Bogolyfalva község leghosszabb és legszélesebb útja. Járdái kőkemény hegyi kövekből készültek, ám némi bűbáj segítségével állandóan tisztán csillognak.
Az út mindkét oldalán apró, ám annál érdekesebb boltok sorakoznak. Itt található többek között a méltán híres Völgyessy Talárszabászat, Musou Hangszerboltja, vagy a papír- és tintaillat rajongóinak mindig nyitva álló Lectorius Tanszerbolt. Térj be egy üzletbe, hogy kiüríthesd harapós erszényed, vagy nézd, ahogy a bámészkodók csoportjain olykor keresztül nyargal egy-egy napi bevásárlását végző, seprűn közlekedő boszorkány. Akadnak azonban morcos, furcsa külsejű vándormágusok is, vigyázz a zsebeidre, ha nem akarod, hogy megszabadítsanak a tartalmától!

péntek délután| o
  | oo

Valami hihetetlen, hogy mennyire nagyon izgatott vagyok. Teljesen be vagyok zsongva. Annyira, hogy suli után nem hazakocogtam – ahogy szoktam- hanem hoppanáltam, hogy minél előbb elkezdhessek készülődni az esti programra. Persze azt mondanom sem kell, hogy rekord idő alatt kész lettem, még saját magamhoz képest is, pedig alapból nem szoktam órákig pepecselni azzal, hogy mit veszek fel meg ilyesmi. Szóval egy ideig otthon róttam a köröket, és percenként néztem az órára, hogy mikor indulhatok már el. Tuti megátkozták, mert vagy tíz percen keresztül mutatta azt, hogy nem telt el egy perc sem. Amikor már végképp nem bírtam mit kezdeni magammal akkor inkább elhagytam a házat és igyekeztem a lehető legkisebb léptekkel ténferegni a faluban. Mosollyal az arcomon fedezem fel az újabb díszeket, ebből már afféle megszokást csináltam. Nap mint nap látom ezeket a kirakatokat, végigjárom az utcákat, keresve az újdonságot. Az egyik ablakban táncoló hóember előtt különösen sok időt töltök, nagyon mókás darab.
Végül – mivel nem szeretném ha a  barátomnak várnia kellene rám – jóval a megbeszélt idő előtt lecövekelek a könyvesbolt előtt. Vagyis jóval azelőtt, hogy Thomas ideérhetne, hiszen mindig korábban érkezik. Pompás választás volt ez a hely, hiszen örömmel nézegetem a kirakatba kiállított könyveket. Van is olyan, amit megjegyzek magamnak, hogy talán megveszem. Kesztyűbe bújtatott kezem a piros szövetkabátom zsebébe mélyesztve, sálba bugyolálva, sapival a fejemen nézelődöm egy darabig, majd hátat fordítok az üvegnek és az embereket kezdem el figyelni. Megállás nélkül karácsonyi dalokat dúdolok, nem is csoda. Mondtam már, hogy be vagyok zsongva hogy nemsokára már a karácsonyi vásárban fogunk kóvályogni a barátommal? Meg attól, hogy nemsokára karácsony? Az első karácsonyom az új helyemen, csoda izgalmas. Már alig várom, hogy beszerezzek még pár díszt meg miegymást. Meg apróságokat. Aj, csoda klassz lesz!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=783890#post783890][b]Juhász Laura - 2019.12.16. 18:39[/b][/url]

