Bogolyfalva község leghosszabb és legszélesebb útja. Járdái kőkemény hegyi kövekből készültek, ám némi bűbáj segítségével állandóan tisztán csillognak.
Az út mindkét oldalán apró, ám annál érdekesebb boltok sorakoznak. Itt található többek között a méltán híres Völgyessy Talárszabászat, Musou Hangszerboltja, vagy a papír- és tintaillat rajongóinak mindig nyitva álló Lectorius Tanszerbolt. Térj be egy üzletbe, hogy kiüríthesd harapós erszényed, vagy nézd, ahogy a bámészkodók csoportjain olykor keresztül nyargal egy-egy napi bevásárlását végző, seprűn közlekedő boszorkány. Akadnak azonban morcos, furcsa külsejű vándormágusok is, vigyázz a zsebeidre, ha nem akarod, hogy megszabadítsanak a tartalmától!

Őrnagy ismét világot látni indult, két napja, és azóta sem láttam színét, pedig nem valami könnyen olvad bele az árnyékba a narancsvörös szőrével. Nem kizárt, hogy sikeresen kisurrant valamelyik diák nyomában a toronyból és útnak indult Attila háza felé. Vagy ki tudja, lehet, hogy éppen Matthew udvarára támadt kedve benézni, netán csak másik macska után kajtat. Nem tudom én, mi járhat egy macska agyában, mi hiányzik neki vagy éppen mi nem. Na mindegy, megnézem, ahol fel szokott bukkanni időnként, hátha előkerül, ha meg nem, csak elténfereg Attiláig, ha éhes. Az mégiscsak közelebb van, mint a kastély. Ha már itt vagyok, még benézek a házhoz, úgyis ott maradt a Hellerből a második kötet, aztán meg körbesétálom azt a néhány utcát, ami van. Szerencsére mégsem egy nagyobb helység közelében lakom, ahol aztán plakátolgathatnám, hogy elveszett macskát keresi gazdája. Hm, tulajdonképpen itt sem lenne annyira hülye ötlet, ha nem kerül elő, csak mégis Őrnagyról beszélünk. Kóborolt már el négy napra is, amikor még idelent laktam, és nem mintha nem aggódtam volna miatta, de mindig hazatévedt eddig. Remélem, nem eszi meg egy kutya sem előbb, pedig amilyen szemtelen egy szőrcsomó tud lenni. Hjaj, hogy miért kell ennek a macskának annyira a kaland. Bezzeg Pamacs ki nem teszi a lábát a szobámból, ha ember jön, még be is mászik valamelyik bútor alá. Kelleni fog nekem egy újabb macska ezek mellé egyáltalán? Pedig már felmerült, hogy befogadom a harmadikat is, azt az amerikai csonkafarkú kölyköt, ami aztán végképp megtölthet mindent szőrrel, ha eddig a másik kettő nem tenné meg. A főutcán végigsétálva már lemondóan sóhajtok csak. A macskák fognak a sírba tenni egyszer, mert nem tudok ellenállni ezeknek a kis doromboló négylábúaknak. Jó, ez a kölyök lesz az utolsó, többre már Regi se vesz rá. Ki is húzom magam az elhatározás eredményeként, ahogy zsebre dugom a kezem, aztán megállok. Mintha valahol egy macska nyávogna, és lehet, hogy hallucinálok, de ez határozottan olyan, mint Őrnagy követelőző nyivákolása, amikor figyelmet akar magának. Meg is fordulok a következő pillanatban, hogy a hang irányába induljak. Hátha meglesz a macskám.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=603329#post603329][b]Návay L. Viktor - 2016.06.20. 18:20[/b][/url]

