Bogolyfalva község leghosszabb és legszélesebb útja. Járdái kőkemény hegyi kövekből készültek, ám némi bűbáj segítségével állandóan tisztán csillognak.
Az út mindkét oldalán apró, ám annál érdekesebb boltok sorakoznak. Itt található többek között a méltán híres Völgyessy Talárszabászat, Musou Hangszerboltja, vagy a papír- és tintaillat rajongóinak mindig nyitva álló Lectorius Tanszerbolt. Térj be egy üzletbe, hogy kiüríthesd harapós erszényed, vagy nézd, ahogy a bámészkodók csoportjain olykor keresztül nyargal egy-egy napi bevásárlását végző, seprűn közlekedő boszorkány. Akadnak azonban morcos, furcsa külsejű vándormágusok is, vigyázz a zsebeidre, ha nem akarod, hogy megszabadítsanak a tartalmától!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=562647#post562647][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2016.01.12. 22:15[/b][/url]

Ugyan nincs tisztában minden Avery-t érintő körülménnyel, de az mégis csak elgondolkodtatja néhány eltelt perc után, hogy miért nem lépett még le? Jó, jó, lekapcsolták, büdös kutya lett belőle, de vajon miféle nyakörvet kötöttek a csinos torka köré? Mert ezt a nyikhajt ismerve már régen túl lenne árkon-bokron, ha rajta múlik, és azt se várta volna meg, hogy az előbb egy tartalmas szentbeszédet vágjon hozzá a maradásról és a józan ész használatáról. Nos, egyelőre nem tudja eldönteni, hogy Avery lenyugodott és kinyitotta a füleit, vagy rövid a póráza hossza? Akárhogyan is, még mindig előtte áll, és ez arra sarkallja, hogy tovább üsse a vasat, de közben minden idegszálával Averyre összpontosítson, ahogy amaz is őt figyeli a kezdetek óta, a riport csúfos indításától kezdve, egészen pontosan.
- Aha, mert rohadt logikus volna megtámadnom téged. Valóban. - Ezt nem bírta visszafogni. A szavaiban savként maró gúny egyenesen Averynek szól, hogy szálljon már le a földre. Ha bármiféle támadást akart volna, már megpróbálja mostanra, ehelyett szavakkal igyekszik elérni, hogy ez az idióta vágott szemű ne libbenjen el sehova sem a szeme elől. Életében nem fékezte magát ennyire, hogy ne akarjon odavágni az undorral telt pillantásért, a mutatott idiotizmusért, a sértettségért, mindenért. Avery egy az egyben úgy irritálja, mint kevesen ezen a sárgolyón.
- Ha sokat bókolsz, elpirulok. -Fapofa és színtelen hang. Avagy "hagyd már abba ezt a közhelyes marháskodást, az istenért!" . Ismételten: utálja a problémás embereket. Avery minden ízében egy problémarengeteg, és neki erre kellene megoldást találnia? Komolyan? Jelen pillanatban gyűlöli a söprögetős munkáját.
- Mielőtt bármit mondok, a mobilod... Légy oly kedves. - Azért nem most jött le a falvédőről. Már az elején eszébe véste, micsoda köröket futottak biztonság és óvintézkedések ürügyén, és egy pillantással sem látta, hogy mi lett a hangfelvétel sorsa, csak annyit, hogy a készülék eltűnt Avery zsebében. Tehát amíg a mobil vesz, ő nem tud beszélni. Meglehet, ez lesz a találkájuk második holtpontja... vagy vége.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=562674#post562674][b]Avery Lyall - 2016.01.12. 23:05[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=562683#post562683][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2016.01.12. 23:57[/b][/url]

- Nem fogom, megnyugtatlak. - Kezd vontatott és erőltetett lenni a beszélgetés, nem mellesleg az ő türelme is eddig tartott. Nyalt eleget a rohadt infóért, amit mellesleg most már szinte biztosra vesz, hogy nem fog megkapni. Ennyit strapálni magát a semmiért... De hát nem csodálkozik. Avery nem változott egy millimétert sem a kiállhatatlansága tekintetében. Ugyanúgy lehetetlen elbírni vele, mint eddig. Rohadék.
Valahol ott hullajtja le a joviális viselkedés utolsó maszkját, ahol Avery röhögni kezd, helyét pedig az egykedvűség és a hideg távolságtartás veszik át, amiket normál körülmények közt mutatna ki Avery felé. Elég volt a majomkodásból, most már ő is szeretné, ha lelépne innen ez a kis féreg. Elszívja az oxigént a levegőből.
- Hogy lehetne informátornak nevezni egy gerinctelen házi őrizetes idiótát? - Most már meg sem próbálja menteni a menthetőt. Egyszerűen elég volt. A lenézés, és a megvetés teljes mellszélességgel ülnek ki az arcára csakis a másik tiszteletére. Egyedül azért nem tesz semmiféle mozdulatot, mert az a pálca rászegeződik. Nem a fára, nem a bokorra, nem a földre, hanem az ő mellkasára. Ha Avery körül bármiféle varázslat történik, aminek nem kellene, megjelennek az aurorok, így, ha sovány vigasz is, vagy épp kapaszkodó, de egyelőre a tudatos fele úgy könyveli el, hogy nem éri támadás, amíg nem ad rá okot tettekben. A verbális abúzus más téma, ott Averynek kell használnia a tököt a nyakán, hogy lehiggadjon, és megússza a felelősségre vonást, mert átkozott. Szóval nem kell átkozni. Szimpla.
Arra csusszan csak feljebb a fél szemöldöke, hogy konkrétan megfenyegetik. Selwyn... remek, már megint egy újabb gond az amúgy is terjedelmes listán.
- Igazából nekem marha mindegy. Ha el akarsz bújni egy Selwyn háta mögé, hajrá. Csodásan normális lehet az életed abban a brancsban. És még te oktatod ki az embert a normalitásról... hát LOL. - Nem dühös, nem acsarog, inkább tűnődve, összehúzott szemekkel vizslatja Avery-t ezek után. Még az utolsó kérdésére is csak lassan, nyugodtan rázza meg a fejét, miközben egyetlen büdös másodpercre sem ereszti el a volt rellonos tekintetét.
- Mehetsz nyugodtan. Te egy igazi zsákutca vagy, Avery, és az is maradsz. -Lekicsinylés, lenézés, előítélet, megvetés, mindez egyetlen utolsó frázissorozatba tömörítve, mielőtt az utcán felvisítana egy csapat kölyök. Az előkészítősök órái véget értek, az utczán egy kisebb csoportnyi vonul belőlük, nem is olyan messze a párostól.
Mihael halkan és sima mozdulatokkal hátrál el a fától végig szembenézve Averyvel, most már pálcával a kezében. Lazán tartja a fegyvert, de szintúgy bármikor harcra emelné, ha arra kerülne a sor. Ha nem akadályozzák meg, nemsokára egyszerűen beleolvad a sétálók foghíjas tömegébe, de azzal együtt, hogy nincs tömegnyomor, feltűnő lenne, ha Avery hirtelen átkozódásba fogna. Lényegében erre apellál. Az emberek mindig jó védőpajzsot jelentenek, bárhol, bármikor. A mai napja sikertelenül ért véget, kezdheti a nyomozást elölről, a nulláról.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=565630#post565630][b]Sebestyén Bianka - 2016.01.23. 21:05[/b][/url]

