Evelin
ruha és haj

Evelin
ruha és haj

Kicsit unatkoztam és sétálni indultam. Akkor támadt egy nagyon jó ötletem. Benézek a tanulószobába. Hátha van ott valaki akit ismerek is. Megfogtam pár könyvemet, és elindultam. Alig láttam valamit a nagy rakat könyvtől a kezemben. Sikeresen elértem a tanulószobáig. Megláttam az egyik ismerősömet Izabellát. Úgy nézett ki, mintha tanulna. De valami nem stimmelt. Lepakoltam a könyveket és leültem mellé.
- Szia. Köszöntem neki.
- Nem nézel ki valami jól. Történt valami?
Gondoltam magamban, hogy már megint sokat kérdezek. Ideje lenne befejezni. Ezért elhalgattam.

Evelin

Evelin végigmérte a lányt. Felállt és megkerülte az asztalt. A lány elé állt.
- Nem tudsz átverni. Tudom, hogy van valami bajod. Máskülönben nem lenne semmi bajod.
Evelin a zsebéből elővett egy papírzsepkendőt.
- Ez majd segít.
Megint megkerüli a padot és visszaül a lány mellé.
-De ha nem akarod, nem muszáj elmondanod.
Evelin is kinyitja az egyik könyvét és olvasni kezd.

Evelin

Evelin egy idő után megunta az olvasást, új elfoglaltságot talált. Azt figyelte hogy javul-e a mellette ülő kedve. Észrevett egy kis mosolyt az arcán. Evelin elégedett volt magával és ő is elmosolyodott. Nem bírta megállni és megszólalt.
- Ahogy látom már egy kicsivel jobban vagy. A papírzsepi sok mindenre jó. Ezt te is állíthatom. Akkor nem kérdezősködök tovább mi bajod.
De azt látom, hogy nincs hangulatod tanulni. Ugye igazam van?
Evelin rámosolyodott a lányra.

Evelin

Evelin gondolkozott hogy mi baja lehet a lánynak. Ötlete sem volt. Amikor éppen megint kérdezőskődött volna róla, megfordult az agyában hogy ezt nem kéne. Nem akarta a kérdéseivel kihúzni a gyufát. Tehát egy dolgot tehetett. Olvasott tovább. Ő sem bírt kontcentrálni a könyvre. Az járt a fejében hogy fell kellene vidítani Izabellát. Ilyen rossz állapotban meg nem látta. Először becsukta a könyvét és csak nézett ki a fejéből. Akkor éppen gondolkodott. Nem jutott az eszébe semmi jó ötlet. Utána megint úgy dönt, hogy megkérdezi.
- Ne segítsek valamiben? Látom rajtad hogy történt valami. Szivesen meghalgatom, az általában segíteni szokott.
Evelin ránéz Izabellára.
- De ha nem akarod nem muszáj. Nem szeretnék az agyadra menni a kérdéseimmel.
Evelin megint kinyit egy könyvet úgy dekorációba, hogy legyen előtte valami mert olvasni most épp nem szándékozik belőle. Kezdi árérezni a lány szomorúságát és rossz kedvét. Evelin is kezd elszontyolodni. Ránéz megint a lányra hátha mond valamit. Evelin olvasni kezd. Fél fülével a lányra figyel hátha az mond valamit. Ugrásra készen várja a lány szavait.

Isidor a napokban felfedezte a tanulószobát, ahol nevéhez illően kitűnően lehet tanulni, köszönhetően a megnyugtató, csendes környezetnek. Ezt a helyiséget még nem ismerte, amikor idejárt régebben, valószínűleg tehát ezt utána alakították ki, hogy ő elment. Persze az sem lehetetlen, hogy már akkor is megvolt, mikor ő idejárt, csak épp nem vette észre, egy év alatt közel sem tudta felfedezni teljes egészében a kastélyt. Most a többiektől hallott róla és miután kicsit kérdezősködött tőlük, hogy mégis hol s merre keresse, egész könnyen megtalálta. Próbálna tanulni Iza és Evelin párosához közel, de sehogy nem megy a fejébe a tanulnivaló több okból is. Egyrészt nagyon meleg van, nehéz ilyenkor tanulni, másrészt a mágiatörténetet sose szerette, márpedig ezt is valamikor be kell pótolnia. Harmadrészt rá se kellett néznie ahhoz Izára, hogy rájöhessen, valami bizony nyomja a lelkét szegény lánynak. Evelin próbálja vígasztalni, szóra bírni, láthatóan nem sok sikerrel, ezért neki új, picit gonoszkásabb ötlete van. Gyorsan előhúzza a pálcáját, és halkan elsuttog egy varázsigét. -Rictusempra! Ha sikerül a varázsige, Izának olyan érzése támad, mintha csiklandoznák. Ő ugyan nem láthatta a tettest, mivel háttal ül neki, de ha épp odafigyelt, van rá esély, hogy Evelinnek sikerült rajtakapnia. A pálcát azonban természetesen azonnal helyére teszi, miután sikerült a csíny, és megpróbál úgy tenni, mintha mi se történt volna.

Evelin miközben úgy resz mintha tanulna, fél szemmel figyeli Izabella reakcióit. Olyan érzése rámad mintha figyelné őket valaki. Ez az érzése nem szűnik meg. Hátrafordul és körülnéz. Nem vesz észre semmi különöset, csak egy fiút aki éppen tanul. Amikor meggyőzi magát hogy semki sem figyelte visszafordul. Olvas tovább. Az érzés nem akar szűnni. Halk suttogást hall. Hátrafordul és észreveszi hogy a fiú igyekszik a helyére pakolni a pálcáját. Evelin észreveszi hogy Izabella nevet.Evelin is elkezd nevetni, de nem a varázslat miatt. Hanem azért, mert Izabella is nevet. Evelin reménykedik hogy ezután jobb kedve lesz Izabellának. Legalább találkozott egy emberrel akinek van egy kis humora. Evelin csak egyre tud gondolni, Remélem Izabella is értékelni fogja. Ez nekem míért nem jutott az eszembe.

Evelin, később Isidor

Isidor figyeli Izát és Evelint, és azon töpreng, mivel lehetne Izát kibillenteni ebből a búskomor állapotából. Végül is eszébe jut egy csíny, ami sikeres, és bár Evelin észreveszi, hogy ő tette, nem reagál rá semmit csak Izával együtt nevet. Ami viszont ekkor következik, attól leblokkol és hirtelen nem is tudja, mit tegyen. Ő csak megcsikizni akarta picit Izát, de nem ennyire brutálisan... Iza a karjába harap, amiből vér jön és az asztalt markolja. Izának nem jut eszébe az ellenátok, Isidor pedig annyira le van blokkolva a műve láttán, hogy egy ideig neki sem. ~Isidor! Gondolkodj! Mi az ellenátok? Tuti, hogy van és tanultátok is!~ Végül feldereng az elméjében, mint egy fénykép a Sötét Varázslatok Kivédése tankönyvének egyik oldala, amin a Finite szerepel. A gond az, hogy ez másodikos tananyag és nem volt alkalma szakszerűen, órán gyakorolni... A Rictusempra valószínűleg azért sikerülhetett, mert akkor már itt volt, mikor gyakorolták. ~Gyerünk, Isidor, menni fog!~
-F... Finite! Mondja először halkabban, bátortalanul, de a lány kínjai ettől még nem szűnnek meg, legfeljebb csak enyhülnek. Végül erőt vesz magán, feláll, kihúzza magát, a lányra tartja a pálcáját és hangosan kiáltva kimondja az ellenátkot:
-FINITE!! Remélhetőleg sikerült annyira összeszednie magát Isidornak, hogy ezúttal ténylegesen használ is az ellenátok és végre elmúlnak Iza kínjai. Most már nem érdekli, hogy lebuktatja magát, felvállalja a tettét. Odarohan a lányhoz, és ijedt, aggódó hangon szólítja meg.
-Úristen... Iza! Ugye jól vagy? Bocsáss meg, én voltam. De... hidd el, nem ezt akartam. Nem is... nem is tudom, mi ütött belém. Lenéz a kezére, és látja, hogy az bár véres, de talán kibírható, nem lesz baja. -Szerencsére úgy látszik, komoly bajod nem történt. Szeretnél felmenni a gyengélkedőre? Hogy érzed magad? Kérdi bűnbánó arccal, lesütött szemmel és úgy várja, hogy a két lány rázúdítsa a dühét, abszolút jogosan.

