Ree

Délelőtt sikeresen eltévedtem a faluban, és most pedig sikeresen eltévedek a kastélyban. Csak remélni tudom, hogy nem veszek el végleg. Komolyan teljesen egy labirintus ez z egész hely, kétszer nem is voltam egy helyen. Csak aztán nehogy az legyen a végén, hogy valami kis eldugott helyen találják meg élettelen testem. De ez csak nem történik meg, ugye? Hát persze hogy nem. Mindenhol csak tantermek vannak, pedig én már naaagyon vissza szeretnék térni a Levitába. Jaj de hol van a keleti szárny? Nahát, mintha itt már jártam volna. Óh igen ezt a festményt biztos láttam már ma, ez nem kétség. Akkor már a keleti szárnyban lehetek. Legalábbis remélem, hogy nem valahol máshol járok. Viszont kezdek kicsit fáradni, és azért azt csak nem teszem meg, hogy itt helyben leülök a földre, mert az milyen furán nézne már ki. Így hát rögtön az első ajtón benyitok, ahol persze van néhány diák, akik szépen végignéznek rajtam, de a tekintetek hamar vissza térnek arra amivel eredetileg is foglalkoztak, szóval olvasnak, vagy épp írnak. De mégis mit? Az egyik lány vállán átnézek és egy tankönyv lapjait pillantom meg. Szóval tanulnak. Áá akkor valószínűleg ez valami tanulószóba vagy valami ehhez hasonló lehet. De ha így van, akkor használjuk ki arra, amire való, vagyis tanuljunk. Elveszek a polcról egy könyvet, nem is figyelem hogy mit, csak akkor, amikor már kényeleme helyezem magam az ablak párkányán. Mugli találmányokról szól a könyv. Nahát, ez pont jól jönne nekem Mugliismeretre. Na nem mintha nem értenék az ilyenekhez, mert volt már dolgom Mugli cuccokkal, de azért van mit tanulnom. Na de akkor tanuljunk...

Issie

 Már kezdtem azt hinni, hogy örökre eltévedtem ebben a kastélyban. De komolyan, nem tudnak adni valamilyen térképet hozzá minden új diáknak? Nem, persze hogy nem. Szerintem a vezetőség, és a tanárok még élvezik is, hogy a gyerekek eltévedhetnek itt, és talán soha nem is találnak ki. Meg ahogy láttam, néhány festmény is igen jól szórakozott rajtam, mert egy helyen voltam ötször is, és ez már nagyon idegesített. Már láttam is magam előtt a valamilyen újság következő számának címlapját: "Egy lány holttestét találták a kastély egyik eldugott sarkában. Halálának okát még nem tudják." Na igen, jó kis címlapsztori lenne, de mégsem történik ez meg, mert ismét visszakerülök a keleti szárnyba. Hál' Istennek, mert már azt hittem soha nem jutok ide vissza.
És most itt vagyok, a Tanulószobában vagy micsoda ilyen, és próbálok egy kis észt nyomni ebbe a teljesen üres kobakba. De nem igazán akar menni ez az egész. Olyan unalmas, hogy az csak na, nem is tudom, hogy lehet ezt élvezettel tanulni. És ami a legviccesebb benne, hogy több mint a felét tudom már, mert anyu mugli, így sok ilyen tárggyal találkoztam már életemben, ár azért van itt újdonság. Hamar megunom, így inkább visszateszem a helyére, és már mennék is ki, de még egy lány válla felett átnézek, hogy vajon mit tanulhat olyan serényen. Hm... Ez nem is olyan unalmas, bár a növények annyira nem izgalmasak, mint például a legendás lények, de azért jobb mint azok a buta mugli tárgyak.
- Érdekes könyv? - kérdezem teljesen semleges hangnemben, a válla felett tovább tanulmányozva s könyvet, így a jem kicsit közelebb kerül az övéhez. Kíváncsi vagyok, hogy vajon ő is fiúnak néz-e, mint eddig sokan mások, hisz a hangom is mélyebb, mint a velem egykorú lányoké, és hát mit ne mondjak, a kinézetem is hasonlít egy fiúra. Na, ebből mi lesz?

Isobel

Ezek a mugli tárgyak. Némelyik tök felesleges. Például a telefon. Jó persze arra tökéletesek hogy a mugli világban - pénzért, hát mi másért - beszélgessünk egymással, de másra nem. És ezek az újabb gyártmányú vackok... olyan sok haszontalan, és felesleges dolog van rajta. És a lányok, meg egyes fiúk, amilyen képeket csinálnak vele magukról.... Borzasztó. Komolyan hogy lehetnek ilyenek - szép szavakat nem is tudok rájuk - az emberek? Vagyis csak a muglik, mert varázslók között ilyet még nem láttam. Aztán ki tudja, egyszer lehet feltalálják az okos baglyokat, amik olyanok mint a mugli okostelefonok. Na az vicces lenne, az már biztos.
Na de hamar megunom a könyv olvasgatását, s egyet sóhajtvá visszateszem a helyére, s már menni is, de kíváncsiságom nagyobb, így egy lány mögött megállva a könyvébe pillanatok. Válaszára csak horkantok egyet - igen "nőiesen" -, majd egyet gondolva szintén ugyanolyan nőiességgel. lehuppanok a lány melletti székre. Tanul... Mindenki tanul. Talán nekem is ezt kéne tennem, de minek? Úgyse menne egy vizsga se, rájöttem már erre, szóval inkább nem töröm magam. Majd jövőre.
- Hát az pech. Sok sikert hozzá. - Kacsintok a lány felé, mert azért nem vagyok bunkó. Annyira. Tudok az lenni ha nagyon akarok, de nem akarok, még. És igen, a hangsúly a MÉGen van.
- Amúgy Benedikta vagyok. - vigyorodom el, majd ismét a könyvre pillantok, ami még mindig ugyanott van kinyitva, mint volt. - Uuuuh, ezt kéne növényt ismerem! - kiáltok fel a kelleténél talán kicsit hangosabban, de nem számít, örülök, hogy felismertem. És ezt mind anyunak köszönhetem, és annak, hogy biosztanár.

Isobel

 Milyen kis pukkancs itt valaki. Cöh... Pedig most tök kedvesen szóltam hozzá, ő meg... Áá már értem! Biztos megzavartam a nagy tanulásban. Nem baj, ha már itt vagyok, nem megyek el, inkább megpróbálok beszélgetni ezzel a lánnyal, már ha végre valahára hajlandóságot fog mutatni ő is egy kis csevejhez. De előtte egy kicsit idegesítsük még a bájos modoromat bevetve, annyira jól szórakozom rajta. Bár a lány láthatólag annyira már nem örül neki. Persze azért belém is szorult némi kedvesség, legalábbis anyuék próbálkoztak valami ilyesmit belém nevelni, kisebb nagyobb sikerrel. A bemutatkozáson is hamar túlesünk. Ezaz!! Sikerült megijesztenem! Nem mintha ez lett volna a szándékom, de ha már ez lett a vége, akkor örülök neki, és röhögök is mellé. Nem vagyok kárörvendő, áá dehogy. És most mindenki minket néz, de engem nem zavar, hadd nézzenek.
- Mi az hogy sajnos? - horkanok fel kijelentésére, s egyik szemöldököm fel is húzom. Úgy beszél, mintha nem szeretné ezt a tantárgyat. Pedig szerintem ez az egyik legjobb a Legendás Lények Gondozása mellett. Nem csak azért mondom, mert növényeket egész jól ismerem anyu révén, de közrejátszik ez is. Ez az egyik legkönnyebb tantárgy, mit izél már.
- Igen, tudom hogy ez az fehér üröm. Láttam már életemben ilyen növényt. És hát ilyen téren nem vagyok teljesen hülye. - Vigyorgok a lányra. És most se a hangnemben, se semmiben nem találhat semmi kifogásolni valót, mert most teljesen kedvesen beszéltem magamhoz képest. Vallon is veregetném magam, és ezt meg is teszem, persze csak fejben, mert az már hogy nézne ki, ha itt elkezdeném veregetni a vállam? Hát elég hülyén.
- És ebből mit kéne megtanulnod? Segíthetek, ha gondolod. - Nahát, még a segítségemet is felajánlom. Milyen kedves vagyok... Ha anyuék ezt látnák, biztos büszkék lennének rám. És remélem, hogy elfogadja a segítségnyújtásom, de ha nem, akkor sincs baj, mert akkor elmegyek.