Bogolyfalva község leghosszabb és legszélesebb útja. Járdái kőkemény hegyi kövekből készültek, ám némi bűbáj segítségével állandóan tisztán csillognak.
Az út mindkét oldalán apró, ám annál érdekesebb boltok sorakoznak. Itt található többek között a méltán híres Völgyessy Talárszabászat, Musou Hangszerboltja, vagy a papír- és tintaillat rajongóinak mindig nyitva álló Lectorius Tanszerbolt. Térj be egy üzletbe, hogy kiüríthesd harapós erszényed, vagy nézd, ahogy a bámészkodók csoportjain olykor keresztül nyargal egy-egy napi bevásárlását végző, seprűn közlekedő boszorkány. Akadnak azonban morcos, furcsa külsejű vándormágusok is, vigyázz a zsebeidre, ha nem akarod, hogy megszabadítsanak a tartalmától!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=153721#post153721][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2013.07.23. 01:48[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=407699#post407699][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2014.10.22. 00:42[/b][/url]

Hideg az éj, koporsótáncot járnak a holt lelkek, porhüvelyük fájdalmasan nyikorog a sorvadás szelében egyetlen pillanatra sem feledve, hogy immár az enyészet köszörüli rajtuk csorba bárdját. A lelkek halálos nyugalommal – hisz értitek a humort – szemlélik az idő lassú előregördülését, mit sem törődnek olyan alpári dolgokkal, mint hajnalok és napnyugták, de mégis, az éjszakákat különösképp értékelik. De hisz nem sűrűn kérdezgetik őket, mi a halálfilozófiájuk, értékrendjük, mi érdekli őket, s mi nem, mit figyelnek meg az élőkben, vagy mit ignorálnak. Ó, igen, a szellemek, holt lelkek, az itt ragadt foszlányok lehetnének az emberiség krónikásai: objektívek, megfigyelők, pályaszéli, kiállított játékosok ők, semmi többek, kik regényeket tölthetnének meg a különböző emberek sorsának színes lefestésével. A ma éjjel újabb fejezetet tartogat számukra, ha a Sors is úgy akarja….
Hosszú, szőke fürtjeit kapdossa a metsző, éjszakai fuvallat, a kabátot úgy kell összeszorítsa magán. Csontig kínozza a fáradtság, kezeit pedig hiába mosta le, az ibolyafény kimutatná a foltokat. Hisz a víz nem mossa el a vért csak úgy… De fáradt, oly borzalmasan, hogy a figyelme is lankadtabb az átlagosnál. Mikor is kezdte? A balesetkor? Amikor más bőrben ébredt egy reggel? Ó, igen, az az incidens meghozta a katalizátort további tervei megszüléséhez- akkor még nem is sejtette mekkora haszna származik majd a másik nem testközelből történt megismeréséből, és lám, mára sok ügyes-bajos dolgát pofit váltva intézi el. És a nővére arcával ismét csak új kapuk nyíltak meg előtte… Hiszen Michelle tincseihez korántsem nehéz hozzáférnie. Egy ház, egy élet, de a puszta ölelés, hajsimítás is elég néhány DNS maradvány megszerzéséhez és a Százfűlé főzet véglegesítéséhez. A feketepiac csodája, hogy a pénz beszél és azt mondja: majdnem mindent megkaphatsz általam, nyújtózkodj hát, míg elér a bukszád.
Némaságba burkolózva baktat Bogolyfalva utcáin, elvékonyodott ujjai egészségkárosító után kutatnak a zsebben, no meg az öngyújtó is elkélne. Nem használ minden hülyeségre mágiát azért, amit egy mugli ketyerével is megoldhat és még rúnáztatni sem kell. Kattan az öngyújtó, felszáll a füstcsík Michelle hamis ajkai közül. Megáll az egyik sarkon nekidőlve a ház falának. Szemei lecsukódnak egy pillanatra, hogy dudorászás bugyogjon fel a torkából. A hangszálai kellemesen elvékonyodtak, senki nem mondaná meg külsőre, hogy nem a Saint-Venant lány, hanem a fiú ácsorog idekinn, hajnali kettő derekát taposva, csendben dúdolgatva a „Déli rózsák” keringőjét. Rövid idő múlva két kezét oldalt kitárva, egyikben a tüdőropival, forogni kezd, mintha keringőzne egy láthatatlan táncteremben- kiből mit vált ki a fáradtság ugyebár. Újabb pár perc és már szinte trilláz azért még keretek közé szorítva Michelle csengő-édes hangját, hogy a lakók ne üljenek a fejére csendháborítás miatt. Nem volna türelme hozzájuk és Warrennel a fején bajos lenne szétátkozni őket.