Őrnagy ismét világot látni indult, két napja, és azóta sem láttam színét, pedig nem valami könnyen olvad bele az árnyékba a narancsvörös szőrével. Nem kizárt, hogy sikeresen kisurrant valamelyik diák nyomában a toronyból és útnak indult Attila háza felé. Vagy ki tudja, lehet, hogy éppen Matthew udvarára támadt kedve benézni, netán csak másik macska után kajtat. Nem tudom én, mi járhat egy macska agyában, mi hiányzik neki vagy éppen mi nem. Na mindegy, megnézem, ahol fel szokott bukkanni időnként, hátha előkerül, ha meg nem, csak elténfereg Attiláig, ha éhes. Az mégiscsak közelebb van, mint a kastély. Ha már itt vagyok, még benézek a házhoz, úgyis ott maradt a Hellerből a második kötet, aztán meg körbesétálom azt a néhány utcát, ami van. Szerencsére mégsem egy nagyobb helység közelében lakom, ahol aztán plakátolgathatnám, hogy elveszett macskát keresi gazdája. Hm, tulajdonképpen itt sem lenne annyira hülye ötlet, ha nem kerül elő, csak mégis Őrnagyról beszélünk. Kóborolt már el négy napra is, amikor még idelent laktam, és nem mintha nem aggódtam volna miatta, de mindig hazatévedt eddig. Remélem, nem eszi meg egy kutya sem előbb, pedig amilyen szemtelen egy szőrcsomó tud lenni. Hjaj, hogy miért kell ennek a macskának annyira a kaland. Bezzeg Pamacs ki nem teszi a lábát a szobámból, ha ember jön, még be is mászik valamelyik bútor alá. Kelleni fog nekem egy újabb macska ezek mellé egyáltalán? Pedig már felmerült, hogy befogadom a harmadikat is, azt az amerikai csonkafarkú kölyköt, ami aztán végképp megtölthet mindent szőrrel, ha eddig a másik kettő nem tenné meg. A főutcán végigsétálva már lemondóan sóhajtok csak. A macskák fognak a sírba tenni egyszer, mert nem tudok ellenállni ezeknek a kis doromboló négylábúaknak. Jó, ez a kölyök lesz az utolsó, többre már Regi se vesz rá. Ki is húzom magam az elhatározás eredményeként, ahogy zsebre dugom a kezem, aztán megállok. Mintha valahol egy macska nyávogna, és lehet, hogy hallucinálok, de ez határozottan olyan, mint Őrnagy követelőző nyivákolása, amikor figyelmet akar magának. Meg is fordulok a következő pillanatban, hogy a hang irányába induljak. Hátha meglesz a macskám.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=603338#post603338][b]Farkas Kamilla - 2016.06.20. 19:06[/b][/url]

Az a helyzet, hogy nem tanulok viselkedéselemzést. Az a helyzet, hogy senki nem kötelezett erre az egészre, mégis feliratkoztam, mert meglátásom szerint semmit nem veszítek vele, sőt. És amúgy is, csak négy napról van szó, az nem a világ, meg amúgy is.
Azzal a céllal indultam el otthonról, hogy teszek egy kört a piacon, zöldségek és gyümölcsök után kutatva, elvégre nem lehet mindig gyors kaján élni, meg amúgy sem árt járkálnom egy kicsit, felfrissíteni az agyam meg a tüdőm. A problémák ott kezdődtek, amikor emberek közé kerültem. Persze felvilágosítottak a tünetekről mielőtt bevettem a bájitalt, csak hát a fene meg gondolta, hogy ennyire ki fog ütközni a dolog. Szóval térjünk vissza, a gondok akkor kezdődtek, mikor körbevett egy csomó ember. Az első érzésem az volt, mintha a hátam mögött követne valaki, vagy esetleg le akarna szúrni, és ezzel együtt jött az a kényelmetlen félelemérzet. Tudjátok, mikor kerülget a sírógörcs, olyannyira, hogy nyelni nem tudtok a torkotokban levő gombóctól, és a gyomor összezsugorodása sem segít a dolgon. Ilyenkor legszívesebben megfordulnátok, és visszaszaladnátok a biztonságosnak vélt és kényelmes szobátokba, ahol nincs körülöttetek senki, viszont nem tehetitek ezt, mert elküldtek valamiért, és azt a valamit teljesíteni kell. Mert szükséges.
Legszívesebben minden egyes lépésnél a hátam mögé néznék, igyekszem kikerülni mindenkit, és a lehető legnagyobb távolságot igyekszem tartani. Fejem lehajtva szlalomozok, így próbálom ignorálni a hétvégi tömeget a környezetemben. Tenyereim izzadnak az idegtől, lassan véresre harapom a szám szélét, és mintha a homlokom is verejtékezne - bár nem tudom, ezt a hirtelen beállt melegnek tudjam-e be, vagy ennek az egésznek amit a bájital művel velem.
És ha mindez nem lenne elég, ahogy egyre több élőlény tűnik fel, a hangjuk is egyre magasabb. És egyre több. És egyre irritálóbb, és ez is kikerget a világból, és ettől is legszívesebben sírnék. Erősebben harapom be alsó ajkam belső oldalát, ha tehetném és nem félnék attól, hogy mindenki hülyének nézne, tenyereim a füleimre tapasztanám. Tudom, hogy attól nem szűnne meg, de legalább tompítaná a beszűrődő zajokat körülöttem.
Igyekszem elmerülni a gondolataimban, hátha el tudom magam különíteni a körülöttem folyó élettől - aztán lábaim megakadnak valamiben, ami puha, mozog és nyávog. Megemelem egyik szemöldököm ahogy körbepillantok, s abban a reményben, hogy senki nem tapos rám, vagy ejt a fejemre valamit, le is hajolok a vörös cukorfalatért.
- Hát szia. - mosolyogva simogatom meg a szőrgombócot, majd, amennyiben engedi és nem karmolja szét a kezem, fel is emelem, s kiegyenesedve igyekszem találni neki egy pozíciót, ami remélhetőleg neki is kényelmes. Bár hangom mosolygós és akár boldognak is mondható, egyáltalán nem mosolygok.
- Hol hagyott a gazdád? - tisztában vagyok, hogy az elnémulásaim kiszámíthatatlanok, ennek ellenére meglep, hogy még képes vagyok hangokat kiadni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=603823#post603823][b]Návay L. Viktor - 2016.06.22. 14:39[/b][/url]

Nem kell messzire sétálnom, hogy kiszúrjam a majdhogynem narancssárga cirmosomat. A nyakában szőre alól kivillanó sötétkék nyakörv csak megerősít abban, hogy jól hallottam, Őrnagy kunyerált figyelmet valakitől, természetesen simogatás formájában, állát feltartva, ahogy az jó szokása. Meg sem lepődöm, hogy áldozatot is talált magának, aki éppen kitartóan simogatja. Istenem, imádom, hogy ez a macska mennyire talpraesett és valószínűleg nélkülem is megélne simán, csak jó dolog, ha van egy gazdi, aki azért biztosan megsimogatja az éjszaka közepén is, ha a nyakába mászik.
- Kiszökött az Eridonból tegnapelőtt, de én volnék a gazdája. Szia - válaszolok a kérdésre, amit éppen meghallok még, ahogy közelebb érek a lányhoz és a macskámhoz.
- Viktor vagyok, ő meg Őrnagy és szokása elkóborolni néha, talán csak hiányzott neki a falu - mutatkozom be, lehajolva, hogy megsimogassam a macskát. Szememet forgatva pislogok rá aztán, amikor úgy néz fel, mintha én hagytam volna itt az utca közepén.
- Na mi van, te szőrcsomó? Ne nézz így, te sétáltál ki valaki nyomában - vakargatom meg a nyakán a szőrt, amitől aztán meg máris dorombolni kezd. Na erről van szó. Figyeleméhes egy négylábú, meg kell hagyni, és olyan kis manipulatív, hogy csoda, hogy nem zöld.
