Budapest

Nicol néni
A katonai tábor
2013. 05. 25.


A mai nap volt életem legeslegrosszabb napja, egyszerűen rémálom volt.
Janey már felkeltett reggel ötkor, ugyanis ma volt az első nap az iskolában a katonai táborban. Pedig azt hittem, hogy ezzel csak fenyegetett, ezért próbáltam kicsit kedvesebb lenni, mosolyogtam és... asszem ennyi. Ezen kívül nem csináltam semmit. Nem mozdultam ki a szobámból, szót fogadtam, vagyis... igazából nem. Olyan voltam mint eddig, flegma és paraszt. De álmomban sem gondoltam volna, hogy tényleg elvisznek engem Pestre abba táborba. Tehát nagy nehezen felöltöztem és hopponáltunk egyet, amit még most is utálok, fáj tőle a fejem. Mondjuk nem értettem, miért kellett engem felkölteni 5-kor, ha hopponálunk, de mindegy. Janey biztos számított arra, hogy csak nehezen fogok felkelni. No, mindegy. Hamar megérkeztünk az egyik varázslónegyedbe. Mikor onnan kiértünk fogtunk egy taxit és azzal száguldottunk egészen a táborig. Egész úton unott fejet vágtam, úgy tettem, mint akit nem érdekel, Pedig belül nagyon is érdekelt, hogy mi is lesz velem. Kicsit féltem, hogy mégis milyen lesz az egész. Ha ott egy rossz szót szólok, vagy bármi olyat teszek, amit nem kéne, akkor tuti, hogy olyan büntetést kapok, amit egy életre nem felejtek el. Nem kell velem ismertetni velem az ilyen táborokat, eltudom én őket képzelni. Nem kellett sok idő, hogy megérkezzünk. Kiszálltunk a taxiból és Janey a sofőrnek adott egy kis pénzt, aztán már csak be kellett mennünk. Az "anyám" beszélgetett kicsit a tábornokommal. Nagyon félelmetesen nézett ki. Nagy ember volt és erős, irtó izmos karjai voltak. Na, ha ő lever engem, akkor nekem végem van, az biztos. Itt nem nagyon számít az a kis edzés, amit Ifenssel csináltam. Miután felvettem a terepszínű ruhám visszatértem a tábornokhoz. Janey már elment. Sorakoznunk kellett. Én is kihúztam magam és próbáltam nyugodtan nézni előre. A nagy bácsi hangosan beszélt, szinte ordított. Kezdődött az egész kiképzés. Sárban kellett másznunk, - azt utáltam a legjobban, mert a pofám is saras lett - sok fekvőtámaszt kellett csinálnunk és át kellett mászni egy falon stb. Nagyon durva volt, alig lehetett pihenni, sőt... Néha le is ordította fejem. Már majdnem visszaszóltam neki, de rájöttem, hogy ő nem Janey, úgyhogy befogtam a szám és csináltam tovább. Egy rendes srácot sem ismertem meg itt, ezért csak a feladatra tudtam koncentrálni. A legfélelmetesebb pedig az volt, hogy az egész területet beton vette körül, úgyhogy nem láttam semmit.
Végre eljött a hat óra, ami a kiképzés végét jelentette. Még egyszer sorakozni kellett, aztán - végre - az utunkra engedett a férfi. Gyorsan visszaöltöztem és már el is tűztem onnan. Egy perccel sem akartam tovább maradni. Janey mondta, hogy most Nicol néni jön értem, úgyhogy meg kell várnom. Az arcomról nem tudtam levakarni a sárdarabokat, csak néhányat sikerült, úgyhogy mocskos arccal várom "anyám" barátnőjét.