Imádom ezeket a szabad hétvégéket. Szétunom a fejem, holott a leckék halmozódnak, na meg a vizsgákra se illene készülni már, de maaaajd. De aztán most mégse, mert hogy újabb pontja jön a bakancs listámnak, én meg már csak a gondolattól is pörögni kezdek.
Nem is lassítok túlzottan a tempón, amivel a faluig vezető utat szelem. A hegedűm nálam, mint ahogy mindig, mert valami eget rengetően nagy dolognak kell történnie ahhoz, hogy én azt valahol ott hagyjam.
Hála égnek, azért mozgolódnak az utcán, így én is megiszom az utolsó korty kávét, majd kihajítva a poharat, leteszem a tokot.
Próbálok úgy helyezkedni, hogy senkinek ne legyek útba, majd a nyitott tok mögé állok hegedűmmel, és kis hangolás után, nemes egyszerűséggel játszani kezdek .
Mert igen, azon a hülye listán rajta van, hogy én márpedig utcazenész is leszek, ha mást nem, pár óra erejéig, én meg alig várom, hogy kihúzhassam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=565647#post565647][b]Grace Erin Green - 2016.01.23. 21:43[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=565671#post565671][b]Sebestyén Bianka - 2016.01.23. 22:42[/b][/url]

És még élvezem is, de tudom csak azért, mert nem hagyom, hogy agyam ellepje a tény, figyelnek. Na, meg biztosra megyek, tehát eszem ágában sincs olyasmibe kezdeni, amiről tudom, hogy nem sok eséllyel vagyok képes rendesen végig játszani, elvégre messze vagyok még attól, hogy virtuóznak mondhassam magam. Viszont tagadhatatlanul élvezem az előadásnak ezen formáját, főleg, mert vannak, akik tényleg dobnak is be pár pengőt.
Ahogy végzek, valaki meg még meg is szólít, mire fel kell nevetnem. Na, nem a reakción, hanem azon, hogy még anyagilag is méltányolja a pár perces perfomance-om.
- Köszi. És nem. Ami azt illeti, új vonóra gyűjtök, mert szegény már kicsit megviselt, és nehéz itt melót találni, mindent befoglalnak a szemfülesebbek - lényegében nem is hazudok, mert tényleg jobb lenne egy új, viszont az is igaz, hogy eddig még nem sikerült szert tennem munkára.
- Nem nehezek? Segítsek cipelni? - biccentek fejemmel a csomagokra, ha már ő volt ilyen kedves, lehetek én is, nem?  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=565867#post565867][b]Grace Erin Green - 2016.01.24. 12:54[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=571844#post571844][b]Tüszőfűi Lilith - 2016.03.08. 16:26[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=574499#post574499][b]Artemisia Rubya - 2016.03.16. 22:46[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=574503#post574503][b]Adam Kensington - 2016.03.16. 23:08[/b][/url]

Túl az éjszakai műszakomon a faluban sétálok éppen. Szeretek ilyenkor még járni egyet és nem egyből hazarohanni az ispotályból. Jól esik kiszellőztetni a fejemet a betegek panaszaitól, az élményektől, a szerzett tudástól. Vagy talán a kiszellőztetni nem is olyan jó kifejezés. Hiszen élvezem, amit csinálok. Ilyenkor inkább csak hagyom formálódni bennem. Nem is annyira magamat függetlenítem tőlük, mint őket magamtól. Nem szövöm, nem bonyolítom őket tovább. Hadd érjenek csak bennem! Hadd váljanak a sajátommá! Kell nekik a tér. Kell nekik az idő.
Ráérősen ballagok langaléta, napszemüveges, bőrdzsekis, bakancsos valómban, amikor motorhangra, majd hirtelen fékezésre leszek figyelmes a -nem is olyan- távolból. Megállok és felmérem a helyzetet. Látni nem látom, de hallom és érzékelem. A motorosnak gondja támadt. Ez a motoros pedig nem más, mint Rubya professzor az iskolából. Volt már szerencsénk.
Lehet, hogy tudnék segíteni. Hiszen a bütykölés a mindenem, és bár járművek szerelésével kevesebb időt töltök, mint kisebb méretű kütyükével, azért az ilyesmiben is van némi tapasztalatom. Sóhajtok tehát egyet és természetesen megindulok a bajba jutott hölgy felé. Mi mást is tennék?
Hamarosan befordulok a sarkon. Odalépkedek a tanárnőhöz és biccentek neki egyet. Napszemüvegem sötét lencséje mögül máris a gépet kémlelem.
- Mi történt? - kérdezem lágyan, rekedtes hangomon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=574505#post574505][b]Artemisia Rubya - 2016.03.16. 23:28[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=574507#post574507][b]Adam Kensington - 2016.03.16. 23:49[/b][/url]

Olyan békésen figyelem a térdeplő professzor ijedelmét, mintha csak az üdvözlésemhez pattanna fel. Már megszoktam, hogy megrémülnek tőlem. Tény, őt sokkal inkább csak váratlanul értem, mint azt el is mondja. Ám igazából a többieknél is erről van szó az esetek nagy részében. Már ha ismernek. Hiszen akkor megnyugodnak, hogy csak én vagyok az. Viszont, ha nem ismernek, csak fokozza az ijedtségüket, amikor jobban szemügyre vesznek.
Bólintok a felkérésre. Ránézek, persze. Hiszen ezért jöttem. Segíteni. Leguggolok a járgány mellé és így vizsgálódom. Nem tudom, a fényt nekem gyújtotta-e a pálcáján, de számomra szükségtelen. Ha problémát jelentene nekem a sötét, legelsőnek a napszemüvegemet venném le. De így is tökéletesen látok. Hiszen ez az én közegem. Nem is kell túl hosszan elidőznöm a géppel ahhoz, hogy kiderüljön, jól gondolta a nő.
- Igen, az ékszíj. - erősítem meg őt a feltételezésben. Letérdelek és nekiállok visszahelyezni a fékezéstől ledobott részt. Ahogy nézem, nincsen szükségem hozzá szerszámra. Meglesz ez.
- Szép darab. - nézek fel a motorra közben, sötét lencséim mögül.
- Mi hajtja? - érdeklődöm csöndesen, miközben hosszú, fehér ujjaim tovább ügyködnek az alkatrészek között. Valószínűleg sejti a tanárnő, hogy az érdekel, a működésének mekkora részét teszi ki a mágia.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=576270#post576270][b]Artemisia Rubya - 2016.03.22. 22:23[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=576304#post576304][b]Adam Kensington - 2016.03.22. 23:06[/b][/url]

Akkor jól sejtettem. Ez nem egy mágikus jármű. Csak hát ilyet nem gyakran látni varázslófaluban, boszorkányok tulajdonában. Hiszen egyes részei meghibásodhatnak egy ilyen mágiával áthatott környezetben. Bár amilyen régi példány, vajmi kevés köze van az elektronikához és nem bővelkedik más egyéb olyan mugli mechanizmusban sem, amely a vesztét okozhatná itt.
Amint készen vagyok, felkelek a macskaköveken való térdeplésből. Ezzel megvolnánk. Összedörzsölöm kezeimet, majd zsebre vágom őket, hallgatva az ajánlatot. Ray Ban napszemüvegeim takarásából nézek lefelé hol a nőre, hol a járgányra. Kisvártatva aztán bólintok egy mélyet.
- Az erdőben lakom. - tájékoztatom erről, ha esetleg nem volna tisztában vele, hol van a házam. Bár a helyiek nagy része pontosan tudja, annak ellenére, hogy még soha nem jártak nálam, vagy éppen soha akár csak egy szót sem váltottak velem. Dehát az olyan információ, mint hogy hol lakik a falu vámpírja, közkeletű.
- Nem gond, ha esetleg kerülővel megyünk. - célzok koránt sem titkoltan arra, hogy szívesen tennék meg hosszabb távot, ha már egyszer adott a lehetőség.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=577836#post577836][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2016.03.25. 22:14[/b][/url]

Báthory Elizabet
-a memóriatörlés után nem sokkal-

Ahogy az utca köveit koptatva még jobban összehúzza magán a szövetkabátot, azon gondolkodik, hogyan tudná kezelni a pár napja kialakult folyamatos hiányérzetét? Az egy dolog, hogy van egy nővére (elvileg még kettő szaladgál szabadlábon a világban), meg neki is egy élete, de hogy ebből az égadta világon semmire sem emlékszik, az is biztos. Jelenleg a nővérével, és annak párjával lakik, és hiába néhány nap telt el, máris érzi, hogy falra fog mászni. Nem azért, mert rossz a hely, sőt, a ház teljesen kedvére való, kedveli a színösszeállításokat, meg a frappáns nevet -Sakáltanya-, a bútorokat, a térbeosztást, csak... úgy érzi, fulladozik, nem az ő közege. Nyilván még problémás volna őt egyedül hagyni, de 0-24-ben bezárva tartani sem lehet, tehát nappal szabadon járhat-kelhet, de esténként Michelle és Vasil gyakorlatilag hazavárják... már, ha ez az otthona. Zavaros az egész.
Azt hitte, a fagyoskodó éjszakáknak már vége, de úgy látszik, egyhamar nem szabadul a réteges öltözéktől. Nem mintha szeretne. Nem mintha jelenleg bármiről tudná, hogy akarja-e vagy sem. Arra már ő is rájött, hogy nem szabad túl sok időt töltenie a gondolkodással, mert csak belezavarodik és egy kiadós vérnyomás-emelkedés lesz a vége. Egyébként mindenféle dolgot csinált, mióta újra összeismerkedett Michelle-lel: rengeteget beszélgettek és beszélgetnek, a nővére mesélt neki néhány emberről, akiket ismerhet, ha visszamegy szünet végén a suliba. Jobbára ezzel telik az ideje amellett, hogy ki-kiruccan a világba újra felfedezni az élete darabjait.
A jobb kezében kisebb szatyor fityeg, menet közben ide-oda ringatók. Michelle fiának, Lafayette-nek vásárolt valami kis babajátékot. A kis krapek rém aranyos, nagyon tud kacarászni és gügyögni. Marha jól elvannak egymással, ha együtt hagyják őket, és még az sem esik nehezére, hogy utánajárjon, tisztába tegye, büfiztesse, meg ilyenek.
A jelenlegi egyetlen értelmes gondolata, vagy mondjuk úgy, hétköznapi, csak annyi, hogy jó volna elszívni egy cigit. Még azt sem tudja, dohányzik-e, de hát ez alapján... valószínűleg ja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=577862#post577862][b]Báthory Elizabet - 2016.03.25. 23:29[/b][/url]

Volt egy meghívása az itteni színház egyik darabjára, azonban túlzottan unalmasnak bizonyult, így az első szünetben úgy döntött, hogy magára hagyja a páholybeli helyét (és egyúttal a partnerét is), és inkább visszaindul az üzletbe. Lehet, hogy övé az örökkévalóság, de ez nem jelenti azt, hogy tengernyi idejéből akár csak egy zsebkendőnyit is dilettáns darabokra kell áldoznia. Bézsszínű bolerója inkább dísznek van, mintsem ténylegesen meleget szolgáltatna az éjszakában, de ez Elizabetet nem is érinti komolyabban, a hőmérséklet részletkérdés. Magassarkú cipője kopog a hepehupás, macskaköves úton - csodaszámba megy, hogy egy ilyen terepen képes magabiztosan és könnyedén járni, anélkül, hogy attól félne, elesik valamelyik váratlan kiszögellésben. Enyhe, épp csak érezhető parfüm lengi körbe, ruhája, bár elegáns, mégis szépen simul a falu általános hangulatába, inkább világos, élénk szőke hajával rí ki az utcai látképből. Derűs hangulatban pillant át az út másik oldalára, a szemközti járdára, ahol ismerős arcot vesz észre.
- Ah, Mihael drágám!
Csak úgy, teljes természetességgel, és a másik magánszférájára abszolút érzéketlenséggel kiált fel ezzel a bizalmassággal, miközben irányt változtatva elindul felé. Már másfél méterről megemeli az egyik vörösre lakkozott körmös kezét, mutatóujjával ál-fenyegetően ejnye-bejnyét mutatva a fiúnak.
- Hát illik egy hölgyet megváratni? Volt egy megbeszélt találkozónk, én pedig hiába várakoztam, egészen el is untam magam a végére. Micsoda illetlenség.
Felsóhajt, de a szája sarkában végső soron mosoly játszik, már nem bosszankodik, volt ideje arra, hogy kezdeti szeszélyes kelletlensége és rossz hangulata leülepedjen, s végül eltűnjön. Emlékszik arra, milyen irritált volt emiatt, de ismét felidézni magában az érzést már nem tudná emlékezetből, legfeljebb, ha valami ismét kiváltja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=577876#post577876][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2016.03.26. 00:12[/b][/url]

Báthory Elizabet
-a memóriatörlés után nem sokkal-

Merengő gondolataiból nem várt hang téríti magához. Kellemes csengés, hangsúly, enyhén fátyolos talán, nem tudja kellő pontossággal megállapítani, abban azonban biztos, hogy kellemesen simogatja a fülét. Felpillant az útról a hang irányába, keresve a forrást; nem tart sokáig a nő megtalálása. Fiatal(nak kinéző), húszas, maximum harmincas éveiben járhat, az alkata egy magazin lapjairól kilépett modellé annyi korrigálással, hogy ő nem csont és bőr, mint azok a műbabák. Magában elégedetten felszusszant, szája sarkában az első másodpercekben egy lanyha félmosoly gyöngyöz fel. Aztán ahogy jött, úgy törli le a szavak kicsinyke hadserege. A szavaké, melyeket nem tud hova elhelyezni térben és időben, pedig közben a hölgy felé lavírozik a magassarkú cipőiben. Hogy képes nem elesni bennük? Hihetetlen.
Ismeri? Találkoztak már? A múlt egy elfelejtett darabja lehet ezek alapján, s hát a nevet biztos nem tévesztette el. Ez a nő minden bizonnyal tudja, ki ő, és úgy beszél hozzá, mintha régi jó cimborák lennének. A zavar óhatatlanul kiül az arcára, kár takargatnia. Első körben csak arra képes, hogy zavartan megköszörülje a torkát, és körbeforgassa kissé a fejét, mintha a nyakát akarná ily módon megropogtatni.
- Fogalmam sincs, kicsoda ön, hölgyem.... szóval szobrozhatunk itt is, vagy meghívhatom egy italra a közeli pubba, vagy csárdába. Hm? - Ez meg honnan jött? A szavak maguktól, ösztönösen gördülnek ki a száján. Magában csak bámul, hogy ez mi? Jó, a személyiségétől nem áll távol minden bizonnyal ez a stílushasználat, csak hát... csak hát annyira nem ismeri ki magát még a saját fejében és habitusai között, hogy először őt is meghökkenti ez a lényegre törő magatartás. Lehet, hogy mindig ilyen? Nem is... rossz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=577877#post577877][b]Báthory Elizabet - 2016.03.26. 00:30[/b][/url]

Elsőre természetesen annak tudja be a fiú zavarát, hogy így letámadta az utcán. Efelett a nő természetesen semmilyen bűntudatot nem érez, azt tesz és úgy, ahogyan kedve tartja, mindig így vélekedett erről. Meg aztán biztosan azért is megilletődött, amiért most rajtakaptál, és a nemrég felültetve hagyott személy jóformán merő véletlenségből ugyan, de rátalált. Megtorpan Mihael előtt, testsúlyát az egyik oldalra helyezve, bal kezét a csípőjére helyezve, kissé hetyke, kissé számon kérő testtartást felvéve.
Hogy aztán egy hosszú másodperc erejéig fürkészőn mérje végig a fiút annak szavai után, reakcióiban, vonásaiban, rezdüléseiben, szívverésében hazugság vagy tettetés jelei után kutatva. Szörnyen átlátszó trükk lenne úgy tenni, mint aki nem ismeri fel őt. Ha nem érzékelné a Mihael ereiben sebesen száguldó vért, az újdonság és meglepettség tapasztalatától felszabaduló adrenalint, akkor nagyon komoly sértésnek is venné azt, hogy már csak a lehetősége is felmerült annak, hogy őt, Báthory Elizabetet el lehet felejteni.
Nem kérem, ilyen nincs.
És úgy látszik, mégis van, mert minden érzéke és tapasztalata arról árulkodik, hogy az előtte álló nem hazudik: csakugyan elképzelése sincs, ki beszél hozzá. Mégis mit kezdjen így vele?
Oda az egyik kliense, így semmi haszna nem lesz belőle!
Vagy mégis.
Nyelve hegyével elgondolkodva simít végig szabályos fogsorának belsején, megállapodva az egyik szemfogánál. Ugyan ma már vacsorázott, de a jóból soha nem elég, egy kis kényeztetés kijárna neki, ráadásul ez.. olyan könnyű.
- Jaj, ne legyél ilyen formális, nem kell így óvatoskodni, ettől csak kellemetlenül idősnek érzem magam.
Eltöprengve hajol közelebb, még éppen a személyes szférán kívül maradva ugyan, de Mihael orrát így is megcsapja a kellemes parfüm illata.
- Valóban nem emlékszel rám? - Muszáj tennie még egy próbát, a bizonyosság kedvéért.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=577878#post577878][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2016.03.26. 00:46[/b][/url]

Báthory Elizabet
-a memóriatörlés után nem sokkal-

Ha akarná, se bírná levenni róla a tekintetét. Van ebben a nőben valami rendkívül megkapó, de ugyanakkor távolságtartásra intő kisugárzás. Nem tudná pontosan megfogalmazni, mi más benne, mint a Pesten látott nőkben, vagy az itteni falusi lányokban, de az agya egy hátsó, eldugott részében megszólalt az imént egy harangocska. Sajnos ez nem azt jelenti, hogy figyelni is fog a jelzésre, megérzésre, vagy nevezzük, aminek tetszik. Azt látja, amit akar, a csinos nőt, a láthatóan nem idegen... idegent. Az egy dolog, hogy ő elvesztette minden emlékét, de a hülye is képes volna megállapítani a helyzetből, hogy ez a nő ismeri őt, csak a fordítottja hibádzik.
Mit kezdhetne hát a helyzettel? Itt hagyhatná, no persze, majd hülye lesz. Tényleg? Miért, tényleg elsétálhatna azzal, hogy nem ismeri, ne haragudjon, de haza kell érnie (mint egy kisiskolás...), de... szinte biztos benne, hogy ez ütközik az elveivel. Jó, ha logikusan belegondol, fogalma sincs, mik az elvei, de a szituáció sodrását esze ágában sincs kikerülni. Mit szűrt le idáig az egészből? Mellek! Nagy, formás, gyönyörű mellek bújnak meg a boleró alatt. Másodpercek óta fixírozza őket. Úgy értem, _nagy_ mellek. Hajj...
Révületéből ismételten a hölgy hangja húzza vissza a jelenbe, és sarkallja a szembenézésre. Emlékeztetnie kell magát, hogy hiába kutakodik az agyában, nem fog választ kapni a kérdésére, így hát egy -a másik számára is jól látható- apróbb vállvonással elintézi a gondot.
A szíve és a vérkeringése mindezen eszmefuttatásokat és reakciókat gyönyörűen szolmizálva továbbítja a vámpírnak: Liza kebleinek bámulását lassabb, nyugodt tempóval nyugtázza, a kizökkentéskor ugrik egy aprót, és utána is egy picit intenzívebb tempóban pumpálja tovább a vért az erekbe, mialatt Mihael azon gondolkodik, mit válaszoljon erre, illetve megcsapja a nő parfümje is. Az ilyesmi sosem hagyta hidegen, az emlékei elvesztése előtt sem. Ismét elhangzik egy nagyobb szívdobbanás.
- Csak annyit ígérhetek, hogy most már egész biztosan emlékezni fogok. Ha ez előtt találkoztunk... Hát, mesélhetne róla. Nem mondanék nemet. Már, ha tényleg velem... úgy értem, ha tényleg rólam van szó. Tudja, megesik, hogy összetévesztik az embert ezzel-azzal.-  ~De, hogy a név is ugyanaz legyen, ahhoz túl kicsi a világ...~ Mna igen, mennyi az esélye, hogy belebotoljon egy olyan nőbe, aki pont egy Mihael nevű, rá hasonlító tagot ismerjen fel benne? Elég kicsi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=577879#post577879][b]Báthory Elizabet - 2016.03.26. 01:01[/b][/url]

Mintha a fiú kissé defókuszált lenne, míg beszél, határozottan nem oda néz, ahova várná, de egye fene, most az egyszer elnézi neki. Lehet, hogy máskor is elnézi, igazából ki tudja, hogy mikor gondolja úgy, elég fontos a mondandója ahhoz, hogy sértés legyen az elkószáló figyelem. Gyakorlatilag csak a szívverését véve alapul, köteteket lehetne írni Mihael gondolatairól. Igaz, arcának rezzenései is igencsak árulkodóak. Ez, és a kérdésére kapott válasz épp elég neki ahhoz, hogy egy vidám, elégedett mosollyal Mihael mellé lépjen, és kedélyesen belé karoljon.
- Nem, nem, minden kétséget kizáróan téged ismerlek. Mit szólsz, ha nem egy zsúfolt, zajos fogadóba megyünk, azok ilyen késő este már úgyis tele vannak mindenféle kellemetlen fráterrel. Viszont remek kávém és italaim vannak a szállásomon.
Ebben nem hazudik, tényleg tart vendégváró italokat, hiszen nem félrevonult remete életet él, hogy ne lennének vendégei. A magasságkülönbség kevésbé jelentős így, a magassarkújában állva, de még így is felfelé kell irányítani a tekintetét félig-meddig, amikor oldalra pillant.
- Az antikvitás felső emeletén lakom, nem messze innen. Odafenn elmesélheted, hogyhogy nem átallottál mindent elfelejteni rólam.
Ami igazából egyetlen egy találkozás volt, de Elizabet szemében már az is hatalmas veszteség. Mármint a fiú számára elkönyvelhető veszteség. Egyébként is unatkozott volna ma már, amint hazaért, ez pont kapóra jön, mint időtöltés, ráadásul elég izgalmas kilátás, hogy arról világosíthatja fel a fiút, amiről csak kedve tartja. Legalább a mostani éjszaka erejéig igaznak fogja gondolni.
Hát nem szórakoztató?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=581531#post581531][b]Artemisia Rubya - 2016.03.31. 22:31[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=583227#post583227][b]Erdős-Prinz Vivien - 2016.04.04. 00:31[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=586699#post586699][b]Naizer Ruben Barnabás - 2016.04.14. 18:28[/b][/url]

Mivel alapvetően is koránkelő típus, nem jelent különösebb megerőltetést számára, hogy vasárnap reggel a birtok határán várja a faluba kívánkozó diákságot. El tudná képzelni máshogy is ezt a napot, de mivel a kísérő kollegina, Vivien nem antipatikus a számára és nem voltak korábbról konkrét tervei, nem bánja különösebben, hogy beosztották bébicsőszködni. Egyébként is eléggé elkerülhetetlen volt a dolog, persze, hogy nem az idősebb professzorokra fogják rásózni ezt a kellemetlen plusz feladatot.
Már lézengett néhány ásítozó, de lelkes elsős a terepen, amikor Ruben megérkezett, s szép lassan a többiek is befutottak, köztük a rózsaszín hajával akár diáknak is beillő Viviennel. A férfinek meg kell állnia a késztetést, hogy megérdeklődje, őt is kísérni kell-e a faluba, de úgy döntött, egyelőre még nem ismerik egymást eléggé ahhoz, hogy csipkelődjön.
Egy gyors névsorolvasást követően el is indulnak, egy kevéssé megnevelt csürhe benyomását keltve - mivel Ruben rangján alulinak érezte, hogy tizenéveseket kérjen meg a párban vonulásra, a diákok úgy közlekednek, ahogy nekik éppen tetszik, s ez természetesen nem katonásan rendezett sorokban történik.
- Biztos lesznek, akik szeretnék majd illően üdvözölni a vendégeket, inkább csak reméljük, hogy erre nem most akarnak majd sort keríteni - vonja meg a vállát. Még nem ismeri eléggé a diákokat ahhoz, hogy megmondja, vannak-e bajkeverők a csoportban, akiket kísérnek, de talán még nem volt elég idejük arra, hogy kitalálják, milyen fogadtatást éreznek a felügyelőkhöz illőnek.
Kicsit megmosolyogja az elhangzott hasonlatot, egészen érdekes, hogy Viviennek pont ez jutott eszébe, a tény viszont, hogy ez az egész roppantul gyerekes, vitathatatlan.
- Merem remélni, hogy a vécét egyedül is meg fogják találni - jegyzi meg válaszként, még mindig somolyogva.
Szép lassan megérkeznek a faluba, ahol rövidesen megtalálják a központot is. Nem kiabál, épp csak egy kicsit kell felemelnie a hangját, hogy a sor végén is hallhassák, mikor gyorsan elsorolja a rá bízott instrukciókat
- Oké, lehet menni, és itt találkozunk délben, a... - pillantásával gyorsan egy tábla után kutat - ...kreatívan elnevezett Fő utczán. Ne menjenek sikátorokba és ne vásároljanak, vagy fogyasszanak alkoholt. Az indokolatlan pálcahasználat szintén tilos. Amennyire tudnak, érkezzenek pontosan! - adja ki az utasítást. Persze biztos benne, hogy lesznek, akik képtelenek tartani az időkeretet és késni fognak, de azért valahol remélte, hogy a felügyelők jelenléte vagy elég riadalmat okozott ahhoz, hogy ne nagyon érezzenek kedvet ilyen aprósággal kihúzni a gyufát, vagy arra készteti őket, hogy valami nagyobb port kavaró kihágással akarják felhívni magukra a figyelmet.
Amikor a diákok már szétszéledtek és elindultak a maguk dolgai után, Ruben újdonsült bébicsősz kolleginája felé fordul, hogy megbeszéljék, ők mivel töltsék el a fennmaradó órákat, elvégre attól még, hogy a feladatuk kellemetlen és felesleges, nem muszáj szenvedniük közben.
- Neked vannak terveid mára? - érdeklődik, ő maga ugyanis nem nagyon gondolt ilyesmire előzetesen, de van nála egy könyv, úgyhogy bármikor kellemesen eltöltheti az idejét egy kávézóban, s még ha meg is unja olvasmányát, még mindig dolgozhat a következő publikációján...noha egyik tevékenységhez sem érez olyan leküzdhetetlen lelkesedést.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=590584#post590584][b]Dr. Köröndi Árpád - 2016.04.29. 22:27[/b][/url]

Tompos Csegét nagyjából akkor láthatta utoljára, amikor tizenkét éves lehetett. Ennek legszerényebb számítások szerint is már legalább hat éve, azóta pedig eszébe sem jutott a kvibli. Kapcsolatuk annak idején még barátinak sem volt kifejezetten nevezhető: ő korrepetitor volt, Csege meg csak egy diákja, egy a sok közül, mert akkoriban onnan szerezte a bevételét, hogy szabadidejében matematika és fizika korrepetálást tartott. A viszonylag lukratív biznisz nem tartott két évnél tovább, mert utána már nem szorult rá a korrepetitorkodásra: a különféle tudományos támogatások, MTA-ösztöndíjak, doktoranduszi juttatások révén bőven volt pénze, bár úgysem volt mire költenie.
Két napja jutott először eszébe, hogy Csege egyáltalán a világon van még, bár akkor sem saját magától. Mint derült égből a villámcsapás, úgy hatott rá az értesítés, hogy a fiú (vagyis most már biztosan felnőtt férfi, akkor lehetett tizenhat-tizennyolc éves, amikor utoljára látta) látni szeretné. Csege levele teljesen meglepő és érthetetlen volt (tehát ezen aspektusból mégsem volt olyan, mint a villám, melynek keletkezését rég tisztázta a kontemporális légkörfizika). Csak azért ment bele a találkozóba, mert úgyis a faluba készült, hogy együtt fogyasszon el egy korsó vajsört kis levitás pajtásai hálás társaságában. Az órájára sandított – mindjárt tizenegy. Lassan ide kell érnie Csegének – elmélkedett magában a Fő utcza aszfaltos bitumenjének egy padján, bár jól emlékezett arra, hogy az órára is mindig akkor esett be a fiú, amikor úri kedve támadt rá, Árpád viszont nem állhatta a késést. Bizonyára mindjárt be is fut, bár evidens, hogy számos faktor befolyásolhatja a megérkezés egzakt időpontját, amennyiben a kurrens széláramlatok kiváltotta közegellenállás lelassítja, még percekig is eltarthat, míg ideér.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=591139#post591139][b]Tompos Csege - 2016.05.01. 23:01[/b][/url]

Csege nem azon fazonok közé tartozik, akik amúgy elég silány kis életüket maguk is silánynak tartanák. Azonban volt egy pont, egy kritikán aluli, megalázó, szavakkal nem kifejezhető pont Csege életében, amit magában csak úgy hívott; Rondabugyrod tíz köre. Éppen csak nem Dante volt a kísérője, hanem az a csodálatos, isteni teremtmény, aki aranyló fürtjeivel, fodrozódó loknikba rendezett hajával már akkor is Michelangelo egy pajkos kis angyalkájára emlékeztette. Mondjuk egyre azok közül, akik a Szent Péter-bazilika kupoláján röpdösnek édes kis szárnyaikkal. Kár, hogy ez a földi tünemény a legmocskosabb, ördögtől való dolgot művelte, ami csak létezhet a glóbusz bármelyik féltekéjén; matematika korrepetálást tartott, hogy felkészítse az érettségi megmérettetésekre. És gonosz volt, rosszabb, mint az a tanár, aki gimiben tanította. Rosszabb a tömeggyilkosoknál. Sőt, rosszabb volt még az apjánál is. Viszont nagyon szerencsés flótás, mert Csege nagyon megbocsátó, jámbor lélek; amikor a huszonnegyedik levelét megírta találkozójuk kicsikarására – Persze! Amint megtudta, hogy az ő édes Á-ja itt tartózkodik, baglyok garmadáját zúdította rá... -, már nem is emlékezett arra, amikor az a kedves, tizenkét esztendős szörnyeteg a lelkét is kialázta belőle, mert csak nem értette meg, mi az a magas hőmérsékletű szupravezetés.
Készült a napra. Legszebb, kacsás pulcsijával és egy zacskó konfettivel. Igaz, egy kicsit lassan készült. Tizenegy órakor ugyan még szülei díszes házának ódivatú szőnyegén toporgott azon gondolkozva, hogy a zöld vagy a kék cipőfűzőt válassza, de a terhes döntés meghozatala után tizenegy óra tizenhárom perckor már szakította is ki a konfettis zacskót.
Árpi feje fölött.
Közben meg az örömódát dúdolgatta.
Egészen szürreális látványt nyújthatott, ráadásul hátulról, fél karral át is ölelte, nehogy elszaladhasson a kis csibész. Igazán nagyon szomorú lett volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=591451#post591451][b]Dr. Köröndi Árpád - 2016.05.03. 14:31[/b][/url]

Az elkövetkező negyedóra nagyjából eseménytelenül telt, Árpád egykedvűen üldögélt a padon, s – könyve nem lévén – az eget nézegette (közben persze javában gondolkodott azon, hogy a légköri szóródáson kívül milyen faktorok játszanak szignifikáns szerepet az atmoszféra kék színének kialakításában). Hanem milyen megbízhatatlan egy suhanc ez a Csege – már a neve is milyen furcsa, egyáltalán benne van az utónévkönyvben az a szó, hogy Csege? –, idecitálja nagy könyörögve, nagy lelkesedéssel, aztán késik – már lassan negyedórája. Már éppen elhatározta, hogy elege volt, visszamegy az iskolába, s elhatározását a következő minutumban tett követte – volna.
Hogy pontosan mi történt, nehéz volt hamar interpretálnia: annyit mindenesetre érzett, hogy Csege megérkezett, mert hirtelen egy szoros kar fogságában találta magát, s göndör hajába ugyanabban a pillanatban legalább negyvenezer konfetti vegyült, élmény lesz kiszedegetni őket. Annyira megdöbbent ezen, hogy hirtelen szóhoz sem jutott – de pár másodpercnyi sokk után visszatért a hangja. Kihámozta magát Csege öleléséből, s értetlen-ijedt pillantással mérte végig (pár lépést azért hátrált előtte), úristen, mit akar tőle ez a hülye? Jobbjával a biztonság kedvéért kitapintotta pálcáját a zsebében – elő azért nem vette, mert félt, hogy Csege ellenséges gesztusként interpretálná a mozdulatot –, míg baljával a hajába túrt, hogy a konfettiket sikerüljön még jobban eloszlatnia. Majd megmossa, ilyen fogadtatás után amúgy sem hitte, hogy sokáig Csege társaságában akar maradni.
- Nos… én is örülök a találkozásnak – mondta némileg hűvösen. Kezet nem nyújtott, biztonságosabbnak érezte, ha az a pálcájához közel marad, s a három lépés távolságot sem akaródzott leküzdenie egy ilyen bizarr intermezzo után.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=595126#post595126][b]Tompos Csege - 2016.05.19. 21:29[/b][/url]

Mielőtt megtörtént A Dolog – természetesen az, hogy ez az éteri szeráf beleegyezését adta arra, hogy újra a társágában lehessen – megtörtént, Csege ezer és még egy millió módon elképzelte, hogy miként fog lezajlani. Legalább ennyi módot arra is kitalált, hogy hogyan köszöntse - végül azért döntött a konfetti mellett, mert a színeket mindenki szereti, tehát abszolút kézenfekvő volt, és talán kevésbé hivalkodó, mint az előtte tervezett poralapú testfesték  -, de álmaiban sem gondolta volna, hogy ilyen mély elutasításra lel.
Csege nagyon nem szeret elutasítva lenni; olyankor mindig úgy érzi, hogy a szíve közepéből ez keserű, maró massza indul el a testében szerte, lába megremeg, karja elzsibbad, szemhéja elnehezül. Vagyis, leginkább csak szereti azt mutatni, hogy ez történik; kezét a fejéhez emeli, mély sóhajjal veti hátra fejét, másik tenyerét mellkasára simítja, egyenesen szíve felé, még egy sóhajjal.
Lábát rogyasztgatni kezdi – mintha éppen összeesni készülne -, aztán végül csak levetette magát a földre, hogy palacsinta módjára elterüljön, ott még fetrengjen kettőt. Arról, hogy Árpi látványosan a pálcájáért nyúl, természetesen tudomást sem vesz, mikor azonban üdvözli, csillogó szemekkel, felragyogó arccal ül fel. AZ ő Árpija örül neki! Egyszerre jött el a karácsony és a húsvét, egyszerre kapott jelest a szakdolgozatára és államvizsgájára (ez sosem történt meg...), egyszerre van nappal és éjszaka... meg ilyesmi, teljesen lehetetlen dolgok.
 -Hát mégis örülsz nekem? - kérdezi remegő hangon, keze alól leskelődve – nem úgy tűnt, és én csak... Majdnem meghaltam miattad, de ne aggódj, nem lett tényleg bajom – szavai közben – alatt felpattan, újra elkezd a a göndör angyalkája felé lépni,  lepöcköl a válláról egy rózsaszín konfettidarabot.
- Ez nem illett a szemeidhez...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=603329#post603329][b]Návay L. Viktor - 2016.06.20. 18:20[/b][/url]

Őrnagy ismét világot látni indult, két napja, és azóta sem láttam színét, pedig nem valami könnyen olvad bele az árnyékba a narancsvörös szőrével. Nem kizárt, hogy sikeresen kisurrant valamelyik diák nyomában a toronyból és útnak indult Attila háza felé. Vagy ki tudja, lehet, hogy éppen Matthew udvarára támadt kedve benézni, netán csak másik macska után kajtat. Nem tudom én, mi járhat egy macska agyában, mi hiányzik neki vagy éppen mi nem. Na mindegy, megnézem, ahol fel szokott bukkanni időnként, hátha előkerül, ha meg nem, csak elténfereg Attiláig, ha éhes. Az mégiscsak közelebb van, mint a kastély. Ha már itt vagyok, még benézek a házhoz, úgyis ott maradt a Hellerből a második kötet, aztán meg körbesétálom azt a néhány utcát, ami van. Szerencsére mégsem egy nagyobb helység közelében lakom, ahol aztán plakátolgathatnám, hogy elveszett macskát keresi gazdája. Hm, tulajdonképpen itt sem lenne annyira hülye ötlet, ha nem kerül elő, csak mégis Őrnagyról beszélünk. Kóborolt már el négy napra is, amikor még idelent laktam, és nem mintha nem aggódtam volna miatta, de mindig hazatévedt eddig. Remélem, nem eszi meg egy kutya sem előbb, pedig amilyen szemtelen egy szőrcsomó tud lenni. Hjaj, hogy miért kell ennek a macskának annyira a kaland. Bezzeg Pamacs ki nem teszi a lábát a szobámból, ha ember jön, még be is mászik valamelyik bútor alá. Kelleni fog nekem egy újabb macska ezek mellé egyáltalán? Pedig már felmerült, hogy befogadom a harmadikat is, azt az amerikai csonkafarkú kölyköt, ami aztán végképp megtölthet mindent szőrrel, ha eddig a másik kettő nem tenné meg. A főutcán végigsétálva már lemondóan sóhajtok csak. A macskák fognak a sírba tenni egyszer, mert nem tudok ellenállni ezeknek a kis doromboló négylábúaknak. Jó, ez a kölyök lesz az utolsó, többre már Regi se vesz rá. Ki is húzom magam az elhatározás eredményeként, ahogy zsebre dugom a kezem, aztán megállok. Mintha valahol egy macska nyávogna, és lehet, hogy hallucinálok, de ez határozottan olyan, mint Őrnagy követelőző nyivákolása, amikor figyelmet akar magának. Meg is fordulok a következő pillanatban, hogy a hang irányába induljak. Hátha meglesz a macskám.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=603338#post603338][b]Farkas Kamilla - 2016.06.20. 19:06[/b][/url]

Az a helyzet, hogy nem tanulok viselkedéselemzést. Az a helyzet, hogy senki nem kötelezett erre az egészre, mégis feliratkoztam, mert meglátásom szerint semmit nem veszítek vele, sőt. És amúgy is, csak négy napról van szó, az nem a világ, meg amúgy is.
Azzal a céllal indultam el otthonról, hogy teszek egy kört a piacon, zöldségek és gyümölcsök után kutatva, elvégre nem lehet mindig gyors kaján élni, meg amúgy sem árt járkálnom egy kicsit, felfrissíteni az agyam meg a tüdőm. A problémák ott kezdődtek, amikor emberek közé kerültem. Persze felvilágosítottak a tünetekről mielőtt bevettem a bájitalt, csak hát a fene meg gondolta, hogy ennyire ki fog ütközni a dolog. Szóval térjünk vissza, a gondok akkor kezdődtek, mikor körbevett egy csomó ember. Az első érzésem az volt, mintha a hátam mögött követne valaki, vagy esetleg le akarna szúrni, és ezzel együtt jött az a kényelmetlen félelemérzet. Tudjátok, mikor kerülget a sírógörcs, olyannyira, hogy nyelni nem tudtok a torkotokban levő gombóctól, és a gyomor összezsugorodása sem segít a dolgon. Ilyenkor legszívesebben megfordulnátok, és visszaszaladnátok a biztonságosnak vélt és kényelmes szobátokba, ahol nincs körülöttetek senki, viszont nem tehetitek ezt, mert elküldtek valamiért, és azt a valamit teljesíteni kell. Mert szükséges.
Legszívesebben minden egyes lépésnél a hátam mögé néznék, igyekszem kikerülni mindenkit, és a lehető legnagyobb távolságot igyekszem tartani. Fejem lehajtva szlalomozok, így próbálom ignorálni a hétvégi tömeget a környezetemben. Tenyereim izzadnak az idegtől, lassan véresre harapom a szám szélét, és mintha a homlokom is verejtékezne - bár nem tudom, ezt a hirtelen beállt melegnek tudjam-e be, vagy ennek az egésznek amit a bájital művel velem.
És ha mindez nem lenne elég, ahogy egyre több élőlény tűnik fel, a hangjuk is egyre magasabb. És egyre több. És egyre irritálóbb, és ez is kikerget a világból, és ettől is legszívesebben sírnék. Erősebben harapom be alsó ajkam belső oldalát, ha tehetném és nem félnék attól, hogy mindenki hülyének nézne, tenyereim a füleimre tapasztanám. Tudom, hogy attól nem szűnne meg, de legalább tompítaná a beszűrődő zajokat körülöttem.
Igyekszem elmerülni a gondolataimban, hátha el tudom magam különíteni a körülöttem folyó élettől - aztán lábaim megakadnak valamiben, ami puha, mozog és nyávog. Megemelem egyik szemöldököm ahogy körbepillantok, s abban a reményben, hogy senki nem tapos rám, vagy ejt a fejemre valamit, le is hajolok a vörös cukorfalatért.
- Hát szia. - mosolyogva simogatom meg a szőrgombócot, majd, amennyiben engedi és nem karmolja szét a kezem, fel is emelem, s kiegyenesedve igyekszem találni neki egy pozíciót, ami remélhetőleg neki is kényelmes. Bár hangom mosolygós és akár boldognak is mondható, egyáltalán nem mosolygok.
- Hol hagyott a gazdád? - tisztában vagyok, hogy az elnémulásaim kiszámíthatatlanok, ennek ellenére meglep, hogy még képes vagyok hangokat kiadni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=603823#post603823][b]Návay L. Viktor - 2016.06.22. 14:39[/b][/url]

Nem kell messzire sétálnom, hogy kiszúrjam a majdhogynem narancssárga cirmosomat. A nyakában szőre alól kivillanó sötétkék nyakörv csak megerősít abban, hogy jól hallottam, Őrnagy kunyerált figyelmet valakitől, természetesen simogatás formájában, állát feltartva, ahogy az jó szokása. Meg sem lepődöm, hogy áldozatot is talált magának, aki éppen kitartóan simogatja. Istenem, imádom, hogy ez a macska mennyire talpraesett és valószínűleg nélkülem is megélne simán, csak jó dolog, ha van egy gazdi, aki azért biztosan megsimogatja az éjszaka közepén is, ha a nyakába mászik.
- Kiszökött az Eridonból tegnapelőtt, de én volnék a gazdája. Szia - válaszolok a kérdésre, amit éppen meghallok még, ahogy közelebb érek a lányhoz és a macskámhoz.
- Viktor vagyok, ő meg Őrnagy és szokása elkóborolni néha, talán csak hiányzott neki a falu - mutatkozom be, lehajolva, hogy megsimogassam a macskát. Szememet forgatva pislogok rá aztán, amikor úgy néz fel, mintha én hagytam volna itt az utca közepén.
- Na mi van, te szőrcsomó? Ne nézz így, te sétáltál ki valaki nyomában - vakargatom meg a nyakán a szőrt, amitől aztán meg máris dorombolni kezd. Na erről van szó. Figyeleméhes egy négylábú, meg kell hagyni, és olyan kis manipulatív, hogy csoda, hogy nem zöld.
- Nem találkoztunk mi már valahol egyébként? Ismerősnek tűnsz - szólalok meg aztán a lányra pillantva, miközben még mindig simogatom a macskám szőrét, élvezze a törődést. Úgyis menten nyivákolni kezd, ha elhúzom a kezem, végtére is az elmúlt két napban feltehetőleg csak kósza idegenek simogatták meg hébe-hóba, ha elég szépen kunyerált. Remélem, nem bántotta senki közben és ő se karmolt össze cserébe senkit. Nem vad, még ha néha kapaszkodik is, amitől tele a vállam a karmai nyomával alkalomadtán, ha mászni támad kedve, de egyébként tényleg csak akkor karmol, ha bántják.