péntek délután| o
  | oo

Valami hihetetlen, hogy mennyire nagyon izgatott vagyok. Teljesen be vagyok zsongva. Annyira, hogy suli után nem hazakocogtam – ahogy szoktam- hanem hoppanáltam, hogy minél előbb elkezdhessek készülődni az esti programra. Persze azt mondanom sem kell, hogy rekord idő alatt kész lettem, még saját magamhoz képest is, pedig alapból nem szoktam órákig pepecselni azzal, hogy mit veszek fel meg ilyesmi. Szóval egy ideig otthon róttam a köröket, és percenként néztem az órára, hogy mikor indulhatok már el. Tuti megátkozták, mert vagy tíz percen keresztül mutatta azt, hogy nem telt el egy perc sem. Amikor már végképp nem bírtam mit kezdeni magammal akkor inkább elhagytam a házat és igyekeztem a lehető legkisebb léptekkel ténferegni a faluban. Mosollyal az arcomon fedezem fel az újabb díszeket, ebből már afféle megszokást csináltam. Nap mint nap látom ezeket a kirakatokat, végigjárom az utcákat, keresve az újdonságot. Az egyik ablakban táncoló hóember előtt különösen sok időt töltök, nagyon mókás darab.
Végül – mivel nem szeretném ha a  barátomnak várnia kellene rám – jóval a megbeszélt idő előtt lecövekelek a könyvesbolt előtt. Vagyis jóval azelőtt, hogy Thomas ideérhetne, hiszen mindig korábban érkezik. Pompás választás volt ez a hely, hiszen örömmel nézegetem a kirakatba kiállított könyveket. Van is olyan, amit megjegyzek magamnak, hogy talán megveszem. Kesztyűbe bújtatott kezem a piros szövetkabátom zsebébe mélyesztve, sálba bugyolálva, sapival a fejemen nézelődöm egy darabig, majd hátat fordítok az üvegnek és az embereket kezdem el figyelni. Megállás nélkül karácsonyi dalokat dúdolok, nem is csoda. Mondtam már, hogy be vagyok zsongva hogy nemsokára már a karácsonyi vásárban fogunk kóvályogni a barátommal? Meg attól, hogy nemsokára karácsony? Az első karácsonyom az új helyemen, csoda izgalmas. Már alig várom, hogy beszerezzek még pár díszt meg miegymást. Meg apróságokat. Aj, csoda klassz lesz!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=783925#post783925][b]Thomas Middleton - 2019.12.16. 20:55[/b][/url]

LAU
péntek délután az adventi vásárra menet | #lookingforsomeonespecialGIF


Csöndes bár a falu, ahogyan szokott, mégis ott száll a szélben az a kedves, tompa moraj, amely azt jelzi: megnyitott a karácsonyi forgatag. Szinte hív magához hangjaival, illataival és az ünneppel, amit áraszt. Aki az utcákon sétál, oda tart szinte mind. Hullámokban érkeznek az arra járulók, olykor barátnőm úgy is érezheti, csaknem egyedül van kint. Az üzletekben vásárlóktól is egy világ választja el. Ami igazából csak egy kirakatüveg. Elég az hozzá, egy ilyen magányos pár percet tör meg egy helyes kis szapora kopogtatás. Egy fiatal pitbull körmei kopácsolnak a macskaköveken, ahogy feltűnik a sarkon befordulva, s izgatott farokcsóválással halad egy megszaglászandó cserepes fenyőhöz a virágkereskedés előtt.
- Nagyon szép kis fa, mi? - jön a másik hang, lágyan, nem kevésbé lelkesen, ahogy előlépek én is kutyusom nyomában és hajolok le megsimogatni érdeklődő buksiját, aztán felegyenesedek, körbenézek. Tekintetem természetesen barátnőmet keresi. Rajtam téli csukám, sötét nadrág, rövid, barna kabátom alatt fekete, kapucnis pulcsi, nyakam körül egy zöld-kék skótkockás, meleg sál. A pirosban pompázó lányt előbb veszem észre, mint magát a könyvesboltot. Nahát, már itt van? Rögtön szélesen elmosolyodom és odaintek.
- Gyere, Herceg!



Gyere - paskolom meg combomat, visszanézve állatkámra, aki most már egy másik növényt tanulmányozott bőszen. Ahogy szólítom, nyelvét lógatva lohol is utánam, amitől úgy néz ki, mintha mosolyogna.
- Szia - köszönök rá vidáman, majd lenézek Hercegre.
- Emlékszel rá? Ő Lau, tudod - magyarázom a mellettem megtorpant blökinek, aki fejét édesen félrebiccentve néz fel rám és hallgat engem. Közelebb lépek barátnőmhöz, megsimogatva a karját, hogy ha most kicsit újra is kéne ismerkedniük ebben a tök más közegben, Herceg akkor is értse, hogy ő hozzám tartozik és nem kell tartania tőle. - Ő Lau - ismétlem, lehajolva közben és odanyúlva megdögönyözve a szürkeség fülét. Így most egyszerre fogom kettejüket. Ja, meg eleve imádok ismételgetni szavakat meg mondatokat, egy kutyussal meg aztán egészen nyugodtan megtehetem. Közelebb húzódik hozzánk. Úgy tűnik, részéről jöhet az üdvözlés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=783947#post783947][b]Juhász Laura - 2019.12.16. 21:34[/b][/url]

