majd bebizonyítja, hogy nem ő mozgatta.
- Hmm… - Hümmögtem, ahogy figyeltem.
- Szóval akkor előtte mindig kérni kell egy igent és egy nemet? – Kérdeztem tőle. Nem igazán voltam jártas a jóslástanból. A nagyi kedvéért vettem föl a tárgyat. Nem voltam valami jó benne. Úgy voltam vele csak a vizsgákat éljem túl. Jobban lekötött mondjuk a Bájitaltan esetleg a Győgynövénytan. Több hasznát is láttam.
- Tényleg az ingát használhatjuk, mondjuk egy tárgy vagy személy megtalálására? – kérdeztem hirtelen mikor eszembe jutott valami. Mindent, amit haszontalannak látunk meg kell nézni egy másik szemszögből, hogy hasznunkra, váljon. Gondolkodtam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ha az ember megszűnik harcosként viselkedni, megszűnik harcosnak lenni.
Tóth Alexandra
INAKTÍV


töpszli
offline
RPG hsz: 16
Összes hsz: 48
Írta: 2016. augusztus 15. 15:38 | Link



Nagyon szeretett volna már édességet enni. Hiába rángatta Kíra karját, hiába ugrált Gábor mellkasán, semmit nem használt. Az édesanyjuk dolgozott egész nap és beletemetkezett az írásba, jól tudja, hogy ilyenkor nem tanácsos zavarni. Így esett a rémeset, hogy senki nem akarta elkísérni Alexát a cukrászdába.
Úgyhogy kénytelen volt összeszednie magát és nagylánynak lenni. Nem mintha gondja lenne ezzel, amúgy is nagyon szereti, ha már nem képzelik kis pisisnek. Már tizenkettő éves! El sem hiszi, hogy már túl van a tízen, meg, hogy milyen gyorsan öregszik. Abba gondol, ha Angliában élne, már egy éve a Roxfortba járhatna, és akkor már tényleg, komoly kis boszorkaként gondolnának rá. De ehelyett ő még kis előkészítős, harmadikos. Senki nem veszi komolyan és még véletlen sem feltételezik róla, hogy felnőtt, nagylány.
Hát most bebizonyítja! Bizony, összeszedi az összes bátorságát, felöltözik csinos ruhákba, sokáig igazgatja a haját és tűnődik rajta, hogyan állna a legszebben. Nincs mit tenni, nagyon szeret csinos kiscsaj lenni, ad a megjelenésére. Még a mosolyát is elkezdi próbálgatni a tükörben, de ebből az lesz, hogy végül vigyorog, majd ott grimaszolgat perceken át.
Utána pedig megvalósítja a nagy tervet, ami egyszerűbben megy, mint gondolná. Feláll a kanapéról, felveszi a cipőjét, kilép az ajtón. Becsukja maga mögött. És semmi, elmarad a nagy extázis, olyan, mintha csak sétálni készülne. Csak éppen visz magával egy keveset a zsebpénzéből.
A cukrászdába érve, egyből lelkesen szalad a pulthoz és az üvegre tapadva nézegeti az édességeket. Mindegyik nagyon csábítónak tűnik, de ő természetesen a kedvencét keresi. És keresi, keresi, keresi... de sehol sincs.
- Néni, csókolom, elnézést! - hívja fel magára az eladó figyelmét egy bájos mosollyal és némi integetéssel társítva. Sok dolgot lehet mondani rá, de azt nem, hogy nem bájos és jól nevelt kislány.
- Nem találom az epres minyont, nem tetszik tudni, merre van? - kérdezi, őszinte érdeklődéssel és némi kétségbeeséssel az arcán.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Tüszőfűi Lilith
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 244
Összes hsz: 4696
Írta: 2016. augusztus 15. 16:08 | Link

Tóth Alexandra Néni tudodki


Mosolygok, úgy szolgálom ki a vevőket. Elbeszélgetek velük, segítek választani, melyik a finomabb, jobb, egészségesebb, megválaszolom a kérdéseket. Bár nem mindig leányálom, de szeretek itt dolgozni. Végülis, bajom még nem volt belőle, indokoltan nem vagyok suliban. Elmagyarázom a most itt lévő idős hölgynek, hogy miben mennyi a cukor, meg a tanulmányi átlagommal kapcsolatos kérdésekre válaszolgatok. Oké, hogy érdeklődik, de amikor csak itt van, kérdezget és kicsit nehézkes ez. Mikor elmegy, hálát adok az isteneknek. Holnap majd megyek cukrászkodni, ma viszont a pulthoz vagyok beosztva. Kibontom, majd összefogom a hajamat. Utálom, mert dús és hullámos, most még ki is világosodott egy csöppet, egy szóval maga a rémek réme. Komolyan kezdeni vele fésülésen kívül nem sokat lehet, de nem is nagyon bánom. Az én hajam, csakis csak az enyém, senki másé.
Jön egy kislány, ismerős. Előkészítős, már láttam nem egyszer őt. Elgondolkozva figyelem, keres valamit. Még nem szólítom meg, de ő megteszi. Meglepve pislogok rá. Én? Néni? Nem is vagyok idős! Mindegy, már szolfézson megkaptam. Rámosolygok azért, nem haragszok rá. Annyira legalábbis, hm.
- Szia! Inkább maradjunk a Lilithnél, ne a néninél, jó? Nem vagyok olyan idős. Miben segíthetek? - Kérdezem tőle mosolyogva.
- Az sajnos elfogyott, de holnap már lesz, megígérem. Csinálok neked, oké? - Komolyan gondolom, tényleg csinálok a kislánynak. Majd nézem én is a sütiket és döntök.
- Mit szólnál esetleg valami máshoz? Van valami, amit szeretsz ugyanúgy? - Reménykedek, hogy van. - Vagy ajánljak valamit?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tóth Alexandra
INAKTÍV


töpszli
offline
RPG hsz: 16
Összes hsz: 48
Írta: 2016. augusztus 15. 16:34 | Link



- Ó, rendicsek! Nem akartalak ám öregíteni, csak sosem tudom eldönteni, kivel kell tegedőznöm és magázódnom, így inkább mindenkivel magázódok, mert akkor nem lövök annyira mellé - magyarázza a gondjait a megszólítással mosolyogva, na meg persze egy bocsánatkérő pillantással fűszerezve. Tényleg nagyon gondot jelent neki, mert udvarias akar lenni, de közben mindenki azt mondja, hogy gyakran túl közvetlen. És például édesanyja barátnőit is egyből letegezte és közvetlenül kezelte őket, és ezért kapott is a fejére. Úgyhogy most már abszolút elmosódott számára az a határvonal, honnan illik és honnan kötelező magázni a másikat, főleg egy ilyen kis... elnézést. Nagylány esetében.
- Én amúgy Tóth Alexandra Vanda vagyok, de csak Alexának szoktak hívni - mutatkozik be ő is, tipikusan, mint a kisgyerekek. Mintha éppen egy betanult verset idézne fel, olyan koncentrációval mondja a nevét, na meg azt is, hogyan szokták szólítani. El se tudnátok hinni, milyen kreatívak szoktak lenni az emberek, ha az Alexandra becézéséről van szó.
- Elfogyott? - kérdez vissza hitetlenkedve. Gyermek lévén az érzései egyből kiülnek az arcára, bár az ő korában már kissé kéne kontrollálnia az érzéseit, ebben sosem volt igazán jó. Ami a szívén, az a száján... és persze az arcán. A totális kétségbeesés és a mély szomorúság keveréke.
- Jajj ne, csak holnap? Hát, de... de akkor hiába volt az egész... - állapítja meg egy sóhaj kíséretében, ahogy lefelé görbülnek az ajkai. Mintha ma semmi sem jönne neki össze. Még a kiszökés sem volt izgalmas, de nem elég, hogy nem volt olyan, amilyennek képzelte, még totálisan értelmetlen is volt, ugyanis, most itt áll epres minyon nélkül. De azért figyel Lilithre, akinek valószínűleg feltűnt a helyzet reménytelensége és próbálja menteni a sütizést - egészen eredményesen.
- Szeretem ám az epres dolgokat nagyon, meg amik jó édesek is, van valami, ami olyasmi, mint a minyon? - kérdezi, és már látszik is rajta, hogy visszatért belé a lelkesedés. Miközben magyaráz, kezeit a pultra támasztja, állát pedig a kezeire, úgy pillog Lilithre érdeklődően. Természetesen, ezzel az eddiginél is jobban összemaszatolva az üveget.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Sheela Lengrond
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 87
Összes hsz: 235
Írta: 2016. augusztus 15. 20:13 | Link