Nicol néni

Ide_többé_nem_fogok_visszajönni. Ezt már eldöntöttem. Valahogy változtatnom kell a viselkedésemen és elhitetni Janey-vel, hogy ugyanaz a Gergő vagyok, aki kis cuki és nem csinál semmi rosszat. Mondjuk ezek után elég nehéz lesz ezt elérni. Janey pedig nem hülye, észreveszi, ha átvágom, úgyhogy ennyi. Nincs is kedvem "visszaváltozni" azzá, aki voltam. Jobb ez az új Gergő, szerintem mindenkinek jobban tetszik. Kivételt képeznek persze a tanárok és a szüleim, de ők nem is számítanak annyira... Már azon is gondolkodtam, hogy mi lenne, ha eltanácsolnának a suliból? Igazából nem tudom. Lehet Janeyék kitennének, vagy megkérnék az igazgatót, hogy fogadjon vissza. Tudja a halál, de ha így folytatom, akkor lehet ez be fog következni. Na, az azért tényleg durva lenne.
Alig vártam, hogy végre vége legyen ennek a napnak. A tábornok, - vagy mi - nagyon ijesztő és nagyon hangosan tud ordítani. Úgy érzem teljesen megsüketültem. Az egész testem szutykos, mert ma kb. csak a sárban másztunk, meg mindenféle megerőltető feladatot csináltunk. Bah, teljesen kész vagyok. Haza akarok menniiiii!! Vagyis a suliba, ott ezerszer jobb, mint otthon.
Amikor vége van fáradtan kikullogok és nekidőlök a falnak. Istenem! Meddig kell még idejárnom? Nem fogom ezt bírni. De Janeyék előtt azt kell mutatnom, hogy még mindig mekkora vagány vagyok, nem szabad, hogy elérjék azt, amit akarnak. Most nekem kell győznöm. Milyen nagy szerencse, hogy most Nicol jön értem, így nem kell látnia Janey-nek a fáradt és koszos fejem. Anyám barátnőjét tényleg nagyon szeretem, ő tuti nem tenné ezt velem.
Nem kellett sokat várnom a szőke nőre, hamar megjött. Mikor közelebb ért hozzám nevetni kezdett. Megforgattam a szemeimet, majd én is elmosolyodtam. Tényleg viccesen festhetek.
 - Ez igazán kedves. - nyújtom ki a nyelvem. - Óó... csodás. - hangomban érződött az irónia. - Soha többé nem akarok ide visszajönni. Te ezt megtennéd a gyerekeddel? - kérdezem, miközben elveszem a vizet.

Nicol néni

Szerencsére nem kell sokat várnom Nicolra, megérkezik pár perc alatt. Örülök, hogy ilyen pontos és azért is boldog vagyok, hogy nem Janey jött értem. Feltesz pár kérdést, amire én normálisan válaszolok. Minek legyek bunkó Nicollal? Elég ha a suliban úgy viselkedem, mint egy rellonos és el, ha csak otthon nagy a pofám. Janey barátnőjével normális leszek. Persze azért az elején durcásan lesek rá, megmutatom neki, hogy ki itt a vagány gyerek, de aztán szépen lassan átváltok a mosolygós énemre. Elfogadom tőle a vizet és inni kezdek. Óh, de jó!
 - Nate bácsi nem lehet olyan rossz... - mondom kicsit elbizonytalanodva, miközben a kupakot rácsavarom az üvegre. Nem ismerem annyira Nate bácsi, hogy tudjam mennyire kemény. Bár eddig velem nagyon kedves volt. Visszaadom Nicolnak a vizet és megvárom, hogy letöröljön egy kis sarat az arcomról. El nem tudom képzelni, hogy nézhetek ki. Nem szabadna ilyen külsővel járkálnom az utcán, elvégre én vagyok Leroy Lasch Gergely, a falu bikája. Akit a szülei szobafogságra és katonai táborba ítéltek, de ez csak mellékes, ettől még nagy vagyok, vagány vagyok, sexy vagyok. Igen, ez így van, azt hiszem.
 - A katonai tábortól? Óh, te belelátsz a fejembe. - egy kicsit gúnyosan mondom. - Most komolyan... eljárok ide, normálisan fogok viselkedni, igazi angyal leszek. Ám amint lazul a póráz ugyanúgy fogok viselkedni, pár héttel ezelőtt. - mondom komolyan Nicolnak. Ez tényleg így lesz. Ha Jane azt hiszi, hogy visszakapja a régi kis Gergőjét, akkor nagyot téved. Már nem vagyok az a szerencsétlen kisfiú. - De erről nem szólsz Janey-nek. Bár... az anyám nem hülye, észreveszi ő, hogy megint csak átverem. - megforgatom a szemeimet. Elindulunk és miközben megyünk próbálom a többi sárfoltot is letakarítani az arcomról. Így nem láthat majd meg Janey, ő is biztosan nevetne. Bár már szeretnék otthon lenni és aludni, nagyon fáradt vagyok. Utoljára nyolc évesen voltam ilyen kimerült, akkor szilveszter volt és fennmaradtam hajnali egyig. Utána aludtam vagy tízig. Ugyanúgy zsebre dugom a kezem, ahogy Nicol.
 - Nem vagyok gyerekes. - mondom mérgesen. Még hogy én gyerekes? Ugyan már... - Mikor érünk már oda? - kérdezem türelmetlenül.