[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=440028#post440028][b]Tormay Lénárd - 2014.12.22. 16:36[/b][/url]

Nagy megkönnyebbülés, mondhatom. Még mindig hányingerem lesz, ha az előző hét eseményeire gondolok. Annyit, de annyit készültem arra, hogy félévkor évfolyamot tudjak lépni, hogy elmondani nem tudom. Szinte belebetegedtem a tanulásba. Hiába mondják, hogy később jöttem, és az lenne a legjobb, ha adnék magamnak elég időt arra, hogy nyelvtanból felfejlődjek, megszokjam az új közösséget, dolgozzak az akcentusomon, stb. Kitűztem magam elé valamit, és szeretném teljesíteni. Megdolgoztam érte, mindent beleadtam, úgyhogy szerintem megérdemlem a sikert. Egy karnyújtásnyira vagyok a beteljesüléstől... És mégis várnom kell a szünet utánig, akkor értékelik ki ugyanis a feladatlapokat. Mint speciális vizsgázó, gondolom a tanárok se érzik nagyon sürgetve magukat. De nem bántom őket, mert a szóbelinél jó fejek voltak.
Sokan vélték úgy, hogy ismét elhasalok a helyesírás miatt, mások pedig attól tartottak, hogy két évfolyam anyagát rohamtempóban tanulni lehetetlenség. Jómagam is eleget aggódtam ilyeneken. Egy idő után azonban muszáj volt egyéb elfoglaltságokat találnom, jól is jöttek ekkor a táncórák. És persze szükségem volt a diáktársaim támogatására is. Kezdtem túlságosan egyedül érezni magam a tankönyvek felett üldögélve. Borzalom. De azért magányos nem voltam, hiszen Tanja hatalmas változást hozott az életembe.
A megpróbáltatásoknak immár vége. Új korszak kezdődik, valószínűleg egy jobb időszaké. Már nyugtatgatom magam, hogy kész, többet nem kell izgulni. Túl vagyok rajta, és itt az ideje, hogy a hazautazásra koncentráljak. Alig várom, hogy találkozhassak anyával, aztán persze Ausztrália felé veszem az irányt, csak karácsonykor olyan nehéz jegyet kapni valamelyik járatra, hogy kénytelen vagyok várni még pár napot. Egye fene, ennyit még kibírok, addig az itteni rokonsággal találkozom.
Így tévedek tehát a pesti forgatagba. Javában zajlik az ünnepi készülődés, az emberek jobbra-balra rohangálnak, sokakat fenyőfával a kezében látok cipekedni, amit nem is értek, pedig látszólag őket egyáltalán nem zavarja. Nekem "csupán" egy tömött hátizsák, egy kisebb válltáska és egy magam után húzható bőrönd a terhem, utóbbi természetesen tértágító bűbájjal ellátva, hogy a hazacipelt ajándékok is biztonságosan elférjenek. A bogolyfalvi vasútállomásról jövök a nosztalgiajáratnak is vélhető gőzössel, aztán elveszek a tömegben.
Egy darabig nagy komolyan vonszolom magammal a cuccaimat, aztán feladom és leülök rajtuk egy félreeső helyen. Eddig tartott, hogy helybelinek akartam tűnni, aki úgy ismeri a fővárost, mint a tenyerét. Hát, ez nem így van sajnos. Fogalmam sincs, hogy merre tovább, valami találkozási pontot kellene keresnem, ahol összefuthatok anyámmal, vagy egyedül vágok neki az útnak, ne kelljen bajlódnia. Ekkor leszek figyelmes egy ismerős hangra. Automatikusan odakapom a fejem, majd felcsillanó szemekkel küzdöm el magam a csomagjaimmal a lány elé.
