Tiffany Elswood

Amanda szerint minden vásárban egy legeslegjobb dolog van: és az a sok édesség. Ez olyan, mint egy törvényszerűség. Így mikor megtudta, hogy itt vásár lesz, hanyatt homlok rohant le Bagolyfalvára.
 Ahogy a bódék között baktatott, szinte mindegyiknél megállt nézelődni, és kivétel nélkül talált valamit, amit meg akart volna venni. Látott szépen megmunkált népi fajátékokat, girlandokat a falra, idézetes táblácskákat, gyógyfüves tasakokat, amik minden jót ígértek. Az árusok mindenhol szóba elegyedtek vele, és csak nagyon nehezen fogták fel, hogy semmit nem akar venni. Igen-igen, minden jópofa, de hogy felesleges kacat, ahhoz kétség sem férhet.
 ~ Áhá! ~ Ahogy meglátta az első édességes bódét, megszűnt számára a világ. Szorgalmasan kerülgette a tömeget, míg végül elérkezett a nyalánkságokhoz. ~ Juhéé! ~
 Amíg a sorára várt, alaposan szemügyre vette a portékát. Volt ott bolti cucc, de azokra kár is szót vesztegetni. Egy vásárban bagoly bertit venni olyan, mint színházban popcornt enni. Egyszerűen két másik dimenzió. De volt bőven házi készítésű is. Narancssárga, kék, zöld, hupilila gumicukornak kinéző kocka, gömb, háromszög, egyszerűen minden. ~ Az árusok hihetetlenül kreatívak tudnak lenni, ha arról van szó, hogy minél több profitra tegyenek szert. ~ konstatálta magában.
 - Mit adhatok? – kérdezte a kövér, mosolygós néni, épp olyan, akinek egy cukrospult mögött kell állni.
 - Azt hiszem, kérek három darabot abból a hosszúkás kék bigyóból, és hármat abból a szivárvány színű golyóból. Nem, abból inkább négyet. Éss… - és kér még mindenből egy kicsit. De sajnos nem hozta magával az üküküknagyanyja gyémánt eljegyzési gyűrűjét, így talán még sincs nála elég pénz. De három félét kellett vennie. Mindig háromfélét kell venni. Ez is egy vásári törvény. ~ De melyik legyen? ~ ha bárki ismerőse most megpillantaná, biztos hasát fogná a nevetéstől, hogy mekkora problémát csinál ebből.

Tiffany Elswood

Amanda tanácstalanul áll az édességes sátor előtt. Csak nem sikerül kiválasztani a harmadik féle nyalánkságát, és a néni is mindjárt megunja, és elkergeti egészen vissza, a szobájába. És emellett rettenetesen gáz, hogy ennyi időt fordít arra, hogy a megfelelőt kiválassza. Az emberek általában sokat szoktak gondolkozni olyan döntésekről, mint például, milyen házat vegyenek, hova járassák a gyereküket, milyen baglyot vásároljanak. Igen, ilyen fontos döntésekről, a lányoknál még az is ebbe a kategóriába tartozik, hogy milyen ruhát vegyenek fel. De hogy mennyire szánalmas dolog a cukikon ennyit agyalni…
 - Nem-nem, semmi más, ennyi azt hiszem, elég lesz! Köszönöm! – mondta gyorsan, és leszámolta a néninek a pénzt. Felmarkolta a zacskót, amibe a néni becsomagolta a színváltós és rózsaszín bigyókat, és óvatosan körülkémlelt, nem látta-e valaki a "nagy töprengést", mielőtt folytatta volna a túráját a bódék között. Nem volt szerencséje, ugyanis valaki kiszúrta ráadásul alig pár méterre. Ahogy a pillantásuk találkozott, Amanda rémülten elkapta a sajátját, és rögtön kombinálni kezdett az agya. ~ Úristen-úristen! Ő most meglátott! Biztos rajtam röhög, amiért ilyen sokat válogattam. A francba, miért vagyok ilyen béna?! ~ Óvatosan megint a lány irányába fordult, (merthogy lány volt az illető,) hogy felmérje, mennyire veszélyes. Akkor vette észre, hogy ő éppen a vattacukros emberkénél áll. ~ Áh, akkor nem vészes, viszont meg kell neki magyaráznom… ~ gondolta, majd egyenesen a lány indult el. Így közelről, hogy nem hömpölygött közöttük az egész falu lakossága, már jobban megismerte
 - Szia! Öhm, Tiffany, ugye? Szóval csak… Ja amúgy Amanda vagyok. Tudod. Hisz már láttuk egymást párszor. Azt akarom mondani.. Szóval amit az előbb láttál… - olyan akadozva beszélt, amit talán még Merlin díjjal is jutalmazhatnának. – Azért álltam... Szóval csak valami finomat kellett választanom a szobatársamnak. Ugyanis… öhm, tudod, ööö, ő nem tudott ma lejönni. Mert sajnos, sajnos beteg lett. Nem súlyos, helyre is tették már, de kicsit rosszul van még, és nem akart lejönni. Ezért megkért, hogy vegyek neki valamit. És ugyebár mi lehetne jobb ajándék egy falunapról, mint egy csomag… szóval ilyen bigyó. – esetlenül felmutatta a kezében lévő zacskót, majd pár percig azzal babrált, hogy betegye a táskájába. Mindezt csak azért, hogy ne kelljen a színjátszós társára néznie. Azért kíváncsian várta, mit lép erre a másik.

Mi..micsoda? – kapta fel a fejét rögtön értetlenül Amanda. Éppen a kis édességes zacskót próbálta belegyömöszölni a táskájába, de nem volt elég nagy a nyílás, ezért behúzta a cipzárt, és a zacsis kezét pedig leengedte a teste mellé.
 – Mi az, hogy pocsékul hazudok? – Amanda már tudta, hogy Tiff nem fogja kinevetni, ezért igyekezett levetkőzni gátlásait, és nem félelmét. - Csodás kis színészpalánta vagyok! Kikérem ma… Mi történt? – Már épp kezdett volna belemerülni a szónoklatba, de Tiff eltorzult arca egy pillanat alatt elhallgattatta.
 - Beléd jött valaki? Elég agresszívek ilyenkor az emberek. Tapasztalat. – mondta sokat sejtetően, a lány arckifejezésére utalva. ~ Vajon miért vág ilyen fájdalmas fejet? ~ De hamar ejti a témát, ahogy Tiff újra megszólal. ~ Ha nem nyávog, biztos nincs baja. ~  
- Tényleg? Akkor most kicsit megnyugodtam. Olyan nehéz választani mindig. – feleli kissé gyanakvóan Amanda, de a másik lány őszinte mosolya százszázalékosan meggyőzte, hogy már tényleg nincs mitől félnie, és a lánnyal nevet.
 - Ja? Igazából fogalmam sincs. Ezeket a rudakat azért, mert kékek, és mert tudnak mozogni. – mutatott a zacskóban békésen tekergőző sötétkék kábelekre. – És a szivárvány színeiben pompázó bogyócskákat pedig azért, mert váltogatja  a színét, nézd csak! – mutatta fel a kezében lévő zacskót. Most lesz éppen a lilából piros, azt hiszem. A lila a szivárvány utolsó… Naa! Várj meg! – Tifany elindult az Amanda által már oly jól ismert cukisbódé felé, aki pedig egy pillanattal később a lány nyomába eredt.
 - Amúgy téged Tiffanynak kell hívni? – kérdezi, amint beéri a zöldet, és egy perc múlva már ismét a sátornál állnak. Igaz, hogy együtt járt vele színjátszóba, de úgy igazából még sosem beszélgetett vele. Amanda elégedett mosollyal nyugtázza, hogy Tiffet is lázba hozták a színváltós golyócskái, egy apró fintorral pedig a Bagoly Bertit véleményezi.
 - Én sosem éreztem az ilyen bolti cukikat vásárba valónak. - kezd bele a vásárok alaptörvényeiről szóló kiselőadásába bizalmas hangon, miután a másik lány már mindenből választott. – Tudod azért, mert be vannak csomagolva. Na nem mintha nem szeretném ezeket, csak egyszerűen…  a vásárokba nem illenek. Ide azok illenek, amiket kézzel csináltak, meg helyi cuccból, meg ilyenek, vágod? Na mindegy, kicsit rögeszmés vagyok. Azért nem kell kidobni a kedvemért. – már megbánta egy kicsit, hogy beavatta a rellonost a kis idióta titkaiba, ezért leszakított egy kicsit az egyik rúdból, és szórakozottan rágcsálni kezdte.