[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=839496#post839496][b]dr. Hollóvölgyi Zsófia - 2021.11.28. 19:17[/b][/url]

Az elsőnél még nem voltam anya. Nem voltam szerelmes. Csak egy nő voltam, aki dolgozott és dolgozott, és semmi másra nem vágyott, mint, hogy dolgozzon. Nem volt életem, és be kell vallanom, hogy biztonságban éreztem magam. Aztán jött Alexander Burton, ismeretlenül, névtelenül, és olyat kért tőlem, amire nemet kellett volna mondanom. De elmentem hozzá. Mert el akartam menni. Egészen addig nem is tudtam, hogy mennyire nem élek, míg ott nem találtam magam a műteremben, és bár volt beleszólásom abba, hogy meddig igen és honnantól nem, mégis imádtam azt, ami mellette volt. Imádtam a folyamatot, az élményt, azt, hogy bár modell voltam csak, szépen lassan felfedeztem a nőiességemet.
Aztán szerelmes lettem. Majd anya is. De visszatértem, mert az érzést, hogy nő vagyok, ott élhettem meg igazán. A művészet oltárán. Nem, sosem volt intim viszonyunk, mindez arra szolgált, hogy én felfedezzem önmagam, hogy megismerkedjek azzal a nővel, aki bennem él, hogy megszeressem magam. A művészet valóban önkifejezés, és nem csak annak, aki alkot, hanem annak is, aki mozdulatlanul ül, és gondolataiba mélyedve végigveszi azt, hogy miként is tekint magára. Nővé lettem, és imádtam a folyamatot, így bár a képek még mindig nem olyanok, mint amire az ember a fejét csóválná, be kell vallanom, a gondolataim már olyanok, melyek talán nem illendőek. Nem vele, nem, hanem magával a helyzettel, a lehetőségekkel. Valami mást akarok, mint az eddigiek, valami merészebbet. Gátat szabtam, de csak időre volt szükségem. Most, hogy elfogadtam magam, már mást is szeretnék. Talán ma este kiderül.
- Szia, remélem nem öltöztem túl. Óóó, itt vagyok.
Csak páran lézengenek még, amikor végigszánkázok a termen, hogy egyenesen Alexanderhez menjek. Őt néztem, a mögötte lévő képeket nem, csak most, ahogy rámosolygok, ahogy már tudom, hogy jó helyen és jó időben vagyok, engedem meg magamnak azt, hogy a környezetet is megszemléljem, és rögtön sokadmagammal veszem körül a srácot. Az arcomon halvány pír, egy kis zavar belefér, elvégre mégiscsak ott lógok a falon. Rendben, lássuk be, nagyon büszke vagyok arra, hogy milyen jól néznek ki ezek a képek.
- Elképesztően tehetséges vagy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=839565#post839565][b]dr. Hollóvölgyi Zsófia - 2021.11.30. 09:05[/b][/url]

- Szeretek zöldet viselni, megnyugtat.
De még mennyire, hogy megnyugtat. Elmondani nem tudom, hogy milyen csodálatos az érzés, ami szétárad bennem, mennyire más leszek, amikor zöldet viselek. A munkában sosem, ez aranyszabály nálam, hiszen ott nem akarok nyugodt lenni, ott pörögni szeretek, alkotni, haladni. Egy nap alatt annyi feladatot elvégezni, mint két - három ember. Csinálni, menni, tenni. Muszáj. Nem vagyok lemaradva, már nem. Előre dolgozok, azért, hogy, ha bármi történik, akkor is meglegyen a legtöbb dolog. Most, hogy már anya vagyok, és a gyerekem valószínűleg szövetséget kötött a Sátánnal, még inkább odafigyelek arra, hogy ne halmozódjanak fel a dolgaim. A vörös tincsek közé simítok, és be kell vallanom, hogy nagyon is jól esik az, ahogy rám néz, még akkor is, ha ez az egész közöttünk tényleg csak az ihletről szól. Az életem bonyolult, még úgy is, hogy nincs benne olyan, akivel csak ideig-óráig, sem olyan, akivel napokig, hónapokig, vagy akár évek óta egy ágyon osztoznék. Valahogy ez a része nem működik, és lehet, hogy ez genetika, mert a szüleimnek sem igazán ment jól.
- Kicsit furcsa érzés. Nem rosszul furcsa, csak furcsa. Az is, hogy együtt vannak, az is, hogy emberek látják, az is, hogy én látom, miközben emberek látják. De azért valahol bizsergető érzés is, olyan, mintha műtárgy lennék, akit körbejárnak és szemrevételeznek.
Tudom, hogy butaság, ezért nem is mondom ki hangosan, inkább picit közelebb hajolva, éppen, hogy csak nem suttogva fejtem ki neki a véleményemet erről az egészről. De nem tudok nem mosolyogni, mert a helyzet az, hogy ettől az egésztől, tényleg bizseregnek a lábujjaim, és az egészben van egy olyan érzés, mintha valamiféle híresség lennék. Végre másabb tekintetek is vannak rajtam, mint, amilyenek ilyenkor általában lenni szoktak egy-egy összejövetelkor.
- Igen, köszönöm. És nagyon jól esik, hogy ezt mondod.
Húzódik szélesebbre a mosolyom. Nem, nem vigyorgok, inkább valami finom, lágy női kacérság van ebben az egészben. Jól esik ez az egész.
- Másnak érzem az első és az utolsó képet. Meg persze a másodikat is, mintha fokozatosan léptem volna be a jelenetbe. Itt még rejtőzködtem, de itt már szinte büszkének érzem magam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=840740#post840740][b]dr. Hollóvölgyi Zsófia - 2021.12.24. 06:13[/b][/url]

- Igen. Amikor ruhát választok, sokszor nincs könnyű dolgom, mert a hajamhoz nem áll jól minden. Vannak színek, amiket szabályosan kerülnöm kell, hogy az összhatás ne legyen zavaró, mert olyankor én sem érzem jól magam.
Senki se hinné el, ha azt mondanám, hogy fogalmam sincs, hogyan kell megélni a nőiességét. Pedig ez az igazság. Fogalmam sincs. Nem volt mellettem stabil apa, akinek a hercegnője lehettem volna, majd férfi, akinek a szerelme. Egész eddigi életemben azt láttam, azt cselekedtem, amit anyutól tanultam, hogy egyedül vagyok a világban, és független nőként kell megállnom a helyem, olyan emberként, aki nem lehet gyenge. Ő is így élt, és most így élek én is. Titkon remélem csak, hogy Erika masszív jelleme segíti majd, hogy ő ne így végezze, mert bármennyire is erős vagyok, szeretnék gyenge lenni, de túl sok bennem a gát ahhoz, hogy ezt megcselekedjem.  
- Milyen volt a vászon másik oldalán lenni?
Én tudom, hogy milyen, viszont én sosem voltam festő, sosem tanultam vagy csináltam ezt a tevékenységet, ahhoz én racionálisabb ember vagyok, sokkal alacsonyabb képzelőerővel, mint ami szükséges ahhoz, hogy csodálatos képeket alkothassak. Szerintem nekem az a most népszerű számos kifestő lenne a legideálisabb, de még az sem, mert csak felidegesítene a sikertelenség.
- Dehogy, eszemben sem volt. Jó, egy kicsit zavarba hozott a tény, mert tudom, hogy vannak műkedvelők Bogolyfalván, vagyis, minden esély megvan rá, hogy valaki idesétálva meglátja a képeket, de a szívem szakadt volna meg, ha csak a sarokban porosodnának, mint, akik nem elég értékesek, hogy a falra kerüljenek.
Így hát bárki, aki erre jár, ismerős és ismeretlen megcsodálhatja a finom ecsetvonásokat, vagy a bőrömön pihenő millió szeplőt, melyek mintha önmagukban is öltöztetnének. Különleges védjegy ez, és szeretem. A kisboltra mosolygok, ott is szoktam, mindig, mikor eszembe jut, hogy hogyan is lépett oda hozzám. Vicces volt, de örömteli.
- Az utolsóra én is. Nagyon.
A gondolatra, hogy legyen egy negyedik is, halványan elpirulok, főleg a parázslás miatt. Tekintetem végigjár az első három képen, és lassan bólintok, miközben koccintok vele.
- Rendben van, legyen egy negyedik.