36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 ... 15 ... 47 48 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Avery Lyall
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 3. 18:52 | Link

Keiko

Nagyon úgy tűnt, hogy a lányt könnyű bepalizni, és éppen ezért volt jó alany ahhoz, amire Avery kinézte magának. Nem esett nehezére elcsavarni a fejét, és Keiko szépen pirult is, ami részben az ital, részben pedig a bókok következménye lehetett, ahogy a fiú megállapította. Egyébként nem értette, hogy hathat bárkire is így az elvileg veszélytelen vajsör, amit ugye a kiskorúak is ihatnak, de egye fene, ő csak boldog az események ilyen fordulatától. Rá is tett még egy lapáttal, mikor a lánnyal még egy korsó sört rendelt neki, Keiko pedig szépen meg is itta, Avery pedig ahelyett, hogy a kikívánkozó kárörvendő vigyort láttatta volna, inkább csak szelíden-szendén mosolygott, tenyerébe támasztott arccal.
Aztán a lány végzett, Avery pedig felkelt az asztaltól és elindult kifelé.
- Egyelőre csak induljunk el, aztán majd meglátjuk - vigyorgott, úgy téve, mintha ő is becsípett volna kissé, de ez sem volt igaz. Odakint aztán elindult, felajánlva a karját a lánynak, hogy nyugodtak karoljon belé, és elkezdte észrevétlen sötétebb részek felé vezetni, hogy ne tűnjön fel senkinek azonnal, ha megtámadja. Végül az iskola irányába indult, mert az ösvényen sok olyan rész volt, ahol nem világított semmi.
- Jajj, várj, kikötődött a cipőm - engedte el a lányt és hajolt le gyorsan, úgy téve, mint aki tényleg az említett zsinórral küzd. Valójában viszont azzal foglalkozott, hogy a pálcáját a kabátja ujjából a tenyerébe csúsztassa, és mikor újra felkelt, akkor azonnal a lány mellkasához illesztette a pálca hegyét.
- Tarantallegra! - mondta rögtön, időt sem adva a lánynak, hogy megpróbáljon védekezni, aztán kedvtelve nézte végig, ahogy Keiko esetlen táncba kezd. - Nem kellene megbíznod olyanokban, akikkel egy koszos kocsmában futsz össze - vigyorgott rá, immár úgy, ahogy valójában szokott, kissé gúnyosan. - Capillux! - mondta a következő varázslatot, és egyre jobban tetszett neki a látszat láng, amit idézett. Valójában semmi maradandó sérülést nem volt szándékában okozni, de csak ez mentette meg a lányt attól, hogy ne locsolja le vízzel a tél közepén.
Egy darabig nézte, ezt a szép előadást, de aztán úgy hallotta, hogy többen is közelednek, úgyhogy gyorsan pontot tett a dolog végére.
- Locomotor Mortis! - intézte el, hogy a lány elhasaljon, aztán Finite-t intett (bár ebben nem volt biztos, hogy sikerülni fog, de szerencséje volt), és egy pillanattal később már mondta is a sóbálvány átkot.
Miután ilyen módon mozdulatlanná dermesztette a lányt, odament hozzá, és lehajolva elkezdett a pálcája után kutatni.
- Ha beköpsz, hogy én voltam, ezt nem kapod vissza épen. Imádkozz, hogy valaki erre járjon, mielőtt megfagysz - villantott rá egy lehengerlő mosolyt. - Viszlát!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. december 3. 21:50 | Link

Manda

Lehetne izgatottabb is, minden, ami a bagolykőhöz köti a végéhez közelít. Mégis a padon üldögélve, figyelve az arra kószálókat, valami hihetetlen nyugalom szállja meg, aminek nem tudja az okát. Hamarosan itt hagyja az iskolát és a kviddicses karrierjébe fog minden erejével koncentrálni, de addig még van egy kis idő. Itt hagyja a barátait, egyesek házasodnak, mások maradnak mestertanoncnak, senkiről sem tud, hogy csak úgy elhagyná az iskolát, máshová költözne és ennyi volt a Bagolykő Mágustanoda számára. ~ Ennyi lenne öt év? ~ Tűnődik, amikor újra körülnéz. Lát vidám gyerekeket, dolgozni siető férfiakat és nőket, éneklő leányzót, és egy kicsit össze is szorul a szíve, hogy mindezt itt fogja hagyni. Tökéletesen tisztában van azzal, hogy ez a helyes, mégis szomorú érzés telepszik rá. Újra a lányra néz, aki vidáman énekel valami pillangóról, amikor meglátja, hogy kiről is van szó. Amanda, akivel már nem is tudja, hogy miért szakítottak igazán, és úgy gondolja, hogy ez jobb, ha örök titok marad. Ez a seb még bőven gyógyulófélben van, nem lenne okos ötlet feltépni, de vitathatatlan tény számára, hogy örömteli a viszontlátás, még ha meglepő is. Nem szokott Amanda énekelni, főleg nem az utcán, ő maga még sosem hallotta, pedig egy évig jártak együtt. Ha ez eddig meglepte, akkor az őrült integetés még jobban azt teszi. ~ Talán megmérgezték? Mi történhetett vele? ~ Figyeli a lányt, majd mosolyogva visszainteget és magához is inti a másikat. Megvárja, amíg Amanda odatipeg hozzá, persze ő is leszáll a padról, mégsem lehet ennyire udvariatlan, hogy ott fogadja a másikat.
- Szia Mandy! Veled mi történt? Mi ez a jókedv? Adnál belőle? – mosolyodik el, majd hellyel kínálja a rellonos lányt. ~ Még mindig nagyon jól néz ki. ~ Állapítja meg fölöslegesen, hiszen Amandával nem nagyon történhet olyasmi, ami túlságosan megcsúfíthatná pár hónap alatt. Ami pedig igen, abba bele sem gondol a levtitás.
- Mi újság? – ennél bénábban nem tudta volna kezdeni, de a szakítás utáni első beszélgetésekben nem ő a király, nem is lesz soha. Megvárja, amíg Amanda kitalál valamit, de nem lép be az intim szférájába, még egy ölelésre sem, kivéve, ha azt Amanda kezdeményezni. ~ Kínos. ~ Gondolja az egész helyzetet, hiszen szívesen beszélgetne vele, de nem igen tud miről. ~ Á, megvan! ~ Kigyullad a kis lámpácska a feje felett, ahogy eszébe jut, hogy Amandával egy évfolyamba járnak, és egyébként is ezen filozofált nemrégiben.
- Maradsz mestertanoncnak? Várod már a végét? – talán a sorrend nem az igazi, de ezt tudjuk be Yarista hirtelen zavarának, ami a helyzet miatt alakult ki. gyorsan kortyol egy újabbat az italából, ezzel is húzva az időt, és nagyon reméli, hogy Mandának lesz valami jobb témája, mint ami neki az eszébe jutnak. A semminél mindenképpen csak jobb ötletei lehetnek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. december 4. 16:35 | Link

Avery

Van, aki bírja az alkoholt, és több korsónyi ital után sem látszik semmi jele annak, hogy hatással lenne rá az alkohol. Ilyen például Hayate, a nevelőapám. Ő néha csak úgy önti magába a sok szakét, és mégis meg sem látszik rajta, talán csak a jókedvén, ami egyre nagyobb szokott lenni. Ellenben vannak olyanok, akik egyáltalán nem bírják az alkoholt, és ezek közé tartozom én. Mégpedig a nagyon súlyos kategóriába tartozom. De tényleg nagyon nem bírom a szeszes italokat, bár erről még semmit nem tudok, mivel tudomásom szerint ez az első ilyen alkalom. Nem számít most, hogy a vajsör az olyan ital, amit a diákok is hatnak, legalábbis az én esetemben nem. Eset egy kicsit gáz szerintem, mindegy is. Végül is hamar kiiszom a korsó tartalmát, és kapom is a következőt. A fejem pedig egyre vörösebb lesz, ami nem csak a vajsörnek tudható be, hanem nagyobbrészt a fiú bókjainak, amire igazán szavam sincs. Aztán elindulunk valamerre, igazából nen is tudom, hogy merre, de nem is törődok vele, csak örülök annak, hogy van társaságom. Felajánlott karját elfogadom, belékarolok, így akarva akaratlanul is hagyom, hogy ő vezessen. Nem is sejtek semmit, olyan kis naivan hagyom, hogy vigyen amerre akar, és természetesen ez lesz a vesztem. Nem is sejtek semmit, csak amikor már késő, és a pálcáját rám szegezi. Időm sincs reagálni, mivel azonnal kimondja az első varázslatot, én pedig esetlen táncba kezdek.
- Te kis... - szűröm ki a számon, már amennyire tudom. És aztán jön a második csapás egy aprócska láng látszatának képében. Tudom, hogy semmi.kárt nem okoz bennem, a még nagyobb rémületen kívül, de egy sikoltást hallatok, s néhány káromkodás is elhagyja a számat, amiből azonban a felét akkor értheti, ha tud japánul, egyébként nem.
- Fejezd be! Miért kell ezt csinálnod? - kérdezem, s már-már a sírás kerülget. Választ azonban nem kapok, csak egy gúnyos mosolyt. Olyan, olyan mint Erisé, amitől emlékek sora rohanja meg elmém, és ha nem táncolnék a Tarantallegra hatása miatt, akkor tisztán látszana remegésem. És megkapom a kegyelemdöfést, és a földre kerülök, s végül a sóbálványátokkal megdermeszt, és itthagy. Szerencsémre, vagy nem, nemsokára néhány talán az eridonba tartozó diák jön, és feloldja az átkot, én pedig ahelyett, hogy megköszönném, vagy bármi mást tennék, először csak nézem őket, majd felállok, és minden előzetes nélkül elszaladok. Egyszerűen nem tudok így senki szemébe nézni, olyan, olyan gáz. Ezekután kiben lehet megbízni? Ki tudja. Most csak szaladok, hogy minél hamarabb visszaérjek a kastélyba, és a lehető legkevesebb emberrel fussak össze.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2013. december 8. 16:26 | Link

