Kicsit unatkoztam és sétálni indultam. Akkor támadt egy nagyon jó ötletem. Benézek a tanulószobába. Hátha van ott valaki akit ismerek is. Megfogtam pár könyvemet, és elindultam. Alig láttam valamit a nagy rakat könyvtől a kezemben. Sikeresen elértem a tanulószobáig. Megláttam az egyik ismerősömet Izabellát. Úgy nézett ki, mintha tanulna. De valami nem stimmelt. Lepakoltam a könyveket és leültem mellé.
- Szia. Köszöntem neki.
- Nem nézel ki valami jól. Történt valami?
Gondoltam magamban, hogy már megint sokat kérdezek. Ideje lenne befejezni. Ezért elhalgattam.

Evelin végigmérte a lányt. Felállt és megkerülte az asztalt. A lány elé állt.
- Nem tudsz átverni. Tudom, hogy van valami bajod. Máskülönben nem lenne semmi bajod.
Evelin a zsebéből elővett egy papírzsepkendőt.
- Ez majd segít.
Megint megkerüli a padot és visszaül a lány mellé.
-De ha nem akarod, nem muszáj elmondanod.
Evelin is kinyitja az egyik könyvét és olvasni kezd.

Evelin egy idő után megunta az olvasást, új elfoglaltságot talált. Azt figyelte hogy javul-e a mellette ülő kedve. Észrevett egy kis mosolyt az arcán. Evelin elégedett volt magával és ő is elmosolyodott. Nem bírta megállni és megszólalt.
- Ahogy látom már egy kicsivel jobban vagy. A papírzsepi sok mindenre jó. Ezt te is állíthatom. Akkor nem kérdezősködök tovább mi bajod.
De azt látom, hogy nincs hangulatod tanulni. Ugye igazam van?
Evelin rámosolyodott a lányra.

Evelin gondolkozott hogy mi baja lehet a lánynak. Ötlete sem volt. Amikor éppen megint kérdezőskődött volna róla, megfordult az agyában hogy ezt nem kéne. Nem akarta a kérdéseivel kihúzni a gyufát. Tehát egy dolgot tehetett. Olvasott tovább. Ő sem bírt kontcentrálni a könyvre. Az járt a fejében hogy fell kellene vidítani Izabellát. Ilyen rossz állapotban meg nem látta. Először becsukta a könyvét és csak nézett ki a fejéből. Akkor éppen gondolkodott. Nem jutott az eszébe semmi jó ötlet. Utána megint úgy dönt, hogy megkérdezi.
- Ne segítsek valamiben? Látom rajtad hogy történt valami. Szivesen meghalgatom, az általában segíteni szokott.
Evelin ránéz Izabellára.
- De ha nem akarod nem muszáj. Nem szeretnék az agyadra menni a kérdéseimmel.
Evelin megint kinyit egy könyvet úgy dekorációba, hogy legyen előtte valami mert olvasni most épp nem szándékozik belőle. Kezdi árérezni a lány szomorúságát és rossz kedvét. Evelin is kezd elszontyolodni. Ránéz megint a lányra hátha mond valamit. Evelin olvasni kezd. Fél fülével a lányra figyel hátha az mond valamit. Ugrásra készen várja a lány szavait.

Evelin miközben úgy resz mintha tanulna, fél szemmel figyeli Izabella reakcióit. Olyan érzése rámad mintha figyelné őket valaki. Ez az érzése nem szűnik meg. Hátrafordul és körülnéz. Nem vesz észre semmi különöset, csak egy fiút aki éppen tanul. Amikor meggyőzi magát hogy semki sem figyelte visszafordul. Olvas tovább. Az érzés nem akar szűnni. Halk suttogást hall. Hátrafordul és észreveszi hogy a fiú igyekszik a helyére pakolni a pálcáját. Evelin észreveszi hogy Izabella nevet.Evelin is elkezd nevetni, de nem a varázslat miatt. Hanem azért, mert Izabella is nevet. Evelin reménykedik hogy ezután jobb kedve lesz Izabellának. Legalább találkozott egy emberrel akinek van egy kis humora. Evelin csak egyre tud gondolni, Remélem Izabella is értékelni fogja. Ez nekem míért nem jutott az eszembe.

Először csak nevettem jókedvűen, de amikor láttam hogy Izabella rosszabbul lett és a kezét harapja kínjában már el is ment a nevethetnékem. Azthiszem kicsit azéreztem Izabella kínját. Sietősen odamentem mellé és vigasztalni próbáltam. De egy szó sem jött ki a torkomon. Akkor gondolkodni kezdtem, hogyan segítsek Izabellán. Nem fogott az agyam. Mást nem tehettem ránéztem a fiúra és reménykedtem hogy tud valamit tenni. Megörültem amikor felállt és varázsolni kezdett. Hátha sikerül. Én felálltam és elszalattam némi kötszerért.
- Egy pillanat és ittvagyok.Hozok kötszert.
Ráparancsoltam a fiúra.
- Figyelj Izabellára. Ne veszítsd szem elől!
Utána sikeresen kirontottam a szobából kötszert keresve.

Egy kicsit megilyedtem. Nem nagyon értettem anit a fiú mondott. Remélem Izabella jól van. Ha egy haja szála is görbül, ja ez már megtörtént. Én is hibás vagyok. Annyira salynálom szegényt. Ezt nem kellett volna. Egy kis csoki sokkal többet segíthetett volna. Én is és a fiú is hibásak vagyunk. Ő azért, mert varázsolt, én pedig azért, mert nem szóltam időben. Többet kellene tanulnom bűbájtanból. Hogy lehet, hogy az ellen bűbáj nem jutott az eszembe. Ezért még Izabella ki is tekeri a nyakamat. Rossz erre gondolni. Szerencsétlen. Bárcsak én lettem volna a helyében! Végülis most én is úgy érzem magam, mint ahogyan ő érezhette. Már tudom mennyire rossz. Miközben ezek a gondolatok jártak, ismétlődtek a fejemben, szereztem kötszert. Most végre volt megfelelő okom sietni, nem siettem hanem rohantam. Végig a folyosón. Ha lett volna azza tanár, egész biztos kitekerte volna a nyakam. Ilyet is ritkán látni. Tiszta szivemből útálok futni. Én tartom a suliban a negatív rekordot futásból. Most kifejezetten hamar odaértem, ez is egy hatalmas csoda. A fáradtságtól le kellett ülnöm. Még mielőtt leültem volna a fiúnak átnyújtottam a kötszert. Utána eldőltem és levedőért kapkodtam. Két dolog járt a fejemben. Az egyik és legfontosabb, hogy hogy van Izabella, a másik, hogy tiszta szívből gyűlölök futni. Megfordult a fejemben még egy dolog. Ki lesz az a szerencsétlen aki engem innen összekapar. Szinte már kapkodtam a levegőért. Utána már javült az állapotom. Jót tett az ülés a padlón. Összeszedtem magam és feláltam. Megkérdeztem a fiút.
- Izabella jobban van?
Tudtam, hogy Izabella lefogja szedni a fejemet a történtek után. Teljesen jogosan.

Olyan gyorsan történik minden. Azt sem tudom, hogy hol járok. Annyi gondolat kavarog a fejemben. Ritkán szoktam futni, de enyit soha. Figyelhettem volna a fiúra is, hogy mit mond. Akkor lehet, hogy ezt az egészet megúsztam volna. Ezek a gondolatok nem is olyan fontosak. Izabella állapota a fontos. Nem gondoltam volna, hogy egy átok ennyire balul ütne ki. Ezt az átkot bizonyára egy életre megtanultam. Használni pedig szerintem nem fogom. Maximun önvédelemre. Arra alkalmas. Szegény Izabella. Nem tudom elképzelni, hogy elájult. Fogalmam sincs, hogy mitől. Én még életemben nem ájultam el. Miket beszélek össze-vissza, ez hogy jön ide. Itt csak Izabella számít per-pillanat. No, meg a fiú, nem csak ő a hibás, az első megérzésemnél figyelmeztethettem volna Izabellát, hogy valami készül. Vagy figyelhettem volna a fiút amikor varázsolni akart, hogy ne tegye. Míért nem tettem semmit? Én is ugyan úgy hibás vagyok. Bár varázsolni nem állt volna szándékomban semmiféleképpen. Eleve sem szoktam varázsolgatni csak ha nagyon muszáj. Az is elég ritka. Miközben én a padlón haldokoltam, bejött egy másik lány. Pont jókor, vagy nem. Fogalmam simcs, hogy kinek mi a jó. Izabellának ez biztos jót jelent. Csak ez számít. Az, hogy az én nyakamat kitekerje az nem érdekel. Végülis ezt a feladatot jobban örülnék ha Izabella látná el. Minden joga meg is lenne hozzá. Hogy keveredhettem ilyen helyzetbe. Na, mindegy. Ha már megtörtént nem lehet visszacsinálni. Ez van, és kész. A lány kérdezősködött, hogy mi is történt. Az nem olyan fontos. Felálltam és elindultunk a gyengélkedő felé. Segítettem a fiúnak vinni Izabellát. Szóhoz sem tudtam jutni. Inkább lettem volna Izabella helyében. Az is jobb lett volna. Nemtudom, hogy melyikünk van rosszabb állapotban. Remélem minél hamarabb oda fogunk érni. Ennél már csak rosszab lesz. Most egy darabig nem leszek beszédes kedvemben mindenki legnagyobb örömére.