- Hello - talán eddigi legravaszabb mosolyommal integetek egyet, amikor már szemtől szemben állok vele. Kihúzom magam, s délcegen szemlélek végig a tömegen, időt adva neki a gondolkodásra. Kíváncsi vagyok, hogy felismer-e, vagy komplett idiótának fog majd találni. Ismerős nekem ez a lány, de ha idegen is, hát nem kiabál hülyeségeket. Minő megtiszteltetés, hogy ritka pillanatok egyikeként csak én értem azt, amit beszélt, még ha nem is feltétlenül tudok neki segíteni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=440271#post440271][b]Tormay Lénárd - 2014.12.22. 22:44[/b][/url]

Nem gondoltam volna, hogy egy ismerős arc kiált a semmibe. Elvégre úgy iszkolnak haza a diákok ebben az időszakban, mint a nem is tudom micsodák. Kapok az alkalmon, és hogy egy nagy meglepetést szerezzek a navinés lánynak, odaállok elé. Pontosabban odaerőlködöm magam a táskáim társaságában, ami nem is olyan egyszerű, de a rendszeres sportdélutánoknak, amelyeket Ádámmal töltök el, íme az eredménye: különösebb kínlódás nélkül jutok el a célszemélyhez.
Ott aztán megpróbálom elképzelni, hogyan is érezheti magát ezek után, feltéve ha megismer egyáltalán. Mert a nevekkel bajban vagyok, hiába jár Tanja is ugyanabba a házba. Ha meg kellene fogalmaznom, talán hatalmas megkönnyebbülés lehetek a számára. Tényleg csoda, hogy összefutunk a kastélyon kívül, hiszen olyan izgalmas a varázstalan emberek előtt megjátszanunk magunkat.
- Őőő? - hajolok közelebb, hátha valójában kimondta a nevem, csak éppen nem értettem a nagy szia után. De mivel nagy, s nem épp díjazandó találgatásba kezd, éppen az ellenkezőjéről győz meg. Még az se biztos, hogy felismert, bár az a mosoly nálam eléggé arról árulkodik. Ő azonban bohókás természetnek tűnik, szóval mindent kinézek belőle. Látszólag azon van, hogy kitalálja a nevemet. Amikor meghallom azt, hogy torma, ledermedek és elkerekedett szemmel bámulok ki a fejemből.
- Fejezd be a nevemmel való viccelődést. - nézek szigorúan, és még a mutatóujjamat is magam mellé emelem, hogy kellően nyomatékos legyek -
Ez egy nagyon jól megfogalmazott mondat, amit a tökéletes pillanatban használok fel. Büszke is vagyok rá. Nem érzem magam zavarban, csak alig láthatóan megalázva. Micsoda dolog az, hogy valaki a segítségére siet a másiknak, hálából pedig kinevetik. Komolyságommal csak tudatni szeretném, ki is a főnök.
- Egyébként Tormay. És nincs sok köze ahhoz, amihez gondolod. - mormogom, de a bosszúság már el is tűnik az arcomról. Mintha mi se történt volna, újból a kedves és nyugodt énem köszön vissza. Ennyi szép szó után elfelejtem, mi volt eddig a negatívum.
- Ugye? Mindig jókor tűnök fel. - jegyzem meg büszkén - Budanekeresdet keresed? Nem, azt hiszem nem oda megyek, de valamerre arra van, amerre én mennék. Csak nem tudom, hova. Semmit se tudok már, elegem van, ajj, csak érnék haza és ne kellene itt a tömegben téblábolni!
Még nekem is leesik, hogy Budanekeresdet keresni valahol rettentően ironikus, vagy talán paradox? Fogalmam sincs, mi a jó szó rá, ennyit rólam. Láthatja, hogy az átlagosnál hisztisebbé válok, ami az embereknek, a zsúfolt és döcögős vonatútnak, hidegnek, honvágynak, hiánynak, fáradtságnak, és még sok minden másnak az oka.
- Már ne is haragudj, de szerintem az okostelefonokra gondolsz. Nyugi, tud olyat, amit az a gömb. - javítom ki, mert biztos vagyok benne, hogy hasznosnak, mintsem sértőnek fogja találni enyhe okoskodásom. Nem tudom megállni, hogy ne kontárkodjak bele panaszába, de mit tudok tenni, ha már egyszer muglik között éltem egy ideig, ő pedig látszólag aranyvérű, a keményebb fajtából.
