Alegria

Úgy kezdett neki a délutánnak, hogy rengeteget fog tanulni a vizsgákra, tekintve, hogy egyelőre semmilyen tárgyból nem ment még át. Persze, ami késik, az a MÁV, úgyhogy kénytelen-kelletlen megmondta Keithnek, hogy kivételesen találja fel egyedül magát. Ám nem telt el fél óra kedvenc barátja távozásától kezdve, s máris azon kezdett agyalni, vajon a szőkeség hol és mivel múlatja az idejét. Vagy fél perces bűntudatban fetrengés után kijelentette magának: a tanárok sem akarhatják, hogy magányában megőrüljön, hiszen akkor pláne nem tudna semmiből levizsgázni.
Félrehajította a kezében tartott, megrágott – köszönet illeti érte Wowbaggert – könyvet, s hamarjában belefúrta magát a szekrénybe. No, mi lesz ma a móka tárgya? – merült fel a legfontosabb kérdés. Lelkesen kereste az ihletet adó ruhadarabokat, míg végül kezébe került egy fekete kalap. Tökéletes! Fél perc alatt körvonalazódott a nap további forgatókönyve, s máris előbányászta az összes fekete ruhadarabját: harisnya, szoknya, pulóver, hosszú kabát, napszemüveg, kalap.
Aztán eltelt tíz perc, Leonie pedig már lehajtott fejjel, zsebre dugott kézzel járja Bagolykő Fő utcáját, és kalapja alól lesi első áldozatát. Ő most itt a maffia nagyasszonya éppen, vagy ki tudja, mit szeretne előadni, de azt nagyon. Hamar rá is lel a megfelelő alanyra, egy nála alig nagyobb, békésnek tűnő leányzóra. Összekapja magát, és odalopózik hozzá, majd finoman hozzásimulva, halkan megszólal.
-Követtek? – utoljára vagy egy éve látott krimit a nagymamája cseppet sem modern tv-jén, de valahogy így szokták fű alatt rendezni a bizniszt, nem? Valahogy azok az arcok mindig olyan menőnek tűntek ilyen szövegek mellett.
-Elhoztam a szajrét, itt van a kabátomban. Még mindig áll az üzlet? – Megpaskolja a kabátja oldalát, ahol valóban rejteget valamit, de kár volna ilyen hamar lelőni a poént. Helyette inkább finoman megpróbálja szerencsétlen áldozatát betuszkolni egy kisebb beugróba, ahol takarásban lehetnek. Ha mázlija van, nem kap rögtön egy szép kis rontást az arcába.

Alegria

Úgy kezdett neki a délutánnak, hogy rengeteget fog tanulni a vizsgákra, tekintve, hogy egyelőre semmilyen tárgyból nem ment még át. Persze, ami késik, az a MÁV, úgyhogy kénytelen-kelletlen megmondta Keithnek, hogy kivételesen találja fel egyedül magát. Ám nem telt el fél óra kedvenc barátja távozásától kezdve, s máris azon kezdett agyalni, vajon a szőkeség hol és mivel múlatja az idejét. Vagy fél perces bűntudatban fetrengés után kijelentette magának: a tanárok sem akarhatják, hogy magányában megőrüljön, hiszen akkor pláne nem tudna semmiből levizsgázni.
Félrehajította a kezében tartott, megrágott – köszönet illeti érte Wowbaggert – könyvet, s hamarjában belefúrta magát a szekrénybe. No, mi lesz ma a móka tárgya? – merült fel a legfontosabb kérdés. Lelkesen kereste az ihletet adó ruhadarabokat, míg végül kezébe került egy fekete kalap. Tökéletes! Fél perc alatt körvonalazódott a nap további forgatókönyve, s máris előbányászta az összes fekete ruhadarabját: harisnya, szoknya, pulóver, hosszú kabát, napszemüveg, kalap.
Aztán eltelt tíz perc, Leonie pedig már lehajtott fejjel, zsebre dugott kézzel járja Bagolykő Fő utcáját, és kalapja alól lesi első áldozatát. Ő most itt a maffia nagyasszonya éppen, vagy ki tudja, mit szeretne előadni, de azt nagyon. Hamar rá is lel a megfelelő alanyra, egy nála alig nagyobb, békésnek tűnő leányzóra. Összekapja magát, és odalopózik hozzá, majd finoman hozzásimulva, halkan megszólal.
-Követtek? – utoljára vagy egy éve látott krimit a nagymamája cseppet sem modern tv-jén, de valahogy így szokták fű alatt rendezni a bizniszt, nem? Valahogy azok az arcok mindig olyan menőnek tűntek ilyen szövegek mellett.
-Elhoztam a szajrét, itt van a kabátomban. Még mindig áll az üzlet? – Megpaskolja a kabátja oldalát, ahol valóban rejteget valamit, de kár volna ilyen hamar lelőni a poént. Helyette inkább finoman megpróbálja szerencsétlen áldozatát betuszkolni egy kisebb beugróba, ahol takarásban lehetnek. Ha mázlija van, nem kap rögtön egy szép kis rontást az arcába.

Leonie
ruha

Hát én rájöttem, hogy nagyon nem szimpatizálok a vizsgaidőszakkal. Otthon ez nem ilyen volt... Az alap, hogy a vizsgáim megvoltak, persze, de más kereteken belül, nem így leosztva, nem kellett ide-oda mennem, mert mind máshol volt, és így külön tanulni rá. Akkor folyamatosan tanultam, fel sem tűnt... Így meg fura, hogy élek is, és ezt vissza kell iktatni. De ezzel jár, úgyhogy mosolygósan, orral neki!
Ja, de nekem van munkám! Tehát, hogy reggel korán kelek, az nem a tanulás iránti mély elhivatottságomat jelképezi, hanem, hogy megyek le a faluba. Jó dolog bejárónőnek lenni. Takarítani nem nehéz, csak ahhoz kell egy kis fantázia, hogy minden nap kitaláljam mit főzzek. Annyi szerencsém van, hogy Kristóf nem válogat, és csakis neki kell, nem egy nagyobb családra. És akkor azt sem szabad elfelejteni, hogy délelőtt. Imádom a munkám!
De mikor végzek, akkor csak a faluban bolyongok, már mikor nincs más dolgom, de most nagyon elvagyok magamba, és csak nézelődök, vagy lehajtott fejjel bámulom a kavicsokat magam előtt, ahogy a Fő utczán sétálok.
Nagyon belemerülhetek a gondolataimba, mert szívütésként ér, amikor azt veszem észre, hogy egy valószínűleg ember szorosan mellettem, elég titokzatosan megszólal. "Követtek?" Aztaleborult... De aztán még folytatja is. Mibe keveredtem én? Éppen mondanám, ami rögtön eszembe jut, és akkor még egy fekete lyukba is berángat... Csodás!
- Figyelj... Szerintem összekeversz mással..
Kikerekedett szemekkel és jó erős akcentussal szólalok meg. Félelem az nincs bennem, csak a megilletődöttség... Nem tudom mit bizniszel a kiscsaj, de valakivel nagyon összetévesztett.

Alegria

Már az haladás, hogy az ismeretlen lány nem próbálta meg ledugni a torkán a pálcáját ijedtében. Vállon is veregetné magát érte, de akkor oda lenne a helyzet bájos varázsa. Nem mellesleg jelöltetné magát a következő Oscarra a hiteles alakításért. Hmm… hiteles. Talán nem a legmegfelelőbb szó arra, amit éppen csinál. Főleg úgy, hogy a kalap karimája egyfolytában a szemébe lóg, és alig lát tőle valamit.
-Most szórakozol? – kérdezi fojtott hangon. Mivel úgyis sarokba szorította, tesz Alegria felé még egy lépést, hogy egészen belemászhasson az arcába. Tulajdonképpen állandóan ezt csinálja az emberekkel, de azon alkalmakkor egészen mást próbál közvetíteni. Olyanokat, hogy béke, szeretet, add oda a csokidat, stb… most meg. Most meg próbál roppant kemény lenni, bár a szemüvegét nem meri levenni, mert ugye mindenki azt mondja, hogy a szem a lélek tükre, szóval szemeinek furcsa állásából azonnal ki lehetne következtetni, mennyire nem gondolja komolyan ezt az egészet.
-Talán berezeltél? – mekkora mázli, hogy a levitás alig magasabb nála. Valahogy kevésbé lenne hiteles a szituáció, ha egy sámlira kellene állnia ahhoz, hogy egy szintre kerüljenek.
-A Főnöknek ez nem fog tetszeni – csóválja a fejét, miközben nagyot sóhajt. Leginkább azért, hogy leplezze előtörni készülő jókedvét. Újból megpaskolja kabátja oldalát, s folytatja a lelki terrort. Vagyis csak szeretné, de az is benne van a pakliban, hogy a hölgyemény már rég rájött, hogy csak szórakozik vele.
-Minden nálam van, amit kértél. Tudod, mekkora kockázatot vállaltunk ezért? – lehajtja a fejét, s vár pár másodpercet, majd újra felpillant, s elkezdi kigombolgatni kabátját. No, most ugrik a majom a vízbe, s talán kevésbé lenne mókás a szituáció, ha nem kezdene el bénázni már a második gombnál.
-Azt ugye tudod, hogy ezt nem fogod megúszni? Ki fog Téged nyírni a Főnök, ha megtudja, hogy visszamondtad az üzletet. Fene… kigombolnád ezt nekem? – nyújtja felé a kabátját, végképp megtörve a játék varázsát. Vagy legalábbis igen komikus helyzetet teremt mindösszesen fél másodperc alatt.
-Szóóóval… hol is tartottunk? – vonja össze a szemöldökét, bár ez úgysem látszik a szemüveg-kalap kombó alatt.

Leonie

Ez nem épp az a helyzet, amit úgy reggel elképzeltem, mikor azon gondolkoztam, mit is fogok munka után csinálni. Nem.. ezt a nap egyetlen részére sem képzeltem még el. Egy kicsit túlzásnak is tűnik, nem ijesztő.. csak frusztráló. Majdhogynem.. nevetséges.
- Ééén?! Dehogy!
Talán szarkazmus is érezhető a hangomban, de én ezt most inkább burkolt felháborodásnak terveztem, majdnem nevetve. Az egy dolog, hogy a képembe mászik, na de akkor játsszunk. Van egy furcsa érzésem, és nem tudom mi is lesz a végkifejlet, de jó mókának tűnik.
- Nem félek én...
Karjaimat mellkasom előtt összefonom, és hangomban némi él, meg az a majdhogynem lekezelő tekintet. Egyre természetesebb, hogy itt sóhajtozik nekem, és elmagyarázza azért, hogy mennyi nem örül annak, hogy visszaléptem. Ja! És ez nekem rossz! Mert bizony a Főnök.. hát a Főnök nem örül. Ez borzasztó. De tényleg. Komolyan, mélyen megérint. Nem is tudom hogyan voltam én erre képes, visszamondani egy megbízást. Egy üzletből visszalépni! Hát én nem vagyok normális!
- Öhm... Persze!
Nem, már nem tud meglepni. Elkezdi itt titokzatosan és még a rejtélyességét a dolognak megőrizve kigombolni a kabátját, és az a legszebb talán, hogy engem kér meg, hogy csináljam.. Khm.. nem hiszem, hogy talpon tudna maradni ez a lány a maffiában. Szóval, picit sunyi féloldalas mosollyal azért segítek neki.
- A Főnök megöl, ott. De.. tényleg megvan, amit kértem?
Nem tudom, erre mit fog lépni, de valahol annak örülnék, ha biztosítana afelől, hogy megszerezte.. a még én sem tudom mit. És talán az sem zavarna, ha kiesne a szerepéből, de tényleg nem rajtam áll...

Alegria

Kicsi a bors, de egy nagyobb dózistól simán megfulladsz. Leonienál pont ugyanez a helyzet. Ha a maffiába bekerülne, valószínűleg a saját bandája nyírná ki őt fél óra elteltével. Meg hát… próbáljunk már elképzelni egy olyat, amiben ez a kis vörös manóképződmény is benne van. Mivel seftelnének azok; plüssökkel és pónikkal? Mamuszmaffia. Ez az ő világa.
-Még nem félsz! De majd fogsz! – ördögi vigyorra húzza a száját. – Ha eljön hozzád Kampókéz, biztosan pelenkára kell váltanod! Egyébként tudok neked hozni egy nagyobb pelenkaszállítmányt is, ha szükséged van rá – jelenti be nagyon komolyan bólogatva hozzá. Tényleg kezdenek átváltani valami groteszk komédiába. De legalább már látja a lányon a hajlandóságot a játékra. Ez haladásnak számít, főleg azért, mert ha mondjuk egy rellonost kapott volna ki magának, az lehet, hogy most fellógatta volna valahova madáretetőnek. Alegria viszont nagyon kis aranyos, még a kabátját is segíti kigombolni, amitől a kis hölgyemény még egy boldog mosolyt is megereszt. Persze csak egy fél pillanatra, mert nem szabad kiesni a szerepből.
-Ja, igen-igen, a Főnök megöl – a következő kérdésre elvigyorodik, majdhogynem körbeéri a fejét a szája. Szépen lassan belenyúl a kabátjába, és elkezd a belső zsebében turkálni.
-Ezt már szeretem. Végre a lényegre tértünk! Persze, hogy nálam van, amit kértél. Megmutatom, de csak akkor adom oda, ha cserébe megkapom, amit megbeszéltünk – dobpergés, majd végre előhúzza a kincset, amiről egészen eddig magyarázott. Az pedig nem más, mint egy nyaklánc, s ezt meg is lóbálja a lány orra előtt.
-Ez volna az! – valójában apukájától szerezte be az ékszert, s a benne lévő kő bájitallal van átitatva. Bármilyen illatot képes magába szívni, s utána órákig körbevonja vele a viselőjét. Hátránya talán, ha a konyhában jár vele az ember, később mindenki megpróbálhatja megenni. De ki ne szeretne egész nap tavaszi szellő illatot árasztani?
-Esetleg köthetünk egy másik üzletet – veti fel az ötletet, s ismét meglóbálja a lány orra előtt a medált. – Mit tudsz felajánlani azért, hogy kimentselek a Főnöknél?

Leonie

Hogy végre átugrottuk a Főnök megöl részeket, jöhet az, hogy egy kicsit hajlandó vagyok játszani, mert hajt az a kíváncsi énem. Bizony érdekel, mit reagál, ha megyek bele a játékba, hogy mi lesz ennek a vége, mit tudunk kihozni a helyzetből. Mert nem épp egy szokványos dolog, azt már elsőre el tudtam dönteni...
Van egy ilyen hátulütője is a dolognak, hogy ha megkapja, amit megbeszéltünk. Hát annyira nem vagyok ebben benne, hogy amit megbeszéltünk tudjam is mi legyen, improvizálni kellene, de előbb sokkal inkább érdekel, hogy mit vesz előtt. Pillatatokon belül pedig megtudhatom, hogy egy nyaklánc. Sima, vagy tud valamit? Még rejtély.
Aztán még egy üzlet. Automatikus félmosoly jelenik meg arcomon, de miért, azt nem tudom, csak a hatás kedvéért, hogy kellően titokzatos legyek.
- Hát.. nem bántalak.. és kapsz egy kis extrát..
Aha, szép elképzelés.. Csak jöjjön hirtelen ötlet, az mit is tartalmaz, de ha nem kérdez rá, lesz időm kitalálni. Meg hát nem is biztos, hogy belemegy..
- De nem.. félek a Főnök... hm.. től.
Keresem a szavakat, vagyis jelen esetben a ragokat, és ez egy darabig még biztosan fennmarad, mert folyékonyan még nem tudok beszélni, nemhogy pontosan.
Nem azt mondom, hogy kell nekem az a medál, de még mindig halál kíváncsi vagyok, és szinte biztos, hogy ha esetleg nem menne itt bele ebbe a még én sem tudom mibe..  nevezzük mondjuk rákontrázásnak, akkor én nem fogok megijedni, hogy valaki kinyír, van jön az a Kampókéz. Tényleg tök vicces az egész, de nem nézem ki belőle, hogy megoldaná még egy kicsit továbbvinni a történetet..

Alegria

Értetlenül pislog az ismeretlen lányra. Hé, álljunk csak meg egy pillanatra, hiszen itt ő a fenyegető keménylegény! Ő az, aki kedvezményeket tehet, és egyedül neki megengedett ebben a szituációban, hogy kegyességet mutasson, és megígérje, nem bántja Alegriát. Ehhez képest a helyzet igencsak kezd visszájára fordulni. Még meg is örül a kis extrának, és izgatottan összecsapja tenyereit.
-Milyen extrát? Megkaphatom most? – nagyon nem megy neki ez, vagy csak a akcentusos hölgyemény űzi az ipart remekül, amiért minden második percben képes Leonie-t kibillenteni a szerepéből. Vagy próbáljuk őt elképzelni, mennyire vicces maffiatag lehetne belőle ilyen temperamentummal. Esetleg fel kéne keresnie egy rellonost, akinek megvannak a megfelelő kapcsolatai, és ki kéne próbálnia magát élesben. Vajon van ott valami felvételiszerűség? Hiszen akkor ideje lesz összekapnia magát.
-Nehogy azt hidd ám, hogy akármivel meg tudsz venni. Minimum egy jetiszőrkabátot kell ajánlanod, de úgy látom, az éppen nincs nálad – szomorúságot tettetve meglóbálja a lány orra előtt a nyakláncot.
-Ajajj… jajj. Ez így sehogy sem lesz jó, tudod-e? Esetleeeeg, ha azt mondanád, hogy elviszel, és veszel nekem egy nagy adag süteményt, aztán pedig beülünk a csárdába, és reggelig isszuk a málnalevet, miközben befonod a hajam, és kifested a körmeimet szép színesre, aztán pedig másnap hazaviszel, és nálad alhatok, mert nem akarok egyedül visszamenni a padlásra, akkor még beszélgethetünk az üzletről – vigyorogva megvonogatja a vállát. Valójában így is, úgy is odaadná az ékszert, mert szeret elajándékozgatni a cuccait. Kivéve persze, ha azokat Keeftől kapta. Merthogy Keef... mert... csak! Még azt sem nézi jó szemmel, ha a srác másnak adogatja el a gyűrűit, és nem neki.
-Merre laksz? - jobb előre tudni, hol fogja tölteni az éjszakát. Például az egy fantasztikus ajánlat volna, ha Alegria bevinné őt egy másik házba. Hiszen van nagy fekete kalapja, jól az arcába húzná, és biztosan senki nem ismerné fel!