Sötétedés után

Kavarognak a fejemben a gondolatok. S bár otthon még nagyon könnyedén vettem a dolgot és együtt örültem Bogival, azért mégis csak nehéz lesz vele. Mármint, ha anyáék elengedik. Mert ugye, akkor nekem kell majd rá vigyázni. Ez persze természetes, hiszen a kishúgom, de alig tudok róla valamit. Amióta beszél és jár, én bentlakásos iskolába jártam és a szünetek nem voltak elegek arra, hogy igazán sokat foglalkozzak vele. Valójában nem is nagyon akartam... Virág volt mindig is a kistesóm, akivel sülve-főve együtt voltunk, valahogy egy tizenkét évvel fiatalabb, Virág szerint gonosz, lányra nem igazán jutott hely a naptáramban. Pedig Bogi amúgy nagyon okos és értelmes és a varázslás sem riasztotta úgy el, mint anyáékat. Csak most riasztja, hogy ő is boszi lett. Vagyis, nyilván mindig is az volt, csak eddig nem mutatkozott meg nála.
Szóval Bogi varázsló, akárcsak én, s tekintve, hogy vázákat robbantgat és hasonlóak, nem lenne jó, ha mugli gyerekek közé járna, vagy anyáékra hozná rá a szívbajt egy-egy alkalommal. Épp ezért mentem ma délután el az Előkészítő iskolába, hogy utánajárjak néhány dolgonak. Hogy anyáékat is meg tudjam nyugtatni az iskola teljesen rendben van. Még egy kis tájékoztató füzetet is kaptam, sőt megígérték, hogy szükség esetén egy tanító is eljön velem, hogy vázolja a szüleinknek a helyzetet, de ezt kedvesen visszautasítottam, elvégre ezen már túl vagyunk.
A kezemben a kis tájékoztató füzettel baktatok a Fő utczán visszafelé a kastélyhoz, s egyre inkább úrrá lesz rajtam a feszültség. Hiába ment itt minden könnyen, hiába ment minden könnyen, amikor rólam derült ki, az igazság. Akkor még anyáék nem igazán tudták mi is ez - most sem tudják -, de legalább nem féltek tőle annyira mint most. Ott van pluszba a vitám Apával... Szegény Boginak, nem lesz könnyű dolga, még akkor sem, ha jelenleg ő a kedvenc. Bár a kedvenc az Virág...
Nagyot sóhajtok, s ahogy kifújom a levegőt, látszik a leheletem. Öntudatlanul kezdek kotorászni a zsebembe és húzom elő a még bontatlan cigarettás dobozt. Nem, még mindig nem dohányzom - áltatom magam, pedig már egész sok ideig meg voltam nélküle -, csak most kell egy szál, feszültségleveztőnek.
Megállok az utca közepén, kibontom a bűzős rudakat rejtő dobozt és a számba teszek egy szálat. Fogalmam sincs mi lett az öngyújtómmal, de a pálcám végén is tudok lángot gyújtani, azt használom, miközben megszívom a cigarettát. Ahogy a füst a tüdőmbe kúszik köhögni kezdek, pálcás kezem kapom a szám elé. Ez azonban nem tántorít el, beleszívok újra a cigibe, ezúttal már jóval könnyebben.
Elteszem a pálcám, és nyugodtan cigarettázva sétálok tovább. Nyugodtan - már amennyire nyugodtnak mondható, hogy folyamatosan a sötétet kémlelem, nem jár-e erre egy ismerős. Nem kéne lebukni, hogy dohányzom, amikor nem is.

