Bogolyfalva község leghosszabb és legszélesebb útja. Járdái kőkemény hegyi kövekből készültek, ám némi bűbáj segítségével állandóan tisztán csillognak.
Az út mindkét oldalán apró, ám annál érdekesebb boltok sorakoznak. Itt található többek között a méltán híres Völgyessy Talárszabászat, Musou Hangszerboltja, vagy a papír- és tintaillat rajongóinak mindig nyitva álló Lectorius Tanszerbolt. Térj be egy üzletbe, hogy kiüríthesd harapós erszényed, vagy nézd, ahogy a bámészkodók csoportjain olykor keresztül nyargal egy-egy napi bevásárlását végző, seprűn közlekedő boszorkány. Akadnak azonban morcos, furcsa külsejű vándormágusok is, vigyázz a zsebeidre, ha nem akarod, hogy megszabadítsanak a tartalmától!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=612682#post612682][b]Adrian Ivanorovics Black - 2016.08.15. 16:32[/b][/url]

A mai napom lényegében edzésből állt. Amióta Shayden elvert - aminek még most is látszanak nyomai, például a kisebesedett bütykeim, meg a már  szépen lelohadt, de még lilás bal szemem -, az edzőm úgy véli többet kell foglalkoznia velem, mert "ellustultam". Én meg nem igazán ellenkezem a dolog ellen, mert könyörgöm, azért mégis csak Greg Jacksonról beszélünk, ha ő azt mondaná nekem, hogy ugorjak bele a feneketlen kútba, én önként és dalolva mennék.
Szóval miután elfogyasztottam a kiszabott és szigorított menüm vacsora részét a kiosztott és szigorított időpontomban, vártam egy kicsit, hogy a szervezetem fel tudja dolgozni, aztán lementem szaladgálni. Mert az jó. Nem mintha amúgy nem fáradtam volna el rendesen két és fél óra intenzív zsákpüfölés után. És lehet mondani, hogy ez már beteges, de én még élvezem is, ahogy a végtagjaim visítanak az izomláztól. Mondjuk mikor holnap besétálok majd az öreghez, biztos mást fogok mondani.
Nem kicsit kiizzadva lépkedek visszafelé a házunkhoz, a vállamról lehúzom a kicsi törölközőt s megtörlöm vele az arcom meg a nyakam, aztán megállok, hogy ihassak is. És ekkor történik meg az, hogy a kedvenc sportcipőm csak úgy.. lepisilik. Csak ilyen lazán. Én meg meglepettségemben vissza is köpöm a vizem, mert komolyan, ember, ez a kedvenc cipőm. A KEDVENCEM. Még én se pisilhetem csak így le. Pislogok kettőt a szőrcsomóra, aki még jól is érzi magát amiért így megszentségtelenítette a lábam, aztán veszek egy mélyebb levegőt. Épp lehajolnék érte, hogy akkor most mégis kié ez az állatka, amikor meg is jelenik a gazdája, aki egész aranyosan bocsánatot is kér.
- Csak tizenkilenc éves vagyok, jó? - igen, ez az első és legfontosabb dolog amit tisztáznunk kell. Hogy nem vagyok bácsi. Sőt, hogy milyen távol is állok a bácsiskodástól. Még egy kislány se öregezhet le. Aztán megeresztek egy kedvesnek is mondható, féloldalas mosolyt. Hát persze. Az a hobbim, hogy állatokat bántok, csak rám kell nézni.
- Semmi baj amúgy - megvonogatom vállaim, és ki is használom az alkalmat, hogy akkor most tényleg igyak. És a folyadék el is jusson a gyomromba.
- Nincs már túl késő amúgy ahhoz, hogy egyedül mászkálj erre?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=612689#post612689][b]Adrian Ivanorovics Black - 2016.08.15. 17:26[/b][/url]

A kérdése meglep, még a szemöldököm is felszalad egy pillanatra. Nos. Ilyet még senki nem kérdezett tőlem. Pedig amúgy mindenfélét szoktak, és tökre meg vagyok már edződve.
- Igen - bólogatok egy sort, hát igen, lényegében akkor fekszem le amikor akarok. Bár az édesanyám ki szokott akadni mikor hajnali ötkor hazaesek - már szünetben -, de az más történet. Amúgy meg nem annyira nagy szám ez a fennmaradós dolog, mert hát, ha van eszed még így se éjszakázol csak úgy a semmiért, de én aztán nem fogom lerombolni egy töpszli álmait.
A cipőmet érő balesetre megvonogatom vállaim, legyintek, aztán a nadrágom zsebéből előhúzva a pálcám el is intézem a dolgot. Nem szakad le az ég egy olyan dolog miatt, amit egy mozdulattal el tudok intézni.
- Hé, easy, már kész is van - azért aranyos, hogy ennyire szívén viseli a dolgaim egészségét, bár egy pillanatra tényleg elgondolkodom, hogy mivel tudna kárpótolni. Mert valljuk be, ha olyan tíz évvel idősebb lenne, akkor nem is lenne semmi izé a dologban, még nekem is lenne ötletem. Például kimoshatná a ruháim, természetesen. Semmi rosszra nem gondolok, nem vagyok én olyan fiú.
- Hát persze. Ne haragudj - szórakozottan elmosolyodva csóválom meg fejem. Igen. El is felejtettem, hogy vele van a vérpincsije, aki tűzön vízen hajt keresztül egy halálfaló után, hogy aztán lepisilje. A méregpisijével, természetesen. To be honest, magam sem kívánhatnék jobb védelmezőt magam mellé.
- Szóval én gyanús alak vagyok? - elbiggyesztem ajkaim, hát, jól le lettem írva. Biztos érzi rajtam a pincepenész szagát, vagy nem is tudom.
- Nagyon örvendek, Tóth Alexandra Vanda - beroggyasztom térdeim, s míg jobbommal megtámaszkodom rajtuk, addig balommal kezet fogok vele. Vagyis valami olyasmi. Még nem igazán fogtam kezet gyerekekkel. Pedig voltam már kölykök között, tényleg, még a mugli újságok is megírták. Más kérdés, hogy azokat leginkább csak muglik olvassák.
- Én Adrian Black vagyok - direkt fogom rövidre, a középső nevem van, hogy még felnőtteknek is le kell betűzzem, szóval az ilyen traumáktól most inkább megkímélném a kislányt.
- Nagyon szép kutyusod van - meg nem tudnám mondani mikor kapcsoltam át ebbe az óvóbácsi üzemmódba, de a törpék szeretik, ha megdicsérik azt, amit szeretnek. Én már csak tudom, én is voltam gyerek, meg év elején osztottak be az Elisabeth Shaneshez egy hónapba. Mondjuk ez nem volt jó. Nagyon nem volt jó.
- A szüleid nem mondták, hogy nem szabad leállni idegenekkel beszélgetni? - összeráncolom homlokom, ez most igazából csak így eszembe jutott, aztán gondoltam rákérdek. Mert nyilván nem én leszek a cukros bácsi aki elrabolja, de lehetnék.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=612693#post612693][b]Adrian Ivanorovics Black - 2016.08.15. 18:46[/b][/url]

- Hát.. Általában aludni - megvakarom tarkóm, aztán ott is hagyom. Hát.. Mi mást csinálnék éjszaka? Mármint komolyan - de ha nagyon nem tudok aludni, akkor van, hogy rajzolok - gyors mentésként bólogatok. Persze rettentően ritkán fordul elő, hogy nem tudok aludni - mostanában legalábbis -, de olyankor tényleg rajzolni szoktam. Vagy kint vagyok és félholt meg hülye vagyok, de olyankor nem is igazán akarok aludni, és azokat nem is titulálom éjszakának, azok csak úgy.. Vannak. Meg az is igaz, hogy nem kéne beszélnem róla egy gyereknek. Még rám fogja a családja, hogy én rontottam el.
Összevonom szemöldököm, hirtelen vesztem el a fonalat, aztán leesik, hogy mit akar. Ízi. Hát persze. Még mindig nem szoktam meg ezt a nagyon magyar akcentust, csodálkozom is, hogy nem kérdezett eddig rá. De nagyon jó lehetek, ha nem vette észre.
- Nem, nem, ez egy angol szó - megrázom fejem, még rá is mosolygok - ne haragudj - persze nekiállhatnék magyarázni neki, de ez most nem fog megtörténni - feltéve, ha nem kér meg rá. Mert akkor csak nem fogom azt mondani, hogy "figyelj bocs, majd az iskolában megtanítanak". Annyira seggfej még én sem vagyok.
Lenézek a kutyára, aztán vissza a lányra. Belefér egy ekkora élőlénynek a szájába a bokám egyáltalán? Mármint nem azért, nem vagyok egy küklopsz, hogy olyan hatalmas lábam legyen mint a fejem, de ez a vadállat se néz ki olyan veszélyesnek. Bár sose lehet tudni. Lehet a következő pillanatban a fejem fogom keresni. Szó szerint.
- Hm - igen, ennyi a reakcióm a nevemet illetőleg. És akkor még nem is hallotta a teljes verziót. Ivanorovics. Még mindig nem tudom, honnan szedték ezt a szüleim, minden esetre jól odatették magukat. Shaynek miért nem tudtak adni egy ilyet? Tisztára rosszul érzem magam amiért csak nekem jár a megtiszteltetés.
- Csak nemrég óta lakok lent - megvonogatom vállaim, jó, oké, igaza van, de csak részben. Azért a kastélybeli ágyamra is fent tartom még mindig az igényt, sőt. Mi lenne szegény fiúkkal nélkülem, hát tiszta unalmas lenne az életük.
- És merre készülsz még menni, Alexandra? - vissza is kanyarodok szépen rá, remélve, hogy azért ő is menne már haza. Mert én mennék. Csak nem vagyok pofátlan. Egy gyerekkel. Ez vicces, mert másokkal az szoktam lenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=612729#post612729][b]Adrian Ivanorovics Black - 2016.08.15. 21:41[/b][/url]

- Tudod, nem árulhatok el ám mindent - hát mindjárt rosszul érzem magam, amiért itt elrontom a feelinget neki. Kacsintok, jobbom kinyújtom felé és enyhén belecsípek az arcocskába. Nem úgy, hogy fájjon, meg nem is olyan idegesítő nagymamásan, csak épp, hogy érezze a bőrén az ujjaim egy rövid ideig. Aztán vissza is támaszkodom a térdemre.
Ahogy hadonászni kezd, halkan fel is nevetek, komolyan, egész aranyos ahogy beleéli magát.
- Hidd el, mire megnősz, érteni fogod őket - féloldalas mosollyá szelídül a nevetésem ahogy körbepillantok, majd íriszeim visszavándorolnak a tökmagnyi vöröskére. Szóval szép nevem van, hát, ezt jó hallani.
- Köszönöm szépen. Én is megjegyezlek téged, Alexandra - nyilván nem a szónak annak a komoly értelmében, hogy minden vörösről meg minden Alexáról ő fog eszembe jutni - te jó isten, ebbe nem is akarok belegondolni -, de ha majd valamikor látom, talán eszembe fog jutni a neve. Minden esetre az biztos, hogy a kutyája lepisilte a kedvenc cipőm. Nem sűrűn jelölik meg így a lábam, azt meg kell hagyni.
- Az én anyukám nem itt lakik - összeszorítom ajkaim válaszadás közben, amúgy ez még nem is olyan nagy tragédia, sőt. El nem tudnám képzelni mi lenne abban a házban, ha Anabethék velünk laknának. Mondjuk én élvezném, nyilván, imádom a családom, de a nővérem már kevésbé. Szóval erről ennyit. A másik meg, hogy fogalmam sincs anyám pletykálási szokásairól. Biztos vannak neki barátnői meg minden, de valahogy soha nem érdekeltek különösebben. Amikor tíz voltam produkáltam nekik magam, meg halálosan bele voltam esve az egyikbe - fogalmam sincs mi már a neve -, meg mostanában mikor összefutok megkérdik hogy ityeg, elmondják, milyen szép nagyfiú lettem meg ilyenek. És ennyiből ki is merül a kapcsolatom velük.
- Jaj, nem haragszom, csak kényelmetlen így leizzadva beszélgetni egy hölggyel - kiegyenesedem, még nyújtózkodom is egy kicsit. Ja. A kiskölykök bírják, ha nagyként kezelik őket, szóval bízom abban, hogy vele is így működnek a dolgok.
- Én is nagyon örülök, Alexandra - elmosolyodva ölelem vissza. Nem olyan nagyon, a tenyereim a lapockáira illesztem és az arcom az övé mellé hajtom, csak finoman. Aztán el is engedem, milyen jó fej vagyok már.
- Ha szeretnéd, elkísérlek hazáig - ezt még amúgy felajánlom, mert tényleg nem akarom, hogy baja essen. Azért szeretem a gyerekeket, meg nekem se lenne szerencsés, ha eltűnne és én láttam volna utoljára. Szóval ja, jobb biztosra menni.