A tanulószobába lépve hirtelen tompa csend vesz körbe, mintha egy láthatatlan buborékba léptél volna bele, amely kizárja a felesleges zajt. Az első néhány pillanat után azonban a füledet szorító némaság kellemessé válik, hiszen a leghatékonyabban így lehet jegyzetelni és memorizálni a tananyagot.
A halványkékre festett falak mentén végig szellős könyvespolcok vannak rögzítve szemmagasságban. Találsz itt minden jót. Balra az egyik polcon egy termetes pennatartóban különböző méretű pennák a feledékenyeknek, kicsivel arrébb pergamentekercsek a kapkodóknak, valamint fekete, kék és piros tinta azoknak, akik 'épp most fogytak ki' minden tintaféléből. A tágas ablak párkánya elég széles ahhoz, hogy pihenésképpen el lehessen ücsörögni két komolyabb feladat között. Az ablak előtt kényelmes zöld fotelok és barna babzsákok vannak, nem sokkal arrébb - kicsit közelebb az ajtó melletti könyvespolcokhoz -, pedig kényelmes székek egy szép, de puritán díszítésű asztal körül mindazoknak, akik nem szeretnek összekucorodva írni.
A hely szelleme nagyon hívogató. Nincs olyan nagy nyüzsgés, mint a könyvtár egyes részlegeiben, sem a klubhelyiségekben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=407793#post407793][b]Jeremy Claythorn - 2014.10.22. 15:12[/b][/url]

Tanulószoba.
Egy hely, ahova el lehet menekülni minden zajtól. Tanult volna otthon is szívesen, de hol Noel kezdett sírni, hol valami „fontosabb” dolga akadt. Igen, úgy gondolta a megoldás az, hogy minden érdekestől elzárja magát, otthon hagyja az emberi viselkedésről szóló könyvét, és felkeresi azt a helyet. Mikor belépett, hirtelen megszűnt a folyosón kiabáló hiperaktív diákok zaja. Ezt egy elégedett sóhajjal díjazta, majd mikor körbenézett elkeseredetten vette észre, hogy nincs egyedül. Persze az arca rezzenéstelen volt, mint mindig, de mélyen legbelül nagyot káromkodott.
Magához szorította könyveit, majd keresett egy asztalt, lehetőleg minél messzebb a másiktól. Nem tetszett neki a halványkék színű fal, de mit lehetett tenni, az ablakot már befoglalták. Egyébként is, ha oda ült volna, egy idő után biztos az erdőt kezdte volna el bámulni, a fal meg csak egy fal, nem kell rajta semmit bámulni, lehet tanulni.
Már majdnem egy óra telt el, és még mindig a bűbájtannal szenvedett. Egyszerűen az elméleti részéből nem értett egy mukkot sem. Főleg amiatt, mert magyarul van, az már mellékes, hogy angolul sem volt a kedvenc tantárgya. A háta mögött valami halkan puffant. Egy kék borítású könyv volt, a címét ugyan nem tudta elolvasni, de a stílusa ugyanaz volt, mint az övé. Visszafordulta könyvéhez, megpróbálta még egyszer memorizálni, megérteni a dolgot, de semmi eredménye nem lett. Belül dühös volt, próbálta türtőztetni magát. Becsukta a könyvét, halkan felállt a székről, majd elindult a párkány felé. Még egyszer megforgatta szemét, mielőtt láthatta volna a fiú, majd lehajolt az eldobott könyvét, felkapta, és visszavitte a rendetlen gazdájának.
- Szia. Látom, hogy boldogulsz a bűbájtannal. – rámosolygott, megvakarta a feje búbját. Ezt már olyan sokszor eljátszotta, hogy már reflexszerűen jött belőle. – Legalább is nem buktál meg belőle. Nem tudnál segíteni nekem egy kicsit? – elé tolta a könyvet, és remélte, hogy a másik válasza megérte a jópofizást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=408076#post408076][b]Jeremy Claythorn - 2014.10.22. 20:02[/b][/url]

Jeremy kedvenc évszaka volt ez. A viharok belefáradtak a nyáris tombolásba, és tompa, borongós esővé váltak. Nem volt meleg, nem sütött a nap folyamatosan, és indokot adott a pulóver hordására. Valamiért akárhányszor tehette, abban volt ősszel, és télen. És a legnagyobb érv, Az otthonára emlékeztette. Mikor odaért az idegenhez, hogy odaadja a könyvét, kitekintett a nagy ablakon. Hűvös, szürke fény áradt be a szobába, mintha hidegebb is lett volna kicsit. Válaszolt, De Jeremy szenét valami más kötötte le. Hangos koppanással landolt egy kövér esőcsepp az ablakon. Na, tessék, csak emlegetni kellet.  Egymást követték a koppanások, az ötödiknél az előtte ülőre emelte tekintetét.
- Ó, milyen udvariatlan vagyok, a nevem Jeremy Claythorn. A Rellonba járok, bár nem régóta, most érkeztem a Mardekárból. Be kell vallanom, elég nehéz idegen nyelven tanulni. A könyv negyedéről azt sem tudom, mit akar jelenteni.– vigyorgott, természetesen, még nevetett is egy keveset, de belül olyan unott volt, mint az órákon. – Ez lesz az ötödik évfolyamom, és elég nehéz fába vágtam a fejszém azzal, hogy itt fogom letenni a vizsgát.
Olyan veszélyes volt az az ablakpárkány. Ha valakit meglöketek volna, egyből kizuhanna. Ez a gondolat, még Jeremy gondolkodásához képest is furcsának tűnt. Kiderült, hogy aurortanonc lesz. Annyira nem nézett ki keményen, hogy ezt első pillantásra megállapítsa. a Mardekárban általában nagyon kitűnt, hogy ki mi lesz, pár auror nem gyakran került ki a zöldek közül. Ki tudja, itt mi történik.
- Köszönöm, hogy segítesz, otthon kiváló voltam, és nem akarom lerontani. A Gyakorlat jól megy, csak a hőképző bűbájjal vannak valamiért gondjaim. Az elmélet pedig… - gyorsan felcsapta a könyvet, és kikereste neki azt az oldalt, ahol elakadt. Az ablakon már sebesen kopogtak a cseppek, és a szél is erőteljesen feltámadt. – Ez lenne az, amint nem tudok továbbjutni. Mondd, nem ülnénk át az egyik asztalhoz? Elég kényelmetlenül érzem magam így álldogálva, és időbe fog telni, hogy elmagyarázd nekem. – újabb lélektelen, hiteles mosoly. Szerette adni a vidámat, mindig is ez volt a kedvenc szerepe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=410373#post410373][b]Jeremy Claythorn - 2014.10.26. 17:36[/b][/url]

- Nos, örvendek Elliot! Hát, a pirosakkal nagyon nem találkoztam, mikor jöttél át? Azért jó hallani, hogy sikerülhet a VAV még így is. Majd nagyon ráfekszek a nyelvtanulásra, akkor nem lehet gond. - kezet ráztak. Jeremy nem volt új ebben a bizniszben, érezte, valami nincs rendben. Mások ilyenkor már sokkal barátságosabbak. Lehetséges, hogy mégis emlékszik a fiúra, csak nem mondja ki? Mindenesetre, folytatta a taktikát, később ráér változtatni. Elliot beleegyezett az asztalhoz ülésbe.
 A halvány mosolya ígéretes kezdésnek tűnt, így Jeremy egy őszinte, elégedett vigyort eresztett el az arcán. Mellé ült, egész közel, hogy el tudja olvasni, ha valamit épp a könyvben mutat a griffendéles. Kezdett melegebb lenni, valószínű, a manók meggyújtottak a kandallókba, vagy hova szoktak. Türelmesen végighallgatta, sokkal könnyebb volt így.
 Elővette a füzetét, és a pennáját. Belemártotta a tintába, majd elkezdett jegyzetelni. Közben bőszen bólogatott, jelezve, hogy tartja a tempót. Nehéz volt számára olvashatóan írni, így akaratlanul kidugta a nyelve hegyét.Mikor végeztek, feltette a kérdéseit.
- Most akkor ez... - mutatott rá az egyik törvényre. - ennek a fordítottja? - reménykedve pillantott fel Elliotra, remélte hogy most megértette. megrázta a fejét, hiszen saját magától is rájött, nagy baromságot mondott.