- Nem találkoztunk mi már valahol egyébként? Ismerősnek tűnsz - szólalok meg aztán a lányra pillantva, miközben még mindig simogatom a macskám szőrét, élvezze a törődést. Úgyis menten nyivákolni kezd, ha elhúzom a kezem, végtére is az elmúlt két napban feltehetőleg csak kósza idegenek simogatták meg hébe-hóba, ha elég szépen kunyerált. Remélem, nem bántotta senki közben és ő se karmolt össze cserébe senkit. Nem vad, még ha néha kapaszkodik is, amitől tele a vállam a karmai nyomával alkalomadtán, ha mászni támad kedve, de egyébként tényleg csak akkor karmol, ha bántják.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=603919#post603919][b]Farkas Kamilla - 2016.06.22. 20:30[/b][/url]

Teljesen belemerülök a cica simogatásába - elvégre nem titok, hogy szeretem mások macskáit gyámbászni, lásd Jared és Sherlock példáját. Végre valami elvonja a figyelmem a körülöttem tolongó népről, és akkor hirtelen valaki kipukkasztja ezt a kialakulóban levő, kényelmes kis buborékot. Összerezzenve fordulok a férfi felé, s nem kell sokáig méregetnem, hogy rájöjjek, bizony ismerős az arca. Valahol az agyam egyik távoli zugában érzek egy halovány ingert a mosolygásra, olyan kis aranyos, üdvözlő szájgörbítésre, viszont ez szinte azonnal el is múlik. Normál esetben a szemébe néznék és én is köszönnék, meg közölném vele, hogy itt a cicuja és ahogy elnézem, semmi baja, most viszont csak nyelek egy nagyot, a torkom szorító gombóc most nagyobbra nő, s ennek köszönhetően alig kapok levegőt. Szemkontaktus hiányában nem is merem sokáig kukkolni az arcát, helyette inkább kitartóan nézegetem azt a pontot, ameddig én is elérek anélkül, hogy különösebben forgatnom kéne a fejem. Szólásra nyitom szám, mert most már tényleg illene valamit kinyögni, nem csak itt állni mint egy süketnéma, viszont bármennyire is próbálkozom, egy árva kukkot sem vagyok képes kinyögni. Így csak tátogok, mint hal a vízben, és bár egyáltalán nem tart sokáig a szerencsétlenkedésem, én mégis rettentően szégyellem magam miatta. Lesütöm szemeim, elkerülvén ezzel a saját magam által beképzelt szemrehányó, esetlegesen szánakozó pillantást, és érzem, hogy egyre jobban lángol a fejem. Igyekszem eltakarni arcom a hajammal és visszanyelni a kikívánkozó sírásom, amit ez az egész helyzet okoz. Kényelmetlenül érzem magam ezen az egész helyen, amiért ennyien vannak körülöttem, félek - bár nem is kifejezetten a macsek gazdájától, úgy általában, attól, hogy itt van -, és ha mindez még nem lenne elég, rettentően aggódom amiatt, hogy mit is gondolhat most rólam. Elvégre itt vagyok, a macskájával, és a lehető legjobb úton haladok az felé, hogy teljesen hülyének nézhessen.
Kitartóan harapdálva a szám nyújtom oda neki a cicáját, akit eddig tartottam, s próbálom magam kényszeríteni, hogy a szemébe nézzek, ahogy azt normális emberek szokták csinálni, vagy egyáltalán ki tudjak nyögni valamit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=604358#post604358][b]Návay L. Viktor - 2016.06.23. 19:19[/b][/url]

Megvan Őrnagy. Ezzel ugyan nem könyvelem el még sikeresnek a mai napot, sok teendő vár még rám, de azért összességében egész jó irányba billenti a mérleget, hogy ezt az energia- és időigényes lehúzhatom a listáról. Még egy ekkora faluban sem kis munka megtalálni egy macskát, de szerencsém van, és amint látom, neki is. Talált valakit, aki hajlandó hallgatni a kissé panaszos, kuncsorgó nyávogására, mert ő bizony magányos, elhagyatott cicus, akivel nem törődik senki. Istenem, hogy tud nézni, ha akar valamit, és képtelenség rá bármiért is haragudni, még most is, pedig ő csatangolt el ismét napokra. Megsimogatom a nyakát, ha egyébként is úgy tartja fel  az orrát, hogy egy arisztokrata sem csinálhatná szebben, és ezzel tán szent is a béke, hogy csak most akadtam rá. A lányhoz is intézek néhány szót azért, valamivel többet, mint a macskámhoz, elvégre Őrnagyhoz még egyébként is beszélhetek bőven otthon, tengernyi idő áll rendelkezésre hozzá. A lány meg különben is ismerősnek tűnik, csak nem tudom, hogy hol is láttam. Vajon az Eridonban vagy csak a folyosón? Netán járna az órámra? Nem, oda biztos nem, mert ahhoz nem elég nagy a létszám, hogy ne emlékezzek egy emberre is abból a kevésből, aki úgy véli, hogy komolyan auror szeretne lenni és ezért a túlélési alapismereteket is végigcsinálná. Mondjuk kicsit se bánom, hogy nincs túl sok ember egyik csoportomban sem. Sokkal egyszerűbb rájuk figyelni és dolgozni velük. Hatékonyabbak vagyunk és eredményesebbek.
- Minden rendben? - kérdezem azért, amikor látom, hogy már nem először fut neki, hogy megszólaljon, de mégsem sikerül neki igazán. - Nem harapok. Már amennyiben az zavarna, hogy tanár vagyok, vagy házvezető, nem is tudom. Tegezz csak nyugodtan - teszem hozzá, megnyugtatónak szánva, mert mégis, ha belegondolok, azért tudhatja, hogy nemrégiben én vettem át az Eridont, vagy tudja a fene. Házvezető még sincs megszámlálhatatlanul sok, és ilyen kirívóan vörös meg csak egyedül én. Hátratűröm a hajam, és megvakargatom egy sóhaj kíséretében a tarkóm aztán tanácstalanul, hagyva, hogy Őrnagy közben a karomból a vállamra másszon megkapaszkodva karmaival az ingemben. - Van kedved egy teához? A vendégem vagy, amiért visszakaptam a macskám - ajánlom fel végül, hátha ettől tényleg elhiszi, hogy nem tervezem leharapni a fejét, mert megsimogatta Őrnagyot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=604579#post604579][b]Farkas Kamilla - 2016.06.24. 12:23[/b][/url]

Az egészet leginkább ahhoz tudnám hasonlítani, mint mikor nagyon kiütöd magad és hánynod kell. Ott van benned minden, és ki akarod adni, viszont az istennek sem szándékszik elhagyni a szervezeted, bármennyire is erőlködsz. Nem ez életem legszebb hasonlata, de tényleg ez a helyzet.
Nem tudom elégszer elismételni, mennyire szégyellem magam - nem a macska miatt, bár kétség kívül egyszer a kóbor cicák fognak a sírba vinni, hanem a helyzet miatt, amelyikbe hoztam magam. Ha tudnátok, mennyire szívesen megszólalnék, mindjárt elbőgöm magam az erőlködéstől, de ha tudnátok.. Vagy ha ő tudná, vagy bárki más innen tudná. Tenyereim izzadni kezdenek, nem csak a tomboló melegtől, hanem a bennem dolgozó görcstől is. És akkor újra megszólal, és kedves, és ezzel az egésszel nem lenne abszolúte semmi gond, ha nem érezném a késztetést, hogy válaszoljak neki. Kitartóan szemlélem az arca egyik pontját, még véletlenül sem a szemeit, ajkaim valami mosolyfélére rándulnak. Oké, haladunk, ez már egész jó, még ha észre sem vette. Megrázom fejem, jelezve, hogy nem, nem a betöltött posztjai zavarnak. Legjobb emlékeim szerint soha nem is volt gondom a házvezetőkkel, talán Emmával egy leheletnyi mikor váltottam, de alapvetően nem emlékszem, hogy büntetés miatt Ricsihez, vagy akárkihez kellett volna járulnom.
A felajánlása meglep, egy pillanatra megugrik szemöldököm. Őszintén szólva most fognám magam és elszaladnék, egészen hazáig. Viszont a gondolat, hogy teázás közben lehet kevesebb ember fog körülvenni, és addigra talán megszólalni is képes leszek, csábít. Újabb rángás ajkaim szegletén, ahogy bólogatni kezdek, egyelőre még mindig némán, majd, mintegy próbaképp megköszörülöm torkom, hátha változott valami a hangszálföldén.