32. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!

Megnyitotta kapuit a Karácsonyi vásár és a Korcsolyapálya a Boglyas téren!

Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza

Oldalak: « 1 2 ... 8 ... 16 17 [18] 19 20 ... 28 ... 38 39 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
offline
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. június 22. 20:30 | Link


Teljesen belemerülök a cica simogatásába - elvégre nem titok, hogy szeretem mások macskáit gyámbászni, lásd Jared és Sherlock példáját. Végre valami elvonja a figyelmem a körülöttem tolongó népről, és akkor hirtelen valaki kipukkasztja ezt a kialakulóban levő, kényelmes kis buborékot. Összerezzenve fordulok a férfi felé, s nem kell sokáig méregetnem, hogy rájöjjek, bizony ismerős az arca. Valahol az agyam egyik távoli zugában érzek egy halovány ingert a mosolygásra, olyan kis aranyos, üdvözlő szájgörbítésre, viszont ez szinte azonnal el is múlik. Normál esetben a szemébe néznék és én is köszönnék, meg közölném vele, hogy itt a cicuja és ahogy elnézem, semmi baja, most viszont csak nyelek egy nagyot, a torkom szorító gombóc most nagyobbra nő, s ennek köszönhetően alig kapok levegőt. Szemkontaktus hiányában nem is merem sokáig kukkolni az arcát, helyette inkább kitartóan nézegetem azt a pontot, ameddig én is elérek anélkül, hogy különösebben forgatnom kéne a fejem. Szólásra nyitom szám, mert most már tényleg illene valamit kinyögni, nem csak itt állni mint egy süketnéma, viszont bármennyire is próbálkozom, egy árva kukkot sem vagyok képes kinyögni. Így csak tátogok, mint hal a vízben, és bár egyáltalán nem tart sokáig a szerencsétlenkedésem, én mégis rettentően szégyellem magam miatta. Lesütöm szemeim, elkerülvén ezzel a saját magam által beképzelt szemrehányó, esetlegesen szánakozó pillantást, és érzem, hogy egyre jobban lángol a fejem. Igyekszem eltakarni arcom a hajammal és visszanyelni a kikívánkozó sírásom, amit ez az egész helyzet okoz. Kényelmetlenül érzem magam ezen az egész helyen, amiért ennyien vannak körülöttem, félek - bár nem is kifejezetten a macsek gazdájától, úgy általában, attól, hogy itt van -, és ha mindez még nem lenne elég, rettentően aggódom amiatt, hogy mit is gondolhat most rólam. Elvégre itt vagyok, a macskájával, és a lehető legjobb úton haladok az felé, hogy teljesen hülyének nézhessen.
Kitartóan harapdálva a szám nyújtom oda neki a cicáját, akit eddig tartottam, s próbálom magam kényszeríteni, hogy a szemébe nézzek, ahogy azt normális emberek szokták csinálni, vagy egyáltalán ki tudjak nyögni valamit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. június 23. 19:19 | Link



Megvan Őrnagy. Ezzel ugyan nem könyvelem el még sikeresnek a mai napot, sok teendő vár még rám, de azért összességében egész jó irányba billenti a mérleget, hogy ezt az energia- és időigényes lehúzhatom a listáról. Még egy ekkora faluban sem kis munka megtalálni egy macskát, de szerencsém van, és amint látom, neki is. Talált valakit, aki hajlandó hallgatni a kissé panaszos, kuncsorgó nyávogására, mert ő bizony magányos, elhagyatott cicus, akivel nem törődik senki. Istenem, hogy tud nézni, ha akar valamit, és képtelenség rá bármiért is haragudni, még most is, pedig ő csatangolt el ismét napokra. Megsimogatom a nyakát, ha egyébként is úgy tartja fel  az orrát, hogy egy arisztokrata sem csinálhatná szebben, és ezzel tán szent is a béke, hogy csak most akadtam rá. A lányhoz is intézek néhány szót azért, valamivel többet, mint a macskámhoz, elvégre Őrnagyhoz még egyébként is beszélhetek bőven otthon, tengernyi idő áll rendelkezésre hozzá. A lány meg különben is ismerősnek tűnik, csak nem tudom, hogy hol is láttam. Vajon az Eridonban vagy csak a folyosón? Netán járna az órámra? Nem, oda biztos nem, mert ahhoz nem elég nagy a létszám, hogy ne emlékezzek egy emberre is abból a kevésből, aki úgy véli, hogy komolyan auror szeretne lenni és ezért a túlélési alapismereteket is végigcsinálná. Mondjuk kicsit se bánom, hogy nincs túl sok ember egyik csoportomban sem. Sokkal egyszerűbb rájuk figyelni és dolgozni velük. Hatékonyabbak vagyunk és eredményesebbek.
- Minden rendben? - kérdezem azért, amikor látom, hogy már nem először fut neki, hogy megszólaljon, de mégsem sikerül neki igazán. - Nem harapok. Már amennyiben az zavarna, hogy tanár vagyok, vagy házvezető, nem is tudom. Tegezz csak nyugodtan - teszem hozzá, megnyugtatónak szánva, mert mégis, ha belegondolok, azért tudhatja, hogy nemrégiben én vettem át az Eridont, vagy tudja a fene. Házvezető még sincs megszámlálhatatlanul sok, és ilyen kirívóan vörös meg csak egyedül én. Hátratűröm a hajam, és megvakargatom egy sóhaj kíséretében a tarkóm aztán tanácstalanul, hagyva, hogy Őrnagy közben a karomból a vállamra másszon megkapaszkodva karmaival az ingemben. - Van kedved egy teához? A vendégem vagy, amiért visszakaptam a macskám - ajánlom fel végül, hátha ettől tényleg elhiszi, hogy nem tervezem leharapni a fejét, mert megsimogatta Őrnagyot.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
offline
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2016. június 24. 12:23 | Link


Az egészet leginkább ahhoz tudnám hasonlítani, mint mikor nagyon kiütöd magad és hánynod kell. Ott van benned minden, és ki akarod adni, viszont az istennek sem szándékszik elhagyni a szervezeted, bármennyire is erőlködsz. Nem ez életem legszebb hasonlata, de tényleg ez a helyzet.
Nem tudom elégszer elismételni, mennyire szégyellem magam - nem a macska miatt, bár kétség kívül egyszer a kóbor cicák fognak a sírba vinni, hanem a helyzet miatt, amelyikbe hoztam magam. Ha tudnátok, mennyire szívesen megszólalnék, mindjárt elbőgöm magam az erőlködéstől, de ha tudnátok.. Vagy ha ő tudná, vagy bárki más innen tudná. Tenyereim izzadni kezdenek, nem csak a tomboló melegtől, hanem a bennem dolgozó görcstől is. És akkor újra megszólal, és kedves, és ezzel az egésszel nem lenne abszolúte semmi gond, ha nem érezném a késztetést, hogy válaszoljak neki. Kitartóan szemlélem az arca egyik pontját, még véletlenül sem a szemeit, ajkaim valami mosolyfélére rándulnak. Oké, haladunk, ez már egész jó, még ha észre sem vette. Megrázom fejem, jelezve, hogy nem, nem a betöltött posztjai zavarnak. Legjobb emlékeim szerint soha nem is volt gondom a házvezetőkkel, talán Emmával egy leheletnyi mikor váltottam, de alapvetően nem emlékszem, hogy büntetés miatt Ricsihez, vagy akárkihez kellett volna járulnom.
A felajánlása meglep, egy pillanatra megugrik szemöldököm. Őszintén szólva most fognám magam és elszaladnék, egészen hazáig. Viszont a gondolat, hogy teázás közben lehet kevesebb ember fog körülvenni, és addigra talán megszólalni is képes leszek, csábít. Újabb rángás ajkaim szegletén, ahogy bólogatni kezdek, egyelőre még mindig némán, majd, mintegy próbaképp megköszörülöm torkom, hátha változott valami a hangszálföldén.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tóth Alexandra
INAKTÍV


töpszli
offline
RPG hsz: 16
Összes hsz: 48
Írta: 2016. augusztus 15. 16:06 | Link


A mai nap második sétáját ejti meg Bátorral. Mivel már lassan megy le a nap, a legtöbb bolt bezárt, a Fő utcza pedig elcsendesedett. Egy-két lézengő alakot látni csak, na meg persze Alexát és a kicsi kutyusát, ahogy a macskaköveken baktatnak lelkesen. Tudja, hogy nem lenne muszáj Bátort ennyit sétáltatni, mert az udvaron mozoghat, elvégezheti a dolgát, de mindig arra gondol, hogy ő sem érezné jól magát. Nem akarja, hogy egy bizonyos területre be legyen zárva és abban a monoton élettérben kelljen élnie a mindennapjait. Igyekszik Bogolyfalván belül is gyakran új helyekre vinni. Új ingerek, érdekes szimatok, érdekes emberek, a kis pomerániai törpespicc pedig nagyon is örül a helyzetnek.
Főleg akkor, amikor ilyen kevesen vannak a környéken. Ugyanis tudja mi következik, izgatottan kaparja Alexa cipőjét kis karmaival. Gazdája pedig jóízűen felnevet, lehajol, hogy a kutyahámról lecsatolja a pórázt és hagyja, hogy a kutyus szaladgáljon kicsit, amerre szeretne. Ügyesen megtanította, sosem megy messzebb tőle, nem bánt sem más állatokat, sem embereket. Mindig szemmel tartja Alexát és tulajdonképpen még fél is attól, hogy szem elől veszíti.
A kis kutyus lelkesen, peckesen sétál a gazdája mellett, néha előreszalad valami roppant érdekes, ám emberek számára láthatatlan dolgot megszimatolni. Az abszolút kedvence, amikor hirtelen feltámad a szél és egy nyári szellő borzolja össze vattaszerű bundáját.
Egy pillanat alatt tűnik el Bátor Alexa perifériájáról. Először még csak fel sem tűnik neki, de aztán értetlenül néz, merre lehet. Egy férfi lába mellett állapodott meg, felemelte a hátsó lábát és úgy döntött... nos, könnyít magán a kicsi.
- Nem, nem szabad, Bátor! - szól rá Alexa, ahogy visszafordul és elindul a kutyus felé. Természetesen már késő, az úriember lába meg lett jelölve, mától Bátor territóriuma. A kiskutya pedig rázza a farkát, lelkesen vakkantgat a gazdájára, mintha dicséretre várna. Hiszen nem pisilt a kanapéra! Akkor szokták bántani, ha a kanapéra pisil. Most meg itt kint, erre a furcsán illatos lámpaoszlopra pisilt, és ezért jót kellett csinálnia. Szerinte egyenesen megérdemli a szeretgetést.
- Ajj, Bátor... - nyavalyog kicsit, ahogy elkapja a kutyust és azzal a lendülettel az ölébe veszi. Aztán összeszedi a bátorságát, ajkait pedig egy pillanatra beszívja.
- Elnézést, bácsi, nagyon sajnálom, fogalmam sincs, miért csinálta, sose csinált még ilyet, de ne tessék bántani!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adrian Ivanorovics Black
INAKTÍV


cigarette daydream
offline
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
Írta: 2016. augusztus 15. 16:32 | Link


A mai napom lényegében edzésből állt. Amióta Shayden elvert - aminek még most is látszanak nyomai, például a kisebesedett bütykeim, meg a már  szépen lelohadt, de még lilás bal szemem -, az edzőm úgy véli többet kell foglalkoznia velem, mert "ellustultam". Én meg nem igazán ellenkezem a dolog ellen, mert könyörgöm, azért mégis csak Greg Jacksonról beszélünk, ha ő azt mondaná nekem, hogy ugorjak bele a feneketlen kútba, én önként és dalolva mennék.
Szóval miután elfogyasztottam a kiszabott és szigorított menüm vacsora részét a kiosztott és szigorított időpontomban, vártam egy kicsit, hogy a szervezetem fel tudja dolgozni, aztán lementem szaladgálni. Mert az jó. Nem mintha amúgy nem fáradtam volna el rendesen két és fél óra intenzív zsákpüfölés után. És lehet mondani, hogy ez már beteges, de én még élvezem is, ahogy a végtagjaim visítanak az izomláztól. Mondjuk mikor holnap besétálok majd az öreghez, biztos mást fogok mondani.
Nem kicsit kiizzadva lépkedek visszafelé a házunkhoz, a vállamról lehúzom a kicsi törölközőt s megtörlöm vele az arcom meg a nyakam, aztán megállok, hogy ihassak is. És ekkor történik meg az, hogy a kedvenc sportcipőm csak úgy.. lepisilik. Csak ilyen lazán. Én meg meglepettségemben vissza is köpöm a vizem, mert komolyan, ember, ez a kedvenc cipőm. A KEDVENCEM. Még én se pisilhetem csak így le. Pislogok kettőt a szőrcsomóra, aki még jól is érzi magát amiért így megszentségtelenítette a lábam, aztán veszek egy mélyebb levegőt. Épp lehajolnék érte, hogy akkor most mégis kié ez az állatka, amikor meg is jelenik a gazdája, aki egész aranyosan bocsánatot is kér.
- Csak tizenkilenc éves vagyok, jó? - igen, ez az első és legfontosabb dolog amit tisztáznunk kell. Hogy nem vagyok bácsi. Sőt, hogy milyen távol is állok a bácsiskodástól. Még egy kislány se öregezhet le. Aztán megeresztek egy kedvesnek is mondható, féloldalas mosolyt. Hát persze. Az a hobbim, hogy állatokat bántok, csak rám kell nézni.
- Semmi baj amúgy - megvonogatom vállaim, és ki is használom az alkalmat, hogy akkor most tényleg igyak. És a folyadék el is jusson a gyomromba.
- Nincs már túl késő amúgy ahhoz, hogy egyedül mászkálj erre?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Since you’re going back to hell you might as well get used to it.
Tóth Alexandra
INAKTÍV


töpszli
offline
RPG hsz: 16
Összes hsz: 48
Írta: 2016. augusztus 15. 16:52 | Link



Visszafojtott lélegzettel várja, mit szól majd a "bácsi", mennyire lesz mérges, és látszik az arcán, hogy a legrosszabbra készül. Amikor pedig Adrian csak annyit mond, hogy amúgy még csak tizenkilenc éves, akkor az előző feszültség egy jóleső nevetés formájában távozik belőle.
- Fúha! És, mondd csak, te akkor fekszel le, amikor akarsz? - kérdezi egyből, ami az eszébe jut. Valószínűleg az a dolog, amit legjobban vár a nagylány-létben. Hogy végre, addig maradhasson fent, ameddig akar. Persze, szereti a betakargatást és a jó éjt puszit, főleg, ha az apukája is bejön. De annnnyira igazságtalan, hogy Kírára és Gáborra már nem vonatkozik a takarodó. Pedig ők is ugyanúgy iskolába járnak reggelente! Úgyhogy, ha fent maradnak, ők is kialvatlanok, nem csak Alexa, úgyhogy ez abszolút értelmetlenné teszi a kivételezést. Pedig ezer százalékig biztos benne, hogy a nagyok éjszaka csinálják a legmókásabb dolgokat, hogy direkt kihagyhassák belőle.
- Tényleg, nagyon sajnálom a cipőd, majd kárpótollak valamivel, ígérem - mosolyog rá bájosan Adrianre, miközben kicsit megölelgeti a kutyusát. Bár arról még fogalma sincs, hogy mi lesz pontosan ez a kárpótlás, de biztos benne, hogy majd kitörpöl valamit. Meg amúgy fogalma sincs, hogyan fogja megint megkeresni Adriant, de ő ilyen apróságokra nem ad. Ha valamit jóvá kell tenni, akkor az jóvá is lesz téve, előbb-utóbb.
- Nincs ám még olyan késő, sötétedésre otthon szoktam lenni. És amúgy sem vagyok egyedül - mutatja meg az ölében lihegő, nézelődő kutyuskát, és ahogy rápillant, abban a pillanatban arcon is nyalja a kis... elnézést, nagylányt. Amitől ő kénytelen nevetni egy kicsit, megsimogatja a kutyust, lerakja a földre, de ezúttal beakasztja a hámba a pórázt, hogy ne mászkálhasson el egyedül semerre.
- Látod, milyen harcias kutyus, lepisil bármilyen gyanús alakot - vigyorodik el, mert őszintén szólva tetszik neki a saját vicce és tök jót mulat rajta. Aztán hirtelen eszébe jut valami, hogy már itt beszélget tíz perce és mégis milyen faragatlan volt. A homlokára is csap a nagy felismerésben, de elég hamar megbánja a mozdulat hevességét.
- El is felejtettem bemutatkozni, Alexa vagyok, vagyis Tóth Alexandra Vanda! - nyújtja ki a kezét Adrian felé, széles mosollyal az arcán, irreális lelkesedéssel. Hát kezet lehet fogni! Mint a nagyok!
- Ő pedig Bátor, a kutyusom - pillant le a kis állatra, aki hozzá van szokva, hogy ilyenkor nem zavarja a gazdáját és közben nyugodtan leült mellé, és éppen hátsó lábával vakarássza az egyik fülét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adrian Ivanorovics Black
INAKTÍV


cigarette daydream
offline
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
Írta: 2016. augusztus 15. 17:26 | Link


A kérdése meglep, még a szemöldököm is felszalad egy pillanatra. Nos. Ilyet még senki nem kérdezett tőlem. Pedig amúgy mindenfélét szoktak, és tökre meg vagyok már edződve.
- Igen - bólogatok egy sort, hát igen, lényegében akkor fekszem le amikor akarok. Bár az édesanyám ki szokott akadni mikor hajnali ötkor hazaesek - már szünetben -, de az más történet. Amúgy meg nem annyira nagy szám ez a fennmaradós dolog, mert hát, ha van eszed még így se éjszakázol csak úgy a semmiért, de én aztán nem fogom lerombolni egy töpszli álmait.
A cipőmet érő balesetre megvonogatom vállaim, legyintek, aztán a nadrágom zsebéből előhúzva a pálcám el is intézem a dolgot. Nem szakad le az ég egy olyan dolog miatt, amit egy mozdulattal el tudok intézni.
- Hé, easy, már kész is van - azért aranyos, hogy ennyire szívén viseli a dolgaim egészségét, bár egy pillanatra tényleg elgondolkodom, hogy mivel tudna kárpótolni. Mert valljuk be, ha olyan tíz évvel idősebb lenne, akkor nem is lenne semmi izé a dologban, még nekem is lenne ötletem. Például kimoshatná a ruháim, természetesen. Semmi rosszra nem gondolok, nem vagyok én olyan fiú.
- Hát persze. Ne haragudj - szórakozottan elmosolyodva csóválom meg fejem. Igen. El is felejtettem, hogy vele van a vérpincsije, aki tűzön vízen hajt keresztül egy halálfaló után, hogy aztán lepisilje. A méregpisijével, természetesen. To be honest, magam sem kívánhatnék jobb védelmezőt magam mellé.
- Szóval én gyanús alak vagyok? - elbiggyesztem ajkaim, hát, jól le lettem írva. Biztos érzi rajtam a pincepenész szagát, vagy nem is tudom.
- Nagyon örvendek, Tóth Alexandra Vanda - beroggyasztom térdeim, s míg jobbommal megtámaszkodom rajtuk, addig balommal kezet fogok vele. Vagyis valami olyasmi. Még nem igazán fogtam kezet gyerekekkel. Pedig voltam már kölykök között, tényleg, még a mugli újságok is megírták. Más kérdés, hogy azokat leginkább csak muglik olvassák.
- Én Adrian Black vagyok - direkt fogom rövidre, a középső nevem van, hogy még felnőtteknek is le kell betűzzem, szóval az ilyen traumáktól most inkább megkímélném a kislányt.
- Nagyon szép kutyusod van - meg nem tudnám mondani mikor kapcsoltam át ebbe az óvóbácsi üzemmódba, de a törpék szeretik, ha megdicsérik azt, amit szeretnek. Én már csak tudom, én is voltam gyerek, meg év elején osztottak be az Elisabeth Shaneshez egy hónapba. Mondjuk ez nem volt jó. Nagyon nem volt jó.
- A szüleid nem mondták, hogy nem szabad leállni idegenekkel beszélgetni? - összeráncolom homlokom, ez most igazából csak így eszembe jutott, aztán gondoltam rákérdek. Mert nyilván nem én leszek a cukros bácsi aki elrabolja, de lehetnék.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Since you’re going back to hell you might as well get used to it.
Tóth Alexandra
INAKTÍV


töpszli
offline
RPG hsz: 16
Összes hsz: 48
Írta: 2016. augusztus 15. 18:09 | Link


- Hát az nagyon menő! És mit szoktál éjszaka csinálni? - vágja rá az első kérdést, ami eszébe jut. Igen, meglehetne már a magához való esze, hogy ne kérdezzen ilyesmiket idegenektől az első adandó alkalommal. De ahogy említettem, az önmoderálás ilyen szempontból sosem volt az erőssége. Aztán csak csodálkozva figyeli, ahogy Adrian előveszi a pálcáját, és egy mozdulattal tisztítja meg a cipőjét. Egy pillanatra még picit nyitva is marad a szája. Még nem ismer sok varázslatot, és azok is főleg a hétköznapokban használatos apróságok... és gyakran félresikerülnek. De már eldöntötte, hogy ő lesz az egyik legerősebb boszorkány a világon, ha nagy lesz és mindenki őt fogja csodálni.
- Ízi? Mire gondolsz? Te tudod milyen íze van a kutyapisinek? - kérdezi őszinte érdeklődéssel és nagy szemekkel pislog Adrianre. Igaz, hogy próbálkozott már a nyelvtanulással többször is, nem nagyon megy neki. Úgy is mondhatnánk, ez az egyik gyengepontja. A szót valószínűleg ismeri is, de magyar szövegkörnyezetben egy anyanyelvűtől biztosan nem fogja felismerni.
- Neeem, csak vicceltem - nevet végül Adrianre, mert nagyon aranyosnak tartja, ahogy komolyan vette és egyből el is szégyellte magát. - Ha gyanús alak lennél, már réééégen megharapta volna a bokád.
Bár most, hogy jobban belegondol és végigpillant Adrianen... nem, nincs benne semmi gyanús. Egy srác, aki edzeni volt, és picit leizzadt és valószínűleg már indul is haza lassan. Illetve, indulna, ha nem a kis dumagéppel kellene leállnia barátkozni. Alexa egyik legjobb tulajdonsága, hogy perceken belül képes elvarázsolni az embereket és elérni, hogy jóban legyenek vele.
- Édrijen, nahát, furcsa neved van. Mondjuk nagyon sok embernek furcsa neve van itt a faluban - vonja meg a vállát, mert nem is olyan furcsa. Főleg, hogy ott van Kirill bácsi is az előkészítőből, akinek szép, magyar neve van és mégis olyan furcsa, furcsább, mint az Édrijen.
Aztán amikor Adrian felteszi a kérdést, furcsán pillant rá. Látszik rajta, hogy elgondolkozik, és némileg meg is világosodik a kérdés nyomán. Ő nem tervezett leszólítani senkit, de kénytelen volt, mert hát Bátor összepisilte. Sokkal nagyobb udvariatlanság lett volna nem bocsánatot kérni.
- Nem nagyon féltenek, mert Bogolyfalva mégsem egy nagyváros és szinte mindenki ismer mindenkit. Fogadjunk, hogy te is itt laksz valamelyik utcában!
Utoljára módosította:Tóth Alexandra, 2016. augusztus 15. 18:09 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adrian Ivanorovics Black
INAKTÍV


cigarette daydream
offline
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
Írta: 2016. augusztus 15. 18:46 | Link


- Hát.. Általában aludni - megvakarom tarkóm, aztán ott is hagyom. Hát.. Mi mást csinálnék éjszaka? Mármint komolyan - de ha nagyon nem tudok aludni, akkor van, hogy rajzolok - gyors mentésként bólogatok. Persze rettentően ritkán fordul elő, hogy nem tudok aludni - mostanában legalábbis -, de olyankor tényleg rajzolni szoktam. Vagy kint vagyok és félholt meg hülye vagyok, de olyankor nem is igazán akarok aludni, és azokat nem is titulálom éjszakának, azok csak úgy.. Vannak. Meg az is igaz, hogy nem kéne beszélnem róla egy gyereknek. Még rám fogja a családja, hogy én rontottam el.
Összevonom szemöldököm, hirtelen vesztem el a fonalat, aztán leesik, hogy mit akar. Ízi. Hát persze. Még mindig nem szoktam meg ezt a nagyon magyar akcentust, csodálkozom is, hogy nem kérdezett eddig rá. De nagyon jó lehetek, ha nem vette észre.
- Nem, nem, ez egy angol szó - megrázom fejem, még rá is mosolygok - ne haragudj - persze nekiállhatnék magyarázni neki, de ez most nem fog megtörténni - feltéve, ha nem kér meg rá. Mert akkor csak nem fogom azt mondani, hogy "figyelj bocs, majd az iskolában megtanítanak". Annyira seggfej még én sem vagyok.
Lenézek a kutyára, aztán vissza a lányra. Belefér egy ekkora élőlénynek a szájába a bokám egyáltalán? Mármint nem azért, nem vagyok egy küklopsz, hogy olyan hatalmas lábam legyen mint a fejem, de ez a vadállat se néz ki olyan veszélyesnek. Bár sose lehet tudni. Lehet a következő pillanatban a fejem fogom keresni. Szó szerint.
- Hm - igen, ennyi a reakcióm a nevemet illetőleg. És akkor még nem is hallotta a teljes verziót. Ivanorovics. Még mindig nem tudom, honnan szedték ezt a szüleim, minden esetre jól odatették magukat. Shaynek miért nem tudtak adni egy ilyet? Tisztára rosszul érzem magam amiért csak nekem jár a megtiszteltetés.
- Csak nemrég óta lakok lent - megvonogatom vállaim, jó, oké, igaza van, de csak részben. Azért a kastélybeli ágyamra is fent tartom még mindig az igényt, sőt. Mi lenne szegény fiúkkal nélkülem, hát tiszta unalmas lenne az életük.
- És merre készülsz még menni, Alexandra? - vissza is kanyarodok szépen rá, remélve, hogy azért ő is menne már haza. Mert én mennék. Csak nem vagyok pofátlan. Egy gyerekkel. Ez vicces, mert másokkal az szoktam lenni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Since you’re going back to hell you might as well get used to it.
Tóth Alexandra
INAKTÍV


töpszli
offline
RPG hsz: 16
Összes hsz: 48
Írta: 2016. augusztus 15. 19:22 | Link



- Ó - állapítja meg tömören, őszinte csalódottsággal az arcán. - Akkor ez nem is olyan izgi, mint gondoltam - rázza a fejét és sóhajt egyet. Mert hát, rajzolni meg aludni ugyanúgy lehet napközben is. De akkor miért kell neki minden este időben lefeküdni, ha semmi különleges titok nem történik utána? Érdekes kérdés, és emiatt sosem fogja teljesen megérteni a túlságosan aggodalmaskodó felnőtteket.
- Everett bácsi is szokott néha össze-vissza beszélni, de hát én nem értem ezeket a zagyvaságokat. - Ahogy kimondja, el is érkezik a pont, amikor elkezd gesztikulálni, hogy megmutassa, a zagyvaság milyen nagyon kusza is, legalább annyira, mint a mozgása. De így már egy picit könnyebben leesik neki, hogy miért beszél Édrijen ilyen furcsán. Hát persze, fel se tűnt neki, hogy nem magyar az anyanyelve. Az előkészítőben is annyi akcentushoz, kétnyelvű gyerekhez, más nemzetiségű tanárokhoz van szokva, hogy már fel sem tűnt neki. Ő gond nélkül nyomja a rizsát bárkinek, magyarul. De ha nincs meg a közös nyelv, akkor bizony meg van lőve.
- De azért szép neved van, Adrian, megjegyeztelek ám! - biztatja a másikat, egy nagy vigyorral az arcán, hogy véletlen se keseredjen el a furcsaság miatt. A furcsa jó, nem olyan, mint a többieké, egyedi. Bár neki minden egyedi, ami nem Tóth, Nagy, Szabó, Kovács vagy Horváth. Szerinte a magyar vezetéknevek olyan fantáziátlanok, túl sok embert hívnak hasonlóan. Ő is konfekciónevet kapott, egy kicsit kevésbé hagyományos keresztnévvel.
- Értem, akkor ezért nem ismersz még itt mindenkit. Vagy anyukád nem szokott összeülni a barátaival és pletykálkodni? Olyan jó hallgatni őket, olyan mókás sztorikat mesélnek - lelkendezik, és nem, nem kell levegőt vennie mondandója közben. Képes az egészet ledarálni egyben, és még csak nem is hadar, érthető, amit mond. Ő tipikusan az a kedves kislány, akivel bármikor, bármiről el lehet beszélgetni órák hosszat... akár akarod, akár nem.
De aztán Adrian felteszi a következő kérdést, Alexa pedig picit elgondolkozik, hogy jön ez ide most. És igen, leesik neki a célzás, mert egészen jó a szociális érzéke. Úgyhogy picit a szája elé rakja kezeit és el is pirul.
- Ne haragudj, itt jártatom a szám és feltartalak, meg még én is elkések otthonról, igazad van - sóhajtja, mert ő annyira belemelegedett a nagy beszélgetésbe, és ilyenkor elfelejt az ilyesmiken gondolkozni. Na meg persze lassan már Bátor is unja magát és hisztizni kezd, próbálja húzogatni Alexa kezét.
- Örülök, hogy találkoztunk, Adrian! - mosolyog rá, és elköszönésképpen még egy meglepetés ölelést is ad neki. Nem tehet róla, tényleg nem tudja még, hogy nem ölelgetünk meg bárkit, csak azért, mert kedves volt velünk. De legalább nem húzza hosszúra és kínosra, csak egy gyors kis ölelés neki.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adrian Ivanorovics Black
INAKTÍV


cigarette daydream
offline
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
Írta: 2016. augusztus 15. 21:41 | Link