péntek délután, karácsonyi vásárba tartva| o
  | oo

Izgatott gyerekek szaladnak el mellettem, és hirtelen erős késztetést érzek arra, hogy velük tartsak. Hogy én is a mindenféle jóval kecsegtető vásári forgatagba vessem magam. De majd hamarosan, ezzel nyugtatgatom magam. A kastélyban lakóknak most ezerszer könnyebb, hiszen nem azt látják minden áldott nap (vagy nem feltétlenül), hogy micsoda sürgés-forgás-szervezkedés van a faluban. Én már mióta az üresen álló bódék, letakart koripálya bűvöletében vagyok, napról napra egyre izgatottabban. Őszintén szólva nem is nagyon tudom, hogyan voltak képesek elviselni az ismerőseim mostanában.
Előbb észreveszem a párost, mint ők engem, de azt nem tudnám megmondani, hogy a kutyus lépteit hallom-e meg előbb, vagy a barátom hangját. Igazából mindegy is, a lényeg, hogy széles mosollyal az arcomon figyelem őket és csupán egy pillanatra szalad fel a szemöldököm, ami szinte azonnal elismerésbe megy át. Csak így, mindenféle nélkül közlekednek. Ügyes, jó kutya.  Amíg Thomas észre nem vesz addig van időm megfigyelni őket rendesen. Herceg csüng a fiú szavain, okos szemével úgy néz rá, mintha mindent értene. Mintha a fiú lenne a világ közepe. Így is van, ennek így is kell lennie. Thomas pedig, na hát őt nem kell bemutatni.
- Sziasztok! – köszöntöm őket melegen rájuk mosolyogva és türelmesen, higgadtan álldogálok, barátságosan a kutyusra nézve. Elfojtom a vigyoromat, amikor szabályosan be vagyok mutatva az állatnak, nem csupán szóban, de testbeszéddel, tettekkel is.
- Szia Herceg! – üdvözlöm külön a blökit is várva, hogy valamiféle jelt adjon a továbbiakról. Amúgy is szeretek ráköszönni az állatokra, az meg, hogy még hasznos is külön jó. Sok mindent ki tudnak olvasni az ember hangjából, na meg nem árt azért valahogy jelezni, hogy mindjárt összetaperolom. Közelebb lép hozzánk a szürke kutyus, egy pillanatra Thomasra nézek, az ő beleegyezését is kérve, majd lassan előre nyújtom jobbomat, hogy megszaglászhassa. Haladjunk szépen lassan, csak sorjában.
– Nagyon ügyes okos kutyus vagy. Így közlekedni póráz nélkül, bizony nagy szó ám – dícsérem kedvesen az állatot miközben végig a rezdüléseit figyelem. Hogy amint bármiféle bizonytalanság észlelhető rajta már húzódjak is vissza teret adva neki. Legszívesebben nyilván térdre borulnék a macskakövön és agyon simogatnám, sőt ölelgetném és puszilgatnám is az ebet. De majd később erre is sor kerül, reméljük. Rápillantok a barátomra és egyszerűen érdeklődöm a hazavitelről, az otthoni körülmények megszokásáról, az összeszokásukról. Látszólag teljesen egy hullámhosszon vannak, és kétlem hogy bármi gubanc lett volna. De inkább megkérdezem, legalább szokja a hangomat is Herceg. – Hogy vagytok?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=783963#post783963][b]Thomas Middleton - 2019.12.16. 22:42[/b][/url]