Sky

- Na, hát ez az! – kacagtam fel, mielőtt bármi lényegesebbet csináltam volna. Ezután tartottam kiselőadást a helyes testtartásról, kezemben  az inga madzagával.
Miközben az mozgásba lendült, megérkezett a limonádém. Mosolyogva letette elém a pincérnő, én pedig viszonozva a gesztust megköszöntem, de nem méltattam sok figyelemre.  El voltam mélyedve abban, hogy Sky-t a legjobb tudásom szerint segítsem.
- Igen, mert csak így értheted meg válaszát… Tudod, ahogy most itt ülök, kapiskálom csak, hogy ez valóban nem csak egy eszköz. Ugyanúgy kommunikálsz vele, mint egy emberrel, bár míg nálunk egyértelműen tudni mi az igen, és mi a nem, neki ez mást jelent. Ezért ajánlott megkérni, hogy mutassa meg – magyaráztam, miközben az inga visszaállt kiindulási állapotába.
Sky következő kérdésének megválaszolása előtt csendben gondolkodtam. Nekem a megtalálásról egy személyes emlékkép jutott eszembe. Édesapám szerepelt benne, aki kisétált az ajtón, miután az anyám elüldözte maga mellől. Azt a nőt azóta gyűlölöm. Másik szülőm ellenben nagyon szerettem. Épp ezért volt elkeserítő, hogy kerestem volna, csak merre? Miképp?
Ezekből kitörve szólaltam meg csak, mikor úgy éreztem, összeszedtem magam:
- Igen, használhatjuk. Ha a vele kapcsolatos kérdések megválaszolhatóak a korábban említett szavakkal, akkor kideríthetsz dolgokat. Erre viszont nincs maximális garancia, mert mint említetted, az inga csak lehetőségeket ad… Az pedig tőled függ, ezekhez miként állsz hozzá. Vegyük például anyámat. Régen láttam, azóta meg a nagyszüleimmel élek – pontosabban már csak a nagymamámmal, jutott eszembe.
- Fogalmam sincs, hol él most, vagy él –e még. De ha már itt vagyunk, talán sikerül – nagy levegőt vettem. Bent tartottam néhány másodpercig, aztán kifújtam, és az ingára koncentráltam, meg anyámra.
- Mondd csak, él még Ő? – kérdeztem. Az inga pár másodpercig állt, majd kilengett Sky felé, ami számomra az igent jelentette – No és… Hol él?
Második kérdésemre se igent, se nemet nem mondott. Helyette elmozdult egy teljesen más irányba, amivel így szemléltethettem, mi történik, ha rosszul teszem fel a kérdést, aminek a válasza érdekel.
- No, kitalálod, mi volt a hibám?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Moondance Williams
INAKTÍV


Lily
offline
RPG hsz: 140
Összes hsz: 548
Írta: 2016. augusztus 16. 16:04 | Link

Sheela

Jót nevettünk, majd megmutatta, hogy kell használni az ingát. Érdekesnek találtam a dolgot. Pedig sokszor láttam, hogy a nagyi hogy használja. Talán még a vizsgán is jól jöhet. Mikor bebizonyította, hogy nem ő mozgatta újabb kérdéseket tettem föl neki, amire kis gondolkodás után válaszolt. Régebben mesélt róla hogy mi is történ miért is került a nagyszüleihez. Úgy látszik, nem csak én vagyok rossz véleménnyel az anyámról. Ahogy beszélt közben végig az ingát néztem. Egy pillanatra sem remeget meg a keze, ahogy tartotta. Majd elmondta, hogy ő sem tudja mi is van az anyjával pont, ahogy én. Úgy hogy megtudtam, érteni. Hirtelen egy kérdés kezdett megfogalmazódni bennem, de még nem akartam azt feltenni neki. Az első kérdésére mi szerint él az anyja ’’ igen ’’ választ kapott. De a második kérdésére nem kapott egyértelmű választ. Mikor rákérdezett mi lehetett a hiba én csak rá pillantottam.
- Talán az, hogy nem olyan kérdést tettél föl, amire igennel vagy nemmel tud válaszolni? – Kérdeztem tőle kíváncsian, ahogy az asztalra könyököltem kanállal a számban és azt rágcsáltam. Közbe továbbra is az ingát szuggeráltam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ha az ember megszűnik harcosként viselkedni, megszűnik harcosnak lenni.
Sheela Lengrond
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 87
Összes hsz: 235
Írta: 2016. augusztus 16. 21:11 | Link

