Bogolyfalva község leghosszabb és legszélesebb útja. Járdái kőkemény hegyi kövekből készültek, ám némi bűbáj segítségével állandóan tisztán csillognak.
Az út mindkét oldalán apró, ám annál érdekesebb boltok sorakoznak. Itt található többek között a méltán híres Völgyessy Talárszabászat, Musou Hangszerboltja, vagy a papír- és tintaillat rajongóinak mindig nyitva álló Lectorius Tanszerbolt. Térj be egy üzletbe, hogy kiüríthesd harapós erszényed, vagy nézd, ahogy a bámészkodók csoportjain olykor keresztül nyargal egy-egy napi bevásárlását végző, seprűn közlekedő boszorkány. Akadnak azonban morcos, furcsa külsejű vándormágusok is, vigyázz a zsebeidre, ha nem akarod, hogy megszabadítsanak a tartalmától!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=817274#post817274][b]Demeter Hunor - 2020.09.20. 17:49[/b][/url]

Egy követ rugdosok magam előtt Bogolyfalva Fő utcáján. A falu határába, a földekhez igyekszem. A birtokról még fúriaként csattogtam ki, valójában mire idáig elértem, némileg csillapodott a tomboló vihar odabent, azért még mindig 4-es erősségű szarul érzem magam. Gondolom a szemem sem vörös már, a fejem még lehet az az idegtől. Melegnek tűnik.
Nagyon várom már, hogy hazamehessek. És közben pedig... nem tudom, mi lenne a jó. Ezen nincs mit tisztázni, ezt nem lehet tisztázni. Egy másik suliban talán újrakezdhetném. Mondjuk erre a váltásra is azt hittem, most majd minden más lesz.
Az előző kövem úgy megküldtem, az árokban kötött ki, hát cipőm orrával kibökök egy másikat, és folytatom a focit.
Úgy érzem, sosem fogom megtalálni a helyem. Senkinek nem beszélhetek erről, nem lehet, nincs értelme, és úgysem értenék meg.
Egy pillanatra felötlik bennem, hogy most igazán van muníció írni egy haikut, de úgy fortyogok, hogy azt sem tudom, hol kezdjem.
A második kőbe is túl nagyot rúgok, balra térül. Követem útját tekintetemmel, ahogy átpattan egy könyvön és nekiütődik egy lábnak.
Na de jó.
- Öh, sorry - mondom a láb tulajdonosának, egy lánynak, aki lefelé bámul az arccal a földön heverő könyvre. Valószínűleg egy levitás, aki sokkot kapott. Ahogy közelebb érek, azt is ki tudom venni, hogy a kötet elszakadt.
- Meg tudom javítani - ajánlom fel neki, és lehajolok a könyvért.
A kövemet meg elvesztettem szem elől.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=818034#post818034][b]Demeter Hunor - 2020.09.29. 21:18[/b][/url]

Gyorsabban mozdul, mint én, felveszi a könyvet. Okafogyottan, lassan felegyenesedem. Hát jó.
A lány kábé leugat a segítségfelajánlásra. Érzem, hogy nincs kedve barátkozni, de nem szívom mellre: nekem sincs. Indulok tovább, zsebre vágom a kezem, kitapintom a robbantós snapszli dobozát. Elfelejtettem kirakni.
Még nem jutok messzire, amikor újra hallom a hangját.
- Semmi - válaszolom kurtán bocsánatkérésére, és mennék már, de ő még folytatja. Így már abszolút megértem, hogy miért nincs jó passzban.
Bemutatkozik, halvány mosolyt csal arcomra megjegyzésével. Jobb napokon kedves.
- Szia, én meg Hunor vagyok. Jobb napokon barátságos - somolygok nem létező bajszom alatt.
- Nem értem mi ez az új bicikli őrület. Repülhetnének seprűn, mint más normális ember, ahol nem zavarják a járókelőket.
Alapvetően nem szoktam házsártoskodni, egy vállvonással elintézném a biciklis bunkót, de valahogy csak ki kell nyilvánítani empátiámat.
Egyik lábam remegése elárulhatja: indulnék tovább. De ha már bemutatkoztunk, illik még beszélgetni. Nekem mégsem jut eszembe semmi. A könyveire rákérdezhetnék, de lehet, valami kényes témáról szólnak, azért kapta fel olyan gyorsan, ezértinkább jegelem a témát.
- Merre mész? - kérdezem ehelyett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=818547#post818547][b]Demeter Hunor - 2020.10.04. 10:42[/b][/url]

Újdönsült ismerősöm egy darabig fixíroz. Átsuhan az agyamon a gondolat: Tudja.
Talán nem ül ki semmi az arcomra, amíg kevésbé paranoiás lehetőséget gondolok ki. Lesimítom a hajamat. Lehet, hogy feláll.
Muszáj felnevetnem az ötletére, hogy esernyővel hárítja a zuhanó seprűsöket. Látom magam előtt fantáziaképét, én is felemelem az égre a tekintetem, hogy jobban kivehessem a fölöttünk cikázó képzeletbeli szupersztrádát.
Nem semmi agy.
Én meg - most, hogy belegondolok -, azt sem tudom, mitől szuper egy sztráda. Csak hallottam valahol.
- Én, hát...
Elbizonytalanodom egy kicsit. Kimondva elég nevetséges, hogy mi járatban vagyok. Úgy döntök, egyszerűsítek rajta.
- Csak ide az utca végében lévő mezőre - mutatok ugyanarra, amerre ő.
- Végül nem igényelted a segítségem, de mehetünk, legalább egy darabon - bólintok, és ha készen áll, megindulok az édességbolt felé.
Nem maradt valami sok pénzem, mivel nem sikerült munkát szereznem. (Na nem, mintha a tanulnivalók mellett nagyon sok állásra értem volna rá jelentkezni.) De azért mégis illene valamit adni az új barátoknak, akiktől most elbúcsúzom a nyárra.
Mire odaérünk, addigra kitalálom, mit is akarok.
- Milyen volt a tanév? Hányadikos vagy? - érdeklődöm tőle. Nekem ez volt az első évem itt, és ehhez mérten minden nagyon izgalmasra sikerült, és nem csak azért, mert most már törvényesen varázsolhattam. Kíváncsi vagyok, más hogy van vele.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=818926#post818926][b]Demeter Hunor - 2020.10.07. 21:11[/b][/url]

- Én is elsős vagyok! Voltam. Csak én a Levitában. Nem szúrtalak ki az órákon - belecsöppenek és belefeledkezem a beszélgetésbe, így már nem is annyira rémes a hangulatom, mint mikor elindultam.
Hamarosan megmagyarázza, hogy lehet, hogy egész eddig nem vettem észre a kastélyban annak ellenére, hogy évfolyamtársak vagyunk. Úgy rámönti a személyes története részleteit, hogy egy ideig csak kerekre tágult szemmel állok.
Miért mondja ezt el nekem? Milyen ősbizalom kell ahhoz, hogy az ember megossza egy vadidegennel az ilyen dolgokat? Lehet bennem van a hiba, már megkaptam, hogy túl zárkózott vagyok.
Összességében azt hiszem, megtiszteltetésnek érzem, hogy bizalmába avat ez a különös lány. De fogalmam sincs, mit illik mondani erre. Észreveszem, hogy elfelejtettem járni, szóval újra megindulok, közben mély együttérzés ül ki az arcomra, de mit mondhatnék valakiről, akinek az anyukája valószínűleg lebénult? Ez annyira réme...
Oh, már jobban van. Egy perc alatt kisimul összeráncolt homlokom, és a szám is alapállapotba görbül vissza. Hála Istennek!
- Két héttel?! Az nagyon húzós! Addig otthon tanultál, vagy honnan tudtad, mi a tananyag?
Azért szíven ütött ez a történet az otthoni dolgokról.
- Rettentően sajnálom, ami anyukáddal történt. Biztosan nagyon rémisztő és borzalmas volt.
Most miért hoztam ezt elő?! Bár, ha nem akarna róla beszélni, meg sem említette volna. Nyugimár.
- Én, hát... mivel még nem voltunk együtt sok órán, bemutathatom magam: előtted áll a világ legpocsékabb bájitalfőzője. Nemcsak, hogy a bájitalokhoz nem értek, de még egy rántottát sem bírok összeütni. Nagyjából ennyit érdemes tudni rólam.
Na jó, talán ennél többel kéne megajándékoznom azt, aki ilyen nyíltan beszélt velem. Még alig haladtunk az úton, már így is mennyi minden kiderült!
- Öhm... de tényleg. Nagyon vártam, hogy ide jöhessek.
Azt hagyjuk, miért...
- De sokkal keményebb, mint vártam. A bátyáim is bagolykövesek voltak, de szerintem sokkal könnyebben vették az akadályokat.
- Viszont már nem gyakran tévedek el a kastélyban, az is valami - próbálom valami viccessel zárni a végét.
- Neked milyenek a tesóid?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=819277#post819277][b]Demeter Hunor - 2020.10.13. 16:14[/b][/url]

Elismerően pillantok a lányra, aki épp azt magyarázza, hogyan oldotta meg otthonról a tanulást egész tanév alatt. Nem csak azért, mert bebiflázta az anyagot és sikerrel vette a vizsgákat is. Még sosem varázsoltam otthon, hiszen még nem volt pálcám, mielőtt idejöttem volna. Ez lesz az első, hogy hazamegyek, és otthon gyakorolhatok. Még át sem gondoltam, miket fogok elvarázsolni a szobámban!
Ezután a bájitaltanra terelődik a szó. Megnyugvással tölt el, hogy lelki társra akadtam ebben a tárgyban. Szabadkozásán a rosszul megválasztott szavak miatt őszintén felnevetek. Ugyanúgy követi el ezeket a bakikat, mint én.
Mondjuk ő eleve hátrányból indult, hiszen én minden órán ott tudtam lenni és együtt haladni a tanárral a receptek elkészítésekor. Neki mindezzel otthon egyedül kellett megbirkóznia. Talán innentől már jobban fog menni. - Ezt el is mondom neki, de ő már eldöntötte: leadja a tantárgyat.

- Igen, én vagyok a legkisebb. Hát, úgy elvagyunk. Jól áll nekünk a távolság. Amikor mindannyian otthon voltunk, sokat piszkált Bende, a kisebbik bátyám - szűkszavúan beszámolok a tesóimról. Az ő meséje sokkal érdekesebb.
- Ikrek? És ugyanúgy néznek ki? - mindig érdekesnek tartottam az ikertestvéreket.
- Akkor örülsz, hogy itt a suliban nyugtod lesz a húgodtól, vagy inkább hiányoznak?
Talán most még nem tudja, hiszen csak két hétig volt tőlük távol, máris utazik vissza.
Egy kicsit megállunk egy gesztenyefánál. Azt hallottam, hogy ha magadnál tartasz egy gesztenyét, az jó hatással van rád. De nem emlékszem, pontosan milyen értelemben, ezért nem tudom megosztani Elizával.
Amikor visszatér hozzám, végignézek az előttünk álló úton. A bolt már csak egy köpésre van.
- Figyu, nem megyek be veled, nem baj? Még van egy kis dolgom.
Igazából nincs, csak megint rám telepedett a szomorúság, úgyhogy folytatnám az utam a falu végébe, ahogy terveztem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=819447#post819447][b]Demeter Hunor - 2020.10.16. 22:47[/b][/url]

- Jó! - tátogom vissza egy intéssel és heves bólogatással, amikor arra kér, baglyozzak neki. Mégsem kiabálhatok az utca közepén! De amikor rájövök, hogy fogalmam sincs, kinek címezzem a levelet azon kívül, hogy Elizának a Navinébe, lépek párat felé, és mégiscsak kieresztem a hangom.
- De mi a vezetékneved?!

Ahogy becsukódik mögötte az ajtó, folytatom az utamat. Egy követ rugdosok, és közben azon gondolkodom, amit Eliza mondott. Hogy otthon ő a nagy testvér, itt meg csak ő, egy lány, aki nem máshoz mérten valaki. Hogy itt még ránehezedett a feladat, hogy megtalálja önmagát.
Értem, amit mond, és azt hiszem, én is hasonló cipőben járok. De én örülök, hogy nem a bátyáim árnyékában kell ezt tennem. Ezen az új helyen lehetőségem van kialakítani Hunort.
Csak azt hiszem, nem a megfelelő módon teszem.
Addig ballagok, míg véget nem érnek a házak, és nem kezdődik az elhagyatott rét. Azt a tanácsot kaptam, hogy ha minden vacak, üvöltsem ki magamból a nyílt pusztaságban. Ezt fogom tenni. Megindulok a vádliig érő fűben.