LAU
péntek délután az adventi vásárra menet | #tellingyoumoreGIF


Valahogy úgy veszem észre a kutyámon (a kutyámon!!), hogy mindenkivel újra kell ismerkednie, akivel egy ideig nem találkozik. Egy picit még velem is. Mindössze pár napja hoztuk el a menhelyről. Azóta mindig beadom Rileyhoz, mikor én suliban vagyok és mikor megérkezem érte, mintha egy picit hozzám is csak lassan közeledne. Pár másodperc csak, ám olyan hosszúnak tud tűnni. Azt látom, hogy tudja, ki vagyok és azt is, hogy kedvel, viszont tart talán attól, hogy átadja magát. Kétkedik, hogy tényleg azért vagyok-e itt megint, hogy hazavigyem. Hogy vele legyek. Hogy a gazdája legyek. Vagy csak meglátogattam és nem viszem már többé haza. Ettől mindig összeszorul a szívem, de azzal nyugtatom magam, hogy idővel, mikor már a nagyon sokadik alkalommal is hazaviszem, mint mindig, akkor talán felszabadultan köszönt majd. Mer majd örülni nekem teljes szívéből rögtön, ahogyan én teszem vele.
Öntudatlanul bólintok a lánynak, hogy csak nyugodtan, nyúljon felé. Herceg pedig dugja nedves orrát és szaglászik, majd fejét is mostmár feljebb emeli. Mosolyogva figyelem őket, bár a dicséretet kicsit furcsállva hallgatom, mire viszont mondanék valamit, barátnőm érdeklődni kezd rólunk.
- Pompásan. Elég hamar megszokta otthon. Bár lehet, az ágyát át kell majd raknunk az ágyam mellé, mert mindig ott akar aludni - mesélem sugárzón, szeretettel pislogva lefelé a hol komótosan, hol szaporábban farokcsóváló blökire. Szavakba se tudom önteni, milyen varázslatos az, hogy az életem része lett. Hogy ott jön-megy körülöttem folyton, hogy ott durmol esténként nem messze. - Reggel sétálunk egyet suliba jöhet, aztán délután hazafele, aztán még este is leugrunk - taglalom a napi rutint, ami eddig igazán jól beválik. - Rileyhoz adom be, amíg én a tanodában vagyok, a kertjében klasszul elvan. Aztán együtt megyünk haza. Mármint hazadobnak minket. Riley vagy apa. Hoppanálgatás lett az új menet, hiszen vele nem kandallózhatok - árulom el ezt a kulisszatitkot is. De még minden eléggé kialakulóban van. Lehajolok és én is megsimogatom mostmár. Nehezen bírok néhány percnél többet, hogy ne szeretgessem.
- De... pórázon van különben - jövök elő azzal végre, amit előbb akartam kinyögni. Na nem a kutyusom okosságát elvitatandó, csak a félreértések tisztázására. Miközben pedig ezt elmondom, a barna bőrnyakörvére mutatok. Mintha ezzel bármit is elmagyaráznék. És én abban a hitben is vagyok, hogy ezt teszem. Aztán leesik a tíz knút: a mugliknál biztos más a póráz.
- Itt fogom - tűröm fel kabátom ujját, felmutatva kezem. Csuklómon egy ugyanolyan anyagú karkötő ékeskedik, mint amilyen darabot Herceg visel a nyakában. Még a kis ezüst csat is egyezik. Vajon annyira más ez náluk, hogy nem is tudja, hogy működik?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=784063#post784063][b]Juhász Laura - 2019.12.17. 17:54[/b][/url]

péntek délután| o
  | oo

Megkapom az engedélyt, és már megy is az ismerkedés. Én ugyan tökéletesen jól emlékszem Hercegre, de természetes, hogy neki nem árt egy kis emlékeztető. Főleg mert a menhelyen inkább a leendő gazdijával volt elfoglalva, ami így is volt jól. No meg amúgy is idő kell neki, mire megszokja az új helyzetet, a gazdiját, az otthonát, a szokásait. A hozzá közel állókat, akikkel gyakran találkozik. Nagyon intelligens eb, úgyhogy nem lesz neki gondja ezzel, hamar beilleszkedik majd.
Miután megszimatolt rendesen a blöki meg is simogatom a buksiját, megvakargatom a füle tövét, azt minden kutyus szereti. Közben pedig egyre nagyobb vigyorral az arcomon hallgatom Thomast, hogy is telnek a napjaik együtt.
- Hát ez nem is meglepő, hogy a közeledben szeretne aludni. Azon csodálkozom, hogy nem az ágyadba akar betelepedni – vigyorgok rá a barátomra. Hát vagy lehet, hogy akar, csak még nem mer, ki tudja. Időközben le is guggolok, hogy ne kelljen hajolgatnom a további simihez. Herceg vállát, lapockáját simítom át, elcsodálkozva azon, hogy milyen izmos. Mármint látszik rajta, hogy az, csak hát na, így azért akkor is más. – Rileyhoz? Azt meghiszem, hogy jól el van nála – bólintok egyet arra gondolva, hogy a doki nagyon is jól kijön az állatokkal. Azonban az enyhe meglepettséget nem tudom elég gyorsan eltüntetni az arcomról. De hát gondolhattam volna erre, hiszen Thomas csak nem hagyja már teljesen egyedül a tök üres lakásban a kutyáját. A kert az sokkal jobb, meg Riley elég gyakran haza tud látogatni munka közben. Sőt, akár Thomas is, ha lyukasórája van éppen. Milyen klassz is lenne ha behozhatná magával a suliba Herceget! A gondolataim hamar vidámabb irányt vesznek, ahogy elképzelem a kastély falai között fel-le száguldozó kutyát, a nyomában kacagva futó Thomast. Na meg az is leesik, hogy mindjárt itt a téli szünet, akkor aztán nem lesz suli. És egész álló nap együtt lehetnek majd. Jó lesz.
- Azt hittem, hogy lehet kandallózni állattal, ha ölbe tudod venni és megmarad nyugton – árulom el én is, hogy nem vagyok túl tájékozott ebben a kandallós témában. Még mindig nem. Szerencsére nem is kell már vesződnöm azzal, hogy megszokjam, ha nagyon muszáj akkor hopp és kész. Állattal mondjuk még nem próbáltam. – Jól viseli a hoppanálást? Nincs tőle rosszul?
Hát igen, kérdésekből változatlanul kifogyhatatlan vagyok, viszont tényleg nagyon igyekszem ám visszafogni magam. Elég sok mindent meg tudok így is. Most például azt, hogy a kutya pórázon van. Hogy mi? Értetlenül meredek rá a nyakörvre, ami igazán pompás darab, már megfigyeltem a simogatás közben is. Lassan felállok és  ismét szemügyre veszem. Majd Thomas csuklóját is megvizitálom, egyre jobban elkerekedő szemekkel. Mivel a kutyust nem akarom azért annyira összetapcsikolni – még nem ismer annyira ugyebár – ezért a barátom kezén lévő anyagot tapintom végig, keresve valamiféle láthatatlan zsinór vagy fonal vagy akármi nyomát. Hiszen valahogy egymáshoz kell, hogy rögzítve legyenek!
- És ez hogy is működik? A tiédet meg az övét összeköti ilyen láthatatlan bőrszíj? Vagy fémszerű? Milyen hosszúra tudod elengedni? Hogy tudod kibogozni ha beletekeredik valamibe, hiszen nem látod – továbbra is értetlenül nézek, ujjaim tovább vezetve a karkötőjén. Ami egyébként nagyon szép darab. Ezt persze nem sikerül közölnöm, hiszen annyira meglep ez az egész. Aztán egyszer csak mozdulatlanná dermedek, ahogy bekúszik a fejembe egy gondolat. Na várjunk, valamiféle varázslat lenne az egész? És amolyan gondolati módon működne?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=784146#post784146][b]Thomas Middleton - 2019.12.17. 21:09[/b][/url]

LAU
péntek délután az adventi vásárra menet | #tellingyoumoreGIF


Az ágyamba való betelepülésen csak mosolygok magamban, kicsit talán szégyellősen. Igen, az a helyzet, még csak éppen, hogy nem mancsolt fel a fekhelyemre, de nagyon úgy ült ott mellette, hogy szerintem elég lett volna megpaskolnom magam mellett a paplant és már ugrott volna fel. Én meg szívesen tettem is volna. Csak nem tudom, aludhat-e velem. Hogy nem baj-e ilyenre rászoktatni. Még ezt Liam bácsival meg akarom beszélni. Bizony, kis izomköteg a kutyus különben.
- Hát velem nem lehet - vonok vállat, elhúzva a számat. - Gondoltam, a Mancs-hely napközijére is, de... az fura lenne. Mármint... valahogy nem akarom visszavinni oda, ahonnan elhoztam. Nem akarom, hogy összezavarodjon - ecsetelem elkomolyodva, hiszen sokat töprengtem ezen. Örültem, mikor Riley felajánlotta a kertjét és szerencsére a szürkeség igazán rendes kutyus, nem okoz galibát a jámborszarvasnál. Otthon semmiképp sem akartam hagyni egész napra egyedül. Egyelőre nem.
- Nem tudom, de... vele ez úgyse nagyon megy - adom a lány tudtára, hogy én se vagyok annyira képben a közlekedésről. Nekem azt mondták, vele nem fogom tudni a hopp-hálózatot használni és én ezt elfogadtam. Ettől még lehet úgy, ahogy a barátnőm mondja. Lehet, ezek az okok.- Jól - bólogatok mosolyogva. A varázskedvencek általában hamar hozzászoknak ehhez az utazásformához is. Nem probléma számukra.
Igen, nagyon úgy látom, hogy nem igazán tudja, hogyan működik a póráz. Azt se értem túlzottan, mit keres annyira a levegőben. Aztán elmondja. Csodálkozón emelkedik meg szemöldököm. Annyi kérdésem volna, hogy hirtelen azt sem tudom, melyiket tegyem fel. Jól értem, hogy náluk valami vezetőszár van? Össze van kötve a kutya meg a gazdája valami kötéllel? Dehát az... az hogy lehet? Nagyon bonyolultnak hangzik. Hú, pedig mintha láttam volna ilyet már.
- Nem, nincs semmi hasonló - kezdek lassan válaszolni a láthatatlan bőrszíjat illetően, miközben még próbálom feldolgozni, amiket az érdeklődése által megtudni véltem. - Amit én a karkötővel teszek, azt ő érzi a nyakörvén. Például, ha húzom, akkor tudja, hogy szeretném, hogy lassítson - vonom is kicsit hátra kezem, mire Herceg rám néz, hogy dehát most mi van, ő itt álldogáll, nem megy sehova. - Okos vagy nagyon - hajolok is le édeskedni kicsit vele. - Vagy tartom - szorítom egyszerűen ökölbe a kezem. - Most nem tud elmenni - rázom meg üstököm. Tehát nem ténylegesen a karkötővel teszem, amit teszek, csak éppen az érzi izmaim feszülését, mozdulataim jellegét, amelyeket egyértleműen a kutyámnak szánok. Csak nekem ugye ez olyan természetes, hogy így tudom csak Launak elmagyarázni. Fürkészem őt, érti-e, vagy rosszul ecsetelgetem.
- Úgyhogy igaziból olyan, mintha a nyakörvét fognám, csak nem vagyok ott - teszem ezt még hozzá, amivel lehet, csak még jobban megakavarok mindent. Vagy nem? Ugye nem? - Amikor pedig nem használom, akkor csak jöhet-mehet, ahogy akar - legyintgetek kicsit kezemmel, ezzel közben el is engedve őt. Bár ebből semmi nem látszik, hiszen ugyanúgy itt van velünk, mint eddig. Viszont ez már az ő döntése. Na majd, ha megyünk valamerre, meglesz a bemutató.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=784310#post784310][b]Juhász Laura - 2019.12.18. 18:56[/b][/url]

péntek délután| o
  | oo

Ó, szóval hogy erre ráhibáztam. Hát így már mindjárt más. De most komolyan, nem logikus? Ha egyszer az én macskám is a fiúval akar aludni, akkor majd pont hogy az ő kutyája nem akarna? Hű, zsúfolt lesz az ágya akkor ha beengedi a szürkeséget, mármint elférnének ketten azon a keskeny ágyon? Nálam ugye n…na elég. Ezt itt most be is fejeztük. Szóval a kutyus egyelőre a saját fekhelyén alszik, és minden klafa.
- Az tényleg nem lenne okos ötlet. A legszuperebb az lenne, ha veled lehetne órákon is, szerintem van annyira okos, hogy meg se moccanna és csak aludna amíg te bájitalt főzöl vagy ilyesmi. De nyilván ez ugye veszélyes, szóval … jó megoldás, hogy Rileynál van – a körülményekhez képest a legjobb. Mondtam én, hogy Thomas jó gazdi lesz. Azon azért picit meglepődöm, hogy miért nem megy a szürkeséggel a kandallózás. Mármint, elbírná, nem? Vagy, a sok izom miatt olyan nehéz? Esetleg fickándozna? Mondjuk ő jobban tudja, biztos megkérdezte, hogy lehet-e, nem lehet és talán azt is, hogy miért. Én csak tippelgetek itt. A lényeg, hogy a hoppanálással nincs baj. Arról mondjuk fogalmam sincs, hogy a varázsvilághoz szokott állatok mennyivel könnyebben alkalmazkodnak az ilyen utazási formákhoz, mint a mugli társaik. Sose próbáltam utazni egyikkel sem úgy igazán. Vonatoztunk Benitoval, de az más. Lehet, hogy vele kezdem a társashoppanálás gyakorlását. Ha valamit elrontok ő úgyis azonnal jelzi, fájdalmasan.  
Na ez azért így nem teljesen igaz. Tudom, hogy működik egy póráz. Rácsatolod a kutya vagy akármi nyakörvére a szíjat, vagy fém láncot -attól függ miből van- és fogod a fogantyús végét. Így nem tud messzebb menni. Ez egy póráz. A mugli világban. Itt nyilvánvalóan nem. Szóval én csodálkozom az ő módszerükön, ő csodálkozik a miénken. Talán majd egyszer elmagyarázom neki a mugli-félét is, de jelenleg sokkal izgalmasabbnak tűnik az, hogy most hogy van Herceg idekötve hozzá.
- Tehát, ha csak úgy szimplán van a kezed és lóbálod összevissza, akkor nem használod? Vagy úgy teszel mintha húznád vagy mintha szorítanál, tartanál valamit és akkor ezeket érzékeli az ő nyakörve is? – fogalmazom át egy kicsit, hogy jól értem-e a működését. Legalábbis, amit elmondd nekem abból ez jön le. – És a karkötőd tudja, hogy mikor szeretnéd a kutyát irányítani és mikor fogsz meg csak úgy valami mást?
Lehet, hogy ez egy hülye kérdés. Biztos valamiféleképpen ki tudja szűrni a karkötő a mozdulatokat. Vagy, nem tudja? És akkor abba a kezébe nem foghat semmit meg nem csinálhat vele semmit, amíg kutyát sétáltat? Az milyen fura lenne már, nem, ez tuti hogy nem így van. Egyébként a nyakörv fogó részről a magyarázat az pont, hogy teljesen érthető számomra és logikus is. Annyi, hogy nem ott a kutya mellett állva fogja meg a nyakörvet, hanem tök messze és a varázslat megoldja a többit. Tiszta sor. Láttam én már ennél jóval cifrábbakat is.
- És a szájkosár? Tudod, hogy ne harapjon meg még véletlenül sem más kutyát vagy embert. Ami kell, ha fel akarsz szállni vele valamiféle járműre – kérdezek tovább félrebillentett fejjel, tovább simogatva a kutyust. – Vagy, ilyen nincs nálatok? És … és, mi a helyzet a kajával? Kunyerál? – teszek fel még többet a kifogyhatatlan táramból, majd hirtelen elhallgatok és szégyenlős mosollyal az arcomon nézek az újdonsült gazdira. – Bo-bocsánat, csak ez annyira … ajj…Thomas ez olyan izgalmas. Van egy kutyusod! – mintha nem tudná …

