[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=14360#post14360][b]Kahlil L. Rochard - 2012.11.13. 00:10[/b][/url]
Nem is tudom, miért szeretek annyira sötétben kószálni, kihalt helyeken csatangolni egyedül, de jóformán amióta az eszemet tudom, vonzanak éjjel az üres utcák és titokzatos környékek, legyen az városban vagy odakint a természetben. Nincs bennem félelem- egy akkora emberbe, mint én vagyok, senki sem köt szívesen, legyen bár nála tárca vagy csak a puszta ökle, de azért elővigyázatos vagyok. Míg szememmel a házakat pásztázom, szüntelen figyelem környezetem, az echo időben figyelmeztet és pontosan megmondja, miféle szerzet tart felém, s ha akarnám, szándékait is előre sejthetném. Azonban jobbára egyedül vagyok, a lépteim csaknem visszhangot vernek az éjszakában, de ahogy a szemetet is, elsodorja a hangokat a szél. Lassan kezdek fázni, talán jó lenne mégis behúzódni valahova, hajlamos vagyok megfeledkezni róla, hogy nem bírom igazán a hideget, pedig november van, s ennél vastagabb öltözékem még akad. Nincs azonban kitől eligazítást kérnem- sehol sem érzékelek embert a közelben, így kénytelen leszek még egy darabig céltalan vándorolni, amíg találok egyet vagy kilyukadok valahol. Kicsit gyorsabbra veszem a tempót, hogy melegedjek, pulóverem nyakát és sálamat is egészen orromig tornászva.
Pár perccel később hirtelen érzem meg valaki jelenlétét, vagy talán inkább, érkezését, annyira átmenet nélkül lesz egészen közeli. Hoppanálás? Megtorpanok és abba az irányba kémlelek, ahol az illetőt sejtem. Könnyű koppanásokat hallani, mígnem a szűk mellékutcából egy pár tűsarkú nem lép ki a gyér fényre, karcsú alakot hozva magával, szürke kabátban és kapucniban. A megnyerő arc egy röpke pillanatig meglepettséget tükröz, majd a hölgy- mert biztos vagyok benne, hogy az- elfordul, másfelé indulva.*
- Elnézést!-*Kiáltok felé, már amennyire nekem általában sikerült megemelnem a hangom, de mint már megszokhattam, a szél hangosabb, vagy csak nem akar velem foglalkozni. Nem a legfényesebb ötlet, de lépteimet szaporázva érem utol, finoman megérintve a vállát.*
- Elnézést! Nem akartam megijeszteni.-*Csak egészen finoman mosolygok, nem akarok gyanúsnak tűnni, viszont az éjszaka közepén egy magamfajta alak egészen biztosan nem bizalomgerjesztő. Főleg, esik le a tantusz, hogy a sálam még mindig jóformán egész arcom takarja, lehúzom hát állam alá, újrapróbálva a mosolyt.*
- Nem ismerem a környéket, de fázom és szeretnék valahol megmelegedni. Tudna esetleg segíteni?-*Gyanakvó pillantással méreget, majd óvatosan biccent, mire megkönnyebbülten sóhajtok fel.*
- A sarkon túl van egy ivó, nem túl fényes hely, de ott meghúzhatja magát. Én is oda tartok.
- Köszönöm. Akkor elkísérem.-*Bár minden bizonnyal leghőbb vágya, hogy egy vacogó létrával andalogjon, valami mosolyfélét villant, mielőtt elindulnánk, több szó nem nagyon esik köztünk. Odaérve bosszús hang fogad egy kis ablak mögül, mielőtt feltárulna az ajtó, amin csak meggörnyedve férek be. Odabent meg kell állapítsam, a hely nem túl tágas, a levegő füstös és állott, az asztalok -miként első ránézésre a vendégek is- kissé faragatlanok, de most ez is bőven megfelel. Elég, hogy meleg van és leülhetek egy kicsit. Mire kibámészkodom magam, kísérőm már ellépett mellőlem.*
- Még egyszer köszönöm.-*Intek búcsút szinte rám se hederítő jótevőmnek, aki a pult mögött álló emberrel siet szót váltani, s kis habozás után én is így teszek.*
- Elnézést, valami meleg italt szeretnék.-*A választék nem nagy, így végül forralt bort kapok, viszonylag tiszta pohárban. Kezemben zsákmányommal nézek körbe, hova is telepedjek.