Bogolyfalva község leghosszabb és legszélesebb útja. Járdái kőkemény hegyi kövekből készültek, ám némi bűbáj segítségével állandóan tisztán csillognak.
Az út mindkét oldalán apró, ám annál érdekesebb boltok sorakoznak. Itt található többek között a méltán híres Völgyessy Talárszabászat, Musou Hangszerboltja, vagy a papír- és tintaillat rajongóinak mindig nyitva álló Lectorius Tanszerbolt. Térj be egy üzletbe, hogy kiüríthesd harapós erszényed, vagy nézd, ahogy a bámészkodók csoportjain olykor keresztül nyargal egy-egy napi bevásárlását végző, seprűn közlekedő boszorkány. Akadnak azonban morcos, furcsa külsejű vándormágusok is, vigyázz a zsebeidre, ha nem akarod, hogy megszabadítsanak a tartalmától!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=824040#post824040][b]Virginia Mayfair - 2021.01.03. 09:45[/b][/url]

Láttam már havat, valamikor kislány koromban, de ilyen sokat egyszerre még nem, így hát, amikor elkezdett lehullani az a rengeteg gyönyörű puffancs pihe, csak ültem egy éjjelen át az ablakban, és gyönyörködtem mindabban, ahogy a táj változott. Ahogy előbb még ki-kibukkant a lámpafényben megvilágított szürke út, a barna föld, az apró, zöldszín próbálkozások, a tavasz incselkedése. Aztán minden eltűnt, és a táj érintetlen leple alá bújt. Azon az éjjelen képtelen voltam aludni, észre se vettem, ahogy forró kakaómat szorongatva telnek az órák.
Valamikor hajnalban aztán megengedtem magamnak annyi szabadságot, hogy a konyhába lépve vajas-mézes kifliket csináljak magamnak, de mielőtt a nap felkelt volna, újra ott termettem, hogy lássam a mesékből ismert szikrázó csillanást. Szerelmes vagyok a hóba, semmi kétség. Aznap fáradtnak kellett volna lennem, de engem minden csodával töltött el, a roppanás, a hóember építése, az, hogy megérinthetem, megízlelhetem.
Még minidig nem választottam magamnak otthont, pedig tudom, hogy kivel kell beszélnem ez ügyben, és valószínűleg szerencsésebb is volna valamely utcában lakni, mert a panzió messzebb van, hosszú távon pedig drágább is lehet, mint kibérelni egy házat. A megvásárlás egyelőre fel sem merülhet, mert amikor útnak indultam ide, kevéske félretett pénzem akadt csak. Kesztyűm se volt! De mostanra vettem, egy szép bordó és melegítő bűbájjal átszőtt darabot, hogy aztán tudjak én is játszani a gyerekekkel.
Néhány papírszatyorral a kezemben sétálgatok, még ismerkedem az üzletek elhelyezkedésével, hogy hol mit lehet kapni. Nem kell mindig mindenért a vegyeskereskedésbe rohannom, olykor lehetek egy kicsit költekezőbb is. Az első fizetésemből például megvettem a kesztyűhöz tartozó sapkát és hosszú sálat is, amit a kedves eladóhölgy félretett nekem, így most a teljes szettben lépegetek és merülök el a gyerekekben, miközben egy hóember alakú csokis nyalókát eszegetek, már a végénél járva egészen. Egy nap majd én is szeretnék gyerekeket. Sokat, mindig is sokról álmodoztam. De amíg nem lesz sok gyerekem, addig is van, hiszen óvónéniként minden gyerek egy kicsit az enyém is. A gondolat megmosolyogtat, így ér az orv támadás is, ám amikor megjelenik előttem az elkövető, kitör belőlem a nevetés. A szám csokis egy picit, látszik a vörös rúzson, arcom piros a hidegtől, vörös hajam egy részén pedig ott a támadás nyoma. Én pedig vidáman nevetek.
- Ez vicces volt! Azt hittem, hogy ilyet csak a gyerekek csinálnak.
A mellettünk lévő padra leteszem a szatyrokat, és hátra lépve picit én is felveszek egy kis havat, megpróbálom golyóvá gyúrni, de ahogy eldobom, csak egy pici része ér célt a másik mellkasán, a többi menet közben válik porrá, de így is megnevettet a jelenet, és arra sarkall, hogy újabb golyót gyúrjak.
- Aki veszít, az fizet egy forrócsokit!
Kiáltom, és újabb orv támadást intézek a másik felé hangosan, kislányosan kacagva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=824053#post824053][b]Virginia Mayfair - 2021.01.03. 13:46[/b][/url]

Nevetek, mert szeretek nevetni. Még gyerekként tanítottak meg rá, hogy a legjobb orvosság a nevetés, és az sem baj, ha néha párosul egy kocka csokival. Így hát, ezt teszem én is. A csoki már megvolt, most a nevetés követi. Néha, mikor azt érzem, hogy nem történik semmi, felidézem magamban az egyik kedvenc viccemet, és nevetni kezdek. Vagy mesét nézek, vagy...BART! Te jó ég! A kis fekete gombóc az előbb még a vállamon volt. Most pedig nincs sehol. Egy pillanatnyi, vagy annyi se riadalom után nevetek újra, mert meglátom, ahogy a hótól magát borzolva ül ő is a padon a szatyrok mellett. Jaj Bart!
Az Anastasia a kedvenc mesém, talán azért, mert külsőre rá hasonlítok a legjobban, a haja, a bőre, a szeme, az alakja, szerintem őt idézem meg a legjobban. Jellemre azt hiszem, inkább Aranyhaj vagyok, de Hófehérkére is lehet gyanakodni. Semmiképpen sem vagyok Mulan vagy Pocahontas. Talán még Wendy? Mondjuk ő nem tartozik a klasszikus hercegnők közé. Bart is ezért lett Bart. Az Anastasia miatt. Most viszont, még mielőtt nagyon megijedtem volna, hogy elvesztettem karmos kis társam, már újfent nevetek, és élvezem az életet. Figyelmesen nézem, hogy hogyan csinálja a hógolyót, és nyelvem kidugva, nagyon rákoncentrálva gyúrom össze, lemodellezve a kézmozdulatait, miközben ő sikertelenül dobja a sajátját. Az enyém még nem olyan, ami egyben maradna, mert főleg nevettem, szóval muszáj egy picit még dolgoznom rajta. Jó tanítvány vagyok, csak az a baj velem, hogy elveszek a részletekben és szöszölőssé válok.
- Na kész!
Jelentem ki büszkén, nem tudom, hogy hallott-e mert újabb golyót gyúr. Remélem, hogy én is ilyen rutinos leszek hamarosan. Célzok, és jó erővel meghajítom, éééés talált. Én pedig, számmal O alakot formálva nézem, ahogy az egész arca havas lesz, aztán, sajnálom, tényleg, de újfent nevetni kezdek, ahogy közelebb lépek, hogy leütögetett, tiszta kesztyűimmel leporoljam róla a havat. A mellkasára céloztam, vagyis oda, ahol emlékeztem, hogy van a mellkasa, de ezek szerint egy félóriás méreteivel ruházhattam fel.
- Nagyon fáj?
Kérdezem kétségbeesetten, óhatatlanul is mosolyra húzódó ajkakkal, miközben tisztogatom az arcát, a mellkasát. A magyaromon érződik, hogy nem itt tanultam, és hogy nem ejtem olyan szépen a szavakat, de nem akarok a fordítóékszerek miatt ellustulni. Kicsit talán esetlenné tesz, de ez csak plusz egy a többi bénaságom között.
- Legalább az orrodat nem törtem el.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=824066#post824066][b]Virginia Mayfair - 2021.01.03. 16:02[/b][/url]

Amikor azt mondja, hogy hideg, fejemmel egyetértően bólogatok, mert valóban az, hideg. Nekem nagyon tetszik, de be kell vallanom, leginkább a nagy hópihék, meg az, ahogy reggel és este csillog a napban, már amikor van nap, ugyebár, mivel néha csak olyan komor, szürke az ég, mintha szomorú lenne. De én becsülettel mindig felmosolygok rá, hátha picit megenyhül és engedi a napot, hogy süssön. Ha picit is, de eddig minden nap sütött, és szeretem azt hinni, hogy ez az én személyes varázsom.
- Ó, tisztára rózsaszínek is. Nincs kesztyűd?
Ez a tegeződés - magázódás a magyarban nekem még nagyon furcsa, valahogy mindig keverem, és most, hogy így belegondolok, azt hiszem, rosszul kezdtem el használni, de már nem javítom ki magam, mert nem tűnik olyannak, mint, aki kioktatna miatta. Viszont, ha nincs kesztyűje, akkor lehet, hogy abban kellett volna fogadnunk, nekem veszíteni, és akkor vehetnék neki egyet. Most kaptam fizetést, telik rá.
- Köszönöm.
Pillantok rá vidáman, a szemeim felcsillannak, és már el is felejtem azt, hogy lehet, hogy szegényebb, mint én. Viszont, ha látunk valahol kesztyűt, akkor fogok venni neki egyet, nehogy nagyon megfázzon a keze.
- Amikor hazaérsz, ne tedd azonnal forró víz alá, mert akkor könnyen megsebesítheted, először csak langyossal moss kezet, és fokozatosan növeld a hőt, amíg úgy nem érzed, hogy jó. Mert akkor igazából nem is kell olyan magas, mint amit eredetileg engednél rá.
A padhoz lépve előbb Bartot várom meg, hogy visszakapaszkodjon a vállamra, és amikor ő már a helyén van, akkor veszem fel a papírszatyrokat. Ez tetszett. Máskor hosszabban szeretnék hógolyózni. Talán majd a gyerekekkel.
- Merrefelé laksz? Keresem a tökéletes otthont, és nem tudom, hogy melyik utcában lelhetem meg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=824075#post824075][b]Virginia Mayfair - 2021.01.03. 18:38[/b][/url]

- Vagy keresd meg a kesztyűdet.
Kacsintok rá cinkosan, de nem, ez nálam nem flörtölés, vagy ilyesmi, én csak nagyon sok időt töltök gyerekek között, és a felnőttekkel is, ha félek, hogy nem találom meg a közös hangot, úgy beszélek, mint a gyerekekkel. Nem az öregekkel, velük azért jóval tisztelettudóbb vagyok, de a velem egy korúakkal nem nagyon szeretnék vaskalapos lenni. Ez nem az én stílusom. Talán inkább Giselle a Bűbájból? Igen, esélyes, hogy rá hasonlítok a leginkább.
- Később, mert most nagyon sok csomagunk van.
Mivel ő is felveszi a magáét, meg én is, látható, hogy egyikünk kezébe se fér még el egy forrócsoki is, ráadásul ott van még a beülés lehetősége is, ami meg azért nem jó, mert akkor meg mindenki minket nézne, hogy milyen sok holmink van, ami azokat a furcsa tekinteteket okozza, szóval tényleg, mindenféleképpen azt szeretném, hogy inkább egy másik alkalommal forrócsokizzunk, mert akkor beszélgethetünk is nyugodtan, és tekintve, hogy szinte senkit sem ismerek itt, lehet, hogy elindítana a barátkozás útján. Sosem volt sok barátom, de örülnék neki, ha itt is lenne pár, akikkel tudok beszélgetni, és nem érzem magam egyedül. Mondjuk, én sosem érzem magam egyedül, mert ha szomorkodós kedvem kezd lenni, akkor beteszek egy mesét, és máris boldogabb vagyok.
- Igen, erre sokan nem figyelnek oda, de én ezt tanultam, szóval tudom, hogy így a jó, gyógyító vagyok, gyerekekre specializálódtam, de ez a felnőtt bőrre is igaz.
Csak a gyereknél az ember még jobban odafigyel, hogy hogyan nem szabad, míg a felnőtt esetében már más a helyzet, ott hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a mi bőrükre is vigyázni kell.
- Bart. Mielőtt elhagytam Amerikát, akkor láttam meg egy kereskedésben, nem kellett senkinek, egy sarokba volt berakva, még ára se volt. Sajnos génhibával született, és a puffskeinek amúgy se drága jószágok, így nem akart érte senki pénzt adni, én viszont nem jöttem el nélküle, szóval végül huszonöt dollárt adtam érte, hogy lássa, tényleg komolyan gondolom. Azóta mindig együtt vagyunk.
Megsimogatom kicsit a puffancsomat, amire kis ciripelős hangot ad ki. Egy pillanat alatt egymásra hangolódtunk, aminek nagyon örülök, mert nélküle nem tudnám ezt az egészet végigcsinálni.
- A Macskabagolyba sokan járnak, nekem zsúfolt. Olyat szeretnék, ami természetközelibb. Picike házat, egy embereset, ami bájos, elvarázsolt, illeszkedik hozzám. Közelebb van ez előkészítőhöz, hogy ne sötétbe járjak haza.
Én is elindulok, lépegetek vele, hogy haladjunk, tényleg nem lenne rossz, ha nem állnánk el az utat másoktól, nem lenne illendő.
- Akkor elkísérhetlek odáig, mert a panzióba lakom, onnan elvisz az út oda. Virginiának hívnak, de a legtöbben csak Niának, szóval, ha van kedved, szólíthatsz te is úgy. Nem muszáj persze.
Nem tudom, hogy itt mi a szokás, de gondoltam jó az, ha opciókat adok neki. Az olyan kedves dolog.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=824234#post824234][b]Virginia Mayfair - 2021.01.08. 19:35[/b][/url]

- Ne, semmiképpen sem. Amikor az időpont megfelelővé válik, akkor útjaink újra találkozni fognak.
Hiszek a véletlenekben, szeretem őket, csodálom őket. Hiszek abban, hogy a megfelelő pillanatban, a megfelelő helyen, a megfelelő emberrel sodródunk össze. A hógolyó okkal tévesztett célt, azért, hogy én is megtanuljak készíteni, és azért, hogy nevethessünk, hogy gyermekek legyünk újra. Biztos vagyok benne, hogy a tudásomat egy nap kamatoztatni fogom, talán éppen a következő oktatási napon, amikor az udvaron a kicsit nagyobb gyerekekre vigyázok majd, hogy velük hócsatába bonyolódjak. Szeretnék még ilyet játszani, mert tetszett, nagyon tetszett. Szeretek nevetni, szeretem, ha van okom, és azt is, ha nincs, mert olyankor eszembe jut egy kedves emlék, mint a mostani, mely holnapra már emlékké válik, és ahogy felidézem magam előtt, nevetésre sarkall. Nevetve, szeretve lehet csak igazán jól élni.
- Nem, az előkészítőben. Iskolaorvos vagyok. Azt hiszem, így hívják, ez a hivatalos megnevezése. És óvónéni.
Tudom, hogy a hivatalos az óvónő, de az olyan nagyon szigorú hangzású, és a kicsik mindig néniznek, én pedig nagyon szeretem, mert bizalmasak velem. Sokan vannak, akik a nénire megforgatják a szemüket, holott a kicsiknek mi mind idősek vagyunk, hiszen felnőttünk. Nem tudnak még annyira különbséget tenni köztünk és egy ráncba szaladt arc között, főleg, ha más gyermekek az ő anyukájukat nénizik le.
- Szeretem a kincseket. Bart is egy kincs, ha szabad így mondani.
Nekem a legnagyobb, és hogy érezze, mennyire szeretem - noha tudja ő ezt magától is - megsimogatom a kis karmos mancsait, amire újfent kiadja a kis ciripelős-purrogós hangját, amit annyira szeretek. Néha, mikor szépet álmodik, akkor éjjel is ilyen hangot ad ki, sőt, olyan is volt már, hogy a nyálából apró buborékot fújt. Olyan bájos volt, annyira tökéletes, hogy amíg csak tudtam ébren voltam, hallgattam és néztem őt. Nekem a legcsodálatosabb, az igazi társ. Nem érzem magam egyedül, sosem voltam magányos, és nem is aggódom, hogy valaha át kell ezt élnem.
- Manhattanben. Nem az Upper East Side-on, mielőtt még azt hinnéd. Egy kis eldugott, inkább szegényebb városrészen. Én mindig úgy gondoltam rá, hogy a határán világoknak. Aztán a nagymamám meghalt, a halála előtt pedig kérte, hogy látogassam meg ezt a helyet, mert itt nevelkedett, még mielőtt menekülnie kellett volna. Itt látta utoljára a szüleit. Amikor elég pénzem lett útnak indultam, és most itt vagyok.
A szatyrok füleit a csuklóimra csúsztatom, és zsebre dugom a kezeimet, hogy ne fázzanak. Szeretem ezt a kabátot, a dédnagyapámé volt, ugyan a rávarrt sárgacsillag már kicsit megfakult, ha sál nem takarja, még most is feltűnő, habár azt vettem észre, hogy nem sokan tulajdonítanak neki jelentőséget, ahogy a nyakamba lógó medálnak se.
- Nem tetszik a neve, túl komor és túl új, inkább olyat szeretnék, aminek múltja van, ahol érezhetem a történelmet, nem baj, hogy régi és ódivatú, nekem csak annál jobb.
Nagyon szeretem a történelmi, elfeledett csodákat, az épületeket, melyekbe lépve a múlt elevenedik meg, elrepítve engem sosem látott világokba. Vagy legyen álomszerű, olyan, ami kiszakít újra és újra.
- Az igazság az, hogy a Holdfény tetszik a legjobban. De elkísérlek haza, és akkor végigsétálok még egyszer a Macskabaglyon, hátha az is megfog.
A Mennydörgőt igazából már nagyon régen kizártam, mert nem az én világom. A Macskabagoly is rezgőléces, mert túl zsúfolt. Nehéz eset vagyok tudom, de azt hiszem Bertinek most hazáig jó társaság leszek.