Sky

Fél szememmel néha Sky-ra pillantottam. Valami megcsillant az ő tekintetében, mintha csak egy kérdést akart volna feltenni, amit egyelőre halogatott. Nem bántam, de jobbnak láttam, ha majd felteszi, mikor ideálisnak tartja az alkalmat rá. Az erőltetéstől viszont tartózkodtam, akárcsak arról, hogy erről az észrevételről szót ejtsek.
- Igen. Ezért kell ügyelni a miképpre, ahogyan a kérdést felteszed! – tereltem vissza gondolataim az ingázás felé – Izlandban él még?
Az inga határozott kilengéssel rám mutatott többször is. Vagyis nem. Ez meglepett, és kissé elbizonytalanított, mert a legkevésbé néztem volna ki belőle azt, hogy képes odébb állni! Főleg, miután a számára legfontosabbakat elüldözte magától.
- Azt hiszem, a barátunk újfent egy lehetőségre. Fogalmam sincs, mennyire igaz, amit „mond”, de szerintem itt a hit is közrejátszik. Tudod, ha erősen hiszel valamiben, képes valósággá válni. A szándék varázsol, és ad ennek testet, vagyis lehetőséget, ami folytán a valami megtörténhet.  De őszinte leszek, ez annyira valósághű gyakorlás a részemről, hogy kissé el is bizonytalanított… Ennek ellenére élmény az, hogy segíthetek neked valahogy!
Lassan leemeltem az ingát, és gondolatban megköszönve neki a segítséget letettem az asztalra. Csillogó tekintettel néztem az előttem ülő lányra.
- Különben van még kérdésed? - kérdeztem, a limonádémért nyúlva.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Moondance Williams
INAKTÍV


Lily
offline
RPG hsz: 140
Összes hsz: 548
Írta: 2016. augusztus 16. 21:43 | Link

Sheela

Ahogy figyeltem magyarázott közben hogy mire kell figyelni mikor a kérdést tesszük föl az ingának nekem meg egyre jobban fúrta az oldalamat az a kérdés hiába haraptam rá a kanálra hogy csöndbe maradjak, a sarkammal folyamatosan dobogtam, mire Démon a bokámba csípett.
- Au! – jajdultam fel abbahagyva ficergést. – Démon ez csúnya volt. – Mondtam mire a kutya játékosan a hátára fordult és a mancsaival az orrát takarta, mint aki nagyon szégyellte magát.
- Álszent. – Mondtam majd újra elhelyezkedtem a széken, hogy figyelni tudjak Elára. Hit? Igen meglehet. Hinni kell. És meg kell tudnom hogy apám jól van – e. Tudnom kell. És ezen kívül még annyi mindent meg kell tudnom. Gondolkodtam nagyot sóhajtva.
- Ela, lenne egy kérdésem – mondtam, ahogy rá pillantottam. – Vagy is nem egy, hanem rengeteg, de ez a legfontosabb. – Mondtam majd újra nagyot sóhajtottam, ahogy megmarkoltam magam mellett a széket. Féltem feltenni a kérdést, mert féltem a választól.
- Az apám jól van? – Nyögtem ki végül és óvatosan pillantottam rá majd inkább lesütöttem a szemeimet. Úgy markoltam a széket hogy elfehéredtek az ujjaim is tőle.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ha az ember megszűnik harcosként viselkedni, megszűnik harcosnak lenni.

Oldalak: « 1 2 ... 10 ... 18 19 [20] 21 22 ... 30 ... 50 51 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed