Bogolyfalva község leghosszabb és legszélesebb útja. Járdái kőkemény hegyi kövekből készültek, ám némi bűbáj segítségével állandóan tisztán csillognak.
Az út mindkét oldalán apró, ám annál érdekesebb boltok sorakoznak. Itt található többek között a méltán híres Völgyessy Talárszabászat, Musou Hangszerboltja, vagy a papír- és tintaillat rajongóinak mindig nyitva álló Lectorius Tanszerbolt. Térj be egy üzletbe, hogy kiüríthesd harapós erszényed, vagy nézd, ahogy a bámészkodók csoportjain olykor keresztül nyargal egy-egy napi bevásárlását végző, seprűn közlekedő boszorkány. Akadnak azonban morcos, furcsa külsejű vándormágusok is, vigyázz a zsebeidre, ha nem akarod, hogy megszabadítsanak a tartalmától!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=765032#post765032][b]Nérel Danka - 2019.07.26. 10:21[/b][/url]

Mentségemre legyen mondva, én tényleg igyekszem a megbeszélt időpontok előtt a helyszínre érni. Ha így számolok, akkor talán pontosan is tudok érkezni, ma mégis elmegy egy csomó mindennel az időm. Még a szobámban készülődök, amikor szólnak, hogy azonnal adjam le, melyik napokon és mikortól szeretnénk gyakorolni a csapatommal. Pedig biztos vagyok benne, hogy bevittem már a titkárságra, de rohanok, mint valami őrült, hogy azzal is végezzek. Végül kiderül, hogy minden rendben van vele, csak elfelejtettem aláírni, de annak pótlása után utamra is engednek. Nehéz beleszokni, hogy a csapatkapitány megjelölésnél az én nevemet kell odafirkantanom. Még visszafutok a szobámba a táskámért és máris késésben vagyok. A Bagolykő területét sikerül viszonylag gyorsan elhagynom, de a faluban már nehezebb annyi embert kerülgetni. Ilyenkor azért elég jól jön, hogy hajtó vagyok, gyorsan kiszúrom a nekem megfelelő réseket és viszonylag hamar ellavírozok az emberek között. Hihetetlen, hogy ebbe a minifaluba is hányan járnak nyaranta csak úgy, pedig annyi látványosság azért nincs. A kastélyban rebesgették, hogy a legtöbben a kaszinó miatt jönnek, de nem hiszem, hogy az éppen előttem irtó lassan haladó nénicsorda itt szeretne meggazdagodni. Végeláthatatlan előzések, bocsánatkérések és csúnya pillantások árán végre eljutok a cukorkabolt bejáratáig, ahol meglátom Henriket. Mondjuk őt sem olyan egyszerű megközelíteni, mert egy osztálynyi kisgyerek tódul be a boltba előttem, mintha csak Black Friday lenne, nem néznek semerre, csak özönlenek befelé, én meg igazán nem akarom egyiket sem fellökni, így kicsit kínosan állok ott, amíg a legutolsó mini is beteszi a lábát a cukorka-mennyországba. Amint végre átvágok azon a pár méteren, ami a gyakorlatilag bátyámat és engem elválasztott, széles mosoly terül el az arcomon és rögtön a nyakába vetem magam, odahúzva egy szoros ölelésre. Bár elég gyakori levélváltásban vagyunk, tehát mindent tudunk egymás jelenlegi életéről, szinte abnormális volt, hogy most látom őt is, nem csak a furcsán kanyarított betűit.
- Hiányoztál - suttogom a mellkasába, abban bízva, hogy így is meghallja. Két éves korom óta az életem része, hogy ne hiányzott volna? És most hirtelen Bogolyfalván keres lakást, a Bagolykőben szeretne tanítani, én pedig teljesen biztos vagyok abban, hogy nincsenek véletlenek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=765042#post765042][b]Nérel Danka - 2019.07.26. 12:09[/b][/url]

Henrik mindig olyan volt nekem, mintha a bátyám lenne. Soha nem éreztem különbséget Olivér és Henrik között. Talán azért sem, mert a szüleim teljes értékű gyerekként kezelték, meg én is magam mentett voltam. Egyszerűen nem volt egy vérszerinti rokonom sem. Oli is szereti őt, csak máshogy, ők ketten már nem állnak annyira közel egymáshoz, mint ahogy mi tesszük.
Jól esik, hogy végre itt van, hogy én is hiányoztam neki, a mosolyom pedig egyre csak szélesedik, a végén már az arcom is belefájdul, de ezt nem én kontrollálom, csak úgy jön.
- Igen, a lehető legjobb házba kerültem. Majd te is meglátod, mindenki tök kedves. Mondjuk a takaródóval mindig megjárom, egy csomó büntetést kaptam már, pedig csak rossz az időérzékem. Meg múltkor megátkoztak, de azt hiszem, azt már meséltem - amúgy szeretek a Bagolykőbe járni, a Navinések a legcukibbak, és valaki mindig hordoz magánál valamiféle édességet, amit szívesen megoszt bárkivel. És ők is szeretnek kviddicsezni, meg csapatkapitány lehetek, ami elég menő, úgyhogy összességében jól elvagyok itt. Néha honvágyam van, de ez gondolom a bentlakás velejárója.
- Lakat a számon - mosolygok vissza cinkosan, mert abban biztos vagyok, hogy megtaláljuk a tökéletes albérletet. Pár másodpercnyi táskában turkálás után elő is kapom a jegyzetfüzetemet diadalittasan, mintha csak az excaliburt húztam volna ki a kőből. Pedig ez nem olyan nagy dolog, csak a kiadó lakásokat firkantottam fel bele. Rengeteget kutakodtam az újságokban, megkérdeztem a többieket, hátha ők jobban informáltak, sőt még az egyik edzésünk előtt be is ugrottam a hivatalba, hogy rákérdezzek a témára.
- Nos, van egy csomó, amit kinéztem. Hány szobásat is keresünk? - kérdezek még vissza, mert azt előzetesen elfelejtettem megtudakolni, így most Bogolyfalva minden kiadó lakása a listámon van, mögötte egy zárójeles szobaszámmal és az esetleges tudnivalókkal vagy extrákkal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=765130#post765130][b]Nérel Danka - 2019.07.26. 20:17[/b][/url]

- Ne fáradj vele, de azért köszi - mosolygok vissza, mert bár egy pillanatig átfutott az agyamon, hogy tényleg megtenné, azért ismerem annyira, hogy tudjam, nagyon jó ember és bár csak szeretetből piszkálná Emesét, ő is tisztában van azzal, hogy ebből egyikünk sem jönne ki jól. Az órája említésével mégis egy csomó kérdés jut az eszembe, amiket gyorsan rázúdítok, nehogy akár egyet is elfelejtsek. - Amúgy akkor már biztos, hogy tanítani fogsz nálunk? És hányadik évfolyamtól, gondolom ilyen dolgokat nem akarnak az elsősöknek mutatni, ők még elég picikék. Én egyáltalán járhatnék az órádra? Az nem ilyen, hogy is hívják azt, amikor például az anyukád a tanárod és feltételezik, hogy folyton jó jegyeket ad neked mert szeret, na ez nem lenne az?
- Úúú, de jó, köszi! Főleg, hogyha ide költözöl! Kártyázhatnánk sokáig este, mint régen - az most elhanyagolható tényező, hogy Laura, aki éppenséggel a szobatársam és barátnőm mindig észreveszi, ha egy percet is kések, aztán meg hiába a magyarázkodás, hogy edzeni voltam vagy a könyvtárban tanultam (ami így nem teljesen igaz), már rögtön mondja is, hogy mit kell csinálnom. Azért kedves, mert nem kapok tőle akkora büntetéseket, mint amit a többi lógos más prefektusoktól, így azért ennek is van előnye.
- Neked csak a legjobbat. Plusz úgyis tudod, hogy nagyon sokat fogok véletlenül arra járni, úgyhogy ezzel mindketten nyerünk - és egy cukorkaboltot is kapok érte, tehát én még duplán is nyerek. Közben meghallgatom a gondolatait, előkapok egy tollat és halványan ugyan, de áthúzom azokat, amik óriásiak vagy nem rendelkeznek erkéllyel. Még így is rengeteg lakás van a listámon.
- Tehát, ebben a világvárosban három lakóutca található. Ha jól emlékszem, kettő olyan ház is van, ahol egy szobát bérelhetsz, de minden mást meg kell osztanod a többiekkel, de az egyik tele van. Nem tudom, ez mennyire vonz - nekem speciel nem lenne gondom vele, de hát ízlések és pofonok. Mondjuk az nagyon rossz lehet, ha sietnél, de nem tudsz elkészülni, mert például más foglalta el a fürdőt, itt viszont még csak nem is panaszkodhatsz úgy, mint a családodnál vagy barátaidnál, mert szinte alig ismered ezeket az embereket. Az meg még rosszabb lehet, ha kifogsz olyanokat, akik nem szimpik vagy valami hasonló, de amíg mást nem találsz, addig velük ragadtál. Ez inkább olyanoknak megoldás, akik félnek egyedül lenni, de Henriknek mi baja lehetne ezzel, én úgyis sokat fogok ott lógni, Lillával pedig biztosan többet fogok találkozni mostantól.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=765222#post765222][b]Nérel Danka - 2019.07.27. 13:21[/b][/url]

Na, igen. Ha minden igaz, azért átkoztak meg, mert túl sokat beszéltem, de ez csak az állandó pörgésem velejárója. És amúgy is, aki nem kíváncsi rá, azt nem kényszerítem, hogy meghallgasson. Nem beszélek hangosan és ha valaki megkér, hogy fejezzem be, akkor megteszem szívesen. Csak nem szeretem a csendet, de ha más beszél vagy zenét hallgatunk, nekem az is oké.
- Az igazgató bácsi elég kedves, legalábbis amennyit láttam belőle. Te meg nagyon jó tanár lennél, Ambrózy prof - még mindig lenne egy csomó kérdésem arról, hogy például most akkor magáznom kell-e az iskolában, de ezeket kivételesen inkább magamban tartom. Még ráérünk eldönteni olyanokat, hogy hogyan szólítsam meg hogy ráugorhatok-e a hátára, ha meglátom a folyosón. Az azért picit kaotikus lenne, még a végén a kicsik azt hinnék, hogy ez így szokás vagy nem tudom, és mindenki az ő hátán csüngene.
- Összeférhetetlenség, tényleg - csapok rá a homlokomra, amint kimondja a szót. Ha nekem kellett volna kitalálnom, biztosan sokáig itt maradtunk volna. - Meg nem is hiszem, hogy túl sok embernek leesne, hogy mi rokonok vagyunk - egyikünk sem hangoztatja túlságosan. Nem azért, mert szégyellnénk a másikat vagy bármi, de régebben elég sokat cikkeztek rólunk is. Amikor Henriket velem együtt fotózták le Pesten, akkor rögtön jöttek a cikkek, hogy biztosan már családot alapított, meg minden ilyen butaság. Szerencsére ezek amilyen hamar jöttek, olyan hamar fel is szívódtak, de nem szeretném, hogy most miattam kezdjenek el megint pletykálni róla. Persze, nem tagadom, ha rákérdeznek, mert nagyon is szeretem őt, csak ez olyan bensőséges. Mi sem vagyunk különbek egy testvérpárnál, ők sem nyomják mindenki orra alá, hogy rokonok, hát mi sem tesszük. Aki tudja az tudja, aki pedig nem, annak nem fogjuk reklámozni.
- Okés. Várj, milyen tétre gondolsz? - nézek a szemébe, a hatás kedvéért még a szemöldökömet is összeráncolom. Nekem például lenne ötletem, de igazából mindegy, szinte minden feltétellel játszanék. Egyrészt, mert úgy sokkal izgalmasabb, másrészt pedig tudom, hogy a bátyám sosem akarna rosszat nekem. Bár régen is mindig izgalmas volt, holott akkor nem játszottunk tétre. Nem lett volna igazán sportszerű, mert ha Henrik nyerni akart, akkor nyert is. Ami úgy volt rendjén, mert még kicsi voltam, de mostanra már játszhatunk közel hasonló esélyekkel.
- Jegyezve - bólogatok és határozott mozdulattal áthúzom az egyetlen ilyen házat a listámon. Ő már semmiképpen sincs játékban, főleg figyelembe véve, hogy még sok másik lehetőség is akad. - Oh, ágyam is lesz?
- Szerintem a legszebb társasház a Macskabagoly utca végén van. Nagyon hangulatos, a lakás földszinti, így cipekedni sem nehéz. Úgy alakíthatod ahogy szeretnéd, és van elég szoba is. Nem mellesleg ez a legolcsóbb - a kezemet egy kicsit a lap fölé tartom, hogy árnyékot adjon és egyáltalán el tudjam olvasni, amit a hivatalban az a kedves néni elmesélt nekem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=766620#post766620][b]Nérel Danka - 2019.08.11. 13:30[/b][/url]

Azt hiszem, kicsit el is ragadtattam magam avval, hogy Henrik a sulinkban fog tanítani. Nem vagyok túl szorgalmas, éppen csak annyit szoktam tanulni, amennyi kell, hogy meglegyenek a vizsgáim, se kevesebbet, se többet, de az ő tantárgya biztosan jobban fog érdekelni, mint a többi. Már csak azért is, mert fogadni mernék, hogy nagyon furi lesz úgy ülni az óráján, hogy utána meg előtte egyáltalán nem tanár-diák viszonyban vagyunk.
- Úú, legálisan is hívhatlak Henriknek a folyosón! - csillan fel a szemem a felismerésre, bár meg vagyok győződve arról, hogy előszeretettel fogom elutasítani a kiváltságomat és aranyosan mosolyogva fogom magázni és Ambrózy profnak hívni. Hogy is hagyhatnék ki egy ilyen alkalmat?
- Páran biztosan meg fognak sértődni, hogy nem ők a kedvenceid. Készülj fel a plusz házis zaklatásokra - néhányan elég tenyérbe mászóan igyekeznek elérni jobb jegyeket, ami nekem mindig is túl fura lesz, mert inkább tanulok órákon keresztül, minthogy az adott tanárt kergessem a túlbuzgásommal. Az pedig való igaz, hogy nem egészen hasonlítunk egymásra. Bár én senkire sem hasonlítok a családomban, az iskolában meg főleg. Kicsit barnább vagyok, kicsit a temperamentumom is másabb, de ha az iskola felépítését nézzük, vannak itt bőven más országokból.
Csak aprót bólintok a válaszára, aztán bele is merülök a füzetkémbe, hogy minden leírt adatot áttanulmányozzak. Amennyire sok munkának látszik, olyan könnyen ment összeszedni őket. A hivatalban is nagyon készséges és kedves volt a néni és az újságokból sem kellett hónapokra visszamennem, hogy találjak rendeseket, mert minden új számukban frissítették, így csak a legutolsó kettőt vagy hármat kellett átkutatnom és meg is voltam.
- Jó, de te családtag vagy. De neked már van egy másik családod, amiben én nem vagyok benne - pislogok kicsit értetlenül Henrikre. Nem mintha a bátyám menyasszonyával nem jönnék ki jól, szerintem még barátok is vagyunk. Amíg együtt laktak, addig is sokat voltam náluk, és Lillával is csináltuk közös programokat, de azért egyik nő sem szeretné, ha a mindjártférjével együtt kapna egy gyereket, aki még csak nem is az övék.
- Szívesen vagyok a hősöd - villantok egy nagy mosolyt a bátyámra és mellé lépek. Óvatosan átkarolom a felkarját és viszonylag lassan a a másik irányba fordítom magunkat. Az általa választott úton is eljutottunk volna a Macskabagoly utcába, csak elég nagy kerülővel. Nem azért, nagyon szívesen sétálnék vele bárhol, de gondolom, ő nem ezért jött el idáig.
- Nem kell megköszönnöd. Én vagyok a legboldogabb, hogy láthatlak - mondom, és séta közben kicsit a karjára döntöm a fejem. Szeretek a kishúga lenni. Néha belegondolok, hogy mi lenne akkor, ha nem került volna hozzánk, de ezeket a gondolatokat igyekszem hamar kiűzni a fejemből. Egyértelműen nehezebb lenne az életem nélküle. - Mi a baj? Megint a Minisztérium? - húzom kicsit össze a szemöldököm, ahogy ránézek. Anyáékat is egy csomószor beidézték vallomást tenni. Akkortájt döntöttem el, hogy ott semmiképp nem szeretnék dolgozni, mert olyan buták a törvények. Értem én, hogy kellenek, mert különben fejetlenség lenne, de őszintén, ki a fene nézi a bátyámat gyilkosnak?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=767444#post767444][b]Nérel Danka - 2019.08.17. 12:24[/b][/url]

Henrik az összes lehetséges hangulatomat ismeri. Látott már nevetni, sírni, félni, idegeskedni vagy éppen lelkesedni. Ez fordítva is igaz, bár neki lényegesen kevesebb hangulatingadozása volt. Hogy azért, mert már tulajdonképpen felnőtt volt, amikor megismertem, vagy csak nem akarta, hogy lássam az összes érzelmét, azt nem tudom, de a lényeg ugyanaz: eddig ott voltunk egymásnak a legrosszabb és a legjobb időszakokban is. Ez a testvérek dolga, nem? Azért mégiscsak a legjobb, amikor nevet, az pedig a legeslegjobb, ha együtt nevetünk. És a házit követelő diákok, azért tényleg elég viccesek tudnak lenni.
- Hát, ez ilyen. Repüléstanon már megkérte őket a prof, hogy legyenek kreatívak és találjanak ki magunknak feladatot, mert neki családja van és semmi kedve azzal tölteni a szabadidejét, hogy plusz házikon gondolkozzon - rázom egy kicsit a fejem. Én megértem, hogy ha érdekel a tantárgy, akkor nem akarsz leállni, de én például még sosem mentem egyik tanáromhoz sem, hogy szórjon meg valamilyen feladattal, mert pont azért van a könyvtár, hogy ilyen helyzetekben a segítségünkre legyen. - Néhányan irtóra túlpezsegnek és kérdésekkel bombáznak tanárokat. Páran csak tanársegédek szeretnének lenni, a többiek pedig a jobb jegyre hajtanak, gondolom - magyarázom neki, bár nem vagyok teljesen biztos ebben. Abból indulok ki, hogyha én milyen indíttatásból tennék ilyet.
Aztán kicsit csodálkozom a természetességén, amikor azt mondja, hogy lesz ágyam meg ilyenek. Bár nem tervezek náluk élni, de ha esetleg nem tudnék vagy akarnék visszamenni valamiért a kastélyba, akkor egyszerűen a földön vagy a kanapén is elalszom.
- Muchas gracias, mi hermano - bököm ki végül, spanyolul, ha már ő is így idézett. Még mielőtt eljöttem a Bagolykőbe, anyáék baráti társasága összegyűlt, én pedig sütöttem sütit és terítettem nekik, amikor az egyik vendég elkezdett latinának nevezni, mert szerinte teljesen olyan vagyok, mint valami spanyol. Aztán anyáék mondták is, hogy bármi előfordulhat, mert mentett örökbefogadott vagyok. Azóta eléggé elterjedt otthon ez a becenevem, ezért egyik karácsonyra Henriktől egy kezdő spanyol nyelvkönyvet kaptam, azután pedig valamennyit tanultunk együtt. Annyit sikerült magunkra szednünk, hogy nem adnának el minket, de azért nem maradt meg sok.
- Danka, szuper szuperhős szolgálatodra - bólintok mosolyogva. - Egy ilyen szuperhős céggel tök sokat lehetne szakítani. Kezdenénk kicsiben, én lakást keresek neked, te csúnyán nézel azokra, akik gurkót küldenek rám vagy a csapatomra a kviddicsmeccseken. Aztán egyre nagyobbra lehetne kiépíteni - magyarázom lelkesen az ötletem. Szinte már látom is magam előtt, bár nyilván nem tenném meg. Vagy mégis?
- Hogy lenne érthető? - ingatom meg egy kicsit a fejem. Igen, a mondandóból sikerült ezt a szót kiválasztanom és rágnom csöppet, mert így nehezen tudnám megemészteni. A bátyám jó ember, merem állítani, hogy a legjobb akivel eddig találkoztam, egyszerűen buta emberek veszik körül. Nagyon buta emberek, akik olyanokat néznek ki belőle, ami közel sem történt meg. Aztán meg nem tudják elfogadni, ha nincs igazuk, ezért már hosszú évek óta nyúzzák szegényt. És ilyenkor jönne képbe a szerelem. Aki átsegít és megvéd és hisz benned és minden ilyen szépség. Akármit tehet, csak nem eltávolodik.