Parammparammm, lassan pörög, álcája kecsesen forog, a szőke tincsek körbelengik, ajkain diszkrét mosoly ül, miközben hátrahajtja a fejét, hogy szemeit újból kinyitva felbámuljon az égre. Megkörnyékezi majd a szédülés… majd, de addig még van, még forogna, dúdolna, Bach-ot, még több Strauss-t, Vivaldi-t és még, még, táncot, zenét, az agya megtöltését, elvarázsolását. Kezdett utóbb túlnőni rajta minden, mit a lelkében őriz és gyűjt, az iszonyatos feszültség. Egyre nehezebben vezeti le, egyre több a probléma vele, mi másoknak aligha tűnik fel egyébkor, mint ilyen kirohanások idején, de hát ez is éjszaka történik, senki nem látja vagy hallja a megtért árnyékvilágbelieken kívül. Vagy mégis….  ?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=559899#post559899][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2015.12.31. 20:02[/b][/url]

Nyugodt, kissé félárbócra eresztett tekintettel figyeli Avery minden mozdulatát. Bámulatos a köztük húzódó feszültség: akár a végletekig feszített íj, ha egy morzsával több energiát visznek a rendszerbe, elpattan. Ha kettejük közül valaki jobban befeszül a kelleténél, vége az ingerjátéknak.
Roppant komikus Avery dühödt arcába nézni úgy, hogy mai napig nem igazán bánja az ellene elkövetett bűneit. Visszagondolva rá, különösen kellemes és tartalmas emlékként könyvelte el a kis súrlódásuk, még ha a felére nem is emlékszik. Fájdalomcsillapítók. Rough world... Most pedig ugyanezzel az emberrel néz farkasszemet, aki minden bizonnyal örülne, ha a hulláján járhatna diadaltáncot. Az még arrébb lesz.
- Hiányoztál, nem bírtam ki nélküled... Drámai lenne ezzel előhozakodni.- A kezdeti összeráncolt, szerelmesen fájdalmasra vett figurát hamar felváltja az unott sóhaj, és lapos arckifejezés. Különösebben nem sóhajtozott Avery után egy percig sem, az általa birtokolt információk viszont annál kecsegtetőbbek.
- Hallom contrito lettél... Bűnbánó... - A hangjában visszhangzó szürke undor csupán egy másodpercig itatja át a szavakat, hogy aztán nyomtalanul tovatűnjön. Ha az ő szervezetüket dobta volna fel Avery, nem sétál el élve, de mivel nem így történt, nem az ő dolga, ki miért vagy miért nem veri le a port a férfin.
- Üzletelni akarok veled. Sima, tiszta, egyszerű üzlet, semmi több. Ha személyesen kerestelek volna meg, nem bújsz elő. Kellett ez az olcsó sztori ahhoz, hogy kicsalogassalak a vackodból. De javíts ki, ha tévednék... - Hunyorogva pillant rá a még mindig pálcával rá meredő Averyre. A testtartása meglepően nyugodt, ernyedt, mint akinek át sem fut a fején, hogy akár nyomorékká is tehetné a másik egyetlen átokkal, pedig a valóságban pontosan ez a helyzet: Avery elintézhetné. Persze annak egészen súlyos következményei lennének, és ezt nyilván a másik sem akarhatja a nyakába.
- Előveszem a cigarettám. Továbbra sem ér megátkozni. - Lassú, jól látható mozdulatokkal nyúl a farmerzsebéhez. Az ott dudorodó csomagocska nemsokára a keze közé kerül, remélhetőleg problémamentesen, az öngyújtóval együtt, s újabb egy perc telik el, mire felparázslik a nikotinrúd vége. Nem siet sehová, minden figyelmét az információforrásának szentelheti, és annak meggyőzésére. Kellenek azok az infók, nélkülük még nehezebbé válna az értékek felkutatása. Nem akar üres kézzel a főnöke szeme elé kerülni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=559974#post559974][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2015.12.31. 22:57[/b][/url]

Vigyor. Egyre csak szélesedik. Az Avery arcán átsuhanó undor nem mutogatja magát sokáig, de tekintve, hogy mindketten erőteljesen stírölik a másik arcát, sikerül elkapnia. Beteges elégedettséggel tölti el a tény, hogy hiába telt el cirka három év, egyikük sem felejtett. Egyetlen fenyegető mozdulatot sem tesz- nincs rá szükség. Úgy tűnik, a puszta emlék is elég ahhoz, hogy kizökkentse Avery-t hűvös nyugalmából.
- Még szerencse. - Utál szemetet takarítani, ami azt illeti, de ez is a munkaköri leírás része. Avery viszont nem tartozik a familiahoz, és nem is fog. Ő sem tag, mert nem született olasznak, csak egy külsős.
A vigyor lassan leolvad a képéről. Elutasították. Nem mondhatja, hogy nem számított rá. Nagyon is gondolt erre a lehetőségre, végigpörgette a múltjukat, és a lehetőségek között ez is felmerült. Az emberek mind púr érzelmi alapon működő entitások. Néhányan vissza tudják szorítani mindent elárasztó, csöpögős énjüket, és a fejüket használva menetelnek végig az életükön, de a nagy átlagot, sőt többséget elnézve mind mind érzelmi idióták. Ez is itt előtte. Ami történt, megtörtént, minek rágódni rajta? Ez nyíltan kiül az arcára, már úgy értem, az elégedetlenség. Fintorogva húzza el a száját, megigazítja a szemüvegét, aztán a cigiért nyúl, és rágyújt. Beszív. Letüdőz. Kiengedi a maradékot.
- Nem húztam pálcát. Arra is lusta leszek, hogy átadjam neked. Okom sincs rá. - A negédes mosoly vissza a feladónak. Valóban semmi oka sincs megfosztani magát az egyik önvédelmi eszközétől, noha nem túl sűrűn apellál a pálcájára. Történetesen elég gyengécske a sötét varázslatok nyújtotta offenzív/denfezív mágiából, ezt pótolja a fegyvertudása.
- Meddig akarod nyalogatni még a sebeid? Nőj fel, nem haltál bele. A fél tárcám nálad végezte, nem értem a problémád. - Összehúzza a szemöldökeit, miután mellkasán keresztbe fonja a karjait. Most komolyan kezdje el sajnálni? Egy része azt súgja, igen, hiszen ő is megjárta a hasonló nyomorúságot. A hangosabbik, dominánsabb fele egyszerűen irritált, mert Avery ennyire nyálas-lányosan ragaszkodik a régi sérelmeihez annak ellenére, hogy rendesen megkopasztott akkoriban mindenkit, akit kliensének hívhatott. Köztük őt is, egyetlen alkalomra. Így hát nem tudja elkapni a fintorgás és nyavalygás fonalát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=560012#post560012][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2016.01.01. 03:02[/b][/url]

Eszében sincs félbe szakítani Avery-t a nagy horderejű magyarázásában. Legalább van alkalma megfigyelni, ahogy a düh ellepi az arcot, a szemek igazodnak a mimika alakulásához, a hang átitatódik a feszültségtől és az indokolt dühtől, egyszóval kényelmesen, páholyból végignézheti Avery haragját. Magában közben elindul egy folyamat, odabent, a koponya alatt, szaladgálni kezdenek a gondolatok apró hangyák módjára. Mit tegyen? Mit tehet egy ilyen helyzetben? Gyűlöl érzelmes emberekkel hadakozni érzelmi alapokon. Elmúlt, kész, vetkőzze le, semmisítse meg, temesse el, tagadja le. De nem, ez nem akarja, nincs akkora szerencséje, csak tovább lovagol a témán minden dühét és erejét beleadva, ugyanakkor megőrízve a tartását, a maradék méltóságát. Az emberek tényleg elképesztően tudnak viselkedni, amikor próbálják a tartásukat is megőrizni, és az igazukat is érvényre juttatni.
Néha megrebben a tekintete a pár percig tartó szónoklat alatt, de többnyire állja a vádló tekintetet. Tudja, hogy az elhangzottak jogosak, valahol mélyen azt is érzi, hogy a hiba az ő oldalán született, de annyira régi a történet, és annyira domináns a mostani indoka, hogy bocsánatkérésről egyelőre szó sem eshet, viszont a mag talán el lett hintve.
- Mindez igaz... - Ahelyett, hogy megmozdulna és elindulna a kéréshez mérten, továbbra is a fának dőlve szívja a mndjárt csonkig égett cigarettája utolsó szívdobbanásait.- Semmi okod nincs itt maradni. - Mélyet sóhajt, a cigarettacsonk kiesik a szájából a földre, ő pedig egyetlen, gyors mozdulattal eltapossa, elmorzsolja.- Próbálok ésszerűen hozzád állni, de ez nehéz, ha csak a tömény utálatod és undorod dominál. - Tőle szokatlan higgadtsággal és összeszedettséggel fog bele a beszédbe.- Figyelj, tudom, hogy a hátad közepére sem kívánsz, és ha semmi mást nem hiszel el, ezt az egyet biztosra veheted: én sem kerestelek volna meg, ha egy mód van rá. De egyelőre te vagy a leghamarabb elérhető szál, amit a kezükbe foghatnak a hozzám hasonlók, mert üzleteltél az egyik nyomunkkal. Ha én eltaláltam hozzád, más is el fog. Tőlem rosszabb, még gerinctelenebb, még aljasabb rohadékok. Te magad mondtad az előbb, hogy nem én vittem a prímet. Hidd el, volt szerencsém nekem is olyanokhoz, akiket egyikünk se tenne zsebre.-
Itt megáll egy pillanatra, épp csak egy lélegzetvételnyi szünetet engedélyez, míg összekaparja a következő gondolati adagját.
- Amit mondani szeretnék, az az, hogy csupán öt percedbe kerül, és némi türelmedbe, meg az üzleti érzéked felébresztésébe, hogy mégis meghallgass. Igazán nem eltúlzott kérés a figyelmedet kölcsönkérni egy kicsit, azt hiszem.- Utálja a nehéz természeteket. Avery olyan problémás, bonyolult, már-már női attitűdöt gyakorló ebben a pillanatban, hogy kedve volna itt hagyni, de becsületére legyen mondva, mindent belead, hogy az üzlete tető alá kerüljön.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=562647#post562647][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2016.01.12. 22:15[/b][/url]

Ugyan nincs tisztában minden Avery-t érintő körülménnyel, de az mégis csak elgondolkodtatja néhány eltelt perc után, hogy miért nem lépett még le? Jó, jó, lekapcsolták, büdös kutya lett belőle, de vajon miféle nyakörvet kötöttek a csinos torka köré? Mert ezt a nyikhajt ismerve már régen túl lenne árkon-bokron, ha rajta múlik, és azt se várta volna meg, hogy az előbb egy tartalmas szentbeszédet vágjon hozzá a maradásról és a józan ész használatáról. Nos, egyelőre nem tudja eldönteni, hogy Avery lenyugodott és kinyitotta a füleit, vagy rövid a póráza hossza? Akárhogyan is, még mindig előtte áll, és ez arra sarkallja, hogy tovább üsse a vasat, de közben minden idegszálával Averyre összpontosítson, ahogy amaz is őt figyeli a kezdetek óta, a riport csúfos indításától kezdve, egészen pontosan.
- Aha, mert rohadt logikus volna megtámadnom téged. Valóban. - Ezt nem bírta visszafogni. A szavaiban savként maró gúny egyenesen Averynek szól, hogy szálljon már le a földre. Ha bármiféle támadást akart volna, már megpróbálja mostanra, ehelyett szavakkal igyekszik elérni, hogy ez az idióta vágott szemű ne libbenjen el sehova sem a szeme elől. Életében nem fékezte magát ennyire, hogy ne akarjon odavágni az undorral telt pillantásért, a mutatott idiotizmusért, a sértettségért, mindenért. Avery egy az egyben úgy irritálja, mint kevesen ezen a sárgolyón.