Először csak nevettem jókedvűen, de amikor láttam hogy Izabella rosszabbul lett és a kezét harapja kínjában már el is ment a nevethetnékem. Azthiszem kicsit azéreztem Izabella kínját. Sietősen odamentem mellé és vigasztalni próbáltam. De egy szó sem jött ki a torkomon. Akkor gondolkodni kezdtem, hogyan segítsek Izabellán. Nem fogott az agyam. Mást nem tehettem ránéztem a fiúra és reménykedtem hogy tud valamit tenni. Megörültem amikor felállt és varázsolni kezdett. Hátha sikerül. Én felálltam és elszalattam némi kötszerért.
- Egy pillanat és ittvagyok.Hozok kötszert.
Ráparancsoltam a fiúra.
- Figyelj Izabellára. Ne veszítsd szem elől!
Utána sikeresen kirontottam a szobából kötszert keresve.

Evelin és Isidor

Isidor elszörnyülködve nézi műve eredményét. Egyszerű csínyt akart, kicsit megtréfálni háztársát, erre sikerült megkínoznia. Odarohan megnézni, hogy jól van-e, mikor feloldotta az átok alól, és várja, hogy lehordják a lányok a sárga földig, de ilyesmit nem kap. Evelin elrohan kötszert hozni.
-Nem mész sehova! Itt maradsz segíteni! Kiáltja utána szigorú hangon parancsolva. Alap esetben nem szokott parancsolgatni a társainak, de vészhelyzetben nem nagyon szokott törődni az illemmel, inkább a helyzetet próbálja megoldani. Evelin azonban kirohan, állítása szerint kötszerért. ~Mit gondol ez a bolond lány? Miért akarom Izát a gyengélkedőre vinni?~ Gondolja magában egy fejcsóválással, aztán Izát veszi szemügyre.
-Nem! Iza! Ébren maradsz! Nehogy elájulj nekem! Mondja kétségbeesve, mikor látja, hogy a lány elkezd mélyeket lélegezni, de aztán nekiesik az asztalnak és a földre csúszik. A tanulószobából sokan elfutnak, nyilván nem bírják a vért. ~A gyáva, alamuszi alakok. Menekülnek, mint patkány a süllyedő hajóról. Ahelyett, hogy a társukon segítenének. A többiek meg csak bámulnak.~ Lehajol Izához, ellenőrzi a pulzusát, a szájához teszi a fülét, hogy hallja a lélegzetét, majd miután meggyőződik arról, hogy csak az eszméletét vesztette el, megpróbálja felvenni a lányt a földről. Iza véres csuklóját a mellkasára helyezi, majd a saját bal kezét a háta mögé, a jobbat pedig a térde alá és úgy próbálja felemelni. Szerencsére nem túl nehéz a lány, simán elbírja egyedül is, de azért jobb lett volna, ha itt marad Evelin, mert így most egyedül kell átcipelnie az egész kastélyon, a keleti szárnyból a nyugati szárnyba. De nem sokat habozik, ha már felvette, kimegy vele a szobából és elindul a gyengélkedő felé.
~Ezért mit fogok kapni. Rögtön az első hetemen bajt csinálok. Nekem teljesen elmentek otthonról.~

Egy kicsit megilyedtem. Nem nagyon értettem anit a fiú mondott. Remélem Izabella jól van. Ha egy haja szála is görbül, ja ez már megtörtént. Én is hibás vagyok. Annyira salynálom szegényt. Ezt nem kellett volna. Egy kis csoki sokkal többet segíthetett volna. Én is és a fiú is hibásak vagyunk. Ő azért, mert varázsolt, én pedig azért, mert nem szóltam időben. Többet kellene tanulnom bűbájtanból. Hogy lehet, hogy az ellen bűbáj nem jutott az eszembe. Ezért még Izabella ki is tekeri a nyakamat. Rossz erre gondolni. Szerencsétlen. Bárcsak én lettem volna a helyében! Végülis most én is úgy érzem magam, mint ahogyan ő érezhette. Már tudom mennyire rossz. Miközben ezek a gondolatok jártak, ismétlődtek a fejemben, szereztem kötszert. Most végre volt megfelelő okom sietni, nem siettem hanem rohantam. Végig a folyosón. Ha lett volna azza tanár, egész biztos kitekerte volna a nyakam. Ilyet is ritkán látni. Tiszta szivemből útálok futni. Én tartom a suliban a negatív rekordot futásból. Most kifejezetten hamar odaértem, ez is egy hatalmas csoda. A fáradtságtól le kellett ülnöm. Még mielőtt leültem volna a fiúnak átnyújtottam a kötszert. Utána eldőltem és levedőért kapkodtam. Két dolog járt a fejemben. Az egyik és legfontosabb, hogy hogy van Izabella, a másik, hogy tiszta szívből gyűlölök futni. Megfordult a fejemben még egy dolog. Ki lesz az a szerencsétlen aki engem innen összekapar. Szinte már kapkodtam a levegőért. Utána már javült az állapotom. Jót tett az ülés a padlón. Összeszedtem magam és feláltam. Megkérdeztem a fiút.
- Izabella jobban van?
Tudtam, hogy Izabella lefogja szedni a fejemet a történtek után. Teljesen jogosan.

Isi, Evelin, és Miza


"Cause I remember every sunset / I remember every word you said / We were never gonna say goodbye / Singing la-da-da-da-da..." Énekeljünk! Nyár van, és süt a Nap, és borzasztóan meleg van. Boldogság mindenfele, meg világbéke, és bla-bla-bla... Jó kedvem van. Nem tudom miért, de nagyon jó kedvem van. Ez mostanában nagyon ritka dolog, mert az utóbbi néhány napban nem voltam ilyen boldog. A rendszeres edzések, a boltban a munkám, és prefektusság sok időmet elveszi, emellett még ott vannak az órák is, és Tender bácsinak is segítek, amikor csak tudok. És még aludni sem nagyon tudok, semmi sem használ a jól bevált módszerek közül, hogy ismét rendesen tudjam álomra hajtani a fejem. Talán fel kéne keresnem Uff bácsit. Ő biztos tud valami hatásos szert adni.
Viszont most kivételesen jól érzem magam, vígan dúdolok egy dalt, aminek a címe, de még az előadója sem jut az eszembe. Nem tudom hol hallottam, de szinte egész nap ez jár a fejemben, és ezt dúdolgatom. Csak ezt a kis részletét, a refrént tudom, meg néha még 1-2 sor beugrik, de ennyi...
Most épp a folyosókat rovom, rosszalkodókra vadászva, a két szőrgombóc társaságában. Mogyoró, a mókus szokás szerint előttem szaladgál, ugrándozik, és szaglászik. Komolyan, néha úgy viselkedik, mint egy kutya. Csak kicsit személyiségzavaros szegénykém. De nem baj, én így szeretem. A puffskein meg nagyon lusta egy állat, és még éhenkórász is. Állandóan zabálni akar. De én nem hagyom neki, már fogyókúrára is kényszerítettem. De attól függetlenül itt fogom a kezemben, mert amúgy nem hajlandó velem jönni. Na mindegy, legalább így tudom simogatni, miközben halkan éneklem ezt az ismeretlen dalt.
A keleti szárny második emeletének folyosóin sétálok, mikor egy lány elszalad mellettem. Nem látom ki az, elég gyorsan történik az egész ahhoz, hogy lássam ki az, aki majdnem fellökött. Ehh... jól van, akkor menjünk tovább... Max három perc telhet el, mikor néhány diákot látok elhaladni, egész gyorsan onnan, amerre az a lány szaladt, nem éppen szivderítő arckifejezéssel, ami azt suggalja, nincs minden rendben arrafelé.
- Hé, várjatok egy picit! Történt arrafelé valami? - kérdezem attól a csapat diáktól, érdeklődő hangnemben.
- I-igen... Egy lány vérzik, és... És elájult... A tanulószobában - hallatszik a válasz egy Navinés gólya szájából.
- Kösz... - Ezzel ott is hagyom őket, Mogyorót is felveszem, majd kicsit sietősre véve a lépteim a Tanulószoba felé veszem az irányt. Szerencsére nincs messze, így hamar odaérek, és mikor benyitok az ajtón, szinte tátva marad a szám.
- Mi a...?!? Isidor!! Mégis mi folyik itt? Halljam! - Vonom kérdőre a levitás srácot - akit a kviddicsedzésekről ismerek -, ki az eszméletlen Izát fogja a kezében, majd tekintetem a földön ülő lányra téved. Ő is levitás, láttam már a kLevitás KH-ban, de személyesen még nem beszéltem vele.
Minden örömöm szertefoszlik, helyét a düh, és egy csipetnyi kétségbeesés veszi át. Nem tudom mi folyik itt, de kiderítem, és ha kell, nem szívesen, megbüntetem ennek az egésznek az okozóját.

