A tanulószobába lépve hirtelen tompa csend vesz körbe, mintha egy láthatatlan buborékba léptél volna bele, amely kizárja a felesleges zajt. Az első néhány pillanat után azonban a füledet szorító némaság kellemessé válik, hiszen a leghatékonyabban így lehet jegyzetelni és memorizálni a tananyagot.
A halványkékre festett falak mentén végig szellős könyvespolcok vannak rögzítve szemmagasságban. Találsz itt minden jót. Balra az egyik polcon egy termetes pennatartóban különböző méretű pennák a feledékenyeknek, kicsivel arrébb pergamentekercsek a kapkodóknak, valamint fekete, kék és piros tinta azoknak, akik 'épp most fogytak ki' minden tintaféléből. A tágas ablak párkánya elég széles ahhoz, hogy pihenésképpen el lehessen ücsörögni két komolyabb feladat között. Az ablak előtt kényelmes zöld fotelok és barna babzsákok vannak, nem sokkal arrébb - kicsit közelebb az ajtó melletti könyvespolcokhoz -, pedig kényelmes székek egy szép, de puritán díszítésű asztal körül mindazoknak, akik nem szeretnek összekucorodva írni.
A hely szelleme nagyon hívogató. Nincs olyan nagy nyüzsgés, mint a könyvtár egyes részlegeiben, sem a klubhelyiségekben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=825608#post825608][b]Nagybátori-Szabó Márton - 2021.01.31. 18:47[/b][/url]

Kész csoda, hogy néha engem is itt látni. És még büntetésben sem vagyok! Bár múltkor majdnem sikerült, de kidumáltam magam Kazanovnál. Rendes fickó, tudtam én mindig. Szóval nem tudom, néha azt hiszem kell egy kis változás, meg talán abban bízom, hogy a környezet motiváló hatással lesz rám. Igazából csak sehol nem tudtam megmaradnia  fenekemen a bájitaltan beadandómmal együtt, így itt kötök ki. Rejtély. Mindenesetre leülök az asztalhoz, és szorgos körmölésbe kezdek. A tankönyvemből próbálom kinyerni azokat az információkat, amiket amúgy valószínűleg tudnom kellene, de mégsem tudok. Hát na, én meg a koncentráció nem szeretjük egymást. Még úgy csak-csak megfőzögetem az órán a bájitalokat - általában bájos segítőim segítségével - de az elmélet az... hagyjuk is. Az elmélet sosem ment jól semmiből. De tényleg. A zeneelmélet is csak úgy volt képes a fejembe menni, hogy rengeteget gyakoroltam. Bár ott azért megvolt az akarat is, nem csak a kényszer, hogy tanuld meg fiam, mert megbuksz. Itt viszont nem érzek semmiféle motivációt ezen kívül, szóval így küzdök rendesen ezzel az egésszel. Ha legalább az lenne, hogy nem zenével akarok foglalkozni, hanem valami rendes, fogjuk rá hogy civil szakmát választanék akkor oké, biztos kicsit lelkesebb lennék, de így olyan... semmilyen ez az egész.
Az utolsó két bekezdés előtt úgy döntök, ideje szünetet tartani egy kicsit. Minden cuccom ott hagyom az asztalon, nem félek attól, hogy bárki is a dolgozatomra pályázna, ha meg igen... hát vigye csak. Átmozgatom elgémberedett tagjaimat, majd az éppen felszabaduló széles ablakpárkányt foglalom el. Homlokomat az üvegnek nyomom, ahogy megpróbálom felfedezni a kinti világot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=826322#post826322][b]Nagybátori-Szabó Márton - 2021.02.15. 17:22[/b][/url]

Tiszta ideggyengítő ez a vizsgaidőszak. Amúgy semmi baja nincs az embernek, ezért csinálnak. Tiszta jó, nem? Hát nem annyira. És látom  többieken, hogy nem csak én küzdök ezzel a problémával, hanem körülöttem mindenki idegösszeroppanást kap a vizsgák súlya miatt. Kéne valami új, jobb rendszert találni talán, ami kevesebb nyomást helyez az ember fiára és lányára. Vagy nem tudom, lehet a rendszer jó, csak mi vagyunk túl hülyék hozzá. Igazából, ez a valószínűbb. Mármint oké, ez most még nem vizsga, meg még messze van  vizsgaidőszak, de azért annyira mégsem. És ha nem sikerül ez a beadandóm, akkor valószínűleg a vizsgámnak is lőttek. Szóval , ezért is döntök úgy, hogy kell öt perc szünet, amíg lehűtöm a forrongó gondolataim.
Homlokomat az üvegnek támasztom és totálisan kiürítem a fejem. Néhány percre megszűnik a külvilág, kicsit olyan, mintha nyitott szemmel aludnék. Valószínűleg ezért sem hallom meg, ahogy kis barátnőm tappancsai a hátam mögött állapodnak meg, hogy hirtelen két vékony kar ölelje át a derekam. Meghökkenek kissé, ám mielőtt a lány felé fordulnék rendezem arcvonásaimat. Elvégre a köszönésből már tudom, hogy Pollika zavarta meg a kis délutáni szeánszom. Széles vigyorral hajolok le, hogy derekánál elkapva felemeljem, és magamhoz öleljem. Nem vagyok egy erő ember, de Pollika negyven kilójával még elbírom. Amint kiölelgettem magam visszateszem a földre, hogy utána szabadon tehessen bármit. Lehet, most kiveri a balhét, vagy megüt, de remélem hogy inkább nevetni fog. Az jobb lenne.
- Nem jellemző. Minden dögunalom és nyugalom – nevetem el magam még egyszer hátrapillantva egyenesen ki az ablakon. Igazából tényleg nem láttam semmi érdekeset, bár ez nem zárja ki azt, hogy tényleg nem történik semmi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=828057#post828057][b]Nagybátori-Szabó Márton - 2021.03.23. 22:47[/b][/url]

Nem sikít, nem sír, nem hisztizik, hanem megölel. Ó hála Merlinnek, hogy nem csináltam magamból totális idiótát. Persze a belső megérzéseim alapján tudtam, hogy ez lesz a vége, mert hát hány ezer éve ismerem már Pollit? De mindig ott van benne a kis félsz, hogy mi van, ha. Persze legtöbbször semmi, mert nincs is ha, csak mégis. rettegek attól, hogy elrontok valamit valakivel, aki fontos nekem.
- Látod, hogy mégis – vigyorgok rá, és csak azért nem borzolom össze a haját, mert tudom, hogy utálja ha valaki hozzáér a fényes tincsekhez. Az én hajam szabadon taperolható, annak ugyan már édes mindegy, hogy hány koszos mancs tűnik el benne. Úgyis olyan megzabolázhatatlan. – De értettem, legközelebb engedélyt kérek – szalutálok bohókásan. Mindketten tudjuk, hogy nem fogok, de ha ettől megnyugszik a kisszíve, hát nem fogom elrontani a pillanatot.
A legjobb emberbe kapaszkodik bele, mármint komolyan, olyan nyüzöge vagyok, hogy a szél majd’ elhord, de azért igyekszem megtámogatni, hogy sikerélménye legyen. Amennyiben úgy látom, hogy esni készülne kapok is utána, hogy ne legyen nagy baj. Az hiányozna, hogy betörje itt nekem valamiét a nagy erőfitogtatásban. Nincs kedvem a gyengélkedőn dekkolni mellett, ahogy szerintem neki sincs kedve egy törött karhoz vagy lábhoz. Elvégre akkor nem tudna zongorázni és úgy vélem, abban szabályosan belehalna. Lelkileg legalábbis.
- Ez egy ilyen időszak, most mindenhol unalmas. – És valóban, se kint, se bent nem történik semmi érdekes. Csak megy az élet, ahogy mindig, mindenféle szín és izgalom nélkül. Bezzeg a művészetiben, ott állandó a pezsgés! – Ki lehetett az a galád, akinek még néhány ártatlan hóember is útban volt? – Esküszöm, hogy nagyon ki tud akasztani az ilyen. Mit ártott az a pár vicces hófigura? Ráadásul arról nem is beszélve, hogy valaki rengeteget dolgozott belőle. Gyűlölöm, mikor más munkáját ennyire semmibe veszik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=829094#post829094][b]Nagybátori-Szabó Márton - 2021.04.06. 18:00[/b][/url]

Pollika tényleg olyan nekem, mintha a hetedik testvérem lenne. Nagyon hálás vagyok a szüleinknek, amiért már kiskorunkban összehordtak minket, elvégre ha nem tették volna, most egy ilyen baráttal szegényebb lennék. Márpedig nagyon kár lenne érte. Szeretem Pollit, mert értelmes, mindig megérti, vagy ha nem is érti akkor is elfogadja az érzéseimet. Szeretem hogy máshogy látja a világot, ezzel olyan nézőpontokat tár fel előttem, amiket magamtól sosem látnék meg. Türelemre é elfogadásra tanít, cserébe pedig annyi szeretetet ad, hogy csak győzzem feldolgozni. Mindig különleges helye lesz a szívemben.
- Hát így már értem a helyzetet – bólogatok komoly képpel, mielőtt elnevetném magam én is. Olyan bolondok vagyunk mindketten, képesek vagyunk a semmin is órákig nevetni, aztán együtt sírni ki magunkat. Varázslatos ez az összhang, ami köztünk van, én mondom.
Tartom a karom, mert látom milyen boldogságot jelent ez neki. Ha ő boldog ettől segítem benne, mert ha ő boldog én is az vagyok. Ez a legtöbb barátommal így van, hogyha ők boldogok, akkor én is az vagyok. Elég érzékenyen érintenek mások érzései is, nem csak a sajátjaim, ami olykor jó, máskor kevésbé, mert így a negatív érzelmek is ugyanannyira megviselnek, mint amennyire a pozitívak feldobnak. – Látom, látom – bólogatok szorgosan, hogy valóban nagyon erős. Csak épp talán nem úgy, nem ebben a kontextusban, hanem másként. De valóban elképesztően erős csaj és ezért minden tiszteletem.
- Igen, lehet hogy igazad van. – Elvégre ha sehol nem történik semmi akkor mindenki sokkal könnyebben szánja rá magát a tanulásra mint akkor, ha tele van izgalommal az élet. Az unalom tényleg jó motiváló erő.
Kérdőn pillantok rá, hogy honnan ilyen biztos ebben, a kérdés maga azonban nem hangzik el. Ha akarja majd megválaszolja így is. – Azt hiszem nem lehet megjavítani – nézek ki szomorúan a hóemberek hűlt helyére. Esküszöm nagyon szomorú ez az egész.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=830017#post830017][b]Nagybátori-Szabó Márton - 2021.04.23. 15:40[/b][/url]

- Értettem, értettem. – Megpróbálok én is komolyságot erőltetni magamra, de ajkaimon finom mosoly játszik, ezzel elárulva magam. Nekem nehezen megy a komolykodás, mert alapvetően nagyon vidám és közvetlen természet vagyok. így általában hacsak a téma nem követeli meg, akkor igyekszem ezt az oldalam mutatni. Önkéntelenül is állandóan vigyorgok azt hiszem, bár én nem látom magam kívülről, de a legtöbben ezt mondják. – Kíváncsian várom, hogy mivel. – De tényleg, szerintem tök érdekes lesz. Mert ha megígéri, hogy meglep majd, akkor az bizonyosan úgy is lesz, egyszóval tehát számíthatok arra, hogy nem csak azért mondja, hogy most visszavágjon, vagy éppen féljek attól, hogy majd visszavág. Szerintem majd valami cuki dologgal lep meg, mert ő maga is olyan cuki, hogy más nem is lehetséges talán.
- Lehet, nem tudom – vonom meg vállaimat mosolyogva. Szerintem nem vagyok kimondottan erős, és lássuk be, nem is teszek érte semmit. Mert eljárhatnék edzeni, vagy kviddicsezhetnék, vagy én nem tudom, de őszintén, rettegek a balesetektől. Na, nem a lábtöréstől vagy ilyesmi, az nem izgatna, de ha a kezeimben megy szét valami, akkor oda lenne az egész életem és a jövőm, így igyekszem minél kevesebb kockázatnak kitennem magam. – Szerintem senki. Olyan frusztráló. – Mármint nem tudom, nekem kicsit olyan mintha valaki állandóan ott állna felettem, és figyelne, hogy tényleg tanulok-e, és ez engem kifejezetten nagyon bosszant.
Csalódottan rázom meg göndör fejem, hogy nem, azt hiszem itt már nincs megoldás. Legfeljebb az újraépítés, de akkor sem lesznek ugyanolyanok. – Nem is rossz ötlet. – Nekem mondjuk sajnos nincs ilyenekre se időm, se energiám, de ha ő belevágna csak hajrá, tényleg. Én támogatom valahonnan a bűbájtan könyvem felől. Kitör belőlem a nevetés, ahogy megpróbál fenyegetően nézni rám, de igyekszem hamar rendbe hozni arcvonásaimat. – Nem tudom, még sosem láttam ijesztő hóembert – vallom meg az őszintét.