Budapest

Kinézet

Muglik. Mindenhol azok a Merlinverte muglik. Olyan undorítóak, koszosak, büdösek, és biztos, hogy valami kórt terjeszt mind!
Felhúzott orral lépkedek az emberek között, minél jobban megpróbálva kikerülni őket. De ez nem olyan egyszerű. Miért lakik a legközelebbi hopphelytől ilyen messze ez az eszement?
A pálcám a kezemben van a kabátom ujjával elrejtve, nyakam körül sál, fejemen napszemüveg, de még így sem érzem magam elég védettnek ezektől az emberektől... Gusztustalanok mind!
Valami elég bizar külsejű, leginkább az Zengőbarlangból frissen kiszökött alaknak tűnik, felém közelít. Kissé erősebben rámarkolok a pálcámra, hogy valami gyors és észrevétlen átkot szórjak rá, ha túlzottan is közel jön.
De ez szerencsére nem történik meg, talán érzi a meglehetősen rothadó és erjesztett szagot árasztó lény maga is, hogy nem lenne túl bölcs döntés velem kikezdenie. Bár azért valami érthetetlen halandzsa szöveget utánam szól "De szíp bula, há dicsak!"
Csak tudnám, hogy miért állom én ezt mind ki? Ja igen, tudom, azért az idióta öcsémért, aki mostmár csak mugik között él - vérfarkasként... normális ez? - és a családból még én vagyok a leginkább vele szót értő, szóval engem küldtek utána. A bátyám most polgármester, nem ér rá ilyenekre.
Végre odaérek, ami azon a képen volt. Nem túl barátságos. Komolyan ezért adta fel a Neviczky nevet? Ha kicsit is normálisan viselkedett volna és nem kokettál olyanokkal, akik vérfarkast csinálnak belőle most még ő is élvezheté azt a pompát, csillogást és aranyvérű életet, amit én és a bátyám. De ő még a varázslólétről is lemondott. Nevetséges.
Veszek egy nagy levegőt, majd koppantok hármat az ajtón. Természetesen a kezemen kesztyű van, amit biztosan el fogok égetni, amint újra varázslóközegbe kerülök, utána pedig legalább három tisztítóbűbájt végzek el magamon, és letusolok.
 - Nyisd már ki! - Morgok halkan magamnan az ajtó túloldalán lévő Krisztiánnak, aki biztosan nem hallja szavaimat.

Kinézet

A család szent. Amíg abból valaki ki nem lóg, úgy mint például Krisztián, akit éppen ezért már nem is tartunk a családunk tagjának. Latolgattuk is a lehetőségét annak, hogy felfogadjunk valakit, aki kitörli az összes emlékét, amely velünk kapcsolatos, de ez nem volt igazán járható út. Na, nem azért, mert erkölcsösségi akadályokba ütköztünk, vagy mert nem lett volna rá szívünk. Hanem azért, mert Krisztiánnak ahhoz még túlzottan híre van, hogy egy pálcasuhintással megszabadulhassunk tőle. Majd talán később. De addig is szükséges valamilyen óvintézkedés, amely megvéd minket a kelekótya öcsém esetleges csevegéseitől, főleg most, hogy a bátyámból polgármester lett Üstösdön. Fontos a hírnév. Nem kerülhetünk szóbeszédbe holmi mugli emberekkel.
Ehhez azonban sajnos a muglik közé kellett tennem látogatást. Még a hideg is kirázott a gondolattól, de hát nincs mit tenni. Én vagyok az egyetlen, aki megteheti, mert hát a szüleim nem fognak ide jönni, a bátyám végképp nem, és családon kívüli tagra pedig véletlenségből sem bíznánk egy ilyen fontos dolgot.
Az ajtó előtt toporogva várom, hogy végre kinyíljon az és beléphessek egy muglimentes szobába, hiszen az meg sem fordul a fejemben, hogy Krisztiánnal esetleg lehet valaki, és bár ő most mugliként él… őszintén nem is értem, hogy ezért a romhalmazért hogyan is adhatta fel az aranyvérű életet. Ch…
- Hahaha… a humorod még mindig „csodás”. – Jegyzem meg cseppet sem szórakoztatónak találva megjegyzését, és már be is libbenek a lakásba. Belülről még rémesebben néz ki, mint kívülről. Ez egy igazi putri.  Éppen ezért felhúzott orral állok meg a szoba közepén Krisztiánra emelve tekintetemet.
- Hát őszintén szólva én sem értem. De nyugi, távoltartásnak megfelelő lesz, csak tudod be kell biztosítani magunkat. Egy kicsit sem bízunk benned. Szóval azért vagyok itt, hogy kössünk egy szerződést, természetesen mágikusat. Csak annyi az egész, hogy nem fogsz tudni ennek értelmében senkinek sem beszélni rólunk, mármint a valódi, vérszerinti családodról. Tudod, nehogy kifecsegj valamit egy mugliivadéknak. Még csak az hiányozna, most hogy Zoltán polgármester lett, hogy szégyenbe hozz minket még ennél is jobban. – Pillantásom lesújtó, igazából tényleg nem tartom sokra Krisztiánt, ahogy a család többi tagja sem. Igazán kár érte, pedig amikor még pólyás volt akkor egész cuki volt. Bár már akkor is sokat sért, de azért meg lehetett nyugtatni. De hát nem tartott sokáig a bájos babapofi.
 - Természetesen nem várjuk el ingyen. Itt van ezer galleon, ezzel te is talán könnyebben elboldogulsz. – Rázom meg a kis zsákot, amely természetesen tértágító bűbájjal van kezelve, így könnyebben elfér benne az a pénzmennyiség, amellyel meg kívánjuk vásárolni Krisztián teljes hallgatását.
 - Ja, és cserébe soha többet nem keresünk fel. Tetszik az ajánlat? – Vonom fel a szemöldökömet. Mindeközben pedig egy cseppnyit sem érzem magam rosszul amiatt, hogy ilyen módon kezeljük a Krisztiánnal kapcsolatos ügyet. Miért is érezném magam rosszul?
 - Egyébként, őszintén, megéri ez neked? Lemondani a varázsvilágról, és mugliként élni? Vérfarkasként ezt egyáltalán kivitelezni tudod majd? – Őszintén nem értem, hogy Krisztián miért is csinálja ezt, és egyáltalán betegségére való tekintettel, ezt hogyan is gondolta kivitelezni. Egy muglinak hogyan akarja elmagyarázni, hogy hát teliholdkor, kicsit rosszul van. És ha valaki majd mugli kórházba akarja vinni? Ez egy borzasztóan átgondolatlan terv a részéről. De hát mondjuk mit is várnék, Krisztián és a megfontoltság? Előrelátás? Belőle minden hiányzik, ami egy Neviczkyre jellemző. Minden.

Kinézet

Krisztán láthatóan ügyet sem vet rám és szavaimra. Ezen persze más esetében fel is kapnám a vizet, de most inkább csak ráhagyom Krisztiánra, mivel minél hamarabb szabadulni szeretnék innen, nem pedig leállni vele veszekedni, mert akkor sose jutok vissza a varázslók közé, ez pedig rémes lenne. Őszintén szólva el sem tudnám képzelni az életemet még egy hétig sem varázslat nélkül. Talán, de csak nagyon-nagyon talán egy napig menne, esetleg kettőig, de annál tovább nehezen hiszem. Éppen ezért nem tudom elképzelni, hogy Krisztán hogy képes erre, mindennek hátat fordítani. Látszik, hogy ő sosem volt igazi Neviczky, lehet, hogy elcserélték őt. Ez egy teljesen reális feltételezés is lenne, noha azért apa vonásaiból örökölt ő nem is olyan keveset.
- Ne tegyél úgy, mintha ez olyan szörnyű dolog lenne. Te is jól jársz és mi is. Igazából pénzt is csak kedvességből adunk, mert hát azért valamikor végül is a család tagja voltál, és talán ki tudja, még megjöhet a magadhoz való eszed. Bár őszintén szólva, ha te ezt tényleg élvezed, akkor nem hiszem. - Sóhajtok egyet, ahogyan körül nézek. Természetesen én nem ültem le, még ha órákat is kéne ácsorognom, akkor sem ülnék le egy ilyen szutykos, muglik által ki tudja hányszor érintett bútorhoz. Őszintén undorodok ettől az egész helytől és már-már vakarózni is támadna kedvem ettől az egésztől. Pfúj!
 - Már nem. Talán akkor aggódtam érted utoljára, amikor még 3 évesen fájt valamid. - Azért tény, hogy valamikor, egészen kicsi koromban azért én sem voltam ennyire jégcsap az öcsém felé, bár akkor még az öcsémnek is tekintettem őt, nem úgy, mint most. Most mintha csak egy idegen lenne. Egy kellemetlen, terhes idegen, aki annyi nyűggel és bajjal jár. Persze kinek legfőképpen? Hát nekem! Mert én jártam vele egy iskolába egy ideig, és mert én lettem miatta a legkisebb. Néha annyira gyűlölöm őt azért, hogy csak megnehezíteni tudta mindig is az életemet. Mint például most is.
Idegesen és kissé dühödten ki is fújom a levegőt, próbálok felülkerekedni hirtelen jött dühömön, ami mindig felbukkan, ha Krisztián a közelemben van. Olyannyira idegsítő, Merlinre!
 - Ó, ne aggódj, eszem ágában sincs többet a közeledbe menni, és hidd el, a család többi tagjának még kevésbé van, hiszen láthatod, most is én vagyok itt. Amint aláírod a papírt, itt sem vagyok, ha meg nem kell a pénz, nos... ahogy gondolod, nekem aztán mindegy, tudod jól. Üstösd most virágzik, gazdagabbak vagyunk, mint valaha, tökmindegy, hogy ezer galleon itt vagy ott van. - Rántom meg a vállamat és egy pillanatnyi bűbájos, ám erőteljesen cinikus mosolyt villantok felé, majd a kezemben szorongatott papírt felé nyújtom a rajta található pennával együtt, amely természetesen meg van bűvölve.
 - Ha azt szeretnéd, hogy minél hamarabb elmenjek, akkor írd alá és már itt sem vagyok. -

