[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=729349#post729349][b]Dr. Wittner Erik Benjamin - 2018.07.16. 21:57[/b][/url]

- Hosszú?
Pillantok le, követve a mozdulatát. Nem hosszú, ez nagyon, nagyon rövid. Amikor megláttam apaként is, férfiként is frászt kaptam, mert egy pillanat alatt eszembe ötlött, hogy mit csináltam én akkor, amikor annyi idős voltam, mint most ő és fiú. Nagyon szerettem volna, ha abban a korban ennyire rövid nadrágok vagy még rövidebb szoknyák lettek volna. Én és a vén fejem a kivillanó térdek korszakában léteztem, szóval tudom, hogy miről beszélek.
- Mi a jó abban, ha úgy nézel ki, mint akinek nem telik rendes ruhára, azon kívül, hogy "trendi"?
A papírszatyrokat a csuklómra csúsztatva mutatom a rendi szót. Én is "trendi" vagyok ma, egy koptatott sötétkék farmert és Marvel feliratú szürke pólót viselek, színben hozzá illő cipővel. Amikor vettem a pólót, még élénk volt a minta, mostanra azonban elkopott és berepedezett, de éppen ettől néz ki úgy, mintha szörnyen menő lenne.
- Kellett volna neked egy kishúg, akkor nem költenénk, hanem csak elvennéd a ruháit. Ez, ami rajtad van, kislányokra való.
Mert rövid, de ezt ugyebár kifejtettem már korábban. Valahogy nem tudok megbékélni vele, hogy a kislányom, aki a nagy gombszemeivel olyan szépen nézett rám egy-egy csálé fonat elkészítése után, most itt sétál mellettem, és már a hatodik srác veszélyezteti az épségét azzal, hogy visszafordulva megbámulja. Mondjuk lehet, hogy engem néznek a szatyrokkal. Mint valami elfuserált cukrosbácsi, olyan lehetek.
- Felháborító, amikor egy ilyen központi helyen lévő üzlet nem követi a mai irányzatokat. Totál tavalyi és még kirakatban is van.
Rázom meg a fejem, lemondó sóhajjal. Nem mintha annyira értenék hozzá, de gondolom ezt akarta hallani. Milyen menő apukája van az én kisbogaramnak. Csak ennek a menő apukán a kisbogara mindenhol túl látványosan kifejlődött és még mutogatja is. Borzalmas.  
- Ezt? Nem túl, hát, harsány?
Mondjuk elég lenne csak végiggondolnom az elmúlt napok szereléseit, és rájönnék, hogy dehogy az.
- Kellemes, mindent elintéztem, hogy veled lehessek. Beszéltem anyáddal, este eljön ő is a vacsorára, és nem hozza az új szeretőjét. Szóval családi lesz a hangulat.
Aminek azért örülök, ez mégiscsak a lányunk estéje, az ágymelegítő nem kell ide feltétlen. Leülök a megrogyott férfiak pamlagára, és onnan pillantok rá a lányomra. Hihetetlen, hogy ekkora már. A fiú felnőnek, az rendben is van, de ő az én kislányom.
- Beszéltem a cukrászdás sráccal, aki ismeri az egyik üres üzlet tulaját. Ha még mindig akarsz bulit, megoldható.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=732430#post732430][b]Dr. Wittner Erik Benjamin - 2018.08.20. 11:22[/b][/url]

- Valóban leér, és nem lehet látni a májadat, ha lehajol valaki. Ez... borzalmas. Vagy nem.
Apa vagyok, egy tinédzser lány apja. A világ legrémesebb állása. Imádom a lányom, és nekem ő az a kislány, akinek papírmasé tiarát gyártottam és festettem, amikor hajnali kettőkor sírva kelt fel, mert alvás közben eltört a műanyag vacak, amit a búcsúban lőttem neki. Ő az, aki azt ígérte, ha felnő, a feleségem lesz, aki könnyes arcával, mert a fiúk megint kihagyták a játékból, szalad hozzám. Az irónia igazából az egyetlen fegyver, amivel védekezni tudok, az egyetlen, amivel nem gondolok bele abba, hogy mit is jelent az, hogy a lányom felnőtt. Egy apának ez rémálom.
- Nem a színekkel van a baj, anyádnak köszönhetően szép bőrszíned van, minden szín jól néz ki rajtad, de a méretek eléggé neccesek, nem gondolod? Nem a mostani, mert most ugye hosszúnak mondod, de általában. Tudod. Féltelek, mert van olyan, hogy nem csak utánad fordulnak, hanem el is indulnak, és olyan dolgokat is tehetnek veled, amit nem akarod, hogy tegyenek.
Sosem beszéltem meg az anyjával, hogy mégis mennyire van felvilágosítva, meg igazából azt se tudom, hogy mennyire jár már előre a dologban. Imádom őt, úgy, ahogy van, de néha jobban örülnék neki, ha fiú lenne. Könnyebb, mert a srácokkal ez könnyebben ment, elvégre én is fiú vagyok. De ő lány, az én kis csodám, és én is voltam annyi idős srác, mint ő, és másra se gondoltam, mint a lányokra és a fiatalabb tanerőkre, általában ruha nélkül.
- Mondtam már, hogy átalakíthatod.
Engedelmesen mentem utána, nézem én is a darabokat, és közben az összesúgókat is. Mivel nem hasonlítunk egymásra, és mivel az én kezem van tele papírszatyrokkal, van egy olyan tippjük, hogy én vagyok a cukrosbácsi. Irigykedjenek csak, addig se akarnak rámozdulni.
- Laura.
Nem, nem fogom Stellázni, mert a hideg ráz ki a Stellától, viszont találtam valamit, ami érdekelheti. Felemelem a válaszott darabot, ami nekem nagyon tetszik, és felé nyújtom.
- Ne aggódj, most anyáddal jól megvagyunk, tegnap találkoztunk is, és karcolások nélkül megúsztuk.
Jó kis délután volt, egészen kellemesen eltelt. Nagyon kellemesen, ami azt illeti, de ez most mellékes.
- Ott a pub után hárommal. Nagy, ablakos, sarokrészen elhelyezkedő, nyolcvan négyzetméter, bárpulttal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=734689#post734689][b]Dr. Wittner Erik Benjamin - 2018.09.22. 13:11[/b][/url]

- Csak nem szorít a cipőd?
Kérdezem a felszisszenésre. A gyerekem, mindent észreveszek rajta, kivéve talán egy tetoválást. Mondjuk mindennek eljön a maga ideje, gondolom. Mondjuk a másik témát tényleg érdemesebb lenne hanyagolnom, mert egyszerűen, annyira kis butusnak hat, pedig tudom, hogy nagyon nagy manipulátor. Emlékszem, amikor még beszélni se tudott, csak gagyogott valamit - mert persze ez nem akadályozta meg abban, hogy ne járjon a szája - én teljesen oda voltam. Elvesztem benne, a lánygyermekemben. Ő mindig is különlegesebb volt számomra, mint a fiúk, de ez azt hiszem, így is van rendjén. Gergely és Dávid mindig anyaszövetségben voltak, Laura és én... illetve most már Stella és én, pedig apaszövetségben. Nem fogom tudni elfogadni, hogy az anyja engedte azt, hogy a Stella legyen a hivatalos neve. Ismerek két Stellát. A soha meg nem történt esküvőm előtti legénybúcsúról. Elég nyíltan megmutatták, mivel áldotta meg őket a jóisten meg a plasztikai sebész. Nem akarom, hogy az én lányom is csak egy "Stella" legyen. A Laura annyival érettebb név.
- Három gyerekem van, szerinted kell még beszélgetnünk?
Kérdezem halvány mosollyal, mert azért egy kicsit megnyugodtam, hogy nem nekem kell elmondanom a mocskos hímek minden szándékát az olyan ártatlan kislányokkal, mint amilyen ő is. Tizenhat... Merlinre mondom, a jó világom véget ért. Most majd már tényleg ideje lesz beszereznem egy puskát.
- Viszont, ha már cipő. Akkor gondolom kell hozzá táska meg kiegészítők is.
Mert ezeknek tudom, hogy fontos az összepasszolása, hiszen az összkép csak így lesz igazán jó. Hogy én mennyi mindent tanultam az évek során... szinte már félelmetes.
- Persze, egy srácot, aki évek óta stabil párkapcsolatban van egy másik sráccal.
Nekem ugye az lenne a legtökéletesebb, de aztán csak kicsit nevetgélek ezen, és megrázom a fejem. Tizenhat lett, még mindig szinte hihetetlen felfognom. Nem marokfegyvert veszek, hanem olyan igazi, hosszúcsövű puskát, hogy a közelébe se jussanak.
- Minden álmodat valóra váltom... Stella.
Bah, még mindig borzalmas kimondani, de tudom, hogy neki fontos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=736439#post736439][b]Dr. Wittner Erik Benjamin - 2018.10.08. 17:14[/b][/url]

Engedelmesen követve a számomra legértékesebb nőt a világon, kezdek rendesen rettegni. Eljutottunk abba az életkorba, amikor már eléggé „para” az a rész, amikor mi leülünk beszélgetni. Nekem – legyen ő bármennyi idős is –, a kis hercegnőm marad, aki az anyja magassarkújában, a takaróhuzatot magára terítve vonult végig a házon, közölve, hogy ő egy hölgy. Valóban az is volt, mindig, egy kis bolondgomba, de azért más, ha már azért kell beszélgetni, hogy hölgy, és ne megesett asszony legyen.
- Az első?
Emelem meg a szemöldököm, ahogy felé fordulok. A könyököm a térdemen pihen, tenyeremen az államat nyugtatva. Az első, nem azt jelenti, hogy volt maximum kettő. Tudom, hogy nem. Ismerem magamat, ismerem az anyját, ismerem azt, amit tőlünk látott. Éppen ezért aggódom is. Nem akarom tudni, hogy mennyi, mert félek elképzelni, hogy egyáltalán van. Pontosan tudom, hogy az ő korában a fiúk mennyire nagyon, és az én lányom kitűnik a tömegből, eléggé sok mindennel.
- Aham, később.
Ezt már csak úgy motyogom, leginkább azért, hogy jelezzem, még jelen vagyok a beszélgetésben, még akkor is, ha az ábrázatom nem ezt mondja. A vér már szerintem teljesen kifutott az arcomból, a jobb kezem zsibbad, szerintem éppen most hordok ki lábon egy infarktust. Egy olyan apafarktust, amikor a lányos apa megtudja, hogy van már olyan hímnemű a világon, akit le kellett volna puffantania, és ő még nem tette meg, csak mert az a valaki hozzászólt az ő kis virágszálához. Figyelek, tényleg, csak ne legyen több ilyen információ.
- Remélem, nem terhességi tesztet.
Azt is csak akkor lányom, ha negatív, de legalább ezt a második részt nem teszem hozzá. Az megvan, ugye, hogy te tök boldog vagy, és el akarod mondani a szüleidnek, hogy minden király, jön az unoka, akik meg azt felelik élből erre, hogy: „Remélem nem azt, hogy Rozi terhes.” Köszönjük, ezt a kört mi is végigcsináltuk, aztán az unoka is meglett, a nagyi is örült, csak nem kellemes innen a felemelkedés. Én meg, bár nem akarok unokát, azért nyilván nem akarok egyből leteremtő lenni. Annál kevés rosszabb dolog van szerintem.
- Dávid még mindig nagyon jó a részletekben.
Egyből felismerem a keze munkáját, hiszen tényleg nagyon dicséretre méltó, amit itt művel ez a kölyök. Nem tudom, hogy ez miért olyan nagy dolog, de azért remélem ennyi, amit mutatni akar, és az a bizonyos teszt nem kerül elő.
- Nekem is kellene valami. Vagy lehetne valami családi, közös motívum.
Igen, tudom, mostanában nagyon ráálltam a családozásra, de valahogy egy ideje van bennem ez az inger, hogy magányos vagyok, és kellene egy társ a mindennapjaimba.
- Meleg fiú? Ahhoz képest most eléggé úgy néz ki, mint aki apa lett.
Oké, már a meleg bárpultosokban sem bízhat meg az ember, hát hihetetlen ez a mai világ.