37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Nánásy Levendula
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 399
Tűzpróba - Wolgast
Írta: 2014. július 10. 17:56
| Link

Végre eljött ez a nap is. A tűzpróba első fordulójának a napja, és elindultam a Fő Utza irányába. Ma a lehető legfurább ruháimat vettem fel, mert az a felatom, hogy ufónak nézzenek. Ezek a ruhák a következők voltak. Egy piros nadrágot, amire egy fekete szoknyát vettem rá, és egy hozzá illő piros pulcsit ami a hasamnál kör alakban ki volt vágva, és a fejemre egy alufóliából készült sisakot raktam, aminek antennái is voltak. Elkezdtem sétálni a Fő Utzán, s nézelődtem, addig-addig sétáltam ameddig el nem értem oda ahonnan el lehet érni a Baglyas Teret. Itt megláttam egy srácot aki nagyban a pálcáját nézegette. Megveregettem a hasát, és ő pedig rám meresztette érdekes barnás-zöldes szemét.
Üdv! Én egy másik bolygóról jöttem, és nálunk ez a köszönés. Azt szeretném tőled kérdezni, hogy nem láttad e valahol az űrhajómat? Ez szivárvány színű volt, és kocka alakú, ami vriddon meghajtású. Kérdezősködnöm is kellett, ezért folytattam a színjátékot.
Hogy hívják a fajodat? Fura, hogy ilyen gyenge a gravitációtok, úgy érzem el tudnék repülni. Arra gondoltam, hogy kicsit elmagyarázom, hogy miről van szó, hogy ő is felfogja.
Én a Galifrey bolygóról érkeztem. Éppen a Medúza-zuhataghoz igyekeztem, és át fremmegtem két stázisgemmátoron, amikor rájöttem, hogy elhambálódott az egyik steinkondenzátor, ekkor remblói sebességgel zuhantam efelé a bolygó felé. Még a becsapódás előtt kiugrottam a lődingrésen, és egy hirdon segítségével óvatosan leereszkedtem, sajnos azonban nem láttam hova csapódott be a hajóm. Az ürödvénynek hála nem tört össze a hajóm, de nem tudom hova lett. Gondoltam megkérdezek egy őslakost és a Mypherrel tudok veled kommunikálni. Ekkor elhalgattam, és megvártam, hogy mit reagál erre a srác.
Utoljára módosította:Nánásy Levendula, 2014. július 10. 17:56
Hozzászólásai ebben a témában

Levy
Wolgast Bellafonte
INAKTÍV


Répasrác
offline
RPG hsz: 190
Összes hsz: 7542
Levendula
Írta: 2014. július 10. 18:15
| Link

Teljesen elmerültem a pálcám nézegetésében, miután kijöttem a boltból. Hálás voltam Tonynak, amiért elkísért, de most már nem akartam senkivel találkozni, csak az új szerzeményemben szerettem volna gyönyörködni. Mint egy zombi sétáltam ki a térről, vissza a Fő utczára, amerről jöttem, hogy biztosan el ne tévedjek. Ahogy így meneteltem, valaki megpaskolta a pocakom. Nem rég ettem, ezért egy döbbent böffenet hagyta el a számat. Rögtön utána oda is kaptam a tenyerem, mert láttam, hogy egy leányzó volt a csapkodó, és én illetlenül arcon gázoltam. Nem volt kifejezetten hangos, de attól még kellemetlenül éreztem magam. Rámeresztettem a szemem, nem tudtam, előbb bocsánatot kérjek, vagy megkérdezzem, hogy mi az Istenért csapkodja ismeretlen emberek hasát. Hamarosan azonban rájöttem, hogy a lány teljesen hülye.
Másik bolygó... Ahaaa. Peeersze, éppen az űrhajód mellett mentem el, gondoltam, biztos elhagyta valaki, úgyhogy itt is van a zsebemben. Ezt persze nem mondtam ki hangosan. Mi van, ha tényleg értelmi sérült a csaj? Nem gúnyolhatom ki.
Úgy döntöttem, egy elmebeteggel van dolgom, ezért belementem a játékba, hátha fel tudom addig tartani, amíg egy ápoló ránk nem talál. A pálcámat minden esetre elraktam a zsebembe.
-A fajom? Őőő... Mi varázslók vagyunk. Azért, mert tudunk varázsolni.
Ezután ő egy olyan szöveget lenyomott, amiből körülbelül csak a kötőszavakat értettem.
-Ahaaa... Nem mondom, hogy egészen világos, miről beszélsz, de... - Ha azt mondom, nem láttam, akkor itt hagy. Pedig pont ezt szeretném elkerülni. - Azt hiszem, láttam!
Még valamivel fenn akartam tartani a beszélgetést, hogy az időt húzzam.
-Még valami, amiben segíthetek? Minden kérdésedre válaszolok! -mosolyogtam rá kedvesen, ahogy egy kölyökkutyára szokás.
Hozzászólásai ebben a témában

-=Éjfélkirály|Avatartalan=-
csacsi
Nánásy Levendula
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 399
Wolgast
Írta: 2014. július 10. 18:56
| Link

Tudtam, hogy a srác teljesen hülyének fog nézni, hogy ilyeneket kérdezek tőle. Egy kicsit meglepődtem, hogy látta az űrhajómat, de megörültem, hogy beszáll a játékba.
Merre láttad? Kérdeztem. Úgy éreztem, hogy a feladtot, még nem tejlesítttem rendesen úgy, hogy folytattam a kérdezősködést.
Hogy-hogy ilyen sokan vannak kint az utcán, mert nálunk mindenki a saját kabinjában van egész nap, nem szoktak kimerészkedni a külvilágra. Fura a légkör összetétele, a mi bolygónkon sokkal több a blendium, és kevesebb az oxigén. Mesélj nekem az élővilágról. Hogy-hogy vannak olyan élőlények amik a levegőben mozognak? Közben figyeltem, hogy amint válaszol el tudjak szaladni, mert nem akartam magyarászkodni, hogy miért hagyom most itt.    
Hozzászólásai ebben a témában

Levy
Wolgast Bellafonte
INAKTÍV


Répasrác
offline
RPG hsz: 190
Összes hsz: 7542
Levendula
Írta: 2014. július 10. 19:13
| Link

Megkérdezte, merre van az űrhajója, én pedig a tér felé mutattam.
-A térről jövök, arrafelé volt. - Nem akartam ilyen hamar elengedni, és szerencsére még tett fel nekem kérdéseket.
-Itt nálunk életfeltétel, hogy kimenjünk a ház... Izé... Kabinunkból. Éppen az oxigén miatt. - Nekiálltam halandzsázni, csak hogy el ne mehessen, pedig már kezdtem elveszíteni a reményt, hogy ránk talál a gondozója. - Ilyen sok oxigén mellett ha az emb... Varázsló nem mozog, szénné ég a benne felgyülemlett energia miatt. Utalást tett a madarakra is, szóval róluk is nekiálltam handabandázni.
-Őket madaraknak hívjuk. Azért repülnek, mert az ő testükben sokkal hamarabb felgyülemlik az energia, kisméretű testük miatt. A repülés pedig sok energiát elnyel, így biztosítják létezésüket.
Ekkor a lány legnagyobb meglepetésemre megint hasba csapott. Egy ideig nem értettem a dolgot, aztán leesett: ez a köszönés - most elmegy. Körülnéztem, de már el is tűnt. Sóhajtottam egy hatalmasat. Tudtam, hogy nem az én dolgom, de mégis valahogy felelősnek érezném magam, ha valami bajt csinálna. Pár percig álldogáltam tanácstalanul, aztán visszamentem a kastélyba.
Hozzászólásai ebben a témában

-=Éjfélkirály|Avatartalan=-
csacsi
Nánásy Levendula
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 399
Wolgast - zárás
Írta: 2014. július 10. 19:33
| Link

Eljátszottam, hogy nem sokat értettem amiről beszélt, és azt mutattam felé, hogy nagyon érdekeset mondott, pedig semmi értelme sem volt. Kezdtem azt hinni, hogy a fiú teljesen sötét. Elmosolyodtam, és elnéztem arra amerre mutatott.
Végre meglett az űrhajóm! Köszönöm, hogy segítettél! Rápaskoltam a hasára és elrohantam arra felé. Miután elhagytam, megálltam egy kis sikátorban, és megvártam, hogy követ-e. Eltelt pár perc, aztán lassan visszasétáltam az Eridon toronyba, hogy átöltözhessek. Feladat letudva!
Utoljára módosította:Nánásy Levendula, 2014. július 10. 19:34
Hozzászólásai ebben a témában

Levy

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza