BK Fórum - Fő utcza

Kriszko - Viszlát Bagolykő

Már tegnap összepakoltam minden cókmókomat, Julcsi gyűrűjét zsebre vágtam és hagytam neki egy cetlit a tornacsukájában, hogy ha kell neki, tolja fel a randa képét Budapestre. Aztán keressen meg, wahhahhaaaa! Egy kétmilkás városban vállon is veregetem, ha érzésből megtalál a tag! Na igen, elég nagy a főváros, meg zajos, meg vagány, labirintusszerű, én már csak tudom. A bátyám mellett felnőni egyet jelentett az állandó kutyagolással szerte a városon keresztül és mindenféle sötét, lepukkant rész felfedezésével. Averynek mindig is különleges érzéke volt a horroros helyek felkutatásához.
Hm, furcsa lesz azért visszamenni abba az életbe, de nem feltétlenül rossz. Kaptam például tippeket, kitől tanulhatnék varázslást, ha mégis meggondolnám magam. Lehet, feltárcsázom majd a csajt alkalomadtán, de nem most. Anyának nagyobb szüksége van rám, hiszen apa még mindig kórházban van, bár már felébredt, ami nagy megkönnyebbülés az egész családnak, csak… na igen, ott van még előtte a sok rehab, amit fizetni kell. Muszáj hazamennem és segítenem, vagy felkopik az állunk.
Azt persze elfelejtettem említeni Krisznek, hogy hiába jön le velem a Fő utczára édességet venni, nem fogok vele visszamenni a kastélyba. Hát igen, elhallgatni még mindig szoktam. Néha. Csendben felzabáltam az adagomat, sőt az övére is szemet vetettem már az előbb, de kivételesen türtőztetni fogom magam. Ne nézz így, még én is ismerem az önuralom fogalmát, oké? Nincs feketelyuk a belem helyén, mint egyes Saint-Venant srácoknak.
- Tessék, neked adom! – Hirtelen jön a késztetés, hogy a maradék gumicukromat mind a markába toljam, noha nem biztos, hogy ez a kedvence. Vagy, hogy egyáltalán megtűri-e az ennyire édes holmikat. Tökmindegy, érzelmi kitörésektől szenvedek, ne szőrözzünk ezen! Mindjárt sírni fogok, passzus, ez nem igaz. Jó szobatársaim voltak, még ha rövid időre is, na és a pukizó székeink, meg a verekedős asztalaink, és a szerelmes ágyaink, és mind-mind Krisszel osztottam meg. És Julcsi agyának húzása, meg a röhögések, meg a bohóckodások, és szegény Erik képtelen volt aludni tőlünk vagy tanulni, na meg amikor rá akartam ugrani és éppen akkor csukta meg maga után az ajtót és nem is látott és nekivágódtam a lapjának és… és… és…
Haaajjj, nagyon sűrűn pislogok fel a hozzám képest colos Kriszre. Tuti úgy nézek ki, mint aki bedurcult és azért az összehúzott szemöldök és a lebiggyesztett száj, pedig csak nem akarok háromévesként bömbölni és vergődni a porban. Pedig nagy a késztetés, hú, de mekkora!
- Ja és… Nem megyek vissza a kastélyba… - Csend. Bejelentés megvolt, lássuk, rákérdez-e, miért? Áh, kinek van ezt türelme megvárni? Hátat fordítva fejtegetem tovább, miért nem lesz innentől közös iskolaidőnk egyáltalán.
- Úgy értem… Hát nemsokára jön a vonatom, tudod. Megyek haza és gáz lett volna a többiektől is nyálas búcsút venni, meg minden, szóval… Na, érted már, hiszen össze voltunk nőve, mint két gyilkos galóca egy fán. Nagyon ratyin nézett volna ki, ha nem böfögök neked annyit, hogy bú vagy bá, meg viszlát. – Jó mély sóhajtás. Folytasd, Lexi, illik rendesen kifejteni, mi a helyzet, ha már elhúzod a segged egyetlen búcsúszóval.
- Nem nekem való ez a suli, meg aztán… hát a családi helyzetem miatt muszáj… Áhh, figyelj, jó? Mert csak egyszer mondom el, és aztán elhúztam, meg se próbálj megfogni. Gyors vagyok és kicsi. – Búgócsiga módjára perdülök felé nagyon elszánt fejet vágva, miközben hátracsapom a megpakolt táskám. Már ez is gyanús lehetett volna neki. Kérdés, levágta-e már hamarabb, mire készülök, és csak jópofizott, vagy dunsztja sem volt az egészről? Dunno, mindegy is már.
- Kiérdemeltétek mindannyian az Abyssból, hogy a második családomként nézzek rátok. Eeez hatalmas teljesítmény, veregessétek magatokat hátba, mert nincs többször karácsony! És… hát… Avery után te lehetnél a második bátyám…. – Hm, csak nekem tűnik úgy, vagy tényleg tükörtojást lehetne sütni a képemen ebben a szent pillanatban? Biztos csak képzelődöm (fenéket) . De mielőtt még elszállna velem az unikornis, hátrálni kezdek Krisz elől az állomás irányába, mint aki menekülőre fogta- ja, mert így is van.
- Ha Budapesten jársz, nézz be hozzám. Otthagytam a címet a párnám alatt. Ja és vigyázz Julcsira, tök hülye, majd jól össze fogja törni magát…. És te se fogj padlót, jó? Meg Erikre is nézz rá néha. És ne büntess sokat. – Búcsúzóul így az utolsó mondatra még szemberöhögöm teli torokból Kriszt, de valahogy látszik az arcomon, hogy nem annyira oké minden. Jó, ideje elhúzni, de úgy tényleg. Lehet, hogy képzelődöm, de mintha távoli füttyszót hallottam volna. Irányba állok, fordultamban még intek egyet Krisz felé, aztán, mint akit puskából lőttek ki, vágtázva veszem irányba az állomást. Innen már csak Budapestre visz az út, vissza a családomhoz….