[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=482918#post482918][b]Bakonyi Annamária - 2015.03.28. 18:51[/b][/url]

Zutty, lehuppan egy padra és elveszetten néz körbe egy sóhaj kíséretében. Talán jó lenne megkérdezni valaki, hogy hol is van pontosan és hogyan jut el az állomásig, mert úgy tűnik, teljesen sikerült eltévednie. Nem kellett volna benézni a vásárra, vagy abba a rengeteg boltba, vagy nem is tudja, hol veszítette el a fonalat, csak azt, hogy visszafele a főtérről már nem is tudta, hogy melyik utcán kellene befordulnia. Ez nagyszerű. Előveszi a telefonját megszokásból, hogy megnézze az időt, ám hamar kiderül, hogy itt sincs jel. Nem baj, ott a karórája, amit még évekkel ezelőtt kapott. Meg is látszik rajta, hogy nem mostanság lett a tulajdona, tele van ugyanis karcolással, hiába igyekszik vigyázni rá. Ezüstös színű fém, és apró mutatók forognak körbe a számlap fölött jelezve a pontos időt. Állítólag még vízálló is, bár azt sose próbálta ki. Alaposan megszemléli a mutatókat, mennyi is az idő, majd lemondóan sóhajt. Mindjárt kettő. Igaz, hogy van még vonat, de szerette volna elérni az elsőt, amivel a leghamarabb hazajuthat. Na persze így legalább szerzett egy puha kötött sálat a bátyjának. Majd valamikor ismét belopózik a szobájába és elrejti a dolgai között, ahogy az már szokása lett az utóbbi időben, amióta csak felfedezte, hogy lehet besurranni a sárgákhoz. Elrejti táskája mélyén a telefont is, futólag rápillant a sálra, meg a beszerzett tankönyvekre, amikért egészen idáig utazott, aztán becsukja a táskáját és ölébe húzva hátradől a padon. Ez a nap is érdekes. Onnan indult egyébként az egész, hogy akadt egy szabadnapja a csárdában, és úgy döntött, kihasználja. Két legyet egy csapásra alapon kirándul kicsit Budanekeresdre, és még néhány tankönyvet is beszerez. Nem volt a legjobb ötlet nekivágni térkép nélkül a városkának, még ha első ránézésre ez se tűnik túl bonyolultnak, ahol különösebben sikerülne eltévedni. Lám, mégis sikerült neki. Esetleg megkérdezhetne valakit, hogyan is jut az állomásig, de abba bele is pusztulna, mert ő aztán igazán boldogul egyedül, és bizony nem fogja feladni. Ha végigbolyongja is a városka minden zugát, egyedül fog eljutni a célba. Fel is pattan a padról azon nyomban nagyon határozottan, mert nem egy megmentésre szoruló hercegkisasszony, hogy a lovag nélkül ne tudjon két szalmaszálat keresztbe tenni, és határozott, sietős léptekkel indul el találomra előre. Nicsak, az a földön egy fél fülbevaló. Az elhullatott ékszert éppen az orra előtt szúrja ki a köveken, lehajol, majd a csillogó-villogó fémből és gyöngyökből készült, fára emlékeztető ékszerrel a kezében körbepislog. Úgy tűnik, senki nem keresi, hát közelebbről is megszemlélve indul neki az útnak, és nyomban neki is csapódik valakinek. Ügyes lány.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=482984#post482984][b]Bakonyi Annamária - 2015.03.28. 23:00[/b][/url]

Jeges Kventin Dioméd
Budanekeresd, tanítási szünet, egy péntek délután

outfit

Sikeresen eltévedt, bár igazából ez nem akkora baj, mint gondolnánk, már csak azért sem, mert a könyveket megszerezte, még sikerült egy kis ajándékot is találnia a bátyjának is, és akkor most már csak az állomást kell meglelni, ami biztos nem sétált odébb, amíg ő felfedező körúton volt. Ugyanott kell állnia, ahol eddig, így bizonyára ha elég sokat sétál körbe, csak belebotlik egyszer. Emlékei szerint elég nagy betűkkel volt kiírva az épület homlokzatán a táblára, hogy Vasútállomás meg Budanekeresd. Meg fogja találni egyedül is. Igaz, hogy ebben azért még nem annyira biztos, mint kellene lennie, de legalább nekiindul az útnak, és el is jut úgy tíz lépéssel odébb, mert egy figyelmét elterelő, valaki által elhagyott fél fülbevalónak köszönhetően nem figyelve nekigyalogol valakinek. Menne is tovább, ám utánaszól az illető, úgyhogy kelletlenül, de megáll és visszafordul. Most nézi csak meg, hogy kinek is csapódott neki éppen. Magas fiú nagyon világos szőke hajjal, és ismerős vonásokkal. Már látta valahol, ebben biztos. A vonaton? Nem lehet. Nem rossz az arcmemóriája, de azért egynél többször kell látnia valakit, hogy igazán ismerősnek tűnjön. Talán az iskolában futottak össze? Az megeshet. Bogolyfalva meg a Bagolykő nincs is annyira messze, bárki leugorhat ide a vonattal, ahogy ő is tette. Meg is van, kicsoda az illető. Beugrik neki hirtelen, hogy hol látta. Összeállt a kép. Ő a jégvarázsló.