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=784658#post784658][b]Thomas Middleton - 2019.12.20. 22:40[/b][/url]

LAU
péntek délután az adventi vásárra menet | #talkingtohimGIF


Ez az utazásmegszokás ilyen evolúciós és genetikai dolog, amikről én nem sokat tudok. Addig mindig értem, amíg éppen magyarázzak, viszont visszamondani nem lennék képes. Pedig egyszerű: egy középkori ember nem bírna autómobilba ülni, mert a szervezete nincs ilyen sebessége szokva, hiszen az anyukájáé sem volt és az ő anyukájáé sem, míg ma már egy csecsemő is simán elvan egy kocsiban sok-sok kilóméter per órával. Hozzászokott az ember az évszázadok alatt. Ugyanígy van ez a hoppanálással. A varázslók és varázslények jobban bírják, mint varázstalan társaik. Oké, én mai napig kicsit rosszul vagyok tőle meg először sokan, de ez más kérdés.
- Akkor nem - bólogatok és valamiért meg is lóbálom a kezem. - Igen, ha azért csinálok valamit, hogy Herceget vezessem, akkor igen - válaszolgatok tovább, bár azt a vagyot az elején nem nagyon értem. A kettő egyszerre teljesül. - Tudja - erősítgetem meg ismét. Így van, ahogy mondja. Hogy mindezt hogyan tudja érzékelni egy csuklómra szorított bőrdarab? Hát... hogyan ne tudná, ha egyszer póráz? Ezért van. Ez a bűbája lényege.
- Hogy... micsoda? - vonom össze nagyon erősen a szemöldökömet. Ezt a szájkosár dolgot még csak elképzelni sem tudom. - Én még nem hallottam róla - mondom kicsit révetegen, ahogy elgondolkozom ezen. - Hát... néha odamegy a tálkájához reménykedve, hátha újra töltődött bele az enni, ha meg nem, akkor jön és néz, aztán megint elmegy a konyhába, aztán visszajön és néz és nyüszög - mesélem szeretetteljes mosollyal, és persze már megint úgy alakult, hogy simogatom. Ő mondjuk nem figyel rám, a mellettünk elhaladókat kémleli.
- Igen - nyögöm, elbicsakló hangon, aztán megköszörülöm a torkom, mert nem hittem, hogy ez így fog kijönni belőlem, de igen: van egy kutyusom.
- Na? Megyünk? - bökök fejemmel a vásár felé és hamarosan indulunk is. A szürkeség előre kolbászol, és miközben beszélgetve bandukolunk a forgatag irányába, láthatja barátnőm, ahogy olykor megmozgatom kicsit kezem. Egészen úgy fest, mintha csak tornáztatnám vagy néha, mintha lazán el akarnék kapni valamit a levegőben, de éppen csak felemelem ilyenkor. Herceg pedig rendre hátranéz ránk ekkor vagy meg is áll. Egyre közelebb érünk ehhez az ünnepi varázslathoz. A vidám zsivaly, a kedves dallamok, a meleg illatok, a simogató fények, ... mesés.
- Ne aggódj, Herceg, te itt maradsz - lépek egy falból kiálló kampóhoz, leveszem karkötőm, ráakasztom és hüvelykujjamal birizgálom kicsit. Mint amikor tekersz valamit. Leguggolok kutyusomhoz és simogatom buksiját. - Mi bemegyünk a vásárba Lauval. Gyakran látsz majd minket, meg néha ideköszönünk neked. De te csak nézelődj nyugodtan - magyarázom el neki, mi következik. Ha bárki egy pillanatig is azt hitte, hogy nem fogok a kutyámhoz állandóan beszélni, ráadásul úgy, mintha minden szavamat értené, nagyon tévedett. Én hiszem, hogy ért.
- Sok lenne neki ennyi ember - magyarázom meg a lánynak, miért nem visszük magunkkal, miközben felegyenesedem és várom, részéről is bevethetjük-e magunkat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=784664#post784664][b]Juhász Laura - 2019.12.20. 23:46[/b][/url]

péntek délután, vásárba érkezvén | x | o
 

Pont ezért nem értem. Az rendben van, hogy egy varázslény jobban bírja. Mondjuk egy crup. Az varázslény. De egy pitbull terrier szerintem nem az. Mármint nem csak a varázsvilágban létező állat, hiába született ilyen helyre. Lehetséges, sőt mi több valószínű, hogy mugli eredetű ugyebár. Hm, mondjuk ha már ő a sokadik generáció óta varázslók közt élők leszármazottja … oké, nem mondtam semmit. Azt hiszem már értem miről van szó.
A pórázas dolgot is úgy tűnik, hogy jól értelmeztem. Azt továbbra is magas, hogy honnan tudja a karkötő, hogy mikor mit akar. De komolyan, honnan tudja? Elhiszem, elfogadom, hogy tudja. Mert hát láthatom is, hogy tudja. De … hogy? Annyira szokatlan ez nekem, és annyira új, hogy egyelőre még a mugli felfogás dolgozik bennem. Majd hamarosan napirendre térek a dolog felett.
- Hát, mondjuk elég intelligensek a varázslók állatai a muglikéhoz képest. Szóval nyilván nem harapdálnak össze-vissza. Ó meg várj csak, ti nem is nagyon közlekedtek úgy tömegközlekedéssel – kapom a kezem a homlokomhoz, de végül nem csapok rá. Nem szeretném megijeszteni a kutyust. Hogy még mennyire mugliként kezelem ezt a témát … hát ezt tökéletesen visszaadja a ’ti’ szócska.
- Úgy értettem, hogy amikor eszel, akkor nem nézi-e ki a szádból a falatot – felelem gyengéden miután mosolyogva végighallgattam hogyan működik ez a kajakérő dolog. Lehet, hogy nem fordított pontosan a kereszt, vagy nem létezik ez a kifejezés angolban, amit használtam. De így rendesen elmondva biztos átmegy rendesen a szöveg. Az elérzékenyülő hangra csak elmosolyodom, egyáltalán nem meglepő ezt hallani.
- Igen, mehetünk – bólogatok mosolyogva és egy ideig csendesen baktatok Herceget figyelve meg Thomast, ahogy irányítja. Őszintén szólva nekem ez eléggé bonyolultnak tűnik. Lehet, hogy csak így külső szemlélőként és teljesen logikus és egyszerű lenne ha én is használnék néha ilyesmit.
– És, tud valamilyen trükköket? Ül, fekszik, pacsit ad, apportíroz ilyesmi? - ó ne, még több kérdés, még több kérdés. Valaki most már igazán elhallgattatna! Hál’ Istennek a vásár egyre közelebb kerül hozzánk, így egy kicsit elterelődik a figyelmem. Napok óta figyelem, ahogy a nyitásra készülődnek. Elképesztően izgalmas, hogy végre meg is vannak nyitva a bódék. Tekintetemmel gyorsan körbepásztázok, naná hogy gesztenyeárust keresek. Mi más? Egy éve erre várok!
- Itt marad? De … ó, értem – hökkenek meg észrevéve, hogy a kutyust kiköti és elmagyarázza neki, hogy mi fog most történni. Oké, nem nevezném kikötésnek, hiszen láthatóan semmit nem köt sehova. Ez is szokatlan, de kétség kívül sokkal jobb megoldás, mintha ténylegesen kikötné. Belecsavarodhatna, megfojthatná magát. Egy újabb pont a varázsvilágnak. Megsimogatom „búcsúzóul” én is a kutyust, aki okos tekintetét le sem veszi a gazdájáról. Hihetetlen intelligensnek látszik.
- Nem szereti a tömeget ezek szerint? Hm, szerinted találunk neki valami finomságot a vásárban? – érkezik egy újabb kérdés tőlem, miközben beérünk a bódék közé. Persze néha azért lopva hátrapillantok, hogy viselkedik az eb, hátha esetleg vissza kell sietnünk megnyugtatni, vagy hasonlók. – Szeretnék venni valamiféle díszeket a lakásba, ha találunk. Tényleg, azt láttad, hogy a pizzázó előtt kint vannak a kukoricafigurák? Karácsonyi dalt énekelnek, nagyon szuper!