[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=537048#post537048][b]Tanja Gitta Polter - 2015.10.30. 15:38[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=537074#post537074][b]Tanja Gitta Polter - 2015.10.30. 16:16[/b][/url]

Léni <3

A hosszú vonatozás után végre leszállhat Budapesten és első dolga Lénit keresni a tömegben. Nem telik sok időbe, hogy észrevegye hercijét. Mosolyogva integet neki pár lépés távolságról üdvözlésképpen, és ha nem kellene annyi embert kerülgetnie, talán még a rohanással is megpróbálkozna, így azonban csak sietősen kerülgeti az útjába akadókat. Lénihez érve megilletődve veszi át a csodaszép csokor virágot, még meg is szagolja őket, a csokit pedig táskájába csúsztatja, hogy ne kelljen azt is külön cipelni.
- Köszönöm. Annyira gyönyörűek - pillant futólag a virágokra, aztán vissza Lénire, aki még a hátizsákját is átveszi, noha igazán nem nehéz, elbírná azt is. Lovagias, mi több, igazi szőke herceg, ezt senki nem vitathatja. Hálája jeléül lábujjhegyre állva nagy puszit nyom a fiú arcára.
- Régóta vársz itt? Annyira hiányoztál - szalad ki a száján egy megkönnyebbült sóhajjal egyetemben. Fogalma sincs, mikor találkoztak utoljára, az utóbbi hetekben biztos, hogy csak levelet váltottak. Ebben a pillanatban még a szemében is visszatükröződik afölött érzett öröme, hogy végre itt lehet, szemtől szemben a fiúval. Füle mögé tűr egy makacs tincset, ami csak nem akart megállni ezek szerint a helyén, hiába próbálta néhány csattal is rögzíteni, és határozott királylány módjára megfogja Léni kezét.
- Itt egy kicsit mintha útban lennénk. Merre megyünk? Bár előbb jó lenne megnézni, mikor indul vonat Budanekeresdre. Vagy van egyenesen Bogolyfalvára is? Elfelejtettem megnézni - vallja be, bár a fiúnak feltehetőleg igazán nem újdonság, hogy ilyen kis szétszórt tud lenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=537205#post537205][b]Tanja Gitta Polter - 2015.10.30. 21:28[/b][/url]

Léni <3

Mosolyra görbül a szája már Léni láttán, de majd a virággal meg a csokival még meg is lepi a fiú, természetes, hogy örül. Már akkor elkezdett kibontakozni minden pozitívra fogékony lelkében az öröm, amikor Innsbruckból útnak indult, hiszen olyan ritkán találkoznak. Ebben a pár napban most muszáj lesz kihasználni minden percet és egyetlen egyet sem pazarolni belőlük semmi rosszra, na nem, mintha Lénivel ilyesmi sűrűn fordulna elő szerencsére.
- Fura - sóhajtja megismételve a fiú iménti szavainak egyikét és tekintetében egy kevéske szomorúsággal meg bűntudattal néz fel rá. Ő tehet az egészről, mert amikor megtudta, hogy pályázhat ő is gyakornoki helyre egy program keretében az innsbrucki ispotályban és szülővárosa egyik legnevesebb gyógyítója szárnyai alatt tanulhat meg mindenféle gyakorlati dolgot, végig se gondolta, csak kutyafuttában beadott mindent, miután gyorsan megbeszélték. Akkor nem tűnt áthidalhatatlannak a távolság, és igazából ebben a pillanatban sem az, viszont csak érezhető és kihat rájuk, a kapcsolatukra. További beszéd helyett átöleli inkább Lénit ügyelve, hogy a virágot ne törje össze és a fiú ruháját se kenje össze közben, fejét pedig a mellkasába fúrja. Nagy levegőt véve igyekszik visszaszerezni mindenkori általános jókedvét, ami nem különösebben nehéz, hiszen örül, hogy itt lehet Lénivel, de az mégsem egy pillanat műve, amíg megszabadul hirtelen támadt bűntudata árnyától. Nem szabad most ezzel foglalkoznia, emlékezteti magát. Nem pazarolhatja erre a drága időt. Sokára engedi el csak a fiút, csak amikor már érzi, hogy Léni lassan lazít a szorításán, előbb esze ágában sem lenne kibontakozni az ölelő karokból, majd megemlíti a vonalat, amit szétszórt módon megnézni is elfelejtett.
- Legyen meg, aztán utána sétálhatnánk vagy beülhetünk valahová, jó? - javasolja ismét mosolyogva, és mehetnek is jegyet venni, nem éppen gyorsan a szokásos sornak hála, ahol ki kell várni a helyüket, de amint megvan, máris szabadok néhány óra erejéig.
- Mennyire ismered a várost? - kérdezi meg, amikor már kezében a jegy, már csak biztos helyre kell raknia, ezért táskája oldalzsebében turkál kicsit, amíg helyet nem talál neki.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=537804#post537804][b]Tanja Gitta Polter - 2015.10.31. 23:11[/b][/url]

Léni <3

Egy egész kicsit tényleg bántja, hogy nincs a Bagolykőben, ahol akkor találkoztak, amikor csak kedvük tartotta, de igyekszik megszabadulni ettől, hogy véletlen se rontsa el az együtt tölthető idő örömét. Mosolyogva bújik a fiúhoz átölelve őt, majd felveti, hogy jó lenne megvásárolni a jegyét tovább Bogolyfalváig egészen. Amint végigállták a hosszú sort és ez is kihúzható a teendők listájáról, rájön, hogy ő igazából nem is ismeri ezt a nagy várost ténylegesen. Igaz, hogy kérdezni nem fél, ha kell, biztosan kapna útbaigazítást kedves járókelőktől, de mégis ijesztő belegondolni, hogy fogalma sem lenne egyedül, hogy a pályaudvarról kilépve jobbra vagy balra kell-e menni. Megkönnyebbülve mosolyodik el, amikor Léni közli, hogy Léni ismeri.
- De nem ebben a felében a városnak, igaz? Jaj, mindig úgy megkavar, ha valahová hopp-hálózattal jutok el vagy hoppanálva, sose tudom utána, hol is jártam pontosan - vallja be, és kicsit butusnak érzi most magát, hogy az állomás neki most olyan még, mintha teljesen különálló hely lenne, hiába tudja, hogy egyébként Budapestre érkezett. Még szerencse, hogy neki nem szokása sokáig töprengeni azon, ami már múltnak minősül, márpedig amit kimondott, az már biztosan a megmásíthatatlan múlt része. Inkább azon töpreng el közben a medált rágcsálva ismét - igazi rossz szokás lett ez már, észre se veszi többnyire -, hogy hová is lenne jó betérni.
- Cukrászda? - csillan fel pillanatokon belül a szeme. Még mindig nagyon szereti az édességet, még ha nem is csak azon él, mert az sok lenne a jóból. Cukrász apukájától belenevelődött, ez igazán érthető. Meg egyébként is, ha valahová beülnek, elő tudja keresni a táskájából végre Léni ajándékát, ami a vonatról leszállva még túl nagy kihívásnak tűnt. Ha Léni is benne van, akkor ő hűen követi idegenvezetővé előlépett hercijét, hogy majd amint leültek egy asztal mellé, máris a táskájában kezdjen kutatni és könyv méretű, szép piros-arany papírba csomagolt dobozt nyújtson át neki.
- Ezt neked hoztam - teszi hozzá mosolyogva és reménykedve, hogy tetszeni is fog a fiúnak. Egy saját készítésű fényképalbumot rejt a papír, amibe belekerültek közös képek, képeslapok, préselt virágok, mindenféle emlék, amit csak talált és fontosnak tartott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=540799#post540799][b]Tanja Gitta Polter - 2015.11.08. 22:38[/b][/url]

Léni <3

Tányus szereti a varázsvilág közlekedési eszközeit is. Nem a zsupszkulcs a kedvence, miután minden utazást követően úgy érzi, hogy az elfogyasztott napi édességadag napvilágot óhajt látni, meg a hoppanálásnak is megvannak a hibái, akárcsak a hopp-hálózatnak, hiszen hol maradnak a látnivalók út közben, viszont mindegyik gyors. Sokkal gyorsabb, mint a mugli közlekedési módok bármelyike is, ez tagadhatatlan. Ellenben ma a vonatban sem csalódott, hiszen a sok órás zötykölődés alatt mégiscsak rengeteg szépet látott, még őzikét is például, meg rengeteg lovat és barikat, és ezért is igazán megérte. Itt, a betondzsungelben kissé elbolondulna ugyan, de szerencséjére van hercije, aki elkalauzolja, először jegyet venni, aztán meg a cukrászdába és máris minden tökéletes. Pontosabban mindig is minden az volt, mert Fortuna hogy másképp alakítaná a dolgokat, mint tökéletesen. Nagyon örül neki, hogy legalább erre a kis időre sikerült elszabadulni Innsbruckból és itt lehet Lénivel, a cukrászdában meg még az ajándékát is sikerül előszedni táskája egyik zsebéből. Beletelt pár napba, mire elkészítette, de csöppet sem bánja a rááldozott időt, hiszen elég csak a fiú arcára nézni, mennyire örül. Mosolyogva figyeli, ahogy bontogatja a csomagot, aztán meg ahogy belelapoz. Olyan jó nézni, hogy ennyire boldog tőle.
- Örülök, hogy tetszik - jelenti ki végül, majd csak a kérdés hallatán eszmél rá, hogy hoppá, ő még nem is rendelt semmit, pedig ő mondta a cukrászdát. Elgondolkodik, az ujjára húzott pillangós gyűrűjét forgatva pislog végig az felhozatalon, majd amint sikerül döntésre jutnia, felcsillan a szeme és a töprengő arckifejezése helyét átveszi egy elégedett mosoly.
- Egy szelet feketeerdő-torta lesz - jelenti ki, mert olyan jól néz ki az a süti, hogy összefut a nyál az ember szájában, és egyébként is az egyik kedvence. Ámde a figyelméből mégiscsak többet szán Lénire.
- Képzeld, tegnap a kis pöttömkék, akikkel egy ideje foglalkozom, rajzoltak nekem, és kaptam koronát, meg téged is odarajzoltak, mert meséltem nekik, hogy van ám hercim, aki mindig megment még a csúnya pocsolyáktól is, nemhogy a gonosz sárkányoktól - meséli lelkesen, miközben állát kézfejére támasztva könyököl fel az asztalra, és ha már sárkányok, kérdése is akad.
- Juuuj, és most mesélj, mesélj, milyen is a mesterképzés? - kíváncsian pislog a fiúra. Tud ezt-azt, de leírni mégse lehet mindent, márpedig érdekli, és büszke is nagyon, hogy Léni már mestertanonc. A hercije nem csak daliás, meg lovagias, de okos is. Mondta ő, hogy minden tökéletes.