Kinézet

 - Tisztában vagyok a szó jelentésével, kedves öcsém. - Vágom vissza neki, mert szörnyen zavar, ha valaki tudatlannak néz. És bár tényleg nem éppen az első, de még csak nem is az első 10 szavak egyike a kedvesség, ha egy Neviczkyről kérdezik, talán leszámítva a részi Krisztiánt, ő néha tényleg egészen kedves tudott lenni. Bár azért ő is éppen olyan, mint mi, zárkózott. Mindannyiunk fő személyiségjegye az elzárkózás és ez Krisztiánra lehet még halmozottabban igaz.
 - Na, mintha nekem jobb lenne egy öccsel, mint amilyen te vagy... - Nem vagyok rest csípőből visszafelelni neki. Azért veszekedésben elsőrangúan jelen van az, hogy testvérek vagyunk. Ilyenkor azt hiszem, le sem tagadhatnánk. De most senki sem lát minket. Még szerencse!
Krisztán kényelmesen terpeszkedik én pedig persze egyre inkább szeretnék már túl lenni ezen az egészen. Miért kell neki ilyen akadékoskodónak lennie? Tudom, hogy anyáékat gyűlöli talán a legjobban a földön, aztán persze minket, a testvéreit, de éppen ezért csak annyit kéne tennie, hogy aláírja ezt a pergament és már kész is. Egy tollvonás lenne az egész és én már le is léphetnék innen. Ő viszont ahogy elnézem nagyon is élvezi, hogy most döntő helyzetben van és még csak esze ágában sincs sietni.
 - Meg még mit nem! Írd ezt alá és megyek is. Örökre, megnyugodhatsz. A szerződés csak olyan bűbájt bocsát rád, aminek keretében nem fogsz tudni beszélni a családodról. Nyugi, nem töröljük ki a memóriádat, hidd el, arra inkább egy amnéziatort kértünk volna fel. Egyszerűbb, gyorsabb és biztosabb a siker. Azt azért én se hagynám, hogy egy varázslény szintjére degradáljanak le. Azt a mugli ketyerét pedig lennél szíves kikapcsolni a jelenlétemben? Még valami mugli sugárzás ér és én is olyan hülye leszek, mint te. - De persze azért a pálcámat már használat közelre veszem. Ha szükséges, felrobbantom azt a mugli kütyüt.

Ördögi Öcsi

Kedvesség egy olyan dolog, amit egy nemes akkor vet be, amikor további kapcsolatokat szeretne kiépíteni, amikor a másik fél, akivel szemben kedves számít, vagy éppen szívességet szeretne tőle. Na, ilyen esetekben azért a kedvesség igenis használatos fogalom. De az én esetemben erre szerencsére ritkán volt szükségem még. Nem szeretem megjátszani magam és egy olyan emberrel, akit ki nem állhatok bájologni kifejezetten utálok.
 - Hálát? Érted? Nem gondolod, hogy neked kéne hálásnak lenned azért, mert Neviczkynek születhettél? Ahelyett, te mindent magad mögött hagyva inkább a muglik közé vándorolsz… - Még mindig teljesen idiótának találom őt az egész életéért, hogy így alakította. Tehette volna másképp, de hát ő… Szerintem valamelyik manó fejre ejtette őt, amikor kisbaba volt, azért lett ilyen. Vagy a javasasszony rossz bájitalt adott anyának. Én ugyan nem tudom, de az biztos, hogy Krisztián a józan ész és a megfontoltság teljes hiányát „élvezheti”.
 - Egyébként meg igenis tökéletes vagyok, tudod jól. És ez téged zavar. Ezért is nem vagy már Neviczky, te képtelen vagy a tökéletességre. – Gúnyosan vetem oda neki szavaimat. Nem szeretem azt, amikor megpróbál az idegeimen táncolni.
 - Miért hazudnék neked? Most úgy őszintén. Tudsz igazából minden olyan dolgot rólam, rólunk úgyis, amik miatt hazudhatnék. Tudod,  kicsit jobban is bízhatnál bennem. Nem érdekem, hogy bajod legyen. Mondjuk az se, hogy élj egyáltalán. – Rántom meg a vállamat és a tökéletesen manikűrözött körmeimet kezdem el inkább nézegetni az ő túlcsordulóan vidám ábrázata helyett.
 - Ó, ugyan, azt mondanám, te varázsoltál. Tudod, nekem hinnének, nem neked. Nem én voltam javítóban, mint tudjuk. – Szúrom oda neki azt, ami szerintem talán a leginkább bántja őt. Hiszen azért a javító nem egy olyan hely, ahova minden aranyvérű kisdiák vágyni szokott. A mugli ivadékokat meg szerintem nem is ilyen helyre csukják, hanem egyenesen megfosztják őket varázsuktól, vagy ilyesmi. Igazából a gyermek igazságszolgáltatás sosem érdekelt, nem egy olyan téma, amely a szívügyem lenne. Bár jobban belegondolva, nekem semmi sem a szívügyem, maximum az aranyvérű boszorkányok helyzete.
 - Na, aláírod végre? Nem érek rád egész nap. Tudod, nem vagy valami szórakoztató és jó társaság a számomra. De gondolom én sem neked, tudod, nagy közöttünk az intellektuális és társadalmi szakadék... - Egy kissé lenézően nézek végig rajta foghegyről vágva oda neki a szavakat. Mára már elfogyott felé a türelmem és a kedvességem.

A kis nyavalyás

 - Elég balga az, aki azt mondja, hogy a hírnév és a pénz egyáltalán nem boldogít. De egyébként meg boldogít az intelligenciám, a befolyásom, a szépségem, a jó társaság, ami körülvesz. De tény, hogy nem boldogít a szerelem, vagy mi a csoda, amiért te muglik közé is képes voltál állni. Erre nincs is szükségem. Csak tökéletlenné tesz az ilyesfajta elmebaj. - Határozottan rossz véleménnyel vagyok a szerelemről, mert egy teljesen felesleges dolognak tartom. Én sosem terveztem, hogy szerelmes leszek majd, és a szerelemből való házasság erejében sem hiszek. Hiszen a társadalmakat nem a szerelem, hanem a szerződések tartják fenn. Aki mást mond, az meg tudatlan egészen egyszerűen. Hiszen a házasság is egyfajta szerződés, amit sokan sokféleképpen értelmeznek.
És ha már szerződések, akkor itt lenne az ideje ezt a szerződést aláíratni és tovább lépni innen, magam és a családom mögött hagyva a szégyenfolt minden nyomát. De ez nem adja ilyen könnyen magát.
 - Á, az felesleges macera. Eltusolni egy gyilkosságot nem ennyire egyszerű ám azért. Szóval megnyugodhatsz. Különben is, ha megölni akarnánk, nem vesződnék itt ezzel a pergamennel elhiheted. Szóval legyél kedves olyan jófiúnak lenni, és aláírni. Különben is, ha nem háborgatjuk többet egymás sorait, akkor tőlünk úgy élsz és ott, ahol csak akarsz. - Rántom meg a vállamat egészen egyszerűen. A diplomáciai képességeim jók, ha nem éppen az öcsémről van szó, akinek zsupszkulcsa van a kétszázas vérnyomásomhoz, olyan gyorsan ki tud akasztani.
 - Hahaha... te csak ne emeld magad piedesztálra, mert kevés vagy te, mint Merlinben a mugli vér. - Szólok vissza csípőből neki. Aztán próbálok inkább más vizekre evezni.
 - Na jó, tudod mit? Megteszem neked azt, hogy felváltom muglipénzbe ezt, te meg cserébe aláírod a papírt és akkor rendezzük végre sorainkat. Ez az utolsó ajánlatom. Ha nem, gondoskodunk róla, hogy egy dementor arca legyen az utolsó, amit életedben láttál. - Vetek be egy végső alku tárgyat, amire igazából már felkészültem jöttöm előtt is, és ez tűnik még a legvállalhatóbb dolognak azok közül, amelyekkel rávehető Krisztián arra, hogy aláírja ezt a nyavalyás szerződést. Hiszen lassan az én türelmem is elfogy az irányába és a végén tényleg olyan történik, amit mind a ketten megbánunk.