Sötétedés után

Kavarognak a fejemben a gondolatok. S bár otthon még nagyon könnyedén vettem a dolgot és együtt örültem Bogival, azért mégis csak nehéz lesz vele. Mármint, ha anyáék elengedik. Mert ugye, akkor nekem kell majd rá vigyázni. Ez persze természetes, hiszen a kishúgom, de alig tudok róla valamit. Amióta beszél és jár, én bentlakásos iskolába jártam és a szünetek nem voltak elegek arra, hogy igazán sokat foglalkozzak vele. Valójában nem is nagyon akartam... Virág volt mindig is a kistesóm, akivel sülve-főve együtt voltunk, valahogy egy tizenkét évvel fiatalabb, Virág szerint gonosz, lányra nem igazán jutott hely a naptáramban. Pedig Bogi amúgy nagyon okos és értelmes és a varázslás sem riasztotta úgy el, mint anyáékat. Csak most riasztja, hogy ő is boszi lett. Vagyis, nyilván mindig is az volt, csak eddig nem mutatkozott meg nála.
Szóval Bogi varázsló, akárcsak én, s tekintve, hogy vázákat robbantgat és hasonlóak, nem lenne jó, ha mugli gyerekek közé járna, vagy anyáékra hozná rá a szívbajt egy-egy alkalommal. Épp ezért mentem ma délután el az Előkészítő iskolába, hogy utánajárjak néhány dolgonak. Hogy anyáékat is meg tudjam nyugtatni az iskola teljesen rendben van. Még egy kis tájékoztató füzetet is kaptam, sőt megígérték, hogy szükség esetén egy tanító is eljön velem, hogy vázolja a szüleinknek a helyzetet, de ezt kedvesen visszautasítottam, elvégre ezen már túl vagyunk.
A kezemben a kis tájékoztató füzettel baktatok a Fő utczán visszafelé a kastélyhoz, s egyre inkább úrrá lesz rajtam a feszültség. Hiába ment itt minden könnyen, hiába ment minden könnyen, amikor rólam derült ki, az igazság. Akkor még anyáék nem igazán tudták mi is ez - most sem tudják -, de legalább nem féltek tőle annyira mint most. Ott van pluszba a vitám Apával... Szegény Boginak, nem lesz könnyű dolga, még akkor sem, ha jelenleg ő a kedvenc. Bár a kedvenc az Virág...
Nagyot sóhajtok, s ahogy kifújom a levegőt, látszik a leheletem. Öntudatlanul kezdek kotorászni a zsebembe és húzom elő a még bontatlan cigarettás dobozt. Nem, még mindig nem dohányzom - áltatom magam, pedig már egész sok ideig meg voltam nélküle -, csak most kell egy szál, feszültségleveztőnek.
Megállok az utca közepén, kibontom a bűzős rudakat rejtő dobozt és a számba teszek egy szálat. Fogalmam sincs mi lett az öngyújtómmal, de a pálcám végén is tudok lángot gyújtani, azt használom, miközben megszívom a cigarettát. Ahogy a füst a tüdőmbe kúszik köhögni kezdek, pálcás kezem kapom a szám elé. Ez azonban nem tántorít el, beleszívok újra a cigibe, ezúttal már jóval könnyebben.
Elteszem a pálcám, és nyugodtan cigarettázva sétálok tovább. Nyugodtan - már amennyire nyugodtnak mondható, hogy folyamatosan a sötétet kémlelem, nem jár-e erre egy ismerős. Nem kéne lebukni, hogy dohányzom, amikor nem is.

Sötétedés után

*Egész nap Bogolyfalván császkált, boltokba is be-benézett, meg egy kis kirándulást tett, de majdnem el is tévedt. Kis megkönnyebbüléssel sóhajt fel, ahogy kiér a Fő utczára. Mint ahogy a muglik mondják, minden út Rómába vezet, úgy néz ki, itt pedig minden út az fő részre vezet. Kissé gondolataiba merül, így óhatatlanul is neki-nekifut egy-két embernek, de igazából most ez őt nem zavarja, egy bocsánatot mormolva megy tovább. Nincs valami melege, rétegesen öltözött fel, de még így is fázik. Még egy sálat teker a nyakába, nehogy megint megfázzon. A megfeszített tempójú tanulás mellett azért jólesik neki a hideg levegő, ki tudja szellőztetni a fejét. Felkapja a fejét, ahogy meglátja egyik kedves iskolatársát, Bálintot. Összevont szemekkel figyeli az akcióját, ahogy rágyújt a cigarettára, és kis híján meg is fullad először. Óvatosan lépkedve megy közelebb hozzá, és nyugodtan megszólítja.*
- Szia. Nocsak-nocsak, károsítod magad?
*Kérdezi huncut mosollyal.*
- Merrefelé jártál itt Bogolyfalván? Egyébként rég találkoztunk, mi újság?
*Érdeklődik kedvesen.*

A gondolataimba merülök és félig öntudatlanul kezdem meg a cigarettás doboz kibontását, majd teszem a számba a cigit. Épp megyújtom, amikor egy ismerős hang szólít meg és a frászt hozza rám. Majdnem el is dobom a cigit, de csak heves köhögésbe kezdek, aztán ahogy csillapodik a levegőhiány, ismét Jennyre pillantok. Bár megfordul a fejemben, hogy mégiscsak jobb lett volna ha a füstölőm a földön végzi, akkor még tagadhatnám a dolgot, valahogy nem érzem helyénvalónak, így csak elhúzom a szám, mielőtt válaszolok.
- Valami egészségtelen mindenkinek kell, nem? - próbálkozom, aztán újra beleszívok, majd intek a fejemmel, hogy nem megyünk-e tovább. Az irányból sejtem, hogy Jenny is már visszafelé halad a kastélyba, s mivel nincs éppen meleg, nem kéne itt ácsorognunk. Ha neki is megfelel, akkor vele együtt tovább indulok.
- Megkínálnálak, de van egy sejtésem, hogy nem élsz vele - mutatom fel a dobozt, miközben kérdőn pislogok rá. Ha mégis kérne, természetesen adok. Bár meglepne, nem is kicsit. Persze, valószínűleg tőlem sem ezt várja a többség. Elteszem a dobozt, aztán válaszolok a kérdésére.
- Az Előkészítő iskolában voltam, a kisebb húgom új hobbija, hogy vázákat robbant és szekrény ajtókat csapkod, és nem lenne jó, ha lerombolná a házat, amíg nem vagyok otthon. Szeretném elhozni ide - magyarázom egészen nyugodtan, élvezve a cigim hatását. Vagy ki tudja, lehet csak azért van, mert Jennyvel beszélhetek erről nem úgy mint a szüleinkkel. Persze velük is fogok, de az még ugye, odébb van.
- És te? Mi járatban errefelé? - érdeklődöm én is, figyelve rá, hogy a füst, ne rá szálljon, mert hiába szépre száll a füst, azért aki nem dohányzik az nem rajong érte. Sőt! Ami azt illeti én sem szeretem, ha olyan szagom van, mint egy kéménynek. De majd valahogy megoldom ezt a problémát is. Egyelőre a lényeg, hogy miközben Jennyre figyelek, nem bűzölöm össze. Nagyon...

Bálint

*Huncut mosollyal veszi észre azt, hogy a fiú sikeres megijedt tőle. Valószínűleg tartja, hogy nem a jelenlététől, hanem attól, hogy lebukott. Közelebb lépked hozzá, és vidáman bólint.*
- Igaz, én a sütikért és az édességért vagyok oda. Meg a dohányzók szokták erre még azt mondani: valahogy be kell fejezni a földi pályafutást.
*Csóválja meg a fejét, ezzel sose tudott egyetérteni. Az intésre bólint, majd elindulnak visszafelé. Kissé megrázza a fejét a cigarettás kérdésre.*
- Nem, köszi. Te kérsz csokoládét?
*Vesz elő a táskájából egy-egy szelet csokoládét. Ha Bálint elveszi az egyiket, akkor odaadja, majd a sajátjának áll neki. Ha nem, visszahelyezi a táskájába. Érdeklődve hallgattja végig társát, és elmosolyodik.*
- Az biztos, hogy nem lenne jó. Na és ő hogy reagált a boszorkányságára? Emlékszem, én nagyon meglepődtem, és eleinte furcsa volt.
*Gondol vissza az emlékeire.*
- Én csak kilógtam kicsit, meg akartam szabadulni a tankönyvektől. Úgy gondoltam, csapok egy kis bevásárlókörutat, beszereztem egy-két érdekes könyvet, édességet meg ruhát is.
*Kacsint rá a fiúra.*
- Szüleid mit szóltak, hogy a húgod mutatja a varázslás jeleit?

Jenny Miles

- A sütivel meg az édességgel előbb befejezném - felelem nevetve, aztán elhúzom a számat - Le kéne szoknom róla... - mutatom fel a cigarettát, aztán beleszívok. Le kéne, főleg, hogy folyamatosan hitegetem a világot, hogy nem dohányzom. Nem is gyújtottam rá, már nagyon-nagyon régen.
- Nem ehetek csokit Jenny, de köszönöm. Kedves tőled - utasítom vissza illedelmesen, ahogy tovább indulunk az utcán.  Közben meg elmesélem, mi a helyzet Bogival.
- Teljesen be van zsongva. Amióta az eszét tudja várta ezt a pillanatot, most pedig alig tudtam leállítani - mondom mosolyogva - Meg kellett fenyegetnem, hogy ha nem akar javítóintézetben kezdeni, akkor visszafogja magát. Azt hiszem ez bevált.
Nevetek fel a végén, még ha nem is volt részemről kedves húzás a dolog, egy-egy próbálkozásának komoly következményei is lehetnek.
- Milyen könyveket? A ruhákból tartasz majd divatbemutatót? - érdeklődöm, bár utóbbi kérdés nem teljesen komoly, de Jenny szép lány, biztos csinos dolgokat vett és Virágról tudom, hogy imádja mutogatni az új cuccait, szóval felajánlom mindig ezt a lehetőséget neki. Jenny meg eldöntheti él-e vele.
A kérdésére, ismét beleszívok a cigarettámba.
- Még nem tudják. De nem lesznek elragadtatva. Muglik - mondom és figyelem ahogy a füstöt elfújja a szellő, majd ismét szívok - Nem tudom mikor romlottak el a dolgok... Amikor kiderült, hogy varázsló vagyok még nem tűntek ilyen aggódónak. De mostanra, úgy érzem határozottan félnek, ha pálcát látnak a kezemben. Bogi okos lány, nem mondott nekik semmit. A vázáról is hazudott, de ez nem mehet így sokáig.
Magyarázok és remélem Jenny nem bánja, hogy kiadom magamból ezt, mert nekem kifejezetten jól esik, folytatom is, ha csak nem állít meg.
- Megbeszéltük, hogy először utánajárok mindennek és ha már biztos, hogy felveszik ide, akkor mondjuk el anyáéknak. Könnyebb lesz őket meggyőzni, hogy Boginak jobb itt, mint egy mugli iskolában.