36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2015. augusztus 27. 23:22 | Link



Igencsak kétes érzésekkel töltöttem el a munkaidőm utolsó háromnegyed óráját - már nem kellett takarítanom a hipogriff részét, nem kellett foglalkoznom azzal a rengeteg szőrös állattal, úgyhogy csak malmoztam, és fáradtan bámultam magam elé. Elfáradtam.
Bementem a mosdóba, és még tíz perc eltelte után is éreztem, hogy szúr a szemem - fogjuk az allergiára, rendben? -, de természetesen nem lett jobb attól, hogy dörzsöltem a kézfejemmel. Néztem magam a tükörben, de hiába, elég szörnyen néztem ki; vörös szemek, csapzott haj, elkeseredett arckifejezés... Megmostam az arcom, de egyáltalán nem segített semmit. A tükörbe pillantva még mindig ugyanazt láttam: egy tizenöt éves srácot sírás után. Pedig csak az allergia. Na persze.
Végül elhagytam a mellékhelységet - már csak fél óra, és végzek. Rendben. Fél óra. Felsöpörtem és felmostam, mire végeztem, már enni lehetett volna a padlóról. Tizenöt perc. Tizennégy és fél.
Tizennégy. Oké. Jared vajon miért kérdezte meg, hogy nem járunk-e fel együtt a faluból munka után? Tizenhárom perc negyvenkét másodperc. Lecsatoltam a karórám, és zsebre raktam.
Tehát, mi lehetett a motivációja? Ötletem sem volt. Gondolom, nem akar egyedül felmenni a kastélyba, ha egyszer van olyan opciója, hogy társasággal menjen - bár igaz, Jared nem igazán szociális lény, ilyen szempontból hasonlóan vagyunk bekötve. Mindegy. Csak nem akar egyedül felmenni, igaz?
Előhúztam a karórát a zsebemből. Tizenkét perc... most már csak tizenegy és fél.
Még egyszer rá kéne nézni a kutyára és a kölykére - persze, ma már hatszor megnéztem őket, de ez nem lehetett gátló tényező. Odamentem, megnézegettem őket, minden rendben volt velük. Már csak nyolc perc... nyolc. Aztán visszamentem falat támasztani, beszéltem két szót az egyik munkatársammal. Öt perc. Elővettem az üzenőfüzetet, és belelestem, de nem volt új írás. Három perc és végzek.
Szépen lassan összepakoltam a cuccaim, beraktam az esernyőt (ugyanazt a szürkét, amit eldobtam...), a pulcsimat, a pennát és a noteszt... Másfél perc. Beletúrtam a hajamba, és gyorsan belenéztem a mosdóban lévő tükörbe; még mindig vörösek a szemeim... Fél perc!
Amint az órám elütötte a nyolcat, már kint is voltam az ajtón, és tőlem nem megszokottan gyors léptekkel siettem a Minisztérium elé. Amint észrevettem a léptek sebességét, rögtön lelassítottam. Ugyan már, Szépvölgyi... miért is borultál ki a mosdóban? Emlékszel? Na, azt tartsd észben.
Odaértem az épület elé, és az órámra pillantottam - nyolc óra három perc. Mindjárt itt lesz. Lecsillapítottam a légzésem, hiszen mégis elég gyorsan jöttem, nem tudtam szabályozni a lépteim sebességét. Vártam, aztán megint az órámra pillantottam. Nyolc óra hat... Nyolc óra tíz... Nyolc óra tizenöt... mi a fene?... Miért késik? Lehet hogy előbb végzett, és felment a kastélyba?...
Hozzászólásai ebben a témában



Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. augusztus 28. 11:39 | Link



Soha még nem érezte úgy, hogy ennyire nehezen telt volna a nap. Most csak vánszorogtak az órák, a percek, még akkor is, ha egész napra bőven volt teendője. Délutánra váratlanul beraktak egy tárgyalást, amire el kellett kísérnie Kolost, úgyhogy éppen csak annyi ideje volt, hogy négy óra körül kiugorjon a faluba venni valamit enni, aztán onnantól fogva a tárgyalóteremben ültek.
Kicsit kétségbeesetten realizálta nyolckor, hogy még mindig nem végeztek, ráadásul nem vitte magával a táskáját, hogy a naplóban üzenhessen Ricsinek. Fenébe. Ez így nagyon nem lesz jó. Eltelt újabb öt perc, mire Kolos észrevette, hogy nagyon fészkelődik, ő pedig végre kibökte, hogy menni szeretne, de addigra már a teremben is a végére jártak az emberek a türelmüknek, mire a férfi előhalászta az irodakulcsot, hogy Jared beengedhesse magát a holmijáért már el is halasztották a döntést másnapra. Remek, oké, na akkor futás.
Mire a főnöke felért a lépcsőn Jared már felkapta a cuccát és visszafelé indult, épp csak a kezébe nyomva a kulcsot és már rohanva is lefelé a lépcsőn. Ez rettenetes volt, sosem szokott késni, de akkor, mikor életében egyszer tényleg fontos volt, hogy ott legyen valahol, akkor bezzeg sikerül. Fene, fene, fene... Mit fog gondolni Ricsi?!
Szó szerint kiesett az ajtón, mert annyira sietett, hogy megbotlott a küszöbben, de mázlijára nem zúgott el, mert meglátott egy kapaszkodóként szolgáló csontos vállat, amit elkapott.
- Ne haragudj, be kellett ülnöm egy tárgyalásra és csak nem lett vége, a cuccom meg az irodában hagytam - közölte Ricsivel köszönés helyett, kissé kipirulva a sietségtől. - Sajnálom. Nézd csak, hoztam neked valamit! - túrta ki a táskájából a délután vett karamellás cukrot, amit kifejezetten a fiúnak szánt, és felé nyújtotta.
Csak ekkor jutott addig, hogy megnézze a másikat és amint végigsiklott az arcán a tekintete, Jared pillantásán sötét árnyék suhant át.
- Ricsi, mi a baj? Bántottak? - nézett aggódva a kisírt szemekbe, rögtön arra gondolva, hogy a fiú szobatársai követtek el megint valami szörnyűséget.
Hozzászólásai ebben a témában


Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2015. augusztus 29. 00:14 | Link



Nyolc óra tizenhat perc, fekete-fehéren ott állt az órámon. Nem fog eljönni. Biztos vagyok benne, hogy nem jön el. Biztos felment a kastélyba, vagy csak meggondolta magát... a füzetbe sem írt. Már épp elindultam volna, de mielőtt megtehettem volna az első lépést, kivágódott mögöttem az ajtó, és egy kezet éreztem meg a vállamon, aminek következtében majdnem felborultam, hiszen már emeltem volna a lábamat. Jared megérkezett.
Hadarni kezdett, alig fogtam fel, amit mondott, de nagy nehezen sikerült megértenem, miért késett. Csak egy aprót bólintottam; ahogy ránéztem, szívem dobbant, de nem tudtam eldönteni, hogy azért, mert látom, vagy mert este is láttam álmomban...
- Semmi baj, ne aggódj. - nyögtem ki egy krákogás után; hangom szerencsére már nem volt remegős, vagy csak nem úgy, mint ahogy sírás után szokott lenni. - Mindenkivel előfordul. - De a fő az, hogy nem ment fel előttem a kastélyba, vagy ilyesmik. Csak késett, és ennyi. Piros arcára pillantva már majdnem egy apró mosolyszerű valami kúszott a számra, de aztán eszembe jutott az álom...
A következő pillanatban egy zacskó zörgött, majd meg is éreztem a kezemben. Lepillantottam, és amit láttam, attól igen kétes érzések jártak át; karamella. Mintha csak tudná, hogy ezzel simán lekenyerezhető vagyok. Normál esetben rögtön gyanakodni kezdtem volna, hiszen nekem nem szoktak ajándékot adni csak úgy, de Sebby... illetve Jared pont az a fajta volt, azt hiszem, aki képes ilyenekre.
- Hú, köszi. - mondtam zavartan. - Ezt most... miért kapom? - Elgondolkodtam azért azon, hogy esetleg névnapom van, vagy valami ilyesmi (a névnapokat nem nagyon szoktam számon tartani), aztán eszembe jutott, hogy olyan, mintha csak az álom miatt akarna kiengesztelni. Ahogy erre a Jaredre pillantottam, tudtam, hogy ő nem tenne olyat, de mégis... kirázott a hideg.
A másik rám nézett, végigmért, és észrevette a vörös szemeimet. Pedig reménykedtem, hogy elkerüli a figyelmét, vagy csak tapintatból nem kérdez majd rá, de ez nem adatott meg nekem, úgy látszik. Most mit lehetne mondani erre a kérdésre? Igen, te bántottál álmomban, vagy mi?
- Nincs baj, nem bántottak, csak az allergia. - közöltem a kézenfekvő választ. - Vannak macskák is a Bestiáriumban, és allergiás vagyok rájuk.
Nem mintha egyébként ott lapult volna a táskámban az allergiagyógyszerem is, amit minden műszak előtt be kell szednem. De mindegy. Ez akkor nem volt fontos. Igyekeztem nyitott gesztusokat használni, hogy el is higgye, amit mondok, és gyorsan túllépjünk rajta.
- Induljunk? - kérdeztem gyorsan, miközben a táskámba nyomtam a cukrot, hátha tovább tudunk lendülni a vörös szem témán.
Utoljára módosította:Szépvölgyi Richárd, 2015. augusztus 29. 00:16
Hozzászólásai ebben a témában



Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. augusztus 29. 00:38 | Link



Szerencsére Ricsi megértő volt vele és nem vetette a szemére a késést, pedig Jared meg volt győződve róla, hogy mérges lesz vagy eleve ott sem találja, hiszen elég sokat kellett rá várnia. Az kifejezetten rosszul jött volna ki, ha rögtön az első alkalommal, amikor találkozót beszéltek meg, akaratlan is felülteti, úgyhogy magában hálát adott a fiú türelmének, és egy kis ajándékkal próbálta ellensúlyozni a dolgot. Na jó, ez így nem teljesen volt igaz, mert a cukrot azzal a céllal vette, hogy mindenképp odaadja a másiknak, csak most ilyen fájdalomdíj szerepet kapott a késéssel.
Nem is tudott hirtelen mit válaszolni Ricsi kérdésére, egy pillanatra lefagyott, csak aztán felelt.
- Öhm... mert szereted. Ugye szereted? - villant a szemében a kétely, mert bár azt tudta, hogy a karamellás tejet szereti a másik, de a cukorban ettől még talán nem kellett volna biztosnak lennie. Az is lehet, hogy teljesen mellényúlt...
Ráadásul közben észrevette a fiú szemeit is, úgyhogy rögtön leolvadt az arcáról a mosoly. Nagyon nem szerette volna, ha valaki bántja Ricsit, főleg ha az a valaki egy csapat szemét szobatárs. Vizsgálódó tekintettel nézett hát a másikra, miután az felelt, egy darabig azon tallózva, hogy vajon igazat beszél-e. Igyekezett elkapni a tekintetét, lehetőleg úgy, hogy Ricsi ne is nagyon tudja megszakítani a kapcsolatot, úgy kérdezett megint.
- De ugye megmondanád, ha valaki bántana? - A hangja halk volt, de nem számonkérő. Egyszerűen csak érdekelte, hogy vajon a másik beavatná-e, elmondaná-e neki, vagy szélmalomharcot próbálna vívni ki tudja kikkel. Hazudott volna, ha azt mondja, hogy nem aggódott érte.
- Aha, persze, menjünk - bólintott aztán az út felé fordulva. - Milyen napod volt? - érdeklődött, miközben elindultak, kíváncsian nézve a másikra. Saját magát is meglepte vele, de tényleg érdekelte.
Hozzászólásai ebben a témában


Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2015. augusztus 29. 01:01 | Link



Jared pillanatnyi tétovázása fel sem tűnt, pedig igazán figyeltem a reakcióit mindenre, még ha neki úgy is tűnt, hogy teljesen semleges az arcom. Mindenre figyeltem, amit kiejtett a száján, de arra már nem volt kapacitásom, hogy testbeszédet is elemezzek - elég fáradt voltam ahhoz, hogy még saját magamat se tudjam rendesen "figyelni", nemhogy őt.
- Persze, hogy szeretem. Csak megleptél. - mondtam zavartan, ahogy nézegettem a zacskót. Ez furcsa. Valaki ajándékot hoz nekem, csak úgy random. Ráadásul pont karamellás cukrot.
Felpillantottam rá, és láttam, ahogy leolvad arcáról a mosoly, ennek következtében zsebre vágtam a kezem. Sejt valamit, úgy gondoltam, de ebben természetesen nem lehettem teljesen biztos. Elkapta a tekintetem, én pedig dobogó szívvel néztem kékjeibe; aztán inkább lesütöttem a  szemem. Végül visszanéztem rá, ő pedig kérdezett.
- Elmondanám. De az nem számít, ha álmomban bántottak. - eztán egy jelentőségteljes pillantást is megengedtem magamnak, bár őszintén reméltem, hogy a királyi többes miatt azt hiszi majd, hogy Erikékről van szó, ők terrorizáltak, és nem veszi magára. Az nem szült volna túl sok jót.
Elindultunk, én pedig a Jared által diktált tempót vettem fel. A napomról kérdezett, és el kellett gondolkoznom egy pillanatra, hogy mit is meséljek el, ami nem rá vonatkozik, vagy nem az általa kiváltott érzelmeknek van nagy szerepe benne. Eltelt még egy pillanat, aztán gyorsan kinyögtem, ami először eszembe jutott.
- Ma majdnem rosszul lettem munka közben, de végül nem kellett begyógyszereznem magam. - közöltem, majd eszembe jutott az álom egy erre vonatkozó részlete, amitől összeszorult a gyomrom. "És miért is akarnék én együtt lenni egy szívbeteggel? Könyörgöm, attól meghalhatsz, ha megcsókollak, és túl izgatott leszel." Nyeltem egyet. - De nem volt komoly. Tényleg... És neked milyen volt? - csak akkor jutott eszembe, hogy egy részét már elmesélte, amikor kiejtettem a számon a kérdést, úgyhogy így utólag hülyeségnek tűnt, hogy ezt kimondtam. A fenébe.
Hozzászólásai ebben a témában



Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. augusztus 29. 01:27 | Link



- Hát ez a lényege a meglepetésnek, nem? - mosolyodott el a fiú válaszát hallva. Örült neki, hogy mégis csak sikerült olyasmit vennie, aminek örült Ricsi, mert... mert... hát maga sem tudta igazán miért, de az neki is jó volt, ha a másik örült. Mi a fene. Mióta rájött, hogy mennyire összetett dolog az, amit az irányába érez, folyton újabb meg újabb felfedezéseket tett, szépen lassan térképezve fel mindent saját magában, amit ez az egész váltott ki. Azt, hogy szeretne a közelében lenni, ő, aki nem kedveli igazán mások társaságát, hogy meg akarja ölelni, miközben nem tűri, ha hozzáérnek, hogy szeretné, ha nevetne, pedig nem szokták érdekelni mások érzelmei. Üres perceiben azon tűnődött, hogy mennyiben más ez, mint a testvéri szeretet, mert amiket eddig felsorolt magában, az arra is illik, de... itt volt valami más. Valami, ami éles vonalat húzott a kétféle szeretet (te jó ég, szeretet?) közé, és ez talán az volt, hogy Ricsit nem csak ölelni akarta. Jó lett volna közelebb lenni hozzá. Mint a szekrényben, például.
A fiú válasza viszont csak részben nyugtatta meg, mert felvetett egy újabb kérdést.
- Gyakran vannak rémálmaid? - Ezeket a szörnyű éjszakai képeket Jared is ismerősként üdvözölte, még mindig túl gyakran riadt fel verejtékben úszva, levegőért kapkodva, igaz, jócskán csillapodtak ezek, mióta a kastélyban éltek. Segíteni talán nem tudott volna Ricsinek, sőt, nem csak talán, hanem biztosan nem, de megértéssel és biztatással tudott szolgálni, ha kértek belőle.
Kicsivel később jött az újabb meglepetés, aminek hatására Jared a felé intézett kérdést teljesen el is engedte a füle mellett.
- Várj, várj! Mi az, hogy rosszul lettél és hogy gyógyszer meg minden? - állította meg Ricsit, miközben arcára visszatért az aggodalom. Ő ilyesmiről nem hallott, nem tudta, hogy valami baja van a másiknak, most pedig kifejezetten ledöbbent. - Ricsi, kérlek, mondd el, mert ha gyógyszerre szorulsz, akkor jó lenne tudnom, hogy mit kell csinálnom, ha rosszul lennél - kérte, elkapva a fiú csuklóját és nem engedve addig tovább, amíg el nem mesélte, hogy mi ez az egész.
Hozzászólásai ebben a témában


Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2015. augusztus 29. 11:04 | Link



- Mmh, de. - motyogtam halkan, majd ismét felnéztem Jaredre. - Köszönöm.
Furcsa egy érzés volt ez, mert Jared egy olyan hétköznapi apróságot tett, és ez mégis elég jól esett, még ha kicsit zavart is lettem tőle. Nekem az ajándékok általában semlegesek, nem nagyon szoktak érdekelni, kivéve, ha valami jó könyvet kapok, vagy ilyesmik, de ez az apróság... na mindegy.
Örültem neki, hogy nem akadt fent azon, hogy valaki(k) bántott(ak) álmomban, és nem a konkrét személyek érdekelték, inkább maguk a rémálmok - bár nyilván ez sem volt feltétlen pozitív, hiszen... azért mégis. Ez elég gyerekes, ennyire félni a rémálmaimtól...
- Hát, mostanában vannak. - Pedig eddig nem volt túl sok, de egy pár hete már elég sok van, ezért sem alszok túl jól. Nem csak ilyen, mint most, hogy a tudatalattim elképzelt jeleneteket fest le - sokszor élek meg régi emlékeket is álmomban, kicsit eltúlozva, esetleg más végkimenetellel, mint a valóságban... finoman megborzongtam.
Erről is igyekeztem elterelni a szót, de természetesen csak hülye témákba futok bele, mint például a betegségem, amiről, mint ahogy most kiderült, Jared nem tudott. Remek, és én most f***án elárultam neki. Hogy lehetek ekkora barom állat?... Egyszer csak elkapta a csuklómat, és megálltunk - mint később észrevettem, ugyanazon a helyen, ahol múltkor, kicsivel a Pillangóvarázs után -, hogy a szemembe nézzen. Az arcán valami olyat láttam, amit elsőre nem tudtam beazonosítani, aztán bekattant a szó: aggodalom. Éreztem az ujjait a csuklóm körül. Kiszaladt belőlem a visszatartott lélegzetem, és egy félmosoly jelent meg arcomon, aminek talán egy kicsit szomorkás felhangja volt, de ezt nem vettem észre.
- Nyugi, nyugi. - mondtam elsőként. - Az összes betegségemről számot adjak? Enyhe vérbőség, gyenge immunrendszer, allergia a macskaszőrre, lószőrre, parlagfűre, enyhe pánikbetegség... és szívritmuszavar. - fejeztem be a felsorolást. - A gyógyszereim mindig nálam vannak. Ha elájulok, először meg kell tudnod, hogy túl erős vagy túl gyenge a pulzusom. Én mugli módszerrel szoktam, az artériámhoz teszem a kezem, és számolom a szívveréseim egy percig.
Ekkor felemeltem a kezeinket, majd óvatosan lefejtettem a csuklómról Jared kezét, és most én fogtam meg a csuklóját. Tétováztam egy kicsit, ugyanis a nyakam felé indítottam a kezét, de ekkor rájöttem, hogy a kezemen lévő ér is tökéletes lenne, csak a nyakon nekem sokkal könnyebb megtalálni... mindegy. Tehát, a mutató és a középső ujját odanyomtam az ütőeremhez egy kis igazítás után. Ekkor már sejtettem, hogy ez baromira nem volt jó ötlet, ugyanis pulzusom az érintése miatt gyorsulni kezdett.
- Nekem általában hatvanhét per perc a normális. - fűztem hozzá, majd hagytam egy kis időt Jarednek - a kezemen, amivel tartottam a csuklóját, ott volt a karórám, úgyhogy tudta nézni az időt. Szívverésem egyre csak gyorsult... - Ha úgy érzed, mikor ájult vagyok, hogy túl gyors, akkor az átlátszó-sárga bájitalt kell odaadnod, ami a táskámban van, és megitatni velem az egészet. Ha túl lassú, akkor a pirosat kell. De rá is van írva, hogy szívlassító, meg szívgyorsító.
Utoljára módosította:Szépvölgyi Richárd, 2015. augusztus 29. 11:07
Hozzászólásai ebben a témában



Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. augusztus 29. 11:28 | Link



- Ha szeretnél róla beszélni, akkor meghallgatlak. De ha nekem nem akarod elmondani, akkor Gareth is biztosan szívesen - felelte. Mindig úgy érezte, hogy Ricsi jobban bízik a bátyjában, ami nem is csoda, tekintettel az első néhány napra, amit egymás társaságában töltött Ricsi és Jared, és hát nem igazán lett jó vége. Ezért is ajánlotta már többször is fel, hogy ha vele nem is akar, de azért valakivel beszéljen.
Nem sokkal később viszont már más téma volt a terítéken, mégpedig olyan, ami Jaredet teljes mértékben ledöbbentette. A felsorolást hallva előbb csak pislogott egy sort, most értve meg, hogy mennyire is volt jogos Gareth múltkori letolása, amiért az esőben ácsorogtak. Ricsinek terjedelmes listája volt betegségekből, bár Jared úgy sejtette, hogy valószínűleg az egész egy nagy összefüggő valami, de nem nagyon értett a gyógyításhoz, úgyhogy jól jött a fiú eligazítása.
- Ühm... Értem - mondta kicsit megszeppenve, mert közben Ricsi felemelte a kezüket és nekiállt az ujjait tapogatni, hogy megfelelően tartsa őket és meg tudja nézni a pulzusát. Jared érezte, hogy halványan kipirul az arca attól, ahogy keze a másik nyakához ért, de gyorsan visszaterelte a gondolatait oda, hogy számolás és pulzusfigyelés.
Nézte az órát és erősen koncentrált, hogy rendesen meg tudja számolni a dobbanásokat, amik mintha gyorsultak volna. Oké, ahhoz nem kell zseninek lenni, hogy nyilvánvaló legyen, hogy Ricsinek ez most valami stresszhelyzet, ami tekintettel a pár napja történtekre annyira nem is nagy csoda.
- Rendben, izé... azt hiszem, hogy most normális, bár nem vagyok benne teljesen biztos, de végül is még nem ájultál el - motyogta zavartan, miközben azon kattogott, hogy vajon mikor kellene elvennie a kezét. Mármint... Ricsi fogta a csuklóját... ő meg nem akarta feszegetni az ujjait, ráadásul teljesen hirtelen került a tudatába annak, hogy mennyire puha és selymes a fiú nyakán a bőr, erre ő végképp nem volt lelkiekben felkészülve, mármint egyáltalán MIÉRT ilyen?
Végül lehajtotta a fejét és Ricsi ingén kezdett fixírozni egy pontot.
Utoljára módosította:Jared S. Nightingale, 2015. augusztus 29. 11:31
Hozzászólásai ebben a témában


Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2015. augusztus 30. 18:49 | Link



Na igen, egy olyan dolog volt ez, amire nem voltam teljesen felkészülve. Jared keze a nyakamon, ráadásul úgy, hogy én magam engedtem meg neki, még az után a rajz után is - ez egy olyan bizalmi dolog volt, amit addig a pillanatig nem fogtam fel, hogy hozzám értek volna az ujjai. Senkinek sem engedem meg, hogy a nyakamhoz érjen. Senkinek. Garethnek sem engedném meg, kivéve persze, ha elájulok. De... Jarednek megengedtem, sőt, én magam raktam oda az ujjait az ütőeremhez. Jézusom.
Az a tenyere ért hozzám, amelyiken a mancs van - eszembe is jutott egy pillanatra a Lélek szobában történt kis közjáték, amikor az enyémben is megjelent pár madárlábnyom Gareth illúzióinak segítségével. Vajon hozzájuk tartozom? Logikám nem engedett erre következtetni. Lehet, hogy megbízok bennük, de nem tartozhatok hozzájuk - miért is tenném? Semmit sem éltünk még meg együtt... Jó, kivéve a szekrényes dolgot... Krákogtam egyet, hogy eltereljem a gondolataim.
Láttam, hogy kicsit kipirult arccal nézi az órát, s szinte hallottam a számokat, ahogy pörögnek a fejében - biztos voltam benne, hogy az átlagos hatvanhét helyett most olyan 84 körül mozoghatok, de mindez még normális. Egyelőre. Talán. Mármint, a helyzethez mérten.
- Igen, olyasmi, normális. - mondtam halkan, ő pedig elfordította a fejét, és az ingemet kezdte nézegetni, ekkor pedig elengedtem a csuklóját, pedig... pedig nem akartam; kezem csak tétován engedte el az övét, s mintha még ujjaim is megrezzentek volna, hogy az övéi után nyúljanak, de végül inkább csak zsebre vágtam a mancsom. Ez őszintén megrémisztett. Nem akarom elengedni a kezét. Miért nem? NEM, nem azért nem, ugye? Biztosan. Biztosan de. A rohadt életbe...!
- Menjünk. - mondtam, miközben meg is tettem az első lépést, de majdnem orra is estem egy előttem lévő szürke dologban. Az esernyőm egy darabja...
Ahogy elindultunk, pár pillanatig még csend volt, ami igen kellemetlen volt, agyam pedig lázasan kattogni kezdett.
- És neked milyen volt a napod? - dobtam fel a kérdést, hiszen a betegségem eltérítette őt az eredeti témától, most viszont igazán válaszolhatott volna.
Utoljára módosította:Szépvölgyi Richárd, 2015. augusztus 30. 22:38
Hozzászólásai ebben a témában



Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. augusztus 30. 21:17 | Link



