Nate
2012.10.30.

Jöhet az ebédszünet. A bolt ajtaján átfordítom a kis táblát rögtön jövök feliratra, majd bezárom azt magam mögött. A bolt kirakata már halloweeni hangulatba öltözött, pedig az csak holnap veszi kezdetét. De már érezni a levegőben, hogy bizony mindenki erre készült. Nálam is a veranda tele van töklámpásokkal, amit Gergő, Brigitte és Vincent ügyeskedett össze. Persze én is besegítettem, de én kézzel ilyet nem igazán tudok csinálni, csak pálcával. Az meg úgy nem egészen ugyanaz. Így hát inkább én csak a főzéssel és sütéssel foglalkoztam. Mintha már igazi családanya és háziasszony lennék olyan volt az egész összhatás. Pedig még Vincenttel csak járunk, Birgitte a keresztlányom, Gergő meg az örökbefogadott fiam. Tehát még az ilyesfajta idilli képnek várnia kell igazán magára. Bár Vincent szeretne gyereket és lassan nekem is révbe kellene érnem és felhagyni azzal a fajta életmóddal, amit még mindig folytatok. Csak ez nem olyan könnyű azért.
A boltból az étterem felé való igyekeztem elég lassú. A tekintetem elréved az embereken, akik kéz a kézben sétálnak, vagy egy-egy kirakatot nézegetnek. Diákok is fellelhetőek közöttük, nem törődve az iskolával sétálnak be a Leányálomba. Valószínűleg jelmezt keresnek holnapra. Míg mások pedig a hideggel dacolva fagyit esznek sétálva az utca megszokottnál nagyobb forgatagába.

Öltözet

Nate
2012.10.30.

Jöhet az ebédszünet. A bolt ajtaján átfordítom a kis táblát rögtön jövök feliratra, majd bezárom azt magam mögött. A bolt kirakata már halloweeni hangulatba öltözött, pedig az csak holnap veszi kezdetét. De már érezni a levegőben, hogy bizony mindenki erre készült. Nálam is a veranda tele van töklámpásokkal, amit Gergő, Brigitte és Vincent ügyeskedett össze. Persze én is besegítettem, de én kézzel ilyet nem igazán tudok csinálni, csak pálcával. Az meg úgy nem egészen ugyanaz. Így hát inkább én csak a főzéssel és sütéssel foglalkoztam. Mintha már igazi családanya és háziasszony lennék olyan volt az egész összhatás. Pedig még Vincenttel csak járunk, Birgitte a keresztlányom, Gergő meg az örökbefogadott fiam. Tehát még az ilyesfajta idilli képnek várnia kell igazán magára. Bár Vincent szeretne gyereket és lassan nekem is révbe kellene érnem és felhagyni azzal a fajta életmóddal, amit még mindig folytatok. Csak ez nem olyan könnyű azért.
A boltból az étterem felé való igyekeztem elég lassú. A tekintetem elréved az embereken, akik kéz a kézben sétálnak, vagy egy-egy kirakatot nézegetnek. Diákok is fellelhetőek közöttük, nem törődve az iskolával sétálnak be a Leányálomba. Valószínűleg jelmezt keresnek holnapra. Míg mások pedig a hideggel dacolva fagyit esznek sétálva az utca megszokottnál nagyobb forgatagába.

Öltözet

Janey
2012.10.30.

   Hihetetlen. Komolyan mondom, hihetetlen. Az elmúlt napokban annyira el voltunk foglalva a feje tetejére fordult életünkkel, hogy elfelejtettük a halloween közeledtét, és így nem készültünk rá semmivel. Sem dekoráció, sem jelmezek, sem cukor meg csoki, sem faragott tökök, egy szóval semmi. Ami nekem abszolút nem jelentett volna problémát. Úgy értem, szeretem ezt az ünnepet, ez az egyik kedvencem, meg minden, de tudtam volna élni nélküle ebben az évben. Ellenben Nicol nem. Ezért ma reggel, mikor felébredt, és ránézett a naptárra, már rohant is előkeresni a régi jelmezeinket, majd felvert engem, és kizavart a hidegbe, hogy vigyek neki tököt, meg dekorációs anyagot.
   És hát én mit tehettem volna? Felöltöztem, ettem pár falat reggelit, majd felvettem a kabátomat, és elindultam, hogy teljesítsem Nicol minden kívánságát. Elvégre ez a jó férj dolga, nemde? Az egész délelőttöt azzal töltöttem, hogy boltról boltra jártam, mivel mindenki úgy készült az estére, hogy itt-ott meg sem lehetett mozdulni. Aztán nagyjából mostanra összeszedtem mindent, a faragni való tököktől, a különféle díszekig. Mikor kilépek az utolsó boltból, már úgy nézek ki, mint egy málhás szamár a sok szatyorral a kezemben. Fáradtan lépkedek az utcán, nem figyelve nagyon a körülöttem lévő emberekre, egyedül arra koncentrálva, hogy mindjárt otthon leszek. Ahol meleg van. Meg valami ennivaló.

Nate

A forgatagban nem is csoda, hogy annyi megpakolt embert látok. Sokak mellett lány is van, de vannak akik egyedül cipelik nehéz súlyaikat. Egy ilyen Nate, akit elsőre meg sem ismerek, de aztán amikor tudatosul a látott arc, egy mosoly fut az arcomra. Nicol belendült. Léteimet a fiú felé veszem és amikor már egy lépésnyi távolságra vagyok tőle ráköszönök.
 - Szia! Na mi van, Nicol elküldött nagy bevásárolni? -
Vigyorgok szélesen a látványon, ami nem az átlagos Natere vall. De valahogy mégis. Látszik az egészben, hogy a férfi mennyire szereti Nicolt. Részen őszintén szólva irigy voltam, hogy Nicol talált egy ilyen tökéletes pasit. Jól néz ki, a stílusa is jó és még szereti is őt feltétlenül. Nincs tele a kapcsolatuk azzal, amivel az enyém volt tele. De ez is megtanított legalább egy s másra.
 - Miújság? veled? Régen láttalak. Hogy áll a költözködés? -
Kérdezgetek párat közben, ha esetleg sétál valahova és nem állt meg a kék szemű, akkor felveszem a ritmusát. A karjaim a mellkasomon össze vannak fonva. Lévén, hogy azért nincs olyan nagy meleg. A tél közeledni látszik és bizony a házban is be kellett gyújtani. Bár én ennek kifejezetten örülök. Szeretem nézni a tűz ropogását a kandallóban. Persze akkor még jobban, ha egy hegyvidéki házikóban vagyok Vincenntel. Szeretem az olyasfajta tökéletes pillanatokat. Lehet fel is vetem az ötletet a franciámnak, hátha elcsábítható valahova egy hétvégére. Addig a gyerekekkel majd valaki ellesz. Nem kicsik már ők sem. Pihenés meg egyébként is rám fér. Néha jól esik a kiszakadás a hétköznapokból.

Janey

   Igyekszem nem nekimenni senkinek a nagy forgatagban. Hihetetlen, hogy ennyi diák járkál lent a faluban, az meg még hihetetlenebb, hogy amikor még közéjük tartoztam, nem is tűnt fel, hogy ennyien vannak. Ellenben most a máskor nyugodt utcákat szinte elözönlötték a bagolykövesek, és csak itt-ott látok egy-egy falulakót. Határozott kisebbségben vagyunk. De legalább nem csak én vagyok ennyire felpakolva szatyrokkal. Nem egy embert látok hatalmas tököket cipelni, vagy édességes zacskókkal szaladgálni. Hiába, kitölt a Halloween láz. Szinte nincs is olyan ember, aki ne szeretné ezt az ünnepet, vagy inkább így fogalmasok: A varázsvilágban az embereknek esélyük sincs nem szeretni ezt az ünnepet, annyira meg van már szokva. Aztán a néma egyensúlyozásomból egy ismerős hang szakít ki. Először gondoskodok róla, hogy ne lökjek fel senkit a szatyrokkal, és én is megálljak a lábamon, majd felnézek a hang tulajdonosára.
   - Szia Janey. Valami olyasmi. -
   Félreértés ne essék, nincs bajom vele, hogyha be kell vásárolni. Hogyha nem fél napom van rá, és nem kora reggel ráncigálnak ki az ágyból miatta. Ha mondjuk még tegnap, vagy tegnapelőtt mondta volna a drága, hogy ezt meg ezt kell venni, szépen sorban megveszek mindent. De így? Mire beszereztem mindent, el is fáradtam. És akkor még a dekoráció felrakásáról ne is beszéljünk, ami ugyan csak néhány pálcaintés, de akkor még ott van az is, hogy valószínűleg semmi sem lesz jó neki ahogy áll, és a délután hátralevő részében azok igazgatásával fogunk szenvedni.
   - A költözködés egész jól áll. Már csak néhány dolog van, ami nincs a helyén. Meg persze a halloweeni dolgok. Veled mi újság? Történt valami érdekes mostanában? Annyira el vagyunk foglalva a költözéssel, meg a dolgokkal, hogy senkiről sem tudunk semmit. -
   Válaszolok, és lepakolom magam mellé a földre a szatyrokat. Tudom, hogy minél előbb haza kéne mennem, hogy Nicol kénye-kedve szerint irányíthassa a díszítést, de ki kell fújnom magamat. A boltokat járni fárasztó.