- Te pedig, mi is a neved? Várj, tudom, hogy neked közöd van egy tanárhoz, ugye?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=440471#post440471][b]Tormay Lénárd - 2014.12.23. 12:20[/b][/url]

Egy vigyor mit sem segít, ha valaki a nevemmel gúnyolódik. Nem ismerem elég jól ahhoz, hogy meg tudjam állapítani örömének okát, ezért vagyok bizalmatlan. De semmi kedvem megbántani a leányzót. Nem lenne szép dolog már a hazautazásom napján magamra haragítani. Pláne azért sem, mert utána viszontlátjuk egymást a kastélyban. Inkább méltányolom igyekezetét, hiszen akkora ökörséget nem mondott. Mindig jó érzéssel tölt el, ha tudnak a létezésemről.
- Ugyan, semmiség. - legyintek -
Elvégre mindketten nagy bajban vagyunk. Fogalmunk sincs, hogy merre tovább, ami a pesti forgatagban nagy átok. Kiben másban bízna az ember, mint valamelyest ismerős arcokban? Nincs mese, együtt kell működnünk annak érdekében, hogy mindketten elérjük úticélunkat. Még ha az enyém olyan messze is van. Két átszállás, durván egy nap repülés, ha a várakozási időt is hozzácsapjuk. Ráadásul egy csomó pénz. Csodálkoznék, ha maradna még keret karácsonyi ajándékokra, esetleg apróságokat tudok elképzelni, vagy kézzel készített dolgokat a testvéreimtől. Az pedig milyen aranyos lenne. De persze előtte találjam meg anyámat, és szenteste még úgy vélem, nála leszek, szóval nem vagyok késésben.
- Nem, dehogy! Csak a saját életükön könnyítenek, hogy ne kelljen annyit gondolkodniuk. A telefon és az ember is okos. Egyszerre. Bár ez nem mindig igaz... - elbizonytalanodva veszítem el magyarázó gondolatmenetemet, aztán csendes beletörődéssel próbálok témát váltani. A magam részéről mindent megtettem, hogy egy kis szeletet nyújtsak a lánynak a mugli élet szépségeiből, ha pedig ezek után is marad kérdése, szívesen válaszolok. Elvégre megvan a tapasztalatom. Látszólag egyébként még nem teljesen békélt meg az általam vázolt valósággal.
- De jó! És keresztanyaként is szigorú? - érdeklődöm, arcomon kellő meglepetéssel - Én is akarok tanár rokont!
A kézfogás után már csak egy dolog marad, kezdeni magunkkal valamit. A Szendrei lánnyal, azaz Ellával karöltve nekem el kellene jutnom valamerre. Csak nem tudom, merre.
- Ja. - vonom meg a vállaimat - Akkor... merre menjünk? Figyelj csak, szerintem célozzuk meg a budai részt, neve szerint ott kell legyen.
Lelkileg felkészülök, hogy újból a csomagjaimat cipelhessem, és már el is indulnék valamerre. Jól jönne most egy okostelefon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=440629#post440629][b]Tormay Lénárd - 2014.12.23. 17:36[/b][/url]

Ella

Nem reagálnék az előbb elhangzottakra. Szinte száz százalék, hogy aranyvérűvel van dolgom, ráadásul nem is akárkivel. Szendrei Véda tanárnő nevét jól ismerem, még ha magáról a személyről alig rendelkezem ismeretekkel. Lényegében igen szoros kapcsolat fűz a Navine házhoz, nem csoda hát, hogy több alkalommal hallok róla.
Azt azért álmomban se gondoltam volna, hogy ennyire tájékozatlan legyen a rokonsága. Remélem a tanárnő nem hasonló szinten áll a mugli kütyük terén, mert ösztönös felsőbbségérzetem támadna. Azért röhejes lenne, ha ez a beszélgetés igazából vele zajlana le, de mindegy. Igyekszem úgy tenni, hogy gondolatmenetemnek egy szikráját se adja vissza aktuális ábrázatom. Kifejezéstelenül meredek a semmibe, mint a mocsári béka, s csupán ajkaim állnak vigyázzban, hogy esetlegesen mosolyra húzódhassanak, ha Ella valami vicceset produkálna.
Kissé oldalra fordított fejem jelzi, hogy ámulattal hallgatom mondandóját, még ha olykor nehezemre is esik kiszűrni hangját az egyébként igen erőteljes háttérzajból. Nevetséges mód újfent a családnál kötünk ki, hát igen, ezzel is csak a sajátomat juttatja eszembe. Mindenesetre elvárom a Tormay ágtól, hogy megfelelően fogadjon majd, ne tegyen kétértelmű megjegyzéseket a válással kapcsolatban, meg ilyenek... A baglyok alapján olyan szépen rendeződni látszanak a dolgok, még ha Jamin levelei olyan furák, kétértelműek is néha. De talán csak azért asszociálok valami turpisságra, mert az utóbbi időben áttértem a magyarra, ő pedig angolul ír.
- Kár - kapok észbe a kizökkenés után - Örülök, hogy jó a kapcsolatotok. Én elég ritkán látom a családomat. Te nem így vagy. Milyen a viszonyod a gyerekeivel? Ha jól tudom, ők is a Bagolykő tanulói.
És valóban kellemes elképzelni, hogy vannak szerencsés diákok, akiknek a szülei is az iskolában tanítanak, ilyen például a közelmúltban megismert Balázs. Véda néniről tudom, hogy nagy családja van, de nem ástam bele magam a témába. Talán hiba volt, de vélhetően Ella részletesebben is felvilágosít majd.
Egy határozott mozdulatsor keretében megragadom a motyóim, mély levegőt veszek, és egy morcos pillantást vetek társaságomra, hogy érzékeltessem vele terheimnek súlyát. A nem mondom mim van ki az egésszel... Bárcsak lebegtethetném a varázstalanok előtt. Csak annak egy jó nagy büntetés az ára.
Ella pedig utánam szegődik, szegénykémet el is kapja az ijedtség, hogy esetleg hátrahagyom, pedig eszem ágában sem volt megtenni. Bubbára emlékeztet, ő szokott mindig a nyomomban lenni. Ó, szegény eb, hamarosan téged is viszontlátlak, és ha lesz elég pénz, elintézem, hogy a kastélyba kerülj, hozzám. Jó is lenne... Remélem Tyler rendesen eteti.
- Fú, téged nagy felelőtlenség volt ide elengedni. - nevetek fel kínomban, amely persze a sajnálatot is tükrözi, mert nem flegma vagyok - Egyébként én alig ismerem a várost szintén, csak fontosabb helyszíneket. De a lényeg, hogy van a budai meg a pesti oldal, a kettő együtt Budapest. És... Ha igaz minden... - húzom ki magam, s pillantok körbe cikázó szempárommal a környéken - Akkor, itt egy kicsit el, aztán ott, aztán be, és ki, és... Jah nem. A másik irány, okéj. Lesz itt erre az út! - bökök valamely épületek felé, mert ismerősnek tűnnek, de lehet csak azért, mert a túl sokat itt töltött idő azzá tette őket.
- Nézd már, metróállomás! Az aluljáróban biztos lehet kapni kávét. Megyünk metróval? Keresnünk kell egy vonaltérképet, úgy rémlik van Budára. - arcomra még talán soha nem látott lelkesedés ül ki, a híres-neves magyar metrót ugyanis eddig még nem volt szerencsém kipróbálni. Talán majd most.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=442020#post442020][b]Tormay Lénárd - 2014.12.26. 02:23[/b][/url]

Készségesen felel további kérdéseimre is. Még ha egy-egy dolog nem is teljesen világos előttem, azért ki tudom venni, hogy Szendrei Véda tanárnővel igen jó a kapcsolata, ami dicséretreméltó. Azt kívánom, bárcsak minimum ilyen viszonyt ápolna mindenki családtagjaival. Öröm hallani, ahogy családjának részleteit ecseteli, amit nagy ámulattal és érdeklődéssel hallgatok, jobb dolgom nem lévén. Az iskolán kívül mindannyian másként viselkedünk egy kissé, megszűnik a mindaddig észrevétlenül fojtogató nyomás, eltűnnek a kötelezettségek, a sietségnek is lába kél, tehát ráérünk azzal törődni, ami igazán fontos: az emberi kapcsolatokkal.
Szomorú, ha valaki nem jön rá arra, milyen fontos értéket is képvisel a család. Azaz képviselne, ha minden úgy működne, mint a mesékben. Mert megdöbbentő módon mindenhol vannak sötét foltok, melyeket jobb eltakarni, ráadásul nem vagyunk egyformák, így megannyi fajta és mennyiségű sötét folt létezik. Kinek mennyi jut belőle...
- Látásból ismerem párukat. - említem meg Ellának, hátha értékelni fogja, hogy nem teljesen ismeretlenek előttem - Ég, múlthéten nekem is voltak vizsgáim, kíváncsi vagyok majd az eredményeikre. Te egyébként mi szeretnél lenni majd? - érdeklődöm tapintatosan, ha már így szóba hozta.
Valamelyest megpróbálom leplezni, hogy megdöbbenek azokon, amiket mond. Kit ne érne váratlanul, ha olyanokat hallana, hogy zsákba vágják a másikat azért, mert mondjuk nem tanulnak elég jól. De az okostelefonos elmélkedésünk után nem vágok közbe, hátha ez valami eddig nem hallott magyar hasonlat, vagy netán az aranyvérű családoknál gyakori szokás.
Kezd kialakulni, hogy merre is menjünk tovább. Abban mindketten egyetértünk, hogy Buda felé kell vegyük az irányt, ha a varázslófalu megtalálása a cél. Ehhez pedig az imént megpillantott metró tökéletes útvonal lehet, már ha vezet oda járat. De úgy rémlik, hogy az egyik vonal arra megy, így hát felajánlom neki, hogy tegyünk egy próbát. A barátságtalan aluljáróban akár még kávéra is lelhetünk.
- Igen, az. Még én se voltam ezen, kíváncsi vagyok. - magyarázom neki magam után húzva, a bejárat felé sietve. Jól is teszi, hogy belém karol, elvégre könnyen elveszhetünk, ha nagyobb lesz a tömeg.  És ha a kifejezést magát tudja is, ki tudja mit képzel annak működéséről, nem akarom, hogy bármi baja essen. Egy aranyvérűt nagy felelősség a mugli világban kísérgetni. Nem akarom, hogy valami hülyeséget csináljon, mert az én lelkemen fog száradni, és még azt is elérem, hogy Tanja házából kitiltsanak. Véda néni szigorú.
Kibök egy térképet, így odasietek. Életemben egyszer, ha láttam térképen Budapestet ilyen formában, mint itt. A lila színezetű papíron a Közlekedési Központ névjegye köszön vissza, az ábrán pedig jól láthatóan fel van tüntetve az összes vonal. Egy perc alatt beazonosítom a Dunát, aztán bizony kisül, hogy a kettes számú vonal jó is lesz nekünk.
- Itt várj meg! És vigyázz a csomagokra! - parancsolok rá, majd a néhány méterrel arrébb világító automatához lépek. Ella odáig meg vissza lesz, amikor felfogja, mit is csinálok épp. A jegykiadó automata meg is örvendeztet két jeggyel, így visszatérve hozzá a részét a kezébe is nyomom.
- Tessék, ez a jegyünk. Mielőtt használjuk, ki kell lyukasztani gépben, majd utazás végéig megőrizni. Csináld utánam. - hívom fel figyelmét, majd cuccaimat sokadjára megragadva elindulok a mozgólépcsők irányába. A sárga gépezet ott is van, egy ügyes mozdulat, s már kezelve is van. Kifejezéstelen arccal lengetem meg a pufók ellenőr előtt, Ellára várva, aki remélhetőleg szintén problémamentesen jut át. Ereszkedünk is le a főváros gyomrába.
- Hogy tetszik? - fordulok hátra vigyorogva, mert a mozgólépcső nagyon meredek, büdös van, kosz van és erős a huzat. Lentről már hallani a recsegő szerelvényeket. Teljesen olyan a hely, mint amilyennek mondják. Tetőtől talpig szocialista hangulatot áraszt. Ez számomra nagyon különleges látványt nyújt. Könnyen megfejtem, merre kell menni, s várunk a következő metróra, amit az időjelző ki is jelez, hogy mikor érkezik. Furcsa alakok állnak körülöttünk, többször is megnézem a holmim, minden megvan-e.
Aztán begördül a metró. Fehér, ezek szerint ezen a vonalon egy újabb jár. A klasszikusra sok panaszt hallok. Felgyömöszöljük magunkat, de csak állóhely jut. Meglehetősen nagy a tömeg, van itt turistától helybéliig minden. Kapaszkodót jómagam nehezen találok, kérdés, hogy Ella hogy boldogul eközben.
- Sokat megyünk... - súgom neki, amikor a hangjelzés után mozgásba lendül a kocsi - Kapaszkodj, el ne ess! Nem félsz? - kezdem élvezni ezt az óvóbácsi szerepet -

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=448749#post448749][b]Tormay Lénárd - 2015.01.05. 21:00[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=451342#post451342][b]Tormay Lénárd - 2015.01.11. 01:30[/b][/url]

- És az Ella számít ott egy gyakori névnek? - érdeklődöm tovább, miután megtudom, hogy anyai ágról lengyel gyökerekkel rendelkezik, ráadásul ott is élt egy darabig, egészen ameddig ide nem sodorta a szél. Így már nagyjából képben vagyok az előéletével. További részletekbe nem bocsátkoznék, sokkal inkább én lennék már a soros, hogy meséljek. De talán az majd máskor következzen.
- Tényleg annyira nagyon szeretik a magyarokat?
Mert van is az a mondóka, ami a fenéért se ugrik be. Egyébként sem vagyok olyan környezetben, amelyben nyugodtan tudnék gondolkodni. Kezd nyomasztóvá válni az aluljáró, túlságosan a föld mélyén érzem magam, mintha valami vakond lennék. Friss levegőre és napfényre vágyom, még ha utóbbit a tél miatt nem kaphatom meg. De már nem sokáig kell várnom, hogy végre a hőségben legyek.
Egy idő után megszokom a lány szorítását, hogy végig a derekamon csüng, mint egy koala. Abba is beletörődöm, hogy mindez az utazóközönség szeme láttára történik, akiknek reményeim szerint akad jobb dolguk, mint kettőnk bámulása. Már csak az kell, hogy azokkal a korábban említett okostelefonjaikkal levideózzanak minket, és a tartalmat feltöltsék valamelyik közösségi oldalra. Bár szerintem valamiféle profi bajelhárító-osztag már működésbe lépne a Minisztériumból, hiszen csak nem égetik szegény hátrányos helyzetű aranyvérű varázslóikat.
- Miéért? - kérdezek rá ugyanolyan hangon, mint ahogy ő nyavalyog. Már jóval halkabbak vagyunk, de na. Még így is képes leszólítani egy utast, hogy merre van Budanekeresd. Ha nem szorongatnám annyira azt a fránya kapaszkodót, esküszöm befognám a száját most már.
A Széll Kálmán téren kötünk ki. Nagyon különös névnek találom, és a szüleim még úgy mesélték, hogy sokáig Moszkva térnek hívták. Szerintem sokkal menőbb név volt, nem értem a változtatás szükségességét, de ez nyilván inkább a helyiek ügye.
Jóval rugalmasabban tévelygünk ki a földfelszín alól, egyelőre hagyom, hogy belém kapaszkodjon, aztán fogom magam és durcásan elengedem, mert a végén még félreértik a dolgot. Nem szeretnék kellemetlen szituációba keveredni, hiszen nekem van barátnőm, kérem szépen!
- Ha minden igaz, már közelebb járunk. Kell lennie valami mágikus segélykérőnek. - töprengek államat dörzsölve - Kávé, tessék, ott egy ilyen... bódé. De akkor már hozz nekem is, please.
Követve példáját, fogom magam és rátehénkedem a saját cókmókomra, majd ölbe tett kézzel várom, hogy hű útitársam kiszolgáljon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=537064#post537064][b]Tormay Lénárd - 2015.10.30. 15:55[/b][/url]

Elérkezett a nagy nap, amire heteket kellett várnom. Tanja nagy nehezen, de végre kapott egy kis szabadságot - vagy kimenőt, ha úgy tetszik - az ispotályból, ahol most valami különleges képzésen vesz részt. Elég hosszú ideig egyébként, de nem ez az első nagy megpróbáltatásunk. Régóta együtt vagyunk ahhoz, én hiszek magunkban. A mai világban nem okoz gondot a távolság leküzdése, még ha jelen esetben országok között átívelő problémát jelent. Ahhoz egyikünknek sincs ereje, hogy szüneteltesse a kapcsolatot. Helyette maradnak a levelek, ha pedig mindketten ráérünk, találkozunk. Jelen esetben a fővárosban vagyunk, én már javában a pályaudvaron ácsorgok. A vonat szerencsére nem késik, időben pöfög be az állomásra. Én is elég hamar kiérek, a várakozással töltött időt pedig igyekszem hasznosan kihasználni. Keresek valahol egy virágboltot. Romantikus filmekbe illő jelenet, hogy ott vásárolok egy nagy csokor virágot. Többféle színű és fajtájú van benne, hiszen fő a változatosság. Még egy tábla csokit is kap mellé, és ezzel végleg kifogytam. Na jó, ez nem teljesen igaz, de nem azonnal szeretném elkölteni a pénzem.
A mozdony megtorpan, az ajtók kinyílnak, a szerelvények türelmetlen utasai pedig gyorsan a peronon találják magukat. A hangosbemondó mellett a bőröndök gördülő hangja tölti be a meglehetősen rossz akusztikájú épületet. Nem vagyok egyedüli várakozó, mindannyian izgatottan várjuk hozzátartozóinkat. Amint meglátom a barátnőmet, elvigyorodom és elegánsan átnyújtom neki ajándékait. Közben átveszem tőle a táskáját, és persze puszival üdvözlöm. Keresem a szavakat, de nem találom... Hátha ő ügyesebb lesz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=537085#post537085][b]Tormay Lénárd - 2015.10.30. 16:46[/b][/url]

Gyorsan összetalálkozunk. Azért annyira nem nehéz őt kiszúrni a tömegben. Pláne, ha epekedve várom, hogy végre felbukkanjon. Nincs valami sok időnk arra, hogy kettesben legyünk, de ezt a pár napot jó lenne tartalmasan eltölteni. Remélem, hogy a vonatút alatt kipihente magát, mert egy darabig még nem lesz lehetősége az alvásra. A virággal és a csokival sikerül meglepnem, pedig ezeket az apróságokat már igazán megszokhatta volna tőlem. Nem baj, én csak örülök, ha örömet szerezhetek neki.
- Örülök, hogy örülsz! - szalad ki belőlem, aztán elgondolkodom, hogy ez kimondva amúgy tök furán hangzik, majd mosolyogva folytatom - Csak nemrég érkeztem. Most már örülök, hogy épségben megérkeztél. Nagyon vártam már ezt az alkalmat, és nekem is nagyon hiányoztál. Fura volt nélküled...
A fentiek nagy részét már tudhatja, hiszen nem nehéz kitalálni, a távolság jelentős terhelést jelent a kapcsolatunknak. Lelki vívódásaim nagy részét papírra is vetettem és elküldtem a lánynak, valamint én is elég sok üzenetben megkaptam tőle, hogy mennyire hiányzom neki. Ugyanakkor annak a híve vagyok, hogy ezeket jobb élőben is kimondani. Az valahogy többet jelent, jobban megragad.
A viszontlátás örömeibe bocsátkozva magamhoz szorítom, és csak percek múlva engedem el. Addig nem is szólok semmit, csak lehunyt szemmel gondolkodom. Jó újra érezni Tanja illatát... Aztán mindketten belátjuk, hogy ideje lesz elhagyni a peronok körzetét, hogy valami ideálisabb helyet kerítsünk a beszélgetéshez.
- Nem tudom, menjünk beljebb és nézzük meg, bár még van egy csomó időnk. Előbb jegyet is veszel akkor? - érdeklődöm, miközben terveim szerint elindulunk a pályaudvar központi része felé. Akár be is ülhetünk valahová utána.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=537394#post537394][b]Tormay Lénárd - 2015.10.31. 03:10[/b][/url]

Kapok tőle némi bűnbánó pillantást, miután kinyögöm, hogy tulajdonképpen mi is jár a fejemben. Ezt azonban nem azért tettem, hogy rosszul érezze magát. Tudom, hogy nem könnyű így kettőnknek, de az önhibáztatás nem megoldás. A magam részéről tudomásul vettem, hogy mi a nagy helyzet. Nem kérdés, hogy a jövője, azaz a tanulmányai, s később a karrierje legyen a fontosabb. Hiszen igaz, hogy már évek óta egy párt alkotunk, de ez sajnos változhat, sokkal képlékenyebb dolog. Nem építhet csak rám. Ez ilyen, felnövünk és mindenki megy a maga útján. Viszont, ha elég erősek vagyunk, akkor persze léteznek csodák. Szinte meg vagyok róla győződve, hogy Tanjának jó helye van gyakornokként a hazájában. Én is nézelődtem ösztöndíjpályázatok és egyéb lehetőségek után a VAV előtt, de aztán meggondoltam magam. Ausztrália azért elég messze van, még ha jó is lenne viszontlátni a családom másik felét. Hihetetlen, hogy ennyire nagy távolságokat kell tűrjek. De pont ez az, ami reményt ad. Apám, testvéreim és háziállataim a megmondói annak, hogy tudok várni, kitartó egyéniség vagyok. Nem mondok le egykönnyen valamiről.
Hosszas percekig öleljük egymást, aztán elkezdünk a továbbiakon gondolkodni. A jegyvásárlást szeretnénk először letudni, úgyhogy a pénztárnál hosszasan sorban állva kipipálhatjuk. Innentől kezdve csak valami jó kis beülős helyen kellene törnöm a fejemet, de most egy sem jut eszembe. A jegyeket jól eltesszük, hogy majd később meglegyenek. Megvakarom a fejem és felidézem magam előtt a főváros térképét, már amennyire tudom. Ez egyébként nem nehéz számomra.
- Egészen jól, anya még itt lakik, amióta hazajött... Mondj egy helyet, ahová szívesen mennél, aztán meglátjuk!
Kávézó, étterem, teaház, tulajdonképpen bármi szóba jöhet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=537955#post537955][b]Tormay Lénárd - 2015.11.01. 13:17[/b][/url]

Néha elfeledkezem arról, hogy nem mindenki ismerheti olyan jól a várost. Én is csak a válás miatt ismertem meg egy kicsikét részletesebben, előtte pedig anyukám történeteiből és az internet segítségével tájékozódtam nagy vonalakban arról, hogy honnan is származik a családom, mit takar valójában a hely, amit mindig bediktálok, ha a születési adataimat kérik, illetve hol kezdtem az óvodát. Sose gondoltam volna, hogy egyszer még ennek a városnak az egyik pályaudvarán fogok várni a barátnőmre. Egyébként a klasszikus utazás híve vagyok, mindig a varázstalan világ eszközeit élvezem, ez már amolyan berögződés a részemről.
- Hát nem, de majd csak kitalálunk valamit - mosolyodom el - A fő, hogy együtt vagyunk.
És ezzel mindent el is mondtam. Közben felmerül a cukrászda lehetősége. Az nem is rossz ötlet, biztos van a közelben egy egészen megfelelő. Ilyen frekventált helyeken általában minőségi üzletek szoktak lenni, de legalább középkategóriások. Szépen nézne ki a város, ha nem így lenne... Tanja családjához közel áll a cukrászat, ha jól emlékszem. Szinte természetesnek veszem, hogy ez az egyik első gondolata. És tényleg jó választás, mert boldogan egyezek bele, enni-inni olyan nagyot nincs most kedvem. Nem farkaséhes vagyok, de egy kis édességnek mindig tudok örülni. Különben is, rég ettem már a faluban megtalálható cukrászdán kívül egy másikban, úgyhogy most legalább kipróbálok valami újat.
Kis időbe telik, de találunk egyet. Szerencsére nincsenek sokan, a helyiség pedig meglehetősen csinos. Beülünk és a magam részéről rendelek egy szelet csokitortát. Úgy látszik, hogy itt jóval kényelmesebben vagyunk mindenhez. Tanja előkeres valamit a táskájából, amire egyáltalán nem számítottam. Ajándék! Egy kis piros doboz, amiben el se tudom képzelni, mi lapulhat. Nagyon kíváncsian veszem át, megrázogatom, hátha ki tudom találni, hogy mit rejt. De nem... Valami könyvszerűség lehet, abban szinte biztos vagyok.
- Nahát! - döbbenek meg - Köszönöm szépen! - csak az asztal tart vissza, hogy ne ugorjak a nyakába. Egy csodálatos albummal örvendeztet meg, amiben mindenféle emlékek vannak. Nagyon szép ajándék. Lapozgatni kezdem.
- Ha így folytatom, el fogok érzékenyülni. De legalább mindenre emlékezni fogok - nevetem el magam - Te mit kérsz? - utalok a rendelésre