- Sosem fog menni... - volt benne kis elkeseredés, de ennyi azért nem. Szokása volt az érzései eltúlzására, amikor a jófiút játszotta. Mintha egy erősítőre kapcsolta volna a kimutatott érzelmeit. Talpával rugózott a szőnyeggel porított padlón. Milyen rég érezte magát így? A Roxfortban az utolsó hónapokban már nem is erőlködött, hogy másként tegyen, mint ami.
Úgy érezte, visszatért.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=411616#post411616][b]Jeremy Claythorn - 2014.10.27. 20:22[/b][/url]

Elliot
- Ez igazán kedves tőled. Örülnék, ha segítenél néha.
Mikor leültek az asztalhoz, nem látta semmi jelét annak, hogy zavarná a közelség, így ott maradt. A magyarázást Elliot jobb válla fölött szemlélte, míg el nem kezdett jegyzetelni sőt, közben is át-át nézett, hogy jól írta-e le a szöveget. Sercegett a papíron a dísztelen szürke toll, olyan gyorsan írt, hogy a tintamártogatás következtében pár apró tintacsepp kezdett el beivódni a rostok közé.
Fürgén húzta át az elírásokat, az írásképe a szokásos olvasható, és olvashatatlan határán volt. ilyen téren nem figyelt a külsőségekre nem olyan volt, mint a megjelenés, ez nem annyira elítélendő. Elliot valószínű észrevette, hogy kidugta a nyelvét, ugyanis a szeme sarkából látta, ahogy vigyorog. Jeremy ügyet sem vetett rá, had mosolyogjon, amíg tanít, mindegy mit csinál.
Mikor Jeremy felerősített kétségeit meghallotta, eltolta magától a könyvet. A fiú már érezte, hogy egy elnyújtott beszéd következik arról, hogy ne adja fel, de az igazán meglepte, hogy Elliot megpaskolta a vállát. Ezt viszonzásképp rámosolygott, jelezve, hogy minden rendben, majd bólintott egyet, folytathatják.
Levette pulóverét, ami nem is volt meglepő, az idő az esővel lehűlni készült, és jobbnak látták előbb növelni a hőmérsékletet, minthogy dideregve kelljen várni egy kis melegre. Úgy döntött ő is tesz a hőségellen valamit, ezért kicipzárazta a sajátját. Egyelőre ennyi elég volt, hogy ne süljön meg. Felnézett a plafonra, bele a lámpába, nagyot sóhajtott, beletúrt a hajába feszültsége levezetéseképp, majd folytatta a körmölést.
- Már értem. És, milyen az itteni közösség? A házak ugyanolyanok egymással, mint a Roxfortban? – egy ideig hallgatott, emésztette még az elmagyarázott szöveget, végre meg is értette. Egy kis ideig hezitált, majd feltette a kérdést, ami bármelyik srác arcára felcsalta a buta vigyort. – Vannak jó csajok?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=414257#post414257][b]Jeremy Claythorn - 2014.10.31. 00:00[/b][/url]

- Én sem voltam sokat eddig az iskolában, szabadidőmben, a nővéreméknél lakok. Sokkal nyugodtabb a környezet, mint itt. Plusz sokkal kényelmesebb egy külön szobában. A csárdában? Még nem voltam ott, érdemes benézni? – próbált érdeklődő leni, de már megtudta, amiért jött, ez már csak formaság volt számára. Folytatta az okítást, de már csak felszínesen, hiszen végre megértettem a dolgot. Becsukta a könyvet, és arrébb tolta.
- Ha valahol verseny van, ott biztos rivalizálás is lesz. – bölcselkedett Jeremy. Az igaz, hogy a Mardekárban igen sok pontot szerzett, de maga a ház nem a tanulásról szólt. azt meghagyták a Hóllóhátnak, ők inkább a pontszerzés egyéb formáját preferálták. – És itt általában ki szokott nyerni? Még szerencse, hogy nem utálod, jómagam is kviddicses lennék, terelő. – olyan büszkén mondta, ahogy csak tellett tőle. Tény hogy szerette a játékot, de ha önmagát adta volna, az egész beszélgetést fapofával ülte volna végig. Ám itt érkezett el az érdekes része Elliot rozsájának. Ha még érzi, hogy hazudik… Biztosra kell menni, egy ilyen felett nem lehet elsuhanni.
Oldalra döntötte fejét, és érdeklődve, elmosolyodva kérdezte.
- Érzed? – nem hagyta abba a színjátékot, még így is jobban érezte magát. Válaszolt a lány kérdésre. Még azelőtt reagált arra, mielőtt az előbbi kérdésérő leránthatta volna a leplet Elliot. – Attól félek, hogy ebben a korosztályban már mindenkit elkapkodtak, hogy későn érkeztem. Ó, és hogy hívják a lányt? Sok ideje vagytok együtt? Ne aggódj, miattam, szerintem ura vagyok az érzéseimnek, nem fogok egyből beleszeretni valakibe.
Rákönyökölt a térdére, hogy alaposabban figyelembe vegye a fiút.
 Fülbevalója van?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=414314#post414314][b]Jeremy Claythorn - 2014.10.31. 02:08[/b][/url]

Egy nagy bólintással adott igazaz Elliot szobával kapcsolatos véleménykifejtésére.
- Biztos, hogy be fogok nézni valamikor, remélem, ott leszel. – mosolyodott el. Nem tudja miért tette ezt? Volt egy olyan érzése, hogy a srácnak ez szimpatikusabb lesz a többi módszerénél. Jeremy mintha fürkésző arckifejezést fedezett volna fel Elliot arcán. Gyanakszik? Csak érdekesebb lesz tőle a játék. Ennek hatására széles, cinkos vigyor ült ki arcára, most az egyszer őszintén azt érezte, amit kimutatott.
Mindig is élvezte a kis egyszemélyes játékát, amiben az emberek befolyásolhatóságát, megtéveszthetőségét tette próbára. A legtöbb esetben úgy végződött, hogy a másik illető egy szimpatikus emberre találkozott, akit Jeremynek hívnak, ő pedig az utolsó darabkáit is elvetette az emberiségbe vetett hitének. A pontverseny hallatán horkantott egyet.
- Mily’ meglepő? – szavai csöpögtek a szarkazmustól. A kviddicses mondatra reagálva felemelte jobb kezét, ötöst remélve. Nem akarta lerántani a leplet titkáról, de ez csak még jobban felpörgette Jeremyt. A kihívást szerette a legjobban.
- Had’ találjam ki… Titkos auror múlt? Nem… Hydromágiával figyeled a szívverés gyorsaságát? Vagy valami sokkal egyszerűbb? – gyerekes csillogás jelent meg Jeremy égkék szemeiben, ahogy végigmérte Elliotot. Vajon mit rejteget előle?
És akkor Elliot mondott valamit. Jeremy arcán ártatlan mosoly ült a mondat előtt, és még közben is. Ó, szóval inkább a fiúk érdeklik? Vagy mindkettő? Nem volt lényeges. Itt volt a nagy esélye, hogy a bizalmi szintet feljebb kerüljön. Ha ezt jól reagálja le, talán jobban meg fog benne bízni.
- Két év? Hűha, jól bírjátok! A Roxfortban volt csak mindenki a gyors összejövések, és gyors szakítások híve? – A mosoly még szélesebbre húzódott, megjelentek a fogai, és már nevetett is.  Bár mélyen belül gondolta ő, hogy azért maradtak ennyi ideig egymás mellett, mert nincs annyi srác, aki ugyanígy érezne. – Nem csinálok belőle nagy ügyet. – kacsintott egyet hozzá. És akkor minden megvilágosult Jeremy előtt. A megérzései… Helyesek voltak. Azért nyomta eddig is azt a szöveget, azt a reakciósorozatot, amit a lányoknak szokott, mert valahol az agya mélyén villogott az a bizonyos jelzőlámpa.
Ő tényleg egy géniusz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=414580#post414580][b]Jeremy Claythorn - 2014.10.31. 16:38[/b][/url]

- Akkor talán ezen a hétvégén benézek valakivel oda. - ó, a mi Jeremynk nagyon belejött ebbe a kis játékba. Tudta ő, ez olyan mint a biciklizés. A saját szemléletében nem volt erkölcsi feketepont a hazugság, számára ez eszköz volt, hogy elérjen akármit. Gyakran vetül fel benne, hogy lehet szociopata, mert nem sokszor érez empátiát mások iránt, de utána eszébe jut azon kevés alkalmak egyike, amikor megszánt valakit.
A viszonzott pacsi jó jel, általában a sport hozza meg két férfi közt azt a bizonyos baráti, de közömbös kapcsolatot, tehát ha beszélnek, kedvesek egymással, általában ez a téma jön elő, de ha valamelyiknek szüksége lenne bármire, a másik nem segítene neki. Jeremy legalább is ezt figyelte meg kiskorában, amikor az apja elment a kviddicsmeccsekre. Az elején még nagyon nehéz volt lehámozni a közömbösséget a többi ember arcáról, hogy átlásson rajtuk, és meglássa a valódi érzéseiket, gondolataikat, de miután ő is ezt tette, rájönni minden apró titkára az iparnak.
- A kíváncsiság vitte előre a világot, és engem nagyon érdekel, mi a titkod. – ezúttal úgy nézett a srácra, mint aki tudja mi a dolga, és meg is fogja fejteni Elliot rejtélyét. Jeremy a térdére könyökölt, majd tenyerén pihentetve fejét, elemezte a srácot.
- Lehet legilimentor, de akár… Melodimágus is. Ha a hydromágussal közel jártam, akkor valószínű, a született képesség az.
Diadalittas arckifejezéssel dőlt hátra a székben, és a levegőbe bokszolt kettőt. Feje hátradőlve, szemével viszont Elliot arcát figyelte.
– Most, hogy meg lettél fejtve, te jössz. – Nem tudta, mit gondol Jeremyről Elliot, itt volt az ideje, hogy nyíltan, de mégis játékosan folytassák az eddig is zajló néma fejtegetést. – Ne tagadd, hogy gyanús vagyok, láttam ahogy méregettél.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=426165#post426165][b]Jeremy Claythorn - 2014.11.24. 16:55[/b][/url]

-    Köszönöm. – ujjaival dobolt az asztallapon, miközben továbbra is az előtte ülő – számára már haszontalan – személy vonásait fürkészte. A mozdulataiban volt valami… védekezést, amit csak a tapasztalat miatt vett észre. Egy rövid életű mosollyal reagál arra a gondolatára, hogy már szinte egy ragadozóként viselkedik ezekkel a megfigyelésekkel. Tettetett örömmámora közben azért Elliot arcára sandított, hogy betalált-e. Igen, sikerült, már ezt nem volt meglepő. egy időben nagyon foglalkoztatták az ilyesmi, csak hogy ismerje azt, amitől tartani a kell.
- Köszönöm nem volt olyan nagydolog, csak logika kellett hozzá. Az meg szerencsére van bőven. - a szoba másik végében heverő táskájára pillantott, ami az asztal lábának döntve, félig nyitva hevert a kőpadlón. Már mehetett volna, de ekkor megszólalt Elliot.
„Az elején még barátságos mosollyal hallgatta a szöveget, majd ahogy előre haladt, átváltozott egy önelégült vigyorrá. Lassú tapssal jutalmazta a végén és megszólalt.
-  Ahogy az egy melodimágus tanonctól várható volt. Nem pontos, mindenre kiható feltérképezés, de azért a lényegére rájöttél a dolognak. Tulajdonképpen a hasznot látom az emberekben és csak ez motivál. Tehát nem hinném, hogy szükségem lenne a haverságra – a szó közben összedörzsölte tenyereit, majd felállni készült. Meggondolta magát, és félúton visszahuppant.– És miért nem zártad le a beszélgetést már akkor, amikor ezt érzékelted? Kíváncsi voltál? „
A fejében ez a forgatókönyv játszódott le, de már dobta is a kukába. Továbbra is bárgyú, ártatlan maszk mögött folytatta beszélgetést.
- Ügyes, a nagyját el is találtad! Szóval melodimágia, huh? Jól tudom, hogy az egy trauma hatására jön elő?
Mondta sokat sejtetően, hátha megered a fiú nyelve, és kikotyogja mi is volt az. Bal könyökét a kardára támasztotta, majd állát az ujjaival megtámasztva figyelte másikat. A felméréssel még mindig nem tudott leállni. Lejegyezte a haja színét, hogy mit csinál, amikor meglepődik, ilyesmik. Talán túllőtt a célon.