Egy ponton túl már nem volt benne biztos, hogy Ricsi szívverését számolja-e egyáltalán, vagy a saját ereinek lüktetését érzi az ujja hegyében ennyire erősen. Megint sikerült olyan helyzetbe kerülnie, amivel nehézkesen birkózott meg, pedig próbálta magát nyugtatni, hogy most éppen csak megtanulja, hogy hogyan is kell a másikon segíteni, ha baj van, de ez nem változtatott azon a tényen, hogy hozzáért, és hogy a fejében aljas módon elkezdett valahol hátul dobolni egy szó. Végre.
Aztán Ricsi elengedte a csuklóját, ő pedig még mindig nem mert felnézni, úgy húzta vissza lassan a kezét. Nem látta a másik pillanatnyi hezitálását, pedig talán csak ennyi kellett volna, hogy megragadja a tétovázó ujjakat, de így csupán csak esetlenül lógatta maga mellett a karjait, amíg el nem indultak.
Igaz, akkor egyből szüksége lett rájuk.
- Vigyázz! - kapta el Ricsi karját reflexből, mikor megbotlott. Egy pillanatra lefagyott, miután realizálta, hogy a másik nem fog elesni aztán épp olyan gyorsan engedte el, mint ahogy megfogta. Fenébe. Lehet, hogy túl gyors volt a reakciója? Ugye Ricsi nem fogja észrevenni? Nem, ha észreveszi is, egyszerűen csak arra fogja, hogy megijedt, hogy ott fog orra bukni mellette. Igen.
Sóhajtott egy nagyot és elindult a másik mellett. Nagyon nincs rendben, ami most történik vele. Számára nem volt nehéz elfogadni, hogy tetszik neki a másik, elég volt hozzá, hogy tisztázta a testvérével, hogy mit jelent egyáltalán, ha valakire úgy kezd nézni, de ettől még úgy érezte, hogy problémákat okozhat a dolog. Kezdve onnan, hogy nem tudja magát kontrollálni, legszívesebben Ricsin csüngne folyton, egészen addig, hogy arra sem figyel oda, hogy mi van körülötte. A legutóbbi húzása az esőben sokba kerülhetett volna. Nem csak azért, mert megfázhattak netán, hanem azért is, mert nem figyelt oda, támadási felületet adott bárkinek, aki akkor hirtelen feltűnt volna. Talán már sokkal kisebb volt az esélye, hogy bárki rájuk talál vagy egyáltalán keresi őket, de nem nulla. Ez pedig nem olyasmi volt, amit szem elől téveszthetett volna.
Elgondolkodva rakosgatta hát egymás után a lábait, aztán Ricsi újra beszélni kezdett, ő pedig kizökkent a gondolatai közül.
- Fárasztó. Nem szeretem, mikor hirtelen úgy programtervet kapunk, mert borul az egész nap, és látod, most is milyen későn jutottam ki az épületből. Ha Kolos nincs annyira rendes, hogy elengedjen, akkor még most is bent ülök a papírok fölött, hogy letisztázzam a jegyzeteket.
Nem vette észre, hogy akaratlanul is elárulta, hogy Ricsi miatt kéredzkedett el a munkából, csak kimondta, ami eszébe jutott.
- Ki fogok venni pár hét szabadságot a szünetben - mondta aztán, miközben tovább haladtak. - Hosszú volt ez az év, nem akarok szünetben is folyton itt lenni - fintorgott egy sort, aztán témát váltott, mert eszébe jutott valami más. - Mit gondolsz, vacsorázzunk meg a Nagyteremben? - fordult a fiú felé, ránézve végre.
Utoljára módosította:Jared S. Nightingale, 2015. augusztus 30. 21:20
Hozzászólásai ebben a témában


Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2015. augusztus 30. 22:31 | Link



Majdnem orra estem, azonban mielőtt leért volna a másik lábam, hogy megtartsam magam, Jared karját éreztem meg a vállamon, s ekkor ingerem lett volna megragadni, de nem, nem tehettem meg. Valami nem engedte, talán a félelem, talán csak a logikám... Felnéztem a másikra, ő pedig elkapta a kezét. Ah, nem úgy értettem ezt a nézést, Jared...! Egy apró sóhaj szaladt ki a számon, ahogy tovább indultunk. Bár nem kaptad volna el a kezed, Sebby! Annyira szomjaztam az érintését, meglepő módon - pedig sosem szoktam senkiét, s csak azoknak hagyom, hogy megérintsen, akikben tényleg bízom. De az, hogy akarjam is, hogy valaki hozzám érjen, az iszonyatosan furcsa volt számomra. Azt kívántam, bár nem akarnám...
Kezeimet magam mellett lógattam, ahogy Sebby beszélni kezdett, s én figyelmesen hallgattam, néha-néha rápillantva, de egyébként a földet fixírozva. Nem kerülte el a figyelmem, hogy elengedték, hogy elkéredzkedett, de gondoltam, ő sem szeret késni, vagy ilyesmik...
- Én is ki fogok. - válaszoltam a szünetes megjegyzésére, de ekkor rájöttem, hogy ez igencsak úgy hangzott, mintha helyeselni akarnék, vagy ilyesmik, esetleg utalni, hogy egyszerre tegyük ezt meg... Ah, miért ilyen bonyolultak az emberi érzelmek?
Kérdésére felnéztem rá, tekintetem találkozott a hatalmas kék szemekkel, és eszembe jutott a vihar, ahogy néztem rá, ahogy nézett rám... finoman megborzongtam. Ahj... Végül aztán számba vettem a lehetőségeket, és mikor rájöttem, hogy gyakorlatilag arra vonatkozott a kérdés, hogy bemenjünk-e enni valami étterembe a faluban, bólintottam (talán a kelleténél nagyobbat is).
- Szerintem menjünk. - mondtam, bár sejtettem, hogy a vacsorára nem fogunk felérni, de talán a konyhában ehetünk... az mégis más, mint egy párocskás étterem zenével, ami olyan lenne, mint egy...
Kattant valami. Szinte hallottam, ahogy leesett. Mint egy izé. Amire elhívni szokás embereket. Most azt kérdezte meg, hogy bemegyünk-e az étterembe. Elkéredzkedett. Cukrot hozott nekem. Szám kiszáradt erre a gondolatra. Neeeem. Ez nem lehet olyan. Gareth is megmondta, hogy az öccse nem veszi észre ezeket. Ujjaim megremegtek, mintha csak a másik kezére várnának - zavartan vettem tudomásul, hogy zsebre kéne vágnom a kezem, de valahogy nem ment. Nem akartam.
Felpillantottam Jaredre ismét, de inkább zavartan lesütöttem a szemem, mert túl... túl olyan volt, olyan... szép. Igen. Ez a jó szó, azt hiszem. Túlságosan szerettem volna, ha hozzám ér. Ez így nincs rendben...
Hozzászólásai ebben a témában



Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. augusztus 30. 23:38 | Link



Ricsi nem vett észre semmit. Ez jó, nagyon jó, legalább nem kell magyarázkodnia, meg amúgy is, szépen tovább tudtak sétálni, ami csak jó. A fiú helyeselt a megjegyzésére, úgyhogy Jared folytatta a beszédet.
- Azt hiszem Gareth is. Majd csinálhatunk valami családi programot is - tűnődött el hangosan. Szünetekben eddig is sok időt töltöttek otthon, Agatha szívesen vette, ha körülötte lebzseltek, úgyhogy most is biztosan örülni fog nekik.
Aztán Ricsi megint a szemébe nézett. Jared hátán végigfutott valami, mint valami hűvös érintés, borzongást hagyva maga után. Túl erős hatással volt rá egy szimpla pillantás. Zavarba jött, elfordította a tekintetét, és ahogy lenézett csak akkor vette észre, hogy mennyire közel is vannak egymáshoz a kezeik. Ingere lett volna megfogni. Kicsit megremegtek az ujjai de aztán erőt vett magán. Nem lehet. Nem itt, az utcán, itt teljesen biztos, hogy nem szabad, mert most nem takarja őket az eső jótékony függönye, bárki jöhet, nincs még igazán késő sem, és bár ő maga nem félt, de Ricsi szobatársai veszélyesek voltak. Őt féltette, hogy mi lenne, ha meglátnák vele kézen fogva sétálni.
Mély sóhaj szaladt ki újra az ajkai közül, ma már ki tudja hanyadszorra, aztán nagyot nyújtózott, amitől hangosan megroppant a háta. Szörnyen el tudott gémberedni az egész napos ülés során. Vágyakozva vetett egy pillantást a kastélyt körülvevő birtok felé, mert nagyon jólesett volna neki most egy hosszabb séta, ráadásul hogyha magával tudná vinni Ricsit is, akkor biztosan lenne valami eldugott hely, ahol... Na nem, ezt már nem. Nem győzte átkozni magát, hogy mik jutnak eszébe. Újra ki is pirult, észre sem véve, hogy már percek óta nem szólt semmit, mert olyan vihar dúlt a fejében, hogy túlságosan el volt foglalva azzal, hogy valahogy lecsillapodjon. Érezte, hogy buborékszerűen növekszik benne a vágy, hogy az egészet ráborítsa verbálisan Ricsire, deeee azt nem volt szabad. Mert megmondta Seth is, hogy azzal nem érne célt egy zárkózott embernél, ha ajtóstul rontana a házba. A fene vigye el az egész mizériát, miért nem lehet csak úgy egyszerűen odaállni a másik elé és megmondani kerek perec, hogy mit szeretne? Le is játszódott a fejében, hogy mit mondana. Ricsi, szeretném megfogni a kezed. Szeretném ha megölelnél. Csókot is szeretnék. Nem teljesen értem, hogy mit jelent járni valakivel, de te nem akarnál velem? Ezt mondaná.
Ekkor kapta magát másodszor rajta, hogy még mindig nem szólalt meg.
- Öhm... - nézett riadtan a másikra, mert nem tudta megtippelni, hogy mióta sétálnak hulla csendben. - És mit szeretnél vacsorázni? - bökte ki végül az első dolgot, ami eszébe jutott.
Hozzászólásai ebben a témában


Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2015. augusztus 31. 20:29 | Link



Sebby nem vette észre, ami miatt eléggé zavarba jöttem, nevezetesen hogy megjegyzésemnek furcsa vonzatai is lehetnének - sőt, kimentett a helyzetből, úgyhogy megnyugodtam egy kicsit.
- Mhm. - bólintottam rá a családi program ötletére, s ekkor fogtam fel, hogy a "családi" programok mit is jelenthetnek pontosan, de akkor olyan fáradt voltam az egész napos stressz, a munka, a sírás és az álom miatt, hogy valahogy csak egy függönyön keresztül láttam az egészet, és teljesen mégsem fogtam fel a "családi" program szavak értelmét együtt. Nem fogtam fel teljesen, hogy a családi szóra is rábólintottam.
Kezeink közel voltak, nagyon közel, s érezem a feszültséget, ami ujjaink közt vibrált - vagy csak beképzeltem volna? Biztosan. Sebby végül kinyújtózott, én pedig hirtelenjében zsebre vágtam a kezeim. Így jobb lesz, azt hiszem. Hiába nem akartam eddig, muszáj lesz...
Ahogy felnéztem rá, mintha kicsit összerándult volna, amit nem tudtam hogyan értelmezni, úgyhogy inkább a földet kezdtem fixírozni, meg az előttem lévő kavicsokat. Jobb lesz ez így mindenkinek.
Sok ideig nem szólaltunk meg, csak mentünk egymás mellett, de engem általában nem zavarnak az ilyesfajta csendek, mert amúgy sem vagyok beszédes fajta. Ő is gondolkodott, én is gondolkodtam, és ez teljesen rendben van így. Nem nagyon néztem fel a másikra; agyam zsibbadt volt, és az utóbbi pár percben lejátszódó temérdek gondolat után ismét felbukkant fejemben az álom. "És különben is, hogy nézel ki?!" - visszhangoztak bennem Jared álombéli szavai. Megborzongtam egy pillanatra.
Amikor Sebby mégis megszólalt, mintha észbe kapott volna, felnéztem rá, s láttam, hogy újfent kissé kipirult az arca. Nem nagyon értettem, miért kérdezte ezt meg, hiszen szinte biztos, hogy ez egyáltalán nem érdekli. Ha meg nincs témánk, vagy zavarban vagyunk, akkor inkább ne beszéljünk, nem?
Magam elé pillantottam, amíg gondolkodtam a válaszon - szokás szerint nem nagyon voltam éhes -, s szemben velünk megpillantottam egy ismerős arcot. Aaron volt az, az egyik szobatársam. Lesápadtam. Ne. El fogja mondani nekik, és ha elmondja...
- Öhm... nem tudom. Nem vagyok éhes. - nyögtem ki végül, végig Aaront bámulva - ő viszonozta a pillantást, majd Sebbyre nézett, aztán elfordult. Mintha nem is érdekelnénk... - És te? - kérdeztem vissza feszülten, nagyon halkan, sőt, ezt a két szót is kissé dadogósan ejtettem ki a számon. Megbénított a félelem, szívem is hevesen dobogott. Mi lesz így?...
Hozzászólásai ebben a témában



Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. augusztus 31. 20:55 | Link



Egyszerűen túl sok dologgal volt tele a feje. Túl sok érzés robbant a tudatába egyszerre, nem tudott mit csinálni az egésszel, teste ösztönösen azt az utat kereste volna, ahogy levezetheti a feszültséget, de hát melyik tinédzser nincs így ezzel? Mégis, megállta, hogy bármit is tegyen, és milyen jól tette, mert hirtelen szembejött velük egy fiú, aki kellemetlenül ismerős volt. Abban a pár pillanatban ugyan nem tudta elég jól megnézni Ricsi szobatársait, de úgy tűnt, hogy ez az egyik közülük, ráadásul Ricsi is mintha összerezzent volna. Jared vonásai megfagytak, fenyegető tekintettet vetett a másikra, miközben kihúzta magát. Arcán ugyanaz a felsőbbséges kifejezés suhant át, mint a vonatban először, amikor még eléggé magas lóról beszélt Ricsivel. Az ismeretlen el is fordult, Ricsi is megpróbált tovább lépni.
- Én sem vagyok igazából - felelte Jared zavartan, mert gondolatai most már a rellonos zaklatók körül jártak. Mérges volt, amiért mindent megúsznak, de igaza volt Seth-nek, nem tudtak velük mit tenni bizonyíték nélkül, ráadásul ha nem a megfelelő emberhez fordulnának, akkor csak szítanák a tüzet és könnyen lehet, hogy a szobatársak alá adnák a lovat.
- Az egyik volt azok közül, akik bezártak minket, igaz? - kérdezte a távolodó alak felé fordulva, csendes szóval Ricsitől, aztán visszafordult, hogy kérdőn a fiúra nézzen, a választ várva. Talán az nem árt, ha ő is megjegyzi magának ezeknek az idiótáknak az arcvonásait.
A fiún tisztán látszott, hogy fél, ez pedig összeszorította Jared szívét. Nem sajnálatot érzett, hanem azt, hogy mennyire szeretne neki segíteni, de nem tudott hogy.
- Ha gond van, csak írj a füzetbe, és megyünk - mondta aztán Ricsinek, egy pillanatra megállva a mozdulatban, amit automatikusan elkezdett, de aztán gondolt egyet és mégis csak meglapogatta a fiú csontos vállát biztatásul, egy halvány mosolyt küldve felé. Sovány vigasz, hogy ha bántják, akkor még álljon neki írni is, de ennyivel tudott szolgálni anélkül, hogy elárulta volna a galaxismodell titkát.
Hozzászólásai ebben a témában


Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2015. augusztus 31. 21:13 | Link



Érzékeltem magam mellett, ahogy Sebby kihúzza magát, én viszont inkább begörnyedhettem. Aaron el is fordult, semleges, szinte már unott arckifejezéssel bámulta a kirakatokat.
Mit keres ilyenkor a faluban? A rohadt életbe... leizzadtam, a tenyerem a zsebembe töröltem, ahogy néztem egy kicsit magam elé. Most mi lesz? Visszamegyek a szobába... és akkor talán, ha előtte érek fel, nem mondja el úgy, hogy én is ott vagyok. Bár igaz, ez miért is befolyásolná? De hát csak nem tilos együtt mutatkoznom a mostohatestvéremmel. Meg is mondtam nekik, hogy csak a mostohatestvérem. Mármint... akkor még csak az volt...
Sebby kérdésére összerezzentem egy kicsit, majd még mindig magam elé bámulva bólintottam.
- Aaron. Ő a legszelídebb. Nem is szívesen csinálja ezt az egészet. Ő még egy rossz szót nem nagyon szólt hozzám, talán csak néha, amikor muszáj volt neki. - fejtettem ki, majd hátranéztem a vállam fölött a srác távolodó alakjára. Nem nézett vissza, meg semmi.
Ezen is sokat gondolkodtam már, hogy vajon ő miért nem piszkál akkora lelkesedéssel, mint mondjuk Erik vagy Viktor. Azt hiszem, talán nem kifejezetten az a kötekedős fajta. Alapvetően is halk szavú, ő még olvasni is szokott, de sokszor poénkodik a másik kettővel. Egyébként nem rosszindulatúan. Persze, gúnyos megjegyzései vannak, de azt hiszem, ő nem akar kikezdeni senkivel, ha nincs rá nyomós oka.
Hirtelen megéreztem Jared kezét a vállamon, aminek következtében egy kicsit lazítottam a tartásomon, mert valahogy megnyugtatott abban a pillanatban az érintése.
- Ha tudok, írok. De... csak nem mondja el... és amúgy is mondtam nekik, hogy csak... szóval, hogy a mostohatestvérem vagy. - nyeltem egyet. Most majdnem... na mindegy.
Lépkedtünk egymás mellett, és bennem annyi kérdés fogalmazódott meg egyszerre... Hogy miért akart velem felmenni a kastélyba, például. Hogy képes lenne-e kimondani azokat a dolgokat, amiket az álmomban... Hogy mit gondolhat rólam. Beharaptam egy kicsit az alsó ajkam, ahogy ezeken gondolkoztam. Mit gondolhat rólam? Főleg azok után, hogy majdnem...
Végül aztán felgyalogoltunk a kastélyba, s a nagytermi vacsorára éppen beérve zuttyantunk le mindketten a házunk asztalához, hogy végül a hálókörleteinkbe siessünk.
Utoljára módosította:Szépvölgyi Richárd, 2015. augusztus 31. 21:18
Hozzászólásai ebben a témában




Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza