A tanulószobába lépve hirtelen tompa csend vesz körbe, mintha egy láthatatlan buborékba léptél volna bele, amely kizárja a felesleges zajt. Az első néhány pillanat után azonban a füledet szorító némaság kellemessé válik, hiszen a leghatékonyabban így lehet jegyzetelni és memorizálni a tananyagot.
A halványkékre festett falak mentén végig szellős könyvespolcok vannak rögzítve szemmagasságban. Találsz itt minden jót. Balra az egyik polcon egy termetes pennatartóban különböző méretű pennák a feledékenyeknek, kicsivel arrébb pergamentekercsek a kapkodóknak, valamint fekete, kék és piros tinta azoknak, akik 'épp most fogytak ki' minden tintaféléből. A tágas ablak párkánya elég széles ahhoz, hogy pihenésképpen el lehessen ücsörögni két komolyabb feladat között. Az ablak előtt kényelmes zöld fotelok és barna babzsákok vannak, nem sokkal arrébb - kicsit közelebb az ajtó melletti könyvespolcokhoz -, pedig kényelmes székek egy szép, de puritán díszítésű asztal körül mindazoknak, akik nem szeretnek összekucorodva írni.
A hely szelleme nagyon hívogató. Nincs olyan nagy nyüzsgés, mint a könyvtár egyes részlegeiben, sem a klubhelyiségekben.

Egy férfi nem sír. Apukám mindig ezt mondta. Sokra megyek vele, ha bukásra állok bájitaltanból. De most mit csináljak? Menjek egy csokor virággal Felagund professzorhoz és kérjem meg, hogy kivételesen tartson nekem különórát, mert már nincs olyan talárom, amin ne lenne égésnyom? Szerintem csak komplett hülyét csinálnék magamból, és elterjedne a pletyka, hogy mit tettem. Tény, hogy nem vagyok normális, de azért vannak korlátok.
Mondjuk ez a virágos nem is rossz megoldás. Miközben ezen agyalok, és egész véletlenül a velem szembe ülő lányt nézem, aki persze szorgalmasan tanul – chö, levitások, semmi móka csak a betűk – észre se veszem, hogy virágokat rajzolok a bájitaltan könyvem szélére. Talán tényleg ez lenne a megoldás? Viszek neki egy csokor virágot? Vagy a néninek, aki a felesége? Vagy Opheliának? Áh, akkor csak az lenne, hogy Milan megver. Azt meg nem nagyon szeretném, mert egész rendesnek ismertem meg. Vajon hány emberrel kell kezet fognom, ahhoz, hogy a tanár úr lepillantson rám, szegény szerencsétlen halandóra? Ötletem sincs.
Miközben a bájitaltankönyvem kezd trendi tinicsajossá válni, és észreveszem, hogy ezzel arányosan a tintám semmivé foszlik, azonban a beadandómhoz még szükségem lenne egy kisebb adagra. Az asztal vége felé fordulok, ahol fiatalabbik nővérem, Ayva ül, és megpróbálom némi torokköszörüléssel és pisszegéssel felhívni magamra a figyelmet. Ő nem hall meg, csak a mellettem ülő, aki finoman oldalba bök, jelezve, hogy egy tanulószobába nem pisszegünk és nem krákogunk, és jobb lenne, ha befognám, vagy arrébb mennék. Milyen uncsik ezek a diákok.
Tőle meg aztán fix, hogy nem kérek kölcsön. Helyette inkább a szembe ülő helyes lány felé fordulok, valami bé betűs a neve, ez fix, meg az is, hogy nem Barbara. Nem illene hozzá ez a név, valami aranyosabb. Boglárka! Ez az! A szép szemű Bogica. Felveszem legellenállhatatlanabb mosolyom, kicsit felhúzom a szemöldököm, csak olyan szexy fiúsan, és féloldalas sármmosollyal szólítom meg, halkan, szinte már bizalmasan.
- Bogica, adnál nekem egy üveg tintát?
Sok ember között igen bátor vagyok, ha csak ketten lennénk, akkor inkább bukjak meg, de én ezt nem csinálom eset lépne elő. Valahogy nem megy a kommunikáció, ha kettesben vagyok egy lánnyal. Kivétel persze az Eridonos bagázs, hiszen velük élek, mind egy nagy család tagjai vagyunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=220125#post220125][b]Podmaniczky Ádám - 2013.12.27. 21:10[/b][/url]

