Bogolyfalva község leghosszabb és legszélesebb útja. Járdái kőkemény hegyi kövekből készültek, ám némi bűbáj segítségével állandóan tisztán csillognak.
Az út mindkét oldalán apró, ám annál érdekesebb boltok sorakoznak. Itt található többek között a méltán híres Völgyessy Talárszabászat, Musou Hangszerboltja, vagy a papír- és tintaillat rajongóinak mindig nyitva álló Lectorius Tanszerbolt. Térj be egy üzletbe, hogy kiüríthesd harapós erszényed, vagy nézd, ahogy a bámészkodók csoportjain olykor keresztül nyargal egy-egy napi bevásárlását végző, seprűn közlekedő boszorkány. Akadnak azonban morcos, furcsa külsejű vándormágusok is, vigyázz a zsebeidre, ha nem akarod, hogy megszabadítsanak a tartalmától!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=836739#post836739][b]Rothstein Elektra - 2021.09.09. 14:13[/b][/url]

Minden más lett, mégis minden ugyanolyan maradt. A férfi kedvesen félszeg viselkedése az állandóság érzetét kelti hősnőnkben, melyet jó ideje nem tapasztalt már életében. Folytonos viharok, harcok és csaták szabdalták az utolsó találkozásuk óta eltelt időt. Lét és nemlét szenvedélyes tangója, melybe belefáradni érzi magát. Vajon eljön a nap, hogy megpihenhet? Nyugalmat talál valaha? Ki tudja. Azt viszont eldöntötte az első hang hallatán, hogy a viszontlátás örömét igyekszik megélni. Belőle erőt meríteni a mindennapokhoz. - A tanári pálya izgalmai...Nem csodálom, hogy itt kötöttél ki, az utcát járva - csipkelődik mosolyogva, hogy közben egyik lábát maga alá húzva testével a férfi felé forduljon. Nem kerüli el figyelmét, hogy a másik a nála lévő könyvet babrálja zavarában. Annyira jellegzetes a viselkedése, hogy fényév távolságból is tudná Elektra, hogy két méteres gavallérja tért vissza. Ezután Sándor felteszi a legvészterhesebb kérdést, melyet csak bátorsága enged. Mit felelhetne? - Ne gondolkozz, csak mond az igazat! - hallja belső hangját, mely már annyiszor vezette jóra és félre. Úgy dönt csupán részben fogadja meg szavát. - Remek kérdés...Úgy vagyok, mint egy nő, akinek két szerelmét kellett eltemetnie és senkije sem maradt, aki mellett biztonságban lehetne - válaszolja szomorú fénnyel sötét szemeiben. Hangja puha bársonyként siklik kettejük közé, szétterülve, s nyomot hagyva talán mindkettejükben. Kimondta amit érez, miközben megőrizte titkát. Nem használt mégsem taktikát. Nincs szüksége álarcra. A vele szemben ülő előtt valamiért régen sem vált be a terelés ilyetén formája. Elektra él a gyanúperrel, hogy a férfi  megérzi mikor mond neki igazat. Tapintatos modora szab csupán gátat, hogy ki is mondja. Mint utolsó találkozásukkor a stégen. Tudta, hogy sírt és rossz a kedve. Kapcsolatuk előzményeit félretéve próbálta mégis jobb kedvre deríteni. Nem miatta utazott el aznap. Nem Sándor volt az, aki lelke kelyhébe az utolsó cseppet tette, hogy végül túlcsorduljon. - Jól áll. Nagyon okosnak tűnsz benne - húzódik ezután széles, szemtelen mosolyra ajka, ahogy a vele szemben szemüvegét fogó férfi szavait hallgatja. Örökké nem eshet. Nem érne semmit vele, ha engedné, hogy nyomora ismét maga alá temesse. Felállt. Megint. Leporolta a szenvedés mocskát, s most megy tovább szándéka szerint. Bízva a jövőben. A nagyobb jóba vetve maradék hitét. - Oh...Ez...Csak egy képregény története, amit még azelőtt kezdtem el írni, hogy...A családomat elvesztettem - lapozza fel a kötetet és lepillant a benne álló kusza betűkkel írt sorokra. Jó történet, bár kissé komor. Szerénytelenség nélkül jelentheti ki, hogy helye ként vicces és a romantikának sincs híján. Nem. Nem annak a fajta keservesnek és tragédiába totkollónak, mely saját életét jellemzi. De nem is a nyáltól ragacsos verziója a szerelemnek az, ami az irományt át meg áthatja. Itt a férfi megbízható animágus, tekintete simogató, megjelenése vad, mégis vonzó, szíve vasba vert arany. A nő pedig mugli rendőrként is méltó társa. Különleges, eszes, állhatatos és erős.  Szövetségük egyenlő felek köteléke. Küzdelmük "vállt vállnak vetve" fajta. Közös ellenségeikkel való küzdelmükben társaik is akadnak. A nőnek rendőr társa, a férfinak kutató párja segít.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=836741#post836741][b]Szigethy Sándor - 2021.09.09. 15:09[/b][/url]

A tanári pálya izgalmai. Fejemet előre hajtva villantom meg fogaimat, miközben meg is csóválom üstökömet. Barna tincseim arcom mindkét szélén belógnak, azonban így is tisztán kivehető jókedélyű, egészen széles mosolyom. Természetesen megtartja magában azt a csipetnyi letargiát, ami alaphangulatomat jellemzi. Félszeg és óvatos. Ő pedig csipkelődő, mint mindig. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire üdítően hathat néhány perc egy régi barát társaságában. A tanítás miatt az eddig sem igen pergős szociális életem a fagypont alá került. Nem bánom annyira, elvégre egyszerre egy dologra tudok teljesen koncentrálni. S ez most az iskola és a tanári pályával összefüggő tevékenységek. Az a fajta vagyok, aki, ha csinál valamit, azt a legnagyobb odaadással és odafigyeléssel teszi. Ez jelen helyzetben sincsen másképpen. Csak egy kicsit. Éppen annyira, hogy a könyv lefoglalja elmém háborgó részlegét. Ettől függetlenül smaragdszín szemeim a boldog szomorúsággal csillogó, barna szempárba vándorolnak vissza. Ajkaimat összeszorítva engedek meg egy zavart, együttérző mosolyt a következő mondatokra. A szívem szakad belé; és ugye ez nálam mind ki van írva az arcomra. Fájdalmas grimasz keveredik a „nem is tudom, mit mondhatnék” arckifejezéssel, miközben egy nagyot sóhajtok. A lebegtetett könyv puhán érkezik mellém a padra, miközben én kicsit jobban fordulok felsőtestemmel irányába.
– Nagyon sajnálom, ami Marcellel történt – húzom el ajkaimmal együtt kicsit orromat is, miközben tekintetemmel el sem engedem kedvenc riporternőmet. Felfoghatatlan, hogy egy olyan jókedélyű pasas, mint Hegedüsh végzett magával. Ugyan engem látványosan került minden iskolai megbeszélésen vagy rendezvényen, mégis ő volt sokszor a lelke mindegyiknek. Irigyeltem a kiállását, a folyamatos jókedvét. Nem hiába házvezető-helyettes. Nem hiába volt… Merlinre, de borzasztó ez.
Azonban Elektra máris taktikát vált és a csipkelődés mellett marad. Értem. Nem szeretne jobban erről beszélni, amit teljes mértékben tiszteletben is tartok, ezért csak zavartan mosolyogva veszek fel egy játékosan sértett hangnemet.
– Tűnök? Kikérem magamnak, Rothstein kisasszony – húzom össze bohókásan a szemeimet, majd ezzel a halványan zavart mosollyal dőlök vissza a pad támlájának. Ahonnan azonnal vissza is pattanok, mert hátamban érzem a nő kabátját, így inkább előre dőlve, könyökeimmel térdemen támaszkodva nézek a távolba, miközben minden külső zajt kizárva hallgatom Elektra hangját. Halk hümmögés szűrődik ki ajkaimon.
– Képregény? – fordítom a magyarázat végén arcomat felé. – Sajnálom – nyelek egyet, miközben hátra nyújtom felsőtestemmel kifordulva karomat, hogy simíthassak egyet a nő karján. – Befejezted vagy félbe maradt? – kérdem bátortalanul.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=836744#post836744][b]Rothstein Elektra - 2021.09.09. 15:50[/b][/url]

Vajon ha tudná mi történt, akkor is sajnálná? Részvétét persze hősnőnk, keserű rutinnal fogadja. Mintha igazi volna gyásza. De miként búcsúztass egy élőt, akinek sírköve mégis a temetőben áll? Miként válj el tőle, hogy egyként megóvd őt és tenmagad? Fájdalom nélkül, szenvedés nélkül nem lehet. Arckifejezése tehát hiteles, ám szavai árulkodóak volnának, így csupán bólint és részéről lezártnak tekinti a "vidám Hege nincs többé" témát. Jobban kellene talán siratnia. Meglehet. Könnyeit már annyit hullatta hiába, hogy kár még egy újabb cseppért. Sándor mellett nem ilyen élményeket szeretne átélni, ha már a Sors megszánta, s bábjátékos módjára szinte a semmiből mellé citálta. Mosolyra vágyik, kedves szavakra, melyeket gondtalan, szeretetből fakadó piszkálódással viszonozhat. Csendre, ami a férfit mióta csak megismerte, méltán jellemezte. Arra az éteri, békével teli némaságra, mely puha takaróként ereszkedett rájuk, amikor egyszer és utoljára otthonában vendégüllátta. - Most mit vársz? Mondjam azt, hogy életemben nem láttam még ilyen vonzó és intelligens szemüvegest? Leszámítva persze magamat - nevet fel őszinte vidámsággal, s bár szavai tréfásan csendülnek, valójában egy részüket komolyan gondolja. Nem. Nem a hiú önfényezést. Magát sosem látta vonzónak. Intelligensnek is inkább mások szemében tűnhet. Beszélgető társa reakcióján csak jót derül. Erre senki sem számítana. Róla kevesen hinnék, hogy tollhegyre tűzni fikciót is képes volna. Már épp megszólalna, amikor Sándor karját megsimítja. Tekintetét akaratlan kapja oda a mozdulatra, melytől bőre megborzong, gerincével egyként. Ismerős az érintés. Jóleső. Olyas fajta, melyre ösztönösen felel egy nő teste. Visszaemeli pillantását a zöld szemekre, melyek annak idején a mikrofon másik végén magukkal ragadták. Beharapja alsó ajkát, majd halvány mosolyra húzza szája szegletét. - Már csak az utolsó fejezet van hátra...De még nem tudom a történet végét - szólal meg, szavaiban akaratlan áthallással. Valóban nincs még ötlete a lezárásra. - Elmeséljem miről szól? - kérdezi, ám közben gondolatai még mindig a férfi által feltett kérdés körül járnak vitustáncot. Miként varrja el főhősei életének szálait? Írjon folytatást? Boldogság vagy szomorúság legyen a karakterek osztályrésze végül? Minden döntésein áll most, hogy a naplóra újra rátalált.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=836750#post836750][b]Szigethy Sándor - 2021.09.09. 20:28[/b][/url]

Arcán a keserűség már inkább tűnik automatikusnak, mint őszintének. De ez egyáltalán nem furcsa a múltját tekintve. Megedzette az élet, és ez most is megmutatkozik. Ezért nem is sejtek mögé semmilyen olyan tartalmat, ami esetleg még valóságos is lehetne. Összeszorított ajkakkal küldök felé egy bátorító mosolyt, mert – nem akarok érzéketlen lenni –, de az életnek mennie kell tovább. És biztosan Hegedüsh is így vélekedne róla. Talán most is minket néz valahonnan azzal a szúrós fekete tekintetével, amit leginkább csak én ismerhetek. Ezen picit elmélázva fordítom arcomat a nap felé, hogy az égessen egy keveset amíg tud, hiszen lassan már nem ez az érzet lesz a jellemző. Inkább az avar csörgése bakancsom alatt, a házak kéményéből előszökő kandallók füstjének mámorító illata és a legszebb földszínek. Mélyet szippantok a nyár haldokló illatából, hogy aztán onnan folytassam Elektrával a beszélgetést, ahol abbahagytuk. Jön a jól megszokott csipkelődés, amit én csak visszafogottan fogadok, s sajátos módon viszonzok. A riposzt szintén megmosolyogtat. Hiányzott ez, be kell valljam. Játékosan és némiképp szégyenlősen bólogatok arra, hogy mit is mondhatna. Persze, minden viccnek a fele igaz. Sosem voltam tisztában azzal, hogy mennyire is lehetek vonzó a nők számára. Vagyis… a soha barokkos túlzás volna, mert – mint mindenkinek – nekem is volt bizony olyan időszakom, amikor több nő fordult meg a lakásomban, mint illő lett volna, de ez már a múlt. Akkor sem azzal voltam rendben, hogy én egy jó kiállású férfi lennék, csupán nem gondolkodtam akkoriban, és bizonyára az a fene nagy magabiztosság is sokat dobott a kiállásomon. Most pedig miniatűr óriásként ücsörgök a padon, miközben szendén mosolyogva hallgatom tovább a nő mondandóját. Mert hadd beszéljen csak. Hadd érezze, hogy bizony vannak mellette és nem lesz egyedül.
Egy fejezet van hátra. Kíváncsivá tett. Biztosan sok mindent megtudhat róla az ember ennek a kis történetnek az alapján. De… nagyot nyelek. Elfojtom kíváncsiságomat, hiszen mindig is tiszteletben tartottam mások magánügyeit. Azonban ekkor ér a kérdés, amire lágyan bólintok egyet. Elvégre hogyne érdekelne a dolog. Én addig is hallgatom a nyugtató csacsogást, nekem pedig kevesebbet kell beszélnem. Ez a legjobb.
– Persze – hallatom karcos orgánumom. Érdeklődésem jeléül kicsit távolabb húzódok, hogy felé tudjam fordítani felső testemet, s ekkor látom a távolban közeledő diákcsapatot. Csupán a hangzavarból gondolom, hogy tanulók, és az ugráló kis sziluettek adják még az első benyomást. Sokáig nem is kell várni. „Jónapot tanár úr!” hallom egyszerre a két fiatal lányt, akik közül az egyiket tanítom is harmadéven. Én kimérten, egy apró mosollyal biccentek, és figyelem szemem sarkából, ahogyan elhaladnak mellettünk. Érzem rajtam tekintetüket, ezért megfordulok. Látom, hogy már meg a sutyorgás, amire csak játékos rosszallással fejet csóválok, majd így fordulok vissza Elektra felé. Ezek a tinilányok mindig csak a pletykát gyártják. – Nagyon is érdekel – teszem hozzá, mielőtt azt hinné a nő, hogy elvesztettem a fonalat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=836763#post836763][b]Rothstein Elektra - 2021.09.10. 05:44[/b][/url]

Vannak helyzetek, amikor egy szituáció hirtelen visszaránt a múltba. Ez kettejük közt, most éppen ilyen. A férfi csendessége, ahogy egymással szemben ülnek, hősnőnkben régi időket idéz. Férje hallgatta ilyen mindenre nyitott némasággal. Mellette a csend is ajándék volt. Pont úgy, ahogyan Sándor közelében, aki összesen négy kimondott szavával nagyobb figyelmet szentel neki, mint mostanában a legtöbb ember körülötte. Mert a pletyka az megy nagyon és az is biztos, hogy az elhaladó lányok is terjesztik majd az igét. Látszott rajtuk. Elektrának csak futó pillantást kellett rájuk vetnie, hogy elemezze viselkedésüket. Cserfes kis csitrik, csacsogó csókák. Annyi baj legyen. Nem ronthatja el örömét és ezt a rég áhított nyugodt pillanatot semmi sem. - A történet szerint - kezdi a már cikkeiből jól ismert szófordulattal, majd fellapozza az első oldalra felírt szinopszisnál a kötetet - Adott egy fiatal lány, aki orvosnak tanul, hogy egyszer apja nyomdokaiba lépjen. Közben egy kis virágboltban dolgozik, hogy kiegészítse tandíját. Egy este a motorja lerobban, így kénytelen az apját hívni, hogy vigye haza. A szerető szülő el is jön érte, ám rájuk támadnak és a férfit, aki kutatóorvosként dolgozik, brutális kegyetlenséggel megölik gyermeke szeme láttára - belepillant a felírt cselekményleírásba - Ezután a lány után iramodnak, aki a bolt mögötti parkba menekül a gyilkosok elől, ahol egy rémséges állat megállítja a gazembereket és mondhatni szétmarcangolja őket - hatásszünet gyanánt Elektra felpillant hallgatóságára. Sötét, izgatottsága hevétől ragyogó szemei a zöldeket keresik, majd folytatja, immár fejből - Nagyjából tíz év telik el, s a lányból gyönyörű nő válik, aki nem mellesleg rendőrnyomozó. Egy eset kapcsán olyan DNS nyomra bukkannak, melyet apja megölésénél is megtaláltak egykor. Elkezdi visszafejteni a szálakat, míg végül hihetetlen összefüggésekre talál, melyek a varázsvilág sötét bugyraiba vezetnek - mesél tovább mély átéléssel, s lelki szemei előtt szinte látja a kimondott szavakat életre kelni - Az iszonyatos bestia, aki megmentette az életét ugyanis nem más, mint egy animágus. Egy bűbáj-bájital kísérlet résztvevője, aki maga is gyógyítónak tanult, ám egy családi tragédia okán az aurori hivatás mellett döntött, ahol beszervezték a programba. A megkapott szer hatására pedig, képessé vált veszedelmes mantikórrá átalakulni. Azonban a kísérlet, melynek részese volt kudarcba fulladt. Mivel a legtöbben nem tudnak megbirkózni ezzel a szörnyű transzformációval és vagy testük, vagy elméjük kohéziója bomlott meg, majd váltak ön és közveszélyessé. Hősünk viszont sikerrel adaptálódott és még időben elmenekült a likvidáló osztag elől, akiket rájuk küldtek. Üldözői képzett aurorok és az általuk irányított muglik. Ez elől a brigád elől bujkál tehát a férfi idestova tíz éve, ám a nőtől nem tud távol maradni. Titokban figyeli, óvja és védelmezi mióta csak először találkoztak a parkban. Az ügy kapcsán azonban eljut hozzá a nyomozó, akit társa támogat. A férfinek pedig egykori gyógyító barátja segít a rejtőzködésben. Felmerülhet a kérdés: Mégis mi köze van ehhez a nő apjának és miért is végezték ki annak idején? Itt jön a csavar. A kedves apuka ugyanis beavatott varázstalan genetika kutatóként mintát szerzett a szerből, az alanyok véréből, mert fel akarta fedni az egész emberiség előtt a mágusok és a varázsvilág létezését - annyira átszellemült a történet hatására Elektra, hogy még halvány arcán a pír rózsája is szirmot bontott. Tekintete szinte lángol, s épp olyan felszabadult, mint egykor volt. Visszatért belé az élet. Imádta írni a történetet. Elméje színes szélesvásznán ott voltak a rajzok, minden alak, minden történés. Annyira hiányzott már ez az érzés. Nem akar elfogult lenni, de örül, hogy mindezt Sándor hallhatta tőle először. Árad belőle az erő és szavai által igyekszik a vele szemben ülővel láttatni belső világát. Igen. Ez él benne. Ilyen cselekményt szőtt éveken át szorgos pók gyanánt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=836787#post836787][b]Tóth-Kiss Anabella - 2021.09.11. 23:30[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=837778#post837778][b]Mórocz A. Móric - 2021.10.05. 22:54[/b][/url]

Mikor a hírek kiderültek, először csak néztem a testvérekre, hogy miről beszélnek. Nem nagyon tudtam feldolgozni, és kicsit úgy éreztem magam, mint Kende. Tudod, el kellett telnie pár másodpercre, mire az információ feldolgozásra került, és kicsit fázis késve ugyan, de úgy felpattantam a székről, még el is borult. Én meg meg. Mármint megborultam. Szélesen vigyorogva rohantam ki a teremből, és az első ember, akivel közöltem a fantasztikus hírt, az Kende volt, majd pennát ragadva írtam meg a baglyot és küldtem is el.
Éppen ennek okán battyogok az utcán, mint akinek teljesen elmentek otthonról. Táncolok és forgok, és alig várom, hogy elmondhassam neki, még akkor is, ha nem fog annyira osztozni az örömömben, mint kellene. Nem baj, örülök helyette is. Egyébként azt jutott eszembe, hogy valószínűleg a hideg rázna, ha látnám örülni. Amúgy is para az egész csávó, de ha valami öröm félét látnék rajta, még inkább creepy lenne. Annyira összeegyeztethetetlen. Mindegy. Vidáman integetek és köszönök random embereknek, akik furán néznek rám, de ez legyen a legkevesebb, majd állok meg a leírt hely előtt. Ha nem jelenik meg… hát az szívás, de azért remélem megti- ITT VAN CSORO! Gondolkodás nélkül vágom ki a lángos pózt.
- Rubeeeeeeeeeeeen - kiáltok fel, mikor még naaaagyon sok méter van köztünk, majd állok vissza, mint egy ember és sétálok elé széles vigyorral. - Sikerült. Az illúzió. Átmentem. Rendesen sikerült mindkettőnknek, és valami elképesztő volt! Komolyan! - lelkesedem be azonnal, ahogy mindig, ha az illúzió a téma. Ez talán örök életemre így marad, de nem tudom magam visszafogni, amikor: illúzió, tesó, vágod? - Rengeteget segített, amit mondtál, és rendesen tömegben gyakoroltam. Lefeküdtem a dudival a Nagyterem elé, és bejött! Sokat javult a koncentrációm és… fú - túrok tincseim közé, amikor pillanatnyi szünetet hagyok. - Szóval igen. Sikerült. Kösz mindent. Ráérsz most? - pillogok rá totálisan édes tekintettel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=837802#post837802][b]Helvey Belián Balázs - 2021.10.06. 21:56[/b][/url]

Nehéz ilyenkor belőni, hogy kinek mi lesz a jó majd a későbbiekben és persze, ilyen apró kórban ráadásul még annyiszor változik, mint az időjárás. Mikor mit lát meg és tetszik neki, az jön. Nála is így volt, igazából a létező összes szakmát akarta magának, mert vagy látott mesét vagy épp azt, hogy épp dolgoznak valakik valamin. Akart ő varázsló is lenni, csak éppen nem úgy, ahogy ők itt művelik és persze, utána hamar váltott a kukásra. Sokáig akart kukás lenni, ha egyszer megunja ezt a világot, lehet belevág.
- Úgy bizony. Ilyen sokat tudsz már most, szereted is őket, simán. Azt mondják, ha olyan szakmát és munkát találsz, amit szeretsz, akkor nem is fogsz igazán dolgozni – jó kérdés, hogy neki ez sikerült-e. Néha nem is érzi annak, főképp a növényekkel mikor foglalkozik. Máskor nagyon is hosszúak a napok és az órák, de ez inkább a mindig aktuális állapota miatt változik ennyit. Annyi biztos, hogy ha nem szeretné, akkor nem csinálná. Még utolsó éve előtt nézegette a képzéseket és ha nem túlkorosan jött volna, még egyet vállalt volna. A tanulást is megszerette, de sok volt a jóból.
- Igen, akkor nem – bár ez csak egy erős tipp, ezt azonban nem osztja már meg vele. Tűnjön már határozott felnőttnek, vagy mi a szösz. Bár fordított esetben, ha más hozná be ide válogatni, ugyan így toporzékolna a választékot nézve. Jó, a halaknál nem. Azt sosem tartotta sokra, csak a tányéron. A könyv előtt azonban van még más is, így egyelőre azon foglalatoskodik. Amint visszakérdez, mikor lesz „képessége”, halkan felnevet. Most jobb, ha első meg második gondolatát el is ássa mélyre, így csak aprót köhint. Nem akarja a snassz „majd ha nagy leszel” mondatot elsütni, de okosabb és gyerekbarátabb hirtelen nem jut eszébe.
- Amikor majd kicsit idősebb leszel és lesz majd valaki, aki szeret téged és te is őt. Vagy nem lesz még, de már a küszöbén leszel. Hamarosan – nem tud jobbat, na. Ő a mezőny másik felén van, neki ezt jobb esetben elszenvednie kellene, nem várnia.
- Azt majd a kispajtás eldönti, mit akar rágni és mit nem – nyilván lesz elég játéka és akkor megkímélheti a bútorok életét. Ezt nem tudja megmondani és még megjósolni sem, annyira állattól függ majd. - Van elég bagoly az iskolában – egyszer tévedt fel a bagolyházba és inkább többet nem. Nem neki való, pedig félelme nincs, inkább a szagok amik kikészítették. A postára jár többnyire, ott is baglyok vannak, csak nem kell őket néznie és szagolnia. Elmosolyodik végül arra, hogy sajnálja. Ez aranyos tőle.
- Ugyan. Ismerem az akkori önmagam, nem figyeltem volna rá sokáig – jobb is volt úgy. Ahogy most is jobb lesz kicsit. Elindul elintézni a papírmunkát, ami csak szükséges. Nyilván arról már idefele beszéltek, hogy otthon megengedték neki, így nincs félelem benne, hogy olyat tesz, ami miatt majd dühös szülői leveleket fog kapni. Amint megvan, már ott is áll előtte. Az eb kíváncsian szimatol, kicsit izeg-mozog, de nem fordul ki a kezéből akkor sem, amikor átadja. A gyermeki boldogságnál azt mondják nincs jobb és szebb és ez valahol igaz is. Látja rajta.
- Csoki, szerintem. Az édes is, meg olyan barna is, mint ő – közben kisétálva nyit nekik ajtót és odakint várja be, hogy vissza tudja majd kísérni őt. - Akkor, megnézzük a könyvet? Vagy majd legközelebb?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=838138#post838138][b]Tóth-Kiss Anabella - 2021.10.15. 21:46[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=838543#post838543][b]Weiss Arion Ruben - 2021.10.24. 01:01[/b][/url]

Ritkán kap olyan baglyot, amely az iskolából jön. Pontosabban soha, ez azonban eddig nem zárt ki senkit, csak éppen nem kért belőlük. Épp a kádban ücsörgött, amikor kocogtatott az a vacak madár. Kimászva kaparintotta meg a levelet, majd olvasta el. Már a feladó is egészen meglepő volt, bár valahol gondolhatott volna arra, hogy üzenni fog neki. Felrémlik, ahogy a srácnak, teljesen váratlanul adott tippeket, leckéket arról, hogyan legyen jobb és ügyesebb abban, amit választott magának. Voltak apró hibák, többnyire a koncentrációval, amit, ezek szerint sikerült kiküszöbölnie vagy sem, majd megtudja, elvégre csak annyi szerepel ott, hogy menjen. Bár sejti, miért, nem akadékoskodik – vagyis de, mert nemes egyszerűen nem ír választ. Izguljon csak, hogy ott lesz vagy nem. Mára úgy sincs olyan vészes dolga, kezéről már levakarta azt, amivel az elmúlt éjjel kellett foglalatoskodnia, a tag dalolt, mindenki más pedig örülhetett. Ideje visszahúzni az ismert arcot.
Felöltözött, a tőle megszokott módon, mégsem teljes pompában. Van egyfajta stílusa, így neki az egyszerű is tartalmaz öltönyt, még ha ez alatt most egy fekete póló szerepel. Farmert sem nagyon hord, most mégis felhúzott egyet, már-már slampos, csak éppen valahogy arra nem képes. Valamit mindig alkot. Az órára néz, majd elindul, ráérősen, nem aggasztja magát azzal sem, ha késik, mert arra mindenkinek joga van. Neki meg főleg.
Egy füstfelhőt fúj odébb, amikor meghallja a nevét. Azért ennél diszkrétebbre számított, ahogy szinte összerezzen a hangra a bensője, úgy hunyja le pár pillanatra a szemeit és vesz egy mély levegőt. Nem, nem fojthatja meg, még ha kettő is van belőle. Megáll végül, az első táv felénél és ott várja be, míg elég ér. Addig eloltja a csikket, így pont akkor pillant le rá, amikor közli.
- Nnna, csak nem? - csak de. Elsőre csak komoly arcot vág, szemöldökét felhúzva, mint aki kételkedne. Aztán végül előbújik egy félmosoly és megveregeti a srác vállát.
- Ebben nem is kételkedtem. Gratulálok hozzá. Csak így tovább – hiszen még nincs vége, ezt nagyon is jól tudja. Kezét leeresztve vágja zsebre és figyeli apró bólintásokkal. - Fogalmam sincs ki a dudi, bár azt pont nem mondtam, hogy a padlón fetrengj – nem tud mégse nem vigyorogni, miközben orrnyergét dörzsöli meg arra, ahogy elképzelte, hogy ott fekszik, átlépkednek felette, kikerülik, miközben az illúziók meg mennek. Oké, drasztikus, mégsem egy szar megoldás. - Szuper. Mondtam én, hogy csak ennyi kell, akkor épp nem hittél, mert azonnal akartad. Nos, azért egy forgalmas úton ne fetrengj, de hajrá. Nyomasd tovább, hogy tényleg semmi se zökkentsen ki – és ennyi volt? Bár persze van, ami igenis mozdítsa ki, de arra nem tér rá. Azt hiszi, ennyiért hívta ide, így helyet se keresett leülni.
- Nincs mit. Mondanám, hogy szívesen, de akkor rontanék a nevemen – valahol meg mégis, mert hát, át kell adni amit tud nem? Nem. Ez kivétel, semmi több. Még a másiknak se tenné meg, hiába nem tudná őket megkülönböztetni, épp ki áll elébe. - Ráérek-e? Attól függ. Elvileg igen, azért is jöttem. Mert? Meg akarsz hívni valamire? - mire gondolna az ember. Egy bambira, kólára? Hogyne. Így hát vár, míg megtudja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=838711#post838711][b]Ágoston Simon - 2021.10.31. 12:25[/b][/url]

Bár nem az első bagolyhuhogásra keltem fel ma reggel, viszont már reggeli előtt talpon is vagyok. Az ablakomon ragyogó, szinte már tavaszinak nevezhető napsugár sütött be amely már az egész napomat be fogja ragyogni, hiszen szinte rám mosolygott. Körülbelül egy órája keltem fel, de már is a kastélyon kívül a faluban futok. Se nem friss tojásért, se nem tejért hanem kis reggeli kocogást végzek. Nyugtatóan csivitelnek az itt maradt madarak, minden kéményről egy maroknyi kis bagoly huhog rám. Próbálok egyenletesen futni, hiszen nem jó ha egy jó lassú de biztos kocogást felvált az eszeveszett rohanás. Mivel hétvége van nem kell semmilyen fontosabb teendőt elvégeznem, talán este kijavítom az első dolgozatot amit írattam a diákokkal, és amelyek első látásra nagyszerűen sikerültek. Kedvem volna egy csapásra mindenkinek a legjobb jegyet adni mert igazán jól odafigyeltek mindig a mondókámra. Persze nem tehetem, mert ahogy nekik is, nekem is vannak kötelességeim. Viszont jó jegyet várhatnak, mert nem vagyok szőrösszívű. Az edzőcipőm olyan kényelmes, hogy a következő pillanatban azon kapom magamat hogy lerepül a lábamról az egyik bokorba, amelyből egy kóborkutya ugrik ki és iszkol el. El is kacagom magamat a történteken, majd odamegyek és visszaveszem a lábbelit. Szerencsés voltam, mert ha a kutyus felkapja a cipőt, botorkálhattam volna vissza a kastélyba mezítláb, mert az biztos hogy levettem volna a másikat is. Legalább okoztam volna a korán kelőknek egy kis örömet a reggelükbe. Pihenésképpen már egy kicsit szünetelek a futkározásban, és sétálni kezdek míg elérem a következő sarkot. Újra felveszem az előbbi tempómat, és kikerülöm az éppen előttem sétáló fiatal hölgyet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=838942#post838942][b]Vizsnyiczky M. Lilla - 2021.11.07. 09:21[/b][/url]

Ritkán, de voltak Lillának rossz döntései. Na jó, igazság szerint, ha őszinte akart lenni magával, akkor az utóbbi időben talán gyakrabban is, mint korábban. És a ma reggeli sem volt kivétel ez alól, hiába tűnt laikus szemmel nagyszerű ötletnek.
Történetesen ugyanis úgy döntött, futni fog. Nem azért, mint kisebb korában, mikor megkergették, és galacsinokat reptettek utána, hanem mert állítólag egészséges volt. Sokan csinálták, nem tévedhettek ennyien. Bár persze de, nem kellett messzire mennie, hogy találjon jó ellenpéldát, a politika másról se szólt, mint tömegek megvezetéséről. Kezdett egyre inkább undorodni saját, választott szakirányától.
A testmozgás azonban igazoltan olyasmi volt, ami jót tett, főleg ha az ember egyébként előszeretettel ült egész nap, könyvek fölé görnyedve, megfeledkezve az étkezésekről, és egyszerre, az éjszaka közepén pótolva be mindent. Túlzásba esve, majd erre ráeszmélvén gyötrelmes perceket töltve a mellékhelyiségben. Ebből állt Lilla átlagos napja, és fizikálisan is kezdte érezni ennek mellékhatásait.
Fájtak a tagjai, a háta, az ujjai ropogtak, ha mozgatta őket, és szemei is beesettek voltak. Nem nézett ki túl egészségesen, ami nem volt újdonság, de az, hogy tenni akar ez ellen, már inkább. Szóval keresett magának egy melegítőt, lófarokba kötötte haját, és már épp azon volt, hogy kekocog a lépcsőkön, amikor úgy döntött, hogy maga a futás kezdődhet kicsit később is. Szóval kissé fájdalmas fintorra húzva orrát átalakult, és kireppent az ablakon. Örült végül, hogy így döntött, mert már látott többeket is az iskola körül lődörögni, és inkább el akarta kerülni, hogy meglássák, hogy Vizsnyicky Lilla futni indul épp. Még kiröhögik. Szóval vissza sem változott, míg a város határába nem ért.
Fújt egyet, a térdére támaszkodva - már a repülés is teljesen kifárasztotta - majd lassan elindult. Először csak sétált, aztán kocogni kezdett a kihalt utcákon, de igen hamar szúrni kezdett az oldala, a lábaira meg mintha ólmot kötöttek volna.
Lassított, és lépkedni kezdett, levegőért kapkodva, kezét bordái alá szorítva, mikor valaki elsuhant mellette. Zúgott a füle, ezért nem hallotta meg érkezni, és mikor alakja hirtelen a látóterébe került, megijedt.
- Bazd.. - szaladt ki a száján, de elharapta a mondatot, mert megbicsaklott a lába, és kis híján elvágódott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=839429#post839429][b]Mórocz A. Móric - 2021.11.27. 00:27[/b][/url]

De még mennyire, hogy de! Erőteljesen bólogatok a kérdezésre, szélesen vigyorgok, mint akinek elmentek otthonról. Igazából nem állunk messze a valóságtól, de most komolyan csak izgatott vagyok. Az illúzió minden fölött áll, és ha csak aprócska sikerélmény is é, mindent sutba dobok, hogy örüljek neki. Még a gátlásaimat is, amik nem is léteznek annyira. Hah, de most nem apró sikerélmény ért, tesó, hanem maga a Kánaán jött el, amit fennhangon osztok meg Rubennel.
- A legjobb dudim - pontosítom mondandómat, amivel így sem mondok többet. Nem baj, csak lépj tovább rajta, ahogy én. - Jó, mindegy, de tömeget mondtál, megtettem, és siker! - csapom kisterpeszbe lábaimat, kezeimet meg az égre csapom, amivel lehet éppen pofán vágni készülök egy égimeszelőt, de ez legyen a legkevesebb. Itt van Ruben, aki valószínűleg egy nézésével lefegyverezné a tagot, szóval nem aggódom. Visszaállok emberbe, és úgy hallgatom további szavait, mintha csak feliratot olvasnék. Koncentrálva és elmélyülten.
- Mert türelmetlen vagyok, és ez azóta sem változott. Nemtom, szerintem nem is fog, de pozitív vagyok - bólogatok serényen megint, ahamozok is mellé, és ha valaki lát minket kívülről, tutira vinni akarna már az ELME-be. Nem baj, haver, simán belefér. - Hát ahhoz, hogy semmi ne zökkentsen ki, tényleg egy forgalmas út kellene - gondolkodom el nyammogva, majd röhögök fel, mert egyáltalán nem gondoltam komolyan. Legyintgetek is Ruben felé, hogy felejtse el, reagálnia sem kell rá, de azért pár percre elindul a vezérhangya. Hát, ha ide kifekszem, akkor az a legjobb koncentrációs gyakorlat ever, hiszen a minden közepén baszódok és kreálom az illúziókat. Ha itt nem tanulom meg rendesen, akkor sehol: ennek eredményeképpen el is pillantok Ruben mellett az utat fürkészve, majd magam mögé és nyalom meg alsó ajkamat. Elrakom talonba az ötletet.
- Meg is hívhatlak, de igazából csak beszélgetni gondoltam - sütöm le tekintetem kicsit, ahogy az előbbi pörgés el is tűnik. Végül visszapillantok rá. - Üljünk be valahova - bólintok egy határozottat, majd fordulok irányba, hogy indulhassak a cuki felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=839792#post839792][b]Kasza Fanni Stefánia - 2021.12.05. 13:45[/b][/url]

December.
Sikeresen beköltöztem abba a társasházba, ahol ezelőtt is laktam, az utolsó diákéveim alatt. Ráadásul ez a lakás Az a lakás volt. Ez az enyém volt! Milyen kedvesek, őrizetlenül és üresen meghagyták nekem. Még a falfirkák is ott voltak, amiket nehezebb pillanataim alatt rajzoltam zsírkrétával. Rendesen el voltam érzékenyülve, miközben átfestettem az egészet. Azóta sokban különbözök a régi énemtől. Bár komolyabb nem lettem szerintem. Komorabb? Az egy kicsit.
- Olyan hideg vaaaaaan - nyekeregtem, míg kint bandukoltam az utcán, ami nem mellesleg tele volt élettel. Sparklet sem akartam magára hagyni, hiszen már nem tud Himével játszani, így a hátizsákomba beledugva a hátamon cipeltem. Azon morfondíroztam séta közben, hogy csak sétáljak vagy be is üljek valahova? A pyromágiának köszönhetően még inkább nem bírom a hideget, mint egyébként, lehet nem lesz butaság beülni egyhamar kávéra vagy lélekerősítő italra a pubba. Legalább azokat is lecsekkolom és... remélem találkozok valakivel. Hátha Lanetta egyszer beugrik és a LalaSese duó megint hozza a formáját. Merlinre, de öregnek érzem magam!
- Azt hiszem... erre lesz a színháááááááá.... - egy sikollyal zártam a mondatom, hiszen amúgy is magamba szoktam beszélni, kinek kell partner hozzá? Így izgibb. És a fura alakok se jönnek oda hozzám. Visszatérve a sikolyra. Igen. Elestem. Nem is kicsit. Ha tudni akarod, ráléptem egy jéggé fagyott pocsolyára és olyat borultam, hogy még részegen se estem ekkorát. Még.
- Hogy a dementorok főznének vacsorát a lelkedből, ha már idefagytál - morgolódtam, hátsómat fájlalva s ekkor ugrott be Sparkle a táskámba. Egy halk baszkiiiiiiiiiiii hagyta el ajaim, míg megfordulva megsasoltam a sárkánytigrist. Az természetesen szúrós szemekkel nézett vissza rám, szerintem nem tetszett neki a kis botlásom, de nem tűnt úgy, mintha baja esett volna.
- Szeretleeeeek - sziszegtem kellemetlen mosollyal a pofimon, majd megkíséreltem felállni, de előtte négykézláb igyekeztem elkúszni egy nem jeges helyre, ahol már magabiztosan összekaparhatom magam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=839797#post839797][b]Denis A. Brightmore - 2021.12.05. 18:11[/b][/url]