Axel

Az ideges fiatal mellett ő is hamar feszültté válik, bár még nem tudja, hogy mi történt a szőkével, hogy mi a baj, rá mégis ilyen hatással vannak az emberek. Vannak helyzetek, amikor olyan hamar a másikra hangolódik, hogy amint ránéz az illetőre, észrevétlenül ugyan, de ő is arra a hangulati, érzelmi szintre billen, amelyikben a társaság is van, jelen helyzetben éppen a rellonos háztárs. Axel az orra alá dug egy cetlit, amolyan 'nesze tessék, ez a problémám' stílusban, amit az elmondottak, és a látottak alapján szó nélkül megért.
- Ez egy barom, aki most veszettül jól érzi magát - jelenti ki a fiú szemébe nézve, aztán elindul ő is, egyszerre lépve a szőkével. - De ne aggódj, éppen erre találták ki a bosszút.
Elmosolyodik, csak úgy maga elé, és a közeledő vihart jelző borús égre pillant. Sietniük kell, ha még egyben szeretnének rálelni az értékes Amatira, ami nem kevesebbet, mint Axel életét jelenti. Ezt egyetlen pillantásból meg lehet állapítani, elég ránézni a fiúra, és az ember tudja, hogy valami nagyon fontos dologról van szó.
- Örülök a találkozásnak, Axel - mondja a bemutatkozásra, és a furcsa név alapján egy pillanatra habozik, hogy kérdezzen-e származásáról, aztán letesz róla. Nem hiszi, hogy a fiú a lenyúlt hegedűjének keresése közben legszívesebben arról diskurálna, hogy milyen fenséges külföldi tájakon született, és élt idáig. Pedig különleges hangzású neve van, ami nagyon messziről jött embert sejtet. Noel gondolatai között keresve sem talál olyan témát, amiről ebben a feszült helyzetben beszélgetni lehetne, azt meg hogy társalogni vágyik háztársával még furcsábbnak érzi, hiszen ő általában tökéletesen élvezi, és vágyja a csendet. Aztán ráébred arra, hogy a kastélyban eddig leginkább csak lányokkal hozta össze a jó sors, és ami Axelt illeti, most igazi kincs az első éves szemében. Kár, hogy épp hegedűt kell keresniük.
- Öhm... - feleli nagy nehezen a fiú kérdésére, aztán bólint egyet. - Naná, hogy segítek, ne viccelj. Ott hasznos az ember, ahol tud.
A Fő utcza végén megállnak, és Noel gyorsan végigpörgeti fejében a Boglyas tér képét. Vannak ott lakóházak, szökőkút, boltok, egyszóval a hegedű bárhol lehet. Csak remélni lehet, hogy aki eldugta, az egyúttal nem tette tönkre is, és nem dobta bele a szökőkút vizébe.
- Szerintem nem hagyta a téren - csóválja meg fejét, aztán Axelre emeli tekintetét. - Biztos megint valami ócska cetlit, vagy egy vonót fogunk találni, de nem hiszem hogy csak úgy ott hagyta. Nem lehet ennyire felelőtlen.
Ezzel a tolvajt is védeni próbálja, és tényleg úgy gondolja, hogy ha valakinek van annyi esze, hogy lenyúljon egy százéves darabot, akkor arra is lesz, hogy óvatosan bánjon vele. Ez egy lecke Axelnek címezve, amibe belebonyolódott Noel is.
- Gyere, nézzünk körbe a téren, aztán meglátjuk hova lyukadunk...
Továbbindul azzal a meggyőződéssel, hogy a Boglyas téren egy újabb nyom következik. A hideg, és a szürke ég egyre inkább sürgeti a párost, arra ösztökéli őket, hogy lépteik gyorsak, eszük, mint a penge legyen. az elsőéves beszívja alsó ajkát, aztán felfújja két orcáját, így úgy néz ki, mint egy jóllakott kis egér, de ilyen ő, ha ideges, és ha nem szeretne kifutni az időből.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Amanda Meggie Philips
INAKTÍV


Pillangó ~ || Királylány ~
offline
RPG hsz: 232
Összes hsz: 7402
Írta: 2013. december 21. 14:57 | Link

Yar
Csillámporos fodros szárnya
pillekönnyen perdül táncra.


Ha jól gondolja, ezt lehetne egészségügyi sétának is nevezni, bár messze áll mind a sétától, mind az egészségtől, de ez részletkérdés, vannak dolgok, amikbe sok-sok minden belemagyarázható. Bár a mai hangulata kevésbé, bár van, akit nem lepne meg vele, mégis a nagy többség biztosan bolondnak nézné, vagy minimum azt hinné valami nem oké nála, legyen az egy ismerős, vagy ismeretlen. De a mindenit neki, ő örömét leli abban is, hogy kétkedésre, furcsállásra és aggódásra ad okot a viselkedésével, bár nem örülne mondjuk egy Angelinával való találkozásnak, bár eddig mindent megtett, hogy őt elzárja ettől az életvitelétől amennyire szükséges, a lakótársakkal már nehezebb a dolog, sajnálatára. Mondjuk, lehet, hogy ott annyira nem is kell, elég érdekes hármast alkotnak ahhoz, hogy ne legyen meglepő pár különös dolog a házban.
Azért meg kell hagyni, nagyon messze áll a navinés cukisághullámtól, vagy a levitás szerénykedéstől, de még az eridonos energiatöltetűségtől is, így is elég jellemromboló lehetne, amiket művel. Éneklés, mosolygás, kedvesség? Valaki eldugta a régi Amandát a pincébe és egy klónt küldött helyette? Philipsből kettő is sok az itteni népnek, nem még három… A nagy séta és dallam hevében viszont kiszúrta, hogy nem akárkit fújt erre a szél és az idióta vigyor-integetés kombót követően meg is ajándékozza Yart társaságával.
- Sziiiia te hajtók gyöngye – Nem tudni, köszönt-e így bárkinek valaha, de ez mellékes most. – Jót tett a friss levegő, vagy olyasmi. Majd küldök rád pozitív energiákat.
Mutat valami hullámzásszerűt a kezével a fiú felé, ami eléggé bugyután festhet. Közben válaszol egész tömören és mosolygósan, még előbbi rá vall, az utóbbi egyáltalán nem, ámbár az elmúlt percekhez abszolút passzolt. A felkínált lehetőséggel nem igazán él, jobban érzi magát álldogálva, miközben a fejében még mindig a korábbiakhoz hasonló dallamok kavarognak.
- Költözök, dolgozok, élek és virulok, egyesek nagy bánatára meg ilyenek.
Nem éli bele magát nagyon a válaszadásba, de lankadatlan jókedv sugárzik róla, ez idő alatt, bele is kortyol a kávéjába. Elégedetten tapasztalja, hogy a keserű íz mennyire jóleső, ahogy az ital melegsége is. Nincs olyan nagyon jó idő, ilyenkor ez pont megfelelő. Ezzel elég időt hagyott arra, ha valamit szeretne ehhez hozzáfűzni volt párja, de már lendíti is tovább a dolgot, ugyan, hiszen nincs megállás!
- Veled mi a helyzet? Vásárolsz, vagy csak keresgélsz, esetleg vársz valakit? Nem tűnsz valami „hú, de boldog”nak.
Különös, mert ez az első kommunikálásuk azóta, hogy elváltak útjaik, amitől most valószínűleg furán kéne, érezze magát, vagy valamit legalább éreznie kéne, legalábbis kicsit elgondolkodik ezen, de mindig is próbált hidegen hozzáállni a csalódásokhoz, és meg kell hagyni néha felettébb jól sikerül, annyira, hogy még mikor keresi, se találja a felszínen azokat az érzelmeket, amik esetleg ott kéne, hogy legyenek. Nem szívbajos, sosem féltette magát a kellemetlen helyzetektől, hiszen olyan nincs, mindent meg lehet valahogy oldani, nem? Ő meg elég leleményes ehhez.
- Őszinte leszek, elképzelésem sincs. Talán maradok, talán máshol, de az is lehet, hogy elmegyek, kell egy kis környezetváltozás. Egyébként várom már, szerintem nem ez a legjobb évem, mióta itt vagyok, de ezen még változtathatok. Veled mi lesz? Hallottam pletykákat, hogy elmész, igaz ez?
Könnyedén gördíti a szavakat egymás után, csak egy kicsit rándítja meg a vállait, tanácstalan is részben, másfelől meg eléggé felborultak a tervei ahhoz, hogy most a rögtönzésben bízzon a leginkább. Nagyon örül annak, hogy vele ellentétben, most a testvére tud ebben villogni, hiszen ahogy tudja, neki legalább tervei, céljai már vannak, bár ő se a hosszú táv híve, családi vonás… Mindenesetre a kevésbé könnyű témát is mosolyogva veszi, végig a fiú tekintetébe nézve, valahol mélyen talán olvasni is akar benne, hiszen ilyen találkozásuk se volt még, amikor ilyen „hangulatban” lett volna Amanda.
- Csak azt ne mondd, hogy zavarban vagy… Ugyan már. – Azzal, az addigi elgondolását felrúgva ül le, hogy a Fő utczán végigpillantva a tekintetét visszaemelje Yaristára. – Roli megszokta már az új helyét? El se tudom képzelni, hogyan ment neki?
Nevetgélve vág bele, már korábban is feszegette a dolgot, hiszen a szfinxek meg egy sárkány, ez neki ilyen idegen, bolygót tévesztett dolog, ettől függetlenül az is lehet, hogy téved, bár sajnálta a repülő lényt, hogy ez az új társasága. Igen, mondhatni kicsit ellenszenves a többi házzal és ez nem változott azért.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rosalind Artmenson
INAKTÍV


Én :)
offline
RPG hsz: 1
Összes hsz: 2
Írta: 2013. december 26. 18:39 | Link

Unalmasan telt az estém, egyedül ültem a búskomor szobámban a tv előtt
és végig csak arra tudtam gondolni, hogy már az iskola tanulója vagyok, ezért nem bírtam ki, hogy az ötletemet, amit nem rég ötöltem ki megcsináljam és most itt vagyok az iskola környékén. Egy kicsit fázok ebben a műbőrhatású szoknyában, amit a nagyszüleimtől kaptam karácsonyra,  és egy fekete derékig érő dzsekiben , de egész elviselhető. Az utcán egy árva lélek se járkál,egyedül vagyok de, mintha szembe velem a távolból sétálna felém egy női alak. Én lehúzódtam az út szélére,
egy ajándék bolt előtt megállok és kicsit félek ettől a sötét alaktól.
Utoljára módosította:Laurena Aquamarine, 2014. január 2. 00:32
Hozzászólásai ebben a témában
Katniss L. Clare
INAKTÍV


littleactress.*
offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 209
Írta: 2013. december 28. 19:04 | Link

Katniss Felchter


Körbepillantok az ismerős utcákon. Az elmúlt időre gondolok, mióta nem jártam itt megváltoztam. El kellett utaznom. Alig örülhettem annak, hogy így egymásra találtunk a tesómmal, az ikremmel.
Beköltöztem egy vele közös szobába, aztán jött egy Angliai tanulmányút. Na, mármost, Anglia nem csak a muglik egyik kedvenc helye. Sokat gondolkodtam, volt, hogy a tó mellett üldögéltem, élveztem a fű tapintását és a víz fodrozódását, ahogy az apró kavicsok- amiket meghatározatlan időközönként dobtam el - felkavarják a vizet. Elképzeltem, ahogy valaki gondoskodóan egy pokrócot terít a vállamra. De amikor hátranéztem senki nem járt mögöttem. Sóhajtva tápászkodtam fel. Végül is Londonról, az Egyesült Királyságról volt szó!
Visszamentem a szobámba és csöndben elpakoltam a cuccaim. Már csak Kat-nek kellett elmondanom...
Elmosolyodom, ahogy a Fő utczán szaladgáló gyerekek nevetését hallom. Szorosabbra húzom magamon a kabátomat, a hosszú fekete darabot. A sálba süllyesztem az arcom.
Elnézek az Ajándékbolt felé, talán vennem kellene valamit Katnek, mondjuk már az is meglepetés lesz számára, hogy itt vagyok. Szünet van a tanulmányi túra közben, addig akár haza is mehet az ember, de én nem akartam a Kárpátokbeli kis házba menni...Egyedül.
Végül inkább az utcán maradok és tovább sétálok merengve. Ahogy a falu központja felé haladok egyre több arcot felismerek, de nem köszönök nekik. Csak Katniss miatt jöttem, az én imádnivaló nővérkém miatt.
Benyúlok a pólóm alá és kitapintom a vékony láncon lógó medált. Mosolyogva továbbcsúsztatom a kezem a zsebembe.
~Miért is mennék az ajándékboltba? Hoztam ajándékot...~gondolom, és érzem, ahogy az arany hűvösen simul a kezembe. Kitapintom a kis nyilacskát a tárgy alján. Kiszélesedik a mosolyom, biztos vagyok benne, hogy imádni  fogja...
Csillogó szemekkel pillantok körbe és belélegzem ennek a helynek semmihez sem fogható illatát. Aztán meglátom...
A tömegben áll. Nekem háttal. Hajkoronája dúsan omlik a vállára, hátára. Pontosan ugyanaz az árnyalat, mint az enyém... Futva indulok meg felé és közben a nevét kiáltom:
- Kat!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Katniss Flechter
INAKTÍV


KitKat
offline
RPG hsz: 206
Összes hsz: 1229
Írta: 2013. december 28. 22:35 | Link

Húgocskám <3

Fehér plafon bámul velem szemben a félhomályban. Korán felkeltem, de nem tudom miért. Egyre jobban hiányzik az ikrem. Momentán nem sokat voltunk együtt, mert el kellett utaznia egy tanulmány útra Londonba. Örültem, mert ez nagy lehetőség a számára ugyanakkor, szomorú voltam és vagyok, mert így nincs velem. Bele kóstoltam egy teljesen más világba. Talán könnyebb valamiről úgy lemondani, hogy nem tapasztaltad meg előtte, mert amit nem ismersz az nem fáj. Lassan teltek a percek, néha a mellettem fekvő ágyra pillantottam, amely most üresen állt. Hirtelen egy könnycsepp gördült végig a szemem sarkából.
~Annyira hiányzol~mély levegőket véve sikerült megelőzni a sírást, de legbelül,ott valahol nagyon mélyen, patakokban zúgott szívemben a bánat. De, az éjszaka is elmúlt és felváltotta a reggel, a remény ígérete. Ma küldök neki egy levelet, lehet, hogy meglátogathatnám azokat a helyeket, ahol már voltunk együtt. Hirtelen jött törékeny jókedvvel kaptam magamra egy kényelmes farmert és egy nap sárga pulcsit. Levita házból kiérve gondoltam megreggelizek az egyik cukrászdában vagy teázóban. A Fő utcán bandukoltam magányosan. Körülöttem rengeteg ember. Szombat van, ilyenkor mindig nagy a sürgés-forgás pláne télen. Diákok nyargalnak megfelelő helyet keresve egy izgalmas hócsatához, párok sétálnak kéz a kézben.
~Bárcsak itt lennél velem, olyan magányosnak érzem magam~Valahogy, mintha az ég is össze esküdött volna ellenem, mindenkit csak csapatban láttam mozogni. Görcsösen szorítottam magamhoz a K betűt és a legjobb barátnőmtől kapott nyakláncot. Régen ő ide járt, de a szülei elköltöztek, egy másik helyre, ő pedig egy új iskolába került. Viszont levélben tartjuk a kapcsolatot és szünetekben találkozunk is. Vidámság tölt el, ha arra gondolok, hogy hamarosan ismét láthatom őt. Már iszonyatosan várom. Bárcsak Kat se lenne ilyen messze. Azonban sajnos ő másik országban van, így esély sincs rá, hogy láthatom őt egy hamar. Ekkor, meghallom a nevemet. Annyira ismerős ez a hang. Túlságosan is, nekem van ilyen hangszínem meg az ikremnek. Mivel én nem lehettem, kizárásos alapon ő kellett, hogy legyen. Viszont ez képtelenség, nem lehet itt, biztos annyira hiányzik, hogy az agyam tév képzeteket gyárt. Ám a hang nem halkul el, egyre erősödik. Megfordulok és szembe találom magam a saját tükör képemmel. Egy pillanatra elfog a deja vu mert teljesen olyan, mint az elő találkozásunkkor. Ráadásul felém fut. Alig hiszek a szememnek, hogy kerül ide? A lábaim önálló életre kelnek és már vágtatok Katnisshez.
-Kat!-Ordítom torkom szakadtából, amikor már kartávolságon belülre ér szorosan magamhoz ölelem, legszívesebben el sem engedném soha többet.
-Hiányoztál, hogy kerülsz te ide? Milyen volt London? Minden rendben veled?...-Kérdések tömkelegét zúdítottam a húgom nyakába. Ketten sétáltunk tovább, én pedig földöntúli boldogságot éreztem, hogy végre megint magam mellett tudhatom az ikremet. Nem kell őt félteni, de mégis én vagyok az idősebb kerek egy perccel, ezért nekem kell őt megvédeni. Gyorsan végig mérem, nincs rajta karcolás se, sem egyéb sérülés. Helyes! A láncán lévő K betű megcsillan a napfényben. Most már minden kerek egész, mintha a nap is fényesebben sütne. A madarak elkezdenek csivitelni és hosszú idő után megint úgy érzem, hogy minden tökéletes...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. december 28. 23:17 | Link

Manda

Amanda bármi is lesz, sokat fog jelenteni neki, még ha ezt nem is nyilvánítja ki. Egy darabka az életéből, ami formálta a Yarista-masszát, egy szép évet kapott tőle ajándékul, a végére pedig úgysem fog emlékezni igazán, mivel semmi olyan nem történt a szakításkor, ami miatt említésre méltó lenne. Egyszerűen csak szétváltak az útjaik fájdalommal, amit viszont nem lehet megúszni egy kapcsolat lezárásánál. Szóval nem fogja elfelejteni őt, és most a lány gondoskodik is róla, hogy ez így is legyen. A furcsa Amanda megközelíti, Yarista pedig próbál a dolgok mögé látni.
- Tudtam, hogy jó szemed van – nevet fel a „hajtók gyöngyére”, de aztán felhúzza a bal szemöldökét az energiaküldésre. ~ Csak leviszem én az indiánhoz, az a biztos. ~
- Miért és hova költözöl? Nem jó a sárkánylak? – érdeklődik, majd felkínál egy helyet maga mellett, amit nem fogad el Amanda. Visszautasítása viszont még mindig fura, ahogy az egész lány. Régen látta ilyen nagyon jókedvűnek, de azért örül neki.
- Rolinak jöttem le kajáért, de nem találom az új árust, aki még ilyesmit is árul. Pedig nem vagyok boldogtalan, csak épp nincs senkim. A kviddics azonban még mindig ott van, tehát jól megvagyok a világgal, és jól érzem magam benne – elréved egy kicsit, majd újra Amandát nézegeti. A lány mit sem veszített a bájából, még mindig nagyon szép, akárcsak Viko. ~ Már megint, grrr. ~ Most nem kellene rá gondolnia, Amandával beszélget. Iszik egy újabb kortyot, és újra szemrevételezi a lányt. ~ Biztos van már új barátja… ~ Találgat, de nem fog rákérdezni, mivel nagyjából semmi köze nincs hozzá. Az ő csónakjaik egy elágazásnál szétváltak és már a saját kis medrükben hajókáznak tovább.
- Ezzel én is így vagyok. Fura lesz… a jövő. Igen, elmegyek, a felnőtt csapatban fogok játszani, az meg nem fér bele az életembe, hogy itt is tanuljak mellette. Nem is értem, hogy Legra hogyan csinálta ezt. Szóval nem nagyon fogunk már találkozni, és a többiekkel sem. Igazán új érzés lesz, gondolom, és csak reménykedem benne, hogy a kviddics eléggé lefoglal majd ahhoz, hogy ne foglalkozzam ezzel – szomorkás mosolya mögött, igaz gondolatok rejlenek, amiket most megoszt Amandával. Úgy gondolja, hogy neki elmondhat ilyeneket, főleg azért, mert Katkót mostanában nem találta, McK sem mutatkozik a múltkori dolog után, és jól esik kibeszélni magából vergődő gondolatait.
Amanda meggondolva magát, mégiscsak mellé ül, Yar még meg is kínálja az italából. Úgy néz ki, hogy ez egy remek kis beszélgetés lesz, mindenféle lelki és egyéb teher nélkül. Talán pont erre van szüksége most, hogy tisztábban lásson. Egy próbát biztosan megér mindenesetre.
- Hát fura vagy – jegyzi meg egy vállvonással, majd folytatja. – Ő megszokta már, a kékeknek volt nehezebb megszoknia Rolit. Az elején meg is harapdált egy pár emberkét, de azóta már tudják, hogy hogyan kell viszonyulni hozzá. Szóval mondhatni, hogy rendben vagyunk etéren – ez ugyan sejtet egy olyat, hogy másban viszont nem, de szó sincs ilyesmiről.
- Van már új pasid? Remélem, nem hagynak parlagon, szomorú lenne. Kviddicsezel még? – nem tudja, hogy az új csapatban játszik e majd az exbarátnője, de azért érdekli. Persze, ha nem marad Amanda a kérdés felesleges volt.
- Amúgy, mi ez a jókedv, meg miegymás. Olyan mintha elvarázsoltak volna – kérdezi őszinte jókedvvel, de már tényleg fúrta az oldalát ez az újfajta Amanda style.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Katniss L. Clare
INAKTÍV


littleactress.*
offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 209
Írta: 2013. december 29. 19:37 | Link

My sister*.*

Ahogy megöleljük egymást megnyugszom és az emlékek elöntik a tudatom. Ahogy továbbsétálunk igyekszem kielégítő választ adni a kérdéseire.
- Te is úúúgy hiányoztál.-újra megölelem megropogtatva a csontjait. Aztán elengedem és a szemébe mosolygok. Azt sem tudom hol kezdjem.- Oh, London varázslatos, egyszerűen... Kihagyhatatlan. Tuti, hogy veszek ott is egy lakást.-háát igen, ez lennék én, aki bízik benne, hogy sikerül amit eltervez és a világ egymástól képtelenül távol lévő pontjain is lehetnek lakásai. Csak remélni tudom, hogy Katet nem zavarja a nagyratörő terveim tömbkelege, bár tulajdonképpen ez még szoba sem került köztünk... Túlságosan kevés időt tölthettünk egymás mellett.
Az útra gondolok a gépen, ahogy az ablakon bámultam kifelé és a mellettem veszekedő házaspárt próbáltam kiírtani a tudatomból azon gondolkodtam, miközben a tesóm ajándékát forgattam a kezemben, hogy talán nem is kellett volna soha idejönnöm. Tudtam hogy lesz ez az út...
Lassan elmaradt mögöttem a Big Ben, a London Eye és a vicces emeletes piros buszok, ahogy a híres telefonfülkék előtt suhannak el. Elmosolyodtam és leszidtam magam. Hiszen persze, hogy megérte eljönni ide, semmi más nem éri meg jobban! Az ikrem.. A másik felem...
Hirtelen hallgattam el és a nővérem kezd felfigyelni a túúúl hosszú "hatásszünetre".
Imádom, egy hotelban kaptunk szállást, a Baker Streeten, és egyszerűen wow! Az egész hely, tényleg imádom. Felléptem több szerepben is.. nem sok, de talán nemsokára elkezdődik az őrület.-rákacsintok és átdobom a karom a válla felett. Az utolsó kérdést nem válaszolom meg, de szerintem látja rajtam, hogy tökéletes a kedélyállapotom, de azért jólesik ahogy végigmér, itt az ideje, hogy én is feltegyem a kérdéseim:
-Hát veled mizujs? Hogy megy sorod? Gondolom keményen tanulsz...
Még megyünk pár utcányit, de akkor kibukik belőlem.
- Bocsi, nem tudok várni! Csukd be a szemed!-mondom, kigombolom a kabátján a felső két gombot. Nem tudom, az erre mászkálók mit gondolnak az előbbi mondatom és cselekedetem után, valószínűleg semmi jót, de nem érdekel.
Előkaparom Kat ajándékát a zsebemből és feltűzöm a sárga pulcsijára. Elmosolyodom, ahogy a kis fecsegőposzátán-csőrében a nyíllal- megcsillan a délelőtti nap sugara.
Utoljára módosította:Katniss L. Clare, 2013. december 29. 19:38 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Amanda Meggie Philips
INAKTÍV


Pillangó ~ || Királylány ~
offline
RPG hsz: 232
Összes hsz: 7402
Írta: 2014. január 19. 14:32 | Link

Yari
Tarka lepke, szállj kezemre!
Mondd csak, mi szél hozott erre?


Érdekes véletlenek vannak, az már biztos. Legalábbis ennek tudná be azt, hogy most pont azzal, akivel hozta össze a sors. Az még inkább meglepi, hogy ennek kisebb-nagyobb örömöt is tud tulajdonítani, bár azt nagyban befolyásolja az életvitele, ám ez teljesen más kérdés. Attól még ez a személy, Yar olyan ember, akit elég jól ismer, sőt ez még alig fedi a valóságot. Nehéz lenne csendben elballagni mellette, minden szó nélkül. Nem is így cselekszik, még akkor sem, ha az ellenkezőjével meg komplett pszichopatának tűnik. Az a tipikus mosolygós gyilkos. Meg azért szereti mindenki figyelmét felhívni arra, hogy tőle nem könnyű szabadulni, ha akarnak, ha nem. Ennek a neveltetéséhez nem sok, a tapasztalataihoz annál több köze van.
- Úgy nézel, mintha valami csúnya szót mondtam volna. – Neveti el magát az arckifejezésen, bár sejti, hogy inkább a mód és nem a mondottak a nem mindegy most. Lehet tényleg kicsit elsokallta ezt az energiás dolgot, de még belefért, a saját véleménye szerint.
- Úgy esett, hogy összebútorozom, ha minden igaz, két volt csapattársammal. Azért nem hagyom el teljesen a sárkánylakot, csak több időt vagyok a faluban és már kevesebb dolog miatt a kastélyban, így kicsit célszerűbb. Talán…
Némi bizonytalanság akad benne, de ez nem a költözés felé, inkább úgy minden irányba. Mostanság Linával sem ugyan olyan a viszonyuk, régen el se tudta volna képzelni, hogy majd ilyen hideg legyen vele, és viszont. Nem túl fényes a dolog, ami ellen tenni kéne, de van olyan makacs, a kedves testvére is, hogy inkább félvállról véve a dolgokat a szőnyeg alá seprik, amíg nem muszáj rendezni azt. De valamilyen szinten eljött az ideje. Amanda sosem volt jó ezeknek a kezdeményezésében.
- Igazán meglepett volna, ha nincs ott a kviddics… Örülök, hogy jóltartod azt a „kis csöppséget”. Örülök neki.
Érzi a tekintetét magán de csak beleiszik az italba, majd sejtelmes vigyorral az arcán ráemeli a tekintetét ismét. A jövő. Huh, ennél nehezebb kérdés nincs most számára. Nehezen dönt, nehezen kötelezi el magát egy-egy dolog mellett, a mellette lévőnek ezt be sem kell mutatnia. Utálja a maga tanácstalanságát, irigyli a testvérében azt, hogy annyira céltudatosan esik neki a kérdésnek. Mindig is irigyelte tőle ezt a tulajdonságát valószínűleg.
- Gratulálok, látod, mondtam én, hogy az úgy is sikerülni fog. Az, hogy elmész idő kérdése volt egyébként, te is tudod. Ehhez kellett kitartás neki is rendesen, vagy valami varázslat, mert kétlem, hogy ilyen élet mellett van ideje bármi másra… és ide sorolnám a pihenést, alvást is.
Azért abban még mindig jó, hogy valamennyire a dolgok mögé lásson, éppen ezért érzi, hogy bármennyire is szipiszupi a dolog, amit felvázolt, kételyei biztosan vannak a fiúnak. Miután leült mellé és rákérdezett erre az érdekes helyzetre fel kell nevetnie azon, hogy fura.
- Mondjuk inkább, hogy más. Ahogy te is. Minden nap változunk valamennyit… Aztán a sok-sok nap után ez van, látod…
Széttárja a kezeit és előbb magára néz, majd Yarra. Bár a fiú a tőle megszokott módon érdeklődik és beszél, azért nem egészen ugyan olyan gondolkodással, mint az elején. Bár meg kell hagyni ő is a határozottabb kategória a hosszú távú célokat illetően, Mandához képest már ki nem? Roliról a helyzetjelentést végighallgatva megfordul a fejében, hogy a meg is harapdált alatt kiket érthetett, de nem akar inkább részletekbe bocsátkozni. Biztos rosszul közelítetté a szárnyas lényt. A kérdésen, ami ez után következik a megdöbbenés, vagy egyéb furcsaság helyet csak egy mosoly kíséretében válaszol, miután ivott az italából.
- Akadnak körülöttem, nem panaszkodhatom, de semmi komoly… De gondolom, téged se kell félteni, vagy körülrajonganak ismét, vagy esetleg te találtál valakit? - Egyáltalán nem köntörfalazó, tisztán ez a helyzet, vannak kapcsolatai, de egyik sem mélyül el addig a pontig, mint mondjuk az övüké volt. Nem akar újra hibázni sem, és nem is nagyon vágyott még rá, hogy bárkivel addig jusson. Jól érzi most így magát, kevesebb a felelősség és a kötelesség is. Valami ilyesmi lehet annak is az oka, hogy az év elején a jelvényét is leadta, és ha már itt tartunk a kviddicset is.
- Igazából az utolsó meccsem eléggé megviselt… - Az oldalát enyhén megsemmisítette a gurkó, aztán még esett is egy nagyot… Nem ez volt élete legnagyobb élménye. Bár most, hogy házak szerint fut a dolog, Robi kérdezte jelentkezik-e, de nemet mondott, jó volt addig, amíg tartott, de valószínűleg jó lesz ez így. Amúgy is, még mindig fáj a helye, hiába rakta rendbe a gyógyító. Ráadásul kisebb-nagyobb részeken még látszanak a meggyógyult sebesülések helyei is.
- Ki tudja, nem? – Nevetgél a dolgon kicsit, majd folytatja. – Jól érzem magam a bőrömben, élvezem azt, ahogy vagyok. Kiváéknak is sokat köszönhetek ebben, meg még pár barátnak. Tényleg ennyire fura? Nem tudom, lehet más voltam eddig, én is észreveszem, hogy sok dologhoz máshogy állok, de lehet, csak azért, mert felnövünk…
Igen, vannak páran, de azért a legnagyobb köszönet Joanne-t érintené, bár ezt most csak mellékesben kell megjegyezni. A javasasszony és bolttulajdonos egyébként épp anyai örömök elé nézett ismét, szóval egy ideje nem tevékenykedik, kár érte, bár így is sikerül magát egészségesen és jókedvben tartania Amandának. Közben Yart méri végig, aki azért nem sokat változott külsőleg, de szinte biztos benne, hogy ő is ezen az úton jár, mint ő, és komolyodik. Az utóbbi hónapokban még azt se nézte ki magukból, hogy köszönésnél tovább jutnának, ha újra találkoznának. Aztán lám miből lesz a cserebogár.
- Nem hiányzik rellon? Nem fog hiányozni az egész iskola, vagy a barátok, az ismerősök… szóval ezek?
Kérdezi meg, mert érdekli a dolog, furcsa, hogy az ember csak úgy elszakadna, ilyen könnyen, legalábbis itt annak tűnik, ettől az egésztől. Mondjuk a házváltáskor ezt már megtette talán kicsiben, ezért is adódik az első kérdés, amolyan hasonlatként állt össze Mandában a dolog, de kíváncsi arra, hogyan reagál Yarista.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2014. február 5. 21:04 | Link

Kristóf

Beesteledett, esik az eső, és én megint nem értem vissza időben az Előkészítőbe… Pedig esküszöm, hogy időben elindultam a Bagolykőből, mert tudtam, hogyha sötét lesz, akkor nagy bajba is keveredhetek. Most meg is lett a baj. Az orromig alig látok, pedig a fények már bevilágítják a teret, de ezzel nem megyek semmire. Sietősre veszem a lépteimet, és mikor leérek a faluba, megkönnyebbülten lassítok le. Nincs már messze az Előkészítő, már csak oda kell, hogy érjek, azután le kell tusoljak és bebújjak az ágyba, hogy aludjak. Ez így eltervezve szép és jó, de azt hiszem valaki nem akarja, hogy eljussak a biztonságot adó helyre. Egy sötét ruhás alakot pillantok meg távol tőlem, illetve nem is egy, mert kilépett mögüle egy másik is. Megtorpantam, és nyeltem egyet, amit észre is vettek, mert felém közelítettek. Ösztönösen hátrálni kezdtem, ám elbotlottam a saját lábamban, és elestem. Mire felkeltem, ők már karnyújtásnyi távolságban voltak, így a sár letörlésével nem foglalkoztam, csak rohanni kezdtem az ellenkező irányba. Fogalmam sincs, hogy kik ezek, vagy hogy mit akarnak tőlem, de azt tudom, hogy nem akarom, hogy elkapjanak. Jó lenne, ha tudnék valami varázslatot, azzal is hátráltatni tudnám őket a követésbe, de hát még nem megy semmi sem. Egyedül a fürgeségemre hagyatkozhatok, aminek köszönhetően, egész tehetős kis előnyre tettem szert. Azt viszont nem figyeltem, hogy merre szaladok, így egy eléggé szűk, és sötét helyre tévedtem be. Éppen, hogy csak elférek a két fal között, de ez a legkisebb problémám. Az a két ürge nem akar lekopni, ráadásul az egyik pillanatban még szaladtam, a másikban már vízszintesbe kerültem. Nem tudom, hogy miként került elém a tag, de ez így nem lesz jó. Remegtem a félelemtől, szinte csak folytak körülöttem az események. A földről is felnyaláboltak, egy hideg kéz szorult a torkomnak, és a falnak nyomva fuldokoltam… Nem így képzeltem el a halálomat, de ha meg kell halnom, akkor már olyan mindegy.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Simfel Kristóf
INAKTÍV


Büfékocsis Vadalma úr
offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 212
Írta: 2014. február 5. 21:48 | Link

Ádám

Az áthelyezési kérelem sikerült, délután be is költözhetett az újonnan megvett lakásába, ahova már be is bútorozott. Bár igaz, egy kicsit elhamarkodott döntés volt azonnal itt lakást venni, de végül szerencséje volt, hogy megkapta itt az állást, bár a Bizottság többi tagja nem nézte jó szemmel. Így is eléggé a bögyükben van, mert a protekciója miatt ilyen fiatalon bekerült közéjük, de sebaj. Kristófot nem igazán érdekli, a munkáját rendesen és becsületesen végzi, úgyhogy ők sem köthetnek bele. Mivel aztán inkább csak átutazóban volt a faluban, nem ismeri annyira, gondolta, este tesz egy sétát, hogy legalább a boltokat felfedezze, ahonnan a félkész, vagy a kész ételeket be tudja rendelni. Sajnos az idő nem éppen úgy gondolta, hogy ő majd bármerre is bámészkodni fog, késődélután csúnyán beborult az ég, úgyhogy a kinti, elegáns, hosszú kabátjához egy fekete esernyőt is hozzá csapott. Az akció, miszerint találjon éttermet, sikeresnek bizonyult, viszont mire odaért, azok már bezártak, úgyhogy a minőséget nem tudta kideríteni. Most ezekben a besötétült órákban, az eső eleredtével bandukol, hogy szétnézzen még egy kicsit a környéken, aztán hazainduljon készülődni a másnapjára. Ahogy félig zsebre tett kézzel trappol a pocsolyákban, dulakodás hangjait véli felfedezni, amit egy vállvonással lerendez. ~ Biztosan csak a helyi vandálok. Korán kezdik az ivászatot. ~ Ahogy sétál tovább, elhalad egy sikátor mellett, a hangok felerősödnek. Kristóf oldalra pillant és két férfit lát, az egyik éppen egy kisfiú torkát markolássza, amíg az tehetetlenül a falnak nyomva próbál kiszabadulni. A társának a dolga persze a fedezés lenne, mivel amint meglátja a befelé bámészkodó esernyős alakot, elrettentő képet próbál vágni, s a pálcáját mereszti felé. Simfel erre egy kicsit meglepődik, aztán visszafordítja a fejét, tovább megy, mintha nem látott volna semmit. Arca komolyra vált, amint eltűnik a két férfi szeme elől, a közeli bokor aljából felmarkol egy kis sáros földet. ~ Gyereket, mi? ~ Maga mellé ejti esernyőjét, jól megtapicskolja a cuppogó golyót, majd két lépés alatt a sikátor szájánál terem, eldobja azt és tarkón is találja azt az alakot, aki a szegény kisfiút szorongatta. Erre nem számítva a két alak hátranéz, mire Kristóf sáros mancsaiban már a pálcája vigyorog helyette is.
- Nem vagyok szakértő, de szerintem ti eltévesztettétek a házszámot. Everte Static! - Kiálltja, mielőtt a két férfi feleszmélne helyzetükre. Az egyik, nevezetesen az, aki az őrszem volt, most a levegőben perdül egyet és orrával fogja meg a macskaköveket.
- Te is kérsz? - Néz most a másikra. - Egy szempillantás alatt aurorokkal lesz itt tele minden, ha most nem tűntök el. A srácot nyilván keresni fogják a szülei, tudjátok ti, mennyit kapnak manapság gyermekek bántalmazásáért...? Tünés! - rivall rá az álldogálóra, aki kis habozás után összeszedi társát és elrohan. Kristóf utánuk néz egy darabig, amíg biztos lesz benne, hogy eltűntek, aztán a kis srácra néz, lehajol és felsegíti, ha szükséges.
- Megsérültél? Bocs, hogy csak most értem ide. - Mosolyog bátorítóan az ismeretlen fiúcskára.
Utoljára módosította:Simfel Kristóf, 2014. február 5. 22:27 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2014. február 5. 22:53 | Link