Isidor mikor kijön a tanulószobából, nem soká szembefut Evelinnel, aki egy csomag kötszert hoz magával. Át is adja a srácnak és Izabella hogyléte felől kérdezősködik, miközben kifújja magát a nagy futkosás után. Isidor viszont csak elhúzza a száját.
-Elvesztette az eszméletét, szóval azzal sajna hiába fáradtál. Egyrészt nem is tudok vele mit kezdeni, nem értek az elsősegélyhez, másrészt különben sem érünk most sokat vele, annál nagyobb baj van. Mondtam, hogy ne menj sehova. Inkább fogd meg a lábát és vigyük a gyengélkedőre, de nagyon gyorsan, mielőtt... ~mielőtt meglát minket valaki.~ Fejezi be magában a mondatot, de már későn, hisz Keikot látja meg közeledni feléjük. Máskor örül a lánynak, jó fejnek tartja meg minden, volt alkalma megismerni pl a kviddicsedzések közben. Azonban a lány egyben prefektus is, és ez most számára nem túl sok jót jelent. ~Hogy ennek is most kell erre járnia... Gondolja dühösen és lesüti a szemét.
-Szia, Keiko. Gyere velünk a gyengélkedőre, útközben mindent elmesélek. Mondja egy nagy levegő után. Haladniuk kell, egyrészt Iza miatt is, hisz valószínűleg egyikük sem tudja, mit kell ilyenkor tenni, másrészt ő sem bírja a végtelenségig tartogatni a lányt. Megindul a gyengélkedő felé, remélhetőleg Evelin segítségével és úgy magyaráz Keikonak.
-Én voltam. Volt egy hülye ötletem... Kezdi makogva, hisz eddig még soha nem tett rossz fát tűzre, nem tudja, mire számíthat ilyenkor. Talán pontot nem fog levonni tőle Keiko, elvileg a prefektusok azt nem tehetik meg, de más egyéb "jó mókát" még kitalálhat. Végül egy újabb nagy levegő után nekikezd a magyarázatnak.
-Úgy volt, hogy Iza teljesen le volt lombozva, már-már depressziós volt. Én mögötte ültem egy ideig a szobában, Evelin próbálta vígasztalgatni. Láttam, hogy nem sok sikert ér el, bármit mondott neki, még csak válaszolni sem akart, nem lehetett vele mit kezdeni. Ekkor jött az a hülye ötletem, hogy megcsikizem egy átokkal. A Rictusemprát használtam. De... esküszöm, nem gondoltam, hogy ez lesz belőle, én nem ezt akartam! Az átok valószínűleg túl erősre sikerült, olyan volt, mintha kínoznám. Nem is értem, hogy sikerült ilyen erősre, hisz még csak most tanultuk nem régen. A kezébe harapott, a másikkal fogta az asztalt. Kétszer kellett megpróbálnom a Finitét, mire sikerült megállítanom az egészet. Odamentem hozzá megkérdezni, hogy jól van-e, de nem válaszolt semmit csak összeesett és elájult. Evelin elrohant kötszerért, én kihoztam a teremből és... és ennyi volt. Természetesen vállalom a felelősséget azért, amit csináltam. Meséli és a végén a lány szemébe néz. Abban csak őszinteséget láthat, semmi nyoma benne hazugságnak. Épp eleget követett már el mára, nem akar még egy prefektust is átverni, aki ráadásul közel is áll hozzá, már-már barátja.

Olyan gyorsan történik minden. Azt sem tudom, hogy hol járok. Annyi gondolat kavarog a fejemben. Ritkán szoktam futni, de enyit soha. Figyelhettem volna a fiúra is, hogy mit mond. Akkor lehet, hogy ezt az egészet megúsztam volna. Ezek a gondolatok nem is olyan fontosak. Izabella állapota a fontos. Nem gondoltam volna, hogy egy átok ennyire balul ütne ki. Ezt az átkot bizonyára egy életre megtanultam. Használni pedig szerintem nem fogom. Maximun önvédelemre. Arra alkalmas. Szegény Izabella. Nem tudom elképzelni, hogy elájult. Fogalmam sincs, hogy mitől. Én még életemben nem ájultam el. Miket beszélek össze-vissza, ez hogy jön ide. Itt csak Izabella számít per-pillanat. No, meg a fiú, nem csak ő a hibás, az első megérzésemnél figyelmeztethettem volna Izabellát, hogy valami készül. Vagy figyelhettem volna a fiút amikor varázsolni akart, hogy ne tegye. Míért nem tettem semmit? Én is ugyan úgy hibás vagyok. Bár varázsolni nem állt volna szándékomban semmiféleképpen. Eleve sem szoktam varázsolgatni csak ha nagyon muszáj. Az is elég ritka. Miközben én a padlón haldokoltam, bejött egy másik lány. Pont jókor, vagy nem. Fogalmam simcs, hogy kinek mi a jó. Izabellának ez biztos jót jelent. Csak ez számít. Az, hogy az én nyakamat kitekerje az nem érdekel. Végülis ezt a feladatot jobban örülnék ha Izabella látná el. Minden joga meg is lenne hozzá. Hogy keveredhettem ilyen helyzetbe. Na, mindegy. Ha már megtörtént nem lehet visszacsinálni. Ez van, és kész. A lány kérdezősködött, hogy mi is történt. Az nem olyan fontos. Felálltam és elindultunk a gyengélkedő felé. Segítettem a fiúnak vinni Izabellát. Szóhoz sem tudtam jutni. Inkább lettem volna Izabella helyében. Az is jobb lett volna. Nemtudom, hogy melyikünk van rosszabb állapotban. Remélem minél hamarabb oda fogunk érni. Ennél már csak rosszab lesz. Most egy darabig nem leszek beszédes kedvemben mindenki legnagyobb örömére.

Isi, Eve, Miza


A jó kedvem hamar elröpppen, amint meglátom a Levitásokat, helyét az idegesség, és egy csipetnyi düh veszi át. Mégis hogy? És miért? Nem ilyennek ismerem őket, de a tettes biztos nem ússza meg büntetés nélkül. Mogyoró kíváncsian megy oda a földön ülő lányhoz, hogy megnézze mi baja, én viszont nem vele foglalkozom, inkább Izával. A Puffskeint leteszem a földre, aki azonnal követi kis barátját a másik lányhoz. Azonnal kikérdezem Isidort, arról, hogy mi történt, de ahelyett, hogy válaszolna, elkezd parancsolgatni. Na álljon meg a menet, nekem ő ne parancsolgasson! - Hű... ennyire megváltoztam volna? régen ilyet sose gondoltam volna, most meg... Bár az is igaz, hogy régen nem eszem ágában sem állt volna, hogy prefektus legyek. De változnak az idők, és változom én is.
- Várj! Előbb kötözzük be a sebét! Hol a kötszer? - Láttam, hogy Evelin hozott kötszert, ezért is kérdeztem meg, s amint megkapom, gyorsan be is kötözöm Iza csuklóját. Most jól jön az a néhány dolog, amit anyutól eltanultam, szerencse, hogy ő orvos, és nem valami egészen más... Például ügyvéd. Egy ügyvéd mami is jó lenne, de jelen pillanatban az orvos maminak jobban örülök, így legalább el tudom látni a lány sebét, viszonylag gyorsan.
Míg én ezzel vacakolok, hallgatom Isidor meséjét a történtekről. Isteneeeem! Miért kell ezt? Jesszus... Csak ennyi hozzáfűzni valóm van gondolatban, mert a többi nyomdafestéket nem tűrő szavakat tartalmaz.
- Oh... Shimatta! Jesszus... Tudod, Iza Hajlamos arra, hogy kiüsse magát - most épp az évnyitóra gondolok, ott is szépen kiütötte magát. Gondolom a sok ember, és a stressz. Viszont itt most nem volt sok ember. De akkor mitől stresszelt be? - Na, most már vehetjük a gyengélkedőbe - mondom, mikor végzek a seb bekötözésével. - Ugye tudod, hogy ezt nem úszod meg büntetés nélkül? - nézek a srácra felvont szemöldökkel. Látom rajta, hogy megbánta, amit tett, de ez nem mentség.
Mikor odaérünk a gyengélkedőre, átadjuk Uff bácsinak Izát, majd Isi felé fordulok.
- A büntetésed részleteit majd bagolyban megkapod. Viszlát! - ezzel én ki is megyek a gyengélkedőből. A két szőrcsomót a kezembe veszem, és velük együtt megyek vissza a Levita toronyba. Nem gondoltam volna, hogy én valaha képes leszek ilyenre. Úgy látszik, még én sem ismerem magam eléggé.