April Lyla Dicklin

Tudom, tudom, legalább vasárnap nem kéne tanulnom, de kivételesen tényleg érdekelnek a koboldháborúk mágiatöriből, és gondoltam szétnézek, hátha találok itt valami témába vágót. Persze mehettem volna a könyvtárba is, Tilda biztos nem haragudott volna, sőt! De ma valahogy egy kis csendre vágytam. Hétvége lévén a szobámban hagytam a talárom, és csak a világos kék ingem árulkodik róla, hogy melyik ház tagja vagyok. A fekete farmerem nem túl szorosan simul a lábaimra a tornacipőmön pedig megjelent az első lyuk, de szerintem senki nem fogja a talpát bámulni és kicsi az esély rá, hogy idebent vízbe lépjek.
A Tanulószobában tehát nyugodtan nézelődöm, és több könyvet is a kezembe veszek, ami érdekesnek látszik, vagy amiről úgy gondolom, hogy a témához kapcsolódik. Miután összegyűjtök annyit, amennyit egy hét alatt sem olvasok ki, letelepszem az egyik babzsákhoz - imádom az ilyeneket - és amint kényelmesen elnyúlok benne, kezembe veszem az első könyvet. Gyorsan átfutom a tartalomjegyzéket és a megfelelő oldalra lapozok.
Olvasás közben, néha, körbe pislantok, annyira mégsem izgalmas ez a könyv, és nem is igazán arról szól, amiről szeretném. Le is teszem a másik oldalra, és egy újabb könyvet veszek el, de közben rájövök, hogy jobb lenne, ha a mellettem lévő könyvoszlopot is kettőbe szedném, így még egy kicsit rendezkedem. Annyira belemerülök, hogy azzal kezdek foglalkozni, hogy nagyság és vastagság alapján tegyem sorban egymásra a könyveket, és észre sem veszem, mennyire elmegy közben az idő. Ráadásul olyan szépen szétpakolok, hogy tulajdonképpen úgy hathat, mintha erődítményt építenék magam köré.

April Lyla Dicklin

Tudom, tudom, legalább vasárnap nem kéne tanulnom, de kivételesen tényleg érdekelnek a koboldháborúk mágiatöriből, és gondoltam szétnézek, hátha találok itt valami témába vágót. Persze mehettem volna a könyvtárba is, Tilda biztos nem haragudott volna, sőt! De ma valahogy egy kis csendre vágytam. Hétvége lévén a szobámban hagytam a talárom, és csak a világos kék ingem árulkodik róla, hogy melyik ház tagja vagyok. A fekete farmerem nem túl szorosan simul a lábaimra a tornacipőmön pedig megjelent az első lyuk, de szerintem senki nem fogja a talpát bámulni és kicsi az esély rá, hogy idebent vízbe lépjek.
A Tanulószobában tehát nyugodtan nézelődöm, és több könyvet is a kezembe veszek, ami érdekesnek látszik, vagy amiről úgy gondolom, hogy a témához kapcsolódik. Miután összegyűjtök annyit, amennyit egy hét alatt sem olvasok ki, letelepszem az egyik babzsákhoz - imádom az ilyeneket - és amint kényelmesen elnyúlok benne, kezembe veszem az első könyvet. Gyorsan átfutom a tartalomjegyzéket és a megfelelő oldalra lapozok.
Olvasás közben, néha, körbe pislantok, annyira mégsem izgalmas ez a könyv, és nem is igazán arról szól, amiről szeretném. Le is teszem a másik oldalra, és egy újabb könyvet veszek el, de közben rájövök, hogy jobb lenne, ha a mellettem lévő könyvoszlopot is kettőbe szedném, így még egy kicsit rendezkedem. Annyira belemerülök, hogy azzal kezdek foglalkozni, hogy nagyság és vastagság alapján tegyem sorban egymásra a könyveket, és észre sem veszem, mennyire elmegy közben az idő. Ráadásul olyan szépen szétpakolok, hogy tulajdonképpen úgy hathat, mintha erődítményt építenék magam köré.

Tanulni volt kedvem. Éppen a könyvtárba igyekeztem. De megláttam egy fiút. Aki egy könyv kupac közepén ült gondoltam tanulok vele. Köszöntem neki de őnem hallott meg mertbele merült a könyvbe ezért megköszörültem a torkom.
-Szia, mit tanulsz?

Annyira belejövök a rendezgetésbe abszolút nem tűnik fel, hogy már nem is vagyok egyedül. Össze is rezzenek, amikor megköszörüli a torkát valaki tőlem nem messze. A hang irányába fordulok, és eddigre már meg is szólal. Egy lány az, akit még korábban nem láttam. Nálam fiatalabbnak látszik, de ez egyáltalán nem zavar, sőt, kifejezetten megnyugtat, hogy nincs semmiféle veszély. Persze egész biztos, hogy nem is volt, csak a koboldháborúk olvasása miatt, egy pillanatig azt hittem esetleg egy kobold támad majd meg. Elmosolyodom a gondolatra, és úgy válaszolok az ismeretlen lánynak.
- Szia! Nem egészen tanulok, csak olvasok a Kobold háborúkról. Mágiatörténelmen beszélgettünk róla és érdekelt...
Gondolom ez elég kielégítő válasz, de persze nem lenne illendő, hogy én itt ülök, ő meg áll, és még a nevét sem tudom, így felállok, és előre nyújtom a kezem, hogy ha bemutatkozzam.
- Bálint. Te tanulni jöttél? Megtaláltad már, ami kell, vagy szeretnéd, hogy segítsek?
Érdeklődöm kedvesen, mert én miközben válogattam a koboldos könyveimet egész jól felmértem, mi-hol van, szóval biztos tudok neki segíteni, feltéve, hogy szüksége van rá. Ha nem, az sem baj, akkor miután kezet rázunk szépen visszaülök a babzsákomba.

-April vagyok és nem igazán ismerek még itt senkit, és bevallom, egy kicsit eltévedtem. Segítenél? - Szemeimet segélykérően szegeztem a nálam jóval magasabb fiúra, és próbáltam ártatlanul aranyosnak tűnni, hogy biztos megessen rajtam a szíve. Fogalmam sem volt, hogy hogy keveredek vissza a körletembe, mert jó, idáig még elkeveredtem, de vissza? Talán majd ő tud útbaigazítást adni, vagy ha nem, hát van egy-két ötletem, hogyan vegyem rá az együttműködésre.

Rámosolygok, ahogy a nevét mondja, aztán rögtön el is tűnik a mosoly az arcomról, mert hát komoly dologról van itt szó, főleg ha eltévedt.
- Persze. Mit kerestél? Hová tartasz? - érdeklődöm, mert ugye ez mindennek az alapja. Bár a könyveimet nem szívesen hagyom hátra, főleg most, hogy ilyen szépen összeszedtem és szétválogattam mindent, de azért bízom benne, hogy elég lesz néhány útbaigazító szó is, és nem kell kísérgetnem balra-jobbra. Egyébként is, nem vagyok én sem annyira ismerős a kastélyban, lehet nem is tudok neki segíteni. Viszont nem szeretném rögtön lelombozni, ezért ezt nem említem, majd legfeljebb csak ha olyat helyet mond, amiről még életemben nem hallottam. De azért az nem túl valószínű. Ennyire már nem vagyok új... Csak nem jártam még mindenhol.
- És honnan jöttél? Mármint, mielőtt eltévedtél?
Érdeklődöm tovább, sokszor az is segít, hogy megtaláljuk a helyes utat, ha visszagondolunk az eddigiekre. Nekem legalábbis be szokott válni ez a módszer, hogy Aprilnek mennyire segít majd, azt nem tudhatom, perceken belül kiderül.

Iszonyatosan izgultam hogy mit fog erre válaszolni de nem is izgatott mert a hangja olyan megnyugtató volt. -A rétről jöttem. Az elején a taláromat szorongattam de miutàn megszólalt biztonságdan éreztem magam. Miután megkérdeztem rájöttem hogy nem is akarok igazán tovább menni. Bunkónak éreztem magsm hogy nem fogtam vele kezet ezért oda nyújtottam a kezem és bocsànatot kértem. -Bocsi hogy nem fogtam veled kezet. De ezt most bepótolnám. Nyújtottam a kezem és vártam hogy erre mit lép.

Bólintok a rétről jött, de hogy hová tartana, az még mindig nem világos, és nem is igazán derül ki. Figyelem, ahogy a talárját szorongatja, és nagyon igyekszem megnyugtatóan nézni. Gyorsan levonom magamban az alap következtetéseket. Nagyon új még, és nagyon egyedül érzi magát. Szegényke.
Aztán hirtelen kicsit felbátorodik, és most ő nyújtja előre a kezét. Először meglepődöm, aztán ahogy beszélni kezd, minden világos lesz. Mosolyra húzom a számat és megfogom a kezét, de nem megrázom, hanem lehajolok és csókot adok rá, mint a régi időkben.
- Szóra sem érdemes! - mondom miközben felegyenesedem és elengedem a kezét - Semmi baj! Az első napjain mindenki ideges, és nem igazán tudja hogy viselkedjen - mondom végül, aztán még kérdőn pislogok rá, mert tényleg nem mondta, hova szeretne menni, így kénytelen vagyok újra rákérdezni.
- Szóval... Merre szeretnél menni? Vagy még ácsorognál? - próbálom elviccelni, hátha oldottabb lesz tőle a hangulat, bár nem vagyok biztos benne, hogy ez valóban vicces. De legalább megpróbáltam...

- A Társalgóba szeretnék eljutni... - Mondta és kíváncsian nézett a fiúra, hátha a kis szünet hatására amaz felajánlja a segítségét. Miközben a válaszra várt, tekert egyet oldalt lógó hajtincsén, majd egyenruháját kezdte piszkálni.
- Már várnak ott. Találkozunk egy ismerősömmel. - Abbahagyta a talárja húzogatását, leült a fiú mellé és elkezdte stócokba rakni a könyveket a földön. Közben vetett egy oldalpillantást Bálintra, hátha végre felajánlja, hogy elkíséri őt a Társalgóig.
- Igazából... Fogalmam sincs, merre induljak. Esetleg elkísérnél? - Bökte ki végre nagy nehezen az igazat, miután elpakolta az összes könyvet, ami keze ügyébe akadt.

- Áh! Értem! A Társalgóba! Nem gond - felelem könnyedén és azon gondolkozom mi lenne a legegyszerűbb útvonal. Magamban végig veszem a lehetőségeket, de egyik sem olyan egyszerű, hogy egy kis gólya - márpedig ő annak látszik - könnyedén odataláljon. Miközben gondolkozom, leül mellém, egy pillanatra meg is lepődöm. Némán figyelem, ahogy a könyveket kezdi pakolni és meg is feledkezem róla, hogy mit is kérdezett. Elvégre láthatóan már nem olyan sürgős neki. Csak amikor rám néz, majd végre megszólal kapcsolok.
Megrázom a fejem, pislogok kettőt, aztán válaszolok:
- Oh, persze! Ne haragudj! - felállok, ezzel is jelezve, hogy részemről rendben a dolog elkísérem. Ha szükséges, őt is felsegítem.
A könyveket hagyom, nem hiszem, hogy bárkit zavarna, egyébként is visszajövök, ha elkísértem Aprilt. Elvégre, neki ott már lesz társasága, én meg visszajöhetek tanulni.
- Mikorra volt megbeszélve a találkozód? Nagyon késésben vagy? - érdeklődöm kedvesen, miközben kiterelem a tanulószobából a folyosóra. A válasza után pedig eldöntöm merre is induljunk el.