Kristóf

Alig kaptam levegőt, a rugdalózásom nem ment sokra, mint ahogyan az sem, hogy a kezeimmel próbáltam letépni a másik kezét a torkomról. Bár itt lenne Zsombi, Ő mindig is erősebb volt, mint én. Képes lenne legyőzni őket, és akkor el tudnánk menekülni, de sajnos nincs a közelben. Ha így haladok a szabadulással, akkor többet nem is lesz. Már-már érzem, hogy képtelen vagyok tovább erőlködni, kezeim is lehullnak a másikéról, amikor távoli hang üti meg a fülemet. Gyengül a szorítás, aztán el is eresztenek, amire a földre hullok. Kapkodok a levegőért, hiszen elég kevéshez jutottam az utóbbi pár percben. Próbálom szemlélni az eseményeket, amikből csak homályos jeleneteket tudok kivenni. Az egyik férfi pördül a levegőben, aztán mind a két sötét alak eliszkol. Ezután a megmentő lép oda hozzám, és megpróbál felsegíteni, de egyelőre nem akarok talpra állni. Csak felülök, és a hátamat a falnak vetve, összehúzva magamat, üldögélek a nedves macskakövön. Szemeimből könnyek szöknek ki, köhögök párat, kicsit hörgök is még, de lassan jobban leszek. Nem tudom, hogy ki ez a férfi, de az életemet köszönhetem neki. Értem, hogy mit mond, de jeleléssel kellene kommunikálnom vele, amihez se erőm, se kedvem nincsen. Hirtelen elhatározásból lököm el magamat a faltól, és vetem magam oda hozzá, hogy megölelhessem, de igazából csak a biztonságot adó karjai között akartam tudni magamat. Könnyeim patakokban folyik végig az arcomon, de az esőtől szinte lehetetlen megkülönböztetni, így csak a szipogásomból lehet kivenni, hogy sírok.
– Köszönöm… –motyogtam halkan, de érthetően. Most az ismeretlen bácsi is tudja a titkomat, de majd szépen megkérem, hogy ne mondja el senkinek sem. A jelelés is jó dolog, de kevesen tudják errefelé, és így nem maradhat sokáig titokban, hogy tudok beszélni. Mégis, szeretném ezt megtartani, mert ha már nem hallok olyan jó, akkor még mindig jobb, ha nem beszélek mellette. Lassan elhúzódom az idegentől, bár még benne kapaszkodva felkelek a földről. Kicsit inog alattam a talaj, vagyis jobban mondva remeg a lábam. Csurom víz vagyok, teljes mértékben biztos vagyok abban, hogy minimum megfázok, aztán hetekig az ágyat nyomhatom. Az önsajnálat közepette eszembe jut, hogy nem vagyok egyedül. Veszek egy mély levegőt, és felnézek a bácsira. Persze, csak akkor, ha közben felkelt. Ha nem, akkor egyenesen a szemeibe tudok nézni.
– Misi vagyok, vagy Ádám, teljesen mindegy. Köszönöm, hogy megmentettél, és nem. Nem sérültem meg, hacsak a nyakamon lévő foltok nem azok. Fogalmam sincs, hogy mi lett volna, ha nem jár erre… –szemeimet törölgettem, miközben artikuláltam a szavakat. Aztán ismét megöleltem, valahogy biztonságosabb a közelében.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Simfel Kristóf
INAKTÍV


Büfékocsis Vadalma úr
offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 212
Írta: 2014. február 5. 23:35 | Link

Ádám

Furcsa, hogy már az első itt töltött napján miféle vandálokba ütközik az ember. Ártatlan gyerekeket bántalmaznak, ki tudja miért. Annyi biztos, hogy a srác nem szolgált rá, úgyhogy mint valami furcsa hős jelenik meg a színen a férfi, s üldözi el a két gonosztevőt. A srác egy kicsit sokkos állapotban lehet, bár az, hogy sír, jó jelnek bizonyul. Aztán a fiúcska ellöki magát a faltól, és egyenesen Kristóf karjaiban landol, aki átkarolja, hogy megnyugtassa, s éreztesse vele; már nem eshet bántódása. Hall valami kis köszönetféleséget, amit igazán nem tud mire vélni, mivel ezt bárki megtette volna, aki erre jár. Vagyis reméli, hogy bárki, és nem ilyenekkel van tele ez a falu.
- Ugyan már. - Dünnyögi mosolyogva és megpaskolja a fiú fejét, mire észreveszi, hogy ezt a még mindig sáros kezével tette. Megszeppenve ereszti le, igyekszik inkább a fiú szemeit keresni, s közben reménykedik, hogy ő ezt nem érzékelte. Mondjuk ezt valószínűleg meglőheti, mert azért mindenki érzi, ha a saját haját hirtelen sárral kenik be, de a zuhogó eső miatt... A kis srác megszólal, kicsit furcsán beszél, ám ezt betudja annak a rémületnek, amint az imént átélt.
- Én pedig Kristóf vagyok, örülök, hogy találkoztunk. Bár egy kicsit sajnálom, hogy így... Most már nem lesz baj, ne aggódj. Az ilyen alakok nem mernek visszajönni. - Az eső egyébként nem kíméli őt sem, a nagy izgalomban most veszi csak észre, hogy kezd elázni. No meg Ádám is csurom vizes már, ezt érzi is a fiú ruhájából, mikor ismét átöleli. Ő nem fél a megfázástól, legalább betegszabira tudja kiírni magát a munkahelyén, addig pedig otthon lustálkodhat. Meg felgyújthatja a lakást, mert még egy teát sem tud rendesen megfőzni, és már nem az anyjával él, aki ezt megcsinálja helyette. Jó, mégsem lenne jó buli megfázni. Egy gyereknek meg annál inkább nem, az ő szervezetük gyengébb is, nem kéne ilyenekkel leterhelni. Óvatosan felsegíti Ádámot, közben figyelve arra, hogy a fiú biztonságban érezze magát a karjai között.
- Merrefelé laksz? A szüleid már biztosan aggódnak miattad, gyere, hazakísérlek. Na, ne pityeregj, katona dolog. Mit szólnak majd a lányok, ha így meglátnak az utcán? - Vigyorog rá, bár sejtése szerint az első reakciók biztosan meglepődést generálnának az elázott, sáros férfiúkkal szemben. Ha Ádám hagyja, elindulnak szép lassan kifelé a sikátorból, hogy legalább ennek a helyszínnek az emlékét is távol tartsa tőle. Út közben felveszi az elejtett esernyőjét, amit nevetve összecsuk, mondván, hogy úgy is mindegy, ennél jobban nem fognak elázni.
- Gyere, énekeljünk addig valamit! Ismered az Ének az esőben-t? Az most pont ide illik. Vagy dudorásszunk. Lá lá lálálálá... - Továbbra is vigyorog, nevet, néha játékosan megforgatja szabad kezében az esernyőjét, míg a másikkal átöleli Misit.
Utoljára módosította:Simfel Kristóf, 2014. február 5. 23:41 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2014. február 6. 22:55 | Link

Kristóf

Többet nem megyek fel egyedül az iskolába, mert a visszaúton ott fogom hagyni a fogamat. Így is pár pillanaton múlt az életem, és ha Kristóf nem jár erre, már csak a kihűlt testemet találták volna meg. Így viszont tartozok neki, és egy köszönöm volt a minimum, amit mondhattam. Elengedem őt, ameddig fel nem kelek a segítségével, de egy pillanatra sem szakadok el mellőle. Még mindig rettegek attól, hogy azok ketten visszajönnek, és netalán többen lesznek, és Kristóf sem fog tudni megmenteni. Csak tudnám, hogy kik voltak azok, és miért pont engem pécéztek ki maguknak.
– Magam se így képzeltem el a találkozást. Biztos? Egy kicsit még félek, de melletted biztonságban érzem magam. Az jó, ha nem, de ha lehet, inkább ne győződjünk meg róla. –néztem abba az irányba, amerre eliszkolt a két alak, de utána visszafordultam Kristóf felé. Jobban megnéztem az arcát, és rá kellett jönnöm, hogy még nem láttam a faluban, se a suliban. Már pedig az összes embert láttam már, legalább egyszer, kivéve Kristófot… meg persze azt a két sötét alakot. Lehet őket is ismerem, csak nem éppen azzal voltam elfoglalva, hogy benézzek a csuklyájuk alá, hanem azzal, hogy kiszabaduljak. A fejpaskolásra elmosolyodtam, nem igazán zavart, hogy sáros lett tőle a hajam. Az eső majd lemossa, meg úgy is le szeretnék fürdeni, szóval olyan mindegy, hogy milyen mocskosan esek be a fürdőbe.
– Eléggé messze, mert Győr nem itt van, és a szüleim se. A helyi Előkészítő iskolába járok, és most nem igazán mennék vissza. Tuti büntetést kapnék, vagy valami. Már abbahagytam a pityergést, az csak az eső… Hogy mit? Talán azt, hogy ez sem komplett, amiért szakadó esőben sétál. –szemeim megtörlése után, vigyorogva válaszoltam a kérdésre, és lassan lépkedtem mellette. A történteket nem felejtettem el, de túl kell most lépnem rajta egy időre. Addig biztosan, ameddig olyan helyre nem érek, ahova ők nem tudnak bejutni. Az éneklős ötletre felvonom a szemöldökömet, de csak mosolyogva megrázom a fejemet.
– Nem, nem ismerem, és énekelni sincs kedvem. Inkább beszélgessünk, jó? –azért a kezét nem fogtam meg, de szorosan haladtam mellette. Jól esik az ölelése is, és ha közben belement abba, hogy beszélgessünk az éneklés helyett, akkor bátorkodom megszólalni.
– Új vagy itt, igaz? Csak azért kérdezem, mert elég sok ideje vagyok a faluban, és még soha nem láttalak megfordulni itt. Azt hiszem, hogy jól sikeredett a bemutatkozásod, de remélem, hogy nem fognak rád szállni azért, amiért megmentettél. –senkinek nem kívánom úgy a bajt, hogy miattam kapja. Zsombi is sokszor azért van büntetésben, mert engem véd, de továbbra is megteszi. Olyan esetlennek érzem magam, ideje lenne megtanulnom megvédenem magam, és nem mindig mások segítségére hagyatkozni. Csak az a kérdés, hogy kitől fogok tanulni, és mikor.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Caleb Dartmouth
INAKTÍV


címkék nélküli ripacs
offline
RPG hsz: 5
Összes hsz: 7
Írta: 2014. február 13. 18:41 | Link