- Ha sokat bókolsz, elpirulok. -Fapofa és színtelen hang. Avagy "hagyd már abba ezt a közhelyes marháskodást, az istenért!" . Ismételten: utálja a problémás embereket. Avery minden ízében egy problémarengeteg, és neki erre kellene megoldást találnia? Komolyan? Jelen pillanatban gyűlöli a söprögetős munkáját.
- Mielőtt bármit mondok, a mobilod... Légy oly kedves. - Azért nem most jött le a falvédőről. Már az elején eszébe véste, micsoda köröket futottak biztonság és óvintézkedések ürügyén, és egy pillantással sem látta, hogy mi lett a hangfelvétel sorsa, csak annyit, hogy a készülék eltűnt Avery zsebében. Tehát amíg a mobil vesz, ő nem tud beszélni. Meglehet, ez lesz a találkájuk második holtpontja... vagy vége.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=562683#post562683][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2016.01.12. 23:57[/b][/url]

- Nem fogom, megnyugtatlak. - Kezd vontatott és erőltetett lenni a beszélgetés, nem mellesleg az ő türelme is eddig tartott. Nyalt eleget a rohadt infóért, amit mellesleg most már szinte biztosra vesz, hogy nem fog megkapni. Ennyit strapálni magát a semmiért... De hát nem csodálkozik. Avery nem változott egy millimétert sem a kiállhatatlansága tekintetében. Ugyanúgy lehetetlen elbírni vele, mint eddig. Rohadék.
Valahol ott hullajtja le a joviális viselkedés utolsó maszkját, ahol Avery röhögni kezd, helyét pedig az egykedvűség és a hideg távolságtartás veszik át, amiket normál körülmények közt mutatna ki Avery felé. Elég volt a majomkodásból, most már ő is szeretné, ha lelépne innen ez a kis féreg. Elszívja az oxigént a levegőből.
- Hogy lehetne informátornak nevezni egy gerinctelen házi őrizetes idiótát? - Most már meg sem próbálja menteni a menthetőt. Egyszerűen elég volt. A lenézés, és a megvetés teljes mellszélességgel ülnek ki az arcára csakis a másik tiszteletére. Egyedül azért nem tesz semmiféle mozdulatot, mert az a pálca rászegeződik. Nem a fára, nem a bokorra, nem a földre, hanem az ő mellkasára. Ha Avery körül bármiféle varázslat történik, aminek nem kellene, megjelennek az aurorok, így, ha sovány vigasz is, vagy épp kapaszkodó, de egyelőre a tudatos fele úgy könyveli el, hogy nem éri támadás, amíg nem ad rá okot tettekben. A verbális abúzus más téma, ott Averynek kell használnia a tököt a nyakán, hogy lehiggadjon, és megússza a felelősségre vonást, mert átkozott. Szóval nem kell átkozni. Szimpla.
Arra csusszan csak feljebb a fél szemöldöke, hogy konkrétan megfenyegetik. Selwyn... remek, már megint egy újabb gond az amúgy is terjedelmes listán.
- Igazából nekem marha mindegy. Ha el akarsz bújni egy Selwyn háta mögé, hajrá. Csodásan normális lehet az életed abban a brancsban. És még te oktatod ki az embert a normalitásról... hát LOL. - Nem dühös, nem acsarog, inkább tűnődve, összehúzott szemekkel vizslatja Avery-t ezek után. Még az utolsó kérdésére is csak lassan, nyugodtan rázza meg a fejét, miközben egyetlen büdös másodpercre sem ereszti el a volt rellonos tekintetét.
- Mehetsz nyugodtan. Te egy igazi zsákutca vagy, Avery, és az is maradsz. -Lekicsinylés, lenézés, előítélet, megvetés, mindez egyetlen utolsó frázissorozatba tömörítve, mielőtt az utcán felvisítana egy csapat kölyök. Az előkészítősök órái véget értek, az utczán egy kisebb csoportnyi vonul belőlük, nem is olyan messze a párostól.
Mihael halkan és sima mozdulatokkal hátrál el a fától végig szembenézve Averyvel, most már pálcával a kezében. Lazán tartja a fegyvert, de szintúgy bármikor harcra emelné, ha arra kerülne a sor. Ha nem akadályozzák meg, nemsokára egyszerűen beleolvad a sétálók foghíjas tömegébe, de azzal együtt, hogy nincs tömegnyomor, feltűnő lenne, ha Avery hirtelen átkozódásba fogna. Lényegében erre apellál. Az emberek mindig jó védőpajzsot jelentenek, bárhol, bármikor. A mai napja sikertelenül ért véget, kezdheti a nyomozást elölről, a nulláról.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=577836#post577836][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2016.03.25. 22:14[/b][/url]

Báthory Elizabet
-a memóriatörlés után nem sokkal-

Ahogy az utca köveit koptatva még jobban összehúzza magán a szövetkabátot, azon gondolkodik, hogyan tudná kezelni a pár napja kialakult folyamatos hiányérzetét? Az egy dolog, hogy van egy nővére (elvileg még kettő szaladgál szabadlábon a világban), meg neki is egy élete, de hogy ebből az égadta világon semmire sem emlékszik, az is biztos. Jelenleg a nővérével, és annak párjával lakik, és hiába néhány nap telt el, máris érzi, hogy falra fog mászni. Nem azért, mert rossz a hely, sőt, a ház teljesen kedvére való, kedveli a színösszeállításokat, meg a frappáns nevet -Sakáltanya-, a bútorokat, a térbeosztást, csak... úgy érzi, fulladozik, nem az ő közege. Nyilván még problémás volna őt egyedül hagyni, de 0-24-ben bezárva tartani sem lehet, tehát nappal szabadon járhat-kelhet, de esténként Michelle és Vasil gyakorlatilag hazavárják... már, ha ez az otthona. Zavaros az egész.
Azt hitte, a fagyoskodó éjszakáknak már vége, de úgy látszik, egyhamar nem szabadul a réteges öltözéktől. Nem mintha szeretne. Nem mintha jelenleg bármiről tudná, hogy akarja-e vagy sem. Arra már ő is rájött, hogy nem szabad túl sok időt töltenie a gondolkodással, mert csak belezavarodik és egy kiadós vérnyomás-emelkedés lesz a vége. Egyébként mindenféle dolgot csinált, mióta újra összeismerkedett Michelle-lel: rengeteget beszélgettek és beszélgetnek, a nővére mesélt neki néhány emberről, akiket ismerhet, ha visszamegy szünet végén a suliba. Jobbára ezzel telik az ideje amellett, hogy ki-kiruccan a világba újra felfedezni az élete darabjait.
A jobb kezében kisebb szatyor fityeg, menet közben ide-oda ringatók. Michelle fiának, Lafayette-nek vásárolt valami kis babajátékot. A kis krapek rém aranyos, nagyon tud kacarászni és gügyögni. Marha jól elvannak egymással, ha együtt hagyják őket, és még az sem esik nehezére, hogy utánajárjon, tisztába tegye, büfiztesse, meg ilyenek.
A jelenlegi egyetlen értelmes gondolata, vagy mondjuk úgy, hétköznapi, csak annyi, hogy jó volna elszívni egy cigit. Még azt sem tudja, dohányzik-e, de hát ez alapján... valószínűleg ja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=577876#post577876][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2016.03.26. 00:12[/b][/url]

Báthory Elizabet
-a memóriatörlés után nem sokkal-

Merengő gondolataiból nem várt hang téríti magához. Kellemes csengés, hangsúly, enyhén fátyolos talán, nem tudja kellő pontossággal megállapítani, abban azonban biztos, hogy kellemesen simogatja a fülét. Felpillant az útról a hang irányába, keresve a forrást; nem tart sokáig a nő megtalálása. Fiatal(nak kinéző), húszas, maximum harmincas éveiben járhat, az alkata egy magazin lapjairól kilépett modellé annyi korrigálással, hogy ő nem csont és bőr, mint azok a műbabák. Magában elégedetten felszusszant, szája sarkában az első másodpercekben egy lanyha félmosoly gyöngyöz fel. Aztán ahogy jött, úgy törli le a szavak kicsinyke hadserege. A szavaké, melyeket nem tud hova elhelyezni térben és időben, pedig közben a hölgy felé lavírozik a magassarkú cipőiben. Hogy képes nem elesni bennük? Hihetetlen.
Ismeri? Találkoztak már? A múlt egy elfelejtett darabja lehet ezek alapján, s hát a nevet biztos nem tévesztette el. Ez a nő minden bizonnyal tudja, ki ő, és úgy beszél hozzá, mintha régi jó cimborák lennének. A zavar óhatatlanul kiül az arcára, kár takargatnia. Első körben csak arra képes, hogy zavartan megköszörülje a torkát, és körbeforgassa kissé a fejét, mintha a nyakát akarná ily módon megropogtatni.
- Fogalmam sincs, kicsoda ön, hölgyem.... szóval szobrozhatunk itt is, vagy meghívhatom egy italra a közeli pubba, vagy csárdába. Hm? - Ez meg honnan jött? A szavak maguktól, ösztönösen gördülnek ki a száján. Magában csak bámul, hogy ez mi? Jó, a személyiségétől nem áll távol minden bizonnyal ez a stílushasználat, csak hát... csak hát annyira nem ismeri ki magát még a saját fejében és habitusai között, hogy először őt is meghökkenti ez a lényegre törő magatartás. Lehet, hogy mindig ilyen? Nem is... rossz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=577878#post577878][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2016.03.26. 00:46[/b][/url]

Báthory Elizabet
-a memóriatörlés után nem sokkal-

Ha akarná, se bírná levenni róla a tekintetét. Van ebben a nőben valami rendkívül megkapó, de ugyanakkor távolságtartásra intő kisugárzás. Nem tudná pontosan megfogalmazni, mi más benne, mint a Pesten látott nőkben, vagy az itteni falusi lányokban, de az agya egy hátsó, eldugott részében megszólalt az imént egy harangocska. Sajnos ez nem azt jelenti, hogy figyelni is fog a jelzésre, megérzésre, vagy nevezzük, aminek tetszik. Azt látja, amit akar, a csinos nőt, a láthatóan nem idegen... idegent. Az egy dolog, hogy ő elvesztette minden emlékét, de a hülye is képes volna megállapítani a helyzetből, hogy ez a nő ismeri őt, csak a fordítottja hibádzik.
Mit kezdhetne hát a helyzettel? Itt hagyhatná, no persze, majd hülye lesz. Tényleg? Miért, tényleg elsétálhatna azzal, hogy nem ismeri, ne haragudjon, de haza kell érnie (mint egy kisiskolás...), de... szinte biztos benne, hogy ez ütközik az elveivel. Jó, ha logikusan belegondol, fogalma sincs, mik az elvei, de a szituáció sodrását esze ágában sincs kikerülni. Mit szűrt le idáig az egészből? Mellek! Nagy, formás, gyönyörű mellek bújnak meg a boleró alatt. Másodpercek óta fixírozza őket. Úgy értem, _nagy_ mellek. Hajj...
Révületéből ismételten a hölgy hangja húzza vissza a jelenbe, és sarkallja a szembenézésre. Emlékeztetnie kell magát, hogy hiába kutakodik az agyában, nem fog választ kapni a kérdésére, így hát egy -a másik számára is jól látható- apróbb vállvonással elintézi a gondot.
A szíve és a vérkeringése mindezen eszmefuttatásokat és reakciókat gyönyörűen szolmizálva továbbítja a vámpírnak: Liza kebleinek bámulását lassabb, nyugodt tempóval nyugtázza, a kizökkentéskor ugrik egy aprót, és utána is egy picit intenzívebb tempóban pumpálja tovább a vért az erekbe, mialatt Mihael azon gondolkodik, mit válaszoljon erre, illetve megcsapja a nő parfümje is. Az ilyesmi sosem hagyta hidegen, az emlékei elvesztése előtt sem. Ismét elhangzik egy nagyobb szívdobbanás.
- Csak annyit ígérhetek, hogy most már egész biztosan emlékezni fogok. Ha ez előtt találkoztunk... Hát, mesélhetne róla. Nem mondanék nemet. Már, ha tényleg velem... úgy értem, ha tényleg rólam van szó. Tudja, megesik, hogy összetévesztik az embert ezzel-azzal.-  ~De, hogy a név is ugyanaz legyen, ahhoz túl kicsi a világ...~ Mna igen, mennyi az esélye, hogy belebotoljon egy olyan nőbe, aki pont egy Mihael nevű, rá hasonlító tagot ismerjen fel benne? Elég kicsi.