- Helló. Dioméd, igaz? Ha nem csal a memóriám, akkor van pár közös óránk - jelenti ki, és már ki is húzta magát. Kicsit megigazítja a piros kockás inget, ami úgy döntött a táskája pántja alatt, hogy lecsúszik a válláról, és nadrágja zsebébe gyömöszöli a fülbevalót.
- Anna - közli végül a nevét is, és valahol egy egészen kicsit meg is nyugszik, elvégre ha nem emlékeznek a nevére, akkor az azt jelenti, hogy talán a sorozatos bénázásai sem annyira emlékezetesek. Igyekszik azért ezen változtatni és behozni a lemaradásait, csak nem minden megy olyan könnyen, tekintve, hogy eddig sose volt szerencséje a varázslathoz. Nem baj, megoldja. Mindent megold. Muszáj.
- Most jöttél vagy már hazafelé tartasz esetleg te is? - érdeklődik végül némi gondolkodás után. Talán ez a legjobb megfogalmazás, amiből még nem derül ki, hogy ő bizony szépen eltévedt éppen és fogalma sincs, merre kellene mennie.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=501054#post501054][b]Bakonyi Annamária - 2015.07.28. 21:20[/b][/url]

Norbit nem igazán ismerte korábban úgy igazán, csak annyival volt tisztában, hogy hajtónak meglehetősen jó. Az inkább a gurkók számlájára írandó, mint az övére, hogy Anna amolyan őrangyalnak szegődött mellé egy terelőütővel, de végül is éppen ennek köszönhetően sikerült kideríteni, hogy egyikük sem veti meg a filmek nyújtotta evilági élvezetet. A nagy beszélgetésben az is világossá vált Annácskának, hogy nem is olyan szégyenletes dolog az, hogy sosem bírta végignézni a méltán híres Titanicot sírás nélkül, és még nincs is vele egyedül, elvégre itt áll előtte Norbi teljes életnagyságban példának és biztos nem csak szórakozásból mondta, hogy hát ő is eme feltehetően elég népes tábort gyarapítja. Mekkora kihívás ám azt a filmet kibírni sírás nélkül, a szipogásról már nem is beszélve. Jobb is, ha arra nem tér ki a feltétel, meg se kérdezte, hogy lehet-e, amikor megbeszélték, hogy csak nekifutnak még egyszer, újult erővel, hátha most sikerül nem megkönnyezni azt a szívszorító történetet. A budapesti mozinak egyébként a hangulata tetszik neki, de ez a film... ez mit sem változott. Még mindig ugyanolyan gyönyörű, és... na tessék, már ő is szipog.
- Dehogyis. Ez nem csak valami allergia? - kérdezi, miután nagyon gyorsan pislog kicsit, hogy meg ne könnyezze már a filmet. Ez csak egy történet, és kész, győzködi magát, és megdörzsöli kicsit az orrnyergét, meg aztán a szemét is, mert hát nehogy már most jöjjön rá a bőghetnék. Majd a film után ráér, betámadja Norbi vállát és kibőgi magát, hogy ez mennyire szomorú, hiszen úgyis ismeri a végét, csak most ne. Még szerencse, hogy fogadást nem kötöttek. Vagy nem szerencse? Lehet, hogy az kellene motivációnak ide.
- Figyelj, kössünk fogadást. Aki előbb elsírja magát, kiáll majd a tetőre és elénekli ezt a Celine Dion-számot. Hm? - fordul Norbi felé ismét, fél szemmel figyelve a filmet azért. Neki valahogy máris nagyon megugrott a motiváltsági szintje, mert amennyire nincs hangja, elég ciki lenne pont ezt nyekeregni még esetleges közönség nélkül is, nemhogy azzal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=507262#post507262][b]Bakonyi Annamária - 2015.08.20. 13:20[/b][/url]

Ez a Titanic-nézés kemény kihívásnak ígérkezik, de igyekszik tartani magát. Közel áll ugyan hozzá, hogy elsírja magát, de úgy tűnik, Norbit is környékezi a szipogási kényszer, így igyekszik nagyon gyorsan felvetni az allergiát, mint lehetőséget. Kiskapu, de legalábbis annak tűnik, pillanatnyilag, amíg össze nem szedik kicsit magukat. A fiú válaszán majdnem elneveti magát, szerencse, hogy még időben sikerül szája elé kapni a kezét és kuncogásig visszaminősíteni az ingert, hogy hangosan vihorásszon kicsit az eszébe jutó gondolaton.
- Titanic-allergia. Mintha valami fém-allergia lenne, de talán tényleg be kellene vezetni az allergiák listájára - állapítja meg suttogva, amikor már sikerült elkomolyodnia, csak azért még annyira viccesnek tűnt hirtelen, hogy ezzel mit kezdene egy orvos, felír rá szemcseppet? Az éppen futó jelenet és gondolatai között ingadozva beugrik azonban az is, hogy talán egy fogadás is éppen jó megoldás lenne a helyzet mentésére, ugyanis ijesztő már maga a felvetés is, hogy még néhányszor megpróbálkozzanak a sírás nélküli végignézésével a filmnek, amíg az egyszer valahogy összejön. Most kell ezt letudni, majd ha már lement a stáblista, sírhatnak, de addig egy könnycsepp sem. Norbihoz fordul és közli vele, mire gondolt.
- Oké - bólogat maga elé motyogva a beleegyezést, és a fene ebbe a filmbe, már megint úgy érzi, hogy azok a könnyek nagyon kikívánkoznak, nem elég, hogy viszonylag homályosan lát tőlük. Kicsit hátradönti a fejét és pislog párat sűrűn, majd szeme sarkából Norbi felé pillant, felméri, hogy a fiú is hasonló állapotban van-e. Az események közben csak úgy pörögnek a vásznon, neki meg egyre inkább a torkát fojtogatja a sírás, mert ezt olyan nagyon nehéz ám kibírni anélkül. Ki olyan szívtelen, hogy végig bírja nézni szemrebbenés nélkül azt, amikor süllyed a hajó és ott az a sok ember, a gyerekek, és akkor még Rose és Jack is, és azok a szívszaggató szavak... olyan erővel kapaszkodik meg Norbi alkarjában, hogy még egy horrofilmnél is számot tenne.
- Bocs - engedi el hirtelen, amikor rájön, hogy szegény vérkeringését igyekszik éppen kitartóan akadályozni.
- Ez lehetne teszt a mindenféle paták kiszűrésére, mert normális ember képtelen kibírni sírás nélkül - beszél bele az egészbe. Úgy érzi, ha nem tereli el bármivel egy nagyon kicsit is a gondolatait, ezt bebukja rendesen. Mikor lesz már vége?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=524512#post524512][b]Bakonyi Annamária - 2015.09.27. 16:55[/b][/url]

Annácskánk alapvetően keménynek tartja magát, mert valahogy úgy van vele, hogy még akkor is tud nyugodtnak tűnni, ha legbelül legszívesebben teli torokból visítana vagy éppen zokogna, vagy tudja a fene, otthon mindig mindent jobbnak látott mindent megtartani magának, a kérdések csak magyarázkodásba fulladtak, az meg az anyjával... ehh. Színésznőnek nem lenne utolsó, ha érdekelné ez a területe a munkapiacnak, maradjunk ennyiben Ez viszont mégiscsak a Titanic, kifogott már rajta és most is kifog. Roppant nehezére esik visszafojtani a könnyeit, és általános cinizmusa is cserben hagyja, mégis hogy kritizálja az ember ezt a filmet, mint ha valami z kategóriás szerelmi nyavalygásról szóló rosszul besorolt borzalom lenne. Ez_a_Titanic. Szipog párat teljes erővel kapaszkodva közben a széke karfájába, és kicsit megpróbálja elterelni a gondolatait legalább az allergiás témával, addig is Norbira figyel, nem a vásznon zajló eseményekre és kicsit tolódik így az elkerülhetetlen.
- Írjunk hozzá petíciót. Első közt fogom aláírni - válaszolja és úgy érzi, itt az ideje, hogy egy papírzsebkendőt megkaparintva sűrű pislogás közepette trombitáljon egy sort. Ez egy nagyon csúnya allergiás reakció, senki nem vitathatja. Amint ismét a történéseket kezdi nyomon követni, sírhatnékja csak még komolyabbá válik, egyre jobban kínozza, hiába próbál ő erős maradni és leküzdeni ezt a kényszert. Ismét szipog párat és a hirtelen események hatására, aminek a film szereplői részeseivé válnak, teljes erővel kapaszkodik meg Norbi alkarjában a karfa helyett. Bocsánatot is kér, de azért valahol mégis megnyugtató, hogy az egész filmet nem egyedül nézi, hanem itt van Norbi is, aki ahelyett, hogy rámordulna esetleg, hogy inkább figyeljen oda és kapaszkodjon a székbe, ne belé, rárakja a mancsát az övére. Kifújja a visszatartott levegőt megnyugodva, aztán tovább nézi a filmet, amíg ismét úgy nem érzi, hogy vagy megszólal vagy mindjárt zokogásban tör ki, mert ezt már nem lehet csendben és teljesen nyugodtan végignézni. Hát miért nem csinál senki semmit?
- Nem lehet olyan opció, hogy ilyenkor az ember előkotorja mondjuk egy jól elrejtett, szépen kódolt banki széfből a szociopata énjét? Lehetne az a bikapata - kérdezi futólag elmosolyodva azért a bikapata gondolatára, ha már Norbi felhozta, egy pillanatra még felé is fordul, aztán vissza a vászon felé, és ne mááár. Most megint kénytelen orrot fújni, mielőtt elbőgi magát itt és kezdhetik elölről az egészet, amikor legközelebb adják a filmet. Még egyszer nem akarja mazochista módon ilyen kínszenvedésnek kitenni magát. Fél füllel figyel a fiú szavaira is, de másrészt meg dermedten figyeli a vásznon zajló eseményeket, mert sokadjára sem hisz a szemének. Norbi kérdése teljes mértékben összefoglalja a véleményét. Fészkelődik kicsit, aztán sóhajt egy nagyot, amivel kiábrándultságnak, csalódottságnak ad hangot.
- Nem tudom, de ez akkor is kiábrándító. Hogy lehet Jack is ilyen izé... lökött? Értem én, hogy nagyon szereti Rose-t és tényleg meghozza ezt az áldozatot is, nemes na... de csak bőghetnékem van tőle. Az egyik legnagyszerűbb filmes pasi, hogy hagyhatja Rose, hogy ott fagyjon meg, amikor tényleg van mellette hely? - minden eddiginél hevesebben pislog és szipog is hozzá, ismét kifújja az orrát. Már csak egy kicsit kell kibírnia, biztatja magát gondolatban, törölgeti az orrát, félig szétrágja a végére az alsó ajkát is idegességében, keze nyoma pedig már biztos meglátszik a karfán. Aztán végre stáblista, ő meg Norbira pillant kérdőn, hogy most már szabad-e sírni, mert nem igazán bírja tovább most már.
- Kész? - kérdezi kurtán már a zsebkendő után nyúlva és egyszerre kettőt is eltulajdonít, úgy érzi, kelleni fog, de nagyon, sőt, nem is lesz elég ahhoz az özönvízhez, ami várható itt mindjárt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=531891#post531891][b]Bakonyi Annamária - 2015.10.17. 15:39[/b][/url]

A petícióról még győzködni se kell nagyon a fiút, amitől alig észrevehetően, de felfele kunkorodik a szája szeglete hirtelen, elvégre jó dolog azzal szembesülni, hogy nem kell valakit győzködnie a gondolat létjogosultságáról. Talán határozottabb is lenne az a mosoly más körülmények között, tekintve, hogy eleinte némi fenntartása volt még az ilyesféle ötletek hangos kimondása ellen attól tartva, hogy még a végén kinevetik, de hát ezt illetően Norbi felülmúlta minden kapcsolódó várakozását, csak ugye a film ne lenne, aminek még a zenéjétől is sírhatnékja van. Hogy mosolyogjon így az ember lánya, kérem, legyen szó akármiről is, hiszen ott van Jack és Rose és ismét ezerrel kapaszkodik a szék karfájába, vagy éppen Norbi alkarjába, ki tudja azt, amikor tekintete a vászonra szegeződik és lélegzetvisszafojtva figyel, hiába tudja, mi is lesz, egy egész kicsit reménykedik legbelül, hogy de azért hátha. A paták témaköre szerencsére még időben kizökkenti, mielőtt elsírná magát, pedig nem sok választja el ettől a végzetes cselekedettől, aztán meg nézhetnék újra az egészet.
- Most, hogy mondod... jahm, de végül is a bika tényleg jobb - helyesel, aztán ismét a vászon felé fordul, hogy tovább szenvedjen a torkát fojtogató sírással. Kicsit szipog, kifújja az orrát is párszor, mert ezt a film kész kínzás, Rose meg olyan ostoba már, hogy hagyja Jack-et a vízben szétfagyni, pedig tényleg ott az a sok hely. Vagy lehet, hogy elsüllyednének? Nem tudja, hogy van a dolog fizikai része, de akkor is, ránézésre lenne elég hely, és az a sok gyerek is, hát nincs szíve annak, aki ezt nem könnyezi meg. Norbi még ki is mondja hangosan, amiről ő csak csendben elmélkedik tágra nyílt szemekkel, feszült figyelemmel bámulva a történéseket, még mindig nehezen hiszi el, hogy ez tényleg megtörténik. Hiába film, de akkor is. Kegyetlen.
- Ühümm - bólogat, de nem válaszol többet hümmögésnél, mert még mindig nagyon, de nagyon a vászonra mered, könnyektől fátyolos szemmel és irtó sűrűn pislog, szipog, orrot töröl, és amikor végre felbukkan a stáblista, megkönnyebbülten szusszan fel. Egy könnycsepp már kicsivel előbb megpróbált kibuggyanni, még időben letörölte a kezében szorongatott zsepivel, de most már szabad utat enged a sírásnak. Norbira pillant, hogy áll ő a sírással, de a fiú szó szerint felkapja, és meg sem áll vele, amíg ki nem ér a szabadba. Normál esetben Marisunk már kapálózna és mindenféle szebbnél szebb becenevekkel illetné, amíg le nem teszi, de ez alkalommal jobban lefoglalja a film utóhatása, Norbi szerencséjére. Zsepi az van, kap a fiú is, nem kell kétszer kérni, aztán meg leányzónk a legközelebbi falnak döntve a hátát leül a földre és cseppet sem zavartatva magát azzal, hogy nézik-e vagy sem, nyugodtan kisírja magát.
- Ha... ha nem hagyta volna... az egész... nem... szehegény Jack - ezt tessék elképzelni kórusban a fiúval, micsoda alkotás már ez a Titanic, hogy ezt váltja ki belőlük. Még sírna tovább is ott ülve, ha Norbi nem rángatná máris fel azzal, hogy valami vidámat kellene csinálni.
- Deh... váhááárj - még mindig nem fejezte be a sírást, na, kicsit meglepett, kicsit sértett, hogy nem hagyják nyugodtan bánkódni a látottakon, de Norbi se ismeri a nemet. Hogy ő is csupa ilyen hímneműbe botlik bele, az valami érdekes, de ezt nem most vitatja meg magával, ideje se lenne. A tűzlépcső megmászása közben kicsit sikerül összeszedni magát, felérve még egyszer kifújja az orrát, megtörli a szemét és egy szemetest keres, hogy a zsebébe gyömöszölt zsepiktől megszabaduljon.
- Hjaj, ez kész kínzás volt. Mondd, hogy valami jó ötleted van - néz a fiúra kérdőn, mondhatni, hogy már összeszedettebben, bár vörös szeme kicsit sem szalonképes, de sebaj. Mégiscsak a film után vannak. Valami fura gyanú elkezd megfogalmazódni közben a fejében, mit is akar egy tetőn Norbi.
- Te énekelni akarsz - állapítja meg úgy két másodperccel később hangosan, és kuncogni kezd. Az biztos, hogy valami röhejes lesz, mert ő aztán nem tud énekelni, halláskárosodásra lehet készülni. Megköszörüli a torkát rákészülésnek, és a tető peremén áthajolva kicsit lenéz, vajon mekkora közönségük is lesz. Csak járókelőket lát, semmi vészes, még ha nyel is egy nagyot, úgyse jönnek ide vissza, mindegy akkor, nem?
- Na és mi a szíved vágya? Celine Dion? - végtére is ő ajánlotta a fogadást, csinálják akkor rendesen, még ha nem is veszítette el egyikük se éppenséggel.