Lilith


Remegő kézzel húzza meg egy fa sötét vonalát. Fest. Szép, finom vonalakkal kialakított képet készít, precízen, óvakodva emeli az ecsetet el a laptól, majd vonja vissza oda, ahonnan elvette. Kicsit ódzkodik a következő ágas-bogas résztől, fél, hogy elrontja. Nem hibázhat, neki ezt most meg kell festenie, meg kell csinálnia, mert most ezen múlik minden. Ha nem tudja átadni, ami most ott, bent van, akkor darabokra hullik. Az írás már nem segít, a beszéd sosem volt jó gyógyulási módszer, már csak ez maradt neki. Szerencsére a teaházban még egyszer sem szóltak rá furcsa szokása miatt, miszerint minden egyes hétvégén felkel reggel igencsak korán, bejön, kér egy jázminos zöldteát, elkezd festeni, s késő délután abbahagyja, fizet, majd távozik. Igaz, ha szóltak volna, akkor se igazán érdekelné, mert ha úgy nézzük, akkor ő bizony egy fogyasztó vendég. Nem bontja a rendet, nem zavar senkit, csak ül a legelhagyatottabb sarokban és a rajzlap felé hajolva alkot. Időnként megáll, szemrevételezi a művet, iszik pár kortyot, belemártja az ecsetet a festékbe és folytatja. Nincsen más teendője igazából, nincsenek céljai, nincsenek álmai, legszívesebben eltöltené az életét a lap, az ecset, a festék társaságában, legalább ők nem hazudnak. Édes triumvirátusukban sosem csalódott még, s mindig őszinte lehetett velük, soha nem nevette ki egyikük sem.  Ujja köré csavarta őket egytől egyig, pár édes szó, néhány csábos pillantás, azok a mélykék szemek.  Örök szerelmüknek sosem szakadhat vége, mert semmiért egészen típusú önzőségén lehetetlen lenne rést találni, nemhogy lyukat. Gyertek emberek, gyertek, ti csodás borzalmak, gyertek, mert nem sokáig tehetitek. Nem sokáig szörnyülködhettek egy őszinte ember borús vallomásain.


Leteszi az ecsetet, korábban, mint szokta, ledobja az asztalra amivel tartozik, percek alatt összepakol és hang nélkül kilép a teázóból, aminek egyébként már a neve is kihozza a sodrából. Kevés állatot nem tud elviselni a közelében, az egyik ilyen a pillangó. Gyorsak, indokolatlanul szépek, olyan típusú lények, akiket képes órákon keresztül bámulni, anélkül, hogy egy kicsit is többet tudna meg róluk.  Olyan gondtalanok, annyira gyönyörűek, ez a kettő okozza azt is, hogy rendkívül megközelíthetetlenek.  Egyszer vadászott magának egy pillangót, belerakta egy befőttesüvegbe. Mire hazaért volna, megdöglött. Érthetetlen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lilith Branwen la Faye
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 13. 19:39 | Link

Pillegyilkos

Még nincs nagyon késő - amióta itt van, sikerült alkalmazkodnia az időeltolódáshoz, ami számos problémát megspórolt számára, jobban eligazodik és megtanulta a legtöbb bolt nyitvatartását is. Ám a környezete változatlanul idegen. Mégis, van ebben a kívülállóságban valami kellemes, újra és újra rácsodálkozni az itteniekre, meg arra is, hányféle nép, nemzetiség, nyelv vegyül egy ilyen apró helyen. Ez ismerős volt - otthon, a szigeten is ez a tarkaságot szerette, hogy minden rokon, legyen az bármily távoli is, hazatérése alkalmával szívesen osztotta meg tapasztalatait, élményeit, magával hozott idegen szólamokat, illatokat, ízeket, tárgyakat... Talán ezért is élvezte annyira, hogy jelenleg nincs más dolga, mint felfedezni magának ezt az oly' barbának hitt nyelvet, vad tájat és furcsa embereket. Mert különös volt ez a tél, ami még a sokak által átkozott enyhesége miatt is sokszor bizonyult hidegebbnek, mint amihez szokott; és azok is, akiket az utcán, boltokban megfigyelt. Ezek csábították főleg, ha elhagyta parányi bérelt lakását, bár most csak sétára vágyott, pusztán a mozgás miatt. A hidegben szorosan összehúzta magán meleg, hosszú kabátját és még orrát is vastag sálja mögé rejtette és gondolataiba temetkezett, lassan sétálva, mintha minden lépést megfontolna. Egész megjelenése könnyed eleganciát sugárzott - apró termetét egyenes tartása ellensúlyozta, gyermeki, porcelánbabáéhoz hasonlatos arcát mozdulatai. Halkan dúdolt, egyikét azoknak a daloknak, amik otthon ragadtak rá, miközben szavakon tallózott, amiket megtanult. Mert minél többet tudott és értett, annál inkább vonzotta ez a gazdag nyelv, ami egészen máshogy fejezte ki magát, máshogy volt szép. Tetszett neki a zenéje, a ritmusa, a kifejezőképessége - pille, pillanat, illanó, szikra, csillag, sóhaj és megannyi különös, titokzatos másik. Az egyik kedvence az 'sötétség' - az elsők között volt, amit kikeresett, és szerette suttogó, mély, határozott csengését. Mert ilyen a sötét - barátságosan elrejti a fény elől, nem kell mindenét elfednie, eltörli a távolságokat és a felszín csalóka különbségeit.
Az egyik közeli épületből kilépő szakítja ki gondolataiból, mert a kihalt utcán az egyetlen mozgó, élő pont most, hangos léptekkel. Szórakozást kínál - az emberekkel annyi mindent lehet kezdeni, mégis, jobb, ha előbb csak figyeli kicsit. Nem néz felé - minek is? - de árnyékát követi, ahogy megindul a kövezeten és attól függően, melyik irányt választja, vagy mögötte lemaradva sétál, vagy nem sokkal később megfordul, hogy ne kerüljön ki a körből, amiben még eléri.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2014. március 3. 14:32 | Link

Alegria

Úgy kezdett neki a délutánnak, hogy rengeteget fog tanulni a vizsgákra, tekintve, hogy egyelőre semmilyen tárgyból nem ment még át. Persze, ami késik, az a MÁV, úgyhogy kénytelen-kelletlen megmondta Keithnek, hogy kivételesen találja fel egyedül magát. Ám nem telt el fél óra kedvenc barátja távozásától kezdve, s máris azon kezdett agyalni, vajon a szőkeség hol és mivel múlatja az idejét. Vagy fél perces bűntudatban fetrengés után kijelentette magának: a tanárok sem akarhatják, hogy magányában megőrüljön, hiszen akkor pláne nem tudna semmiből levizsgázni.
Félrehajította a kezében tartott, megrágott – köszönet illeti érte Wowbaggert – könyvet, s hamarjában belefúrta magát a szekrénybe. No, mi lesz ma a móka tárgya? – merült fel a legfontosabb kérdés. Lelkesen kereste az ihletet adó ruhadarabokat, míg végül kezébe került egy fekete kalap. Tökéletes! Fél perc alatt körvonalazódott a nap további forgatókönyve, s máris előbányászta az összes fekete ruhadarabját: harisnya, szoknya, pulóver, hosszú kabát, napszemüveg, kalap.
Aztán eltelt tíz perc, Leonie pedig már lehajtott fejjel, zsebre dugott kézzel járja Bagolykő Fő utcáját, és kalapja alól lesi első áldozatát. Ő most itt a maffia nagyasszonya éppen, vagy ki tudja, mit szeretne előadni, de azt nagyon. Hamar rá is lel a megfelelő alanyra, egy nála alig nagyobb, békésnek tűnő leányzóra. Összekapja magát, és odalopózik hozzá, majd finoman hozzásimulva, halkan megszólal.
-Követtek? – utoljára vagy egy éve látott krimit a nagymamája cseppet sem modern tv-jén, de valahogy így szokták fű alatt rendezni a bizniszt, nem? Valahogy azok az arcok mindig olyan menőnek tűntek ilyen szövegek mellett.
-Elhoztam a szajrét, itt van a kabátomban. Még mindig áll az üzlet? – Megpaskolja a kabátja oldalát, ahol valóban rejteget valamit, de kár volna ilyen hamar lelőni a poént. Helyette inkább finoman megpróbálja szerencsétlen áldozatát betuszkolni egy kisebb beugróba, ahol takarásban lehetnek. Ha mázlija van, nem kap rögtön egy szép kis rontást az arcába.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alegria C. Martinez
INAKTÍV


*rainbowkiss*
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 929
Írta: 2014. március 4. 10:26 | Link

Leonie
ruha

Hát én rájöttem, hogy nagyon nem szimpatizálok a vizsgaidőszakkal. Otthon ez nem ilyen volt... Az alap, hogy a vizsgáim megvoltak, persze, de más kereteken belül, nem így leosztva, nem kellett ide-oda mennem, mert mind máshol volt, és így külön tanulni rá. Akkor folyamatosan tanultam, fel sem tűnt... Így meg fura, hogy élek is, és ezt vissza kell iktatni. De ezzel jár, úgyhogy mosolygósan, orral neki!
Ja, de nekem van munkám! Tehát, hogy reggel korán kelek, az nem a tanulás iránti mély elhivatottságomat jelképezi, hanem, hogy megyek le a faluba. Jó dolog bejárónőnek lenni. Takarítani nem nehéz, csak ahhoz kell egy kis fantázia, hogy minden nap kitaláljam mit főzzek. Annyi szerencsém van, hogy Kristóf nem válogat, és csakis neki kell, nem egy nagyobb családra. És akkor azt sem szabad elfelejteni, hogy délelőtt. Imádom a munkám!
De mikor végzek, akkor csak a faluban bolyongok, már mikor nincs más dolgom, de most nagyon elvagyok magamba, és csak nézelődök, vagy lehajtott fejjel bámulom a kavicsokat magam előtt, ahogy a Fő utczán sétálok.
Nagyon belemerülhetek a gondolataimba, mert szívütésként ér, amikor azt veszem észre, hogy egy valószínűleg ember szorosan mellettem, elég titokzatosan megszólal. "Követtek?" Aztaleborult... De aztán még folytatja is. Mibe keveredtem én? Éppen mondanám, ami rögtön eszembe jut, és akkor még egy fekete lyukba is berángat... Csodás!
- Figyelj... Szerintem összekeversz mással..
Kikerekedett szemekkel és jó erős akcentussal szólalok meg. Félelem az nincs bennem, csak a megilletődöttség... Nem tudom mit bizniszel a kiscsaj, de valakivel nagyon összetévesztett.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2014. március 4. 13:27 | Link

Alegria

Már az haladás, hogy az ismeretlen lány nem próbálta meg ledugni a torkán a pálcáját ijedtében. Vállon is veregetné magát érte, de akkor oda lenne a helyzet bájos varázsa. Nem mellesleg jelöltetné magát a következő Oscarra a hiteles alakításért. Hmm… hiteles. Talán nem a legmegfelelőbb szó arra, amit éppen csinál. Főleg úgy, hogy a kalap karimája egyfolytában a szemébe lóg, és alig lát tőle valamit.
-Most szórakozol? – kérdezi fojtott hangon. Mivel úgyis sarokba szorította, tesz Alegria felé még egy lépést, hogy egészen belemászhasson az arcába. Tulajdonképpen állandóan ezt csinálja az emberekkel, de azon alkalmakkor egészen mást próbál közvetíteni. Olyanokat, hogy béke, szeretet, add oda a csokidat, stb… most meg. Most meg próbál roppant kemény lenni, bár a szemüvegét nem meri levenni, mert ugye mindenki azt mondja, hogy a szem a lélek tükre, szóval szemeinek furcsa állásából azonnal ki lehetne következtetni, mennyire nem gondolja komolyan ezt az egészet.
-Talán berezeltél? – mekkora mázli, hogy a levitás alig magasabb nála. Valahogy kevésbé lenne hiteles a szituáció, ha egy sámlira kellene állnia ahhoz, hogy egy szintre kerüljenek.
-A Főnöknek ez nem fog tetszeni – csóválja a fejét, miközben nagyot sóhajt. Leginkább azért, hogy leplezze előtörni készülő jókedvét. Újból megpaskolja kabátja oldalát, s folytatja a lelki terrort. Vagyis csak szeretné, de az is benne van a pakliban, hogy a hölgyemény már rég rájött, hogy csak szórakozik vele.
-Minden nálam van, amit kértél. Tudod, mekkora kockázatot vállaltunk ezért? – lehajtja a fejét, s vár pár másodpercet, majd újra felpillant, s elkezdi kigombolgatni kabátját. No, most ugrik a majom a vízbe, s talán kevésbé lenne mókás a szituáció, ha nem kezdene el bénázni már a második gombnál.
-Azt ugye tudod, hogy ezt nem fogod megúszni? Ki fog Téged nyírni a Főnök, ha megtudja, hogy visszamondtad az üzletet. Fene… kigombolnád ezt nekem? – nyújtja felé a kabátját, végképp megtörve a játék varázsát. Vagy legalábbis igen komikus helyzetet teremt mindösszesen fél másodperc alatt.
-Szóóóval… hol is tartottunk? – vonja össze a szemöldökét, bár ez úgysem látszik a szemüveg-kalap kombó alatt.
Utoljára módosította:Leonie Rohr, 2014. március 4. 13:28 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alegria C. Martinez
INAKTÍV


*rainbowkiss*
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 929
Írta: 2014. március 8. 14:49 | Link

Leonie

Ez nem épp az a helyzet, amit úgy reggel elképzeltem, mikor azon gondolkoztam, mit is fogok munka után csinálni. Nem.. ezt a nap egyetlen részére sem képzeltem még el. Egy kicsit túlzásnak is tűnik, nem ijesztő.. csak frusztráló. Majdhogynem.. nevetséges.
- Ééén?! Dehogy!
Talán szarkazmus is érezhető a hangomban, de én ezt most inkább burkolt felháborodásnak terveztem, majdnem nevetve. Az egy dolog, hogy a képembe mászik, na de akkor játsszunk. Van egy furcsa érzésem, és nem tudom mi is lesz a végkifejlet, de jó mókának tűnik.
- Nem félek én...
Karjaimat mellkasom előtt összefonom, és hangomban némi él, meg az a majdhogynem lekezelő tekintet. Egyre természetesebb, hogy itt sóhajtozik nekem, és elmagyarázza azért, hogy mennyi nem örül annak, hogy visszaléptem. Ja! És ez nekem rossz! Mert bizony a Főnök.. hát a Főnök nem örül. Ez borzasztó. De tényleg. Komolyan, mélyen megérint. Nem is tudom hogyan voltam én erre képes, visszamondani egy megbízást. Egy üzletből visszalépni! Hát én nem vagyok normális!
- Öhm... Persze!
Nem, már nem tud meglepni. Elkezdi itt titokzatosan és még a rejtélyességét a dolognak megőrizve kigombolni a kabátját, és az a legszebb talán, hogy engem kér meg, hogy csináljam.. Khm.. nem hiszem, hogy talpon tudna maradni ez a lány a maffiában. Szóval, picit sunyi féloldalas mosollyal azért segítek neki.
- A Főnök megöl, ott. De.. tényleg megvan, amit kértem?
Nem tudom, erre mit fog lépni, de valahol annak örülnék, ha biztosítana afelől, hogy megszerezte.. a még én sem tudom mit. És talán az sem zavarna, ha kiesne a szerepéből, de tényleg nem rajtam áll...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2014. március 9. 13:33 | Link

Alegria

Kicsi a bors, de egy nagyobb dózistól simán megfulladsz. Leonienál pont ugyanez a helyzet. Ha a maffiába bekerülne, valószínűleg a saját bandája nyírná ki őt fél óra elteltével. Meg hát… próbáljunk már elképzelni egy olyat, amiben ez a kis vörös manóképződmény is benne van. Mivel seftelnének azok; plüssökkel és pónikkal? Mamuszmaffia. Ez az ő világa.
-Még nem félsz! De majd fogsz! – ördögi vigyorra húzza a száját. – Ha eljön hozzád Kampókéz, biztosan pelenkára kell váltanod! Egyébként tudok neked hozni egy nagyobb pelenkaszállítmányt is, ha szükséged van rá – jelenti be nagyon komolyan bólogatva hozzá. Tényleg kezdenek átváltani valami groteszk komédiába. De legalább már látja a lányon a hajlandóságot a játékra. Ez haladásnak számít, főleg azért, mert ha mondjuk egy rellonost kapott volna ki magának, az lehet, hogy most fellógatta volna valahova madáretetőnek. Alegria viszont nagyon kis aranyos, még a kabátját is segíti kigombolni, amitől a kis hölgyemény még egy boldog mosolyt is megereszt. Persze csak egy fél pillanatra, mert nem szabad kiesni a szerepből.
-Ja, igen-igen, a Főnök megöl – a következő kérdésre elvigyorodik, majdhogynem körbeéri a fejét a szája. Szépen lassan belenyúl a kabátjába, és elkezd a belső zsebében turkálni.
-Ezt már szeretem. Végre a lényegre tértünk! Persze, hogy nálam van, amit kértél. Megmutatom, de csak akkor adom oda, ha cserébe megkapom, amit megbeszéltünk – dobpergés, majd végre előhúzza a kincset, amiről egészen eddig magyarázott. Az pedig nem más, mint egy nyaklánc, s ezt meg is lóbálja a lány orra előtt.
-Ez volna az! – valójában apukájától szerezte be az ékszert, s a benne lévő kő bájitallal van átitatva. Bármilyen illatot képes magába szívni, s utána órákig körbevonja vele a viselőjét. Hátránya talán, ha a konyhában jár vele az ember, később mindenki megpróbálhatja megenni. De ki ne szeretne egész nap tavaszi szellő illatot árasztani?
-Esetleg köthetünk egy másik üzletet – veti fel az ötletet, s ismét meglóbálja a lány orra előtt a medált. – Mit tudsz felajánlani azért, hogy kimentselek a Főnöknél?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alegria C. Martinez
INAKTÍV


*rainbowkiss*
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 929
Írta: 2014. március 11. 17:16 | Link

Leonie

Hogy végre átugrottuk a Főnök megöl részeket, jöhet az, hogy egy kicsit hajlandó vagyok játszani, mert hajt az a kíváncsi énem. Bizony érdekel, mit reagál, ha megyek bele a játékba, hogy mi lesz ennek a vége, mit tudunk kihozni a helyzetből. Mert nem épp egy szokványos dolog, azt már elsőre el tudtam dönteni...
Van egy ilyen hátulütője is a dolognak, hogy ha megkapja, amit megbeszéltünk. Hát annyira nem vagyok ebben benne, hogy amit megbeszéltünk tudjam is mi legyen, improvizálni kellene, de előbb sokkal inkább érdekel, hogy mit vesz előtt. Pillatatokon belül pedig megtudhatom, hogy egy nyaklánc. Sima, vagy tud valamit? Még rejtély.
Aztán még egy üzlet. Automatikus félmosoly jelenik meg arcomon, de miért, azt nem tudom, csak a hatás kedvéért, hogy kellően titokzatos legyek.
- Hát.. nem bántalak.. és kapsz egy kis extrát..
Aha, szép elképzelés.. Csak jöjjön hirtelen ötlet, az mit is tartalmaz, de ha nem kérdez rá, lesz időm kitalálni. Meg hát nem is biztos, hogy belemegy..
- De nem.. félek a Főnök... hm.. től.
Keresem a szavakat, vagyis jelen esetben a ragokat, és ez egy darabig még biztosan fennmarad, mert folyékonyan még nem tudok beszélni, nemhogy pontosan.
Nem azt mondom, hogy kell nekem az a medál, de még mindig halál kíváncsi vagyok, és szinte biztos, hogy ha esetleg nem menne itt bele ebbe a még én sem tudom mibe..  nevezzük mondjuk rákontrázásnak, akkor én nem fogok megijedni, hogy valaki kinyír, van jön az a Kampókéz. Tényleg tök vicces az egész, de nem nézem ki belőle, hogy megoldaná még egy kicsit továbbvinni a történetet..
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Keiko Cukorborsócska Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2014. április 6. 20:24 | Link

Kristóf

Olyan szép napom volt ma. Tavasz van, a virágok nyílnak, és süt a nap. Vagyis csal sütött, mert nemrég bújt el, helyét pedig a sok pici csillag vette át. Ja és a Hold. És hogy mivel töltöttem a napot? Hát boldogságot, és cukiságot hoztam az emberek életébe. A délután nagy részét a faluban töltöttem, számtalan rajzommal, és karperecemmel, amit csak azért csináltam, hogy másoknak adjam ajándékba. Csak valamiért ezt egyesek nem nézték jó szemmel, és furán is néztek rám. De nem értem, hogy miért. Pedig ez olyan cuki dolog szerintem. Lehet, hogy nem szeretik a cuki dolgokat. Na hát akkor ezer sürgősen változtatni kell. Persze a kicsik, mármint a gyerekek - akik amúgy olyan kis zabálnivaló cukiságok - szó nélkül elfogadták. És olyan aranyosak voltak. Mosolyogtak, és megköszönték, és jaj... Nagyon édik.
De eltelt a délután is, én pedig a maradék rajzomból ragasztok ki néhányat a boltokra, és padokra, hogy aki meglátja, annak jó kedve legyen. Ja, és hogy mi van a rajzokon? Hát Bogolyfalva egyes részei boldog, és cuki emberekkel. Még a csárda általában részeg látogatói is olyan aranyosak lettek. A kezemben azzal a néhány lappal, és karpereccel szökdécselek végig a Fő utcza macskaköves útján, és magamban még dúdolgatok is, nem is nézek igazán a lábam elé. És ekkor valaminek, pontosabban valakinek kimegyek, az ütközés hatására pedig elesem, és beverem a popsim. Jaj, ez fájt. És a rajzok? Jaj ne, azokat elejtettem, a saját gyártmányú ékszerekkel együtt. Jaj. Magamban dünnyögve, négykézláb szedem össze a szétszóródott lapokat, nem is figyelve arra a valakire, akinek nekimentem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Simfel Kristóf
INAKTÍV


Büfékocsis Vadalma úr
offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 212
Írta: 2014. április 6. 20:38 | Link