- Tudod, nem árulhatok el ám mindent - hát mindjárt rosszul érzem magam, amiért itt elrontom a feelinget neki. Kacsintok, jobbom kinyújtom felé és enyhén belecsípek az arcocskába. Nem úgy, hogy fájjon, meg nem is olyan idegesítő nagymamásan, csak épp, hogy érezze a bőrén az ujjaim egy rövid ideig. Aztán vissza is támaszkodom a térdemre.
Ahogy hadonászni kezd, halkan fel is nevetek, komolyan, egész aranyos ahogy beleéli magát.
- Hidd el, mire megnősz, érteni fogod őket - féloldalas mosollyá szelídül a nevetésem ahogy körbepillantok, majd íriszeim visszavándorolnak a tökmagnyi vöröskére. Szóval szép nevem van, hát, ezt jó hallani.
- Köszönöm szépen. Én is megjegyezlek téged, Alexandra - nyilván nem a szónak annak a komoly értelmében, hogy minden vörösről meg minden Alexáról ő fog eszembe jutni - te jó isten, ebbe nem is akarok belegondolni -, de ha majd valamikor látom, talán eszembe fog jutni a neve. Minden esetre az biztos, hogy a kutyája lepisilte a kedvenc cipőm. Nem sűrűn jelölik meg így a lábam, azt meg kell hagyni.
- Az én anyukám nem itt lakik - összeszorítom ajkaim válaszadás közben, amúgy ez még nem is olyan nagy tragédia, sőt. El nem tudnám képzelni mi lenne abban a házban, ha Anabethék velünk laknának. Mondjuk én élvezném, nyilván, imádom a családom, de a nővérem már kevésbé. Szóval erről ennyit. A másik meg, hogy fogalmam sincs anyám pletykálási szokásairól. Biztos vannak neki barátnői meg minden, de valahogy soha nem érdekeltek különösebben. Amikor tíz voltam produkáltam nekik magam, meg halálosan bele voltam esve az egyikbe - fogalmam sincs mi már a neve -, meg mostanában mikor összefutok megkérdik hogy ityeg, elmondják, milyen szép nagyfiú lettem meg ilyenek. És ennyiből ki is merül a kapcsolatom velük.
- Jaj, nem haragszom, csak kényelmetlen így leizzadva beszélgetni egy hölggyel - kiegyenesedem, még nyújtózkodom is egy kicsit. Ja. A kiskölykök bírják, ha nagyként kezelik őket, szóval bízom abban, hogy vele is így működnek a dolgok.
- Én is nagyon örülök, Alexandra - elmosolyodva ölelem vissza. Nem olyan nagyon, a tenyereim a lapockáira illesztem és az arcom az övé mellé hajtom, csak finoman. Aztán el is engedem, milyen jó fej vagyok már.
- Ha szeretnéd, elkísérlek hazáig - ezt még amúgy felajánlom, mert tényleg nem akarom, hogy baja essen. Azért szeretem a gyerekeket, meg nekem se lenne szerencsés, ha eltűnne és én láttam volna utoljára. Szóval ja, jobb biztosra menni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Since you’re going back to hell you might as well get used to it.
Rozsos Annamária
Mestertanonc Navine (H), Harmadikos mestertanonc


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2016. szeptember 20. 21:07 | Link

Herczegh Kriszpin

Szegény lány áll a járda szélén, és könyékig elmerül a táskájában. Papírzsebkendő a földön, most esett ki, a táska tartalma épphogy nem követi. Csak egy apróka cédulát keres, amire felírta, mit kéne venni, de hát egy női táskával állunk szemben. Hozzá képest a Bermuda-háromszög kutyafüle, mint tudjuk.

Jó, boldogulna nagyjából a lista nélkül is, de sokkal jobb, ha nála van. Főleg írószerek kellenek, mert egyrészt nem mindent vett meg, másrészt az első héten is simán el tudja hagyni a dolgait, szóval mindig kell nála lenni mindenféle tollnak és füzetnek és kiskutya farkának. Az évek alatt megszeretett márkákat és színeket, és fogfájása lesz, ha nem azzal írhat. Már ha ír, de mindegy is. És gyönyörűen eltervezte, milyen színben és milyen vastagságban és milyen mintában kell neki az a maroknyi toll és radír és miegyéb, és azt nem tudja mind megjegyezni - meg minek ugye, mikor ott a cetli -, és most nincs meg a cetli. Szeret írószereket vásárolni, olyan, mintha produktív lenne, hasznos és szorgalmas - többnyire viszont előbb hagyja el vagy adja kölcsön őket, minthogy kifogynának.

Szóval áll és turkálja a táskáját. Már harmadszorra néz át mindent, azt a kiszakadt zsebet is az oldalán, és akkor beugrik a lehetőség, hogy esetleg el se tette azt a papírfecnit. Nem kezd káromkodni, csak fejhangon sálálázik kicsit, és kétségbeesetten nekifut még egyszer a keresésnek. Útban is van, vagy három csatja is kiesett az előbb - tudod, csak azért, hogy legközelebb meg az ne legyen meg, és tudjon csúnyán lálálázni is.
Utoljára módosította:Rozsos Annamária, 2016. szeptember 20. 23:12 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. szeptember 20. 23:49 | Link

----------------------------
Rozsos Annamária
délután az utcán
----------------------------

Már vagy harmadszorra jövök ide Bogolyfalvára huzamos időn belül, ami nagy dolog ahhoz képest, hogy ezt megelőzően évekig nem jártam errefelé. Az említett nemrégi látogatásokból nem volt mind hivatalos, csak hivatalos dolgokhoz kapcsolódó. Ez a mai talán már hivatalosabb. Lehet, ilyenkor illene mondjuk a hopp-hálózaton keresztül vagy akár vonattal érkezni. Már csak azért is, hogy még véletlen se koszoljam össze a zakóm, zilálódjon szét a hajam vagy melegedjek ki. Ebből viszont feltehetően egyik sem fog megvalósulni, hiszen ismét seprűvel érkezem.
Nimbusz 2000emmel hamar a falunál vagyok. Megkezdem az ereszkedést, hogy szépen landolhassak a nyugalmasnak tűnő utcán. A lábam már éppen a macskaköveket érné, amikor egy idős boszorkány előttem terem. A pukkanásból ítélve hoppanált. Bár ebben a pillanatban az izgat legkevésbé, honnan került ide. Inkább azzal foglalkozom, hogy ép bőrrel megússzuk a találkozást. Elrántom a seprűm nyelét és leugrom róla oldalra, mielőtt orra esnék. A lendülettől pedig még rohanok pár lépést, el egy táskájában kutakodó lány mellett, hogy aztán egy közeli bolt kirakatánál, a fal fogjon meg. Na nem megyek csak úgy neki persze. Kezeimet magam elé kapva tompítok.
- Uh. - fújom ki erősen, megkönnyebbülten a levegőt, amit a sikertelen landolásom óta talán bent is tartottam. Ez kemény volt. A szívem csak úgy kalapál. Voltam pedig már veszélyesebb helyzetekben, ám nincs mit kezdeni a meglepetés erejével. Azt meg nem gondoltam, hogy bárki ott teremhet előttem. Végülis ezért tanítják azt, hogy olyan helyre kell hoppanálni, amiről tudjuk, hogy üres. Ez egy falu főutcájáról nem annyira mondható el.
- Mégis, hogy gondolja, hogy ilyen eszelősen lehet itt röpködni, fiatalember? - kiált oda nekem az öreg hölgy, kezét a szívénél tartva, és már indul is közben felém. Szemöldököm megemelve hallgatom a méltatlankodást, és közben odalépek elejtett seprűmért. Lehajolok érte a járdára.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rozsos Annamária
Mestertanonc Navine (H), Harmadikos mestertanonc


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2016. szeptember 22. 12:41 | Link

Hercegh Kriszpin

Éppen mérges mormogással fogadná el a tényt, hogy a cetlit azt bizony jól otthon hagyta, mikor kisebb karambol alakul ki körülötte. Még eléggé el van foglalva a maga bajával, szóval a legkevésbé se érdekli, de éppen mellette viharzanak el. Ez se lenne baj, ha a találkozás nem sodorná ki a táskáját a kezéből. És borulna ki  a cucca egy része. Mert csak, tudod.

Legszívesebben keresne egy sarkot, lekuporodna, és elsírná magát amúgy félszívvel, de ez csak egy kósza kívánság. Inkább rezignáltan lehajol,és szedegetni kezdi a szétszóródott papírzsebkendőit; továbbá a cukrospapírjait, ami minden táskában mindig megtalálható, hiába gondolja azt, hogy most kidobta a kukába és nem begyűrte megint; valamint a hajcsatjait is összekapirgálja, már ami maradt belőlük. A kár igazán nem nagy, nem esett ki semmi fontos, és pláne nem semmisült meg semmi, de most mérges és kicsit fáradt, és ilyenkor az ember mindenen fel tudja húzni magát. Ha meg már kiadta a mérgét, mint ő az előbb az énekelgetéssel, hirtelen nagyon fáradt lesz, és legszívesebben aludna egyet itt a járdán. Ehelyett inkább lassan, nagyon lassan feláll, hóna alá csapja a táskáját, és fáradtan nézeget körbe, hogy most merre is induljon. Ez a fáradtság elszivárog öt percen beül, ha békében hagyják, de egyelőre annyi tettvágy van benne, mint egy marék döglött molylepkében.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. szeptember 23. 20:00 | Link

----------------------------
Rozsos Annamária
délután az utcán
----------------------------

Lehajolván konstatálom, hogy az előbb jól vettem én észre, hogy nem egyszerűen elsuhantam amellett a lány mellett, hanem kicsit meg is löktem. Nem annyira őt, mint a táskáját. Azt is csak megbillentettem, de ez éppen elég volt a bajhoz. Lehajolok tehát a seprűmért és észreveszek még pár ingóságot, ami az övé, és amit elszalasztott felszedni.
- Elnézést, nem hittem, hogy bárki felbukkan előttem. - felelek az idős hölgynek. Hangom egyszerre tükrözi, hogy őszintén sajnálom, miközben meg is rovom azért, mert ilyen eszetlenül hoppanálgat.
- Bocsánat. - nyomatékosítom még egyszer. A boszorkány pislog még kicsit rám, míg végül mosoly költözik az arcára és legyint egyet. Legyint, hogy hagyjuk is, és legyint, hogy végülis igazam van. Örülök, hogy ezt ilyen simán tisztáztuk. Egyáltalán nincs mindig így. Biccentünk egymásnak lezárásul, én pedig a közben ellépett leányzó után eredek, nálam azzal az egyel s mással.
- Ezeket elejtetted. - érem be hamar és nyújtom neki a holmikat.
- Sajnálom. Ugye nem mentem nagyon neked? - érdeklődöm összevont szemöldökkel. Egyik kezemben az elvesztett tárgyak, a másikban a Nimbuszom nyelét markolom, melyre most le is pillantok.
- Tudsz esetleg egy seprűtárolót valahol a faluban? - kérdezek most már rá végre valakitől. A múltkor is mindenhová vittem magammal. Mondjuk azzal az alkalommal ennek nagy hasznát is láttam. De az egy másik történet. Most jó lenne lerakni valahova. Budanekeresden és igazából a legtöbb varázslótelepülésen van ilyen kihelyezett tartó. Itt is kéne lennie, de nem botlottam még bele. Ahol régről emlékeztem rá, ott már nincs.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rozsos Annamária
Mestertanonc Navine (H), Harmadikos mestertanonc


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2016. szeptember 26. 20:29 | Link

Hercegh Kriszpin

Menjünk a bolt felé.. áh, de minek, most komolyan, hát nem tök mindegy? Zümmm, zümmm, zümmm. Az agy éppen újratölt, kérjük, várjon türelemmel. Amúgy se nagyon tehet mást, amúgy meg.

Éppen rebootol a rendszer, mikor eléállnak. Reflexből válaszol, hogy
 - Nem történt semmi baj.
meg hogy
 - Uh.. fogalmam sincs, ne haragudjon.

de ekkor helyreálltak az áramkörök, visszamenőleg is, sőt, már fel is fogja, hogy áll előtte valaki úgy egyáltalán. Gyorsan elkezd beszélni, hogy bizonyítsa, nem egy robot, és közben gondolkozik, hol is látott egy olyan izét, takarítószeres szekrényt. Arra hasonlít leginkább a seprűtároló, nem? Lapszéli jegyzet: amúgy meg a söprűvel söpörni szokás, hát nem is csoda a hasonlóság.

 - De várjon csak, ott a sarkon, az édességbolt felé mintha lenne egy, baloldalt, pár saroknyira. - mutatja is, hogy arra, ni, ottan lesz valami. De az sincs kizárva, hogy mondjuk nincs ott semmi. Mivel véleménye szerint a söprű roppant kényelmetlen utazóeszköz, mert nagyon szűk, sose érdekelte, merre lehet parkolni vele. Valami rémlik, de ez nem jelent semmit.

Mindjárt helyrerakja magát, egy pillanatot adjatok még neki.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. szeptember 27. 11:22 | Link

----------------------------
Rozsos Annamária
délután az utcán
----------------------------

Szemeimet kissé összeszűkítve, mosolygó fürkészőn figyelem a zavarodottnak tűnő lányt. Persze, nem mosolyognék így, ha azt gondolnám, én ütköztem neki annyira, hogy ebből bármilyen problémája lett. Azonban kétlem, hogy erről van szó. Csak el van kicsit varázsolva. Vagy a történtek miatt, vagy úgy egyáltalán.
Érdeklődve nézek arra, amerre mutat és serényen bólogatok, még a számat is harapdálva hozzá kicsit. Bent pedig járnak a fogaskerekek, emlékek után kutatva, ott kerestem-e már az elmúlt látogatások alkalmával. Legjobb lesz, persze, ha megnézem. Nem áll semmiből. Nem olyan nagy ez a falu. Noha az én diákéveim óta szépen gyarapodott, meg kell hagyni.
- Köszönöm. - bólintok hálásan a bizonytalan útbaigazításért. De nem indulok el még egyből. Csak álldogálok a lány előtt, egyik kezem a zsebemben, a másikkal a seprűmet fogom. Úgy tűnhet, mintha még várnék valamire. Ez részint igaz. Arra várok, hogy az előttem álló rendbe jöjjön. Jelenleg olyan benyomást kelt, mint egy kappa, akinek csak félig van vízzel a fejürege. Mások persze úgy fognák fel, hogy félig üres, de az nem igazán én vagyok. Várom, hogy töltődjön még, és vigyázok, nehogy kiboruljon az, ami benne van.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rozsos Annamária
Mestertanonc Navine (H), Harmadikos mestertanonc


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2016. október 3. 20:00 | Link

Hercegh Kriszpin

Na, megvan, betöltődött a rendszer. Hogy ezt honnan tudja? Hát elkezd utólagosan kételkedni abban, amit mondott, azon az alapon, hogy mivel ő mondta, azért hótziher, hogy nem is úgy van/ nem is balra lesz az, hanem jobbra/ szégyellje magát úgy általában / a fenének szólalt meg. A folyamatos önmagában kételkedés varázslatos csodája. Ha valamiben egyszer biztos lehet, akkor csak abban, hogy egy halom döglött, fejnélküli tyúk többet ér, mint ő. És hogy soha nincs igaza.

Ráadásul itt nézik, mintha még mondania kellett volna valamit. De mit? Tuti nem köszönt és udvariatlan volt, vagy az emberünk igazából valami rokon, akit utoljára három éves korában látott, de illenék felismernie, vagy valami. Jobb híján visszanéz rá, hátha az arcáról le tudja olvasni, mit is várnak tőle. Végül feladja, és tekintetét le nem véve a másik arcáról - bármikor beüthet az isteni szikra elvégre - kezével a mondott irányba mutat, és bizonytalanul felveti, hogy

 - Menjünk inkább, nézzük meg együtt, hátha van ott seprűtároló?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. október 3. 20:15 | Link

----------------------------
Rozsos Annamária
délután az utcán
----------------------------

Igen, úgy látom, a hősnőnk lassan kezd visszatérni közénk. Mindezt abból a bizonyos "mit akar még tőlem ez a fazon?" nézéséből szűröm le. Mivel pedig úgy tűnik, rendbe jött, már talán éppen magára hagynám, amikor felveti, hogy talán tekintsük meg együtt, jó felé kalauzolt-e.
- Remek ötlet. - ragyog fel az arcom, mintha tényleg lekötelezne ezzel a végtelen kedvességgel, holott valószínűleg inkább zavarában teszi. Engem azonban ez csöppet sem befolyásol. Komolyan lelkesedem a gondolatért.
Seprűmet vállamra támasztom és el is indulok a megfelelő irányba. Mármint a vélt megfelelő irányba. Lehet, hogy már percekkel ezelőtt búcsút kellett volna mondjak a lánynak, de szokásom (hogy jó vagy rossz, azt mindenki döntse el maga) mindig egy kicsit ráhagyni mindenre. Egy gesztussal többet ejteni, egy perccel tovább maradni, megtenni még egy lépést. Főleg, ha úgy tűnik nekem, hogy a másik talán igényli is ezt. Igényli azt, hogy ne siettessék és hadd legyen ideje emészteni. Csak talán benne sem tudatosul. Mondjuk mindezeket persze soha nem gondolom így végig, csak teszem, amit legjobbnak érzek. Ami ösztönből jön. Meg talán magamnak is hagyok időt és teret. Máskülönben ki tudja, mi mellett rohanunk el.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rozsos Annamária
Mestertanonc Navine (H), Harmadikos mestertanonc


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2016. október 3. 20:56 | Link

Hercegh Kriszpin

 - Ühüm. - mondja szofisztikáltan, és akkor elindul. Időnként, mi tagadás, kicsit sunyin nézeget a másikra a szeme sarkából, de nem tehet róla, a másik kicsit fura. Olyan ragaszkodós típus, ami nem veszi ki túl jól magát, ha az egyik egy harmatos diáklány, a másik meg.. nem, de nem érzi, hogy ez most baj lenne. Nem érzi tolakodónak a férfi viselkedését, csak nem érti. Na mindegy is, nem érti, de azért szimpatikus, dönti el magában, ahogy a seprűtároló felé bandukolnak.

Próbál visszaemlékezni, látott-e erre tényleg valami effélét, de hát szokás szerint, mennél jobban erőlteti, annál inkább fogalma sincs róla. Oda se neki, nem olyan nagy ügy, hát majd vállat von, hülyének nézik, és ketten kétfele mennek, mit érdekli ez őt. De azért kíváncsi, hogy csak zavarában odahalluciálta-e azt a tárolót, vagy sem, mennyire bízhat meg a saját agyában.

Jelentem, van igazság, hit és remény, mert tároló is van, nagyjából arra, amerre mondta. Olyan, de olyan ragyogó mosollyal prezentálja a takarítószeres szekrényt, mintha ő tervezte és két kezével rakta volna össze, mert egyszer az életben nem mondott hülyeséget. Neki ennyi kell a boldogsághoz. De ha éppen tökfőzelék van ebédre, az is jókedvre tudja deríteni. Szereti a tökfőzeléket, na.

 - Tessék, itt van. - mutatja szélesen, és olyat mosolyog, hogy ide egy reklámszerepet neki, most azonnal.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. október 3. 21:33 | Link

----------------------------
Rozsos Annamária
délután az utcán
----------------------------

Szintén egyéne válogatja, ki szerint jó vagy rossz ez, de az a helyzet, hogy nekem eszembe sem szoktak jutni ilyen dolgok. Mint például a diáklánykától túl kedvesen útbaigazítást kérő harmincas férfi esete. Nekem ez nem így néz ki. Nekem ezek semleges helyzetek. Már abban az értelemben, hogy itt ember és ember van. Az egyenjogúság jegyében: értelmes lény és értelmes lény. Előttem nem egy boszorkány áll, előttem nem egy tizenéves áll, előttem nem egy navinés áll, előttem nem egy fehérbőrű illető áll, előttem nem egy ember áll; hanem egy valaki, aki kissé esetlen, kissé zárkózott, egyben kedves és nagyon érdekes. Én pedig nem egy varázsló vagyok, nem egy felnőtt férfi, nem egy rellonos, nem egy kissé déli beütésű illető, nem egy ember; hanem egy valaki, aki egy seprűtárolót keres, talán kissé rámenősen, de sokkal inkább csak közvetlenül. Két valaki vagyunk, akik kapcsolatba kerültek egymással. Csak úgy. Bármilyen hátsó szándék nélkül. Baj, ha nekem ez mindig ennyire egyszerű?
- Ó, és tényleg. - mosolyodom el szélesen, a tárolót meglátva. Ez a nagy meglepődöttség koránt sem annak szól, hogy ne hittem volna Annamáriának azt illetően, itt van-e ez a szekrény, hanem sokkal inkább annak, hogy már hanyadszorra mehettem el mellette.
- Köszönöm! - bólintok derűsen és nyitom is az ajtót, hogy belehelyezzem a seprűmet. Csak egy-kettő van benne most. Előveszem a pálcámat és egy pöccintéssel odarögzítem, hogy aztán majd csak én tudjam kivenni. Lehet, hogy itt Bogolyfalván felesleges ez a fajta óvatosság, de már megszoktam. Soha nem lopták el még semmimet, de nem megy nekem olyan jól, hogy megkockáztassam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tóth Alexandra
INAKTÍV


töpszli
offline
RPG hsz: 16
Összes hsz: 48
Írta: 2016. október 24. 19:48 | Link


Idén nyáron végre sikerült megtanulnia görkorizni, ugyanis kapott egyet a nagymamájától, amikor meglátogatta őket. Alapból a látogatásnak is nagyon örült, de az ajándéknak még inkább. Az egész augusztust azzal töltötte, hogy próbálgassa szárnyait, na meg persze óriásiakat esett. Persze az anyukája a lelkére kötötte, hogy mindig viseljen bukósisakot, könyök- és térdvédőt, de minél magabiztosabb lett benne, annál gyakrabban felejtette el felvenni őket. Mostanra már nagyon magabiztosan görkorizik mindenfelé védőfelszerelés nélkül. Főleg, ahogy hűvösebbek az idők, már elkél egy kis kabát, így nincsenek is csupaszon a végtagjai, szóval tulajdonképpen nincs is mitől félnie.
Pont ezért, kihasználja, hogy egy kifejezetten kellemes őszi nap a mai. A Nap sugarai ugyan gyengébbek, és nem melegítenek annyira, de legalább nem igazán fúj a szél, és nincs is olyan hűvös. Egy vastagabb pulcsi azért elkél, meg az anyukája a fejére parancsolta a sapkát is. Természetesen, ahogy kilépett az ajtón, levette, és a kis hátizsákjába gyömöszölte. Aztán fel is kapta a görkorikat, és eleinte csak az utcában rallizott velük, fel-le. Igazából csak ez van megengedve neki, az utcában mindenki ismeri a családot, meg amúgy is, ha anyuka ki akart kukkantani, akkor látja, hogy a kicsi lánya megvan, csak itt játszik az utcában. Ennek ellenére, egy óra alatt nagyon is megunta a fel-le görkorizást, ugyanabban az utcában, lassan már három hónapja.
Úgyhogy bátorkodik kicsit elkalandozni a szomszédos utcákba, sőt, még egészen a Fő utczáig. Míg nincs sötét, nem kell bemennie. Az anyukája úgyis el van foglalva mostanság a könyvével, és szereti, ha picit békén hagyják. Egyre kevesebbet foglalkozik vele, de Alexát ez nem zavarja, mert legalább van kis szabadsága, meg amúgy sem szokott már hisztizni, amikor nem figyelnek rá eleget. Kezd leszokni róla, lassan már azt is elfelejti, hogy milyen kis akarnok volt egy éve, és hogy mennyire magának akarta a szülei figyelmét.
Most sokkal nagyobb gondja az, hogy éppen igen nagy sebességgel érkezik meg a Fő utcza felé. Arra már nem számít, hogy a hirtelen terepváltás fájdalmas lesz, ugyanis a macskaköveken kezd el rázkódni, a fogai pedig ritmusosan koccannak össze. Abba még annyira se gondolt bele, hogy a csúszós, kissé nedves köveken megállni görkorival szinte lehetetlenség, anélkül, hogy ő maga is felnyalná a talajt. Még csak azt sem tudja irányítani, pontosan merre menjen, kezeivel a levegőben kalimpál mindenfelé, hogy megtartsa legalább az egyensúlyát.
- Vigyá-hááázz! - kiáltja, a macskakövek rázkódásától remegő hangon, ahogy egy ártatlan járókelő az útjába kerül. Nagyon-nagyon nem szeretne vele most bowlingosat játszani, már lassult ugyan, de megállni sem tud, kikerülni se tudja, abban reménykedik csak, hogy ha a lányt kikerüli, akkor a következő padka legalább megfogja és véget vet szenvedéseinek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2016. október 26. 14:34 | Link

Ákos
Hétköznap, kora este.

Könnyed léptekkel sétálok le a Fő utcán, a cipőm egyenletesen kopog az utca macskakövein. Vállamon az edzőtáskám, jobb kezemmel a pántjába kapaszkodom, miközben sietve keresem tekintettemmel a következő utcát, ahol le kell majd fordulnom az iskolába visszavezető útra. Már szürkület van, pedig egyáltalán nincsen még késő. Érezhető, hogy mindjárt itt a tél, mert korán besötétedik és hűvös van. Ez rajtam is látszik, az őszi kabátom van rajtam és a Rellonos sálam a nyakam köré csavarva. Edzésről jövök, de egyáltalán nem vagyok csapzott. Még ott helyben szépen lezuhanyoztam, megfésülködtem, még egy kis púder is van az arcomon. Sokkal összeszedettebb vagyok, mint pár héttel ezelőtt, szinte még a mozgásomon is látszik, tánc közben pedig végképp érzem. Sikerült rendbe tennem a gondolataimat nagyjából, újra visszavettem az irányítást, ami a mindennapjaimat illeti. Talán a Kamillával való beszélgetés is segített a dolgon, mégsem bizonyult a dolog elfojtása annyira jó taktikának.
Szinte alig hallhatóan egy Stravinsky dallamot dúdolok, amelyre fél órával ezelőtt még a budanekeresdi tánciskolában táncoltam. Néha körülnézek, mert attól félek, hogy valaki hallja, de az utca szinte teljesen üres.
Gyenge, ám annál fagyosabb szellő kering az utcán, én pedig a sálamba fúrom az arcomat, miközben kicsit gyorsabbra veszem a tempót, hogy minél hamarabb az iskolában lehessek. Szerencse, hogy még valamennyire ki vagyok melegedve, különben biztosan nem lenne elegendő a ruhamennyiség, ami rajtam van. Nagyon várom, hogy bekucorodhassak egy kényelmesebb zokniban a takaróm alá és pihenhessek kicsit. Hosszú volt a mai nap, a lábamat pedig nem kifejezetten érzem már.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Egerszegi Ákos
INAKTÍV


relatíve ártalmatlan
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 205
Írta: 2016. október 26. 22:16 | Link


Itthon van pár napot, végre elengedték. Valószínűleg azért, mert lassan már tényleg kezdte feladni a próbálkozást. Nem akart ellenállni, nem akarta hátráltatni a kezelést. Egyszerűen csak nem volt már képes tovább csinálni, nem volt elég ereje hozzá. Valószínűleg nem érezte magát még soha lelkileg ennyire fáradtnak és kifacsartnak. Pontosan ezért, őszintén hiszi, hogy sose fogja megbocsájtani a családjának, amiért bedugták abba az intézetbe.
Az ELMÉben töltött idő alatt nagyon sok dolgot szem elől veszített, szinte el is felejtett. Az első, és legnagyobb hiba, hogy saját magát is elveszítette, azt, hogy tulajdonképpen kicsoda ő. Azt az aprócska tényt is elfelejtette, hogy önmagától ment be, a saját döntése volt. Azt is, mennyire mellette állt az egész környezete, hogy támogassa a döntésében, ahelyett, hogy ellene fordultak volna. Elfelejtette a rettegést, az apró félelmet mindenki szemében, akinek csak elárulta, mi is jár a fejében valójában; azt pedig még inkább, ezt mennyire élvezte akkor és ott.
Szem elől veszítette a legfontosabbat is: a motivációját. A személyt, aki miatt ezt az egészet elkezdte, még ő is kicsúszott a látóteréből. Már nem gondolt rá régóta, és jobban belegondolva, ez egy egészen jó jel. Tekintve, milyen gondolatait csalták elő odabent, igazán mélyről, ez jó jel.
Most, ezen a ponton pedig motiválatlan, elege van, és a legrosszabb, hogy kirakták a való világba. Azt mondták, menjen, próbáljon visszahelyezkedni az életébe, térjen vissza a rendes kerékvágásba. Mindenféle védelem nélkül. Nem számíthat a hangra, aki megsúgja neki, mi a helyes lépés. A személyiségére sem számíthat, amit darabokra zúztak. A családjára sem számíthat. Barátai nincsenek. Nincs steril környezet, nincs fix társaság, szigorú napirend, amihez a hónapok alatt hozzászokott. Nincs semmi, csak ő, kint a nagyvilágban, na meg persze a póráz a nyakán.
Kialakított egy saját kis napirendet magának, telezsúfolta teendőkkel a napját, hogy minden flottul menjen és ne legyen ideje unatkozni, vagy gondolkozni. Reggeltől estig teendőket összeszedni könnyűnek tűnhet, de annyira nem az. Tekintve, hogy lassan negyedik napja, minden áldott nap feladata az íróasztalának letörlése, szobájának kiporszívózása. Már három napja nincs mit takarítania, mégis robotosan végzi a tennivalóját. Ugyanígy van az esti futással, minden este, pontosan öt és hét óra között a faluban felváltva kocog, fut, mindig ugyanazon az útvonalon. Vastag pulcsi, sapka van rajta, mert hűvösek az esték, és hiába melegszik ki, nem szeretne megfázni.
Maga elé néz, ahogy a Fő utczán halad át, az utat figyeli, meg arra koncentrál, hogy ne akadjon bele a cipője a macskakövekbe. Nemes egyszerűséggel fut el Lilla mellett, mintha észre sem vennék egymást. Pár pillanattal később esik le neki, hogy kinek az arcát is látta, kicsit lassan dolgozza fel az agya az információt. Pár lépés alatt meg is áll. Nemrég indult még csak el, de valahogy mégis lihegve veszi a levegőt. Minden adag kifújt levegő fehér párafoltként látszik a levegőben. Zsebre vágja a kezeit.
Most mi legyen? - teszi fel a kérdést és vár egy kicsit. Hátrapillant a válla fölött, úgy nézi a kecses alakot, aki valószínűleg nem vette észre, a hosszabb haja, a sapka, vagy esetleg csak a gondolataiba révedés végett. És ott megy, hallja cipőinek kopogását.
A kérdésére nem érkezik válasz. Egyedül van.
- Lilla! - kiált utána, még mindig zihálva kicsit, majd megindul a lány felé, és amint beéri, finoman megérinti a karját. Még a kabáton keresztül is, még ilyen hideg időben is, sokkal melegebbnek tűnik a lány, mint ő.
- Lilla... - ismételi meg a nevét, ezúttal halkabban, mintha gyakorolgatná, hogy a szájára illik-e még. Közben a másik tekintetét keresi, az övé láthatóan zavart, kissé tanácstalan. Szemei csillognak, az arca pedig kissé kipirult a hidegtől, a futástól, meg ki tudja még mitől.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kedvenceim a kviddics, a prefektusok és a felügyelők.
Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2016. október 26. 23:32 | Link

Ákos
"Boy look at you looking at me
I know you know how I feel
Loving you is hard, being here is harder
You take the wheel"


Olyan különös és gunyoros tud lenni az élet néha. Hogy lehet, hogy ennyire egyszerűen elsétálok mellette? Persze-persze, nem vettem észre, hiszen a tekintetem éppen az utcát kereste, ahol le kellett fordulnom. De ez egy hónappal mit sem számított volna. Hetekig mindenkiben őt láttam, minden hasonló hangra összerezzentem és folyamatosan, öntudatlanul is az ismerős arc után kutattam mindenkin. Aztán egy idő után már egyre ritkábban csináltam ezt, napi egyszer-kétszer jutott csak eszembe, mikor fog vajon felbukkanni. Tudtam, hogy egy ideig még nem várhatom, mégis reménykedtem minden nap, amíg a végén bele nem törődtem, hogy akkor fog majd jönni, amikor jönnie kell. És azt is tudtam, hogy ez csak akkor fog megtörténni, amikor már régen nem számítok rá.
Igazam is lett, mit ne mondjak. Mégis hidegzuhanyként ér, amikor most először, nem csak egy hasonló hang szólít meg, hanem tényleg az övé. Egy érintés is társul hozzá, nekem pedig egy pillanat alatt a torkomban kezd el dobogni a szívem, miközben visszafordulok.
Egyszerre örülök és félek. Nem tudom, mire számítsak, miért van itt ennyi idő után. Annyira nem is volt bent sokat, ha objektíven nézzük. Ilyen hamar meggyógyult? Lemondtak róla? Megszökött? Egy árva levelet sem írt mióta elment, fogalmam sincs, mit keres itt. Látom, hogy legalább annyira meglepi a látványom, mint engem az övé, tehát nem szándékosan keresett meg. Nem is, ez látszik rajta, valami egészen mást csinált...
Ezer kérdés cikázik a fejemben, a legtöbb arra vonatkozóan, vajon mióta van Bogolyfalván és miért nem szólt eddig. De elfojtom ezeket a gondolatokat, és igyekszem egyszerűen csak örülni annak, hogy itt van. Mert végre itt van.
- Szia Ákos! - mondom, majd zavaromban az alsó ajkamat kezdem el harapdálni. Fogalmam sincs, mit mondhatnék neki. Minden bizonnyal ritka hülyén hangzana, ha a hogyléte felől érdeklődnék. Faggatni sem kezdhetem, pedig legszívesebben azt tenném. Vagy a nyakába ugranék. Egyik sem jó. Semmilyen opció nem jó, amikor fogalmam sincs, mire számítsak.
- Nem számítottam rád itt... - állapítom meg végül. Nem kérdés, bár mégis lappang mögötte egy, amit akár meg is válaszolhat. Jó lenne ha mondana valamit a nevemen kívül, habár azt sem volt rossz hallani. Jobb, mint a semmit. Tétován közelebb lépek hozzá, hogy jobban lássam az arcát a félhomályban. Valami változott rajta.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Egerszegi Ákos
INAKTÍV


relatíve ártalmatlan
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 205
Írta: 2016. október 27. 00:25 | Link


Amikor Lilla visszafordul, felpillant rá, sőt, még köszön is, akkor érzi csak, mennyire kínos a helyzet mindkettejüknek. Ő alapvetően teljesen össze van zavarodva, és még a fejében is ott motoszkál a gondolat, hogy nem itt kellene lennie. Talán mégsem volt olyan jó ötlet megszólítani a lányt, továbbfuthatott volna, és Lilla sosem jön rá, hogy itt volt. Hogy ilyen volt. Ha valamit, az önzőségét nem sikerült kinevelni belőle, ugyanis ő találkozni akart a lánnyal. Most mégis azon kattog az agya, hol kellene már lennie, hogyan borul fel a napirendje, és minden körülötte ebben a pillanatban.
Meghallja a lány várakozó megjegyzését, és lassan elengedi a karját, lesüti tekintetét. Ő sem számított magára, hogy itt lesz, és ezt fogja csinálni. Mostanában pedig minden erejével próbálták leszoktatni a kiszámíthatatlan viselkedés. A kiszámíthatatlan nem kontrollált, az ismeretlen veszélyes, a meggondolatlan pedig szinte már bűnnek számít odabent. Ő pedig már régen túl van azon a dilemmán, hogy ellenálljon-e. Csak el akar onnan tűnni örökre, minél előbb, és vissza se nézni többet.
- Hazaengedtek pár napra, felügyelettel - emeli meg a karját, amire egy megbűvölt, nem túl feltűnő karperec lötyög. Annak ellenére, hogy lazának tűnik, nem lehet levenni, és bármikor csekkolhatják Ákost, hogy nem akar-e véletlenül kinyírni valakit. Nem mintha éppen annyira kedve lenne hozzá, de ha jellemezni kéne a jenlegi állapotát, azt mondanám, bizonytalan, instabil.
A megjegyzéshez nincs gunyoros mosoly, nincs fújtatás, szemforgatás, grimasz, mint ahogy azt elvárhattuk volna tőle. Pontosan az van az arcán, ami odabent is: a nagy büdös semmi. Már isten tudja mióta, csak ez van, de most felemeli a tekintetét és ismét Lillára néz. Mert ő más, Lilla végre valami, akármi is legyen az.
- Akartam veled találkozni, de nem tudtam, okos dolog-e - vonja meg a vállait, bocsánatkérő, féloldalas mosollyal. Tudja magáról, hogy valami iszonyú szétcseszett valami éppen, és nem akarja, hogy Lilla valaha így emlékezzen rá. Ő viszont lopva nagyon is megnézi a lány vonásait. Zavartnak tűnik éppen, a találkozás miatt, de összeszedett, kiegyensúlyozott hatást kelt a kinézete összességében. És szép. Nagyon szép. Szebb, mint amire emlékezett. És ő így szeretne emlékezni rá, ha megint nem láthatja majd sokáig. Hátha legközelebb nem felejti el annyira, mi várja itthon.
- Dolgod van...? - kérdezi, miközben a lány táskáját kezdi fixírozni. Na jó, ez újdonság, most tényleg érdekli, van-e a lánynak más dolga. Nem csak úgy elveszi, amit akar. Bár ez főleg annak köszönhető, hogy tulajdonképpen azt sem tudja olyan biztosan, mit akar.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kedvenceim a kviddics, a prefektusok és a felügyelők.
Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2016. október 27. 01:06 | Link

Ákos

Ránézek a karperecére és akaratlanul is elszomorodom, bár ezt igyekszem leplezni. Nem tudom, mire számítottam pontosan. Arra, hogy mosolyogva bejelenti, hogy máris teljesen meggyógyult és végleg hazaengedték? Ezt még én sem gondolhattam komolyan, nem. Mégis, amikor rájövök hogy megint itt fog hagyni, a torkom kezd elszorulni. Bólintok egyet, halkan hozzáteszem hogy "értem", de nem merem hangosabban mondani, mert félek, hogy a hangom elárulja a csalódottságomat. Ahogy elenged, egy darabig még nem szabadulok az érintésétől, a helye szinte éget.
Valószínűleg azt kellene mondanom, hogy természetesen okos dolog volt és örülök neki. Nem lenne igaz, ebben egyáltalán nem vagyok biztos. Ugyanezt a fojtogató érzést éreztem amikor először elment, éppen csak mostanában kezdett elmúlni, de tökéletesen tudom, hogy holnaptól ugyanúgy érezni fogom újra. Egy részem legszívesebben belekapaszkodna és nem engedné, hogy visszamenjen. A másik felemnek viszont van esze is. Esze, amely tudja, hogy most nem lehetek önző. Nem állhatok a gyógyulása útjába.
Így hát egy kedves mosolyt öltök az arcomra, úgy téve, mintha nem most hullottam volna darabjaimra az elmúlt két percben. Igyekszem belekapaszkodni minden összeszedettségembe és önuralmamba, amelyet az elmúlt hetek alatt visszaszereztem, és nagy örömömre - és legalább ekkora meglepetésemre is - egészen jól megy. Szinte könnyű mosolyognom és azt kérnem magamtól, hogy tudjak egyszerűen csak annak örülni, hogy láthatom.
- Már miért ne lenne? - kérdezem szórakozottan, bár nem várok rá választ. A tekintetem valószínűleg egészen mást mond, de nem is nézek a szemébe, hogy ez problémát jelenthessen. Kicsit olyan, mintha szerepet cseréltünk volna, hirtelen én öltöm fel a megtévesztő szerepét. Vagy legalábbis szeretném.
- Táncról jövök, a suliba tartottam - mondom, miközben ujjaimmal végigsimítok a táska pántján, majd felnézek a fiúra, egyenesen bele a szemeibe. Továbbra is úgy érzem, hogy valami hiányzik a tekintetéből.
- Hogy érzed magad ott? - szegezem végül neki könyörtelenül a kérdést, habár egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy választ is fogok rá kapni. Mégis érdekel, tulajdonképpen ez az egyetlen dolog, amit igazán szeretnék tudni. Könnyebb lenne úgy rá gondolni később, mint aki addig is remekül szórakozik, amíg nem látjuk egymást. Miközben a válaszát várom, összefonom magam előtt a karjaimat. Már kezdem érezni a hideget, egyre kevésbé fűt már a tánc melege.
Utoljára módosította:Somoskői Lilla, 2016. október 27. 01:08 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Egerszegi Ákos
INAKTÍV


relatíve ártalmatlan
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 205
Írta: 2016. október 28. 20:56 | Link



Csak szusszant egyet, enyhén megrázza a fejét. Ha egy dolgot sikerült megtanulnia az ismeretségük alatt, akkor az az, hogy Lilla nem annyira buta, mint amilyennek látni próbálta. Még most sem hiszi, hogy jó ötlet volt leszólítani őt, mert nem fog csak úgy inteni neki, hátat fordítani és befejezni a napi rutinját.
Futás, zuhany, cigi, vacsora, tea, cigi, ruhákat kikészíteni, elpakolni az asztalról, átöltözni, cigi, lefekvés - kántálja a fejében valami, mintha erre lenne beprogramozva, és ezen felül semmire nem lenne képes. Tény, hogy a rutin fontos részét képezte a felépülésének, és valószínűleg fogja is majd. Egyelőre viszont az volna a fontos, hogy enélkül is megtanuljon boldogulni. Hát, most éppen azt csinálja, még csak nem is hezitált, hogy felborítsa az egészet, amit eltervezett.
- Jól ment? - kérdezi, amikor a lány azt mondja, táncon volt. Valószínűleg életében először teszi fel úgy a kérdést, hogy érdekli is a válasz. Ez hiányzott az életéből, amiért hazaküldték. Ettől érzi úgy, hogy mégis emberi lény. A lényegtelen, hétköznapi kis csevejektől, jelentéktelen dolgokról. Az átlag ember hétköznapjának olyan szerves részei, hogy el is felejtik. Ákos pedig maga is alig hiszi el, milyen fontosnak tűnik az ő helyzetéből.
És abban a pillanatban Lilla lerombolja az egészet. Visszakanyarodik az intézethez, a betegségéhez, és mindenhez, amiből elege van. Gonosz dolog valakinek egy pillanatra levenni a válláról a terhet, aztán visszadobni rá, hogy viselje csak. Biztos benne, hogy nem direkt volt, és hogy csak azért kérdezte, mert érdekli, hogyan érzi magát. De az igazság... nos, attól megkímélt eddig mindenkit, és úgy dönt, ezután is meg fogja. Lilla még meg is érdemli a kegyelmet.
- Mint mindenki más - vonja meg kicsit a vállán, ahogy a szokásos, kikerülő válaszát adja. - Remélhetőleg sosem tudod meg - poénkodik, a szokásos, féloldalas mosolyával. Nem lehet túl meglepő, de nem ez a kedvenc beszédtémája. Elkezdhetné részletezni, mint egy pedáns kisdiák, a jó részeket. Mesélhetne a kedves ápolókról, a szakkörvezetőiről, a hétköznapjairól, a zeneoktatásról, a festészetről, mindenről, amit az ELMÉtől kapott eddig. De nincs gyomra az undorítóan szép kép lefestéséhez, ebben az állapotban nincs.
- Lassan besötétedik, elkísérlek - mondja a lánynak, miközben az égre mutat. Az ácsorgás, egymás bámulása szerinte is jó program, de hűvös van, és már sötét is, és mindketten fáznak, és fogalma sincs, mit mondhatna még. Egyelőre, egyszerűen csak... nincs mondanivalója. Elvették tőle a gondolatait, amik többé tették egy átlag embernél, azóta igazából nincs miről beszélnie, írnia. Mert minden olyan jellegtelen, olyan hétköznapi, hogy szerinte nem érdemel figyelmet, idő- és energiabefektetést.
Mégis, valami iszonyú hirtelen ötlettől vezérelve a következő bukik ki belőle:
- Vagy átjöhetsz hozzánk is - jegyzi meg, csak úgy mellesleg, és már abban a pillanatban megbánja, ahogy kimondja. Ez azonban egyáltalán nem látszik rajta.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kedvenceim a kviddics, a prefektusok és a felügyelők.
Kelemen Farkas
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 257
Összes hsz: 390
Írta: 2016. október 31. 01:36 | Link



- Hééé, nem szaladunk - szól rá a kutyusra, akinek még meglehetősen sok nevelésre lesz szüksége az elkövetkező időben, tekintve, hogy még alig néhány hónapos, és hiába a póráz, összevissza rohangálni igyekszik körülötte. Rövidebbre is fogja a messziről kiszúrható vörös pórázt, majd úgy dönt, lehajol a kis szőrmókhoz, hogy megsimogassa. A menhelyen már elsőre kiszúrta, bármilyen kis loncsos is volt akkor. Még éppen csak bekerült, úgy szedték össze az utcáról, és csupa kosz meg sár volt, hogy csak az orra látszott ki belőle, meg az az okos szeme, amivel ellenállhatatlanul bámult rá akkor is, csakúgy, mint most. Azóta persze átesett egy alapos fürdetésen, az is kiderült, hogy gyönyörű világos, dús szőre van, és iszonyúan aranyos. Imád fel-alá rohangálni a lakásban, és néha alig venni észre, ha befészkeli magát a nappali padlóját borító vastag szőnyegbe. Csak a nevelése lesz még hosszas, főként, hogy ő is most tanulja, hogyan is kell nevelni egy ilyen négylábút. Még szerencse, hogy a bogolyfalvi menhelyen, ahová pár hete teljesen véletlenül betévedt és összeakadt ezzel a kis drágasággal, még tanácsot is kaphat elméletileg azt illetően, hogy mihez is kezdjen a kutyussal. Néhány alapvető dolgot tud, de azért nem mindent, és látszik, hogy Ribizli az első állat, akivel ennyire közeli kapcsolatba került, hogy a gazdájának nevezhesse magát. Megvakargatja még a kutyus kobakját, mire Ribizli lelkesen összenyalja a kezét, és addig is, amíg talál egy zsebkendőt kabátja zsebében, hogy megtörölje a kezét, új kedvence valami érdekeset fedez fel. Úgy tűnik, egy emberre vetett szemet, bármi legyen is az ok, és pórázát rángatva indul meg felé, hogy aztán meg is próbáljon felmászni barátságosan az illető lábszárára.
- Ribizli, nem csinálunk ilyet. Hagyd már abba - igyekszik visszaparancsolni szőrmókját, nem éppen sok sikerrel. - Elnézést - fordul végül a fiúhoz egy sóhaj kíséretében, úgy döntve, hogy az a legegyszerűbb megoldás a jelen helyzetre, ha felveszi a kutyát a földről, és tűri, ahogy tekergőzik a karjában.
Utoljára módosította:Kelemen Farkas, 2016. október 31. 01:40 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Barabás Dália Vanda
INAKTÍV


Vandália
offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 69
Írta: 2016. október 31. 11:28 | Link




Szinte már meglepő, hogy még mindig életben vagyok. Mostanában még levegőt venni sem volt időm, mindent a tanulásra, a vizsgákra és egyéb feladatokra fordítottam. Prefektus lettem, ami még több munkát tett a nyakamra, de mégsem éreztem olyan megterhelőnek, élveztem. Nem mintha én olyan nagy munkamániás lennék, de tetszett, hogy végre kezdek ide valóvá válni, és van mit csinálnom. Már előre elterveztem, hogy ez a napom nyugis lesz, szeretnék egy kicsi szabadságot. A szobámban fel alá járkálva fésültem a hajamat, majd ledobtam a fésűt az ágyamra. Felkaptam a dzsekimet, meg egy sálat, rendesen felöltöztem, hiszen lassan már itt a tél, aztán elhagytam a szobát. Hamarosan jó lenne már egy levelet is írni otthonra, lehet már rég azt hiszik, hogy elraboltak és egyéb más szörnyűségeket, ahogy az otthoniakat ismerem. Nem is tudják, hogy már nem vagyok a kis szőke kislányuk. Apukám nem szereti a vörös hajú nőket, sosem értettem, hogy nem lehet szeretni egy hajszínt, de neki sikerült. Lehet ha hazamegyek nem is fog majd beengedni a házba, de ezt megkockáztattam.
Utamat a falu felé vettem, nem sokan voltak ma idekint. Egyedül, szépen lassan baktattam lefelé, közben szívtam magamba a friss levegő megnyugtató erejét, és a látványt amit a szabadban levés keltett bennem. Mikor leértem, azonnal a különböző boltok kirakatait kezdtem vizslatni. Magam sem tudom miért, de nagyon szerettem csak úgy nézelődni, lehet vagyok annyira mazoista, hogy kínzom magamat olyan dolgok látványával, amiket tudom, hogy nem tudok megvenni magamnak. Így, a nagy bámészkodás közepette zavarta meg a nyugalmamat egy hatalmas "Vigyázz!" kiáltás, amire persze én is felkaptam a fejemet, és egy tömegen száguldó apró lánykát pillantottam meg, aki éppen felém sodródott. Időm már nem volt arra, hogy félreugorjak, így egy szép karambol lett belőle, de karjaimmal igyekeztem megfogni a lányt, hogy ne essen nagyot, de ezzel a mozdulattal én estem hátra, a lányka pedig legalább puhán landolt.
- Te jó ég! - kiálltottam fel magam is, a hatalmas meglepődöttségtől.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 8 ... 16 17 [18] 19 20 ... 28 ... 38 39 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza