Anna

Elveszve, a fejemet össze-vissza kapkodva róttam a macskaköves utcát, a megfelelő boltot kutatva. Gyűlölöm, ha az irányítás kicsúszik a kezeim közül, és ez sajnos az itteni tartózkodásom óta rendszerint így van, ugyanis nem nagyon töltöm mással a kastélyban a mindennapjaimat, mint hogy megpróbálok nem eltévedni. Éppen ezért, amikor már szinte a hajamat tépkedtem az idegességtől, hirtelen felderült az arcom, amikor az egyik kirakat előtt nézelődve egy ismerős arcot pillantottam meg.
- Anna? - szólítottam meg a lányt kétkedve. Jobb az elővigyázatosság - mert azért az elég hülyén vette volna ki magát, ha nem ő lett volna, hanem mondjuk egy vadidegen, de a feltételezésem ezúttal (mint az esetek túlnyomó részében) igaz volt, ugyanis a lány megpördült a tengelye körül. Bizony Anna állt előttem teljes életnagyságban.
- Rég láttalak, mit csinálsz itt? - kérdeztem tettetett kíváncsisággal, de mielőtt válaszra nyithatta volna a száját, leintettem. - Hagyjuk inkább, nem érdekelnek a rettentően unalmas életed annál is unalmasabb mozzanatai - nevettem fel gúnyosan, aztán a mellettünk lévő kirakatra tévedt a tekintetem.
- A ruhabolt, végre! - csettintettem elégedetten, amikor eljutott a tudatomig, hogy megtaláltam az üzletet, amit már elég régóta kerestem.
- Be akarsz jönni velem ruhát nézni? - néztem Annára, de megint belé fojtottam a szót; szemrebbenés nélkül folytattam a mondandómat. - Még szép, hogy be akarsz, hisz gondolom úgy sincs jobb dolgod - méregettem a lányt egy fülig érő mosoly kíséretében.