Ebben a pillanatban a pokolba kívánt minden egyes aktát, minden nyavalyás ügyet, amivel foglalkoznia kell, mert úgy fájt a feje, mint a megveszekedett fene. Nem is bírta az utat a kastélyba, le kellett ülnie egy padra, hogy kicsit kipihenje magát, illetve hogy az erszényéből előhalásszon egy bájitalt, aminek segítenie kellene. Mostanában sokat fájt a feje, nem tett neki jót ez a rengeteg éjszakába nyúló műszak, most is már mindjárt kilenc, ő meg éppen csak kiesett a minisztérium ajtaján. Kezd sok lenni. Nem Kolos tehet róla, ő is dolgozik, mint az őrültek, de mintha mindenki az utóbbi másfél hétben kattant volna be, alig végeznek valamivel, már jön is a következő kupac papír.
Halkan sziszegett egyet, amikor kénytelen volt megmozdítani a fejét, mert már elzsibbadt a karja, amivel tartotta elnehezült kobakját. Mindjárt hatni fog a bájital, csak pár perc kell neki, aztán olyan lesz, mint új korában.
Mikor már érezhetően jobb volt a helyzet, akkor végre kinyitotta a szemét, csak hogy a már sötétbe burkolózó égre nézzen. Az utcán kigyulladtak a lámpák, kezdett egyre kisebb lenni a mozgás. Ilyenkor már nem szeretett egyedül lenni lent, mert bár nem félt, de nem is tartotta igazán biztonságosnak, mert furcsa elemek is elosontak néha az utcákon. Most is közeledett éppen valami nyurga, kicsit furcsán mozgó alak, akinek görnyedt a tartása is. Még épp csak a körvonalát látta. Hümm. Ja, ez csak Ricsi. Ahogy kicsit közelebb ért a másik akkor már látszottak a fülei, úgyhogy biztos lehetett benne, hogy éppen a mostohatestvére tart felé.
- Hé, Ricsi! - szólt neki hangosan és integetett is egy sort, hátha a másik nem szúrta ki őt, mivel egy fa alatt lévő padon kuporgott a félhomályban. Nem bánta volna, ha akad társasága az útra, amíg felérnek a kastélyba. Bár, igazság szerint ahogy múlt a fejfájása úgy lett egyre éhesebb, hála a bájital eme aprócska mellékhatásának, úgyhogy az is megfordult a fejében, hogy hátha le tud nyúlni valami kaját a sráctól.
- Nincs véletlen talonban egy fél szendvicsed vagy ilyesmi? - érdeklődött, ha az közelebb ért hozzá.

Rettenetesen hülyén érezte magát attól, hogy még annál is többet állt a tükör előtt, mint amennyit szokott, holott valószínűnek tartotta, hogy ha Seth most viszontlátja, akkor nem azzal lesz elfoglalva elsősorban, hogy milyen a frizurája vagy a fél füléből lógó hosszú fülbevaló. Mégis, talán egy kis készülés nem árt… Hiszen olyan régen nem látták egymást!
Akkor vágta le mérgében a fésűt a polcra, mikor nyolcadszor is nekiállt megfésülködni, mint valami szerelmes csitri. Hirtelen fordított hátat a tükörnek, magában puffogva azon, hogy valószínűleg mennyire felesleges, amit művel, mert őszintén szólva erősen kételkedett benne, hogy Seth öccsének igaza van, és pont ő fog kelleni ahhoz, hogy a másik kicsit helyre zökkenjen. Kicsit úgy volt vele, noha már százszor végiggondolta ezt, hogy Seth már kereste volna őt, ha tényleg akar tőle valamit. Igaz, Avery sem sietett felfedni magát, akárhányszor csak a másik után lopózott görény alakban, hiszen nem akarta belerántani abba a katyvaszba, ami az élete… Lehet, hogy a másik oldalon is erről volt szó. Most viszont részéről nagyjából rendeződött a helyzet, ha pedig hihet Sebastiannak, akkor náluk is változtak a dolgok.
Végül magára kapta bőrkabátját, derékig érő haját pedig kihúzta az anyag alól, mielőtt még lopva egy utolsót pillantott volna a konyhaablak üvegére, mert csak nem tudta megállni, hogy megnézze, hogyan fest. Szívdöglesztő volt, annyi szent, bár nem hivalkodó módon, hiszen nem csábítani készült, hanem egy komoly beszélgetésre. Már ha egyáltalán szóba állnak vele.
Bogolyfalva egyik sikátorába hoppanált, ahol ezt követően gyorsan alakot váltott, és pár pillanattal később már az utcán szedte a lábacskáit, mint egy kicsi, de roppant fürge görény. Sebastian a segítségére volt, megmondta neki, hogy hol és mikor várható, hogy feltűnjön a bátyja, úgyhogy Avery szépen lesbe ült, próbálva elkerülni a nedves helyeket, mert még ha csak az este egy későbbi pontján is kíván visszaváltozni emberi alakba, azért az nem lenne jó, ha sáros és vizes lenne addigra. Végül feltelepedett egy padra, ahonnan jól belátta az utcát, és onnan kezdte figyelni, hogy mikor tűnik fel valamerre Seth. A fiú úgy volt vele, hogy ezt az egy esélyt még meg kell, hogy adja magának, maguknak, még akkor is, ha a megérzése azt is mondta, hogy teljesen felesleges és csak fájni fog. De ezt még… ennyit még kellett.
Mikor végre felbukkant a másik, akkor a pici görény szíve meglepően nagyot dobbant – annyira, hogy már csak megszokásból is elkezdte magát némán átkozni, amiért képtelen parancsolni a saját reakcióinak. Ezt azonban gyorsan odébb hessegette, most nem volt idő arra, hogy ezzel foglalkozzon, majd lesz rá bőven módja az után, hogy Seth elküldi őt a fenébe. Most viszont nem akarta szem elől téveszteni, úgyhogy le is ugrott a megfigyelőállásról, és a fiú felé iramodott. Amikor már a járdán szaladt, majdnem elérve hozzá, hangos, csipogó hangot hallatott, hogy a másik biztosan felfigyeljen rá, aztán játékosan elkezdett Seth lába körül mászkálni, majd, ha a másik hagyta, akkor két lábra állva kapaszkodott bele a nadrág szárába, és bámult fel rá azokkal a pici gombszemekkel.

---

Mihael
Előzmények

Most már egészen nyilvánvaló volt, hogy valami nem kóser a nővel, főleg mikor a fa takarásába helyezkedett. Avery minden moccanását figyelte, a másik pedig valószínűleg érzékelte, hogy nem a levegőbe beszélt, amikor azt mondta, hogy gondok lesznek, ha hirtelen mozdul, mert végigkommentálta a cselekedeteit. Előbb a nagy, férfiruhák tűntek fel, amire Avery kíváncsian húzta fel a szemöldökét és gondolatban már elkezdte találgatni, hogy vajon kit rejthet a sikkes külső, aztán a szőke hajzuhatag szabadult ki a csat fogságából, végül pedig a test is visszaalakult - mégpedig egy olyan személlyé, akit Avery éppenséggel a háta közepére sem kívánt volna, nemhogy még beszélgetőpartnernek.
Nem tudta és nem is akarta elrejteni hirtelen támadt dühét, ahogy szemben találta magát Mihaellel, akivel a közös ismeretségük minden volt, csak nem kellemes. Nos... neki nem az. Fekete szeme ha egyáltalán képes volt rá, akkor még egyel sötétebb árnyalatot öltött mielőtt egy lépést hátrált volna, pálcáját most már nyíltan a másikra szegezve.
- Mit akarsz tőlem, Saint-Venant? - sziszegte a fogai között, miközben azon kezdett gondolkodni, hogy vajon hogyan szabadulhatna ebből a helyzetből hamar. Hoppanálni nem akart, az öccse múltkori akciója után kétszer is meggondolta, hogy érdemes-e úgy próbálkozni vele, hogy valaki a nyomában van, mert nem akart hullaként kerülni elő az utazás másik végpontján. Itt hagyja? Megtehetné, de ki tudja, mit akar. Könnyen lehet, hogy ha nem kapja meg, akkor  a következő megálló tényleg Avery családja lesz. Megátkozza? A probléma ugyanaz, csak a tetejébe jönnek az aurorok is... Bár talán ez lenne a legjobb. Végül arra jutott, hogy a legkisebb gyanús mozdulatra átkozni fog, ezzel idecsábítva az aurorokat. Muszáj volt vele várni, mert ha nem teszi, akkor egyelőre még ő lett volna beállítva támadó félnek.

Grace

Adam

 Csendes a város, az éjszaka sötétje már bekúszott a házak közé és elterült a falak tövében. Csak motorom zúgása töri meg a békés nyugodalmat. Késő van, nagyon késő, talán már inkább túlontúl korán. A temetőben voltam, kimegyek minden héten hozzájuk, elmesélem nekik mi van velem és elmondom azt is mit tudok az Apjukról, ami nem sok mert nem beszélünk hosszú ideje már. Fáj ez is az is, de így a legjobb mindenkinek.
 Elgondolkozom milyen boldogok is voltunk, aztán jött Blas balesete és halálhíre, ami mindent összezúzott, minden álmot és reményt. Dagonyázom még néha most is abban az érzésben, majd mély lélegzetet veszek és hagyom elmenni. Kósza gondolattá lesz csupán, átlebben az elmémen, mint most is itt a Fő utczán ezen a sötét éjszakán. Ahogy robogunk én és a járgány. Öcsém utolsó ajándéka, melyben mostanság sok örömömet lelem.
 Ahogy az utat rovom hirtelen a semmiből lép elém egy kutya, hatalmasat fékezek, és a szívem a torkomba ugrik. Ádám arca villan elém, de nem, ő husky ez meg valami kóbor eb volt. Keresem de már eliszkolt, a gép viszont nem indul. Nem tudom mi tévő legyek, itt nem fogom hagyni annyi szent. Ki fogok találni valamit.

Ruben
- az első szabad hétvége, 9 körül

Nem elég, hogy az iskolában pesztrálnia kell a diákokat, még a hétvégéjét is az iskolára kell áldoznia. Még nincsenek itt rég a felügyelők, de már rettegést és a sok munkát hozták a nyakukra. A kisebbek többször leszólították már a folyosón, hogy ezt lehet-e, azt szabad-e, ő meg persze többnyire nem tudja. Nem nagyon olvasta el az új házirendet, csak azt a részt futotta át, ami rá vonatkozik, a többi igazából nem érdekli. Arra még nagyjából emlékszik, hogy amikor idejárt, akkor miknek kellett eleget tenniük, és kész, pont. Örül, hogy nem lakik kastélyban, így legalább esténként nem kell járőrözést tartania – tartsák csak a felügyelők, ők találták ki az egészet.
Már reggel fél nyolckor talpon volt, hogy rendben elkészüljön a diákok felügyeletére. Hiába a tanév eleje, eléggé kifáradt a tanításban, valahogy nincs hozzászokva, hogy ennyit kell beszélnie szakmai dolgokról. Utálta, hogy a lengyelt kellett használnia a hétköznapokban, itt végre kiélheti magát az anyanyelvén, de valahogy nehezére esik magyarul mondani azokat a kifejezéseket, amiket eddig lengyelül használt. Annyira ciki volt az első pár napon, hogy vagy lefagyott, vagy pedig lengyelül mondott néhány szót. Hihetetlen, hogy milyen nehezen áll át az agya az ország váltásra.
Hiába itta meg a reggeli kávéját, még most is eléggé nyúzottan érzi magát. Ma úgy döntött, hogy beszínezi a haja végét rózsaszínre, illetve egy erősebb sminket(cicás tusvonal- lilás-rózsaszín rúzs) is feldobott, hogy elfedje azt a tényt, hogy bizony semmi kedve nem volt ma ilyen korán kibújni az ágyból. De legalább egész szép napnak indul ez a mai: csak néhány bárányfelhő úszkál az égen, a nap egész szépen süt ahhoz képest, hogy április van, sőt a hőmérő higanyszála is egészen biztatóan kúszik felfelé.
Nazier Ruben kollégájával együtt kell vigyázniuk a nebulókra a faluban, így legalább talán nem lesz annyira unalmas a nap. Az évnyitó óta beszéltek már párszor, egész kellemes társaságnak tűnik a férfi.
- Remélem nem fognak semmi őrültséget csinálni, hogy itt vannak a felügyelők.
Mondja reménykedő hangon. Abban ugyan nem bízik, hogy az ő jelenléte megakadályozza a diákokat a rendbontásban, de talán a minisztérium emberei elég visszatartó erőnek minősülnek.
- Eddig is megvoltak tanárok nélkül, ez olyan kábé, mint amikor az óvodában felügyeltek minket az udvari játékon és be kellett kéredzkednünk még pisilni is.
Morogja a férfinak, miközben a táskájából előveszi az egyik világosabb lencséjű napszemüvegét és felteszi. Szerencse, hogy mindig van a táskájában egy, mert a reggeli kómában biztosan elfelejtette volna felvenni. Kicsit furán néznek rá az emberek, amikor a tél közepén is felteszi, de hát szereti, úgyhogy ez van.

Csege
egy szabad hétvége délelőttjén

 

Szegény lány áll a járda szélén, és könyékig elmerül a táskájában. Papírzsebkendő a földön, most esett ki, a táska tartalma épphogy nem követi. Csak egy apróka cédulát keres, amire felírta, mit kéne venni, de hát egy női táskával állunk szemben. Hozzá képest a Bermuda-háromszög kutyafüle, mint tudjuk.

Jó, boldogulna nagyjából a lista nélkül is, de sokkal jobb, ha nála van. Főleg írószerek kellenek, mert egyrészt nem mindent vett meg, másrészt az első héten is simán el tudja hagyni a dolgait, szóval mindig kell nála lenni mindenféle tollnak és füzetnek és kiskutya farkának. Az évek alatt megszeretett márkákat és színeket, és fogfájása lesz, ha nem azzal írhat. Már ha ír, de mindegy is. És gyönyörűen eltervezte, milyen színben és milyen vastagságban és milyen mintában kell neki az a maroknyi toll és radír és miegyéb, és azt nem tudja mind megjegyezni - meg minek ugye, mikor ott a cetli -, és most nincs meg a cetli. Szeret írószereket vásárolni, olyan, mintha produktív lenne, hasznos és szorgalmas - többnyire viszont előbb hagyja el vagy adja kölcsön őket, minthogy kifogynának.

Szóval áll és turkálja a táskáját. Már harmadszorra néz át mindent, azt a kiszakadt zsebet is az oldalán, és akkor beugrik a lehetőség, hogy esetleg el se tette azt a papírfecnit. Nem kezd káromkodni, csak fejhangon sálálázik kicsit, és kétségbeesetten nekifut még egyszer a keresésnek. Útban is van, vagy három csatja is kiesett az előbb - tudod, csak azért, hogy legközelebb meg az ne legyen meg, és tudjon csúnyán lálálázni is.

Ákos
Hétköznap, kora este.

~Esti kóborlás~
Vadász Csenger Richárd

* Nem túlzottan vagyok oda azért, hogy néhány lány a Levitából lerángatott mondván lesz valami igazán helyes fiú valamelyik csehóban. Persze a tiltakozásom és a többször elhangzó: "Nem érdekel" senkinek sem jutott el az agyáig. Csoda, hogy háztársak vagyunk. Természetesen amint megérkeztünk visongva letámadták azt a szerencsétlent aki miatt jöttek így én kisonfordálhatok az utcára, hogy eltévedjek. Mivel nem voltam sokat a faluban alig ismerem semmit se tudok mi merre van. Meglehet a látásommal vam gond  de az utjelző táblák se adnak túlzottan sok segítséget. Tanácstalanul ácsorgok az út mentén, fekete farmerban, szürke pulóverben, meg egy kapucnis fekete felsőben, a hideg miatt. Kezdek egyre dühösebb lenni, mert ez most nagyon nem hiányzott.*

Kirill


Éppen csak egy pillanatra néztem félre, hogy megnézzem az egyik kislány karját, mert elesett. Erre amikor visszafordul hiányérzetem lesz. Rögtön feltűnik, hogy hiányzik valaki, hiszen nincsenek olyan sokan a csoportban. Gyorsan szóltam a másik teremben lévő tanárnak, hogy vigyázzon a gyerekekre, és már indultam is a kisfiú keresésére.
Először az iskola területén kerestem. Mindenhol. Még a mosdókba is benéztem, hátha. Láttam, hogy a táskáját és a kabátját ott hagyta, reméltem, hogy akkor nem ment túl messzire. Fél óra keresgélés után viszont már tudtam, hogy nem lesz meg. A kezem remegett, azt sem tudtam, hogy mihez kezdjek. Soha nem fordult még velem elő ilyen. Visszamentem a terembe, és írtam egy levelet Kirillnek, hiszen mégiscsak ő az apja, és tudnia kell róla. Az írásom szaggatott és alig kiolvashatóra sikeredett a sietség és a bennem tomboló félelem miatt. Megírtam neki, hogy jöjjön a Fő utczára, és én addig körbenézek a környéken. Elküldtem a bagollyal, és már indultam is.
Mint az őrült rohangáltam egyik utcáról a másikra, hátha meglátom valahol. Nem tudtam elképzelni, hogy ez hogyan történhetett meg. Folyamatosan az járt a fejemben, hogy vajon mit csináltam rosszul, mert abban biztos voltam, hogy én rontottam el. Talán nem figyeltem rá eléggé.
Egy idő múlva odaértem a találkozóhelyre, de Kirillnek még csak a nyomát sem láttam. Bementem a boltba, és megkérdeztem, hátha látták arra, de persze nemleges választ kaptam. Senki nem figyel fel egy tíz év körüli fiúra.

luccrucc

Tizennyolc perc. Pontosan ennyibe telt Lucának kijutni a saját házából úg, hogy háromszor kellett a keresztgyerekét nyakon csípni, mert meglépett mögötte. Szeretett volna a kis fehérség vélhetően vele tartani, de ez most nem volt járható út. Pár órája ért vissza edzésről Lengyelországból, amolyan levezető volt, most van két nap szünet. Nagyon szezon vége van és ideje lenne fejben sokaknak összekapnia magukat, ehhez pedig nem kívánt ott asszisztálni. Lett volna hol és miért maradnia, mégis visszajött. Túl nagy a feszültség most ott. A csapatban megy a hiszti, a kapitány tehetetlen, ő hiába kapja el a cikeszt, a maga részéről mindent megtéve, ha egyszerűen a hajtóik gyökerek és olyan hátrányt szednek fel, amin ez se javít. Már a nemzetközi sajtó is, nem csak a helyi lapok kapkodták fel a fejüket erre az egyre inkább szerencsétlen sorozatra. Ami most már fenyegető a végső eredményeikre. Elégedetlen menedzserek, vezetőség és játékostársak. Luca jelenleg minden, csak nem gondoktól mentes.
Úgy tervezte, hogy körbenéz, eszik valamit, aztán irány Arlenhez, össze is csomagolt, most pedig már az utcát szelte. Magassarkúja nagyokat koppant a macskakövön, miközben még így is bőven beleveszett a tömegbe. A cipő annyit kompenzált ki, hogy nem elsősnek hanem nagyjából alapképzése közepén járó kisdiáknak titulálhatták volna. Aki felismeri, az legalább nem piszkálja, aki meg nem, hát, tőlük vegyesen szokta fogadni. Éppen a cukorkabolt kirakatának bámulásába fogott, mikor kihátrálva egy férfibe botlott.
- Bocsi, vigyáztam. - Egyből fordult is felé, hogy elnézést kérjen, aztán folytassa az útját, ha fel nem tartják. Közben a hasa is korogni kezdett. Remek, ilyen az, mikor valaki minimális és sportolói étrenden fut, aztán valami jó illat bejön a képbe. Menthetetlen lány.

Rothman Anton

Dorián
-megjelenés 1, megjelenés 2-

Life screams
ruci és az extra

Annelie