Gusztustalan idő van, és mindenki undorítóan boldog, mert közeledik a karácsony. Payne is vérszemet kapott, ami nem lenne probléma, mert ő egy ember, de most, hogy Lorin is visszajött, az már kettő. Micsoda matek! Tehát két embertől kell hallgatnom, hogy mennyire jó lesz az ünnepekkor összeülni a faszom tudja hányan, majd együtt díszítünk fát és miegymás. Mondtam nekik, hogy felesleges, mert van egy Cortezünk, de kitartottak amellett, hogy ugyan, ő biztosan nem bántaná. Nos, én szóltam, szóval okosan visszavonulót fújtam, és hagytam, hogy tervezzenek. Egy idő után már nem is hallottam, amit beszélnek, csak mosolyogva néztem őket.
Az idill hamar elmúlt, amikor beközölték, hogy a savanyú képem elveszi az ő tervező kedvüket is, szóval inkább menjek és tegyem hasznossá magam. Bevásárolni. Érted? Elküldtek bevásárolni, mint valami apukát. Morogva, káromkodva, de végül csak megmozdultam, mert ember legyen a talpán, aki ellent mer mondani két Brightmore-nak. Bátor dolog lenne - és egyenlő egy halálos ítélettel. Na, ezeknek köszönhetően nézem végig, ahogy az ismerős alak mászik négykézláb a földön a jég folttól egyre távolabb. Megtorpanok előtte, mikor Cortez ugrik le a vállamról, hogy megkörnyékezze a… sárkánytigrist. Mi? Sárkánytigris, balfasz, kétszínű haj, magában beszél.
- Ha nem te vagy az, akire gondolok, akkor ez nagyon kellemetlen lesz - biggyesztem ajkaim közé cigarettámat, aminek vége azonnal izzani kezd. Csípőmet döntöm jobbra, ahogy lesandítok a szerencsecsomagra. Merlinre mondom, ha tényleg ő az, akkor lehetségesen elkezdem bírni a karácsonyt. Lorin visszajött, és ha ő… ő, akkor ennél jobb nem lehet. Szusszanva nyújtom ki neki jobb kezemet, hogy felsegítsem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=839801#post839801][b]Kasza Fanni Stefánia - 2021.12.05. 19:17[/b][/url]

Vágod Vilmát a Scooby Doo meséből? Na, megvan a jelenet, amikor a csaj elhagyja a szemüvegét? Profi vagy. Na, ahhoz hasonló mozgáskultúrával igyekeztem kifelé a csapdából, melyet a természet csak az én kedvemért helyezett oda, hogy tudjam már, hol a helyem.
Már csak egy kicsi kellett, ahhoz, hogy biztosan kijussak. Pedig nem olyan baromi nagy volt az a szar csak... én is a messzebbik oldala fele indultam el, nehogy már túl könnyű legyen.
Már csak pár centiméter választotta el a kezeimet a biztonságot nyújtó, nem csúszós járdától, mire egy férfihang ütötte meg a fülem. Na, most ez vagy egy olyan valaki volt, akit ismerek és jött tiszteletét tenni a formáját hozó gyökérnek vagy pedig azok habzó szájú idióták egyike, akik már attól begerjednek, ha egy nőstény összezuhan.
Nyomást, ficánkolást éreztem a hátamnál, ami hirtelen megszűnt. Sparkle elhagyta a fedélzetet. Persze, hagyj te is magamra! Hálátlan! Az már persze nem jutott el az agyamig, hogy a kisasszony épp ismerkedni készült egy fajtársával.
Hátsómat végül visszatoltam és leültem, hogy magabiztosan megmaradjak és láthassam az érkezőt, anélkül, hogy megöngyilkoljam magam.
Felpillantva elkaptam a tekintetét. Mindnekire számítottam, csak Rá nem. Mármint sose volt vele bajom, sőt nagyon bírtam, de sose mertem odamenni hozzá. Szóval csak távolról figyeltem.
- Ha én vagyok én, te meg te akkor az kellemes? - válaszotlam neki, ahogy csak egy igazi Bolond Kalapos tenné. Elvigyorodva kihasználtam a segítőkezet, így ki tudtam lépni ebből a béklyóból, amely engem visszafogott. Igazából fel is melegíthettem volna és felállok, de akkor meg vizes leszek! Inkább akkor a lila térdek és fájó segg.
- Denis - mosolyogva mondtam ki nevét, ez tényleg ő volt. Az arca, a tartása, hangja... Semmi kétség.
Tekintetem gyorsan végigfutott rajta, kikupálódott rendesen. Bár azelőtt se lehetett rá mondani, hogy nyegle lett volna.
- Végre egy ismerős arc!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=839803#post839803][b]Denis A. Brightmore - 2021.12.05. 21:47[/b][/url]

Cortez leül fajtársa előtt, undorral méregeti, félrebiccentett fejjel. Nem is ő lenne, de éppen el vagyok foglalva, a - nem egészen - előttem fetrengő lányon, akit meglepő, de még én sem tudok elfelejteni. Mondjuk. Maradjunk annyiban, hogy valami rémlik, de magamat ismervén, bár ritkán tévedek, mégis benne van a pakliban, hogy egy másik lánynak hiszem.
- Faszért bonyolítod még jobban - morgom orrom alatt, miközben kezére markolok erősebben, véletlen se csússzon ki ujjaim közül, majd segítem fel. Kékjeim libbennek Cortez felé, aki hatalmas kék foltként igen feltűnő jelenség az utca közepén, ráadásul minden mozdulatára ki vagyok élezve, mert egy bunkó. De most érdekes módon, csak tisztogatni kezdi magát. A nevemre fordulok vissza előre.
- Mondjad - emelkedik meg szemöldököm kérdőn, hogy mégis mit akar. Szabad kezemmel túrom hátra fekete tincseimet, ajkaim közé biggyesztett cigarettámból szívok egy nagyobbat. - Stefánia - vigyorodom el szélesen. Tényleg ő az. A vigyorból lesz halk nevetés, ahogy szinte már felkiált, én meg automatikus mozdulatként dörzsölöm meg szemeimet.
- Para, hogy élsz. Mit keresel itt? - valószínűleg nem emlékeznék a nevére, ha nem lenne pyromágus. Nem elég, hogy érzem az elemét, de még emlékszem is a közös órákra, amiket együtt kellett szétszenvednünk. Bevallom, akkor is különös volt, és valahogy soha nem kerültünk egy társaságba, hiába voltunk évfolyamtársak. Mondjuk szarom is le, amikor nagyon régen voltak az idők, amikor mi a kastély padjait koptattuk. Nincs arról szó, hogy öregszem, ugyan. Kortalan vagyok, és szeretném felhívni mindenkinek a figyelmét, hogyha valaki az ellenkezőjét meri mondani, lehet súlyosan megsérül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=839809#post839809][b]Kasza Fanni Stefánia - 2021.12.06. 00:02[/b][/url]

Sparkle viszonozta a szúrós tekintetet, azonban ő nem tisztálkodott, csak kihúzta magát és farkával játszott, akárcsak a macskák. Néha azt hiszem, Sparkle is egy szemét macska. Pedig szeretem őket. Mármint a macskákat. De kutyapárti maradok, Sparky elég macska nekem. Néha inkább tigris.
- Te feltételezted a kellemetlent. Én csak folytattam - jelentettem ki büszkén és ahogy rám szorított, még magabiztosabban tudtam kihasználni az erejét, amire támaszkodva ismét két lábon állhattam, mint minden rendes emberi lény. Oké, nem is olyan nehéz ez.
Úgy megörültem ennek az ismerős idegennek, hogy már csak örömömben a nevén voltam képes szólítani, de semmit sem mondani.
- Jaaa, semmi - ráztam meg a fejem - Csak ... Héééé! - ekkor ütötte meg a fülem az a név, melyen szólított. Apám szólított így, mikor faszságot csináltam és mehettem a sarokba térdepelni. Eskü' ilyen szadista szüleim voltak, mindig kaptam a fejemre vagy én nem t'om.
- Milyen Stefánia, Albert drága! - ha Te így, én is úgy, aztán csak elröhögtem magam.Hallottam, mintha ő is elnevette volna magát a rácsodálkozásomon. De hiányoztak már a régi ismerősök.
- Para? - kérdeztem vissza - Inkább az, hogy téged még nem téptek szét a nők - hangos nevetésben törtem ki újra, mivel az Edictumot olvasgatva gyakran az szólt nőügyeiről.
- Visszaköltöztem a faluba, a nagyváros... nem nekem való. Olyan… nagy - vontam meg a vállaim és az állatok felé pillantottam. Még mindig nem estek egymásnak. Fura, Sparky magához képest megfontolt volt. Csak nem ő is érzi?
- Na és te? - tekintetemet visszakaptam a férfi irányába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=839884#post839884][b]Denis A. Brightmore - 2021.12.07. 10:23[/b][/url]

Hangosan morranok fel arra, hogy ki mit feltételez. Évek teltek el, nehogy már el legyen tőlem várva, hogy a lányra, aki akkor talán az egyik legfeltűnőbb jelenség volt, emlékezzek. Persze, különös, hogy feltűnő, de nem emlékszem, de hát... nem érdekel különösebben. Mert a kötelező körökön kívül, amiket az elemi mágia jelentett, nem volt köztünk semmi interakció soha. Bezzeg most többszörösen hallgathatom az elégedetlenségét, miután felkeltettem a földről. Megforgatom szemeimet, elégedetlenül szusszanok.
- Ne hívj így - közlöm színtelenebb hangon, mint eddig bármikor. A középső nevemről szeretem elhinni, hogy nem létezik, még ha apámnak örömet is okoz. És rajta kívül egy ember van, akitől hajlandó vagyok bizonyos helyzetekben elfogadni, hogy így hív. Mástól nem.
- Ugyan. Voltak rá próbálkozások, de valahogy a megállapodás valaki mellett nem az én stílusom - vonom meg vállamat. - Mégis házas vagyok - nyammogok elgondolkodva az ég felé bámulva kicsit, ajkaim közé biggyesztett cigarettám ficeg kicsit, majd vállat vonva szívok bele, hogy ujjaim közé csippentsem. Kékjeim esnek vissza rá, a jól ismert féloldalas mosoly villan fel arcomon, mikor szemem sarkából veszem észre, hogy Cortez mozdul. Tekintetem tovább siklik a megtestesült ördögre, szemöldököm rebben meg, és az ugrás közben marad az állat a levegőben. Nem tudom mit kezdenék a levegő nélkül, hiszen ilyenkor olyan könnyen oldja meg a felmerülő problémát. Lebegés közben szárítom meg lábait, majd eresztem vissza a nyakamba, ahonnan nemrég lelépett.
- Igen, ez mondjuk elég jól jellemez egy nagyvárost - sandítok oldalra, kékjeimben kis értetlenség csillan meg. Ha ez nem definiálja megfelelően a nagyváros fogalmát, akkor semmi. Le a kalappal. - El sem mentem lényegében, most meg az AMS-re járok egyetemre - cirógatok fel Cortez állára, majd pillantok vissza.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=839929#post839929][b]Weiss Arion Ruben - 2021.12.07. 21:37[/b][/url]

Adhatna neki egy üveg italt, pezsgőt, de amennyire ennyiből ismeri, ő kilocsolná az egészet, mint az autóversenyzők szokták. Mondjuk, diák, jobb is, ha mást nem csinál vele, őt meg előveszik, hogy kiskorúakat – az, nem? A fene tudja – itat le. Tapsolhatna, de ahhoz elő kéne venni zsebéből a kezét, no meg, nem olyan alak, de tekintete valóban elismerő és már-már büszkr. Ritka az ilyen.
- Egészségedre – nem, most sem érti ezt a szófordulatot, de el is engedi az egészet. Biztos valami barátféle, modern szavakkal helyettesítve. Lehet ilyenkor érzi magát öregnek? Megeshet, még ha az ősz hajszálak elkerülik őt szerencsére. Túl hiú még ahhoz, hogy felfedezzen egyet is, bár, ha sokat lóg olyanokkal, mint ez a kölyök, megeshet, hogy kínjában még elő is jönnek.
- Ez való igaz. Jó, elismerem, ha idióta is, de ötletnek kiváló volt – a kivitelezés meg már az ő dolga volt tényleg, így egy szava sem lehet valójában. Nincs is, mert felőle az M7-es pályára is mehet, csak félő, ott nem állnak meg neki és egyhamar egy eleven fekvőrendőrnek illúzionálhatja magát, úgy örökre. Na, most lássa lelkét akinek kell, ilyet (még) nem kíván neki. Nem lóg a nyakán, akkora katasztrófa sem, maradhat. Szemöldökét vonja fel, ahogy pózba vágja magát és lopva körbenéz, hányan is látják most. Ebben a pillanatban szívesen tesz úgy, hogy nem is ismeri, nem vele van és minek integet itt az ég felé, de nagyon nem kapnak pillantást. Azért külön öröm, hogy egy mágusvárosban is több kell a figyelemért.
- Jöhetnék a közhelyekkel a türelemmel, de azoktól nemcsak te, de én is agyfaszt kapok. Megkíméllek. Így tovább, a pozitivitás fél siker – vannak esetek, amikor nem, de most nem megy bele semminemű betegségbe vagy elmeállapotba. Potenciál van a gyerekben, kreatív, az pedig külön jól jön ahhoz, hogy alkosson. Felnevet arra, ahogy az utat emlegeti.
- Hát persze. Aztán kiszáll valaki, hogy mit bohóckodsz ott és úgy állontöröl, hogy elfelejted a nemedet is. Csak óvatosan – mintha féltené. Inkább a világot? Lehetségesen jobb lenne, mint tőle, akinek illúziói a kisebb hányadosban ártatlanok. A gyakorlat folyamatos, használja amikor lehet, bármire, bármikor, így valóban szerencsés helyre jött. Bár azt, amit ő tud és amik az ő fejében vannak, mint talon, jobb lesz nem átadnia a másiknak.
- Beszélgetni. Ez aranyos. Csak nem hiányoztam? - vigyorodik el, bár fogalma sincs mi más téma lehet az illúzión kívül. Nemigen egyforma körökben mozognak, végül mégis vállat von. - Üljünk. A kávézó? A cukrászda aranyosságától hányingert kapok – fintorodik el, a kávézó pont megfelel igényeinek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=839953#post839953][b]Kasza Fanni Stefánia - 2021.12.07. 23:55[/b][/url]

- Nekem aztán mindegy - forgattam meg a szemeimet, kérése hallatán. Jó, nem fogom Albertnek hívni. Marad Döncike vagy Brightmore. Ezekből viszont nem fogok engedni. Ha már régi "barik" vagyunk, ezt nézze el nekem. Amúgy se áll a számra az Albert, meg neki sincs Albert feje. Azok olyan nem tudom. Furik. Olyan Albertek.
- Voltak? - vontam fel a szemöldököm kaján vigyorral a képemen, miközben hallgattam. Ekkora telitalálatot.. Pedig csak puszta viccelődés volt és még így is az igazság közelében jártam. Aztán elhangzott egy szó: házas. Ekkor a kaján vigyor helyét a meglepettség vette át és szemöldökeim az égbe szaladtak azonnal, míg csücsörítve azt a bizonyos Oh! hangot hallattam. Na, erre nem számítottam, vagy várj!
- Erre mintha emlékeznék... De nem vagyok biztos benne, hogy akkor még nem ücsörögtem az ELME egyik nekem kialakított gumiszobájába. Vagy Jegesékkel keverlek, azok is megházasodtak - szögezzük le: Nagyon is kellemes szobám volt, nem volt se gumiszoba, se kényszerzubbony. Bár az utóbbit egyébként ki akartam próbálni, de azt mondták erre nincs szükségem. Gonoszak!
Végül kifejtettem, hogy mégis mi a búbánatos unikornis pukit kerestem megint a faluban. Míg csacsogtam, szemtanúja lehettem egy dimágus erejének megcsillogtatásának. Kell a francnak ilyen levegő-tűz téma. Én megoldom Sparkle lábainak megtakarítását a nedves törlőkendővel. Az lehet ingyen van, de ez meg illatos! Lótuszos. Nem… orchidea. Nem.. Nem tudom. Jó és kész!
- Azta! Én is az AMS-en kezdtem idén, pedagógia szakon!  - vágtam rá örömködve azonnal- Milyen vicces. Egyik évben még szanatóriumi terápiákon veszek részt, következőben pedig már tanárnak tanulok  - még egy könnycseppet is el tudtam volna morzsolni, ha nem lett volna ilyen kibaszottul hideg. Huuuu.
- Nagyon sietsz? Nem ülünk be egy kávéra? Láttam egy Expecto Patronum vagy milyen nevű kávézót errefelé - mutogattam minden irányba, mert már a franc se emlékezett, merre volt. Denis volt a helyi, ha van kedve, majd odavezet és mi meg hűségesen követjük a kis sárkánytigrisemmel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=839966#post839966][b]Denis A. Brightmore - 2021.12.08. 10:20[/b][/url]

Aprót bólintok a visszakérdezésre. Persze, hogy voltak. Az egyikbe még bele is mentem volna, csak mivel a nő felcsináltatta magát mással, így kicsit komplikáltabbak lettek a dolgok. Kellemetlen. De legalább már nem akarom kiherélni a csávót, akivel megtette, és a nőt is sikerült elengednem. Ha neki így jó, akkor csinálja csak. Méghogy legyek én az apja… hogyne. Remek terv volt.
- Engedd el. Nem olyan komoly, mint amilyennek hangzik - vonom meg vállamat lezseren. - Különös, hogy kiengedtek az ELME-ből. Előtte sem voltál normális - szemtelen vigyor kerül arcomra, kékjeim játékosan csillannak, mintha nem éppen azt közöltem volna, hogy igenis az ELME-be való. Nem kell ezt olyan véresen komolyan venni, és ő is tudja, hogy igazam van, úgyhogy amilyen könnyen feljött a téma, olyan könnyen lépek is túl rajta.
- Én is azon a szakon vagyok. Levelezőn - mosolyodom el a jól ismert féloldalas mosolyommal, majd megemelkedett szemöldökkel hallgatom tovább. Halkan nevetek fel. - Ha ennyire hiányzik, biztosan visszavesznek a terápiára, csak kérd szépen. Csak belemennek - nevetek tovább halkan. Hihetetlen, hogy ennyire nem tudja elhinni, pedig én teljesen elképzelhetőnek tartom. Ahogy visszaemlékszem, és ha az emlékeim nem csalnak, soha nem volt hülye, mindössze… igen, maradjunk annyiban, hogy nem volt hülye, és akkor itt legyen is vége a dolognak. A kérdésre láthatóan megszeppenek. Kezeim csúsznak zsebeimbe, miközben Cortez elhelyezkedik.
- Üljünk - vigyorodom el szélesen. - Nem hiszem, hogy ez a neve, de tudom melyikre gondolsz - állok be mellé, majd indulok el a kávézó felé. Lehet meghalok, ha visszaérek pár óra múlva, mert Lorin és Payne sütnek, szóval elég sürgős lett volna a bevásárlás egyébként, de Kasza közbeszólt. Ez van, majd sütnek este. Vagy befejezik akkor. Vagy fasz sem tudja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=840027#post840027][b]Kasza Fanni Stefánia - 2021.12.09. 01:38[/b][/url]

- És unatkoztál is nélkülem rendesen! Olyan pánik kapott el, inkább megnősültél! - tűz ellen tűzzel! Hallhatóan csak visszavágásának szántam a beszólásom, ezért egy gyerekes nyelv öltéssel koronáztam meg frappáns megjegyzésemet, pláne a szemtelen vigyora láttán. Ez volt ő. Denis, a komisz. Én meg Fanni, a merész. Nyilván nem sértődtem vérig, mert minden viccnek a fele igaz, szóval mit hisztizzek az igazságon? Tényleg nem számítottam sose mindennapinak. Erre azért dagadt a mellem, bocs.
Még egy közös pont, szinte egymást utánoztuk állandóan. Ott volt az elemi mágia, furiság, a tetoválások…. , prefibubusok is voltunk, de nem egy időben. A legeridonosabb és legrellonosabbat inkább nem is mondooom. És most? Tanárnak készültünk, vagyis én igen, elvileg ő már tanított. Gondolom. Ha levelezőn volt, akkor csak tanított, nem?
- De csak akkor megyek vissza, ha leszel a szobatársam. Legalább nem leszek egyedül és halálra idegesíthetjük a másikat. Jó lesz - széles vigyorral a képemen jelentettem ki teljes természetességgel, mintha mi visszamenőleg is ekkora cimbik lettünk volna. Szerettem volna a barátja lenni, de mint mondtam, nem mertem odamenni hozzá. Túl menő volt én meg túl nyomi.
Beleegyezett a kávéba! Király! Már csak meg kellett találni. Ő biztos tudni fogja, merre lesz. Aprókat tapsoltam kezeimmel és felkapva Sparklet egy gyors mancs sika-mika után már az állatot ölelgetve követtem Denist, bármerre is indult el. Hagytam, hogy vezessen, legalább nem én esek el először a jégen.
- Én nem tudom melyikre gondolok, de tudom, hogy bazi nagy betűkkel ki volt írva a KÁVÉ szó, szóval engem megvettek - mindezt úgy hadartam el, hogy a lehető legokoskodóbb testtartással, mutatóujjal az égbe, lehunyt szemekkel, duruzsolva haladtam mellette. Pontosabban addig, amíg meg nem botlottam, de nem estem. Merő szerencsétlenség voltam egész életembe.
- Nem nevet együtt érez! - jelentettem ki, megelőzvén a bajt, orrom alatt húzódó mosollyal. Tényleg egy világi hülye vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=840311#post840311][b]Mórocz A. Móric - 2021.12.17. 15:51[/b][/url]

Nekem már elég, ha elismeri, hogy az egyébként hülye ötletem, igenis zseniális volt. Hát működött? Igen. Akkor meg mindenki nyugodjon le a picsába, és csak fogadjátok el, hogy király vagyok. És sokkal jobb, mint bárki más, mert ti csirák vagytok, nos… a Mórocz ikrek meg nem. Gihi. Valahogy ezért is elengedhetetlen a póz, és őszintén szólva nem érdekel, hogy ki látja meg, vagy ki sem, de az mondjuk biztos, hogy Ruben legszívesebben letagadna. Nem baj. Nekem belefér.
- Nem kellenek a közhelyek. Fejlődni akarok, és odacsapni, hogy mindenki elhiggye, képes vagyok rá - mert akik szerint nem, azok kapják be. Három dolog van az életemben, amikben jó szeretnék lenni:  a bájitaltan, a művészet különböző vonalai és az illúzió. Az utóbbi pedig érzem, hogy engem is formál, mert muszáj neki. Oda kell figyelnem, meg kell tanulnom koncentrálni valamire, és mindent megad, amire szükségem lehet a jövőben, hogy összerakjam a dolgokat: amit szeretek és ami a jövőm. Legalábbis az elképzelt jövőm.
- Itt vagy te, majd megvédesz. Felbérellek bodyguardnak, mit szólsz? - mérem végig hümmentve. - Totál ijesztő vagy, szóval a közeledbe sem mernének menni - vigyorodom el szélesen, majd bólogatva indulok el a kávézó felé, hogy meg is torpanjak, majd éles kanyart véve induljak a másik irányba. Meglepő, hogy majdnem képes voltam rossz irányba elind-. Igazából rossz irányba indultam el. Kezeimet süllyesztem zsebem mélyére, ahogy a kávézó felé megyek. Akkor nincs meglepi süti Móricnak.
- Hát igazából… - rúgok el egy kavicsot, ami az utamba kerül. - Noncsi bácsiék elfoglaltak most, Móricnak ugyanezek a problémái, szóval… ja, beszélgetni. Nem tudom kivel tehetném még meg erről - vonom meg vállaimat. - A tanácsod kellene - lököm be a kávézó ajtaját nagy mosollyal, és huppanok le azonnal az első szabad asztalhoz. Azonnal ujjaim közé veszem az itallapot, és kezdem el fürkészni. A felét ki sem tudom mondani, bakkerka.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=840827#post840827][b]Ombozi Boróka - 2021.12.25. 22:53[/b][/url]

Több hét telt már el azóta az este óta, én viszont még mindig nem hiszem el, hogy vége. Reggelente felébredve mintha érezném a gyűrű súlyát az ujjamon. Felkelve várom, hogy kényelmetlenül feszüljön a bőröm, óvatosan mozdulok, mert fel vagyok készülve a tompa fájdalomra. Végül egyik sem érkezik. Minden fizikai sérülésem makulátlanul eltűnt, újra olyan formában vagyok, mint a Fenyvessyvel való találkozásom előtt. Testileg legalábbis mindenképp...
Kifejezéstelen arccal róvom a kastélytól a kúriáig vezető útszakaszt, a lehető legrövidebb opciót választva. Gyomrom görcsben áll, hiába van nálam az új pálcám, még nem sikerült annyira megszoknom, hogy magabiztosan forgassam. Megalázó bevallanom, de félek. Túlságosan mély nyomott hagyott bennem az aranyvérűek hercege.
Egyedül a pyromágiám megléte ad némi nyugalmat. Ujjaim takarásában apró szikrákat élesztek fel és pukkasztom is el őket egy pillanattal később. Annyira régóta sóvárogtam utána, hogy most, hogy ismét az enyém, nem tudom nem használni. Egyszerűen szükségem van rá, hogy a Fenyvessy ajándékául szolgáló elemi félelem a háttérbe tudjam szorítani. Mert én, Ombozi Boróka - egyértelműen a keresztnevem hangsúlyozva -, nem engedhetem meg, hogy gyengének lássanak. Nem engedhetem meg, hogy annak lássanak, ami nem vagyok. És mégis...
Belül fortyogó dühvel, arcomon negédes mosollyal fordulok Bogolyfalva nagyasszonyai felé. Fogalmam sincs, hogy mikor gyűltek ismét mögém, nem is érdekel, de a már cseppet sem halk megjegyzéseiket akkor sem tudnám figyelmen kívül hagyni, ha akarnám. Mostanra viszont elértem arra a pontra, hogy nem is akarom.
- Bözsi néni, mi lenne, ha a gyilkos némber helyett inkább a lotyónál maradnának, mint régen? Azzal sokkal jobban tudtam azonosulni. - Kékjeim sötéten csillanak, ám hangom és mosolyom annyira pofátlanul tenyérbemászó, hogy öröm nézni a magyasszonyok hitetlenkedő arcát.
- Tényleg nem vagy más lányom, mint egy elmeháborodott hozományvadász! Megboldogult édesapád biztosan forog a sírjában. - Apám említésére egy pillanatra eltorzul a mosolyom. A feszültség egyre nő bennem és az öreglányokat nézve már csak azon gondolkodom, hogy melyiket gyújtsam fel először. Vegülis, miért ne adhatnék alapot a pletykáknak, nem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=840832#post840832][b]Rónaky Erik - 2021.12.25. 23:18[/b][/url]

Ugyan régen volt már, évek is elteltek, ám én magam bárhol és bármikor hivatkozhatok rá. Utálom, de megtehetem, és néha nagyon jól esik. Csendre van szükségem és nyugalomra. Arra, hogy ne kelljen magamra odafigyelni, hogy mondhatok bármit, nem lesz súlya. Ez akkor van, amikor egyedül vagyok, és gyakran vagyok egymagam. Csodálkozunk? Hiszen egyet várnak tőlem, egyetlen egyet. De nem teszem meg, nem vagyok hajlandó megtenni. Azt az egyet sosem. Labilis. Vannak, akik ezzel a szóval illetnek, és olykor én magam is ezt érzem. Vannak valóban nehezebb napok, olyanok, amikor minden kilátástalanná válik, azt hiszem, olyankor vagyok a legfáradtabb. Annyira fáradt, hogy már nem tudok elaludni. Hogy mit csinálok? Dolgozom. Dolgozom, nem gondolok másra, csak a munkára. Dolgozom reggel, délben, este és éjjel, ájultan fekszem ágyamba, majd újra kezdődik az egész. Ám eljönnek a napok, amikor képtelen vagyok elaludni. Olyankor a levegőn vagyok, sétálunk, aminek két kimenetele van, vagy elálmosodom, vagy felébredek, bármelyik megfelelő.
- Lavi?
Az igen tekintélyes méretekkel rendelkező pireneusi hegyikutya, aki mér kölyökként is méltó volt a Lavina névre, melyet még a húgom adott neki, hirtelen vált irányt, és indul el Bogolyfalva egy olyan részére, melyre amúgy nem mentem volna. Aki hisz benne, nyilván a sorsra fogja majd a történteket, és mindazt, ami jön majd, én magam a kutyát okolom azért, hogy gyakorlatilag belekerülök egy igen forró helyzetbe, ám, mielőtt tovább mehetnék, a kutya dönt helyettem, és szó szerint az asszonyi had és a lány közé ül. Persze, hogy oda. Attól még, hogy én mondhatok nemet, az események nem kerülnek el, a képek, történetek, és elég egyetlen pillantás, hogy felmérjem, ki a másik fél, és nevetni lenne kedvem. Micsoda otromba helyzet, akárcsak a pillantás, ahogy végignéznek rajtam. Ó igen, látom, hogy ismernek.
- Hölgyeim.
Biccentek feléjük, majd a mellettem álló felé fordulok, és esküszöm, hogy nem vagyok eléggé pihent, mégis, józan eszemre kell majd hivatkoznom.
- Kedvesem. Azt hittem, a színház előtt találkozunk. Megtetszett valamelyik ruha?
Biccentek a kirakat felé, mert valami ruhabolt előtt álldogálunk, és hát mi mást is mondhatnék hirtelen. Hallom az elhűlt Rónaky urazást a másik oldalról, ám én magam nem teszek mást, csak mosollyal az arcomon, vidáman pillantok a mellettem állóra. Váratlan fordulat? Mi az hogy!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=841417#post841417][b]Ágoston Simon - 2021.12.31. 19:48[/b][/url]

Nem éppen így terveztem a mai reggelt, hogy valakinek esetlegesen balesetet okozzak de azért az már szerencsés körülménynek számít, hogy nem löktem fel a lányt, hanem elsuhantam mellette mint például egy kamion. Te jó ég Simon, a szívbajt hozhattad szegényre nem lehetne egy kicsit figyelmesebben futni a reggeli körödet? Gyorsan visszafordulok, és még az utolsó pillanatban megfogom a lány kezét, hogy ne essen el. Remélem nem ijesztettem meg ezzel a gesztussal, és nem néz csúnya cukros bácsinak. Bár, annyira idősnek nem tűnők, de sosem lehet elég óvatos az ember az idegenekkel. Minden jószándékomat összeszedem, és szótlanul odakísérem őt az egyik ház előtt álló padhoz, majd a sérült lábát ráhelyezem a padra, mert észrevettem a séta közben hogy talán meghúzhatta a bokáját. Szerencsétlen reggele van, amit részben nekem köszönhet. Egy kicsit meg is rázott az esemény, és egy kicsit sértődött is vagyok hogy ennyire rossz látvány vagyok, hogy elesnek tőlem a fiatal lányok? Vagy esetleg az ellenkezője történt, amire nem is gondolnék egyébként csak a helyzet hozza így.
- Kérlek ne haragudj, nem nagyon vettelek észre! Ugye, nem esett komolyabb bajod? – kérdezem aggodalmaskodva, és leülök mellé a padra vigyázva hogy ne üljek rá a sérült lábára. Nem tűnik olyan komolynak a helyzet, de fő az elővigyázatosság. Szerintem megrándulhatott, egy kis pihentetés és kutya baja sem lesz. Ismerem én ezeket a sérüléseket, nem hiába már tíz éve futok rendszeresen, velem is történt egy és más. Visszagondolok a szóra amit kiejtett a majdnem esése előtt, de el is hessegetem mert ilyen szituációkban ez jött először a szájára, is ki vagyok én hogy megítéljem ez alapján?
- Esetleg hazakísérjelek? Itt élsz a faluban, vagy tanulsz a Bagolykőben? – kérdezem, remélve az utóbbit mert akkor szívesen visszakísérem a kastélyba természetesen. Tudja ő szerintem hogy nem direkt csináltam, de akkor is rossz érzés, de hálás vagyok az égnek amiért sikerült az utolsó pillanatban utána nyúlnom

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=841703#post841703][b]Weiss Arion Ruben - 2022.01.04. 20:37[/b][/url]

Ha ennek a kölyöknek arra van szüksége, hogy egy Ruben kaliberű emb er ismerje el, akkor vannak bajok a fejében. Jó, mondjuk semmit sem tud és ismer, így aztán nem is kell aggódnia, amúgy sem tenné, itt úgy néz ki, hogy minden biztonságban és rejtve van, mintha süket és vak lenne a világ mindenre. Tökéletes, kár hogy annyira rühelli ezt a helyet, hogy arra nincs szó.
- Pedig már ki akartam keresni neked egy idézetet – vigyorodik el féloldalasan, hogy igen, pont úgy néz ki, aki minden reggelét azzal tölti, hogy lapoz egyet és felsóhajt az adott naphoz ajánlott idézet láttán. - Aham. Mindenki. Miért is fontos a közeg? Az egyetlen, akinek ez számít, az te vagy. A mindenkiben több lesz az, aki le se szarja, hogy te éppen mit alkotsz és miben vagy jó – mégis közhelyel és bölcselkedik? Nem. Ez inkább a kegyetlen igazság. Parádézhat a srác amennyit akar, a legtöbb arra se fogja méltatni, hogy odanézzen. Persze vannak esetek, amikor mindenképp kell és mindenképp megélik, de hát… az más. A lényeg adott. Ha másokra és az azoknak való megfelelésre koncentrál, meg fog rekedni, nem előre haladni. Annak idején ő is így volt az elején. A családnak, a valódi vérnek akart megfelelni és kitűnni, és lófaszt nem ment előre. Amikor elengedte őket és csak magának dolgozott, minden megváltozott.
- Ijesztő lennék? Miért – vonja fel a szemöldökét, ahogy visszatér a jelenbe és oldalra pillant a másik felé. Szemeit forgatja meg csak, az emberek azonban annyira mégsem félnek, túl sok olyan felesleges ember akad, aki beszélni akar vele vagy bármit. - Drága vagyok, ha túl sok a pénzed, lehet róla szó – mintha komolyan venné és mintha a másikat meg kellene védeni. Inkább a világot tőle. Most is forog egyfele, majd vissza, mert azt se tudja merre van arccal és ezt Ruben türelmesen kivárja, minden szó nélkül, de sejteni, hogy azért arca vigyorra nyúlik és odabent röhög. Ügyes, csak megleli merre.
- Hmm? - lépked immár mellette a kávézó felé. Bólint egyet, hogy az oktatók elfoglaltak, bár pont ezért oktatót, hogy ezt velük ossza meg. Ezek szerint valamit szarul csinálnak. Mindegy is. Belép a srác után, majd letéve magát, már tudja, hogy a szokásos feketét fogja kérni.
- A tanácsom. Nos, ne kímélj – bólint rá, ismét, mint annak idején. Lehetne jobb hobbija is, mint kölykök pesztrálása.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=842615#post842615][b]Vall Ágoston - 2022.01.22. 23:12[/b][/url]

Vince Áronnak
"Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

Minap kapott egy levelet szüleitől, melyben azt írták, hogy jó volna, ha beszerezne végre ő is egy baglyot, ahogy a jó varázslókhoz illik. Ágoston az utóbbi napokban nem igazán mozdult ki a szobájából, vagy a klubhelyiségből, kivéve, ha nem tudott engedelmeskedni korgó gyomrának, vagy órára kellett sietnie. A tudat, hogy baglyot kell vásárolnia teljesen megzavarta nyugodt, unalmas napjait. Nyilvánvaló volt, hogy ez a feladat végképp nem volt ínyére. Hiszen ezeken a dermesztően hideg napokon a kutyának nincs kedve kimozdulni. Hiába mondta szüleinek, hogy küldjenek két baglyot, az egyiket majd megtartja, és probléma meg is oldva, számára érthetetlen okokból a szülei ezt a javaslatot elutasították. Ha el akarja kerülni az újabb a konfliktust, akkor bizony magának kell útra kelnie. Így hát szombat délután összeszedte magát. Végülis két tanulás között kikapcsolódás gyanánt épp belefér a faluban való időhúzás.
Szerencsére egy ismerős arcot sem látott, senki nem szólította le, de ahogy a Fő utczán sétálgatott, hirtelen felvillant fejében a tavacskás korcsolyázás emléke. Lesütötte szemét a földre, összébb húzta magán talárját, mert arra gondolt, mi van, ha az az átkozottul idegesítő arc, talán Mátyásnak hívták, erre ténfereg, ez pedig egyáltalán nem kizárt. Túl kicsi ez a falu, és túl kicsi ez a kastély is, az ember akarata ellenére nem kívánt ismerősbe botlik, Ágoston pedig ezt a lehető legjobban szeretné elkerülni. Úgy hallotta valahol a piactéren, az egyik zugban árulnak láthatatlanná tévőköpenyt, na, az neki pont hasznára válna. Egy pillanatra végig futott az agyában, mi lenne, ha irányt változtatna, s inkább megkeresné azt a bizonyos árust. Na majd bagoly vásárlás után.
Könnyen megtalálta a varázslény kiskereskedést. Először csak a kirakatot bámulta, ahol ocsmányabb és szebb baglyok néztek vele farkasszemet. Addig bámulta kintről az állatokat, míg ki nem választotta az egyik macska baglyot. Aranyosnak találta a pofáját, a gyors döntés pedig félsiker, különben is, majd' lefagyott a lábujja, jobb benn a melegben és állatszagban, mint itt kinn. Így hát belépett az üzletbe, és célirányosan haladt a kiszemelt jószág felé, hogy közelebbről is megvizsgálhassa.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=842634#post842634][b]Vizsnyiczky M. Lilla - 2022.01.23. 13:00[/b][/url]

Amúgy sem volt túl jó formában, nem hiányzott egy sérülés, még akkor sem, ha a gyengélkedőn néhány perc alatt ellátják. Ugyanis semmi szín alatt nem szeretett volna ott kikötni, a gyógyítók ugyanis egyáltalán nem hülyék, és még ott tartanák egyéb okokra hivatkozva. Azt pedig végképp nem akarta Lilla.
Szóval a fájdalmas fintor, ami kiült az arcára, miközben az ismeretlen elkapta a kezét, egyszerre szólt a bokájából áradó szúrásnak, annak, hogy valaki fogdossa, és annak, hogy milyen következményei lesznek, ha nem tud saját lábon (vagy szárnyon) távozni innét.
- Semmi bajom! - rázta a fejét, de arckifejezése nem egészen erről tanúskodott, így gyorsan ajkaira erőltetett egy mosolyt is. - Tényleg, köszönöm.. csak egy picit pihentetem.
Utóbbit már magának is mondta, afféle szuggerálás gyanánt. Nagyszerű ötlet volt ez a futás, tényleg!
Tekintetét a férfira emelte, és most kicsit meg is nézte, hogy ismerősnek találja-e. És igen, biztos volt benne, hogy látta már, de azt örömmel vette, hogy szavaiból ítélve a másik nem így volt ővele.
- Az iskolában tanulok, és lakom - felelte óvatosan, és megpróbálta megmozgatni lábfejét, de a szúró érzés arra figyelmeztette, hogy korai próbálkozni. - Au.. nem.. nem kell, köszönöm. Elüldögélek itt, amíg jobb lesz, aztán majd visszamegyek.