Egy férfi nem sír. Apukám mindig ezt mondta. Sokra megyek vele, ha bukásra állok bájitaltanból. De most mit csináljak? Menjek egy csokor virággal Felagund professzorhoz és kérjem meg, hogy kivételesen tartson nekem különórát, mert már nincs olyan talárom, amin ne lenne égésnyom? Szerintem csak komplett hülyét csinálnék magamból, és elterjedne a pletyka, hogy mit tettem. Tény, hogy nem vagyok normális, de azért vannak korlátok.
Mondjuk ez a virágos nem is rossz megoldás. Miközben ezen agyalok, és egész véletlenül a velem szembe ülő lányt nézem, aki persze szorgalmasan tanul – chö, levitások, semmi móka csak a betűk – észre se veszem, hogy virágokat rajzolok a bájitaltan könyvem szélére. Talán tényleg ez lenne a megoldás? Viszek neki egy csokor virágot? Vagy a néninek, aki a felesége? Vagy Opheliának? Áh, akkor csak az lenne, hogy Milan megver. Azt meg nem nagyon szeretném, mert egész rendesnek ismertem meg. Vajon hány emberrel kell kezet fognom, ahhoz, hogy a tanár úr lepillantson rám, szegény szerencsétlen halandóra? Ötletem sincs.
Miközben a bájitaltankönyvem kezd trendi tinicsajossá válni, és észreveszem, hogy ezzel arányosan a tintám semmivé foszlik, azonban a beadandómhoz még szükségem lenne egy kisebb adagra. Az asztal vége felé fordulok, ahol fiatalabbik nővérem, Ayva ül, és megpróbálom némi torokköszörüléssel és pisszegéssel felhívni magamra a figyelmet. Ő nem hall meg, csak a mellettem ülő, aki finoman oldalba bök, jelezve, hogy egy tanulószobába nem pisszegünk és nem krákogunk, és jobb lenne, ha befognám, vagy arrébb mennék. Milyen uncsik ezek a diákok.
Tőle meg aztán fix, hogy nem kérek kölcsön. Helyette inkább a szembe ülő helyes lány felé fordulok, valami bé betűs a neve, ez fix, meg az is, hogy nem Barbara. Nem illene hozzá ez a név, valami aranyosabb. Boglárka! Ez az! A szép szemű Bogica. Felveszem legellenállhatatlanabb mosolyom, kicsit felhúzom a szemöldököm, csak olyan szexy fiúsan, és féloldalas sármmosollyal szólítom meg, halkan, szinte már bizalmasan.
- Bogica, adnál nekem egy üveg tintát?
Sok ember között igen bátor vagyok, ha csak ketten lennénk, akkor inkább bukjak meg, de én ezt nem csinálom eset lépne elő. Valahogy nem megy a kommunikáció, ha kettesben vagyok egy lánnyal. Kivétel persze az Eridonos bagázs, hiszen velük élek, mind egy nagy család tagjai vagyunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=228651#post228651][b]Fehér Boglárka - 2014.01.20. 17:51[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=229898#post229898][b]Podmaniczky Ádám - 2014.01.25. 21:16[/b][/url]

Bogica


A kis baki, hogy tudtam a lány nevét, fel se tűnik nekem. Különben is, mi olyan furcsa van abban, hogy egy több, mint ötszáz főt elbíró, nem kis méretekkel rendelkező kastélyban egy harmadéves eridonos ismeri egy elsős levitás nevét? Semmi! Totál normális…ugye? Nem, nem az, nagyon nem, de ha ezen fennakad, úgyis kimagyarázom.
~ Tudod, az a nagyon hangos, kicsit affektáló barátnőd, igen, az, amelyik olyan hihetetlenül hangos, na ő szokta kimondani a neved, és mivel mindig ilyenkor szoktál megszólalni, akkor rájöttem, hogy te vagy te, mármint, hogy ez a neved, és megmaradt. Olyan könnyű, majdnem olyan, mint a bogár, csak mégsem.~
Aham, totál korrekt…biztos hiteles is. Végül is, mindenkinek, még nekem is van olyan nagyhangú barátnőm, akit pont a lazasága miatt imád a környezete. Az eridonosok világuralomra törnek a hangjukkal, mert megérdemlik.
- Azért még nem kell ilyen csúnyán nézni, csak tintát kértem, nem randit.
Sértődötten húzom fel az orrom, jelezve, hogy totálisan meg vagyok bántva. Hogy is lehetne másképp, hiszen ha már erre így reagált, akkor esélyem sincs arra, hogy rendes randira is elhívjam. Persze nem most, majd valamikor öt év múlva tervezem, amikor már szőrös lesz a mellkasom, elvégre ez teszi a férfit férfivá. Előtte nem nagyon hiszem, hogy komolyan venne, mert ő olyan komoly lány, aki nagyon más, mint én. Persze az ellentétek vonzzák egymást, csak nem tudom, hogy erről neki is szóltak-e már. Nem hiszem, mert ha igen, akkor már biztos nyitott volna felém, hiszen ezt az egyetlen tényt leszámítva, tökéletes vagyok.
Magabiztosságom eredményeképpen páváskodva húzom ki magam, amit igyekezek nyújtózásnak álcázni, de mint olyan sok minden, ez sem megy ma gördülékenyen, mivel meglököm a mellettem ülő navinés lányt. Persze nem erőszakosan, nem lesz semmi baja, csak néhány tintafolttal lesz gazdagabb az asztal – még csak nem is a dolgozata - . A csúnya pillantásra már nem is reagálok, meg sem lepődök rajta.
- Köszönöm szépen.
Most kicsit műmájernek, vagy hogy is mondjam, érzem magam, amiért így meg mertem szólítani, és még csak el se vörösödtem. Nagyon nagyon nagy király vagyok. Ide nekem egy Oscart, de gyorsan. Komolyan, ilyen Brad Pittek simán elbújhatnak mögöttem. Alig várom már, hogy felnőjek.  Ösztönösen tudom, hogy szép leszek és vonzó, így szinte a markomba érzem a sikert.
A siker, mármint a mostani, csak addig tart, amíg egyszer észre nem veszem, hogy felpillant rám. Itt elönt a forróság, és érzem, ahogy szinte lángol az arcom. El szeretnék menekülni, az asztal alá bújni és kiugrani az ablakon. Persze egyszerre, ha lehet. Ez nagyon, de nagyon gázos. Nem vagyok normális, hiszen azt se tudom kezelni, ha rám néz egy lány, aki nem is olyan közömbös nekem.
Szívem szerint mondanék neki még valamit, pontosabban nagyon is sok mindent, de persze egy hang se jön ki a torkomon. Ezt hívják, azt hiszem maxigáznak. A fejem lehajtva, a nyakam behúzva nézem inkább a betűket, amiket leírok. Igyekszem nagyon szépen írni, hogy ha esetleg ide pillantana, lássa, hogy én erre is odafigyelek.