Keiko


Napok óta nem találkozott Haruval, ami elég kellemetlenül érintette a kis lelkét. Pedig naphosszat járkált a függönytelen ablakok előtt, hátha megpillantja, mikor jön haza a másik házba a lány, de semmi. Amikor otthonról elindult abban a reményben, hogy majd megmentheti álmai nőjét, mint valami barna hajú herceg diófa pálcával, de akkor látta, hogy a narancs hajú óvónőnél ég a villany, a függönyök pedig be vannak húzva. Kristóf kicsit szomorkás hangulatban baktat az utcákon zsebre tett kezekkel, közben pedig azon töri a fejét, mivel is veheti le úgy a lábáról a nőt, hogy az azonnal megbocsásson neki. A gyümölcskosárral már próbálkozott, pitét sütni jobb, ha nem áll neki, mert ha a tűzoltóság kopogtat be Haruhoz azzal, hogy ég az ikerház másik oldala és inkább hagyja el a lakást, nem fog a helyzetén javítani. A férfi megvakarja a tarkóját, közben pedig nagyokat sóhajtozik. Valamivel pedig muszáj lesz előállnia, hiszen az, hogy Haru ilyen közel van hozzá, mégis mennyire távol, egyszerűen megőrjíti. Amíg gondolkodik, a szeme elé húzza a sötét kalapját, s nem is veszi ezért észre, hogy valakinek nekimegy... vagyis inkább együtt mentek egymásba. A vékonyka leányzó hátsóra vágódik a macskaköves úton, ő pedig azonnal a kis hölgy után kap.
- Jaj, ne haragudj... nem figyeltem. Nem esett bajod? - Nyújtja a kezét mosolyt varázsolva arcára, hogy felsegítse a lánykát. Valami ugyan mintha nem stimmelne ezen a diáklányon, de ő nem igazán veszi észre, inkább, miután sikerül talpra állítani a másikat, leguggol, hogy segítsen összeszedni a földre hullott papírhalmokat.
- Bocsáss meg, egy kicsit a gondolataimba mélyedtem. Mik ezek a rajzok? - Pillant meglepetten a furcsa ábrákra, mielőtt átnyújtaná a kezében lévő lapokat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Keiko Cukorborsócska Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2014. április 7. 17:05 | Link

Kristóf


 Eddig nem is vettem észre, hogy a falu lakói, főként a felnőttek milyen komorak, és egyáltalán nem cukik. Pedig a gyerekek még olyan nagyon kis zabálnivaló csöppségek. Bezzeg az idősek... Ha én is ilyen leszek, akkor inkább nem akarok felnőni, hanem fiatal, és cuki akarok maradni. És nem tudom, hogy miként segítsek szegény felnőtteken, hogy ismét aranyosak, és cukik legyenek, ugyanis nem engedik, hogy megpusziljam őket. Pedig ez lenne az egyetlen mód a bajukra, a komorságra. Jaj, már tudom! Hát persze, hogy lehetek ilyen kis butus, hogy erre nem gondoltam. Van ugye a többségnek gyereke, akik nagy valószínűséggel napi rendszerességgel puszilják meg a drága anyucit, és apucit. Szóval tehát a terv egyszerű: a picik még sokkal fogékonyabbak egy puszira, így ők cukik lesznek - nem mintha már amúgy sem lennének azok - és szépen átadják a kórt a szülőknek. És akkor az egész falu rózsaszínben fog pompázni. Milyen szép.
Erre a gondolatra még nagyobb mosoly ül ki az arcomra, mint eredetileg volt, s ekkor jön nekem - egy én megyek neki? - a férfinak. Milyen rendes! Felsegít, de teljesen feleslegesen, mert utána egyből vissza is térek négykézlábra, hogy a lapokat össze szedjem, amiben szintén segít. Milyen aranyos!
- Ezeket én rajzoltam - vigyorogva nézek fel a férfira. - Én rajzoltam, hogy a falulakóknak egy kis boldogságot vigyek az életükbe. De mindenki olyan komor, és egyhangú. És olyan furán néztek. De te ugye megérted? - nézek rá cukin, nagy bociszemekkel. - Elfogadsz egyet? Látom, hogy nincs túl jó kedved, ettől biztos kicsit jobban leszel - próbálok komoly arcot vágni, de ez nem nagyon akaródzik, inkább olyan cukin tudatlan kifejezés ül ki az arcomra.
- Mi a baj? - kérdem, mert látom rajta, hogy nem valami boldog, ezen viszont változtatni kell, mert ez nem jó. Nagyon nem jó.
Utoljára módosította:Keiko Cukorborsócska Sama, 2014. április 7. 17:09 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Simfel Kristóf
INAKTÍV


Büfékocsis Vadalma úr
offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 212
Írta: 2014. április 7. 18:29 | Link

Keiko



A leányzót sikerül felsegíteni, de rögtön mindketten négykézlábra térnek vissza, hogy felvehessék a szétszóródott lapokat. Kristóf rá-rá pillant néhányra, mielőtt visszaadná és szóvá is teszi a furcsa, színes alkotásokat. A húzott szemű lány válaszol, elmeséli, hogy ő rajzolna, no meg azt is megosztja a férfival, hogy miért. Kristóf elmosolyodik, majd nevetni kezd a magyarázaton.
- Vagy úgy, milyen igazad is van. - Ő is észrevette már, a felnőttek többsége olyan egyhangú és annyira görcsösen ragaszkodik a monoton kis életéhez, hogy elképesztő. Pláne a Minisztériumban, az a sok aktakukac... itt, a kirendeltségben sem más, mint Budapesten. Elveszi az egyik rajzocskát és vigyorogva megköszöni. Az ismeretlen, valószínűleg Mágustanodás lány viszont átlát a szitán, szóvá is teszi, hogy valami nem stimmel vele. Simfel elhúzza a száját, ezzel egy zavart mosolyt erőltetve arcára, s megvakarja a tarkóját. Hihetetlen, hogy mennyi éles szemű diák jár ebbe az iskolába.
- Hát igen... - De elmondja-e vajon ennek a vadidegen diáknak, hogy az a baja, hogy álmai nője ott lakik mellette, és az még csak szóba se áll vele? Hogy hagyta annak idején elveszni ezt a kapcsolatot Edward miatt, és hogy azóta is bánja már a régi döntését? Nem, nem néz ki ez a lány 16 évesnél többnek, nem tudhatja, mi fán terem az ilyen fájdalom. És különben is, olyan aranyos, kár lenne az ő problémáival nyaggatnia.
- Ó, hát semmi. Nincs már ilyenkor nyitva a cukrászda, pedig valami édesre vágytam. Erre beléd botlottam, a sors keze. Hogy hívnak? - Egy cseppet sem zavarja, hogy a lány letegezte, végül is nem lehet köztük akkora korkülönbség, csak mennyi? 10 év? Ismét felsegíti a lánykát, most már összeszedve az összes rajzocskát, kezében a sajátjával, s a kezét nyújtja bemutatkozásként.
- Az én nevem Simfel Kristóf, örvendek a találkozásnak. Nem a Bagolykőbe jársz? Mit keresel itt lent ilyenkor?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Keiko Cukorborsócska Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2014. április 8. 13:53 | Link

Kristóf

Igazat ad nekem. Nem is vártam mást, hisz igazam van. A felnőttek olyan buták néha, hogy ilyen komoran viselkednek, és nem élvezik az élet szép, vidám és rózsaszín oldalát, és csak úgy elhaladnak az apró, de annál szebb pillanatok mellett. És ez nagyon nem jó. Pedig annyi szép dolog vesz minket körül, amiket amúgy régen, mikor még nem találkoztam Tündérmókussal. Azóta én is mindent szebbnek, rózsaszínebbnek látom. És ezt mindenkinek így kéne látnia. És mégsem.
- Hát az tényleg szomorú dolog. Én voltam ma ott, és adtam is nekik egy ilyen rajzot, és a kedves pincér néninek még karperecet is adtam - vigyorgok a férfira. Igazából nem is néni volt, mert alig pár évvel lehet csak nálam idősebb az a lány, aki hozta nekem azt a nagyon cukros, nagyon rózsaszín sütit, amit egyből be is faltam.
- Én Keiko vagyok - mosolygok végig a férfira, aki szintén bemutatkozik, s megtudom a nevét. Simfel. Milyen aranyos neve van. Tudom, hogy ez a családneve, de nekem ez jobban tetszik, mint a keresztneve, Kristófot amúgy is láttam már sokat, és ők is mind olyan komorak voltak. De ő nem, annyira.
- De, oda járok. Most vagyok harmadikos - Vigyorgok továbbra is, s ez a vigyor percről percre egyre nagyobb lesz. Hogy mit keresek itt? Hm... Ez egy jó kérdés. Mit keresek itt? Ja, már tudom. Épp visszafelé tartok a kastélyba. Igen mozgalmas napom volt, és már kezdek fáradni, pedig még szívesen maradnék itt kint. - Hát... Egész délután itt voltam, és épp visszafelé tartok. De... Lehet, hogy még egy kis ideig maradok, hátha találkozok diákkal, mert ilyenkor már nem igazán szabadna kint lenni. És képzeld, prefektus vagyok, viszont még nem találkoztam szabálytalankodó diákkal. Ugye milyen cukik, hogy nem rosszalkodnak? - és ezt most teljes komolysággal mondom, és olyan naivan, mint még soha. Tényleg aranyosak, hogy betartják a szabályokat. Legalább több időm van arra, hogy a cukiságommal örömet hozzak az emberek szürke, egyhangú napjába.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2014. április 15. 18:19 | Link

Alegria

Értetlenül pislog az ismeretlen lányra. Hé, álljunk csak meg egy pillanatra, hiszen itt ő a fenyegető keménylegény! Ő az, aki kedvezményeket tehet, és egyedül neki megengedett ebben a szituációban, hogy kegyességet mutasson, és megígérje, nem bántja Alegriát. Ehhez képest a helyzet igencsak kezd visszájára fordulni. Még meg is örül a kis extrának, és izgatottan összecsapja tenyereit.
-Milyen extrát? Megkaphatom most? – nagyon nem megy neki ez, vagy csak a akcentusos hölgyemény űzi az ipart remekül, amiért minden második percben képes Leonie-t kibillenteni a szerepéből. Vagy próbáljuk őt elképzelni, mennyire vicces maffiatag lehetne belőle ilyen temperamentummal. Esetleg fel kéne keresnie egy rellonost, akinek megvannak a megfelelő kapcsolatai, és ki kéne próbálnia magát élesben. Vajon van ott valami felvételiszerűség? Hiszen akkor ideje lesz összekapnia magát.
-Nehogy azt hidd ám, hogy akármivel meg tudsz venni. Minimum egy jetiszőrkabátot kell ajánlanod, de úgy látom, az éppen nincs nálad – szomorúságot tettetve meglóbálja a lány orra előtt a nyakláncot.
-Ajajj… jajj. Ez így sehogy sem lesz jó, tudod-e? Esetleeeeg, ha azt mondanád, hogy elviszel, és veszel nekem egy nagy adag süteményt, aztán pedig beülünk a csárdába, és reggelig isszuk a málnalevet, miközben befonod a hajam, és kifested a körmeimet szép színesre, aztán pedig másnap hazaviszel, és nálad alhatok, mert nem akarok egyedül visszamenni a padlásra, akkor még beszélgethetünk az üzletről – vigyorogva megvonogatja a vállát. Valójában így is, úgy is odaadná az ékszert, mert szeret elajándékozgatni a cuccait. Kivéve persze, ha azokat Keeftől kapta. Merthogy Keef... mert... csak! Még azt sem nézi jó szemmel, ha a srác másnak adogatja el a gyűrűit, és nem neki.
-Merre laksz? - jobb előre tudni, hol fogja tölteni az éjszakát. Például az egy fantasztikus ajánlat volna, ha Alegria bevinné őt egy másik házba. Hiszen van nagy fekete kalapja, jól az arcába húzná, és biztosan senki nem ismerné fel!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 ... 15 ... 47 48 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza