Tündérlány

-De?
Mi a gond lehet a virággal? Jó, jó egy szál van de nem hiszem, hogy ez akkora eget rengető probléma lenne, hogy ne tetszen a mindig vidám és jókedvű lánynak. A virágboltban ez volt a legszebb virág, ráadásul vörös mint a haja. De a rózsa szépsége eltörpül a lány csillogó, gyönyörű mosolygós arca mellett. Biztos vagyok benne, hogy Ő a kastély legszebb hölgye, és egy kis merészséggel megkockáztatom, hogy a világ legszebbje, legalábbis számomra.
-Igen kerestelek, de szerencsére már megtaláltalak, és örülök, hogy itt vagy. Nagyon szívesen adtam ezt a virágot, remélem tetszik.
Ekkor eszébe juttattam, hogy mit is mondott azon a délutánon, mikor ketten ültünk a cukrászdában és megettük az édességünk. Most újra elszégyelltem magam, az ott történtek miatt. Tényleg szerettem volna jó benyomást kelteni benne, de nagyon sajnálom, hogy nem úgy sikerült ahogy sikerülnie kellett volna.
-Ebben biztos vagyok, mindenki szereti az ajándékokat a szívük legmélyén.
Most az én szívem legmélyén nem holmi földi ajándék van, vagy anyagi jó, hanem egy elképesztően gyönyörű, varázslatos, vörös hajú boszorkány, aki előttem ül. Láttam Leonie arcán, azt hiszem a meglepődöttséget. Valószínűleg nem egy medálra számított, talán gyűrűt várt a kisasszony? Annyira elfogult nem vagyok, hogy megpecsételjem a sorsom egy házassággal, ráadásul ilyen fiatalon. Örülnék ha őt vihetném majd oltárhoz, de nem most. Mindenek előtt szeretném befejezni az iskolát, de nem fogok szomorkodni, ha hatodikoson olyan kapcsolatom lesz Leonieval és megkérem a kezét. Az sokkal romantikusabb helyen lesz, meg persze nem egy tanulószobában. Ott pláne nem.
-Már miért ne fogadhatnád el? Neked van szánva, szerintem szép és nálad jó helyen lesz.
Azt hiszem Leonie nagyon mélyen elgondolkozott, hogy nem fogadja el és ezt nem kéne hisz ez csak egy pici ajándék neki. Szeretném ha boldog lenne, s ha nem túl nagy kérés akkor velem. Ő mindenképp boldoggá tenne engem.
-Örülök, hogy sikerült meglepjelek.
Húzodott mosolyra a szám, akkor valószínűleg tetszik neki.
-Nincs névnapod? Tudom, ezt azért szeretném ha elfogadnád, mert ma itt vagyunk Bagolykőben, egymással szemben, gyönyörű téli nap van. Szerintem ezért megéri egy lánynak ajándékot adni. Vedd el ez csak egy csak úgy ajándék.
Megkérdeztem tőle, hogy eljönne-e velem a bálba. Nagyon reménykedtem, és vártam a válaszát izgatottan. Remélem, hogy nem veszi tolakodásnak, vagy ehhez hasonló.
-Elhívtak? Akkor így jártam. Legközelebb hamarabb kell megkérdezzelek.
Mosolyra húztam szám. Nem zavar, hogy mással megy, csak remélni tudom, hogy az a más valaki nem csap le rá. De ki lehet ez a más valaki? Majd a bálban úgy is kiderül. Nem csodálkozom, hogy már van akivel elmenjen, hiszen szerintem kilométeres sorban állnak utána a fiúk. Sajnos valószínűleg én a sor végén állok. Sajnos.
-Remélem jól fogod magad érezni. Örülnék, ha majd táncolnák egyet, persze csak ha te is és a kísérőd is beleegyezik, és tánc közben nem változtat békává, vagy ehhez hasonló.
Ezt komolyan gondoltam, nem tudom mit csinálhatok, ha egy féltékeny ötödikes fiúval megy akkor alaposan meggyűlne a bajom.
-Mit fogsz a vizsgák után csinálni? Itt maradsz az iskolában a szünetben?

Tündérlány

-De?
Mi a gond lehet a virággal? Jó, jó egy szál van de nem hiszem, hogy ez akkora eget rengető probléma lenne, hogy ne tetszen a mindig vidám és jókedvű lánynak. A virágboltban ez volt a legszebb virág, ráadásul vörös mint a haja. De a rózsa szépsége eltörpül a lány csillogó, gyönyörű mosolygós arca mellett. Biztos vagyok benne, hogy Ő a kastély legszebb hölgye, és egy kis merészséggel megkockáztatom, hogy a világ legszebbje, legalábbis számomra.
-Igen kerestelek, de szerencsére már megtaláltalak, és örülök, hogy itt vagy. Nagyon szívesen adtam ezt a virágot, remélem tetszik.
Ekkor eszébe juttattam, hogy mit is mondott azon a délutánon, mikor ketten ültünk a cukrászdában és megettük az édességünk. Most újra elszégyelltem magam, az ott történtek miatt. Tényleg szerettem volna jó benyomást kelteni benne, de nagyon sajnálom, hogy nem úgy sikerült ahogy sikerülnie kellett volna.
-Ebben biztos vagyok, mindenki szereti az ajándékokat a szívük legmélyén.
Most az én szívem legmélyén nem holmi földi ajándék van, vagy anyagi jó, hanem egy elképesztően gyönyörű, varázslatos, vörös hajú boszorkány, aki előttem ül. Láttam Leonie arcán, azt hiszem a meglepődöttséget. Valószínűleg nem egy medálra számított, talán gyűrűt várt a kisasszony? Annyira elfogult nem vagyok, hogy megpecsételjem a sorsom egy házassággal, ráadásul ilyen fiatalon. Örülnék ha őt vihetném majd oltárhoz, de nem most. Mindenek előtt szeretném befejezni az iskolát, de nem fogok szomorkodni, ha hatodikoson olyan kapcsolatom lesz Leonieval és megkérem a kezét. Az sokkal romantikusabb helyen lesz, meg persze nem egy tanulószobában. Ott pláne nem.
-Már miért ne fogadhatnád el? Neked van szánva, szerintem szép és nálad jó helyen lesz.
Azt hiszem Leonie nagyon mélyen elgondolkozott, hogy nem fogadja el és ezt nem kéne hisz ez csak egy pici ajándék neki. Szeretném ha boldog lenne, s ha nem túl nagy kérés akkor velem. Ő mindenképp boldoggá tenne engem.
-Örülök, hogy sikerült meglepjelek.
Húzodott mosolyra a szám, akkor valószínűleg tetszik neki.
-Nincs névnapod? Tudom, ezt azért szeretném ha elfogadnád, mert ma itt vagyunk Bagolykőben, egymással szemben, gyönyörű téli nap van. Szerintem ezért megéri egy lánynak ajándékot adni. Vedd el ez csak egy csak úgy ajándék.
Megkérdeztem tőle, hogy eljönne-e velem a bálba. Nagyon reménykedtem, és vártam a válaszát izgatottan. Remélem, hogy nem veszi tolakodásnak, vagy ehhez hasonló.
-Elhívtak? Akkor így jártam. Legközelebb hamarabb kell megkérdezzelek.
Mosolyra húztam szám. Nem zavar, hogy mással megy, csak remélni tudom, hogy az a más valaki nem csap le rá. De ki lehet ez a más valaki? Majd a bálban úgy is kiderül. Nem csodálkozom, hogy már van akivel elmenjen, hiszen szerintem kilométeres sorban állnak utána a fiúk. Sajnos valószínűleg én a sor végén állok. Sajnos.
-Remélem jól fogod magad érezni. Örülnék, ha majd táncolnák egyet, persze csak ha te is és a kísérőd is beleegyezik, és tánc közben nem változtat békává, vagy ehhez hasonló.
Ezt komolyan gondoltam, nem tudom mit csinálhatok, ha egy féltékeny ötödikes fiúval megy akkor alaposan meggyűlne a bajom.
-Mit fogsz a vizsgák után csinálni? Itt maradsz az iskolában a szünetben?

Zsolti fiú

-Ömmm. – Még mindig kétkedve néz az ékszerre. Most komolyan! Zsolti fiú nem viccel, ez egyszer biztos. De hogy a ménkűbe akarhat valaki valamit ennyire? Látszik, hogy ifjú hölgyünk sosem volt szerelmes, mert nem tudja értelmezni ezen érzelmeket. Legalábbis úgy biztosan nem, hogy felé irányulnak. Vannak még fura emberek, ezt bizonyítja az is, hogy pont ő lett a kiszemelt.
-Én ezt akkor sem fogadhatom el – Mert az olyan lenne, mintha ígéretet tenne a srácnak. Isten ments! Már attól is elnyomottnak érzi magát, ha megpróbálja elképzelni, milyen lenne egy kapcsolatban. Gyermeteg érzelmi szintjén képtelen máshogy látni a dolgot. Mintha Zsolti fiú megpróbálná betuszkolni egy karámba. Ez az ötlet pedig nagyon nem tetszik neki. Bár biztos jó dolga volna, ingyen kvártély, minden nap kapna friss szalmát maga alá, és szénát, hogy egyen…
-De azért tényleg nagyon aranyos Tőled – Vigyorodik el, miközben visszaszolgáltatja a dobozt. – De apukám mindig azt mondja, hogy ki kell érdemelni az ajándékokat. Tudom, hogy már a puszta létezésem is rászolgál, de hát mégsem jó ez így… - Próbálja elviccelni a szituációt, hogy kevésbé legyen kínos. Hogy a fiúkát ez hogyan érinti… nos, hölgyünk leginkább saját kusza gondolataival van elfoglalva.
-Őőő… igen. Hát akivel megyek… - Dehogy megy! Na jó, igazából először azt tervezte, hogy besompolyog egy adag kukoricával és egy kivágott tv formával, leül, és csak figyeli a párocskákat. Úgyis régen járt már a nagymamájánál, és hiányoznak neki a romantikus filmek, ez remek lehetőség lett volna. De így, hogy most el kezdett kamuzni. Hogyan állíthatna oda egyedül? Talán inkább el sem megy, és keres helyette valami más mókát. Esetleg lemegy a manókhoz, és elkezd nekik Valentin napi szívecskéket osztogatni, hogy ők is örüljenek.
-Az egy óriási medve. Mármint olyan ijesztő… meg nagy. – Ki más juthatna eszébe hirtelen, mint egyetlen tanítványa? Az ő fülébe úgysem fog eljutni ez az információ, hiszen meg sem értené. Ha mégis, akkor majd bocsánatot kér. Vagy elmenekül a hatalmas tenyere elől, mikor le akarja csapni.
-Én nem mernék neki semmi olyat mondani, ami felidegesítheti. Mert mondjuk itt egy légy… - Eljátssza, hogy lecsapja az említett rovart. – Na, ez a légy voltál Te.. vagy én. – Valójában jót mulat saját érthetetlen eszmefuttatásán. De lehet, hogy nem is kéne jobban belebonyolódnia a témába, így inkább gyorsan vált. Témát.
-Óóó, azon még nem is gondolkodtam! Olyan messze van még… de szeretnék hazamenni pár napra, mert nagyon hiányoznak már. És a bátyám megígérte, hogy elvisz valahová! Azt nem mondta meg, hova, de már alig várom! Ezzel húzza az idegeim már karácsony óta. – Tudni való, hogy Leonie hatalmas gyengéje a kíváncsiság. Ha valamit csak úgy meglebbentenek előtte, de nem árulják el a folytatást, az az őrületbe tudja kergetni.
-De végül is.. részben itt is maradnék, mert ezen a helyen mindig történik valami érdekes. Nem is tudom… - Egy pillanatra mérlegeli a lehetőségeket, majd megvonja a vállát.
-Te mész vagy maradsz? – Érdeklődik immár ismét nagyon derűs hangulatban.